Szerző: SZABÓ Sándor kategória: 54. évfolyam > 2008. 3. szám Hozzászólás: 0
Fülöp
Géza személye a 20. század második felében szervesen összefonódott a
magyarországi könyvtárosképzéssel, hiszen a több mint negyven év
közszolgálatban eltöltött évéből 33-at főállású egyetemi oktatóként élt
meg. Az Akadémiai Könyvtár kézirattárában és az Akadémiai Kiadó Lexikon
Szerkesztőségében eltöltött 7 év után 1961-ben lett teljes állású
oktató az ELTE Könyvtártudományi Tanszéken, bár az oktatásban
óraadóként és félállású adjunktusként már a korábbi években is részt
vett. Az 1949-ben indult egyetemi könyvtárosképzés helyzete a
kezdeti évek bizonytalanságai és útkeresései után 1956 után
megszilárdult. 1956 és 1972 között Kovács Máté irányításával a tanterv
és a tananyag folyamatosan korszerűsödött, és a 60-as évek végére
kialakult a képzés rendszere, a kétszakos nappali tagozat mellett
megindult az ugyancsak kétszakos hatéves esti és levelező, majd a
hároméves kiegészítő tagozatos képzés. Kovács Máté 1972-ben
bekövetkezett halála után 14 év alatt három vezetője is volt a
Tanszéknek: Kiss István, Babiczky Béla (ideiglenes megbízatással) és
Dán Róbert. E vezetőknek igen rövid idő állt rendelkezésükre, hogy
programjaikat valóra váltsák. Hiába próbálták a képzési struktúrát, s
annak tartalmi súlypontjait elképzelésük szerint módosítani, hiába
igyekeztek a Tanszék oktatói összetételét a kívánságuknak megfelelően
alakítani, a sors rövidre szabta számukra az időt, elképzeléseiket nem
vihették végig, nem fejezhették be. A gyakori változások és
változtatások szükségszerűen a következetlenség, az ötletszerűség
benyomását keltették. A hetvenes évek végén a mai napig is
tisztázatlan okokból és indítékból külső támadások is érték az
egyetemi könyvtárosképzést, melynek során szinte a képzés léte vált
kérdésessé. Ilyen előzmények után a Dán Róbert váratlan halála miatt megüresedett tanszékvezetői posztra 1986-ban nevezték ki Fülöp Gézát. Fülöp
Gézát nem érte felkészületlenül a felkérés, hiszen akkor már 25 éve a
Tanszéken oktatott. Belülről ismerte a Tanszék helyzetét, problémáit és
gondjait, s ugyanakkor tisztában volt az egyetemi viszonyokkal is, fel
tudta mérni a lehetőségeket és korlátokat. S talán ami még ennél is
fontosabb, tudta, hogy a könyvtáros szakmának milyen elvárásai vannak a
képzéssel szemben, hiszen, Fülöp Géza a pályája elején könyvtári
munkával eltöltött esztendők után sem szakadt el a könyvtári
gyakorlattól, számos szálon tartotta a kapcsolatot a különböző
könyvtárakkal, szakmai szervezetekkel. Jól ismerte a hazai
könyvtárügyi viszonyokat, hiszen a hetvenes években, Kovács Máté
elnöksége idején hosszabb ideig ellátta az Országos Könyvtárügyi Tanács
titkári teendőit is. Pályája során végig jelen volt a szakmai
közéletben, a kilencvenes években a Magyar Könyvtáros Egyesület
alelnöki tisztjét töltötte be. A hazai viszonyok mellett ugyanakkor
kitekintése volt a külföldi országok könyvtárügyére is: a
szakirodalomból nyert információk mellett személyes tapasztalatokat is
szerzett nemzetközi konferenciákon, külföldi országokban tett
tanulmányútjai során. Érthető tehát, hogy Fülöp Géza alapos
felkészültség birtokában nagy igyekezettel, ambícióval fogott hozzá a
tanszékvezetői teendők ellátásához. Első és legfontosabb feladatának
a Tanszék helyzetének a megszilárdítását, annak belső problémáinak
megoldását tartotta. Kinevezése után egy éven belül kidolgozták a
könyvtár- és tájékoztatásügy korabeli szükségleteit figyelembevevő új
tantervet, mely alapjaiban kiegyensúlyozott volt, a hagyományos
könyvtári- és tájékoztatási ismeretek mellett kellő mértékben helyet
kaptak benne a modern informatikai stúdiumok is. Megemlítendő, hogy e
tanterv helyezte vissza a megelőző években kiiktatott művelődés- és
olvasásszociológiát és pszichológiát. Az új tanterv kidolgozásával
egyidejűleg összegezte a képzés előtt álló legfontosabb megoldásra váró
egyéb feladatokat is, és felvázolta a fejlesztési elképzeléseit,
melyeket megvitatás céljából különböző szakmai fórumok – így többek
között a Művelődési Minisztérium Könyvtárosképzési Szakbizottsága – elé
terjesztett, valamint publikálta a könyvtári szaksajtóban is. Ekkor
megfogalmazott programjához tanszékvezetői évei alatt következetesen
ragaszkodott, s a lehetőségekhez mérten igyekezett azokat
megvalósítani. Ezek közül, az idő rövidsége miatt itt csupán néhány
pontot szeretnék kiemelni. A képzés egyik neuralgikus pontja,
gyakran visszatérő gondja volt a szakpárosítás kérdése. Míg a hatvanas
években volt lehetőség a Természettudományi Karon oktatott valamennyi
szakkal való párosításra, addig ez a gyakorlat a nyolcvanas
évekre megszűnt. Az oktatási törvény ugyan elvben biztosította a teljes
körű szakpárosítás lehetőségét, azonban óraegyeztetés és különböző
adminisztratív okokra hivatkozva a második szak választása csak a
bölcsész stúdiumokra korlátozódott. Fülöp Géza minden próbálkozása
ellenére sajnos a helyzet nem sokat változott, s a tényleges választási
lehetőséget a későbbiekben bevezetett, kötött szakpárok feloldása
teremtette meg. A 80-as években komoly problémaként jelentkezett,
hogy a felvételi keretszám rohamosan csökkent. Míg a 60-as, 70-es
években a nappali tagozat létszáma 30-60 fő között mozgott, addig
ezekben az években nem volt ritka a 10–12 fős évfolyam, sőt volt két
olyan évjárat, amikor a létszám 3 főre zsugorodott. Fülöp Géza a
könyvtárügy szakemberszükségletét elemző felmérésekre hivatkozva
számszerűen mutatta ki, mi volna az optimális beiskolázási keretszám,
amely biztosítaná a különböző típusú könyvtárak számára az egyetemi
végzettségű szakember-utánpótlást. Ilyen jellegű egzakt számításokat,
legalábbis a képzés részéről, tudomásom szerint azóta sem végeztek. Fülöp
Géza törekvése eredményre vezetett, és a 90-es évek elején helyreállt
az optimálisnak nevezhető 25-30 fős hallgatói létszám. Az egyetemi
könyvtárosképzést visszatérően érte az a kritika, hogy a képzés
túlzottan elméleti irányultságú, nem készít fel kellően a könyvtári
gyakorlati feladatok ellátására, ezért Fülöp Géza fontos
feladatának tekintette, hogy az egyetemi szintű könyvtárosképzésben
kapjon nagyobb hangsúlyt a hallgatók gyakorlati munkára való
felkészítése. A Könyvtári Figyelő 1987. évi 6. számában megjelent
tanulmányában a következőket írta: „Mind a könyvtárosi, mind a
tudományos tájékoztató tevékenység szilárd elvi alapokon nyugvó, alapos
elméleti ismereteket feltételező gyakorlati foglalkozás. Ennek
megfelelően a hallgatóknak már az egyetemen, a képzés keretében
kell elsajátítaniuk olyan gyakorlati készségeket, amelyek alapján
munkába állva érdemlegesen képesek bekapcsolódni a mindennapi könyvtári
vagy informatikai tevékenységbe, és a készségeket továbbfejlesztve,
rövid idő alatt komoly jártasságra tudnak szert tenni.” Kezdeményezte,
hogy a gyakorlóiskolák mintájára az egyetemi könyvtárosképzés számára
létesüljön gyakorló könyvtár, melyre – az egyetemhez való közelsége
miatt is – az Állami Gorkij (ma: Országos Idegennyelvű) Könyvtár
látszott a legalkalmasabbnak. A hazai közéletben időközben
bekövetkezett változások miatt ezek a tárgyalások azonban abbamaradtak. Nagy
figyelmet fordított a hallgatók évközi és nyári gyakorlatára. Tartotta
a kapcsolatot a gyakorlatvezető könyvtáros kollégákkal, több ízben
meghívta őket a Tanszékre szakmai konzultációra, s ő maga is szívesen
látogatta meg a helyszínen a gyakorlatokat végző hallgatókat. Az
egyetemi könyvtárosképzésben a 80-as évek közepétől egyre nagyobb
hangsúlyt kapott a specializáció. Az alapképzésben a differenciált
választási lehetőséget a speciálkollégiumok rendszere
biztosította, ugyanakkor egyre inkább előtérbe kerültek az elmélyültebb
ismereteket nyújtó, az alapképzésre épülő kétéves posztgraduális
szakképzések. A már korábban is élt szakmai információs szak
korszerűsített tematikával továbbra is meghirdetésre került, s e
tagozat mellett az 1989/90-es tanévben megindult, s komoly pozitív
visszhangot kapott a „könyvtörténeti, könyvmúzeológia” szak is. A
képzés színvonalának emelése érdekében a speciálkollégiumok terén az
oktatásban számos külső szakember is részt vett, a posztgraduális
tagozatok előadóinak pedig a témakör legkiválóbb hazai szakembereit
sikerült megnyernie. A tantervek folyamatos korszerűsítésének
köszönhetően az informatikai ismeretek oktatása egyre hangsúlyozottabb
szerepet kapott. A képzés jellege azonban erősen elméleti jellegű volt,
mivel a gyakorlati képzéshez hiányzott az alapvető infrastruktúra.
Jellemző, hogy a Tanszéknek 1990-ben 3 PC-je volt, egyet az MTA
SZTAKI-tól kapott tartós letétként, két kimustráltat pedig az oslói
könyvtárosképző főiskola hallgatói ajándékoztak a tanszéki
diákegyesületnek, amit a hallgatók a hátizsákjukban hoztak magukkal. Ezt
a hiányzó feltételt teremtette meg aztán a TEMPUS program, s a
szerencsés véletlennek köszönhetően az egyetemi tanszék is ekkor, 1991
februárjában költözött a Pesti Barnabás utcai szűkös helyéről a
mostani Múzeum körúti épületbe, ahol elegendő tér állt rendelkezésre az
infrastrukturális beruházások számára. A Szepesváry Tamás által
kezdeményezett, s magyar részről Fülöp Géza által levezényelt hároméves
TEMPUS programban az ELTE egyetemi és főiskolai karának 2 tanszéke,
valamint a hannoveri és a hollandiai deventeri könyvtáros főiskolák
vettek részt. A program alapvetően 3 területre terjedt ki:• a hazai
felsőoktatási tantervek közelítése a nyugat-európai programokhoz, oly
mértékben, hogy azokkal 60-65%-ban egyezzen meg, míg a fennmaradó
35-40% módot adjon a hazai sajátosságok, igények kielégítésére; • a két budapesti tanszék számára közös, korszerű, a kor európai színvonalán álló számítógépes laboratórium kiépítése; •
oktatói és hallgatói mobilitásprogram, melynek keretében oktatóink
számos szakmai szemináriumon, konferencián vehettek részt, hallgatóink
közül pedig számosan tölthették kötelező könyvtári gyakorlatukat
Hannoverben, ill. Deventerben. A TEMPUS program nem csupán az ELTE
Könyvtártudományi Tanszékén folyó képzést újította meg, hanem jótékony
hatással volt az egész magyar könyvtárosképzésre. Fülöp Gézának a
könyvtárosképzés terén végzett tevékenysége természetesen nem
szorítkozott csupán az ELTE Könyvtártudományi Tanszékére. Ő mindig
rendszerben gondolkodott, vizsgálódásai során a könyvtárosképzés teljes
rendszerét tartotta szem előtt. A Művelődési Minisztérium Képzési
Szakbizottsága és a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Képzési és
Továbbképzési Bizottságának elnökeként tevékenyen részt vett a
különböző képzési szintek programjainak, az egyes képzőintézmények
tanterveinek kimunkálásában. Tanulmányaival, javaslataival segítette a
hazai könyvtárosképzés- és továbbképzés ügyét. Részt vállalt a
Debreceni Egyetemen megszervezendő könyvtárosképzés előkészítő
munkálataiban, s a 90-es években a Művelődési Minisztérium felkérésére
az ő vezetésével dolgozták ki a bölcsészkari könyvtárosképzés
követelményrendszerét. Fülöp Géza nem csupán a könyvtári, hanem a
tudományos közéletben is aktív szerepet vállalt, s ezzel is növelte az
egyetemi könyvtárosképzés, s egyidejűleg a Tanszék súlyát és
tekintélyét. Tagja volt többek között az MTA Tudományos Minősítő
Bizottságának, az MTA Könyvtörténeti Bizottságának, a Magyar
Könyvszemle szerkesztőbizottságának, s elnöke az Erdélyi Múzeum
Egyesületet támogató gr. Mikó Imre Alapítvány kuratóriumának. Fülöp
Géza tanszékvezetése idején a Tanszéknek élénk nemzetközi kapcsolatai
voltak. Fontosnak tartotta a külföldi társintézményekkel való jó
kapcsolat kialakítását és ápolását. A TEMPUS-partnereken kívül
különösen élénk munkakapcsolat alakult ki a pozsonyi, az
oslói és a tallinni felsőfokú könyvtárosképző intézményekkel. Az ő
tanszékvezetése idején, 1993-ban indult el a ma már hagyományossá vált,
a könyvtár szakos hallgatók által szervezett BOBCATSSS
konferenciasorozat. (Az első hat konferenciát 1993 és
1998 között Budapesten tartották.) Aktív pályafutásának utolsó
éveiben vezetőségi tagja volt az EUCLID-nak (European Association for
Library and Information Education and Research – Európai Könyvtári és
Információs Oktatási és Kutatási Szövetség). Nyugodtan mondhatjuk,
hogy Fülöp Géza a 20. század utolsó évtizedeiben a hazai
könyvtárügynek, különösképpen pedig a könyv-tárosképzésnek meghatározó
személyisége volt, és tanszékvezetői megbízatása lejártával egy
jól működő, az egyetemi és könyvtári közélettel jó kapcsolatot tartó –
s úgy gondolom –, a szakma elvárásainak is eleget tevő tanszéket tudott
átadni utódjainak. Nem volna teljes Fülöp Géza tevékenységét
méltató megemlékezésünk, ha nem szólnánk, csak röviden is, Fülöp
Gézáról, a tanárról és az emberről. Fülöp Géza igényes oktató volt.
Alapos tárgyismerettel, széles körű műveltséggel, remek
előadókészséggel rendelkezvén kitűnő előadásokat tartott.
Tanítványaival szemben mindig igényes volt, de ugyanakkor megértő és
segítőkész is, és ami különösen fontos: következetes és igazságos. Az
általa fontosnak tartott, s évente megszervezett 2-3 napos tanulmányi
kirándulások jó alkalmat adtak arra, hogy tanítványaival a hivatalos
tanár-diák kapcsolat mellett egy oldottabb, közvetlenebb emberi
viszony alakuljon ki. Tanszéki, majd tanszékvezetői szobájának
ajtaja mindig nyitva volt hallgatói előtt. Kevesen tudják, hogy
évtizedekre visszamenően őrizte a hallgatói névsorokat. Páratlan
memóriájának köszönhetően szinte minden volt hallgatójára emlékezett,
figyelemmel kísérte sorsuk alakulását. Fülöp Gézával 22 évig voltunk
közvetlen kollégák, munkatársak, s ebből tíz éven át tanszéki
szobatársak. Így közelről tapasztalhattam, hogy egykori tanítványai
évek múltával is milyen szeretettel keresték fel személyesen vagy
telefonon. Fülöp Géza nem csupán igényes és kellően nagyvonalú
vezető volt, hanem kiváló, segítőkész kolléga és barát. Vezetése alatt
a Tanszéken szívélyes és baráti légkör uralkodott. A vele folytatott
beszélgetések akár a Tanszéken, akár fehérasztalnál, nagy műveltségének
és tájékozottságának köszönhetően élményszámban mentek. A 90-es évek
derekán – talán 1994-ben – a Bajai Főiskola Könyvtári Tanszékének
akkori vezetője, Frick Mária, egykori kedves tanítványunk, azzal a
kéréssel keresett meg minket, Hajdú Ágnest, Fülöp Gézát és engem, hogy
az akkor induló könyvtárosképzésükben segítsünk, és működjünk közre az
oktatásban. Ettől kezdve éveken keresztül, egészen Fülöp Géza haláláig
2–3 hetes gyakorisággal keltünk útra Bajára. Ezek az alkalmak, a
Sugovica-partján tett séták közben, vagy a törzshelyünkön elfogyasztott
vacsorák utáni borozgatások melletti beszélgetéssel mindig szellemi
kikapcsolódást jelentettek számomra. Az utazás fáradalmai ellenére már
előre vártam, s úgy éreztem Ő is, a következő kirándulás lehetőségét. Fülöp
Gézával nem csupán a közös munkahely, az együtt vállalt feladatok
ellátása kötöttek össze, hanem fiatalságunk helyszínéhez, Vas megyéhez,
Szombathelyhez való közös kötődésünk, és a számos régi közös ismerős,
kolléga és barát, így többek között Kuntár Lajos, Takács Miklós, Tóth
Gyula személye is. Állíthatom, hogy Fülöp Géza olyan ember és barát
volt, akihez mindig lehetett tanácsért fordulni, s ő bölcsességének
köszönhetően mindig tudott eligazítást, ötletet adni. Barátai számára
biztos pont volt, akire bármikor számítani lehetett. Távozása azért is
hagyott oly nagy űrt maga után, melynek érzése tíz távlatában sem
csökkent.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkeznie. Jelentkezzen be, vagy kattintson ide a regisztrációhoz