«Vissza

Révész László – Bognár József – Géczi Gábor

Kiválasztás, tehetség és pedagógiai értékek az úszásban

A cikk szerzői az úszás sportágat elemezték a tehetség, a pedagógiai szituáció és a kommunikáció szempontjából. Bemutatják, hogy miként jelennek meg a pedagógiai és sportpedagógiai elvek az élsportra történő felkészítés során, melyek a kiválasztás alapelvei, milyen kommunikáció zajlik az edző és növendéke között. A tanulmány öt elismert szakemberrel folytatott, strukturált mélyinterjú-sorozatra épül. A megkérdezettek a versenysport kritériumaként említették a tehetség komponenseinek meglétét, ugyanakkor a tehetség pontos megfogalmazásában eltért a véleményük. A szerzők a felmérés eredményeit gyakorló edzőknek, valamint pedagógusoknak ajánlják, céljuk, hogy segítsék a kiválasztás és a tehetséggondozás folyamatát.

Tehetség, kiválasztás, pedagógiai módszerek, kommunikáció, úszás: ezek a tanulmány kulcsfogalmai.

A témaválasztásban meghatározó szempont volt, hogy hazánkban élsportként és szabadidősportként egyaránt töretlen az úszás népszerűsége. Az úszásoktatásban majdnem minden iskoláskorú gyerek részt vesz, és örvendetes, hogy a diákok túlnyomó többsége vízbiztosnak számít.

Ebben a sportágban a világ legjobbjai közé tartozunk, felnőtt- és utánpótláskorú úszóversenyzőink a különböző világversenyeken folyamatosan az élmezőnyben szerepelnek. A téma szakirodalmában azonban elsősorban természettudományi alapokon nyugvó vizsgálatokkal találkoztunk, azokkal is csak elenyésző mennyiségben. A természettudományi elemzések nem minden esetben adnak a gyakorlatban is hasznosítható eredményt, hiszen a vizsgált személyek kognitív, affektív és szociális komponenseit nem veszik figyelembe (Baker–Horton 2004). Véleményünk szerint mindenképpen szükség van társadalomtudományon alapuló vizsgálatokra is.

Pedagógiai szerep

Az úszók a csúcsteljesítményt csak hosszú, több évet felölelő komplex felkészülés után képesek elérni. A versenyzésre való felkészítés legnagyobb része a gyermek- és a serdülőkor évei alatt zajlik. A sportágat tanulmányozó szakembereket emiatt (is) régóta foglalkoztatják a fiatalok felkészítésének jellemzői (Selmeczi 2000).

A biológiai alapokra, adottságra épített sokoldalú fejlesztés feltételeinek megteremtését a versenyző környezete biztosítja, ebben kiemelkedő szerepet kap a család, a pedagógus és az edző (Istvánfi 2005). A sportban ismert, hogy a tehetség kibontakoztatásához az edzés feltételei és a sporttudományos szolgáltatások mellett szükség van a versenyző összetett és tudatos pedagógiai felkészítésére (Gombocz 2005). A siker nem valósulhat meg az edző alapos pedagógiai tudása nélkül (Gombocz 2004). A folyamatban többek között meghatározóak az edző személyiségjegyei, a viselkedés- és magatartásformák, a kommunikációs képességek és a fellépés is (Tóth 2002). Gombocz szerint az edzővel szemben támasztott követelmények közül kiemelkedik a szakmai felkészültség, az erkölcs, az általános műveltség és a pedagógiai rátermettség. Ez utóbbin belül különbséget kell tenni az elméleti és a gyakorlatban alkalmazott pedagógiai képzettség között. Nem elégséges elméleti ismeretekkel rendelkezni, azokat megfelelően kell tudni alkalmazni a felkészülés során.

Mivel az edző folyamatos és szakszerű fejlesztéssel-neveléssel foglalkozik, komoly pedagógiai funkciót is betölt az edzések és versenyek során. Tudatosan és célirányosan irányítja a gyerekek tevékenységét, így munkájának jellege és célja alapján pedagógusnak kell őt tekintenünk.

Kommunikáció

A pedagógiai szerephez hasonlóan a hatékony kommunikáció is kritikus összetevője a siker elérésének. A pedagógiai kommunikáció elsődleges tárgya a nevelő és növendék között zajló interakció. Ezt a kapcsolatot az információáramlás és a kódjelek használata tartja fenn. Az emberi kommunikáció szükségszerű, többcsatornás és többszintű, legfőbb eszköze a beszélt nyelv (Rétsági–Dlugosz 2004), és jellemzői közé tartozik még, hogy adekvát, speciális és adott mikrokörnyezetben zajlik (Zrinszky 1994b).

A sikeres kommunikáció érdekében a pedagógusnak világosan és érthetően kell magyaráznia, fogalmaznia. Az eredményesség, a kiegyensúlyozottság és a jó légkör mellett nagymértékben azon múlik, hogy a verbális és a metanyelvi eszközöket, jeleket veszik-e, illetve továbbítják-e a résztvevők (Dalnokiné 2001).

Az edzők a verbális és nem verbális kommunikációt is használják az edzések során. Kis (2003) szerint a jól felkészült edző egyetlen szó nélkül is képes bizonyos edzésrészeket hatékonyan megtartani. Igaz, ez feltételezi azt, hogy az edző és a tanítvány közös és speciális nem verbális nyelvet is képes használni vagy kölcsönösen megérteni.

Tehetség

Jól ismert meghatározás, hogy a tehetséges egyén valamilyen tevékenységben az átlagosnál magasabb szintű teljesítményre képes (Báthory–Falus 1997). Az 1970-es és 1980-as években a tehetséget elsősorban genetikailag meghatározott jelenségnek minősítették (Gallagher 1979; Gardner 1983), ez a nézőpont napjainkra azonban jelentősen módosult. A tehetség értelmezése és definíciója kor- és kultúrafüggő, de mindenképpen szükséges a tehetség alapvető jellemzőinek, illetve kritériumainak figyelembevétele (Gyarmathy 2003).

Kutatásaik alapján Baker és Horton (2004) arra a következtetésre jutottak, hogy a sporttehetségnek elsődleges és másodlagos befolyásoló tényezői vannak. Elsődleges hatású a genetikai, pszichológiai faktor és maga az edzés folyamata, míg másodlagosak a szociokulturális és a sportági kontextushoz kapcsolódó körülmények.

Frenkl (2003) szerint a sportteljesítmény humán teljesítmény, az embert mint bioszociális lényt érinti. A versenysportban az egyik legelfogadottabb tehetségmodellt Mönks és Knoers (1997) alkotta meg. A többtényezős modell a feladat iránti elkötelezettséget, a kreativitást és az átlagon felüli képességeket emeli ki, ugyanakkor ezeket a tényezőket erőteljesen befolyásolja a család, az iskola és a társak is (1. ábra). Ezek alapján Mönks (1997) szerint a tehetség három személyiségjegy interakciójából jön létre. Az egészséges fejlődéséhez megértő, támogató társadalmi környezetre van szükség a család, az iskola és a társak részéről. Más szóval: a hat faktor pozitív interakciója a tehetség megjelenésének feltétele (Mönks–Boxtel 2000).

1. ábra • Mönks és Knoers többtényezos tehetségmodellje (1997)

A sport területén a tehetség meghatározásában két alapkategóriát fogadunk el: az egyikbe az általános, a másikba pedig a speciális tehetségeket soroljuk (Harsányi 2000). Mindenfajta sporttevékenység speciális környezetben, szituációban és feltételek mellett valósul meg, ezáltal a sporttevékenység a speciális tehetség csoportba sorolható (Bíróné 2004).

A témát érdekes szempontból közelíti meg Gardner (1983). Sport- vagy kinesztetikus intelligenciáról beszél, a tehetséget mint intelligenciát, intelligenciafokot jelöli meg. Úgy tekint az intelligenciára, mint a problémamegoldás képességére, az eredmények alakításának képessége pedig a kulturális beállítódásra utal. Az intelligens egyénnek szerinte kritériumok sokaságának és meghatározott kulturális és szociális körülmények között adódó nehézségeknek, egyedi problémák megoldási képességének kell megfelelnie. Témánk szempontjából Gardner elméletéből a testi-kinesztetikus intelligenciát említjük meg. A testi-kinesztetikus intelligencia tartalmazza annak a lehetőségét, hogy testünkkel, testrészeinkkel megoldjunk bizonyos motoros feladatokat, valamint, hogy mentális képességeinket a motoros tevékenységek koordinálására használhassuk.

Sportágválasztás, kiválasztás

A tehetség felismerésének, kiválasztásának egyik fő célja, hogy minél több gyerekben felfedezzük a tehetségre utaló jegyeket, és ezután megfelelően fejlesszük azokat (Herskovits 2005). Az élsportra történő kiválasztás jellemzőit már az 1950-es évektől vizsgálták (Harsányi–Sebő 1989). A kiválasztás szempontjai sportáganként specifikusak és adottnak tekinthetők, magukban foglalják a testalkati tulajdonságokat, a motoros teljesítményeket, a mozgástanulást, illetve a sportág tekintetében fontos mentális, kognitív tényezőket (Baumgartner–Bognár–Géczi 2005).

A kiválasztás sikerét meghatározza az adott sportágat választók száma, valamint az, hogy mi motiválta őket az adott sportág választásában. Gál tanulmányából (2003) kiderül, hogy a megkérdezett tanulók több mint fele azért választotta a sportágát, mert válogatott szintet, vagy legalább I. osztályú minősítést szeretne elérni. Érdekes, hogy a vizsgált személyek egyharmada nem az élsport vágya miatt kezdett sportolni, hanem kedvtelésből, amelyben a szabadidő hasznos eltöltése jelent meg motivációként. Egy aránylag friss felmérés szerint (Laki–Nyerges 2001) az úszás és a vízilabda sportágat a megkérdezettek mintegy tizede választotta a fővárosban, míg vidéken ez az arány csak 2,6% volt.

A technika és a tudomány fejlődésével a kiválasztás módszerei és eljárásai is változásokon mentek keresztül. A jelentősebb kiválasztási metodikákat négy csoportba sorolhatjuk. (1) természetes kiválasztódás, (2) közvetett kiválasztás, (3) sikeren alapuló kiválasztás és (4) tudományos kiválasztás. Manapság mindenekelőtt a tudományos alapokra épülő kiválasztásnak van létjogosultsága (Harsányi–Sebő 1989).

Rókusfalvy (1981) véleménye szerint a sportágra való alkalmassághoz már rég nem elég csak bizonyos fizikai és antropometriai képességekkel rendelkezni, a tehetség megállapításához a sportoló egész személyiségének meg kell felelnie a speciális sportági tevékenység ismérveinek. Ennek alapján elmondható, hogy a modern kiválasztás elengedhetetlen kelléke a komplex vizsgálat, amely pedagógiai módszerekkel hivatott megmérni a szociális, fizikai, pszichikai és biológiai érettséget, adottságokat.

A tanulmány célja

Külföldön és hazánkban egyaránt kevés a sporttehetséggel foglalkozó társadalomtudományi alapokon nyugvó tanulmány. Egy sportágban, a dobóatlétikában publikáltak hasonló témájú felmérést (Baumgartner–Bognár–Horváth 2003), amelyet reményeink szerint még sok követ majd. Az úszásra jellemző, empirikus adatokra épülő tehetségkiválasztás és a pedagógiai elvek vizsgálata mindeddig teljesen hiányzik a szakirodalomból.

Tanulmányunk célja, hogy megismerjük az úszás versenysportjában alkalmazott sportpedagógiai értékeket, és feltárjuk a sportág specifikus jellemzőit. Kíváncsiak voltunk arra, hogy milyen jellemzők alapján mondhatjuk valakire, hogy az adott sportág szempontjából tehetséges, valamint milyen szempontok alapján történik a kiválasztás, melyek a sportágra jellemző, leginkább hatásos pedagógiai elvek, illetve kommunikációs eszközök.

Tanulmányunkkal rávilágítunk a sportág összetettségére és más sportágaktól való eltéréseire is.

Módszerek

Empirikus kutatásunkat elsősorban a sportágban tekintélyes és szakmai körökben elfogadott edzők tapasztalata, véleménye alapján készítettük. A megkérdezett szakemberek mindegyike sikeres edzői múlttal rendelkezik, több olimpián vett részt szövetségi kapitányként vagy csapatvezetőként. A szakemberek kiválasztásának elsődleges szempontja volt a sportszakember-képzés területén való tapasztalat és a sikeres, aktív edzői tevékenység.

Dolgozatunk fő eszközeként a kikérdezést (interjú) használtuk Seidman (2002) iránymutatásai alapján. Kérdéseink a tehetség, a kiválasztás, az alkalmazott pedagógiai elvek és a sportágra jellemző kommunikáció témakörére irányultak. Strukturált interjúkat készítettünk öt sportszakemberrel mintegy tíz óra időtartamban. Az adatvesztést, illetve a pontatlan értelmezést elkerülendő az adatrögzítés diktafonnal történt.

Az adatok összerendezése után ismételt interjúk keretében ellenőriztettük az edzőkkel a kapott eredményeket. Kutatásunk során a kérdéseket Szabolcs (2001) útmutatásai alapján kategóriákba gyűjtöttük, majd megfelelő szempontok szerint csoportosítottuk és kódoltuk őket. Kvalitatív kutatásunk adatait a különbözőségek és hasonlóságok alapján rendszereztük.

Az interjúkon kívül a szakemberek több edzésén (N=10) is részt vettünk, hogy meghatározott szempontok alapján, edzéskörülmények között figyeljük meg az edzői tevékenységet, az edző és a tanítvány kapcsolatát. A megfigyelés legfőbb szempontjai: az edzésen alkalmazott pedagógiai módszerek, interakciók és az edző és tanítvány között zajló kommunikáció.

Eredmények

A tíz kérdésből álló interjúsorozat fő adatait kérdéscsoportonként közöljük. A kérdéseket tartalmuk alapján kategóriákba csoportosítottuk.

Pedagógiai elvek és kommunikáció

Korábban már említettük az edző pedagógiai felkészültségének, valamint a sportoló tudatos személyiségfejlesztésének fontosságát. Vizsgálatunkban ezért is hangsúlyos az alkalmazott pedagógia felmérése.

A pedagógiai elvek szerepe és a kommunikáció jelentősége

Komplex, tudatos és következetes pedagógiai felkészítés.

Az edző pedagógiai felkészültsége elengedhetetlen (elméleti és gyakorlati).

"Húzd meg, engedd meg" elv.

Egyre inkább demokratikus elvek az edző-sportoló interakcióban.

Az edző és a sportoló kommunikációját kétirányú, aktív és speciális kódok jellemzik.

A verbális és a nem verbális kommunikáció is jelentős.

Az edző-sportoló kapcsolatban kiemelt szerepe van a pedagógiának. A sportsiker meghatározó tényezője az egymásra utalt edzői és sportolói személyiség viszonya, valamint a sportoló és edző együttműködésének minősége. A hosszú felkészítés miatti kisebb konfliktuson kívül elképzelhetetlen egyéb ellentét az edző és a sportoló között.

Mára már egyértelmű, hogy az edzőknek és a sportvezetőknek meg kell küzdeniük a jó képességgel rendelkező sportolók megszerzéséért és megtartásáért. Az úszósportban épp ezért (is) átalakulóban van az edzők által alkalmazott pedagógiai vezetési stílus. Korábban egyértelműen az autokratikus stílus dominált, amelyet egyoldalú döntéshozatal és az általában egyirányú verbális információáramlás jellemzett. Mára ez megváltozott, az úszásban is egyre demokratikusabbá válik az edző és a sportoló kapcsolata.

Ezt a gondolatot követi az edzők által alkalmazott „Húzd meg, engedd meg” elv is. A módszer lényege, hogy az edzők a napi edzésmennyiségből elengednek bizonyos részt annak érdekében, hogy versenyzőik még motiváltabbak legyenek. E módszer eredménye az intenzitás növelése úgy, hogy az a versenyző belső akaratából fakad, nem pedig edzői utasítás következménye.

A társadalom egészére igaz, hogy a gyerekek másként reagálnak az őket érő hatásokra, mint korábban. Így az úszásban is jobban érvényesül a sportolók nézete és véleménye a sportágra jellemző mikrokörnyezetben. Az edzésen kívül szorosabb baráti kapcsolatok alakulnak ki, ez eddig ritkán volt jellemző.

Az eddig is speciális sportági kommunikáció és információáramlás tovább differenciálódott, specializálódott. Az úszás vízben zajlik, így a közegre jellemző egyedi kommunikációra van szükség. A sportoló füle az edzés és a versenyzés során víz alatt van, a hallása korlátozott, mégis jeleket kell felfognia és megértenie. Erre egy kidolgozott jelrendszert alkalmaznak az edzők, amely olykor döntő fontosságú információt juttathat el a versenyzőhöz.

A verbális kommunikáció a mindennapi élethez hasonlóan történik: az edzés alatti pihenőidőben, az edzések után, valamint az edzések, versenyek értékelésekor.

A tehetség jellemzői, kiválasztás

A tehetség jellemzői három csoportra oszthatók, egymástól elkülöníthetők a tehetség általános, motoros és pszichikus összetevői. Az edzők válaszukban megemlítették, hogy a tehetség meghatározása nem lehet előre megfogalmazott és bizonyos pontokon lezárt ténysor, hanem egy folyamat eredményeként jelenik meg.

A tehetség jellemzői az úszásban

Általános tényezők, ismérvek

Az élet egyéb területén is az átlagnál jobb képességek jellemzik. A tehetségtelen sportoló nem marad meg az élsportban. Fontos az eltérő közegben való mozgás képessége. Morális szempontokból nem mindegy, mikor mondjuk, hogy tehetséges. A tehetség kritériumai mérhetőek. A tehetség folyamatként és nem lezárt állapotként értelmezendő.

Motoros összetevők

Adottságai és az edzések segítségével képes a csúcsra jutni. Tartalmazza a versenyúszáshoz szükséges jellemző kondicionális, koordinációs-ügyességi képességeket. Állóképességi dominancia jellemzi. Az öröklött adottságok 10-30%-a befolyásolható edzéssel.

Pszichikus tulajdonságok

Megnyilvánulásához szükséges az edző következetes munkája. A kognitív képességek szerepe hangsúlyos. Mentális összetevők: versenyzésre való alkalmasság, monotóniatűrés. Rajong a mozgásért, motivált.

Az úszásra az jellemző, hogy eltérő, specifikus közegben kell eredményt elérni. A vízhez való alkalmazkodás, illetve a motoros képességek hiánya alapvetően kizárja a kiemelkedő eredmény elérését. A kondicionális képességek közül az állóképesség dominál, ez egyrészt genetikailag determinált, másrészt 10–30%-ban fejleszthető. Ez a hányad maximális fejlesztést érdemel, mert az edzők szerint ez a képesség döntő jelentőségű. A jó úszók ezenfelül kiváló hajlékonysággal és mozgásügyességgel is rendelkeznek.

A sportág monoton jellege miatt az úszó személyiségjegyei is meghatározóak. Pszichikus tulajdonságként a monotóniatűrést és a versenyzésre való alkalmasságot említették. A versenyző eredményeit befolyásolja, hogy mennyire kitartó és mennyire szereti a sportágat. Ez a hosszú évekig tartó felkészítési időszak miatt fontos. Nem ritka a 8-10 éves felkészülési idő, mire a versenyző a nemzetközi mezőnyben is az élen tud végezni, kvalifikálni tudja magát egy-egy világversenyre.

E tulajdonságok mellett a kognitív képességekre is szükség van. Ez egyrészt a versenyúszás szabályainak maradéktalan ismeretét, a kvalifikációs szabályokat, taktikai ismereteket és technikai paramétereket is jelenti. A sportolók az élet egyéb területén is kiemelkedhetnek a képességeik alapján.

A felnőttkori eredmény eléréséig három nagyobb kiválasztási „szűrőn” esnek át a versenyzők. A kiválasztás folyamatát azonban megelőzi az úszásoktatás, ebben a gyerekek többsége már óvodás- vagy alsó tagozatos korától részt vesz. Ennek eredményeképpen szorosan összekapcsolódik a sportágválasztás, az úszástanulás, a mozgástanulás, illetve a kiválasztás folyamata.

A kiválasztás alapelvei

Az úszásoktatás után elsősorban negatív kiválasztás zajlik. Serdülőkorban (10-12 éves korban) az állóképesség alapján történik. E dominánsan állóképességi sport fejlesztése serdülőkorban kezdődik, csak ezután történik meg a kiválasztás. Abból nem lesz nagy úszó, aki nem dolgozik keményen az eredményért. Többszintű kiválasztás van: 1. mozgástanulás után; 2. technikai elemek után; 3. versenyzés után. Nem mindig az a tehetséges, aki gyorsan tanul.

A kiválasztás első szűrője a mozgástanulást követően történik, ahol a négy úszásnemet megtanult gyerekeket választják ki a mozgásügyesség alapján. A második lépcsőben a technikai elemeket sajátítják el a versenyzők, majd felmérik az alkalmazási szintjét. Megjegyzendő, hogy az említett két lépés negatív kiválasztás, ami azt jelenti, hogy nem a jó képességű gyerekeket választják ki, hanem azokat, akik nem rendelkeznek valamely megjelölt képességgel, vagy nem megfelelő szinten tudják alkalmazni a megszerzett képességüket. Ezeknek a gyerekeknek az edzők felajánlják a sportágban maradást szabadidősport-jelleggel, vagy a képességeiknek leginkább megfelelő sportág felé orientálják (pl. öttusa, triatlon, vízilabda) őket. A harmadik állomáson a versenysportban részt vevő sportolókat választják ki. Felmérik a versenyzési alkalmasságukat, az alkalmazkodóképességüket, a pszichés és a mentális tulajdonságokat, illetve a kondicionális képességeket is. Ennek fontos alapja a sportoló belső motivációja, valamint a mindennapos terhelés elviselése, a monotóniatűrés.

Mindez a serdülőkorra tehető, a fő állóképességi jellemzők ekkor már megjelennek. A verseny maga objektív kiválasztási szisztémaként működik, hiszen a versenyszabályok által meghatározottan történik, és a többi versenyző által elért eredményhez viszonyít. Eltérés a többi sportágtól, hogy a mozgástanulás képessége, jelen esetben az úszástanulás, illetve annak gyorsasága nem feltételezi a felnőttkori eredményességet.

Említést tettek az edzők a mentális képességen alapuló kiválasztásról is. Az a versenyző, aki nem rendelkezik kimagasló kognitív és emocionális képességekkel, nem lehet sikeres a sportágban.

Összegzés, ajánlások

Vizsgálatunk célja a jelenlegi versenyúszás sajátosságainak felmérése volt pedagógiai szempontból. Az interjúkból és a megfigyelésekből kiderült, hogy a pedagógiai elvek megjelenése, alkalmazása a versenysportban speciálisnak mondható. Ezt figyelembe veszi az edző a versenysporthoz kapcsolódó pedagógiai céljai között. Az eredmények tükrözik a nevelés és a kommunikáció fontosságát nemcsak a versenyeken, hanem a felkészítés, felkészülés, kiválasztás és tehetséggondozás során is.

A sportszakember munkája sport- és eredménycéloknak rendelődik alá, a pedagógiai eszközök, módszerek és célok meghatározása, kijelölése és tervezése azonban mindenkor szükséges a sportcélok megvalósítása érdekében (Kis 2003). A célok eléréséért figyelembe kell venni a sportoló gyerek érzelmi, affektív és szociális tulajdonságait, igényeit is. Ennek megfelelően az edzőnek nemcsak személyre szabott edzéstervet, hanem szinte személyre szabott pedagógiai kommunikációt kell alkalmaznia.

Eredményeink alapján egyetérthetünk Ranschburg Jenővel (2004), aki szerint a tehetséges gyerekek az iskolai programon túlmenően differenciált oktatási tematikát és módszereket igényelnek annak érdekében, hogy képességeiket megfelelően kibontakoztathassák. Vagyis kimagasló szerepe van az edzőnek az egyes gyerekek megismerésében és útjának tervezésében, illetve annak sikeres végrehajtásában. A pedagógiai tervezés, kommunikáció, kiválasztás és tehetséggondozás együttes szerepét kell hangsúlyoznunk.

A tehetség összetevői genetikailag meghatározottak, ugyanakkor megjelenése egyéb tényezőktől is függ (Czeizel 2004). A megkérdezett edzők is megerősítették, hogy a szülői segítség, pozitív hozzáállás nélkül nem lehet eredményt elérni. Főleg gyermek- és serdülőkorban pótolhatatlan a szülői támasz.

Gallagher és társa szerint nem egyéni, hanem társadalmi tragédiának számít, ha a tehetséges gyerekeknek nem segítünk abban, hogy a képességeiket minél teljesebb mértékben kibontakoztassák (Gallagher–Gallagher 1994). A mai eredményorientált versenysport megköveteli a kiemelkedő képességgel és teljesítménnyel rendelkező sportolók kiszűrését, tehetségük minél magasabb szintre emelését. Csak ennek eredményeképpen várható el, hogy az ország együtt örülhessen a sportsikereknek.

Köztudott, hogy a versenysport erősen specializálódott, ma már nincsenek polihisztor sportolók. Minden sportágban speciális adottságú és képességű versenyzőkre van szükség. Látható tehát, hogy a tehetséges gyerekek közül is a sportági kritériumoknak megfelelőket részesítik kitüntető figyelemben. Ennek függvényében zajlik a sportágra való kiválasztás.

A sportágra jellemző komplex képességegyüttessel rendelkező versenyzőket nevezzük tehetségnek. Valószínűsítjük, hogy a sportban tehetséges gyerekeknek az élet egyéb területein is az átlagnál magasabb képességeik vannak. Ennek bizonyítása remélhetőleg a közeljövőben megvalósul.

A sportágra való kiválasztás és a tehetséggondozás nem választható el egymástól. Nem elég felismerni a kiemelkedő képességű gyerekeket és a sportág felé csábítani őket, a tehetséggondozás ennél lényegesen nehézkesebb és hosszabb feladat. Nemcsak edzéselméleti, élettani szempontból kell figyelemmel kísérni az eredmények alakulását, legalább ennyire fontos a gyerekek nevelése is.

Irodalom
Babbie E. (2003): A társadalomtudományi kutatás gyakorlata. Balassi Kiadó, Budapest.
Baker, J. – Horton, S. (2004): A review of primary and secondary influences on sport expertise. High ability studies, 15, 2, 211–228.
Báthory Zoltán – Falus Iván (1997): Pedagógiai Lexikon. Keraban Könyvkiadó, Budapest.
Baumgartner Eszter – Bognár József – Horváth Norbert (2003): Siker, kiválasztás és tehetség kérdéseinek vizsgálata a dobóatlétikában. Magyar Sporttudományi Szemle, 1. sz. 35–41.
Baumgartner Eszter – Bognár József – Géczi Gábor (2005): A tehetség fogalmának értelmezése: testnevelés szakos hallgatók álláspontja. IV. Országos Sporttudományi Kongresszus Tanulmánykötet II. 35–38.
Bíróné Nagy Edit (2004): Sportpedagógia. Dialóg Campus Kiadó, Budapest–Pécs.
Czeizel Endre (2004): Sors és tehetség. Urbis Könyvkiadó, Budapest.
Dálnokiné Pécsi Klára (2001): Az iskola belső világa – Kommunikáció. Új Pedagógiai Szemle, 7–8. sz. 171–179.
Frenkl Róbert (2003): Sporttehetség. Magyar Sporttudományi Szemle, 2. sz. 16.
Gallagher, J. J. (1979): idézi Ranschburg Jenő (2004): Gepárdkölykök. Urbis Könyvkiadó, Budapest.
Gallagher, J. J. – Gallagher, S. A. (1994): Teaching the gifted child (4th edition). Allyn and Bacon, Unknown Binding.
Gál László (2003): A sport iránti érdeklődés és a sportágválasztás indítékai szombathelyi tanulók körében. IV. Országos Sporttudományi Kongresszus Tanulmánykötet II. 110–116.
Gardner H. (1983): Frames of Mind: The Theory of Multiple Intelligences. A Subsidiary of Perseus Book, New York.
Gombocz János (1996): Nevelői pályák párhuzamai (tanár és edző). Kalokagathia, XXXIV. 1–2. sz. 106–120.
Gombocz János (2004): A testnevelő tanár és az edző pedagógiai szerepe. In Bíróné Nagy Edit (szerk.): Sportpedagógia. Dialog Campus Kiadó, Budapest–Pécs, 159–160.
Gombocz János (2005): A sportegyesület, a nevelés helyszíne. Kalokagathia, XLIII. 1–2. sz. 27–36.
Gyarmathy Éva (2003): Tehetséges tanárok a tehetségekért. Pedagógusképzés, 3–4. sz. 105–111.
Harsányi László – Sebő Attila (1989): Módszer a kiválasztás és válogatás értékelésére. Atlétika, 5. sz. 3–7.
Harsányi László (2000): Edzéstudomány I. Dialóg Campus Kiadó, Budapest.
Herskovits Mária (2005): Mit kezdjünk a tehetséggel? Iskolakultúra, 4. sz. 25–36.
Isvánfi Csaba (2005): Nevelés, testnevelés, sport. Kalokagathia, XLIII, 1–2. sz. 15–26.
Kis Jenő (2003): A testnevelés és sporttudomány pedagógiai alapjai. Fitness Akadémia Kiadó, Budapest.
Knapp, M. L. (1972): Nonverbal Communication in Human Interaction. Rienhard and Winston, New York, 1–24.
Laki László – Nyerges Mihály (2001): Sportolási szokások az ezredfordulón a fiatalok körében. Kalogakathia, XXXIX. évf. 1–2. sz. 5–20.
Mönks, F. J. – Knoers, A. M. P. (1997): Ontwikkelingpsychologie. 7th ed. Assen, Van Gorcum.
Mönks, F. J. – Boxtel H. W. (2000): A Rensulli-modell kiterjesztése és alkalmazása serdülőkorban. In Balogh L. – Herskovics M. – Tóth L. (szerk.): A tehetségfejlesztés pszichológiája. Kossuth Egyetemi Kiadó, 67–82.
Ranschburg Jenő (2004): Gepárdkölykök. Urbis Könyvkiadó, Budapest.
Rétsági Erzsébet – Dlugosz Krisztina (2004): A kommunikációról – különös tekintettel a testnevelés tanítására. Iskolai Testnevelés és Sport, 20. sz. 20–24.
Rókusfalvy Pál (1981): Sportpszichológia. Sport, Budapest.
Seidman I. (2002): Az interjú mint kvalitatív kutatási módszer. Műszaki Könyvkiadó, Budapest.
Selmeczi Attila (2000): Az utánpótlás korú úszóversenyzők felkészítése az egyes életkorok tükrében. In Csaba László – Sós Csaba – Tóth Ákos (szerk.): Úszás Szöveggyűjtemény II. Obender & Co. Stúdió Kft., 95–105.
Szabolcs Éva (2001): Kvalitatív kutatási metodológia a pedagógiában. Pedagógus Könyvek. Műszaki Könyvkiadó, Budapest.
Tóth Ákos (2002): Úszásoktatás. Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF), Budapest.
Zrinszky László (1993): Bevezetés a pedagógiai kommunikáció elméletébe. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest.
Zrinszky László (1994a): A pedagógiai kommunikáció elméletéről. Új Pedagógiai Szemle, 5. sz.
Zrinszky László (1994b): A kommunikáció. Janus Pannonius Tudományegyetem, Pécs.