«Vissza

Restyánszki Lászlóné

A pedagógus szerepe a közoktatás-fejlesztés folyamatában

A több évtizedes pedagógiai gyakorlattal rendelkező szerző rövid tanulmányában azt mutatja be, hogy a gyerek számára milyen sokféle módon válik modellé a pedagógus, aki tevékenységével, személyiségének megnyilvánulásaival, teljes iskolán belüli létével visszatükrözi és sajátos módon újratermeli azokat az értékeket, mintákat, amelyek az iskolán kívüli világból erednek.

A magyarországi közoktatás az utóbbi évek nagy változásainak megélője. A változások, a fejlesztések – melyeket a technológiai és társadalmi fejlődés megváltozott körülményei idéztek elő – kitartó munkát kívánnak minden pedagógustól. A pedagógiai programok felülvizsgálatával pontosított tartalmi, szerkezeti és szervezeti változások türelmet, folyamatos megújulást, legfőképpen szemléletváltást igényelnek a pedagógusok többségétől. Az ehhez vezető utat igyekszem segíteni vezetői és közoktatási szakértői munkámmal. Ennek során – bármi legyen is a feladat – gondot fordítok arra, hogy az adott tantestületben megvitassuk a pedagógus személyiségével kapcsolatos kérdéskört, mivel azt az iskolai eredményesség és hatékonyság elengedhetetlen feltételének tartom.

A pedagógus az iskola világában

Az iskola helyi közszolgálati funkciójánál fogva tulajdonképpen modellálja a társadalmat. Struktúrájában, hierarchiájában, viselkedésmintáiban, tudást nyújtó mechanizmusaiban, értékrendjével és munkakultúrájával, teljes klímájával, mentálhigiénés kisugárzásával modell a gyermek számára. A pedagógus teljes iskolán belüli létével, tevékenységével visszatükrözi és újratermeli azokat az értékeket, viselkedési mintákat, amelyek az iskolán kívüli világból erednek.

Az iskola világában a fejlődés és minőség szempontjából elengedhetetlen a demokrácia és a hatékonyság. Demokrácia azonban csak abban az iskolában létezhet, ahol elismerik az intézmény autonómiáját, a pedagógusok szuverén értelmiségi személyek, és annak is tartják őket. (A demokratizmus más aspektusból történő vizsgálatától most eltekintek.)

Az iskolának a közelmúltban végig kellett gondolnia, hogy képes-e megteremteni az iskolai élet demokratikus légkörét, vagyis tudja-e biztosítani a szakmai cselekvés szabadságát, a kompetenciahatárok rugalmasságát pedagógusai számára. Az iskolai élet kritikus önvizsgálata tehát a fejlődés lehetőségének a kezdete. E kezdet feltételezi azt a pedagógusi szemléletváltást is, amely az iskolai kudarcok eredőjét az iskola falain belül keresi, nem hárítja azt más személyre vagy a társadalomra, és az iskolát gyermek- és felnőttközpontú intézményként értelmezi.

Az iskola hatékonysága az iskola funkcióinak, a komplex nevelési-oktatási feladatoknak a teljesítésében vizsgálandó, például egy külső szakértő által. A 21. század magyarországi iskolái közül kevés iskola vállalkozik az önvizsgálatra, a társadalmi környezet és az iskola kapcsolatrendszerének elemzésére. Ha mégis vállalkozik, akkor is szükséges egy külső szakértői kontroll, ez az iskola érdeke is. (A Comenius 2000 program az e problémához vezető utat is segíti, segítheti.)

Az önvizsgálat kapcsán a pedagógusok személyiségének vizsgálatát helyezem előtérbe. Huszonhét éves vezetői gyakorlatom és a tíz általános iskolában szerzett szakértői tapasztalatom megerősíti, hogy ezzel a témával foglalkozni kell.

A pedagógusok mindennapi gyakorlatukat és állásfoglalásaikat definiált tudásként értelmezik magukban. Tudásuk minősége a gyakorlati beválással minősíthető legjobban. A pedagóguspálya során egy-egy pedagógus tudásrendszere finomodik, pszichológiai elemekkel gazdagodik. A felhalmozott tapasztalatok révén olyan kategóriákkal, kognitív sémákkal rendelkezik, amelyek naponta sok információt egyesítenek és szelektálnak, és e sémákat adott pedagógiai helyzetben alkalmazva a pedagógus képes a gyors döntésre, a szükséges reakciókra. E reakciók eredményességét azonban befolyásolja a pedagógus személye, hitelessége.

Az iskola szerepének társadalmi megítélése függ a pedagógusok gondolkodásmódjától, nevelési-oktatási céljaik rendszerétől, alkalmazott módszereiktől, az értékelés kritériumrendszerével kapcsolatos döntéseik sokaságától. Elvonatkoztatva más, általam is fontosnak ítélt hatásrendszertől, a pedagógus személyes példája, személyiségének ereje a legdöntőbb a nevelés és oktatás hatékonysága szempontjából. A gyermek számára meghatározó, hogy az egyénenként felhalmozódott tudásrendszert milyen személyiség közvetíti.

A pedagógus személyes hatása meghatározza a tanítás-nevelés sikerét. De az iskola mint szervezet is felelős azért, hogy a személyes hatás sikerbe torkolljon, hiszen olyan szervezeti elemeket tud mozgásba hozni, olyan erőforrásokat tud segítőként felajánlani, melyek hatására a pedagógus saját személyiségét fejleszti (önfejlesztő tréningek, ösztönzésmenedzselés, intézményi klíma stb.).

A vezetőnek meghatározó szerepe van abban, hogy a munkahelyi közösségben felkeltse az igényt az elmélyültebb önismeretre, a tantestületen belüli szakmai-emberi kapcsolatok tartalmának és minőségének megismerésére, amely megalapozza és stabilizálja a kölcsönösségen alapuló kontaktusokat és a magasabb szintű felelősségvállalást. A vezető „eszköze” e cél elérésében az intézményen belüli komplex módon felépített és fejlesztett mentálhigiénés kultúra, amely a demokratikus működésből kiindulva a hatékonyság irányába hat. „Eszköz” lehet az önértékelő helyzetek és technikák bevitele az iskola világába, valamint annak megtanítása és elfogadtatása, hogy mennyire fontos a magunkra, tevékenységünkre való tudatos odafigyelés, elemzés és fejlesztés.

Az intézmény tartalmi munkájában meg kell találni azokat az elemeket, amelyek kapcsán tudatosulnak a pedagógus kezdeti apró sikerei, negatív önbecsülése kilendül a holtpontról, és alkotóan tud koncentrálni az iskolai élet alábbi területeire:

Mindezen területek együttesen igénylik a pedagógus tudását, pedagógiai kultúráját, tapasztalatát, teljes személyiségét.

A pedagógusok többsége mélyen értékcentrikus, a nevelésről pedig hajlamos normatív módon gondolkodni. Nehezen fogadják el, hogy a gyermek testi és lelki fejlesztését (személyiségének fejlesztését) csakis olyan pedagógus tudja eredményesen segíteni, aki képes önmaga tökéletesítésére is, és mintát tud adni problémamegoldó készségével. A gyermekneveléshez olyan egyéniségek kellenek, akik személyiségük megjelenítésével, kommunikációjukkal követendő, pozitív példát nyújtanak.

Az iskola világában a gyermek-pedagógus interakciók során a gyermekekhez érzelmileg is közel kell hozni az iskola egészét. Ehhez érzelemgazdag, stabil pedagógusok kellenek, akik közvetíteni tudják az emberi lélek szükségleteit: a szeretetet, a biztonságot, az elfogadást, az elismertséget, a fontosság tudatát. A pedagógusnak el kell fogadnia a gyermek egész személyiségét, mert csak így tudja tolerálni a hibáit. A feltétel nélküli pozitív odafordulás kölcsönös tiszteletet és megbecsülést vált ki, melynek következményeként a gyerekek elfogadják és betartják a fegyelmi szabályokat. A kongruens pedagógus érzései a tanulók számára természetes emberi megnyilvánulások. A pedagógus nem tudja teljesíteni a feladatát, ha hiányzik belőle az empátia. Különösen sok pedagógiai kudarcot okozhat a kulturálisan és etnikailag más tanulók meg nem értése. Csak az elfogadás légkörében élheti meg gyermek és pedagógus a kompetencia és autonómia fejlesztő erejét, az önbecsülés érzését, az alkotó légkör gazdagságát.

A pedagógus cselekedeteit befolyásolják személyes tulajdonságai, készségei, ismeretei, szociális szerepei, énképvonásai és motivációi. E komplex hatásmechanizmus eredményes működését maga a pedagógus, de intézményi szinten az emberi erőforrás-menedzsment (többnyire az igazgató által koordinálva) is segítheti.

A pedagógus az osztályteremben

A tanteremben a pedagógus kénytelen szembenézni saját helyzetével, és megtapasztalja, hogy a felmerülő konfliktusok megoldásában csak a tanulók iránti szeretet, bizalom, őszinteség és megbecsülés nyújthat segítséget. A tantestület pedagógiai összhatásaként értékelhető, hogy az iskola tanulói miként viszonyulnak az oktatási-nevelési intézmény által képviselt értékekhez, melyeket a tantestület a pedagógiai programban rögzített. A pedagógus és tanítvány interakcióira jellemző az egyenlőség, hiszen tisztelik egymás emberi méltóságát, vagyis a pedagógus nem él vissza helyzetével, és csak azt az udvariasságot, tisztelettudást, tapintatot várja el, ami az ő sajátja is. Kölcsönös bizalom nélkül a nevelés nem éri el a célját, vagyis partnereknek kell lenniük a nevelésben és az egymásért érzett felelősségben.

A tanár-diák kapcsolatra azonban az egyenlőtlenség is igaz, hiszen az egyik felnőtt, a másik gyermek, az egyik kész személyiség, a másik alakulóban van. Ha figyel a pedagógus, a gyermekek szemében, viselkedésében visszatükröződni látja, hogy az adott helyzetben milyen ő. Az iskola világában a tanulói személyiség fejlesztésének kiemelkedő segítője a pedagógus. Ugyanakkor a gyakorlat igazolja, hogy a pedagógus személyiségfejlődésének legfőbb késztetői maguk a tanítványok.

Ha a pedagógus figyel önmagára és környezetére, sok segítséget kaphat személyisége fejlesztéséhez. A pedagógusoknak számtalan lehetőségük van felkészültségük, tudásuk, énjük megújítására. Ma már akkreditált képzések során olyan tudás- és képességtöbblethez juthat, amely segít a tanulási folyamat szervezésében és inspirál az élethosszig tartó tanulásra. Az élethosszig tanulás nem rendkívüli kívánalom. Gondoljunk csak azokra a pedagógusokra, akik valamikor minket tanítottak. Vannak jó néhányan, akik „csodát műveltek velünk”, akikre felnéztünk, akiket naprakész tudásukért, személyiségük hitelességéért kedveltünk. Ők a pedagóguspálya iránti elhivatottságból természetesnek tartották a folyamatos tanulást, önfejlesztést, amelyet a pedagógusi lét velejárójának tekintettek.

A helyi igényekhez illeszkedő szakértelem fejlesztését és ösztönzését az állami költségvetés is segíti. Ahhoz, hogy a tantermi és azon kívüli pedagógiai történések a fejlődés irányába vigyék az intézményt, az iskoláknak meg kellett tervezniük a pedagógiai program megvalósításához szükséges szakértelem rendszeres, tervszerű, tudatos fejlesztését. A helyi továbbképzési programokkal felgyorsulhat a humán erőforrás fejlesztése, és reális esély mutatkozhat a korábbi pedagógus-alapképzésben megszerzett tudás, kompetencia és a mai valós igények közötti távolság csökkentésére, a dinamikus egyensúly megteremtésére és fenntartására.

A pedagógusok személyiségfejlődését segítő, iskolán belüli tényezők:

A pedagógusszerep követelményei

A társadalmi változások hatására a tanulók jelentős része szociális és kulturális, részben pedig mentális, pszichikai és egészségügyi hátrányok sokaságával érkezik az iskolába. Ezek kezelése a pedagógusra hárul. A tanulók egyénenkénti, eredményes személyiségfejlesztése, társadalmi integrációjának segítése érdekében meghatározó, hogy a pedagógus rendelkezik-e a következő tulajdonságokkal, készségekkel, képességekkel (figyelmen kívül hagyva az intergenerációs problémákat):

A pedagógust jellemezze:

A megújulás elősegítése

A szakértői munka egyik eredménye, ha a vizsgált intézmény tantestületében sikerül a távlatosságot erősíteni, sikerül felismertetni a problémákat, rejtett akadályokat és összefüggéseket. Szakértői munkám során fontossá vált a tantestületek megerősítése és erkölcsi támogatása abban, hogy minden pedagógus értékes tagja a tantestületnek, független, felelős értelmiségi ember, akit szakmai tudása, képessége, kompetenciája vezérel, aki kész megújulni a gyermekekért, aki az iskola természetes velejárójaként éli meg a konfliktusokat, és megfelelő nyitottsággal tudja és akarja kezelni azokat.

Az iskolavezetés megerősítésére irányuló segítő tevékenység célja, hogy a vezetés azonosulni tudjon az intézményi klíma komplex fejlesztésének szükségességével, és aktivizálni tudja az ezzel kapcsolatos innovációs elképzeléseit. Az intézmény egészének célja, hogy a pedagógus biztonságban érezze magát, merjen gondolkodni és dönteni, tudja önmagát menedzselni, érezze, hogy nem egyszerű oktatási végrehajtó, hanem alkotó értelmiségi, akinek van öntudata, birtokolja a pedagógusmesterséget, képes a személyiségfejlesztő nevelés és oktatás megvalósítására, és személyiségével az iskolai klientúra (szülők, tanulók, fenntartó) megelégedését váltja ki.

Elismerést, a mindennapok apró sikereinek észlelését, bátorítást, az önmegvalósítás lehetőségeihez vezető út megmutatását igénylik a tantestületek. Így várható a pedagógusszakma iránti elkötelezettségük erősödése és az, hogy az intézményből felkészült fiatalokat bocsássanak ki, akik képesek a társadalomban való aktív és konstruktív létre.