←Vissza

P. Miklós Tamás

A Magyar Cserkészfiúk Szövetsége és az úttörőmozgalom „egyesülése” 1948-ban1

A tanulmány a hazai cserkészet 1945 utáni történetéből a cserkész-úttörő egyesítés szemszögéből elemzi a korabeli eseményeket. Tényekre és forrásokra támaszkodva próbál választ találni a cserkész-úttörő „egyesülés” kérdéseire. Miért kellett a magyarországi cserkészetnek – más ifjúsági szervezetekkel együtt – eltűnnie a hazai gyermek- és ifjúságszervezetek köréből, és hogyan került sor erre?

A cserkészet a 20. század első felének egyik jelentős, (reform)pedagógiai vonásokat hordozó mozgalmaként indult. Célja – az alapító R. Baden-Powell megfogalmazása szerint –, hogy a cselekvés iskolájaként „komoly jellemnevelés, egészséges testedzés és gyakorlati ügyességfejlesztés által” jó polgárokká nevelje az önként soraiba lépő fiúkat. Az 1910-től szerveződő magyarországi cserkészet felső vezetése a korabeli politika nyomására 1938–1942 között kényszerűen jobb felé tolódott, 1942–1944 között katonai vezetés alá került. Az ideológiai-politikai szemléletváltás azonban a cserkészcsapatokban, azok mindennapi életében nem változtatta meg a cserkészet alapvetően helyes és értékes pedagógiai tartalmát – fogalmazta meg a hazai cserkészet jeles neveléstörténeti kutatója, Mészáros István.2 A cserkészet és a többi hazai gyermekszervezet működésében is megfigyelhető, hogy az országos vezetési, irányítási szinteken megfogalmazott elvárások nem mindig érvényesültek a szervezet alsó szintjein, a csapatokban, őrsökben. Különösen igaz ez az 1945 utáni cserkészetre, amelynek egyes időszakaiban a vezetők közötti ellentétek kiéleződése miatt szinte teljesen megszűnt a cserkészközpont irányítószerepe.3 Vagyis amikor 1945–1948 között a cserkészet politikai élet-halál harcát vívta, az ifjú cserkészek csak ritkán találkoztak ennek helyi szinten megnyilvánuló hatásaival. (Például a csapat feloszlatásával, a parancsnok letartóztatásával, vezetőik internálásával.)

Szólnunk kell a korabeli – főleg 1947–1948-ban használatos – szófordulatok, jelzők valós jelentéstartalmáról. A mai olvasó számára szükségessé válhat a pártállami korszak hivatalos szóhasználatának értelmezése is (pl. klerikális reakció = az egyházhoz hűséges papság és hívei; a nép = 1948-ban már a kommunista párt; fasiszta = 1948-ban már a szovjet rendszerrel szemben álló felfogást képviselő stb.).4 Mivel ennek tisztázására itt nem vállalkozhatunk, a kortársak által használt kétes jelentéstartalmú szavakat/fogalmakat idézőjelbe tesszük. E tanulmány esetében a hajdani egyesülés/egyesítés szó használata is pontosításra vár, az egyszerűség kedvéért az utóbbit használjuk.

Rá kell mutatnunk a magyarországi cserkészet differenciáltságára is. A különféle cserkészirányzatok jól ismertek a cserkészet első, közel fél évszázados hazai történetéből. A katolikus, a protestáns, a zsidó és a munkásifjú cserkészcsapatok tevékenységét a helyi cserkészcsapatot szervezők testülete, a parancsnok és a cserkészvezetők szemlélete, politikai beállítottsága határozta meg.

Jelen kutatás nem tűzte ki célul a hazai cserkészet 1945 utáni történetének teljes feltárását, annak ellenére, hogy a folyamatok összefüggései erre ösztönöznének. A tanulmány a cserkész-úttörő egyesítés folyamatára, történetének feltárására összpontosít, ennek szemszögéből utal a cserkészet korabeli eseményeire. A témakörön belül a cserkészet kap kiemelt hangsúlyt, míg az úttörőkkel csak érintőlegesen foglalkozik. E tanulmány nem vádirat, hanem adalék egy korszak ifjúságpolitikai történetéhez. Ám korántsem teljes, mivel például a gazdasági vonatkozások vizsgálatával adós maradt.

Milyen korosztályra terjedt ki a cserkészet működése? Milyen szervezettségű volt a hazai cserkészet a II. világháború vége felé? Közismert, hogy a fiúk 12 éves korukban jelentkezhettek cserkésznek, s fogadalomtételük után többnyire 15-16 éves korukig maradtak a szervezet tevékeny tagjai. A 12 évnél fiatalabbak a kiscserkészet, a kisfiúmunka keretében cserkészapródként, farkaskölyökként vagy kiscserkészként, a 16–18 életév közöttiek roverként, az idősebbek öreg-, véncserkészként tevékenykedtek a Magyar Cserkészszövetségben.5 Az 1942 októberében bevezetett új cserkészpróbarendszer szerint – mint ahogy Derzsi Ottó felhívta rá a figyelmünket – 1948-ban a cserkészek közül életkoruknál fogva csak a 10 év alatti kiscserkészek, illetve a sátorverő (11 éves) és az úttörő cserkészek (12-13 évesek) „egyesülhettek” az úttörőkkel.6

Az általunk ismert utolsó pontos statisztika szerint 1942-ben a Magyarországon működő 892 cserkészcsapatból iskolai szervezésű volt 524 (58,7%), egyéb jellegű 368 (41,3%). Az előbbiből elemi iskolai 112 (12,5%), polgári iskolai 127 (14,2%), gimnáziumi 155 (17,3%), szakiskolai 56 (6,2%), ipariskolai 51 (5,7%), főiskolai 23 (2,5%) cserkészcsapat volt. Az összesből mintegy 516 (57,8%) foglalkozott kizárólag – illetve diákokkal vegyesen – a tanoncokkal. A cserkészmozgalomnak ekkor mintegy 53 428 tagja volt.7

A magyarországi cserkészet újraindulása 1945-ben

Az 1945 előtti államgépezet széthullásával együtt a cserkészmozgalom fővárosi és vidéki központjai is megbénultak, elnéptelenedtek. A fegyverzaj elültével a csapatok tagjai keresték egymást, és a felnőttvezetés hiánya ellenére hozzáfogtak a romok eltakarításához, a cserkészmunka elemi feltételeinek mielőbbi megteremtéséhez.

A fővárosban 1945 januárjában kezdték újjászervezni a cserkészetet.8 Február 4-én megalakult a cserkészet Országos Ideiglenes Intéző Bizottsága (OIIB), amely támogatóinak köszönhetően február közepén megkapta a Szövetségi Ellenőrző Bizottságtól (SZEB) és a Budapesti Nemzeti Bizottságtól a működési engedélyét.9 Az OIIB tagja lett (nem egy időben) ideiglenes ügyvezető elnökként Jánosi Sándor, valamint Széchy András regösvezető, Kölley György kiscserkészvezető, Vörös Károly öregcserkész-vezető és Färber József ellenőrző.10 Az említettek a hazai cserkészet különböző jelentős irányzatainak olyan vezetői voltak, akik a világháború alatt nem kompromittálódtak.

Az első hazai cserkészmonográfia szerzője, Gergely Ferenc történész bonyolult képet fest a korabeli cserkészirányzatokról. Szerinte a cserkészet újjászervezését kezdeményező Jánosi Sándor és Färber József nevével összefüggésbe hozható vezetői csoportok múltjukból és törekvéseikből következően szemben álltak egymással az első pillanattól kezdve, de abban egyetértettek, hogy a fasizmussal, militarizmussal és sovinizmussal fertőzött, háború alatti cserkészettel és annak vezetőivel szemben az eredeti, „Bi-Pi” elvei szerint működő cserkészetre van szükség. Jánosiék a regöscserkészetet, Färberék az angol cserkészetnek egy hazai, városi, liberális, sok tekintetben zsidó-kispolgári változatát tartották követendő példának a megújulás során. A harmadik – elsősorban katolikus cserkésztisztekből álló – csoport már az induláskor jelentős erőt képviselt, de a kialakult történelmi helyzetben nem hangoztatta igazi törekvéseit.11

Cserkészkritika és önvizsgálat 1945-ben

A fegyverszüneti szerződés értelmében 1945. február 26-án elrendelték a hazai szélsőjobboldali szervezetek feloszlatását, és rendeleti úton betiltották a fasiszta szellemiségű ifjúsági szervezetek működését. A tevékenységüket újrakezdő szervezetek esetében főleg a baloldali pártok, de a közvélemény is elvárta az önvizsgálatot, a háborús évek alatti erkölcsi és politikai magatartás és tevékenység bemutatását. Ha erre nem került sor, a baloldali politikai sajtó kíméletlenül besegített, mint például a cserkészet esetében is.

A Magyar Kommunista Párt (MKP) lapja, a Szabad Nép 1945 májusában – mintegy előrevetítve a párt cserkészettel kapcsolatos későbbi álláspontját – azt közölte: „Éppen nem ellenezzük, ha a cserkészet újjáéled Magyarországon. De nagyon is ellenezzük azt, hogy ebben az újjáélesztésben olyanok is részt vegyenek – sőt vezetői hévvel buzgólkodjanak –, akik a világ ifjúságának ezt a nemzetközi békemozgalmát honunkban oly mélyre züllesztették.”12 Pedig az 1945 januárjában létrejövő OIIB ügyelt arra, hogy az új vezetőségbe ne kerüljenek be német kapcsolat által kompromittálódott cserkésztisztek. Sorainak megtisztítása érdekében elrendelte a szövetség minden vezetőjének (cserkésztisztjeinek és segédtisztjeinek) igazoltatását.

Az MKP 1945 májusában fogalmazta meg „az ifjúsági egység megteremtését” szorgalmazó ifjúságpolitikai irányelveit. „Egy olyan ifjúsági tömegszervezetet kell létrehozni, amelyik képes magába tömöríteni az ifjúság egészét, tekintet nélkül arra, hogy munkás, paraszt vagy értelmiségi foglalkozásúak.”13 Az e célból megalakított kommunista irányítású Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség (MADISZ) egyik feladataként kezdetben a többi ifjúsági szervezet tagságának soraikba olvasztását és a régi reakciós ifjúsági egyesületek újraindulásának akadályozását is megfogalmazták. Szikra Sándor kommunista ifjúsági vezető az MKP 1945 májusában tartott országos értekezletén ismertette a kommunista párt cserkészettel kapcsolatos elvárásait is, miszerint: „Legfeljebb olyan cserkészmozgalomról lehet szó, ahol munkások, diákok, parasztok lesznek együtt társadalmi, vallási vagy egyéb korlátozások nélkül, és szorosan együttműködve utat találnak a demokratikus nevelés felé.”14 Nem véletlen, hogy a különböző fórumokon megfogalmazott kritikákra és elvárásokra reagálva Jánosi Sándor, az újjászerveződő cserkészszövetség ideiglenes ügyvezető elnöke a Szabad Népnek adott interjújában kifejtette: „Az új vezetőség eltökélt szándéka, hogy függetlenül a politikai határoktól, létrehozza a közép-dunántúli államok ifjúságának összefogását. Kíváncsian tekint az új magyar cserkészet az orosz ifjúság munkája felé, szeretné azt közelről megismerni.”15

1945 nyarán az MKP vezetése módosította ifjúságpolitikai célkitűzéseit, és a magyar ifjúság rétegenkénti szervezését tűzte ki céljául.16 Esetünkben például a MADISZ-szervezetek keretében „demokratikus” cserkészcsapatokat alakítottak.17 Ennek jogszerűvé tételéért a MADISZ 1945. szeptemberi országos kongresszusán követelték a cserkészszövetség alapszabályainak „demokratikus szellemben” történő módosítását, illetve a MADISZ cserkészszervező testületként való elismerését.18 A fenti politikai nyomásra a cserkészvezetés utóbb elvi együttműködési megállapodást írt alá az ifjúsági szervezettel.19

1945 őszén az ideiglenes cserkészvezetés az elmúlt fél évtized tisztára mosására törekedett, amikor – valószínűleg a cserkészigazolások ütemével és mértékével elégedetlen országos ellenőrző tiszt, Färber József felvetésére – a belügyminiszter jelentést kért a cserkészet múltbeli és jelenlegi munkájáról. A cserkészvezetés a tárgyilagosság látszatát keltve a mozgalom „demokratizálását” szinte zavarmentesnek tüntette fel beszámolójában, s lényegében azt kérte, hogy az elvárt átalakulást ne külső ráhatással kényszerítsék ki, hanem adjanak lehetőséget annak belső érlelődésére. „…a Szövetség lesz a legbiztosabb bástyája a demokratikus szellemű nevelésnek” – fogalmazták meg jelentésükben.20

A katolikus ifjúságpolitikai irányzat térnyerése az újjászerveződő cserkészetben

1945 után a katolikus csapatok munkájának elindításában korábbi tekintélyes katolikus cserkészvezetők vállaltak kezdeményező szerepet a háttérben. Köztük volt Witz Béla prépost kanonok, aki a cserkészszövetség egykori országos elnöke, 1945-ben budapesti helynök, a fővárosi Actio Catholica (AC) elnöke volt, Sík Sándor kegyesrendi paptanár, a cserkészpedagógia kidolgozója, a szövetség két világháború közötti országos, később tiszteletbeli elnöke, illetve Koszterzitz József, közismert nevén Koszter atya, ismert ifjúsági író, a Vezetők Lapja cserkészlap egykori szerkesztője.

1945. május második felétől a katolikus cserkészvonal erőteljes csapatszervezésbe kezdett. Újjászervezték a katolikus cserkészcsapatokat, és vezetőik felvették a kapcsolatot a cserkészközponttal. Nagyiványi (Nerhaft) Antal a vele baráti viszonyban lévő Sárosi Mihály főtitkár segítségével – Szívós Donát bencés atya, az akkori idők jeles ifjúsági szónokának biztatására – a katolikus cserkészcsapatok vezetőinek, valamint az OIIB katolikus elkötelezettségű tagjainak összefogását kezdeményezte. Szervezőmunkájukat elősegítette, hogy Teleki Géza kultuszminiszter 1945. június 31-i leiratával támogatásáról biztosította a cserkészcsapatokat, ugyanakkor elérte, hogy minisztertanácsi határozat szülessen arról, hogy „népiskolai, közép- vagy középfokú iskolai nyilvános tanuló politikai pártba nem léphet”.21 Vagyis a tanulókat eltiltották az újonnan létrejövő „politikai” ifjúsági szervezetekbe való belépéstől.

1945. szeptember elején Szívós Donát megbeszélésre invitálta a katolikus elkötelezettségű cserkészvezetőket Esztergomba. A Pintér Péter Pál, Kölley György, Horváth Nándor, Nagyiványi Antal, Vágújhelyi (?) részvételével zajló értekezleten Szívós egyházpolitikai érdekként a cserkészet katolikus jellegét és súlyát hangoztatva fokozott szerepvállalásra buzdított a cserkészeten belül. A megjelentek körében harcot hirdetett a katolikus cserkészetért.22

Cserkészmegújulás vagy restauráció?

Erre az időre esik a társadalom rekrisztianizálását célul kitűző katolikus Actio Catholica (AC) szervezet újjászervezése is.23 A laikus hívők bevonásával az egyházi közigazgatás szerves részeként működő AC az 1945–46-os, júniustól májusig tartó éves munkatervét a „Krisztussal építünk” vezérgondolat jegyében tervezte. A szervezési szakosztály egyik legfontosabb feladatának a katolikus ifjúsági szervezetek támogatását és koordinálását tekintette.24 Megvalósítását az osztályon belül 1944-ben létrehozott Ifjúsági Titkárságra bízták, amelynek vezetője Szappanyos Béla volt.25 Csak találgatni tudunk, hogy a cserkészettel kapcsolatos álláspontjuk kialakításában szerepe volt-e a már említett Witz Béla budapesti AC-elnöknek és Sík Sándornak, aki az AC sajtószakosztályának elnöke is volt ekkor.

Az 1945. szeptember 30-i cserkésztiszti gyűlésen Jánosi Sándor ideiglenes országos ügyvezető elnök és Széchy András „demokratikus cserkészreformot” hirdető beszédét a cserkészvezetők döbbent csendje fogadta. Szívós Donát atya megéljenzése, majd Pintér Péter Pál előadása és Jánosi kijelentéseinek nyílt bírálata a katolikus cserkészirányvonal megerősödését mutatták. A katolikus cserkészcsapatok vezetői ekkor már közös taktikát követve a cserkészszövetség újjászervezésére és irányítására törekedtek. Erejük tudatában az OIIB előző napon megtartott ülésén elfogadtatták az országos cserkészközgyűlés összehívását, valamint javaslatot tettek a vezetőválasztást előkészítő jelölőbizottság főleg saját körükből kikerülő tagjaira is.26

A közgyűlés előtt a katolikus cserkészvezetők a piaristák székházában Sík Sándornál találkoztak. A mintegy húsz résztvevő többek között egyeztetett a tisztújító közgyűlésre javasolt jelöltjeiről és – Sík Sándor tanácsára – Teleki Géza vallás- és közoktatásügyi miniszter felkéréséről a Magyar Cserkészszövetség elnöki posztjára.27

Az 1945. októberi OIIB-ülésen vált nyilvánossá a jelölőbizottság – lényegében katolikus irányvonalat reprezentáló személyekre tett – jelöltlistája, amely heves vitát váltott ki az ideiglenes cserkészvezetés körében. Jánosi és hívei lemondással fenyegetőzve, botrányt keltve kivonultak az ülésről, s békítésük is eredménytelen maradt. Miután rövidesen Teleki Géza vallás- és közoktatásügyi miniszter elfogadta a jelölést, kinyomtatták a hivatalos jelöltlistát, és postázták azt a cserkészcsapatoknak.28

A Jánosi Sándor követőiből szerveződő Népi Cserkészek Munkaközössége október 25-én külön jelöltlistát állított össze, és elnöknek a régi cserkészvezető, neves népi írót, a református Karácsony Sándort kérték fel. Az irányzat támogatói a regösrenden kívül főleg a protestáns vallású és a népi katolicizmust és a Prohászka-féle eszmeiséget követő cserkészcsapatok, illetve a fiatal vezetők köréből állt. Állásfoglalásukban megfogalmazták, hogy a „cserkészetet a magyar ifjúság minden rétegének intézményes, gyerek és serdülő életformájává kell tennünk”.29

1945. október 30-án a hazai cserkészet egységének fenntartásán fáradozó Sík Sándor békítő-tisztázó megbeszélésre hívta rendházbeli szobájába a különféle cserkészirányzatok vezető képviselőit, ez azonban a személyi kérdések körüli vita után az ellentétek kiéleződésével, eredmény nélkül zárult.30

A Magyar Cserkészszövetség (1945–1946)

A Magyar Cserkészszövetség megalakulása és működése

1945. november 11-én a fővárosi Központi Katolikus Kör kamarazene-termében ült össze a cserkészek rendkívüli országos közgyűlése. Módosították az alapszabályt, és ennek alapján a magyar cserkészet ismét szövetségként működött. Szívós Donát bencés tanár ovációval fogadott és Jánosi Sándor szinte állandó moraj kíséretében előadott beszédét követően a két jelöltlista alapján zajlott a szavazás. Az érvényes szavazatok 60 százalékát a Teleki Géza nevével fémjelzett katolikus lista kapta.31 Az új tisztikarból kiszorultak a cserkészet újjászervezését eddig végző OIIB meghatározó tagjai, Jánosi és Färber, valamint a népi és a politikai baloldali cserkészirányzat, valamint a fiatal cserkészvezetők csoportjainak képviselői is.

A választást követően a katolikus cserkészvezetők minden jelentős tisztséget megszereztek, a bizottságokba elkötelezett híveiket delegálták. A baloldali erők kiszorulása a legfelső vezetésből lefékezte a kommunista párt és a politikai sajtó által elvárt, cserkészeten belüli „demokratizálási” folyamatot. A közgyűlést követően bíráló hangvételű sajtóhíradások jelentek meg, Färber József a közgyűlési választások törvénytelen voltát állító beadvánnyal fordult a Belügyminisztériumhoz.32 A tél folyamán és 1946 tavaszán felerősödtek a szövetség és a cserkészet elleni sajtótámadások, és követelték Pintér Péter Pál országos vezetőtiszt, Kölley György országos kiscserkész-vezetőtiszt, Sándorfi Gyula külügyi vezető lemondását. Éles kritika érte a cserkészcsapatokat Igazoló Főbizottság munkáját is, mert főleg egyházi irányítás alatt működő csapatokat igazolt le. Ezek összefogására 1946 első felében megalakult az EPACS – az Egyesült Papi Csapatok –, vagyis az egyházi cserkészcsapatok munkaközössége.33

A novemberi közgyűlésen vereséget szenvedett Färber József és követőinek kezdeményezésére 1946. május 3-án mintegy 40 cserkészcsapat kb. 160 képviselőjéből megalakult a Haladószellemű Cserkészek Munkaközössége, amely programjában a cserkészet demokratizálását hirdetette meg.34

Az állandósult kritikák, a cserkészet megújítását célul kitűző irányzatok összefogása is közrejátszhatott abban, hogy 1946. május 8-án Teleki Géza, a Magyar Cserkészszövetség elnöke, majd több vezetője is váratlanul lemondott posztjáról.35 A kibékíthetetlennek tűnő ellentétek vezetői szinten kiéleződtek, tárgyalásos úton nem sikerült feloldani azokat.36

1946. június 9-én a cserkészszövetség székházában tartott OIB-ülésen Färber József felolvasta azt a MADISZ-javaslatot, amely lemondásra szólította fel a cserkészvezetőséget, és amely Jánosi és Färber irányításával egy új vezetőség létrehozására irányult. Az események alakulását látva Sík Sándor megjegyezte, hogy nem fogják tudni megmenteni a cserkészetet, mivel „a kommunistáknak nincsen rá szükségük”.37 Dr. Székely Lajos egykori cserkészvezető emlékei szerint az OIB június 25-i ülésén tárgyaltak a Haladószellemű Cserkészek Munkaközösségének követeléseiről, és döntöttek arról, hogy a Magyar Cserkészszövetség keretében folytatják tovább a cserkésztevékenységet.38

A Magyar Cserkészszövetség a kommunista ifjúságpolitika célkeresztjében

1945. október elején budapesti törvényhatósági, november elején országgyűlési választásokat tartottak Magyarországon. Ezt megelőzően áprilistól létrejöttek a különféle pártok ifjúsági szervezetei, újjáalakultak és megerősödtek a régi vallási, hitbuzgalmi szerveződések, egyesületek, amelyek részt vettek a választásokat megelőző politikai küzdelemben. Programjaikat tekintve alapvetően két táborra, leegyszerűsítve baloldali, illetve jobboldali pártok támogatóira oszlottak. A választásokat követően – a kisgazdapárt 57 százalékos országgyűlési választási győzelmét kihasználva – a jobboldali ifjúsági szervezetek a kommunista vezetésű MADISZ elszigetelésére törekedtek, és erőteljesen felléptek az ifjúsági szervezetek baloldali, kommunista irányzatai ellen.39

Az MKP vezetői 1945. november végén az ifjúsági mozgalom helyzetét értékelő jelentést kértek a párt Ifjúsági Titkárságától. A beszámolóban a MADISZ támogatóiként vették számba a népi cserkészeket is, míg az MCSSZ többséget kapott legális – általuk Teleki-szárnynak nevezett – vezetését a klérus befolyása alatt álló, a kisgazdapárt jobbszárnyához sorolt irányzatként értékelték.40 E jelentésből kiderül, hogy a kommunista párt ez időszakban csupán szemlélte a cserkészeten belüli események alakulását, sem szándéka, sem lehetősége nem volt annak irányítására, mindössze a sajtón keresztül kritizálta a működését.

A rendelkezésünkre álló dokumentumok elemzéséből úgy tűnik, hogy 1946 tavaszán a kommunista párt a MADISZ-on és a SZIT-en (Szakszervezeti Ifjúmunkás és Tanoncmozgalom) keresztül próbált nyomást gyakorolni a cserkészszövetségre. Közös akciókra, nyilatkozatok aláírására próbálták rávenni a cserkészeket. A SZIT 1946. március 1-jén és 2-án tartott kongresszusán Dénes István titkári beszámolójában 700 küldött előtt kijelentette: „A Cserkészszövetségben a vezetőség mai összetétele nem nyújt garanciát arra, hogy a cserkészcsapatokat, szemben a múlttal, valóban demokratikus szellem töltse meg.”41 Az ország politikai képét akkor már a Baloldali Blokk 1946. március 7-án a Hősök terén rendezett tömeggyűlésén hangoztatott „Ki a nép ellenségeivel a koalícióból!” jelszó határozta meg. 1946 áprilisában az ún. „diák-összeesküvések” nyomán a rendőrség fegyvert és demokráciaellenes röplapokat keresve rendszeresen zaklatta a katolikus iskolákat.42

Szirmai István, az MKP KV ifjúságpolitikát felügyelő vezetője 1946. június elején a Szabad Népben azt nyilatkozta: „Nincs szükség sem a Cserkésztestületben, sem a KIE-ben, sem a KALOT-ban… azokra a kopaszodó ifjakra, akik az elmúlt tíz esztendő során is vezetői voltak a szervezetnek.”43

A cserkészetre nehezedő politikai nyomás betetőzéseként Rajk László belügyminiszter a szövetség munkájának felülvizsgálatát rendelte el 1946 májusában.44 A Sípos Gyula parasztpárti nemzetgyűlési képviselő vezetésével két hónapig tartó vizsgálat után megállapították, „hogy a Cserkészszövetség nem volt képes az ország jelenlegi demokratikus haladását követni és magáévá tenni”.45 A Belügyminisztérium ezért 1946. július elején a Magyar Cserkészszövetség feloszlatását tervezte, „kifejezte azonban abbeli óhaját, hogy a csekészmunka komoly, demokratikus alapokra helyezve újra induljon”, új keretek között.46 Mivel a betiltás híre kiszivárgott, befolyásos személyiségek tiltakoztak a tervbe vett intézkedés ellen a parlamentben, a köztársasági elnöknél és a SZEB tagjainál is.

A Magyar Cserkészfiúk Szövetségének megalakulása és működése (1946–1948)

Az MKP a rendeleti úton történő kormányzás lehetőségeit kihasználva, a gyakoribbá váló fegyveres provokációkra, fegyverrejtegetésekre és illegális szervezkedésekre hivatkozva 1946 nyarán a számára kellemetlen ifjúsági egyesületek – köztük a cserkészet – működését is betiltotta.47 Erre a szovjet katonai főparancsnokság segítségével került sor. A szovjet katonák ellen elkövetett támadások miatt Szviridov altábornagy, a Szövetségi Ellenőrző Bizottság elnökhelyettese 1946. július 7-én magához kérette Nagy Ferenc miniszterelnököt, és egy általa aláírt levelet átadva a szovjet főparancsnokság nevében többek között azt „ajánlotta” a magyar kormány figyelmébe, hogy oszlassa fel és tiltsa be a fasisztabarát ifjúsági egyesületek és szervezetek működését, köztük a cserkészszövetségét is.48

E jegyzék lényegében az MKP és a Baloldali Blokk korábbi politikai követeléseit tartalmazta.49 Következményeként kiadták a 7330/1946. M. E. sz. rendeletet, amellyel az összes egyesület felügyeletét a belügyminiszter hatáskörébe utalták, aki ezzel felhatalmazást kapott azok feletti „megtorló intézkedések foganatosítására” is.50 Rajk László belügyminiszter ezt követően elrendelte valamennyi egyesület felülvizsgálatát, és bár megállapodott Nagy Ferenc miniszterelnökkel arról, hogy a betiltott egyesületek új néven, új vezetéssel ismét újjászerveződhetnek, a feloszlatások után bürokratikus módon mégis akadályozta azt.51

Arról, hogy ebben a helyzetben miért nem került sor a magyar cserkészet végleges megszüntetésére, csak sejtéseink vannak. Egyes vélemények szerint azért, mert Rajk belügyminiszter cserkészbarát beállítottságú volt. Valószínűbb azonban, hogy a belügyi vezetés, félve a jól szervezett cserkészek esetleges illegalitásba vonulásától és a továbbiakban ellenőrizhetetlen működésétől, az egyes vezetők megnyerésével átformálhatónak vélte a hazai cserkészmozgalmat. Mindenesetre Rajk László július 16-án fogadta a Haladószellemű Cserkészvezetők Munkaközösségének küldöttségét, és támogatásáról biztosította a „demokratikus” szellemiségben megújulni kész új cserkészszövetség megalakítására irányuló kérésüket.52

A Magyar Cserkészszövetség feloszlatásáról szóló belügyminiszteri rendelet 1946. július 20-án jelent meg.53 Rá két nappal, július 22-én a Haladószellemű Cserkészvezetők Munkaközössége által összehívott rendkívüli közgyűlésen került sor a Magyar Cserkészfiúk Szövetsége (MCSFSZ) megalakítására.54 A régi vezetés „reakciós” tevékenységét elítélő Jánosi Sándor programját, amely a vallási és társadalmi különbség nélküli cserkészet szervezéséről szólt, „nemtetszést” kifejező csend fogadta. A feszültséget Färber József oldotta annak hangoztatásával, hogy ha nem alakulna meg az új cserkészszövetség, akkor illegálisan fognak cserkészkedni. A közgyűlés végül megválasztotta az ideiglenes vezetőséget, és elfogadta a Jánosi Sándor által előterjesztett programot is.55

Az MCSFSZ többek közt céljául tűzte ki „a hazai ifjúság jellemének, lelkének és testének demokratikus, szabadságszerető szellemben nevelését”. Az alakuló közgyűlés módosította a 2. cserkésztörvény és a fogadalmak szövegét. Az előbbiből kihagyták a kötelességek közelebbi – Isten, haza, embertárs iránti – meghatározását, míg a tisztek fogadalma kiegészült azzal, hogy „Semmiféle népellenes mozgalomban vagy egyesületben részt nem veszek”. Az országos szervezeti struktúrát központosították, és az Országos Intéző Bizottságot a cserkészcsapatok kizárásával kapcsolatban tejhatalommal ruházták fel. Előírták, hogy csak azok a csapatfenntartók hozhatnak létre csapatbizottságokat, amelyek biztosítani tudják a cserkészcsapat „világnézeti, felekezeti, társadalmi és foglalkozásbeli vegyességét”.56

Az ifjúsági egyesületek és a cserkészszövetség feloszlatása (és újjáalakulása) komoly politikai visszhangot keltett. Halter Béla képviselő 1946. július 27-én, Dessewffy Gyula képviselő pedig augusztus 7-én interpellált a Nemzetgyűlésben.57

A szövetség újjáalakulásának deklarálására már július végén sor került, de mivel a belügyminiszter csak 1946. szeptember 27-én hagyta jóvá az MCSFSZ alapszabályát,58 főleg vidéken nagy volt a tájékozatlanság a cserkészet jövőjét illetően. Az alapszabályok kiadásáig az IIB a cserkészotthonok lefoglalásával, az értékek széthordásának megakadályozásával, a cserkészcsapatok csatlakozási szándékot bejelentő nyilatkozatainak begyűjtésével, a megbízhatónak ítélt csapatok táborozási engedélyének ügyintézésével foglalkozott.59

A Karácsony Sándor irányította új, ideiglenes vezetőség érzékelte a két irányból, a politikai baloldal és az egyházak vezetői részéről is kinyilvánított bizalmatlanságot, de azt remélte, hogy a katolikusok által fontosnak ítélt kérdésekben tett engedményeik, valamint a baden-powelli cserkészalapelvekhez való ragaszkodás elegendő lesz a nyugalom helyreállításához, s lezárul végre a hazai cserkészetben a „meddő harcok korszaka”.

Az MKP cserkészettel kapcsolatos ifjúságpolitikai célkitűzései 1947 nyaráig

Az 1946. szeptember végén ülésező MKP III. kongresszusa megfogalmazta a kommunista párt új társadalompolitikai célkitűzését, miszerint „a népi demokrácia útján, békés úton, a dolgozó nép széles szövetségére támaszkodva előre a szocializmushoz”.60 Az ebből következő feladatokat az MKP KV Ifjúsági Titkársága körlevélben ismertette a helyi pártszervezetek ifjúsági megbízottaival. Célul tűzték ki a cserkészpárttagokkal való kapcsolatfelvételt, a volt cserkész kommunista párttagok felkutatását. Az addig megalakult 300 cserkészcsapatba „demokratikus egyéneket kell beküldeni, mert most van lehetőség arra először, hogy a cserkészeket demokratikus irányba vigyük”– fogalmazták meg a cserkészcsapatokban és az úttörőmozgalomban végzett munka feladatairól kiadott körlevélben.61

Az MKP a MADISZ 1946 októberében tartott II. kongresszusán „üzent” a cserkészeknek, amikor Nonn György főtitkár a Magyar Cserkészfiúk Szövetségéről kijelentette, hogy „működése elé bizalommal tekintünk”. Állásfoglalása nem lehetett véletlen, hiszen ugyanakkor a MADISZ elnökévé Karácsony Sándor egyetemi tanárt, a Magyar Cserkészfiúk Szövetségének elnökét választották meg.62 Sőt a MADISZ itt elfogadott programjában megfogalmazták: „Hivatásának tartja az úttörőmozgalom és a Magyar Cserkészfiúk Szövetségének támogatását a serdülő ifjúság demokratikus nevelésének munkájában.”63

Az MKP Szervező Bizottsága 1947. január 10-én tárgyalta az Ifjúsági Titkárság jelentését az ifjúsági tömegszervezetekről. Ebben megállapították, hogy a cserkészet demokratikus átszervezése jó irányba haladt, mivel a központi irányítás ekkorra már „demokratikus kezekbe került. A központban 11 elvtárs a legfontosabb pozíciókat a kezében tartja.”64 Budapesten és vidéken 184 kommunista cserkészt kutattak fel, közülük 85 fő 44 csapatban dolgozott, míg a többiek csapatokba sorolása már folyamatban volt. Az Ifjúsági Titkárság tennivalói között határozták meg a kommunista cserkészek további felkutatását, valamint a cserkészek 48-as centenáriumi és a tanoncotthon-építő mozgalomba való bevonását.65 Tervezték a „demokratikus” cserkészvezetők kiképzését megvalósító tiszti tanfolyamok szervezését is.66

A Magyar Cserkészfiúk Szövetsége első, országos, rendes, vezetőségválasztó közgyűlésére 1947. március 23-án került sor a fővárosi Iparkamara dísztermében. A szövetség vezetésében ekkor már a kommunista párttagokat összefogó cserkészaktíva működött Surányi László vezetésével. Irányításával körültekintően befolyásolták a csapatok igazolását, hátráltatták az egyházi irányítás alatt lévő csapatok működését. A közgyűlés, amelyre nem engedték be a már igazolt katolikus cserkészcsapatok küldötteinek jelentős részét, öt ellenvélemény mellett nyílt szavazással elfogadta az alapszabály módosításait, és megválasztotta az új elnökséget és a központi vezetőséget. Az MCSFSZ elnökévé Karácsony Sándort, országos ügyvezető elnökké Färber Józsefet, országos vezetőtisztté Jánosi Sándort választották.67

A márciusi közgyűlést követő hónapok a franciaországi Moissonban 1947 augusztusában rendezett cserkész-világjamboree-re való készülődés jegyében teltek. A kormány, Rákosi Mátyás és Veres Péter előterjesztésére a közelgő országgyűlési választások előtti szimpátiát keresve kétszáz fős küldöttség kiutazását tette lehetővé részben állami támogatással. A fővárosba augusztus 31-én hazaérkező, szép sikereket elért cserkészeket Nonn György, a MIOT elnöke, a MADISZ vezetője köszöntötte. Üdvözlő beszédében megállapította, hogy „szükség van az új magyar cserkészetre”.68

Az úttörőmozgalom megalakítása és szervezeti fejlődése 1945–1947-ben

Az MKP már 1945 elején kísérletet tett a gyerekek kommunista gyermekszervezetben történő szervezésére. A főváros pesti részének felszabadítása után megalakított budapesti MADISZ 1945. február 23-i titkári értekezletén bejelentették a „pionír mozgalom, a Kismagyarok mozgalma” elnevezésű gyermekszervezet megalakulását.69 Miután egyértelművé vált a kezdeményezés életképtelensége, a két munkáspárt (az MKP és az SZDP) képviselői március 9-én hivatalosan is megállapodtak egy közös „gyermek-egységszervezet” létrehozásáról az évtizedek óta működő karitatív indíttatású Gyermekbarátok Országos Egyesületének (GYOE) szervezeti kereteiben.70

Trencsényi-Waldapfel Imre egyetemi tanár vezetésével 1945 nyarán a szabadság, a nemzeti függetlenség és a demokrácia szellemiségében kidolgozták az új gyermekszerveződés, az úttörőmozgalom egységes ideológiai és nevelési irányelveit.71 Az úttörőmozgalom eszmerendszere az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hagyományaira épült, tagjai ebből fakadóan kötelezték el magukat az 1848–49-es honvédek köszöntése (Előre!), a márciusi ifjak 12 pontjára emlékeztető úttörőtörvények és a magyar függetlenségi harcokhoz kapcsolódó névadókultusz mellett.72 Ezek elkészülte után az MKP KV Ifjúsági Titkársága 1945. október 24-én határozatot hozott az úttörőmozgalom létrehozásáról.73

1945 decemberében a GYOE vezetés kérésére a VKM engedélyezte az iskolás gyerekek iskolán kívüli gondozását, s ezzel megteremtődött az úttörőmozgalom szervezésének jogi háttere is. A gyermekbarátok 1946. március 10-én tartott közgyűlésén kiegészítették az alapszabályokat az úttörőkre vonatkozó részekkel. Eszerint az „Úttörő” gyermekcsoportokba 6–14 éves fiúk és leányok jelentkezhettek. A legkisebb szervezeti egységekbe, az őrsökbe azonban csak 8. életévüktől tartozhattak.74

Az első gyermekbarát úttörőcsapatok a GYOE helyi csoportjaiban, a területi és üzemi napközi otthonokban alakultak meg. Az ekkor még alig néhány tucat, kis taglétszámú alakulat 1946. május 1-jei felvonulásáról a korabeli sajtó – erős túlzással – mint hatezer úttörő színpompás menetéről adott hírt. Hasonló módon felnagyított híradások jelentek meg utólag az úttörőmozgalom születésnapjának, nevezzük inkább: zászlóbontásának 1946. június 2-i ifjúság napi felvonulásáról is.75 (Ekkor Nagybudapesten „45 csapat működött jól vagy rosszul”, vidéken pedig 19.) Az úttörőmozgalom szervezését, a tagtoborzást nyáron úttörő labdarúgó-bajnokság, nagybudapesti úttörőverseny stb. keretében folytatták.

Az első iskolai úttörőcsapatok szervezését Szávai Nándor 1946. október 10-én „Az Úttörő Gyermekmozgalom támogatása” tárgyában kiadott tankerületi körrendelete engedélyezte.76 Néhány hónap múlva, 1947. január 8-án megjelent a VKM rendelete, amely az úttörőmozgalom iskolai szervezését országosan is lehetővé tette.77 Ekkor még „mozgalmunk lényegében budapesti mozgalom” – állapítja meg Kurucz István az úttörőmozgalom fejlődéséről készült jelentésében.78 1947 áprilisától a tervszerű foglalkoztatás érdekében központi irányítású, decentralizált vezetést építettek ki. Szeptembertől a létszámemelkedés miatt a 6–9 éves gyerekeket – az életkori sajátosságok figyelembevételével – már pajtáscsaládokba szervezték.79 Kezdetben az úttörőmozgalmat a munkáspártok megbízottjaiból álló koalíciós összetételű vezetés irányította. A kommunista párt utasításait végrehajtó úttörővezetők egyre inkább az álláspontjukhoz közelebb lévő baloldali szociáldemokratákkal együtt végezték az úttörőmozgalom további szervezését és a gyermekbarát-mozgalom fokozatos sorvasztását.80 1947 novemberében becslés szerint az úttörőmozgalom mintegy háromszázötven-négyszáz működő úttörőcsapata harminc-negyvenezer serdülő gyereket, a cserkészfiúk szövetségének négyszáz leigazolt csapata pedig kb. húszezer ifjút sorakoztatott a zászlói alá.81

A katolikus cserkészirányzat és az AC cserkésztevékenysége 1947 őszéig

Galambos Iréneusz visszaemlékezésében leírja, hogy amikor 1946 júliusában távollétében a megalakuló Magyar Cserkészfiúk Szövetsége vezetésébe (OIB tagjává) jelölték, akkor felettesei, Kelemen Krizosztom főapát, illetve Mindszenty József püspök, esztergomi érsek engedélyét kérte a jelölés elfogadásához. A beleegyezés mellett Mindszenty kérése az volt, hogy időről időre jelentkezzen nála jelentéstételre, vagyis véleménye szerint cserkészügyekben a hercegprímás referense lett.82 Galambos több társával – Szappanyos Bélával, Ikvay Lászlóval, Boér Miklóssal stb. – együtt hol Esztergomban, hol a budai várban lévő prímási palotában tájékoztatta Mindszentyt a fejleményekről.

Mint ismert, Mindszenty József egész életében megingathatatlanul konzervatív, legitimista és harcos antikommunista volt. Elveihez való rendíthetetlen ragaszkodása, töretlen elszántsága és helytállása miatt már a polgári demokrácia alapeszményeivel sem tudott azonosulni.83 További elemzésre vár, hogy konfrontációs katolikus hitvédelmi harca során mennyire tudta igénybe venni a katolikus cserkészetet, cserkészcsapatokat. Az biztos, hogy Galamboson, illetve az AC ifjúsági titkárságán keresztül akarata és szemlélete érvényesülhetett a katolikus cserkészetben is. Egy alkalommal a Magyar Cserkészfiúk Szövetségének vezetősége – Karácsony Sándor, Färber József, Jánosi Sándor és Surányi László stb. – Galambos közreműködésével tisztelgő látogatáson jelent meg a hercegprímásnál, és ott vitába keveredtek vele a cserkészcsapatok vallási és foglalkozási „vegyességének” kérdésében.84

Az AC az Új Ember 1946. szeptember 8-án megjelenő lapszámában hat pontban fogalmazta meg a katolikus cserkészet és az új cserkészvezetés együttműködésének alapelveit.85 Mivel ennek elfogadására az MCSFSZ vezetése nem mutatott hajlandóságot, az AC kezdeményezésére 1946. november 9-én megalakították a Katolikus Cserkészvezetők Assisi Szent Ferenc Munkaközösségét.86 A kb. százötven-kétszáz főnyi katolikus cserkészvezető részvételével zajló alakuló ülésen Sík Sándor hangsúlyozta, hogy az elkülönülés ellenére nem külön cserkészszövetséget, hanem az AC ifjúsági szakosztályát hozzák létre.

Gyakorlatilag azonban a katolikus cserkészvezetők függetlenítették magukat az MCSFSZ vezetésétől, és ezzel a katolikus cserkészcsapatok illegalitásba vonultak.87 Amikor ez egyértelművé vált, a belügyminiszter alapszabályainak bemutatására szólította fel a munkaközösséget, amely hitbuzgalmi jellegű működésének – mivel azoknak nem kellett alapszabállyal rendelkezniük – hangoztatásával apellált. Miután a hatóság bizonyítékokat gyűjtött arról, hogy a munkaközösség gyűlésein nemcsak vallási kérdésekkel, hanem a cserkészszövetség belső ügyeivel is foglalkoztak, a belügyminiszter betiltotta a Katolikus Cserkészvezetők Assisi Szent Ferenc Munkaközösségének működését.88 Ezt követően a munkaközösség tagjai az AC helyiségében illegálisan tartották összejöveteleiket.

A kommunista ifjúságpolitika irányítóit folyamatosan informálták arról, hogy az Actio Catholica központjában milyen lépéseket terveznek cserkészügyekben. Tudtak arról is, hogy Galambos Iréneuszt megbízták azzal, hogy a közelgő cserkészközgyűlésen napirend előtti felszólalásában kérje a közgyűlés elhalasztását. Sőt értesültek arról a szűk körű bizalmas megbeszélésről is, amelyen a katolikusok részéről felvetődött Jánosi és Färber megkörnyékezésének a lehetősége is.89 Ilyen előzmények után került sor 1947. március 23-án a Magyar Cserkészfiúk Szövetsége már említett első, országos vezetőségválasztó közgyűlésére, ahol módosították az alapszabályokat, és megválasztották az új vezetőséget is.90

A közgyűlést követően a katolikus cserkészvezetők élesen bírálták a szövetség vezetőinek eljárását, és az „illetékes egyházi hatóság” nyilatkozatot tett közzé az Új Ember című lap 1947. áprilisi 6-i számában. Kifogásolták, hogy a katolikus cserkészcsapatok nem számarányuknak megfelelően vehettek részt a közgyűlésen, s megfogalmazták, hogy csak a sérelmek orvoslása, valamint a katolikus cserkészpedagógia cserkészirányításban való megjelenése esetén vesznek részt a szövetség munkájában.91

A katolikus cserkészvezetők szerint a Jánosi-Färber szárny erőszakkal megszerzett győzelmét hozó közgyűlés új helyzetet teremtett, ezért az AC-központ a katolikus cserkészmunkában új célkitűzéseket fogalmazott meg. Egyrészt a vidéki csapatok szervezésének elősegítését, valamint a katolikus befolyás erősítését a cserkészcsapatokban, amelynek révén azt remélték, hogy egy rövid időn belül újra összehívott közgyűlésen többségbe kerülnek, és átvehetik a cserkészet országos irányítását. Másrészt a Cserkészfiúk Szövetségén belüli ellentétek szítására, ezen belül is az egymással közismerten rossz viszonyban lévő Jánosi és Färber közti ellentét kiélezésére törekedtek. „Jánosit szembe kell állítani azzal, hogy Färber egy zsidó kereskedő, Färbert azzal, hogy Jánosi egy népi fasiszta” – fogalmazták meg.92

Nem tudjuk, hogy ennek a következménye volt-e az, hogy az 1947 augusztusában a franciaországi Moissonban rendezett világjamboree-ről hazatért magyar cserkészküldöttség vezetői, Färber József és Jánosi Sándor ellen a szövetség vezetősége „súlyos anyagi és erkölcsi visszaélések” vádja miatt vizsgálatot indított. Ezzel, illetve a jamboree-n történtekkel kapcsolatban az Új Ember katolikus lap cikkírója 1947 októberében azt hangsúlyozta, hogy „a magyar cserkészfiúk vezetésére elsősorban azok hivatottak, akiknek képzettségük, jellemük, pedagógiai tudásuk alapján közük van a cserkészethez”, és leszögezte, hogy „a fiúnevelés vallás és erkölcs nélkül lehetetlen”.93

A fenti lépések ellenére a korabeli dokumentumokat tanulmányozva megállapítható, hogy 1947 nyarán sem került sor a katolikus cserkésztisztek összefogására. Spontán, szűk körű megbeszéléseket tartottak félve attól, hogy a bármilyen szélesebb körű összejövetel megszervezése alapot szolgáltathat a kommunisták számára a cserkészeten belüli katolikus összeesküvés vádjára. Nem véletlen, hogy a csapatokban tevékenykedő katolikus cserkészvezetők az AC-központ iránti elégedetlenségüknek adtak hangot összefogásuk hiányáról.94 Talán ez motiválta a katolikus cserkészvezetők 1947. október 5-i összejövetelét a budapesti Piarista Gimnáziumban, ahol Galambos Iréneusz és Dombos Fülöp javaslatára ismét felvetődött az önálló katolikus cserkészszövetség létrehozása. A jelenlévők azonban végül deklarálták, hogy a magyar cserkészet a jövőben is a lelkek megbékélését, a társadalmi kiengesztelődést szolgálja.95

A cserkészet mellett az 1945 októberében létrehozott, 1946-ban zászlót bontó, 1947-ben egyre szélesebb körben szerveződő „úttörő-veszedelemmel” is foglalkozott az AC-központ. Az új gyermekszervezet istentelenségét (ateizmusát) hangsúlyozva, a szülők meggyőzésére törekedve ajánlották azt lejáratni. Mivel az úttörőmozgalom gyermek-tömegszervezetként alakult meg, az AC elsősorban nem a cserkészetbe, hanem a hitbuzgalmi alapon létrehozott Szívgárdába akarta beszervezni a katolikus tanulókat.96

Ifjúságpolitikai fordulat (1947)

1947 nyarától a politikai viszonyokban döntő változások következtek be Magyarországon. Az 1947. augusztus 31-i országgyűlési választásokon a választási szövetséget kötött MKP, SZDP, FKGP és NPP külön listával, de közös programmal indult, és a koalíciós pártok a szavazatok 60,8 százalékát nyerték el. Az MKP a „kékcédulás” választási visszaélés révén a szavazatok 22,2 százalékával nemcsak a koalíció, hanem az ország vezető pártja lett. A választások után megalakuló új kormány „a szocialista átalakulás meggyorsításának népfront jellegű koalíciója, a proletárdiktatúrába való közvetlen átmenet kormánya” lett.97

A hidegháborús légkör felerősödése, a Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodája (KOMINFORM) 1947. szeptemberi létrehozása egyre inkább jelezte a társadalmi-politikai folyamatok várható alakulását. A kommunista párt a társadalmi átalakulás felgyorsításának szándékával felülvizsgálta addigi tömegszervezeti és ifjúságpolitikai célkitűzéseit is. 1947. október 3-án az MKP felsővezetői közül Farkas Mihály98 és Szirmai István kommunista ifjúsági vezetőkkel tárgyalta meg a Hollós Ervin és Nonn György által készített előterjesztést az ifjúsági mozgalom helyzetéről és az ifjúsági egység megteremtésének jövőbeli feladatairól. Farkas Mihály egyetértett azzal, hogy „…egy fordulatot csinálni [sic] az ifjúsági politikában és kialakítani az egységes ifjúsági mozgalmat a párt befolyása alatt…” A megbeszélésen Szirmai István helytelenítette az úttörőmozgalom és a cserkészet egyesítéséről szóló javaslatot, mivel az előbbit olyan egységes gyermekszervezetnek tartotta, ahonnan „sikerült a reakciót kiszorítani”, míg szerinte a cserkészetben erősen érvényesült annak befolyása.99 A nagybudapesti ifjúsági tevékenységről ugyancsak 1947 októberében készült jelentésben szintén azt kifogásolták, hogy a kommunista párt befolyása nem érvényesül kellően a cserkészcsapatokban, a cserkészek között. Sőt a cserkészvezetésben döntő befolyást szerző „elvtársaink munkája szinte fedezte a klérus szervezkedését az alsó rétegekben” – fogalmazták meg felismerésüket.100 Az elhangzottak rávilágítanak arra, hogy a kommunista pártirányításnak még 1947 októberében sem volt határozott elképzelése, döntése a cserkészet jövőjével kapcsolatban, ugyanakkor már megfogalmazódott a cserkészek és az úttörők egyesítésének gondolata.

Az MKP Politikai Bizottsága 1947. november 13-i ülésén tárgyalta Hollós Ervin jelentését a párt ifjúságpolitikájának új irányvonaláról és a feladatokról, és lényegében elfogadta a felvázolt új irányelveket. Vagyis célul tűzték ki az önálló ifjúsági rétegszervezetekre épülő ifjúsági egységszervezet létrehozását, a munkásifjúság vezető szerepének elérését, a kommunista fiatalok aktívabb mozgósítását az ifjúsági területen, valamint a pártifjúsági szervezetekben lévő jobboldali ifjúsági erők teljes elszigetelését.101

A cserkészek és úttörők egyesítésének lépései

Az MKP cserkész-úttörő egyesítéssel kapcsolatos ifjúságpolitikai célkitűzései

Az 1947 novemberében készült pártértékelés szerint a kommunista pártnak ekkor már komoly befolyása volt a Magyar Cserkészfiúk Szövetsége felső vezetésében, ennek ellenére a „csapatok döntő többsége az egyház befolyása alatt áll”-t. Ezért a hatszáz működő csapatból „jobboldali irányzata” miatt kétszázat nem igazoltak le. A jelentés összeállítói szerint az egyház a húszezer tagot számláló szervezet felső vezetői pozícióinak megszerzésével kísérletezik.102

Immár az új ifjúságpolitika jegyében – valószínűleg 1947 novemberében – készült elemzés az úttörőmozgalomban lévő „szektarista” szociáldemokrata, illetve a cserkészcsapatokban érvényesülő „klerikális reakció” befolyásának megszüntetésére a serdülő ifjúság e két mozgalmának belátható időn belüli egyesítését javasolta célravezető megoldásként. Annak ellenére, hogy „úgy az egyik, mint a másik legélesebben ellenez minden fúziós törekvést”.103

Az MKP KV Ifjúsági Bizottsága 1947. december 12-i ülésén foglalkozott a Magyar Cserkészfiúk Szövetsége átszervezésének kérdéseivel. A Surányi László által készített előterjesztésben hibaként sorolták fel, hogy munkájukat a cserkészet felső vezetésében dúló személyi és klikkharcok – konkrétan Jánosi és Färber közötti személyi ellentétek – elsimítására pazarolták, valamint hogy nem foglalkoztak kommunista befolyás alatt álló új cserkészcsapatok szervezésével. Legális tennivalóik között tervezték a cserkészeten belüli „demokratikus” erők összefogását, a katolikus (reakciós) csapatok megbízható csapatokhoz való kapcsolását. (A háromszázötven-négyszáz csapatból százhúsz-százötven cserkészcsapat létrehozásával számoltak!) Javasolták az igazolásra nem jelentkezett cserkészcsapatok azonnali hatállyal való feloszlatását, valamit 1948. január 31-ig a csapatigazolások befejezését, az igazolást nem kapott csapatok „likvidálását”. A cserkészetben dolgozó kommunisták illegális munkájában is változtatást javasoltak. Március 1-jéig célul tűzték ki a párt irányításának érvényesítését száz – ebből ötven újonnan alakított – cserkészcsapatban, az átszervezés ügyének kerületi, városi, megyei pártfórumokon való elfogadtatását, a kommunista cserkészek instruálásának megszervezését, a „demokratikus” cserkészvezető-képzés megindítását, cserkészvezetői pártiskola szervezését, aktívaülések tartását. A vita során Nonn György felvetette, ha nem sikerülne befolyásuk alá vonni a száz cserkészcsapatot, akkor „az egészet fel kell oszlatni”. Hollós Ervin kijelentette, hogy határozottan és keményen kell a cserkészet kérdéséhez nyúlni. „Elkezdjük a katolikus csapatok felszámolását… Nekünk nincs szükségünk nagy cserkészetre, nekünk az kell, hogy a cserkészformát kisajátítsuk – a Kommunista Párt részére.” Az Ifjúsági Bizottság végül elfogadta, hogy a cserkészszövetség konkrét tervet dolgoz ki átszervezéséről, ennek végrehajtásával Surányi Lászlót bízta meg.104 Tudomásunk szerint a kommunista cserkészaktíva első ülése kilenc fő részvételével 1948. január 6-án Surányi László lakásán zajlott le. A résztvevők egymás munkájáról és saját tevékenységükről is kritikát mondtak, és konkrét feladatokat vállaltak. Ekkor beszélték meg a cserkész ellenőrző bizottságok létrehozását, területi eloszlását, elhatározták a katolikus kommunista cserkésztisztek és tisztesek összeírását is.105

Az Ifjúsági Titkárság 1948 januárjában készített három hónapos vidéki munkaterve célul tűzte ki harmincöt régi csapatban a kommunista párt számára a vezetés megszerzését, huszonöt új, saját vezetés alatt álló cserkészcsapat megalakítását.106 A kommunista cserkészaktíva január 16-i ülésén szó esett arról, hogy a hónap végétől instruktorokat küldenek a vidéki cserkészcsapatokhoz.107 1948. január második felében szervezték az első kéthetes cserkészpártiskolát is, amelynek folytatását március közepére tervezték.108 A cserkészaktíva újabb, 1948. február 3-i ülésén már a kommunista cserkészvezetők munkába állításáról és a cserkészcsapatok baloldali megnyeréséről tanácskoztak. Határozataik végrehajtásának ellenőrzésére az MCSFSZ-en belül háromfős bizottságot alakítottak Surányi László, Szentmihályvölgyi Mátyás és Szilágyi részvételével.109

A hazai cserkészet egyházi befolyástól való megtisztítását, amelyet négy-öt hónapra terveztek, az immár elkötelezett cserkészvezetők, Jánosi és Färber hátráltatták leginkább. Ők ugyanis az úttörőmozgalom gyors fejlődését látva konkurenciát véltek felfedezni benne, ezért felhívással kívántak fordulni az iskolákhoz új cserkészcsapatok szervezése ügyében. A konzervatív gondolkodású iskolaigazgatók az úttörőmozgalom helyett valószínűleg inkább a hitoktatók által vezetett cserkészcsapatba „terelték” volna a gyerekeket, ezért kezdeményezésük már kézzelfogható veszélyt jelentett a kommunista ifjúságpolitikai célkitűzések megvalósulásában.

Az egységes ifjúsági és gyermekmozgalom – a cserkészet és az úttörőmozgalom egyesítési folyamata

Az MKP Politikai Bizottsága 1948. január 15-i ülésén hozott elvi határozata megfogalmazta, hogy időszerűnek látja az egységes nő- és ifjúsági tömegszervezetek megalakítását. Az ezzel kapcsolatos tennivalók kidolgozására bizottságot alakítottak, amelynek javaslatait 1948. február 19-én tárgyalták meg. Helyzetértékelésükben megállapították, hogy „az ifjúsági fronton kialakultak az egységszervezetek” – köztük a serdülőkorosztályra vonatkozóan az úttörőmozgalmat említik –, amelyekben a legfontosabb vezetői pozíciókat kommunisták töltik be, így döntően érvényesül az MKP befolyása.110 A határozatban a koalíciós pártok ifjúsági szervezeteinek megszüntetéséről, az „egységes, demokratikus magyar ifjúsági szervezet”, a Magyar Ifjúság Népi Szövetsége (a határozatban még Magyar Ifjúság Nemzeti Szövetsége) létrehozásáról esett szó.111

Az MKP Politikai Bizottságának az ifjúságpolitikai irányvonalról hozott 1948. február 19-i elvi döntését követően ülésezett az Országos Ifjúsági Bizottság112, amely a cserkészszövetség átszervezésével kapcsolatos újabb előterjesztést is tárgyalta.113 A testület „az ifjúsági egység gyermekvonalon való megteremtése” érdekében öt pontban összegezte a tennivalókat. Felvetette Jánosi és Färber cserkészetből való eltávolítását, a cserkészszövetség alapszabályának módosítását, a „demokratikus alapon” történő csapatátszervezéseket, a cserkészek és további cserkészkáderek „demokratikus átnevelését”. Elérkezettnek látták az időt a szerintük „diktatórikus” alapokra épülő cserkészvezetési struktúra átalakítására is. Mint kiderült, Hollós Ervin és Surányi László felkereste Karácsony Sándort, és elvileg megállapodtak a cserkészszövetség irányítási struktúrájának átszervezéséről. A csapatok átalakításáról Rajk László belügyminiszterrel egyeztettek, és miniszteri biztosok helyett szövetségi megbízottak csapatokhoz küldését határozták el, akiket a NÉKOSZ soraiból szerettek volna megnyerni. Szóba került a tankerületi főigazgatóságokon dolgozó ifjúsági referensek bekapcsolása is, valamint a Cserkészparkban kéthetes vezetőképzés megindítása, ahol „főleg ideológiai anyaggal átgyúrjuk a népi demokráciától idegenkedőket”. A Bizottság határozatot fogadott el arról, hogy az „Úttörő és Cserkészmozgalom együttműködésére konkrét formákat kell kidolgozni”.114 Az ülésen jelen lévő Szirmai István támogatta a cserkészszövetség átszervezésének tervét, de óvott annak nyilvánosságra hozatalától.

A Magyar Cserkészfiúk Szövetségének szervezeti struktúráját 1948. február 27-én alakították át a KIE Vas utcai székházában tartott ülésen. Karácsony Sándor elnök előterjesztésére a nagy létszámú elnöki tanács helyett egy kilencfős határozathozó és végrehajtó elnökség kezébe helyezték a szövetség irányítását. Ugyanakkor a szervezési, nevelési, vezetőképzési, valamint a sajtó- és kulturális ügyeket az elnök saját hatáskörébe vonta, és Surányi Lászlóra bízta ennek irányítását. (Az ülésen való részvételt és az előterjesztés támogatását pártkötelezettségként írták elő a kommunista cserkészaktíva tagjai számára.)115 A másnap tartott első elnökségi ülésen Surányi – a korábbi párthatározat utasítása szerint – bizalmatlanságát fejezte ki Jánosi tevékenységével kapcsolatban,116 akit rövidesen a vezetésből is eltávolítottak.

1948. március 1-jén az MKP és az SZDP ifjúsági bizottságai együttes ülésükön egyeztek meg arról, hogy a két munkáspárt egyesülési szándékát követve élen fognak járni az egységes ifjúsági szervezet létrehozásában is.117 Többek között megfogalmazták az úttörőmozgalom egységes serdülő ifjúsági mozgalommá fejlesztését és a múlt rendszer híveinek eltávolítását a cserkészmozgalomból.118

Az 1948 márciusában megjelent „Negyvennyolctól negyvennyolcig” című tanulmánykötetben a korszak ifjúsági szervezeteinek prominens képviselői értekeztek a jövőről. A cserkészetről író Szabolcsi Miklós mintegy felajánlkozásként fogalmazta meg: „A cserkészet olyan nevelési rendszer, amelyet éppen kitűnő voltánál fogva bármilyen világnézeti tartalommal meg lehet tölteni.”119

Miután 1948 márciusában létrejött a parasztifjúság egységszervezete, az EPOSZ, és több ifjúsági rendezvényen is „sürgették” az ifjúsági egységszervezet megteremtését, az MKP Ifjúsági Bizottsága március 19-i ülésén120 döntött a Magyar Ifjúság Népi Szövetsége (MINSZ) ifjúsági tömegszervezet megalakításáról. Erre három nap múlva, március 22-én került sor. A magyar ifjúság egységes szervezetének reprezentatív funkciót ellátó felső szervébe, a választmányba beválasztották az úttörőmozgalom két képviselőjét, Nádor Györgyöt és Szendrő Sándort, míg a cserkészet képviselőjeként Surányi Lászlót is. A szűkebb, irányító tevékenységet gyakorló Központi Intéző Bizottságba már ekkor is az úttörőmozgalom képviseltethette magát Szendrő Sándor személyében.121

Az úttörő- és a cserkészmozgalom együttműködésére vonatkozó konkrét javaslat még 1948 márciusában elkészült, de azt – az egyesítés lebonyolításának gyorsasága miatt – elvetették, s a fokozatosságot szem előtt tartó új tervet készítettek.122 Attól tartottak ugyanis, hogy az egyesítés erőltetésével elveszíthetik a még csak félig megnyert, illetve a közeljövőben még megnyerhető cserkészcsapatokat, másrészt hogy az „egészséges Úttörő Mozgalom szervezetébe reakciós csoportok kerülhetnek”.123 Valószínűleg e forgatókönyv alapján került sor 1948. április elején a nagybudapesti cserkésztiszti konferenciára, amely határozatilag felhatalmazta „a Magyar Cserkészfiúk Szövetségének Elnökségét, hogy haladéktalanul lépjen érintkezésbe az Úttörő-vezetőséggel, és kezdje meg a két mozgalom egyesülésére irányuló tárgyalásokat”.124 Április 6-án az OIB engedélyével Färber József országos ügyvezető elnök és dr. Erdélyi Ferenc külügyi vezető az MCSFSZ Országos Elnöksége nevében aláírta azt a Londonba küldendő levelet, amely a „nemzetközi imperializmus és nagytőke ügynökévé lett” Nemzetközi Cserkésziroda és Konferencia tagjainak a sorából való kilépést tartalmazta.125 A tíz nap múlva, április 16-án tartott cserkész-sajtókonferencián a két gyermekmozgalom jövőbeli viszonyát firtató kérdésekre hiába válaszolták, hogy az egyesülésnek csak a lehetősége áll fenn, a cserkészekben így is elemi erővel tört felszínre az ezzel kapcsolatos ellenérzés.126

Pedig akkor már elkészült a részletes forgatókönyv, amelyet az MKP KV Országos Ifjúsági Bizottsága 1948. április 9-én hagyott jóvá.127 Az úttörős Szendrő Sándor és a cserkész Surányi László ezzel kapcsolatos előterjesztésében ismertette, hogy az ellenőrző gárda és a hatóságok igénybevételével kétszázhúsz cserkészcsapatot oszlatnak fel, s hatvanöt csapathoz szövetségi megbízottat neveztek ki, akiknek négy hónap állt rendelkezésükre a „reakciós vezetők” eltávolítására, a gyerekek „saját demokratikus csapataik köré” tömörítésére. A csapatok „demokratikus keretekbe” való átterelésében kiemelten számíthattak a helyi MINSZ-titkárok segítségére, akik az egységes ifjúsági szervezet szervezői voltak. Május 30-ára a megbízható csapatok részvételével tervezték az úttörőmozgalommal való egyesülés szükségességét kimondó, rendkívüli közgyűlés összehívását, amelyet közös intézőbizottságok létesítése előzött volna meg.

A cserkészek ideológiai átnevelésére a Hárshegyen állandó vezetőképző iskolát, tíz városban és Budapesten kétnapos hétvégi átképző konferenciákat terveztek. A kommunista cserkésztisztek továbbképzésére háromhetes pártiskola, míg a cserkész- és úttörővezetők részére közös állandó iskola létrehozását javasolták.128 A közelgő nyári cserkésztáborozásokat, valamint az augusztusra tervezett csillebérci 48-as Nagytábort közös úttörő- és cserkészparancsnoksággal akarták lebonyolítani, s e táborozással kívánták az „egyesülés szervezeti részét lezárni, úgyhogy az új iskolaévre már közös szervezetbe tömörülve indul az új közös ifjúsági mozgalom”, amelynek elnevezése – a javaslat szerint – Magyar Úttörők Szövetsége. Ekkor vázolták fel annak szervezeti kereteit is.129

1948. április 20-i keltezéssel megjelent a Belügyminisztérium rendelete a „Feloszlatott cserkészcsapatok ügyében eljárás és központi megbízottak hatósági támogatása” tárgyában.130 Ez jogalapot teremtett azoknak a cserkészcsapatoknak a feloszlatására, működésük hatósági úton való betiltására, amelyeket nem kívántak bevonni az egyesítésbe.

1948. május elejére olyannyira megerősödött a kommunista cserkészvezetők befolyása az MCSFSZ-ben, hogy már 181 cserkészcsapat 359 cserkészvezetője, valamint 530 őrsvezető kiképzését végezték el. 146 cserkészcsapatot oszlattak fel a már említett áprilisi belügyminiszteri rendelet alapján. 60 csapat autonómiáját felfüggesztették, 60 csapat mellé pedig kommunista szövetségi megbízottakat rendeltek ki. Befolyásukat mutatja, hogy „Karácsony Sándort és Jánosit minden különösebb megrázkódtatás nélkül tudtuk eltávolítani” (Karácsony Sándor 1948 februárjában mondott le az MCSFSZ elnöki posztjáról).131 Jelentésükben beszámoltak arról, hogy a csapatok munkájának középpontjába az „úttörőkkel való egyesülést szabjuk meg”.132 A két mozgalom közelítését a külsőségek is mutatták. Az egykori cserkészintézmények már kettős néven szerepeltek: hárshegyi Úttörő-Cserkészpark, Úttörő-Cserkészbolt.

Az MKP KV Országos Ifjúsági Bizottság májusi 21-i ülése már az „egyházi reakcióval szemben folytatott eddigi illegális munka” helyett az „egyházi reakció” nyílt felszámolása jegyében folyt. Szirmai István felvetette, hogy a cserkészfiúk foglaljanak állást a napirenden lévő egyházi iskolák államosításával kapcsolatban, és hogy hivatkozni kell arra, „hogy az egyház feloszlatta a demokratikus katolikus cserkészcsapatokat”.133 Ekkor már a cserkészfiúk vezetősége is egyre határozottabban képviselte a „haladó” ifjúságpolitikát. A júniusban rendezett pünkösdi I. Országos Őrsvezetői Tábor résztvevőinek fejébe az ennek megfelelő ideológiát próbálták sulykolni.134 A tábor emlékeztetője még így hitegette a cserkészeket szervezetük jövőjéről: „Természetes, hogy ez a demokrácia nem akarja megszüntetni a cserkészetet, mintegy beolvasztva az úttörő mozgalomba… A cserkészet megmarad, mint önálló mozgalom mindaddig, amíg az egység lehetőségeit az utolsó kérdésig meg nem tudjuk oldani.”135

1948. június 27-én került sor a Fiumei úti OTI-székházban a Magyar Cserkészfiúk Szövetsége országos rendes tisztújító közgyűlésére. A MINSZ nevében felszólaló Kelen Béla kijelentette: „A népi demokráciák országaiban az úttörőmozgalom felépítése és módszerei alkalmasabbnak bizonyultak a cserkészetnél.” A jövő az úttörőké, akiknek a munkájában – mondta beszédében Surányi László – a cserkészet bevált pedagógiai módszereit egyesítik a tudományos szocializmus ideológiájával. A közgyűlés egyhangúan hozzájárult az úttörőmozgalommal való egyesülést előkészítő tárgyalások megkezdéséhez.136

1948. július elején újabb konkrét terv készült a cserkészek és úttörők szervezeti egyesítésének lépéseire. Megfogalmazták az egyesülés hármas indokát: a serdülő ifjúság egységét, a reakciónak vonzerőt jelentő cserkészet „lezárását” és a cserkészet „demokratikus kádereinek” foglalkoztatását az úttörőmozgalom számára. Tevékenységük középpontjába az egyesülés gondolatának és szükségszerűségének terjesztését, valamint annak szervezeti előkészítését állították. Az új egységszervezetnek a Magyar Köztársaság Úttörő Szövetsége nevet javasolták. Egyszerűbb cserkészformalitások átvételével akarták bizonyítani, hogy egyesülésről és nem beolvadásról lesz szó.

Ebben az időpontban 350 iskolai, üzemi, illetve területi szervezésű cserkészcsapat működött. Az általános iskolákban a cserkész- és úttörőcsapatok közös vezetőség alatti egyesítését írták elő, míg a középiskolákban a cserkészcsapatoknak a Magyar Diákok Nemzeti Szövetsége helyi szervezeteibe való beolvadását tervezték. Az üzemi cserkészcsapatok úttörő-korosztályú tagjai az üzemi úttörőcsapatba, az idősebbek a SZIT-be léphettek be. Helyzetüknél fogva azok a területi cserkészcsapatok voltak a legproblematikusabbak, amelyek a református egyházközségekhez tartoztak. Átmeneti megoldásként a legközelebbi iskolai úttörőcsapattal való egyesítést tervezték, ahová a más iskolába járó gyerekek is beléphettek.137

Az MCSFSZ felszólítására 1948 augusztusáig az akkor működő 330 cserkészcsapatból 250 jelentette be egyesülési szándékát. Ebből mintegy 150 valamely úttörőcsapattal kívánt egyesülni. Ez azonban korántsem volt egyszerű, mivel a cserkészcsapatok szervezettsége és gyakorlati munkában szerzett tapasztalata – a kommunista ifjúságpolitika irányítói szerint – veszélyt jelentett a „legerősebb úttörőcsapatoknál is”. Problémának ítélték azt is, hogy a cserkészcsapat az úttörőcsapaton belül frakciót alkotva dolgozik, vagy a cserkészcsapatot egyszerűen csak átkeresztelik úttörővé. A csurgói cserkészcsapat például a Mária Kongregáció szervezeteként akart a helyi diákszövetség és az úttörőcsapat keretein belül fennmaradni. A vezetők cserkészet iránti elkötelezettségét is veszélyforrásnak ítélték, mivel: „Még a demokratikus és a legmegbízhatóbb cserkészek, akiket állandóan felhasználunk és jelenleg mint úttörővezetők dolgoznak, egy rövid levélbeni felszólításra cserkészmunka elvégzésére bármikor jelentkeznek.”

E „veszélyek” kiküszöbölésére fontosnak tartották az egyesülő csapatok helyzetének egyenkénti vizsgálatát. Minden csapatot, illetve 14 éven felüli vezetőjét a kerületenként, városonként és megyénként felállítandó – a MINSZ ifititkárból, a MINSZ titkárság egy tagjából és az úttörőtitkárból álló – igazolóbizottság elé terveztek állítani. A leigazolt vezetőket ők osztották volna szét az úttörőcsapatok között, míg a nem igazolt személyeket kizárták volna a MINSZ szervezeteiből. Az úttörőkkel nem igazolt cserkészcsapatok feloszlatását és vagyonuk elkobzását javasolták. Körrendeletben kívánták szabályozni azt is, hogy minden volt cserkész csak a saját iskolájában lévő úttörőcsapatnak lehet a tagja, valamint minden úttörőcsapatban csak egy 14–18 év közötti cserkész maradhat, akik számára továbbképzést szerveztek volna. A 18 éven felüli cserkészvezetők az Országos Nyilvántartási Osztály engedélyével állhattak volna mozgalmi munkába.138

A katolikus cserkészirányzat tevékenysége a hazai cserkészet fennmaradásáért

1947. december 4-én a törvényhozás megszüntette Magyarországon a „bevett” és az „elismert” vallásfelekezetek jogállása közötti különbségeket. Ezzel a döntéssel a katolikus egyház által addig élvezett előnyök elvesztek. Nyilvánvalóvá vált, hogy a kormányzat ezt a törvényt csupán az első lépésnek tekinti az állami és az egyházi, illetőleg vallási funkciók elválasztásában, és végre kívánja hajtani az állam és az egyházak – történelmi jelentőségű – szétválasztását. 1948 tavaszán ezzel összefüggésben került napirendre az iskolák államosításának kérdése, amely a katolikus cserkészet további életére is kihatással volt.

A cserkészszövetség helyzetéről – valószínűleg 1947 decemberében – készült jelentés a katolikus cserkészet megosztottságáról tudósít. „Az egyház Mindszenty-szárnya a cserkészszövetségből való teljes visszavonulást követeli, egy kat. szövetség egyidejű megalapításával.” A Sík Sándor által képviselt irányzat ezzel szemben a szövetség munkájában való részvételre és a több országos vezetői tisztség megszerzésére irányuló koncepciót képviselte.139 Ekkoriban a leigazolt 341 cserkészcsapat 30 százaléka, kb. 100 csapat volt még egyházközségi, azaz katolikus szervezésű.140

A katolikus cserkészet elleni egyre gyakoribb támadások, az állandó kritika és nehézségek, valamint a katolikus cserkészvezetők megfogyatkozása sokakat a pillanatnyi realitások lehetőségeinek elfogadása felé orientált. A 148. sz. Nagyboldogasszony cserkészcsapat otthonában 1948. március 20-án szervezett katolikus cserkésztiszti konferencia résztvevői a „demokráciában megújhodott cserkészet” jegyében megalakították a Katolikus Cserkésztisztek Szent György Munkaközösségét.141 A szerveződés, mint utólag kiderült, a kommunista ifjúsági politika célkitűzéseként, aktív szervezőmunka révén alakult.142 Természetesen erről a résztvevők – néhány kivételtől eltekintve – mit sem tudtak, sőt az „események” sodorta gyűlésen az első hozzászólások után egyenesen „veszélyesnek és károsnak” tartották az „új cserkész szekta” létrehozását. Surányi László azonban hozzászólásával megfordította a hangulatot, és Färber Józsefet is meggyőzve érvelt a munkaközösség megalakítása mellett. A résztvevők végül a házigazda cserkészparancsnok, Halász Béla előterjesztésére elfogadták a munkaközösség szervezeti kereteire és vezetőire tett javaslatot.143 E munkaközösség tagjai végeredményben azok a katolikus cserkésztisztek voltak, akik az MCSFSZ kereteit elfogadva akarták a katolikus cserkészetet tovább folytatni. 1948. március közepére azonban már megfogalmazódott a kommunista (ifjúság)politikában a „reakciós klérus” szétzúzásának harci feladata. Ennek végrehajtásában a Katolikus Cserkésztisztek Szent György Munkaközösségét – Surányi László emlékei szerint – „figyelemelterelő szövetségnek szánta a párt”.144

A Katolikus Cserkészvezetők Assisi Szent Ferenc Munkaközösségében Sík Sándor és Galambos Iréneusz azt a nézetet képviselte, hogy a katolikus csapatoknak a szövetség munkájába való bekapcsolásával meg lehet akadályozni az úttörőkkel való egyesítést.145 1948. április 18-án azonban „illetékes egyházi hely nyilatkozata” jelent meg az Új Ember című lapban, amelyben az 1946 szeptemberében ugyancsak e lapban közzétett cserkész-együttműködési pontokra hivatkozva elutasította a Magyar Cserkészfiúk Szövetsége céljait, annak a Nemzetközi Cserkészirodából való kilépését és az úttörőkkel való egyesülést. Megfogalmazták azt is, hogy amíg nem kapnak biztosítékot arra, hogy „a katolikus ifjúságnak katolikus szellemben való nevelése a magyar cserkészeten belül megtörténhetik, addig cserkészmunkánkat szüneteltetjük”.146 Ugyanezen a napon a Katolikus Cserkésztisztek Szent György Munkaközösségbe tömörült „demokratikusan érző” katolikus cserkészparancsnokok nevében a Világ című lapban megjelent közlemény elítélte az „illetékes hely” állásfoglalását, s bejelentette a katolikus cserkészmunka további folytatását.147

Az MCSFSZ mint a belügyminiszter által jóváhagyott alapszabállyal rendelkező egyesület joggal kifogásolhatta a fenti illetékes egyházi hely nyilatkozatát, mivel az egyházi szervezőtestületek a szövetség döntéshozói szintjein hitbuzgalmi kérdésekben ugyan érvényesíthették javaslataikat, de a cserkészcsapatok feloszlatására nem szólíthattak fel. A cserkészszövetség felajánlotta a katolikus cserkészcsapatok számára, hogy szervezőtestületként lehetőséget teremt működésük folytatására.148 A katolikus cserkészcsapatok közül több beszüntette működését, volt ahol Szívtestőrgárdává szervezték át. 1948. május közepéig 23 csapat kérte az MCSFSZ szervezőtestületi támogatását további működéséhez. Erre az időpontra már feloszlattak 146 csapatot, amelynek „95%-a klerikális volt”, és a „klérusnak a kezében nyíltan ma már mindössze 20 csapat” működött.149

1948. június 16-án az országgyűlés elfogadta az 1948. XXXIII. tc.-t a nem állami iskolák fenntartásának állam általi átvétele, az azokkal összefüggő vagyontárgyak állami tulajdonba és személyzetének állami szolgálatba való átvétele tárgyában. Az iskolák államosítása utáni napokban az AC több vezetőjét és munkatársát letartóztatták, és 1948 júliusában a népbíróság különtanácsa – az előző években aktív cserkészvezető – Olti Vilmos elnökletével tárgyalta az úgynevezett AC-pert. A szervezet ügyvezető elnöke, Mihalovics Zsigmond 1948 júniusában Mindszenty engedélyével titokban elhagyta az országot. Ezekkel az eseményekkel párhuzamosan az AC-nek a katolikus ifjúságpolitikára gyakorolt hatása leszűkült, elsősorban a hitoktatás ügyének védelmére koncentrált.150

Innentől kezdve már nem beszélhetünk a cserkészeten belül katolikus ifjúságpolitikai törekvésekről, csak a kommunista párt ifjúságpolitikai célkitűzéseinek gyakorlati megvalósításáról.

Az úttörőmozgalom és az egyesülés

Kevés információval rendelkezünk az úttörők és a cserkészek korabeli versengéséről, egymás közti feszültségeiről. A szárnyait bontogató úttörőmozgalom cserkészbaráti megnyilvánulásának tekinthető, hogy a cserkészvezetők ének-, tánc-, játékfoglalkozásokat, valamint síp, kar, zászlógyakorlatot és sátorverés gyakorlati bemutatókat tartottak az 1947 májusában rendezett Úttörővezetők (második) Pünkösdi Országos Értekezletén a fővárosi szabadság-hegyi úttörőotthonban.151

Valószínűleg mégis valós probléma lehetett a cserkészek és úttörők közötti rivalizálás, ugyanis az MCSFSZ Elnöki Tanácsa 1947. júniusi ülésén – elemezve a cserkészek és az úttörők kapcsolatát – határozatot hozott egy Cserkész-Úttörő Összekötő Bizottság létrehozásáról. Ennek első, 1947. október 1-jei ülésén körlevélben fogalmazták meg, hogy „a két mozgalom közti ellentétek elsimítására és a lehető együttműködés biztosítására” alakultak.152 Elhatározták, hogy havonta üléseznek, és mindkét szervezet alsóbb szintjein összekötő bizottságokat hoznak létre. Október közepére Budapest kerületeiben, a főváros környéki peremtelepüléseken és a megyeszékhelyeken megalakultak a négy-négy főből álló bizottságok.153

Az iskola- és helytörténeti kiadványok úttörőcsapatokra vonatkozó információiból nyomon követhető, hogy az úttörőmozgalom szervezése lassan haladt 1946–1947-ben.154 Ennek felgyorsítására 1947 októberében létrehozták az Úttörő Mozgalom Nevelési Tanácsát. Az alakuló ülésen részt vett a VKM politikai államtitkára, Alexits György, valamint Ortutay Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter is, aki kijelentette, hogy az úttörőmozgalomnak az egész magyar ifjúság érdekeit kell szolgálnia pártkülönbség nélkül, s olyan munkát kell végeznie, hogy az egész magyar társadalomban megértésre és elfogadásra találjon.155 Lendületet adott az úttörők munkájának a MIOT 1947. november 29-i ülésének határozata is, amely „Felhívja az egész demokratikus fiatalságot, tekintse sajátjának a serdülő fiatalságnak ezt a mozgalmát (ugyanakkor szükségesnek tartja a MIOT azt, hogy) az Úttörő Mozgalom egészítse ki az általános iskolában folyó nevelést és szorgalmazza úttörőcsapatok megszervezését minden általános iskolában…”156

Ezt követően 1948. január 7-i ülésén az úttörőmozgalom Országos Elnöksége fogalmazta meg a szervezet általános iskolai csúcsszervvé történő kiépítését.157 Az év elején megjelent Úttörővezetők Kézikönyvében a cserkészetet még az úttörőmozgalom testvérmozgalmának nevezték, és – a leírtak szerint – testvéri együttműködés keretében tervezték a magyar serdülő ifjúság problémáinak megoldását.158

Az 1948. március 20-án mintegy 200 nagybudapesti őrsvezető részvételével megtartott I. Úttörő őrsvezetői konferencián is felvetődött a cserkészekkel való együttműködés elkerülhetetlensége. De ekkor már „együttműködési” feltételeket is szabtak: „a cserkészet megtisztítása a reakciós elemektől, a cserkészet mély és alapos demokratizálása, s nem utolsósorban a Baden-Powell-féle reakciós ideológia felszámolása után egy egészséges, őszinte népi demokratikus ideológia kiépítése. Az együttműködés csak demokratikus vezetőkkel, csak népi-demokratikus ideológiai alapon lehetséges.”159 Kurucz István az Úttörővezető 1948 tavaszán megjelent számában egyértelműen fogalmazta meg az egységes serdülőkorú gyerekmozgalom jövőképét. „Az ifjúsági egység megteremtése mellett meg kell valósulnia a serdülő ifjúság egységének is. Mozgalmunk, az Úttörő mozgalom kétesztendős működése során következetes harcosa volt a serdülő ifjúság egységének. A közvetlen gyakorlatban láttuk, hogy mire vezet az általános iskolában a különböző serdülő ifjúsági szervezetek működése. A gyakorlat bebizonyította ennek tarthatatlanságát is. A magyar népi demokrácia döntő győzelme, az ifjúsági egység megteremtése és az Úttörő mozgalom jó munkája lehetővé fogják tenni a serdülő ifjúság egységének megvalósítását is.”160

A két szerveződés tagjainak barátkozása céljából 1948 tavaszán a Nagyréten úttörők és cserkészek találkozóját rendezték meg. A találkozó azonban veszekedéssé fajult. Hasonló kisebb jellegű találkozókra a „két szervezet egyesítéséig többször sor került, de céljukat, a barátság jobb elmélyítését akkor sem érték el”. Erre az 1948. évi nyári országos táborozás adott alkalmat, amelyről a sajtó, a rádió, a filmhíradó is részletesen tudósított, és széles körben informálta a megyékben működő cserkészeket és úttörőket egyaránt.161

1948. május 24–26. között a fővárosi Újvárosháza közgyűlési termében rendezték meg az I. Országos Úttörő Konferenciát, amelynek különleges rangot adott, hogy fővédnökévé Rákosi Mátyást választották és hogy megnyitóján előadást tartott Ortutay Gyula vallás- és közoktatási miniszter is. A konferencia másnapján az úttörőmozgalom főtitkára, Szendrő Sándor beszámolójában kitért a jövő tanévi feladatokra, amelyeket hét pontban fogalmazott meg. Ezek közül az ötödik feladatként említette meg „a serdülő ifjúság két nagy szervezetének: az úttörőmozgalomnak és a cserkészetnek az egyesítését”.162 A konferencián a cserkészfiúk szövetsége képviseletében Surányi László is felszólalt, akit az úttörőmozgalom – akkor már legális – vezetőségi tagjává választottak. Ezt követően a már ismertetett módon került sor az „egyesítésre”. Surányi László emlékei szerint: „A két szervezet, a cserkészet és az úttörő 1948 szeptemberében egyesült, ami egy rövid tartalmú formában, kölcsönös aláírás alapján ment végbe.”163 A konkrét egyesülési (együttműködési?) okmányra ez idáig nem bukkantunk rá. A cserkészek részéről aláíró Kontra György egykori cserkészvezető visszaemlékezésében nem tudta pontosan behatárolni az esemény időpontját.164

A hosszan tartó folyamat betetőzéseként 1948. szeptember 23-án jelent meg az úttörőcsapatok általános iskolai megszervezését elrendelő, Ortutay Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter által aláírt rendelet. Ez már nem említette a cserkészeket, az úttörőmozgalmat viszont a népi demokrácia – valamint az általános iskola és egyben a serdülő ifjúság – egyetlen demokratikus mozgalmaként aposztrofálta, és elrendelte az úttörőcsapatok megalakítását az általános és népiskolában. Az önálló egyesületként működő iskolai szakági körök működésének beszüntetése mellett kilátásba helyezte a belügyminiszteri engedély alapján működő Ifjúsági Vöröskereszt és Diákkaptár egyesületek megszüntetését, illetve beolvasztásukat az úttörőmozgalomba.165

Összegzés

Tanulmányunk a tényekre és forrásokra támaszkodva próbált választ találni a cserkész-úttörő „egyesülés” kérdéseire. Az tény, hogy a hazai cserkészet a Magyar Cserkészfiúk Szövetségének úttörőmozgalommal való „egyesülését” kimondó, 1948. júniusi határozata után legális keretek között megszűnt működni. Miért kellett a magyarországi cserkészetnek – (más ifjúsági szervezetekkel együtt) – eltűnnie a hazai gyermek- és ifjúsági szervezetek korabeli színpadáról? A cserkész-úttörő témakört hazánk korabeli társadalompolitikai változásaiba ágyazottan lehet és kell szemlélnünk.

Magyarország a vesztesek oldalán fejezte be a II. világháborút, és 1944–1945-ben északi, keleti és déli szomszédaival egyetemben a szovjet érdekszféra részévé vált. Romsics Ignác történész szavait idézve a sokak által felszabadítóként fogadott, ám kezdettől megszállóként viselkedő szovjet Vörös Hadsereg jelenlétében az ország, korlátozott szuverenitással, közel fél évszázadon át a „szovjet táborhoz” tartozott.166

Közvetlenül a háború után a politikai és kulturális életben alig korlátozott pluralizmus érvényesült, s a nyugat-európai demokratikus mintát követni akaró társadalmi átalakulás esélyei is felcsillantak. Rövidesen azonban egyre nagyobb mértékben érvényesült az a kommunista törekvés, amelynek célja a többpártrendszer felszámolása, a hatalom kizárólagos birtoklása volt. Ezt a folyamatot a gazdaságban a magántulajdon megszüntetése, társadalmi téren az elitváltás, a túlzó egalitarizmus és ugyanakkor az emberek teljes alávetettsége, míg a szellemi szférában a marxizmus ideológiai hegemóniájának kivívása és terjesztése kísérte. Az MKP politikája, a magyar kommunisták célkitűzései kezdettől fogva az ország szovjetizálását szolgálták. A politikai taktika részeként határozott együttműködést építettek ki a nem kommunista erőkkel, és vezető szerepet vállaltak az ország újjáépítésének nemzeti küzdelmében.

Itt álljunk meg egy pillanatra, és vessünk egy pillantást az európai politikai helyzetre. A magyar kommunisták a fenti taktikát az 1944 őszén Moszkvában tartott titkos találkozókon határozták el, miután megbeszélést folytattak Dimitrovval, Manuilszkivel, valamint Sztálinnal. Úgy látták, Moszkva első számú politikai célja Lengyelország gyors szovjetizálása, és a magyar kommunistáknak úgy kell cselekedniük, hogy eloszlassák a nyugati hatalmak aggodalmait. Ezt Gerő Ernő, a párt második embere 1945. január 23-án a főváros felszabadított pesti részén tartott első központi bizottsági ülésén ismertette egy csoport meglepett kommunista vezetővel, utalva a nemzetközi helyzet bonyolultságára.167 Eszerint magyar kommunistáknak olyan módon kellett politizálniuk, „ami az angol-amerikaiakat nem ijeszti meg”.168 Az MKP-nak azzal kellett számolnia, hogy csak 10-15 éves távlatban fog vezető szerephez jutni Magyarországon. Mégsem így történt!

Kezdetben, 1944 végén az MKP általános és ifjúságpolitikáját is a fenti körülmény, ez a taktika határozta meg. Ezért nem engedték az önálló kommunista ifjúsági szervezet megalakítását Szegeden, helyette a MADISZ létrehozását rendelték el. A szovjet mintára alakuló kommunista gyermekszervezetet, a Kismagyarok mozgalmát – a Magyar Pionyír Mozgalmat – is a kezdet kezdetén, még 1945 márciusában a gyermekbarátok szervezetébe olvasztották be.169 De eredeti céljukat, a minden tekintetben egységes kommunista ifjúságot szervező, nevelő és bizonyos mértékig a párt utánpótlását is szolgáló mozgalom, szervezet létrehozását 1944 végétől egy pillanatra sem adták fel. Ennek tükrében a politikai ellenfelek, ellenségek, de a saját ifjúsági bázist alkotó úgynevezett rétegszervezetek sorsa is előre látható volt. Beolvasztásuk ideje és módja csak a történelmi – nemzetközi és hazai politikai – helyzet alakulásától függött. A MADISZ, a MIOT, a MINSZ csak eszköz, keret és állomás volt – ahogy Gergely Ferenc történész kifejti – azon az úton, amely a „fordulat” évét követően rohamléptekben a Dolgozó Ifjúság Szövetsége (DISZ) létrejöttéhez vezetett. A gyermek- és serdülőszervezetek egységesítése s ennek keretében a cserkészet úttörőmozgalomba „egyesülése/egyesítése” korábban és könnyebben sikerült.

A hazai cserkészetnek, a Magyar Cserkészfiúk Szövetségének nem az úttörőmozgalom, nem „demokratizálódásának” a hiánya vagy belső irányzatainak a harcai miatt kellett lelépnie a hazai történelem színpadáról, hanem a nemzetközi és belpolitikai viszonyok determinálta, az ország szovjetizálását szolgáló kommunista ifjúságpolitikával ellentétes pedagógiai (ideológiai) alapelvei és gyakorlata miatt. Találóan fejezte ezt ki Kölley György is, amikor kijelentette: „Mivel a cserkészetet nem lehetett átalakítani, mivel a cserkészetből nem lett soha ateista, Istent és embert nem ismerő mozgalom, természetes, hogy halálra volt ítélve.”170 Az egy párt, egy ifjúsági és egy gyermekszervezet struktúrában esélye sem lehetett a két világháború közötti cserkészet ideológiáján és alapelvein működő Magyar Cserkészszövetség vagy ahhoz hasonló formáció fennmaradásának.

Ezért került sor arra, hogy: „A két gyermekszervezet fúziója a cserkészetnek nem az úttörőmozgalomba való beintegrálódását, hanem a szervezeti és tartalmi elnyelését, megsemmisülését jelentette.”171 Olyan elnyelésről volt itt szó, amelyről a korabeli gyereknek is olyan érzete támadt, hogy „az úttörőmozgalom is megszűnt – vagy legalábbis átalakult jótanulási mozgalommá”.172 Vagyis ekkor a cserkészet tervezett tartalmi-pedagógiai pozitívumainak átvételére sem kerülhetett sor, majd csak később és csak részben az 1957 után újjászervezett úttörőmozgalomban.173