←Vissza

Donáth Péter: Adalékok Nagy László pályájához 1918–1922

Azzal az elhatározással írt Donáth Péter kutató pedagógus, tanszékvezető tanár a fenti címen újabb művet Nagy László személyéről, hogy közzétegye az általa fellelt, sokak számára még nem ismert, publikálatlan dokumentumokat, amelyek még teljesebbé teszik a jeles pedagógus munkásságát az érdeklődők előtt.

A kötet bemutatja Nagy László 1918 és 1922 között született iskolareformtervét (terveit), a Magyar Gyermektanulmányi Társaságban ellátott feladatait, az egyetemi gyermektanulmány-oktatás és a lélektani laboratóriumok dokumentumait.

Nagy Lászlóról többen írtak már, mégis érdemes behatóan elolvasni és értelmezni ezt a sokaknak újat nyújtó kiadványt.

A Bevezető Nemes Lipót szép és igaz gondolatával kezdődik, és meggyőz minket arról, hogy valóban ilyen nemes, önzetlen, egyszerű, tudós ember volt a százötven éve született Nagy László, aki a 19. század második felétől a 20. század első három évtizedének végéig tevékenyen élt, és a tanítók képzéséért munkálkodott.

Munkáját 1881-ben kezdte „segédtanárként”, és váratlan fordulatokkal tarkított életútja során magas tisztségig vitte: tanítóképzőbeli léte idején, 1917 nyarán megválasztották a Tanítóképző Intézeti Tanárok Országos Egyesülete (TITOE) főtitkárává. Akkoriban a társadalmi, mozgalmi, gazdasági és szellemi művelődés, az általános műveltség igénye új eszméket és új intézményeket hívott életre, amelyek átfogó, gyökeres átalakulást kezdeményeztek a pedagógiában és rokon területein. Így alakult ki többek között a gyermekvédelem, a gyermekkriminalitás kutatása és a gyermektanulmány, amelyben Nagy László is tényleges szerepet vállalt. Akkoriban vált szükségessé a tanítóképzés reorganizációja, újjá-, illetve átszervezése.

Majd jött a polgári demokratikus átalakulás és az iskolareform reménye. A társadalmi változások, változtatások mellett több területen jelentős szerepe volt Nagy Lászlónak is. Az eötvösi hagyományok tudatos örökösének és képviselőjének munkásságában – a társadalmi változások hatására is – nagy hangsúllyal szerepelt a nép művelése, továbbá az azt szolgáló népiskola. Jelentősnek tartotta az ember értékes tulajdonságainak kibontakoztatását, a dolgozni szerető, akaró és arra képes polgárok nevelését, művelését, a tanítóképzés fejlesztését, a gyermeklélektan kiművelését.

A polgári demokratikus átalakulás idején következett az iskolareform reményteli időszaka. Akkoriban a testnevelés szerepével is foglalkozott, hangsúlyozva, hogy a sport fejleszti a jellemet, szeretetre, összetartásra és munkára nevel. Ezt a véleményét a testnevelő tanárokkal folytatott megbeszélések és közös munkálatok alapján fejtette ki.

A következő fejezet Gyermektanulmányozás, iskolareform a Tanácsköztársaság idején: esélyek és engedmények címet viseli. A Magyar Gyermektanulmányi Társaság három fő feladata volt a tudományos gyermektanulmányi működés, a pedagógiai elméleti és gyakorlati működés és mindezek népszerűsítése. Ehhez kapcsolta a szerző a gyermekek fizikai és erkölcsi védelmét.

A harmadik részben az olvasó megismerkedhet Nagy László iskolareform-programjával, dokumentumokkal, amelyek új iskolák alakulásával és tantervekkel foglalkoznak.

Vagyis Nagy László gondolataiban készen állt az általa tervezett iskolaszerkezet és iskolarendszer a kisdedóvótól az egységes népiskoláig, illetve az azt követő líceumokig, valamint foglalkozott a munkásképző szakiskolákkal is. A felsőfokú ismeretet és képzésanyagot nyújtó intézmények tanterveibe is beillesztette Nagy László az emberismeretet. Emellett számba vette az iskolák pedagógiai berendezkedését. Feltüntette a speciális intézményeket (itt szerepelt az Új Iskola tervezete). Szerepelt továbbá a Gyermektanulmányi Múzeum és az Országos Pedagógiai Könyvtár felállítása és „az ideges gyermekek” állami iskolája is, a nép- és középiskolai tanulók kerti iskolájává átalakítva. Számba vette a tanítóképzés korszerűsítésének lehetőségeit. Tervezet készült gyermektanulmányi, gyermekvédelmi és kriminálpedagógiai tanszék szervezésére, illetve a tanítóképzők gyógypedagógiai tanfolyammal történő kiegészítésére.

Számba vette a tanítóképzés fejlesztési lehetőségeit az alábbiak alapján: játékiskolai tanítóképzés, tanítóképző akadémiák, tanítóképző főiskolák és ez utóbbiak kiegészítését pedagógiai lélektani laboratóriummal.

Az átszervezés során a tanárok szervezete újabb szakosztályokkal bővült. Létrejött a szociológiai és szociálpedagógiai, a gyermek-egészségügyi, a gyermek-fejlődéstani, az elméleti és kísérleti pedagógiai, iskolai szervezéstani és a didaktikai szakosztály.

Az ügyvezető elnök további munkaprogramot terjesztett elő az igazgatótanácsnak.

Javasolta az iskolareformra vonatkozó terv folytatását és mielőbbi befejezését.

Jelezte egyedi lapok szerkesztésének szükségességét, mert ezt igénylik a pályaválasztási tanácsadó irodák, a gyermekbizottságok és azok az iskolák, amelyek az osztályozás reformjával foglalkoznak – fejtette ki Nagy László.

A Tanácsköztársaság idején működő népbiztosság két fő reformtervet támogatott: „A gyermekvédelem és a gyermektanulmány, melyek szerves kapcsolatán épül fel az iskolák belső élete…” – írta Nagy László.

A fordulat következtében Nagy László lemondott a Gyermektanulmányi Társaság elnöki tisztségéről. A továbbiakban a kiadvány megjegyzi, hogy témabeli és terjedelmi korlátok miatt nem foglalkozik az Imre Sándor hagyatékában fennmaradt dokumentum elemzésével, amely pedig méltán tarthatna számot a nevelés- és iskolatörténészek érdeklődésére. A szerző kiemeli viszont Nagy László munkásságában a munkaiskola koncepcióját. 1919. augusztus 13-án Nagy László „leltárt” írt tevékenységéről, áttekintést adott a Tanácsköztársaság oktatáspolitikájáról, a gyermektanulmányozók elképzeléseinek hatásáról, gyakorlati megvalósításáról, a megtett vagy tervezett intézkedésekről. (Lásd Donáth Péter írását lapunk 164. oldalán.)

A szerző elmélyülten elemzi a kiadványban a tanítóképzéssel kapcsolatos társadalmi indítékokat. Számos forrást említ, ez a jelentős forrásanyag méltón örökíti meg a tanítóképzés történetét. A recenzens szívből ajánlja az érdeklődőknek, hogy ha meg tudnak birkózni a források „túltengésével”, foglalkozzanak azok feldolgozásával. A könyv jelentős anyag a tanító- és tanárképzők hallgatói számára, de a téma iránt érdeklődőknek is ajánljuk olvasásra.

Nagy Lászlóról számos érdekes, az eddigi ismereteit kiegészítő anyagot talál a kiadványban az érdeklődő olvasó. Elolvasása után a recenzens mégis nehéz helyzetbe került az ismertető megírásával. Úgy érezte, a közölt ismeretek túl tömörek, tömények Nagy László munkásságának megismeréséhez. A szerző a szakmai anyagot nem tudta mindenki számára igazán olvasmányossá tenni. A pedagógusképzők hallgatóinak, főként a neveléstörténészi vénájúaknak javasolja, és még inkább ajánlja a neveléstörténészek figyelmébe.

Donáth Péter: Adalékok Nagy László pályájához 1918–1922. Trezor Kiadó, 2007, Budapest.
Lányi Katalin