A szerző a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem kihelyezett tagozataként Szatmárnémetiben működő magyar nyelvű főiskola létrejöttét és jövőbeni perspektíváit vizsgálta, elsősorban a magyar kisebbség szemszögéből. A kutatás narratív interjúkra és dokumentumelemzésre épült, amelyek segítségével rekonstruálni lehetett a főiskola megalakulásának körülményeit. Jelen tanulmányban összefoglalót olvashatunk a szerző kutatásának eddigi eredményeiről.
A Romániában lezajlott rendszerváltást (1989) követően jelentős változások történtek az oktatás szerkezetében mind alap- és középfokon, mind a felsőoktatásban. Ezek a változások nem hagyták érintetlenül a kisebbségi oktatást sem (Kozma–Rébay 2006). A Romániában élő kisebbségek közül a magyar rendelkezik a legszélesebb és legszervezettebb oktatási rendszerrel. Külön figyelmet érdemel a magyar kisebbség felsőoktatásának helyzete a Partiumban2, mert a rendszerváltás után sorra alakultak magánalapítású intézmények, amelyekben a magyar nyelvű oktatás is széles teret kapott (Tonk 2002). De a magánintézmények mellett új lehetőségként megjelentek az állami finanszírozású, magyar nyelvű tagozatokat indító intézmények is, például a magyar nyelvű tagozatot is3 működtető Babes–Bolyai Tudományegyetem Szatmárnémetibe kihelyezett főiskolája (2005 őszétől egyetem), ahol tanítóképző és közigazgatási kar működik.
A kisebbségi oktatás a kisebbségi politizálás része, eleme, sőt annak fontos meghatározója. Elsősorban nem szakmai szempontok, inkább politikai motívumok határozzák meg ezt a kezdeményezést. A legfőbb indíttatás a magyar kisebbség önmeghatározása, identitástudatának megőrzése. Ebből következik, hogy a magyar nyelvű felsőoktatásnak elsősorban szimbolikus jelentése van a magyar kisebbség számára. Azért kezdeményezték a magyar tagozat létrehozását, mert arra a magyar közösségnek van szüksége, az ott élő magyaroknak természetes igénye az, hogy az anyanyelvükön tanulhassanak.
Kozma (2005, 30.) szerint: „A Partium olyan határközi térség, amely még nincs formalizálva, de már kimutatható. A térség két magyarországi és három romániai megyét, valamint hét ukrajnai járást foglal magában. Elnevezése történeti utalásokat hordoz és a köznyelvben is használatos, bár politikai elismerést nem nyert.”
A Partium térség az államhatárokon túlnyúló, félig formalizált igazgatási körzettel esik egybe (a tiszántúli református egyházkerület). Egyfajta közös történeti tudata van, amelyet elsősorban az itt élő magyar nemzetiségűek hordoznak. A határközi együttműködések gyakoribbak, mint e térségen kívül, és a térség néhány városi vonzáskörzetére összpontosulnak (Beregszász, Szatmárnémeti, Nagyvárad, Debrecen, Nyíregyháza). A romániai Partium területét négy megye teszi ki (Máramaros, Szatmár, Szilágy, Bihar), mintegy 1,5 millió lakossal. A lakosság 68%-a román, 28%-a magyar, nagyobb arányú a szláv és a cigány kisebbség. A térség központja Nagyvárad, alközpontjai Szatmárnémeti és Nagykároly. Területét nyugaton az államhatár, keleten az Erdélyi-hegység zárja le. A romániai Partium részét képezi a tágabban értett Partium elnevezésű határközi térségeknek (Kozma 2005).
A határközi együttműködések jellegzetes motívuma Közép-Európában a kisebbségek azon törekvése, hogy megszervezzék önálló oktatásukat. Alapvetően tradicionális és modern együttműködést különböztethetünk meg.
Azokat az együttműködéseket nevezzük így, amelyek már fönnálltak a jelenlegi államhatár megvonása előtt, de a folyamatos gyakorlatban megakadályozta őket az új államhatár. Ezekben az együttműködésekben a részt vevők ún. felzárkóztatási stratégiákat alakítanak ki, vagyis helyre akarják állítani az egykori helyi, regionális társadalmakat, s ehhez szimbolikus politizálásba kezdenek. Partium esetében a tradicionális határközi együttműködés áll fenn (Kozma 2000, 2005).
Ezek az együttműködések az új gazdasági és társadalmi változásokra válaszul alakulnak ki, a gazdaság térszerkezetének átalakulásával bontakoznak ki, és elsősorban a gazdasági szükségleteket hivatottak kielégíteni. Az ilyen térségekben megfigyelt magatartásokat túlélési taktikának nevezik. Ezek a gazdasági racionalitás szerint alakulnak. E térségek együttműködésére elsősorban a közelebb vagy távolabb található foglalkoztatási és képzési központok gyakorolnak szívóhatást.
Ha megvizsgálunk egy-egy államhatárt, kiderül, hogy mi motiválja a határközi együttműködést, és az milyen egyéni vonásokat mutat más határközi együttműködésekhez képest. Konkrétan Szatmárnémeti igen sajátos eset, hiszen a város egy olyan régió központja, amelyet egy mesterségesen meghúzott államhatárral elválasztottak Magyarországtól, a régiót megosztották két ország között, ezáltal a régió központja (Szatmárnémeti) Romániához került.
A város vonzáskörzete, illetve annak egy része (Csenger, Csengersima, Tyukod, Nagyecsed, Porcsalma, Fehérgyarmat, Mátészalka) Magyarország területére esik. A természetes vonzáskörzetet figyelmen kívül hagyó államhatárral elsősorban kulturális, oktatási és gazdasági szempontból furcsa helyzet jött létre. A romániai rendszerváltást követően a kommunista rendszerben elrománosított vagy megszüntetett iskolák egy része újjászerveződött, illetve újjáalakult. Ez a román tagozatok megszűnésével, illetve átköltözetésével zajlott le. Fontos tény, hogy a román osztályokból való átiratkozás következtében emelkedett a kisebbségi oktatásban tanulók száma, és az állami oktatás mellett megjelentek az egyházak által létrehozott és a magánintézmények is. Ez az oktatás vagy magyar nyelvű intézményekben, vagy magyar tagozatokon működik. A magyar nyelvű iskoláknak Erdélyben több száz évre visszanyúló hagyományai vannak. A ma is működő iskolák közül nem egyet még a 16–17. században alapítottak. A legismertebbek Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Református Kollégium (1560), a Székelyudvarhelyen alapított Katolikus Iskola (1593) és a 16. században alapított Nagyenyedi Iskola (Szűcs 2005). Fontos megjegyezni, hogy a kisebbségi oktatás ma Romániában főleg a magyar kisebbséget érinti, a magyar nyelvű közoktatás aránya azonban messze elmarad a magyar lakosság arányától. Sajnos az elmúlt tíz évben folyamatosan csökkent a magyarul tanulók száma, ez igen súlyos problémát jelent a magyar nyelv megmaradása szempontjából (Péntek 2004). Ennek a folyamatnak különböző okai lehetnek: a politikai helyzet instabilitása, a gazdasági regresszió, a kivándorlás, a csökkenő gyerekvállalás vagy a szórványmagyarság apadása. Sajnálatos tény az is, hogy sok magyar szülő román osztályok, intézmények felé irányítja a gyermekét, ettől reméli jobb boldogulását. Partiumban az országoshoz hasonló az oktatásban való részvétel, de eltérések mutatkoznak az oktatási rendszer különböző szintjein. Az iskola előtti oktatás szintjén a Partium részvételi rátája szignifikánsan magasabb az országosnál, a felsőoktatásban való részvétel terén viszont a partiumi arány sokkal alacsonyabb az országosnál. Azt mondhatjuk tehát, hogy a partiumi és az országos részvételi adatok közötti különbségek fokozatosan nőnek az oktatás egyre magasabb szintjein, és a korosztály létszámához viszonyított részvételi ráta is szignifikánsan alacsonyabb (1. táblázat) (Szűcs 2005).
Régió | Iskola előtti oktatás | Általános iskolai oktatás | Középiskolai oktatás | Felsőoktatás | Iskolai populáció/ korosztály létszáma |
---|---|---|---|---|---|
Forrás: Szucs 2005 | |||||
Románia | 57,8 | 90,2 | 66,8 | 13,8 | 63,9 |
Partium | 63,5 | 88,5 | 64,8 | 4,7 | 61,2 |
Bihar | 59,3 | 87,5 | 73,2 | 9,1 | 67,3 |
Máramaros | 59,8 | 90,3 | 62,2 | 4,6 | 60,9 |
Szatmár | 64,5 | 89,1 | 57,2 | 0,4 | 58,6 |
Szilágy | 70,6 | 87,6 | 66,8 | – | 57,8 |
Szembetűnő a megyék közötti eltérés, elsősorban a közép- és felsőoktatás szintjén. A régió legfontosabb egyetemi városa Nagyvárad, ahol Partium legnagyobb állami egyetemén több mint 26 000 hallgató tanul (Szűcs 2002). Ennél kisebb méretű és fontosságú, de azért jelentős a nagybányai és a már említett szatmárnémeti felsőoktatási intézmények aránya.
Partium fiatal lakosainak jelentős része nem részesül felsőfokú képzésben. Ez a tény a nem megfelelő intézményi struktúrára vezethető vissza, ennek köszönhető az, hogy a fiatalok egy része a régión kívüli, elsősorban a kolozsvári és temesvári intézményekben tanul tovább. A hallgatók egyharmada tanul magánegyetemekben. Ezek jelentős része egyházi alapítású intézmény.
Magyar nyelvű állami egyetemi oktatás három intézményben, illetve városban zajlik Romániában: Bukarestben, Kolozsváron és Marosvásárhelyen. Az egyetemeken zajló képzések nem ölelnek fel minden szakterületet, elsősorban a magyar nyelv és irodalom szakra, az orvosképzésre, színészképzésre és néhány bölcsészeti szakra terjednek ki.
A legnagyobb számban a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem szakjain tanulnak magyar hallgatók, ahol a 2000–2001-es tanévtől több mint 50 szakon magyar képzési vonalak jöttek létre.
Ugyanakkor egyáltalán nem indított magyar csoportokat a Közgazdaságtudományi Kar, az Európa Tanulmányok Kar, a Business Iskola, az Ortodox Teológiai Kar és a Görög Katolikus Teológiai Kar. Magyar nyelvű képzést indítanak a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem kihelyezett rövid időtartamú kurzusai, amelyek a tanítóképzés terén működnek több erdélyi városban. Ilyen képzés működik Szatmárnémetiben, Gyergyószentmiklóson, Csíkszeredán, Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen. A Kolozsváron működő más felsőfokú intézmények nem hirdetnek magyar nyelvű képzést. Így román nyelven kell tanulniuk azoknak a magyar hallgatóknak, akik a Művészeti Akadémián, a Zenei Akadémián, az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen vagy a Műszaki Egyetemen szeretnének tanulni. Igazából a magyar nyelvű egyetemi oktatás Nagyváradon jelent meg először, a Partiumi Keresztény Egyetemen, magánoktatás keretén belül, és már 1990 óta működik két karon, mintegy 14 szakon. Sajnálatos, hogy a romániai magyarság nincs kellőképpen képviselve a felsőfokú oktatásban, ugyanis minden százezer lakosra 1984 egyetemi hallgató jut, míg százezer romániai magyarra csak 1210 (Szűcs 2005).
Partium legnagyobb és a legtöbb magyar lakost számláló városaiban (Szatmárnémeti, Zilah) egyre több román nyelvű egyetemi képzés indul, és figyelembe véve a ma Romániában zajló gazdasági és társadalmi folyamatokat, valószínűsíteni lehet, hogy folyamatosan nőni fog azoknak a magyar fiataloknak a száma, akik ezeken a kihelyezett román nyelvű képzéseken vesznek majd részt. Sajnos ennek negatív hatása lehet a magyar nyelv megőrzése és fennmaradása szempontjából, hiszen a magyar lakosság számára az anyanyelvű oktatás a nemzeti identitás megőrzésének talán legfontosabb eszköze, és a magyar nyelvű felsőoktatás, a magyar egyetem ennek szimbolikus kifejeződése.
Szatmár(németi) Erdély észak-nyugati részén fekvő város. 1919-ig, illetve 1940 és 1944 között Magyarországhoz tartozott. Szatmár megye a romániai Partium négy megyéjének egyike, Szatmárnémeti központtal. A város két részből áll: Szatmárból és Németiből. A két városrész 1712-ben szabad királyi város címen egyesült. A város a 18–19. században kereskedelmi, vásári, illetve kézműipari központ volt.
Ma a város a Szatmárnémeti nevet viseli, ennek helyességét sokan vitatják. Szatmár Szent István korabeli település, Anonymus szerint már a honfoglalás előtt létezett, a 13. század elején Zotmar néven említik. Kiváltságokat élvező város volt, a sókereskedelem egyik központja, az Erdélyből a Szamos vizén, tutajon leúsztatott só elosztóhelye. Innen a város nevének egy másik etimológiája: Saltmark (www.church.lutheran.hu). 1829-ben a megye főjegyzőjévé kiváló költőnket, Kölcsey Ferencet nevezték ki. Azóta mondják Szatmárt „Kölcsey városá”-nak.
Szatmárnémeti 13 km-re terül el a magyar határtól és 27 km-re az ukrán határtól. Jelentős a közigazgatása, Szatmár és vidéke gazdag hagyományokkal és jelentős intézményrendszerrel rendelkező kulturális életet mondhat magáénak: színházak, filharmóniai társaság, 60 közkönyvtár több mint egymillió kötettel, 30 filmszínház, négy multifunkcionális kultúrház, 17 múzeum, két művészeti galéria és egy alkotók háza áll a közönség szolgálatában. A hírközlő médiák is jól képviseltek három napilappal, egy irodalmi újsággal, több rádió- és egy televízióadóval. Minden öt lakos közül egy a nevelésben fejti ki tevékenységét, éspedig a 269 óvodában, a 26 általános iskolában, a 27 líceumban és a 8 technikumban. A felsőoktatást a magánintézmények mellett a Babes–Bolyai Tudományegyetem kihelyezett tagozata képviseli a városban. A város lakossága 131987 fő, összetételét tekintve a többségi románság mellett több nemzeti kisebbség él a városban, legnagyobb számban magyarok (54013 fő, 40,92%)
A városban számos magánalapítású, román nyelvű felsőoktatási intézmény nyitotta meg kapuit a rendszerváltást követő években, a magyar nyelvű felsőfokú képzés a Babes–Bólyai Tudományegyetem kihelyezett tagozatán működik. A magyar nyelvű felsőfokú képzés helyzete a rendszerváltást követően sem oldódott meg egy csapásra, a mintegy tizenöt éve tartó, a magyar egyetem4 visszaállítása körül kibontakozott küzdelem Romániában mindig is a különböző érdekek kereszttüzében állt. A felsőoktatás olyan többszereplős játék, amelyben a szereplők – az állam, az akadémia és az ún. piac, amelyek alakítják a felsőoktatást – érdekei szemben állnak, illetve ütköznek egymással (Mandel 2005). Érzelmi elemeket állított előtérbe az az érvelés, amely szerint a múltban elszenvedett történelmi igazságtalanságok jóvátételeként kell biztosítani az önálló állami magyar oktatási intézmények visszaállítását. A magyar nyelvű oktatási intézmények létrehozása nagyfokú többségi társadalmi ellenállásba ütközött. 1995-ben és 1996-ban a román lakosság 80%-a, míg 1997-ben 68,2%-a nem értett egyet azzal, hogy a magyar kisebbség saját önálló iskolákkal rendelkezzen (Demény 2002). Az első lépés, amely lehetővé tette Szatmárnémetiben a főiskola megalapítását, egyértelműen a multikulturális egyetem fogalmának bevezetése volt, ez Andrei Marga5 román oktatási miniszter nevéhez fűződik. 1997-ben a BBTE6 szenátusa elfogadta az egyetem multikulturális jellegére vonatkozó határozatot. Ez valójában nem más, mint a többség kulturális hatalmának megerősítése és a magyar elkülönülés elfojtása.
A multikulturalizmus tehát módot adott a kisebbségi nemzeti törekvések visszaszorításának politikájára (Horváth 1997). A 2000-es választásokat követően egyezmény született a BBTE-en a magyar nyelvű oktatási vonal finanszírozásához szükséges szervezési és szakmai keret létrehozására, valamint a magyar oktatás bevezetésére több állami egyetemen. Szatmárnémetiben az 1999/2000-es tanévben kezdte meg működését a főiskola tanítóképző kara, majd rá egy évre a közigazgatási kar, mindkettő három nyelven (magyar, román, német).
A Tanítóképző Főiskolai Kar az első tanévét (1999/2000) a Kölcsey Ferenc Főgimnázium épületében kezdte, majd átköltözött az egykori kaszárnya felújított épületébe, és 2000 őszétől itt működik. Mindhárom évfolyam rendelkezik tanteremmel, van titkárság, könyvtár, egy dolgozószoba a tanároknak. A főiskola induláskor kettős képzésű volt: tanítóképző–angolnyelv-oktató. 2000/2001-es és a következő tanévben felvételizettek óvónőképzői modult is végeztek. 2003-tól az egyetemhez tartozó főiskolákon kizárólag tanítóképzés folyik (kivétel a marosvásárhelyi főiskola, ahol kizárólag óvónőképzés van). A 2000/2001-es és a 2001/2002-es tanévben a főiskolán csökkentett látogatottsági kötelezettséggel működő, távoktató tagozat is indult a tanügyben már dolgozók számára. A főiskola keretein belül alap- és továbbképzés valósul meg. Az alapképzés típusa a főiskola indulása óta többször változott. Az 1999-ben induló első évfolyam a három év elvégzése után tanítói és angoloktatói diplomát szerzett. A 2000-től induló évfolyamok óvónői, tanítói és angoloktatói képesítést kaptak, a 2003/2004-es tanévtől pedig tanítói képesítést nyernek. A pedagógiai líceumot végzett hallgatók pedagógiai tárgyakból kapott jegyeit elfogadják, és lehetőségük van arra, hogy két év alatt elvégezzék a főiskolát. A felvételi vizsga két részből áll, egy kizáró jellegű, zene- és rajzvizsgából, ennek sikere után felvételi átlagot számítanak, amelynek 25%-a az érettségi átlaga, 75%-a pedig a középiskolai évek jegyeinek átlaga. A főiskolán kétféle képzés: nappali és távoktatás (csökkentett látogatási kötelezettségű) közül lehet választani. Távoktatás azonban csak két évben indult: 2000-ben és 2001-ben. Az első évfolyam 58 hallgatója 2003-ban államvizsgázott, a 2001-ben indult évfolyamnak 16 távoktatott hallgatója volt, ők 2005 nyarán államvizsgáztak.
A nappali helyek száma korlátozott, az évek során változott. Államilag támogatottan, tandíjmentesen vehet részt a képzésben az első évfolyamról 10 hallgató. A többi hallgató tandíja 350 euró évenként, amelyet négy részletben is ki lehet fizetni. Lehet pályázni ösztöndíjra, amely lehet szociális, tanulmányi és érdemi. A hallgatók minden félévben részt vesznek pedagógiai gyakorlaton a főiskola gyakorlóóvodáiban és -iskoláiban. Az utolsó évben vizsgatanítást tartanak. A harmadik év végén záróvizsgáznak a következő tantárgyakból: pszichopedagógia (nappali és távoktatás), angol (csak a nappali oktatásban), játékelmélet (csak a távoktatásban), valamint szakirányító segítségével diplomadolgozatot készítenek, amelyet az államvizsga-bizottság (licenciátusi vizsga) előtt megvédenek. A főiskolát végzett hallgatók a Tanfelügyelőség által meghirdetett helyekre versenyvizsgázhatnak. A főiskola továbbképzési feladatokat is ellát a következő területeken: véglegesítővizsga, II. és I. fokozati vizsga. Véglegesítővizsgára jelentkezhetnek azok a szakképzett pedagógusok, akik legalább két éve dolgoznak az oktatásban; a vizsga halasztható, de legkésőbb négy év tanítás után kötelező. A főiskola óvodapedagógusok és tanítók számára szervez véglegesítővizsgát, amely magában foglalja a felkészítést és a vizsgáztatást is (ez írásbeli és szóbeli vizsgákat jelent a kijelölt szaktudományos, illetve tantárgy-pedagógiai ismeretekből). Óvodapedagógusoknak: román nyelv és irodalom, magyar nyelv és irodalom, óvodapedagógia és gyermeklélektan, az óvodai tevékenység módszertana. Tanítóknak: román nyelv, irodalom és módszertan, magyar nyelv, irodalom és módszertan, iskolapedagógia és gyermeklélektan, matematika és módszertana. A véglegesítővizsga után az óvodapedagógusok és a tanítók a főiskola keretein belül megszerezhetik a második, illetőleg az első fokozatot. A II. fokozatot a véglegesítővizsga után négy évvel lehet megszerezni, ha közben a pedagógus végig tanított. A főiskola a szaktárgyból, tantárgy-pedagógiákból és pedagógiából felkészítőket tart a véglegesítő- és a II. fokozat elérésére irányuló vizsgákra. A harmadik posztgraduális vizsgaszint, az I. fokozat megszerzésére jogosult, aki kiemelkedő gyakorlati tevékenységet végez, és akinek a II. fokozattól számítva négy év gyakorlata van. A jelentkezőnek egy tantárgy-pedagógiai jellegű tudományos szakdolgozatot kell készítenie a főiskola által kijelölt szakirányító segítségével. A szakdolgozat megvédése a minisztérium által előírt metodológia alapján történik.
A véglegesítővizsga, a II., illetve az I. fokozat megszerzése részét képezi a pedagógus-továbbképzésnek, hiszen az első kettő estében pedagógiai, pszichológiai, szaktudományos és tantárgy-pedagógiai előadásokon vehetnek részt a pedagógusok a Tanítóképző Főiskola szervezésében, míg az I. fokozat megszerzése esetében tudományos szakirányító segíti a pedagógust a szaktudományos, tantárgy-pedagógiai dolgozat elkészítésében. A pedagógusok számára biztosított egyéb továbbképzési forma az ötévenként tartott kötelező szakmai továbbképzés. A főiskolán ilyen továbbképzési formát csak 2000-ben tartottak, a kötelező 40 órás továbbképzésen 31 pedagógus vett részt (Bura 2004).
A főiskola a BBTE több mint 30 erdélyi főiskolájának egyike – mondta el a Közigazgatási Kar tanulmányi aligazgatója.7 A négy – a besztercei, a kolozsvári, a szatmárnémeti és a sepsiszentgyörgyi – közigazgatási főiskola mindegyike a BBTE Politikatudományi és Közigazgatási Karának alárendelve működik. A BBTE közigazgatási főiskolái egy – a kar Közigazgatási Tanszéke által kialakított – közös tanterv alapján készítik fel diákjaikat majdani szakmájukra. Az európai elvárásoknak megfelelően megszervezett oktatási rendszer nagyszámú magyar nemzetiségű diák felvételét teszi lehetővé a magyar tannyelvű oktatásba. Ez nem is olyan meglepő, hiszen a diákok nagy része a többségében magyarok által lakott Hargita és Kovászna megyéből származik. Ugyanakkor az oktatási rendszer lehetővé teszi a továbbtanulást is a Politikatudományi és Közigazgatási Kar közigazgatás szakának egyetemi szintű képzésén. A főiskola mellett egy tudományos társaság – egyesület – is működik, amelynek kizárólagos célja az, hogy elősegítse a főiskola oktatási folyamatát és az ehhez kapcsolódó kutatói munkát. A Pro Scientia Administrativa Tudományos Társaság segítségével sikerült egy sor, a román helyi közigazgatásra vonatkozó, mérvadó fontosságú kutatási programot megszervezni. A főiskola hallgatóinak képzése során az elméleti diszciplínák mellett fokozott hangsúlyt fektetnek a – helyi közigazgatásban elengedhetetlenül szükséges – gyakorlati ismeretek elsajátítására. Ezáltal a főiskola hallgatói helyi közigazgatási intézmények jól felkészült majdani szakembereiként enyhíthetik az említett intézményekre jellemző szakemberhiányt.
A magyar kisebbség azért hozta létre Szatmárnémetiben a főiskolát, hogy a magyar diákok magyar nyelven tanulhassanak a felsőoktatásban. A magyar nyelvű főiskolának elsősorban szimbolikus jelentése van a magyar kisebbség szempontjából, és a kisebbségi politizálás szerves részét képezi. Fontos kiemelni, hogy állami főiskoláról van szó, amely a magyarság identitástudatának fontos kifejezőeszköze (lásd bővebben Kozma–Rébay 2006). A kisebbségi politika mindig „identitáspolitika” abban az értelemben, hogy a kisebbségi politikusnak szükséges azonosságtudatának megőrzése. Ezek az önmeghatározások többfélék lehetnek (történeti, nyelvi, területi, kulturális), és természetesen idetartozik az oktatás is mint a kisebbségi önmeghatározás fontos eszköze és lehetősége. Az iskolafejlesztések, -alapítások nem mások, mint az önmeghatározás kifejeződésének és kialakításának eszközei.