«Vissza

Durkó Mátyás
1926–2005

Életének hetvenkilencedik évében meghalt Durkó Mátyás nyugalmazott egyetemi tanár. Ő alapította és vezette a Kossuth Lajosról elnevezett Debreceni Tudományegyetem egykori Felnőttnevelési és Közművelődési Tanszékét, és az 1968-ban megjelent Felnőttnevelés és népművelés című könyvével itthon ő rakta le az andragógiai diszciplína alapjait. A magyar andragógiai tudományág ebből a könyvből „bújt elő”, akárha úgy, mint Dosztojevszkij szerint az orosz prózairodalom Gogol „köpönyegéből”.

Miután fiatal egyetemi tanársegédként a gyakorlatban megtapasztalta és felismerte – ezt Mayer Józseffel beszélgetve mondta el –, hogy a felnőtteket nem lehet megfelelő elméleti és gyakorlati ismeretek nélkül eredményesen tanítani, kutatási témát és hivatást váltott. „Átrágta” magát „a felnőttekkel való foglalkozás egész lélektanán, didaktikáján, metodikáján”, majd az egyetemen javaslatot tett a népművelési szak bevezetésére. Javaslatát 1956-ban fogadták el. Az év szeptemberében kezdte meg a debreceni egyetem a népművelők képzését úgy, hogy „nem volt sem tudomány, sem szakismeret, nem volt rendszere az egésznek”. Márpedig egyetemen csak úgy lehet képzést folytatni, hogy az tudományos színvonalú, tehát egyrészt ki kell dolgozni a megfelelő tudományos hátteret hozzá, másrészt pedig magának a képzésnek tudományosan kell folynia… „Aztán még tíz évet dolgoztam azért, hogy a Felnőttnevelés és népművelés című könyvem megjelenhessen…”

Ebben a könyvben foglalta össze és rendszerezte a felnőttnevelés elméletének alapjait, mindazt, amit akkor az alapokról a világon tudni lehetett, itthon pedig tudni kellett. És egyben mindazt, ami (a korszak hazai viszonyai között) bárkit meggyőzhetett a felnőttnevelési gyakorlat tudományos megalapozásának elkerülhetetlenségéről, valamint az erről szóló tudományág hazai művelésének szükségességéről. Minderre figyelve, könyvében a felnőttek tanítása – ahogy mondotta – „az embernevelés, a felnőttnevelés síkjába illesztve” jelent meg, de „rendkívül kiszélesedett, mert kiderült, hogy maga a felnőttnevelés annyira differenciált folyamat, hogy szinte minden tudománynak van olyan aspektusa, amelyikkel azt meg tudjuk közelíteni. Elsősorban a szociológia, amely akkor még nálunk szintén keletkező tudomány volt, másrészt a pszichológia, harmadrészt a pedagógia, továbbá a történeti, művelődés-történeti tudományterületek voltak azok, amelyek jó közelítési szempontokat és lehetőségeket tartalmaztak.” A könyv fő fejezetei: (1) a felnőttnevelés és a népművelés társadalmi szükségessége és feladatai; (2) a felnőttek nevelhetőségének problémája, tanításuk sajátosságai; (3) a nevelési folyamatban a felnőttek élettapasztalatára történő építés fontossága; (4) a felnőttnevelés és a népművelés tudományelméleti és rendszertani kérdései. Megjelenése után harminchét évvel is elmondhatjuk, hogy az andragógia alaptémái – bárha azóta részleteiket, problémáikat tekintve bővültek, differenciálódtak is – nem léptek ki ennek a négy fő fejezetnek a keretei közül.

Így kezdődött alkotómunkája, amely kitöltötte életét, s amelynek eredményeit végül 1998-ban két alapvető műben összegezte. Az egyik a Társadalom, felnőttnevelés, önnevelés, a másik a Társadalmi kihívások és a felnőttnevelés funkciói. A kezdetek és a két összegző mű között – még utánuk is – tanulmányok, könyvek sorával gazdagította az andragógiai szakirodalmat, egyrészt összhangban az andragógia világáramlataival, s „kanalizálva” is őket a hazai andragógiai gondolkodásba, másrészt önálló gondolkodási-kutatási eredményeket felmutatva.

Munkájának eredményei ma már az andragógiai tudományosság alapvonulatát alkotják, és új szempontokat adnak a neveléstudománynak. Azt hiszem, illendő felismernünk és elismernünk, hogy Durkó Mátyás a nevelés, az oktatás, a képzés ügyeire generálisan is rámutatott, s ekként a felnövekvő nemzedékek nevelése, oktatása, képzése számára is van újdonságot jelentő mondanivalója. Annál inkább, mert a legjellegzetesebb andragógiai problémákat is az egész életen át tartó, permanens tanulás nagy fesztávolságú gondolkodási ívébe illesztette. És annál inkább, mert ezzel együtt azt a diszciplináris rendszert, amelyben az andragógiát mint tudományt elhelyezte, illetve azt a funkcionális és intézményi rendszert, amelyben a felnőttnevelési, felnőttoktatási, felnőttképzési gyakorlat általa helyet kapott, az egész életen át tartó, permanens tanulás alkotórészeként mutatja be.

Amit – a nevelést óvatosan kerülgetve – a mai közhasználatban átfogóan leginkább felnőttoktatásként és felnőttképzésként értelmezünk és emlegetünk, az már a kezdetekkor s mindvégig Durkó műveiben következetesen felnőttnevelésként jelenik meg. Közrejátszhattak ebben a pedagógiai gondolkodás átvett értelmezési és szóhasználati tradíciói is, de látni való, hogy elsősorban a következetességre hivatkozhatunk: annak tudomásulvételére és kinyilvánítására, hogy minden felnőttoktatás, felnőttképzés valamiképpen személyiségalakító-szocializáló hatású: céltudatos beavatkozás a személyiség életébe, működésébe, áttételesen vagy közvetlenebbül, kisebb vagy nagyobb mértékben, gyengébben vagy erőteljesebben a személyiség egészére hatással van.

A durkói gondolkodásban a nevelés mellé, másik alapkategóriaként, a művelődés társult. Alkalmazása során a művelődés kezdetben megjelenik népművelésként is, aztán közművelődésként, valamint minden időben önművelésként. És összefonódik az egész életen át tartó, permanens tanulással. A durkói gondolkodás mindvégig, a nevelés-művelődés (avagy a művelődés-nevelés) egymástól elválaszthatatlan, kettős vonalán haladt. Így teremtett alkalmat arra, hogy a felnőttnevelés – felnőttoktatásként, illetve felnőttképzésként is – mint a kultúraközvetítés, illetve mint a kultúraelsajátítás csatornája jelenjék meg: mégpedig az egyetemes kultúra minél egyetemesebb, a teljes személyiségre ható közvetítő, illetve elsajátítási csatornájaként.

Mindehhez hozzátartozik a felnőttség autonómiája és szuverenitása, amely Durkó nevelés- és művelődéselméletében az önnevelés-önművelés által teljesedhet ki. Az önnevelés-önművelés nem a személyiség spontán formálódása, fejlődése, hanem céltudatos önfejlesztés.

Az eddigiek különös jelentőségre tettek szert a felnőttnevelés funkcióit kutató durkói gondolkodás folyamatában. Valóban folyamatot látunk: a téma egyre tökéletesedő és egyre szélesebb medrű, egyre több összefüggést magában foglaló, bővülő kifejtését. Durkó gondolkodásában a felnőttnevelés funkcióinak meghatározása a funkciók és a társadalmi kihívások párba állítását jelentette. Ismereteim szerint az andragógiai tudományosság nemzetközi irodalmában először (és mindmáig egyedülállóan) nála találjuk meg a felnőttnevelési funkciók teljes körű, rendszerezett elméleti feldolgozását. Ismét hangsúlyoznom kell: az egész életen át tartó, permanens tanulás jegyében. (Bizonyítékot szolgáltatva az andragógiai tudományosság – olykor kétségbe vont – hazai önállóságára és korszerűségére is.)

A durkói gondolatmenet egyik végpontja annak kifejtése, hogy a modern társadalom nem tehet eleget a rá zúduló kihívásoknak a felnőttnevelés közreműködése nélkül. Mi több: a társadalom megbénul, a változások eltorzulnak, netán zsákutcába kerülnek, vagy megállnak, ha a felnőttnevelési hozzájárulás csonka vagy kihasználatlan marad, illetve nem alkalmazkodik az új helyzetek új követelményeihez. Még többről is van szó. Arról, hogy a felnőttnevelés (mint funkcionális és intézményi rendszer) a társadalmi, gazdasági és kulturális átalakulás szerves része – mondhatom így is: a társadalmi, a gazdasági és a kulturális mozgásoknak –, vagyis nem „kívülről” rájuk ható tényező, hanem „bennük” működő alkotórész. Durkó a felnőttnevelés gazdasági beágyazottságának kiegyensúlyozott felfogásával szembesíti gondolkodásunkat, mert a szokványos megközelítésektől eltérően, nem rendeli alá a felnőttnevelést a gazdaságnak, hanem mindenütt, mindig megkerülhetetlen egymásra hatásukat bizonyítja. Kifejti, hogy a felnőttneveléssel szemben támasztható gazdasági igények felvetik a gazdasággal szemben támasztható felnőttnevelési igényeket is. Egészen odáig eljut, hogy a gazdaság minősége felnőttnevelési minőségként is értelmezhető, annak az alapvető hozzájárulásnak a minőségeként, amellyel a felnőttnevelés részt vesz a gazdaság létrehozásában. Mindazonáltal a felnőttnevelés – céljaival, funkcióival és a nekifeszülő gazdasági kihívásokkal együtt – kilép a gazdaság bűvköréből, anélkül, hogy a gazdaság szerepe kérdésessé válna. A felnőttnevelés általános emberi horizontot kap, amelybe beleillik a gazdaság is. És mert a felnőttnevelési minőség vitathatatlanul s lényegileg sokoldalú emberi minőség, a felnőttnevelésnek az embert sokkal teljesebben kell értelmeznie, mint ahogyan ezt a gazdaság a maga számára, a maga szájíze szerint megteszi. A felnőttnevelés az emberről szól, nem a gazdaságról, de az ember által, az ember érdekében a gazdaságról is…

Ebben a tömör nekrológban nem idézhetem fel teljes munkásságát. Azt mégis remélhetem, hogy az eddigiek legalább illusztrálják a tényt: Durkó Mátyás teljes elméleti andragógiai rendszert, pontosabban olyan elméleti alaprendszert alkotott, amelyre rá lehet építeni az andragógiai diszciplína ma még csupán bontakozó neveléstudományi rendszerét.

A tudós Durkó Mátyás munkássága túlterjed a rendszeralkotáson. Az andragógia sokféle részletproblémájának kidolgozása, megoldása tartozik még életművéhez. És a tudományszervezés is. 1976-ban az ő kezdeményezésére alakult meg a Magyar Tudományos Akadémia Pedagógai Bizottságának Felnőttnevelési Albizottsága, amelynek két cikluson át az elnöke volt. Konferenciákat szervezett és konferenciákon képviselte választott tudományát. Nemzetközi kapcsolatokat épített. Felelősséget érezvén a magyar felnőttnevelés minden ügye iránt, tiszteletre méltó következetességgel, mindig világosan kifejtett tudományos alapokról kísérelte meg az aktuális hazai művelődés-, illetve oktatáspolitika befolyásolását. Egyetemi szinten szervezte, fejlesztette az elméleti és gyakorlati közművelődési szakemberképzést. És mindenekelőtt tanított…

El kell búcsúznunk Durkó Mátyástól. Életműve azonban velünk marad. Nélkülözhetetlen helye van, mindenkor nélkülözhetetlen helye lesz az andragógiai gondolkodásban.

Csoma Gyula