←Vissza

Sántha Kálmán

Beavatkozás nélküli vizsgálatok

A kvalitatív kutatási módszerek sokszínűségének bizonyítékaként a pedagógiai kutatásmódszertanban is feltűntek a beavatkozás nélküli vizsgálatok, amelyek napjainkban már egyre nagyobb helyet követelnek maguknak a társadalmi valóság feltárásában és értelmezésében. A tanulmány célja a beavatkozás nélküli vizsgálatok kvalitatív kutatási módszerek között elfoglalt helyének és alapvető jellemzőinek a feltárása, valamint a beavatkozás nélküli mérés fogalmának és kivitelezési problémáinak értelmezése úgy, hogy közben rámutat a metodológiai és az etikai kérdések létjogosultságára is.

A beavatkozás nélküli kifejezés mögött rejlő tartalom többféleképpen értelmezhető, így kutatói körökben eltérő álláspontok alakultak ki az ilyen jellegű elemzések tudományosságát és gyakorlati hasznát illetően. Tekintettel arra, hogy a vizsgálat résztvevői tudatában vannak-e annak, hogy éppen egy kutatás központi szereplői, vagy nincs tudomásuk arról, hogy megfigyelés tárgyai, beszélhetünk beavatkozó és beavatkozás nélküli vizsgálatokról. Számos szinonima született az elnevezésre vonatkozóan, például a beavatkozásmentes, a következmények nélküli vagy a nem reaktív eljárások is ugyanazt a tartalmat hordozzák.

A fogalom a társadalomtudományi kutatásban Eugene J. Webb és társai 1966-ban angolul (Nonreactive Measures in the Social Sciences), majd 1975-ben német nyelven is publikált (Nichtreaktive Meßverfahren) kötetével vált széleskörűen ismertté. A hazai neveléstudományi kutatások az utóbbi néhány évben – a kvalitatív kutatási módszerek fokozatos térhódításának köszönhetően – fedezték fel a beavatkozás nélküli vizsgálatokban rejlő értékeket.

Bármilyen paradigma szerint dolgozunk, kvantitatív vagy kvalitatív vizsgálatot (esetleg kombinált eljárást) alkalmazunk, tudatában kell lennünk annak, hogy minden vizsgálat bizonyos mértékig beavatkozás az érintettek életébe, befolyásolja cselekedeteiket, így hatással van a vizsgálati eredményekre is. Ez a jelenség a kísérleteknél, a kérdőíveknél, de a kvalitatív eljárásoknál, a terepkutatásnál vagy a különböző technikájú megfigyeléseknél is tetten érhető (Babbie 2003).

Mivel a kvalitatív adatgyűjtési technikáknak nincs egyértelmű csoportosításuk, így a beavatkozás nélküli eljárások valamely módszerkategóriába való besorolása nehézkes és vitatott. Ebben az esetben praktikusabb olyan módszercsoportokról beszélnünk, amelyek azért jönnek létre, hogy eljárásaik és technikáik sajátosságait a lehető legjobban érvényre juttassák.

Mindezek függvényében nézzünk példákat arra, hogy a beavatkozás nélküli eljárások milyen módszertani környezetben jelennek meg a szakirodalomban. Berg négy részre osztja a kvalitatív módszereket: interjút, terepvizsgálatot, nem reaktív eljárásokat és tartalomelemzést különít el. Flick és munkatársai négy kvalitatív módszercsoportot különböztetnek meg, ezek a kikérdezéses technikák (pl. interjú, csoportvita), a megfigyeléses vizsgálatok (pl. terepkutatás, nem reaktív eljárások), az adatelemzés (pl. kvalitatív tartalomelemzés) és a komplex technikák (pl. biográfiai módszerek, tevékenységkutatás) (Bortz–Döring 2003; Sántha 2006). A nem egyértelmű csoportosíthatóság abban is megnyilvánul, hogy amíg például Berg a nem reaktív eljárásoknak külön kategóriát alkotott, addig Flick és társai a megfigyeléses eljárások közé helyezték őket. A megismert álláspontokon kívül König (2002) és Mayring (1999) olyan különböző módszertani felosztásokat is lehetségesnek tartanak, ahol konkrétan nem jelennek meg a beavatkozás nélküli eljárások, viszont a szerzők külön kategóriákban értelmezik a megfigyelési technikákat, a résztvevői megfigyelést, ami arra utal, hogy számolnak a beavatkozásmentes vizsgálatok szerepével és jelentőségével.

A beavatkozás nélküli vizsgálatok lényege a megfigyelésekben ragadható meg. Funkciójuk egyéni jellemzés, leírás, magyarázat adása különböző személyekről és tevékenységeikről, dokumentumokról, pedagógiai szituációkról, jelenségekről, történésekről. A rejtett és helyzetfüggő motívumok feltárására törekednek. A nem reaktív eljárások vagy rejtett megfigyelések (amelyek ugyan eredeti módon, kontextusfüggően vizsgálódnak, és közben a természetes folyamatot nem zavarják, de komoly etikai felelősséget vonnak maguk után), vagy pedig olyan indirekt megfigyelések, amelyek az emberi tevékenységet dokumentumokból, különböző nyomokból, jelekből, bizonyítékokból elemzik (Bortz–Döring 2003). Általánosítva azt mondhatjuk, hogy a beavatkozás nélküli eljárás azon kvalitatív adatgyűjtő technikák, módszerek gyűjtőfogalma, amelyek semmilyen befolyással nincsenek a vizsgált személyekre (eseményekre, folyamatokra), mert az adatgyűjtés számukra láthatatlan vagy csak alig észrevehető módon történik. Ez azért sajátos technika, mert a kvalitatív elemzések többsége vállalja az interakciót az elemző és a vizsgálati személy (a partner) között, így is biztosítva a folyamat dinamizmusát, és elősegítve a kvalitatív vizsgálatokra jellemző ciklikusság érvényesülését.

A beavatkozás nélküli vizsgálatok esetében a rejtett megfigyelések előnyei és hátrányai a hazai kvalitatív szakirodalom számára már ismertek, viszont az indirekt megfigyelések az indokoltnál kevesebb hangsúlyt kaptak. Éppen ezért a továbbiakban az indirekt megfigyelések részletes bemutatására törekszünk. Jellemzőik széles palettáját ismerteti többek között Bortz–Döring (2003), Hodder (1994) és Webb és mtsai (1975), amelyeket a pedagógia nyelvére transzformálunk és példákkal illusztrálunk (az etikai és a metodológiai problémákra a későbbiekben visszatérünk).

Fizikai nyomok, ismertetőjelek: a pedagógiai kutatások számára hasznos a vizsgálatban szereplők által nem szándékosan hátrahagyott olyan nyomoknak és jeleknek az elemzése, amelyek utalnak a személyek cselekvésére, magatartására. Például egy tankönyv általában ott nyílik ki, ahol a tanuló a legtöbbször kinyitotta, ami feltételezi, hogy érdekli az adott téma, vagy pedig megértési problémái voltak vele, ezért többszöri hozzákezdéssel, nagyobb időráfordítással tudta csak megtanulni. Ekkor előfordulhat, hogy a tananyag nehézségének vizsgálatakor, egy direkt, beavatkozó felmérésnél a tanuló – félve osztálytársai vagy tanára esetleges elmarasztaló véleményétől – nem ad igaz választ, hanem azt mondja, amit elvárnak tőle. Így befolyásolja a vizsgálat hitelességét is. Babbie (2003) Webb könyvét idézve érdekes példát hoz: szerinte a múzeumokban azok a legnépszerűbb tárgyak, amelyek előtt a legkopottabb a padló, hiszen feltételezzük, hogy ezeket nézte meg a legtöbb látogató. Még számtalan hasonló lehetőséget sorolhatnánk fel, hiszen a kvalitatív pedagógiai kutató számára bármilyen jel, nyom hasznos információt hordozhat (viszont a metodológiai követelmények a kvalitatív vizsgálatok egyik örökös problémájaként itt újfent kiemelt szerepet kapnak).

Házirend: az iskolai házirend elemzése – hasonlóan a pedagógiai programhoz – sokat elárulhat az intézmény működéséről, alapkoncepciójáról, küldetéséről. Alapos vizsgálata során többek között kiderülhet az is, hogy vajon a klasszikus elvek szerint működő zárt intézmények vagy a nyitott, a kommunikációra, a párbeszédre épülő és hasonló szellemben gondolkodó diákok művelését, képzését megcélzó iskola tud-e eleget tenni korunk egyre összetettebb elvárásainak. Az iskola légköre, hangulata, a tanulók és a tanárok viselkedése is mind olyan motívumok, amelyek utalnak a házirend iskola életében betöltött szerepére.

Archívumok, jegyzékek, egyedi dokumentumok vizsgálata: az iskolai naplók, ellenőrzők, levelek, orvosi papírok, tanulmányi versenyek dokumentumainak elemzése – hasonlóan az előző bekezdésben megfogalmazottakhoz – akkor adhat releváns eredményeket, ha a tartalomelemzés kvantitatív és/vagy kvalitatív formáit használjuk fel az adatok elemzéséhez.

Könyvek, újságok, filmek: a tanuló érdeklődési körét feltárják az általa olvasott könyvek, folyóiratok is, illetve szintén ilyen adatokkal szolgálnak azok a filmek, amelyeket szívesen néz otthon vagy a kortársaival, a barátaival a moziban. Ezek a nyomok információt hordoznak a családi háttérről, a szocioökonómiai, szociokulturális státusról is.

Szimbólumok (nem szöveges adatforrások) elemzése: napjaink társadalmában – így az iskolában is – bizonyos eszközök használata (legújabb tolltartó, ceruza, iskolatáska stb.), ruházat, divatcikk többek között a személy, a viselő stílusáról, nézetrendszeréről, anyagi hátteréről, kortársi kapcsolatairól is árulkodik, így segítheti a vizsgálat eredményeinek értelmezését. A különböző szimbólumok elemzése kiválóan alkalmazható a pedagógiai terek vizsgálatában is, hiszen egy intézmény pedagógiai és didaktikai törekvései építészeti és térelrendezési elvekben is megjelennek (Kemnitz 2003). A tér kitöltése és struktúrája egyaránt motiváló hatású a tanulók és tanáraik számára. Tény, hogy jelenleg a pedagógiai térszerkezet vizsgálatai nem tudnak pontos választ adni arra, hogy melyik térkialakítási forma a legjobb, de bízhatunk abban, hogy a jövőben a beavatkozás nélküli vizsgálatok e típusa – esetleg más módszerekkel is kombinálva – elvezet a probléma megoldásához.

Eladási statisztikák elemzése: napjaink egyik aktuális problémája is idesorolható, például az iskolai büfé biotermékeinek eladásai alapján következtethetünk az iskolai élet főszereplőinek táplálkozási szokásaira, egészséges életmódjának egyik faktorára. Az adatokból csak következtethetünk, hiszen nem tudhatjuk meg, hogy általános tendencia-e az iskolában a biotermékek fogyasztása, vagy csupán egy szűkebb csoport, baráti társaság, pedagógus az, aki ilyen termékeket részesít előnyben a táplálkozása során. Éppen ezért kap lényeges szerepet más módszerek beiktatása a vizsgálatba (a kérdésre a későbbiekben visszatérünk).

„Az elveszett levél technikája” (Bortz–Döring 2003): egy városrészben nagyszámú megcímzett és felbélyegzett levelet szórtak szét a kutatók az utcákon (innen ered az elnevezés is, hiszen aki ilyen levelet talált, azt gondolhatta, hogy elveszett levélről van szó), amelyeket különböző fiktív szervezeteknek, intézményeknek írtak (pl. egyház, pártok, állatmenhely). A kérdés az, hogy a levelek közül a megtalálók hányat vittek el a postára és adtak fel azért, hogy végül eljussanak a címzetthez. A visszajuttatások száma a fiktív címzettekről a társadalom által alkotott képet, nézetet mutatja, hiszen a megtalálók időt és fáradságot nem kímélve postázták a küldeményeket.

A tapasztalat szerint az elveszett levél technikáját viszonylag ritkán alkalmazzák, míg a dokumentumok, jegyzékek gyűjtése és elemzése a beavatkozásmentes eljárások fő használati formája lett.

A beavatkozás nélküli vizsgálatok – hasonlóan más kvalitatív technikához – a kutatói intuícióra alapoznak, felerősítve azon kritikusok hangját, akik az ilyen vizsgálatokat tudománytalannak, parttalannak, ad hoc jellegűnek tartják. Természetesen nem a teljes véletlen játszik központi szerepet ebben az esetben sem, hanem a kvantitatív eljárásoktól eltérő, átértelmezett és rugalmasabb keretek között zajló vizsgálatról van szó, amely metodológiai problémák sokaságát indítja el. E tekintetben Henri Bergson intuitív elméletét hívhatjuk segítségül – és kissé átértelmezve vonatkoztathatjuk a kvalitatív vizsgálatok egészére –, amely felhívja a figyelmet többek között arra is, hogy a dolgok lényegének, működésének megértéséhez, a személyek tevékenységének értelmezéséhez megérzésre van szükségünk, így célszerű magunkat a tárgy, a tevékenység, a szituáció belsejébe helyeznünk ahhoz, hogy megbizonyosodjunk annak valós, természetes környezetben való működéséről.

Héra–Ligeti (2005) szerint a beavatkozás nélküli vizsgálatok alkalmazása akkor indokolt, amikor nem áll rendelkezésre más lehetőség az adatgyűjtésre, vagy vizsgálatunk tárgya csak ezzel a technikával kutatható. A beavatkozás nélküli vizsgálatok speciális jellegük és metodológiai nehézségeik miatt önmagukban nem tárják fel maradéktalanul a vizsgálni kívánt problémát, így más módszerekkel szükséges kombinálni őket. A kombináció egyaránt lehetséges kvalitatív eljárásokkal és technikákkal, de megvalósítható kvantitatív módszerek vonatkozásában is. Ilyenkor a kombinálhatóságra és az eredmények relevanciájára vonatkozó kritériumoknak kell megfelelnünk. A kombinációra különböző modellek ismertek (Kelle–Erzberger 2002; Miles–Huberman 1994), amelyek számos kutatás-módszertani szempontot sorakoztatnak fel. A modellek ismertetésétől jelenleg eltekintünk, pusztán azokat a tanulságokat emeljük ki, amelyek relevánsak a beavatkozás nélküli vizsgálatok számára is.

A kombináció során célszerű áttekintenünk, hogy mi az integráció célja, hogyan lehet megvalósítani, kivitelezhető-e a kombinálás; indokolt végiggondolni, hogy milyen általánosítás végezhető el az eredményekből. Központi kérdés azon szempontok megtalálása, amelyek alapján a módszerek erősíthetik egymást, hiszen ekkor kölcsönös támogatás, korrigálás mellett biztonsággal működhet az adatfeltárás. Indokolt figyelni arra is, hogy a módszerek és az adatok ugyanazt a jelenséget írják-e le, illetve a módszerek adnak-e összehasonlítható adatokat (Mason 2005; Sántha 2006).

Létezik olyan koncepció is, amelyben a különböző módszerek szekvenciálisan, a kutatási folyamat eltérő fázisaiba iktatva követik vagy megelőzik egymást. Creswell „főmódszer – almódszer” – modellnek is nevezi ezt a fajta kombinációt. Abban az esetben, ha a főmódszert követi az almódszer, célunk lehet az adatok eddigiektől eltérő szempontokkal történő kiegészítése, sokszínűbbé tétele és finomítása (Szokolszky 2004). Vagyis az almódszer kiszolgálja a főmódszert azért, hogy a kutatás még mélyebb összefüggéseket tárhasson fel. Ebben az esetben a beavatkozás nélküli vizsgálatok (főleg az indirekt megfigyelések) almódszerként való alkalmazása eleget tehet annak a feltételnek, hogy a főmódszer (például a kérdőíves vizsgálat) adatait és eredményeit sokszínűbbé tegye vagy más kontextusban is megjelenítse, ezzel pedig újabb kutatási irányokat is meghatározzon.

Ellenkező esetben, amikor az almódszer megelőzi a főmódszert, az eljárás olyan információk megszerzésére fókuszál, amelyek a főmódszer alkalmazásához szükségesek. Ekkor a beavatkozás nélküli vizsgálatok rejtett megfigyelések változata használható (az etikai problémáival együtt), hiszen segítségével megtudhatjuk, hogy a vizsgálni kívánt személyek miként viszonyulnak a főmódszerhez (például a kérdőívhez), elfogadják-e ezt a módszert, korrekten és pontosan válaszolnak-e a kérdésekre, vagy csak minél hamarabb be szeretnék fejezni a kitöltést. Így kiderülhet, hogy mennyiben várhatunk releváns eredményeket a vizsgálattól.

A kombinálás szempontjából lényeges a trianguláció fogalmának meghatározása és megértése (ezt a metodológiai részben hivatkozott szakirodalmak részletesen tárgyalják, jelenleg terjedelmi korlátok miatt nem térünk ki rá). A trianguláció módszerkombinációs modell abból indul ki, hogy a kvalitatív és a kvantitatív módszercsoportok, eljárások és technikák nem vetélytársak, hanem egymás komplementerei. Így a módszerek mellérendelő viszonyban vehetnek részt ugyanazon kutatási kérdés megválaszolásában. Ebben a megközelítésben az, hogy a módszerek egyidejűleg vagy egymás után alkalmazhatók a probléma vizsgálatánál, kevésbé releváns, mint az, hogy megtalálják a maguk helyét a kutatási téma feldolgozásában. Vagyis ez a modell a beavatkozás nélküli vizsgálatok mindkét változatának alkalmazását engedélyezi, valamint más kvalitatív vagy kvantitatív módszerekkel kombinálva megvalósíthatónak látja a pedagógiai problémák feltárását, a megoldási javaslatok megtételét és a gyakorlatban való kipróbálásukat.

A módszerek kombinálhatóságánál a kvantitatív és a kvalitatív eredmények integrációját is célszerű vizsgálni. A helyes kombináció a vizsgálat tárgyától és az alkalmazott elméleti koncepciótól függ, ennek megfelelően a kutatási eredmények hármas kimenetelűek lehetnek (Kelle–Erzberger 2002). Ezeket tárgyalhatjuk a beavatkozás nélküli vizsgálatokra vonatkoztatva is.

Az eredmények konvergenciájánál, ha a kvalitatív és a kvantitatív adatfelvételi és -értékelési eljárás ugyanazon tárgyra vonatkozik, és a felhasznált két vagy több módszer eredményei hasonlóak, igazolják egymást, akkor támogatják a kutatás érvényességét. Például a beavatkozás nélküli eljárások különböző kategóriáinak eredményei megerősítik az ugyanazon minta esetén a standardizált eszközökkel kapott eredményeket, így szélesebb körben tüntetik fel a vizsgált problémát.

Az eredmények egymás komplementereként való megjelenésének lényege az, hogy a kutatás egészéről összetettebb képet kaphassunk, mintha csupán egy módszerrel vizsgálódtunk volna. Így olyan részadatok is felszínre kerülhetnek, amelyek továbblendíthetik vagy más irányba is kiterjeszthetik a vizsgálatot. Például a tanulók olvasási szokásainak kérdőíves elemzése mellett az indirekt megfigyelések megfelelő kategóriáit alkalmazva a szokások kialakulásának okaira is fény derülhet.

Az eredmények divergenciájára utal, ha a beavatkozás nélküli vizsgálatok rejtett és/vagy indirekt megfigyeléseinek adatai teljesen mást mondanak, mint a kutatás előzetes statisztikai adatokra alapozó felmérései. Ilyen ellentmondások módszertani hiba következményei vagy pedig az elméleti koncepció elégtelenségének jelei lehetnek. Ekkor a módszertani átgondolás és az elméleti keretek módosítása jelenthet kiutat (Sántha 2007b).

A továbbiakban összefoglaljuk a beavatkozás nélküli vizsgálatok előnyeit és hátrányait (Babbie 2003; Bortz–Döring 2003; Héra–Ligeti 2005; Hodder 1994; Webb 1975).

Előnyök

Hátrányok

  • A megfigyelési, elemzési lehetőségek száma gyakorlatilag határtalan, így sokszor az „útvesztő” érzése lehet úrrá a kutatón (ezt elkerülendő, szükséges a megfelelő strukturálás, rendszerezés).
  • Érvényességi és megbízhatósági problémák állnak elő.
  • A szubjektív vonások nem küszöbölhetők ki (bár a kvalitatív vizsgálatok vállaltan értékhordozók, ahol a kutató hangja gyakran megjelenik).
  • A vizsgálatok időbeli lefolyása egzakt módon nem tervezhető.
  • Az általánosítás problémákat okoz.
  • A jelzett szempontoknak köszönhetően felerősíti a kvalitatív vizsgálatokkal szembeni kritikusok hangját.
  • A beavatkozás nélküli vizsgálatok és a mérés

    Mérd, ami mérhető, s tedd mérhetővé, ami nem az – szól a Galilei óta már ismert felhívás, amely a különböző paradigmák viharait túlélve napjainkban kiegészítésre szorul. Ma már elfogadott, hogy a természeti világ megismerésének mintájára az ember világa, a társadalmi, a humán valóság nem ismerhető meg, nem mérhető és nem tárható fel maradéktalanul. Ahhoz, hogy ezt a világot értelmezzük és megértsük, bele kell helyeznünk magunkat a mindennapjaiba. Ezt többféleképpen tehetjük meg, ezért célszerű megvizsgálnunk, hogy e tekintetben milyen problémákkal néznek szembe a beavatkozás nélküli vizsgálatok.

    A nem reaktív vizsgálatoknál Webb után használjuk a beavatkozás nélküli mérés kifejezést. Ez a terminus a kvantitatív és a kvalitatív pedagógiai kutatók között egyaránt vitákat váltott ki, hiszen mai értelemben a mérést leggyakrabban a kvantitatív vizsgálatokra vonatkoztatjuk. A kvalitatív elemzéseknek nem céljuk a klasszikus szóhasználat szerinti mérés, bár bizonyos kutatók alkalmazhatónak tartják1, míg a szabad kvalitatív irányzat hívei elvetik használatukat, és azt állítják, hogy a kvantitatív mérések pedagógiában való elterjedése azért nem segíti a gyakorlatot, mert nem tudják teljes mértékében feltárni a résztvevők társadalmi, humán valóságát.

    A mérhetőség problémái az egész kvalitatív kutatási folyamatot jellemzik. A tanulmány elején már utaltunk arra, hogy bármilyen vizsgálat során módosul a vizsgált személy magatartása, amennyiben tudatában van annak, hogy megfigyelés alatt áll. Ez azt jelenti, hogy a pedagógiai jelenségek vizsgálatakor feltűnik a mérési reaktivitás (Szokolszky 2004). Minél feltűnőbb a természetes folyamatokba történő beavatkozás, az elemezni kívánt világ életének megzavarása, annál erősebb a reaktivitási hatás, ami kiküszöbölhető a beavatkozás nélküli vizsgálatok során a rejtett megfigyelésekkel, bár ezek komoly kutatásetikai dilemmákat okoznak (az etikai vonatkozásokat a későbbiekben elemezzük).

    A kvalitatív kutatás során a kutató – eltérően a beavatkozás nélküli vizsgálatok indirekt megfigyeléseitől – folyamatos interakcióban van a vizsgálni kívánt jelenséggel, személlyel, esetleg maga is része a mintának, így a metodológiai követelmények klasszikus értelemben kétségbe vonhatók. Vagyis a mérés során a kutatói korláttal is szembe kell néznünk. A legújabb kvalitatív technikák, eljárások az adatfelvételnél kalkulálnak a kutató által hordozott szubjektív hatásokkal; itt a mérés a kvantitatívtól eltérő értelmezést kap, és a feltárást, az értelmezést, a megértést képviseli.

    A kvantifikáció kvalitatív kutatásban való megjelenése több kutatóban azt a reményt keltheti, hogy vizsgálatát így egzakt és objektív irányba tudja fordítani. Ekkor újból hallatják hangjukat azok, akik a kvalitatív elemzések szubjektív jellegét emelik ki; állítják, hogy a kvantifikálás folyamatában is fellelhetők szubjektív vonások, bármennyire törekszünk a kivédésükre. A beavatkozás nélküli eljárások során kvalitatív adatokat kvantifikálunk, (ha lehetséges és indokolt, de természetesen ez az eset nem áll fenn akkor, ha a meglévő statisztikákból, az eladási statisztikákból dolgozunk), amelyek strukturáltságot és pontosságot igényelnek. Fordítottan, a kvantitatív adatok kvalitatívvá módosítása korlátozottan (sok esetben pedig egyáltalán nem) kivitelezhető, és nem hordoz annyi, illetve olyan minőségű információt, mint az előbbi eset. A számszerűsítésnél figyelembe kell vennünk azt, hogy a kvalitatív mérés erősen kontextushoz kötődik, függ az egyéni reakcióktól, így az adatok egyediek, nem mindig alkalmasak számítások végzésére.

    Metodológiai kérdések

    A kvalitatív kutatásban, így a beavatkozás nélküli vizsgálatokban is, a viták egyik hangsúlyozott pontja a metodológiai elvek szükségessége és teljesíthetősége. Napjaink kvalitatív vizsgálatai különböző nézőpontok alapján próbálnak kielégítő válaszokat adni a kérdésre. Általánosan elfogadottá vált, hogy a klasszikus elvek (az objektivitás, a megbízhatóság és az érvényesség) csak átértelmezve, módosítva, kiegészítve felelhetnek meg az ilyen vizsgálatok sajátosságainak, ehhez pedig olyan új kritériumrendszer kialakítása szükséges, amely tekintettel van (lesz) a kvalitatív elemzések egyedi vonásaira. Számos új kifejezés, technika született az átértelmezett, új metodológiai elvek érvényre juttatásához (pl. fegyelmezett szubjektivitás, trianguláció, kommunikatív validitás stb.), de ezek külön-külön való használata nem váltotta be a hozzájuk fűzött reményeket. Így valóban indokolt olyan új, speciális kvalitatív kritériumkatalógus konstruálása és alkalmazása, amely alkalmazkodik a kvalitatív profilhoz, és eleget tud tenni a kvalitatív elemzésekkel – esetünkben a beavatkozás nélküli vizsgálatokkal – szemben támasztott legújabb követelményeknek.

    A posztmodern szemlélet megjelent a metodológiai elvek területén is, hiszen képviselői tagadják bármilyen kritériumrendszer, metodológiai követelmény megvalósíthatóságát és szükségességét. Korábban már felhívtuk a figyelmet arra, hogy a beavatkozás nélküli vizsgálatokat céljaik elérése érdekében más módszerekkel kell kombinálni. Ez az igény indokolttá teszi és megvalósíthatónak tartja az új, az átértelmezett, speciális metodológiai elvek kiterjesztését és alkalmazását erre az esetre is. A speciális követelmények és a kritériumrendszer részletes ismertetésére és alkalmazásának feltételeire lásd Sántha (2007a, 2007b) tanulmányait.

    Etikai problémák

    Mint minden kvalitatív kutatás, így a beavatkozás nélküli vizsgálat is komoly etikai problémákat vet fel, ezért e kérdéskör részletes elemzést kíván.2 A továbbiakban nem tárgyaljuk külön az etikai követelményeket a rejtett és külön az indirekt megfigyelésekre vonatkoztatva, hanem összegezzük a felmerülhető problémákat.

    Az első fontos kérdés annak tisztázása, hogy miként garantáljuk a kutatásban közreműködők védelmét. Mint korábban említettük, a kvalitatív kutatások egy része is beavatkozást jelent a természetes folyamatokba, a vizsgálni kívánt személyek életébe. Már a kutatás megkezdése előtt, a résztvevők kiválasztásakor és a velük történő, az elemzés főbb szempontjainak ismertetését célul kitűző beszélgetés során kitüntetett figyelem illeti az etikát, amely végigkíséri az egész folyamatot, hiszen a kvalitatív vizsgálatok különös érzékenységgel figyelik a kutatás vizsgált személyekre, szituációkra és jelenségekre gyakorolt hatásait. Szükséges a közreműködők beleegyezése, biztosítani kell az anonimitást és rendkívüli jelentőségű az önkéntes alapon való közreműködés is (Sántha 2007b). Ez a beavatkozás nélküli vizsgálatok rejtett megfigyelések változata esetén nem működik, a vizsgálat jellegéből adódóan nem is működhet. Azonban az indirekt megfigyeléseknél is sajátos a helyzet, hiszen ott a hátrahagyott nyomokból, jelekből, szimbólumokból, archívumokból kiindulva vizsgálódunk, így nem állunk közvetlen kapcsolatban a vizsgált személlyel vagy a jelenséggel, a szituációval.

    Felmerül a kérdés, hogy a minél alaposabb feltárás érdekében mennyire engedhető meg a résztvevők megtévesztése (félrevezető modell – Szabolcs 2001). Ez a probléma a társadalmi haszon (a tudomány haszna) és az egyéni haszon körüli bonyolult kérdéseket érinti (Golnhofer 2001). Kutatóként mérlegelnünk kell azt, hogy az esetleges tudományos, társadalmi haszon nem okoz-e megrázkódtatást a vizsgálati személy életében. Napjaink elfogadott álláspontja szerint semmilyen cél, tudományos eredmény érdekében nem sérülhet a személyiségi jog.

    A kvalitatív metodológia sajátos jellegéből adódóan a kutató bizalmat kér és kap a vizsgált személytől, ha ez nem sikerül, nem lehet eredményes a kutatás. Az eredményesség záloga az építő etika és a kontextusfüggő modell alkalmazásában rejlik, amely a kutatót és a vizsgált személyt kollegiális, mellérendelő kapcsolatban tünteti fel, ahol kizárt a félrevezetés; egymás kölcsönös elfogadása és tiszteletben tartása mellett zajlik a vizsgálat (Szabolcs 2001, Sántha 2007b). Ebben a tekintetben újból hátrányban van a beavatkozás nélküli vizsgálat rejtett megfigyelések változata, hiszen a kérdés az, hogy miként működhetünk az építő etika alapján akkor, ha rejtett megfigyeléseket alkalmazunk. Alapvetően sehogy, bár a hátrány értelmezése is relatív, hiszen az ilyen elemzéseket preferálók azt vallják, hogy ha a vizsgált személy nincs tudatában annak, hogy vizsgálják, akkor természetesen, a mindennapi élethelyzetnek megfelelően fog viselkedni, így fel tudjuk tárni a valós helyzetet. Lehet, hogy a valóság feltárása így sikeres lesz, de ebben az esetben a félrevezető modell, az egyéni kutatói haszon hangsúlyozottabb szerepet kap a társadalmi haszonnál.

    A relativista álláspont szerint az egyedüli helyes etikai mérce a vizsgálatot végző személy lelkiismerete (Szabolcs 2001). Ez a nézet kritikák középpontjában áll, hiszen feltételezi olyan kutatók vizsgálódásait is, akik nem megfelelően, csak a saját érdekeiket szem előtt tartva tevékenykednek. Igaz ez akkor is, ha elfogadjuk azt a megállapítást, hogy minden kutatási szituáció más és más, éppen ezért eltérő etikai vonatkozásban kell kezelni.

    A kutatónak nemcsak a vizsgálatban közreműködőkkel, hanem az eredményeket felhasználókkal, a megrendelőkkel (az olvasókkal) szemben is van kötelezettsége. E kötelezettségek a kutató személyében (objektív–analitikus vagy reflektív, a kutató hangját megszólaltató vizsgálat), a prezentáció műfajában (narratív–elbeszélő, életszerű–a vizsgálat egészét bemutató elemzés, illusztráló–információszelektáló, elemző vizsgálatok) és a kutatási paradigma (pozitivista–értelmező) megragadásában ábrázolhatók (Golnhofer 2001).

    További kérdés, hogy mennyire megfelelően kezeljük, prezentáljuk és hozzuk nyilvánosságra az adatokat és az eredményeket. Az abszolutista modell szerint a kutatónak nincs joga a vizsgált személy, az alany, a partner privát szférájába behatolni (Szabolcs 2001), így ez a modell elutasítja a beavatkozás nélküli vizsgálatok rejtett megfigyelések változatát. Szimpatikusabbak számára az indirekt megfigyelések, bár ezek is hordoznak magukban olyan motívumokat (egyéni dokumentumok, levelek, szimbólumok elemzése), amelyek alapos vizsgálata kimerítheti a privát szférába való behatolás fogalmát.

    A kutatás során az elemző számtalan nem várt szituációval is találkozhat, amelyet meg kell oldania. A kvalitatív vizsgálatok személyes jellege miatt gyakran kerül az etika fókuszába az adatok és az eredmények bizalmas kezelése. A kvalitatív kutató gyakran kerülhet az elemzés során olyan szituációba a vizsgálati alannyal, a partnerrel vagy az esettel való találkozás közben, amelyben váratlan dolgok történhetnek – ez különösen érvényes a rejtett megfigyelésekre –, amelyek dilemmák sokaságát indíthatják el a kutatóban (azaz olyan információhoz jut, amelynek nyilvánosságra hozatala alapvetően befolyásolná és megváltoztatná a rejtett megfigyeléssel vizsgált személy életét), ezzel pedig veszélyeztetné a vizsgálat hitelességét is. Ekkor a lelkiismeretesség és a megfelelő helyzetértékelés a döntő.

    A kvalitatív kutatás engedélyezi a kutató mintabeli tagságát, ismert a résztvevő pozíciójából való vizsgálat, ami a rejtett megfigyelésekre is érvényes. Itt a központi etikai kérdés az, hogy kutatóként vagy vizsgálati alanyként van-e jelen; mely etikai elvárások vonatkoznak így a kutatóra. Dilemmát okoz az adatok prezentálása is, hiszen az adatok között a kutató a sajátjait is kezeli, illetve az eredmények rá vonatkozó következményekkel is járhatnak.

    Az etikai fejezetrészt tanulmányozva látható, hogy sok kutatási szituációban nem rendelkezünk egyértelmű állásponttal, de ilyenkor az általános etikai kritériumok, normák betartásával mégis megoldhatók a problémák akkor, ha a kutatás minden fázisában felelősen járunk el.

    Összegzésként levonhatjuk azt a következtetést, hogy a beavatkozás nélküli vizsgálatok szélesítik a kvalitatív elemzési lehetőségeket, alkalmazásuk alapos kutatói hozzáértést és körültekintést igényel, különböző módszerekkel kombinálva pedig hozzájárulnak a pedagógia világának alaposabb megismeréséhez és megértéséhez.

    Irodalom
    Babbie, E. (2003): A társadalomtudományi kutatás gyakorlata. Balassi Kiadó, Budapest.
    Bortz, J. – Döring, N. (2003): Forschungsmethoden und Evaluation für Human- und Sozialwissenschaftler. Springer Verlag, Heidelberg.
    Golnhofer Erzsébet (2001): Az esettanulmány. Műszaki Könyvkiadó, Budapest.
    Héra Gábor – Ligeti György (2005): Módszertan. A társadalmi jelenségek kutatása. Osiris Kiadó, Budapest.
    Hodder, I. (1994): The Interpretation of Documents and Material Culture. In Denzin, N. K. – Lincoln, Y. S. (eds.): Handbook of Qualitative Research. Thousand Oaks, Sage. 393–402.
    Kelle, U. – Erzberger, C. (2002): Qualitative und quantitative Methoden: kein Gegensatz. In Flick, U. – von Kardoff, E. – Steinke, I. (hrsg.): Qualitative Forschung. Ein Handbuch. Rowohlt Verlag, Hamburg. 299–309.
    Kemnitz, H. (2003): Pedagógiai architektúra – a pedagógiai terek kialakításának lehetőségei két iskola példája alapján. Magyar Pedagógia, 1. sz. 119–128.
    König, E. (2002): Qualitative Forschung. Grundlagen und Methoden. Deutscher Studien Verlag, München.
    Kvale, S. (2005): Az interjú. Bevezetés a kvalitatív kutatás interjútechnikáiba. Jószöveg Műhely Kiadó, Budapest.
    Mason, J. (2005): Kvalitatív kutatás. Jószöveg Műhely Kiadó, Budapest.
    Mayring, P. (1999): Qualitativ orientierte Forschungsmethoden in der Unterrichtswissenschaft: ein Anwendungsbeispiel aus der Lernstrategieforschung. Unterrichtswissenschaft, 27. 292–309.
    Miles, M. – Huberman, A. (1994): Qualitative data analysis. An expanded source-book. Thousand Oaks, CA: Sage Publications.
    Sántha Kálmán (2006): Mintavétel a kvalitatív pedagógiai kutatásban. Gondolat Kiadó, Budapest.
    Sántha Kálmán (2007a): A kvalitatív metodológiai követelmények problémái. Iskolakultúra, 6–7. sz. 168–177.
    Sántha Kálmán (2007b): Kvalitatív kutatásmódszertan. Lehetőség a pedagógiai valóság megismerésére. Kézirat.
    Szabolcs Éva (2001): Kvalitatív kutatási metodológia a pedagógiában. Műszaki Könyvkiadó, Budapest.
    Szokolszky Ágnes (2004): Kutatómunka a pszichológiában. Osiris Kiadó, Budapest.
    Webb, E. J. – Campbell, D. T. – Schwartz, R. D. – Sechrest, L. (1975): Nichtreaktive Meßverfahren. Beltz Verlag, Weinheim.