Nyomtatóbarát változat: Országos Közoktatási Intézet > Új Pedagógiai Szemle 2003 október > Látlelet

Járai Attila – Járainé Bődi Györgyi

Látlelet

Az Általános Iskolai Igazgatók Országos Szövetsége 2002-ben felmérést készített az iskolák működésének külső és belső feltételeiről. A felmérést készítő szerzőpáros tanulmányában a legfontosabb eredményeket tárja a nyilvánosság elé. A adatok arra utalnak, hogy az iskolaigazgatók a pedagógusok talán legtúlterheltebb rétegét képezik. Munkájuk nehézségét a kedvezőtlen személyi és tárgyi feltételek, a sokféle intézményen belüli feszültség kezelése és a fenntartókkal való viszony problémái okozzák. A felmérés összességében mindezek ellenére sem kelti azt a látszatot, hogy az intézmények vezetőinek jelentős részéből kivesztek volna az innovációs energiák, ugyanakkor az adatok arra figyelmeztetnek, hogy nem lenne szabad a végsőkig kihasználni a vezetőkben lévő elkötelezettséget, megszállottságot.

Felmérés az iskolaigazgatók körében

2002. február 27-én a Magyar Kultúra Alapítvány Székházában rendezte meg az Általános Iskolai Igazgatók Országos Szövetsége soros közgyűlését.

A közgyűlésen elhangzott két előadás is. Az egyik előadás a közoktatás általános helyzetéről szólt, iskolaigazgatók egy csoportjának véleménye alapján. A másik előadást Vári Péter tartotta a PISA-vizsgálat lesújtó eredményéről. Általános helyzetkép és annak mérhető következménye – mondhatnánk. Ok és okozat.

A rendezőket azonban nem ez a gondolat vezette a program kialakítása során. A PISA-vizsgálat eredményeinek összefoglaló ismertetésére aktualitása miatt került sor. A program szervezésének kezdetén a Látlelet nevet viselő vizsgálat eredményei még ismeretlenek voltak.

Érvényes-e napjainkban a több mint másfél éve készült Látlelet? A PISA-vizsgálat eredményei minden bizonnyal.

A magyar pedagógiatörténet különleges pillanatait élhettük át a 2001–2002-es tanévben: a minőségbiztosítási láz csúcsát és a PISA-sokkot.

Véletlenül ebben az időben készült az iskolaigazgatók körében végzett felmérés is. A vizsgálat eredményeként született tanulmány feltárja az iskolaigazgatók problémáit, ismerteti véleményüket és ezen keresztül átfogó képet nyújt a közoktatás helyzetéről. Az állapotok és a folyamatok a dolgozat készítése óta némileg módosultak, de a változások hatására gyökeresen nem vettek más irányt a tanulmányban megfogalmazott trendek. Lényeges mértékű béremelésre került sor az eltelt időszakban, de ezzel még nem rendeződött megnyugtatóan a pedagógusok bére. Újabb iskolabezárási hullám söpör végig az országon, de nem tapasztalható ennek következtében a megmaradt iskolák működési feltételeinek javulása. Az ágazatból abszolút értelemben továbbra is folyik a tőkeelvonás.

* * *

Úgy véljük, hogy a fenti érvek alapján a Látlelet érdeklődésre tarthat számot napjainkban is. A tanulmány teljes szövege a terjedelme miatt nem közölhető, ezért rövidített változatát ajánljuk az olvasó figyelmébe.

Az Általános Iskolai Igazgatók Országos Szövetségének elnöksége elhatározta, hogy felmérést készít az iskola működésének külső és belső feltételeiről. A rendszerváltás óta eltelt tizenkét év alatt számos oktatáspolitikai intézkedés született. Az oktatáspolitikai áramlatok következtében nagy átalakulások történtek az iskolák belső életében a társadalmi elvárások terén, az iskolák szerkezetében, az iskolatípusokban.

Az ország gazdasági helyzete, gazdaságpolitikája szintén alapvető változásokat idézett elő az iskola működési feltételeiben.

A politikai, gazdasági, oktatáspolitikai átrendeződés az iskola életével kapcsolatosan további irányított és irányíthatatlan változásokat idéztek elő.

Az eltelt tíz-tizenkét év már elegendőnek tűnik ahhoz, hogy a változások hatásairól beszélni lehessen.

Ilyen előfeltevések után próbáltuk feltérképezni az iskolák igazgatóinak adatközlő segítsége és véleménye alapján a jelenlegi állapotokat.

Felmerülhet a kérdés, hogy miért éppen az iskolaigazgatók véleményére alapozva készült a felmérés. Ennek alapvetően két oka van. Az egyik, hogy a felmérést az Iskolaigazgatók Országos Szövetsége készítette, így nyilvánvalóan tagjainak véleményére és információnyújtó munkájára számított. A másik ok az iskolaigazgatók különleges helyzetéből adódik. Ezt egy kis magyarázórajzzal lehet szemléltetni (1. ábra).

1. ábra

Az iskolaigazgató két billegő jégtábla tetején állva egyensúlyoz. Az egyik ingatag jégtábla jelképezi az oktatásirányítást. A másik jégtábla maga az iskola. Mint ahogy a jég esetében lenni szokott, a jég mérete és alakja változik, hol hízik, hol olvad.

Az ábrán látható, hogy az igazgató egyedül áll a jégtáblákon, mindent jól lát és tud, uralja a helyzetet, összetartja a jégtáblákat. Helyzete viszont nagyon bizonytalan, jól kell egyensúlyoznia, hogy a jégtáblákról a vízbe ne essen.

A fentiek alapján egyértelmű, hogy miért az igazgatók körében készült a felmérés.

Az oktatási rendszer jelenlegi állapotát a rendszerváltás utáni pártok mindegyike befolyásolta, alakította valamilyen módon, hatalmon és hatalmon kívül is. Azon lehet vitatkozni, hogy milyen mértékben és milyen irányba, de a vizsgálat szempontjából ez érdektelen. Egyetlen megállapítást tehetünk, a vizsgált időszak alatt az oktatást minden párt stratégiai ágazatként deklarálta, de a gyakorlatban egyik hatalmon lévő kormány sem tekintette annak.

* * *

A kérdőívre válaszolók zöme a fővárosban és a főváros vonzáskörzetébe tartozó településeken él. Kezdetben viszonylagosan egyenletes a válaszolók területi szóródása, majd ritkuló az Északi-középhegység mentén kelet felé és a Dunántúli-középhegység irányában nyugat felé, a Balaton térségét is beleértve.

A vizsgálat során születő megállapítások érvényességi köre a fent leírt terület. Az ország más régióiban feltehetően hasonló a helyzet, mint a jelzett területen, bár – az ország eltérő gazdasági helyzetének következtében – a felmérésből kimaradt területeknél a mintánktól lényegesen eltérő viszonyokat is gyaníthatunk.

A településtípusokat tekintve, a mintában szereplő iskolák 42%-a fővárosi, 41%-a községi, 13,5%-a kisvárosi, valamint 3,5%-a megyeszékhelyről való.

Az intézmények tanulólétszám szerinti megoszlásában egyforma arányban szerepel a 100–
300 tanulóval és a 300–600 közötti tanulólétszámmal működő iskola. Mindkettő 36,5%. 600 főnél magasabb tanulólétszámmal működik a mintában szereplő iskolák 25%-a. 100 fő alatti a tanulólétszám az iskolák 2%-ában.

Az iskolák 95%-a hagyományos szerkezetű általános iskola. A mintában szerepel 6+2-es szerkezetű iskola, művészeti, valamint általános iskola és gimnázium is.

A válaszadó igazgatók 51%-a nő, 49%-a férfi.

Az arány nem meglepő, hiszen a pedagóguspályán köztudottan sokkal több nő dolgozik, mint férfi, ebből adódóan az igazgatók többsége nő. A férfi igazgatók száma viszont jóval magasabb, mint a pedagóguspályán dolgozó férfiak aránya. A férfiak felülreprezentáltsága az igazgatói poszton az igazgatói megbízatás presztízsével áll összefüggésben. Az országunkban tapasztalható trend, miszerint a férfiak több eséllyel pályáznak a magasabb presztízsű állások betöltésére, itt is tapasztalható.

Ha az arányt önmagában vizsgáljuk, azt kell mondanunk, ideális. Ugyanezt az arányt kellene elérni az oktatásban közvetlenül részt vevő pedagógusok körében is.

A válaszadók életkor szerinti megoszlását vizsgálva megállapíthatjuk, hogy az igazgatóknak csaknem a fele 40–50 év közötti.

Az igazgatók 15,4%-a a tíz évvel fiatalabb korosztályhoz, 35,6%-a a tíz évvel idősebb korosztályhoz tartozik. A fiatalabb korosztálynál a férfiak száma a nők számának háromszorosa, a középső korosztályban viszont a nők száma a férfiak számának kétszerese. A legidősebb korosztályban a férfiak és a nők száma gyakorlatilag megegyezik. Megállapítható, hogy a fiatal férfi tanároknak jóval több esélyük van a szakmai előmenetelre, mint a nőknek. A későbbiekben viszont ez az esély a nők számára javul. Ez a feltűnő jelenség valószínűleg döntően a gyermekvállalással áll összefüggésben.

A válaszadók megoszlását érdekes megfigyelni az igazgatói ciklusok száma szerint.

A legtöbb válaszadó az első igazgatói ciklusát tölti (31,7%). Ahogy nő a ciklusok száma, úgy csökken a ciklusba tartozók száma is. A második ciklusát tölti a válaszadók 25%-a, a harmadikat 23,4%-a.

A kismértékű csökkenés jelzi, hogy az igazgatói állás nem életre szóló. A negyedik és az ötödik ciklusba tartozók számának csökkenése már az életkorral magyarázható. Az ötödik, hatodik ciklust elérők férfiak nyugdíjazása később volt esedékes, mint a nőké.

Az első és a második ciklusba tartozók már biztosan a rendszerváltás után kerültek hivatalba. Ez az igazgatók 51,7%-a.

1990-től az iskolák egyharmad részét jelentős mértékben átszervezték. Az iskolák 10%-át érintette összevonás, 10%-át különféle, egyéb kategóriába sorolt átszervezés, 8,3%-ában átköltöztetés és 5%-ában körzetesítés zajlott.

Az iskolák ellátottságát négyfokú skálán, öt tényezővel mértük. Általánosítható, hogy az iskola ellátottságát mutató öt tényező közül négy, az iskolák valamivel több mint 30%-ban minősül jónak az igazgatók megítélése szerint. Ennél valamivel magasabb, 38% a jó tornateremmel rendelkező iskolák száma. Ugyanekkor a tornatermek hiánya a legszembetűnőbb. A felmért iskolák 16%-nak nincs tornaterme. Bár az alapfelszerelést a törvény előírja, a mintában szereplő iskoláknak csak a 13%-a mondhatja el, hogy rendelkezik a törvényben előírt alapfelszereléssel. A tornatermen kívül az iskolák 2-3%-nak egyáltalán nincs önálló épülete, alapfelszerelése, számítógépterme és (vagy) könyvtára.

Az adatok az iskolák tárgyi feltételei közötti nagyarányú eltéréseket leplezik le (1. táblázat).

1. táblázat • Az iskolák ellátottságának jellemzői százalékos megoszlásban
  Megfelelő Nem megfelelő Nincs Összes
Épület 32 45,5 20,5 2 100
Alapfelszerelés 13 62,0 23,0 2 100
Számítógépterem 31 38,0 28,0 3 100
Könyvtár 31 27,0 39,0 3 100
Tornaterem 38 23,0 23,0 16 100

A személyi feltételek tekintetében sokkal jobb a helyzet. A felmérésben részt vevő intézmények 62%-ában a szakosellátottság 100%-os.

Nyelvtanárokat az igazgatók 66%-a tud biztosítani. 13%-uk még bizonytalan abban, hogy a következő tanévben tud-e szakos nyelvtanárt biztosítani. A megkérdezettek 12%-a biztos abban, hogy nem tud nyelvtanárt alkalmazni.

A köztudatban elterjedt, hogy pedagógusfölösleg van. A felmérés viszont pedagógushiányról árulkodik. Gyanítható, hogy a felmérésből kimaradt térségekben jóval magasabb a pedagógushiány, illetve nagyobb a szakosellátás hiánya.

Hiányszakok: rajz, nyelv, ének, technika, számítástechnika, informatika, földrajz, biológia, matematika, kémia, logopédia és a modulok tanítására irányuló szakok.

Az iskolák élére az igazgatókat az önkormányzatok nevezik ki. Mint tudjuk, a kinevezés előtt kikérik a tantestületek véleményét. Kíváncsiak voltunk, hogy az önkormányzatok mennyire veszik figyelembe a tantestületek véleményét. Mintánk szerint az önkormányzati testületek 78%-ában vették figyelembe a tantestületek véleményét, 22%-ában pedig nem, illetve részben.

* * *

Az iskolaigazgatók munkájáról keveset lehet tudni. Erről valószínűleg a fenntartók is keveset tudnak. Felmérésünk lehetőséget biztosít arra, hogy az iskolaigazgatók munkaidejéről, munkatevékenységéről képet alkothassunk. A feladat elvégzésére leginkább az időmérleg készítése felelne meg. Ez azonban időigényes, költséges vizsgálati módszer. Így a sokkal egyszerűbben megvalósítható kérdőíves vizsgálatot választottuk.

Az iskolaigazgatók bevallása alapján kiszámítottuk átlagos munkaidejüket. Az igazgatók naponta átlagosan 8,8 órát töltenek el iskolájukban. Többségük azonban haza is visz munkát. Otthon átlagosan 1,8 órát fordítanak iskolai munkára. Az igazgatói megbízatás automatikus velejárója a közéleti tevékenység. A kapcsolatépítés, a lobbizás, az iskola érdekeinek képviselete, az iskola presztízsének kialakítása és fenntartása az igazgatók többségétől megkívánja, hogy iskolán kívüli elfoglaltságokat is vállaljon. Ennek alapján a megkérdezettek 70,1%-a átlagban 1,8 óra iskolán kívüli tevékenységet folytat, és otthon még 1,8 órát dolgozik. Ők napi átlagban 12,4 órát dolgoznak. Az igazgatók 18,3%-a átlagosan 10,6 órát, 11,6%-a 8,8 órát dolgozik naponta. Az igazgatók átlagos napi munkaideje 11,65 óra.

2. ábra

A tevékenységi körök feltárására irányuló kérdések megválaszolása jelentette a legnehezebb feladatot az igazgatók számára. A feladatok szubjektív fontossági sorrendjének meghatározását követte a felsorolt feladatok objektív, százalékos megoszlásának fölsorolása. Összesítettük és egymás mellé tettük a szubjektív és a valós sorrendet. Egymás után az első öt helyre kerültek a szakirodalomból is jól ismert vezetői funkciók: tervezés, szervezés, irányítás, ellenőrzés, értékelés. Tudjuk, hogy mindegyik fogalom több résztevékenységet foglal magában.

Az igazgató a vezetésen kívül jóval több feladatot lát el. Húsz tevékenységi kört jelöltek meg.

Az elvárásnak megfelelően minden vezető tisztában van feladatával, vezetéselméleti ismereteik szerint alakították ki a rangsort. A gyakorlatban azonban a rangsor megváltozik. Az ellenőrzésre, értékelésre kevesebb idő jut, mint amennyire szükség lenne. A gazdálkodási tevékenység a szubjektív fontossági sor 16. helyéről a negyedik helyre, az adminisztráció a 20. helyről a hatodik helyre került.

Másként fogalmazva, a földuzzadt gazdasági tevékenység és a megnövekedett adminisztráció gátolja a szakszerű pedagógiai jellegű vezetői munkát. A gazdálkodási feladatok és az adminisztráció megelőzi fontossági sorrendben a jellegzetesen vezetői tevékenységek egy részét.

A megállapítás nem tűnik újszerűnek, direkt kérdéssel is rákérdezhettünk volna a gazdasági munka és az adminisztráció növekedésére, de inkább ezt a kerülő utat választottuk, hogy feltételezésünk bizonyító erejű legyen. (A vizsgálat nyitott kérdéseire adott válaszokban többen is megfogalmazták ezt a problémát.)

Feltehető a kérdés, miből adódik az adminisztráció és a gazdasági tevékenység megnövekedése. Tulajdonképpen tudjuk a választ. A rendszerváltás után számtalan jól körülhatárolható új feladattal megnövekedett az iskolák adminisztrációja anélkül, hogy ezeknek az új követelményeknek a teljesítéséhez újabb munkaerőt biztosítottak volna. Az új tevékenységek közül csak példaként emeljük ki a belső szabályozást. Az iskolák belső szabályozás nélkül nem működhetnének. A túlszabályozás azonban már megkeseríti az iskolák életét. Az SzMSz és mellékletei, a folyton változó törvény miatt többször átírt pedagógiai program, helyi tanterv, valamint a minőségbiztosítás keretében végzett folyamatszabályozás-szerű tevékenység háromszorosan lefedik az iskola tevékenységi területeit, szabályozzák és mérhetetlenül túlszabályozzák az iskolát. A szabályozás csak két területet nem érint. Nem szabályozza semmi az iskolára hárítható újabb gazdasági, adminisztratív vagy egyéb feladatok körét, mennyiségét és az igazgatókra kiosztott felelősség mértékét.

Az iskolák működési költségei az infláció hatására folyamatosan csökkennek. A finanszírozás nem követi az inflációt. Minél jobban romlik az iskolák ellátottsága, annál nagyobbak az iskolák adminisztrációs és gazdálkodási terhei. Az összefüggés feltűnő ugyan, de az ok-okozati összefüggés bizonyítását dolgozatunk nem vállalja.

* * *

A felmérés három nyitott kérdést tartalmazott. Az első kérdés a közoktatás általános helyzetére vonatkozott, a második kérdés a válaszadó igazgató saját iskolájára. A harmadik kérdés a válaszadó, az iskolaigazgató élet- és munkakörülményeit vizsgálta.

A nyitott kérdéseknek alapvetően két értékelhető tényezője lehet: a válaszadó miről ír a megadott témával kapcsolatban, s amiről ír, arról mit állít. Ezenkívül érdekes lehet az is, hogy miről nem írnak. A nyitott kérdésekre adott válaszok tehát önmagukban is értékelhetőek.

Mint látni fogjuk, a nyitott kérdésekre adott válaszok igazolják, hogy a kérdőív a válaszolók szerint lényeges, indokolt, aktuális problémák feltárásával foglalkozik.

A leírtak tartalmát tekintve számos azonosság tapasztalható, ezért az azonos tartalmú kijelentések alapján a megkérdezettek csoportjára vonatkozó általánosítások vonhatók le.

Az első kérdéscsoportban a közoktatás helyzetét feltáró kérdéskörben 76-féle, a saját iskolára vonatkozóan 56-féle, a saját helyzetre vonatkozón 68-féle árnyalt megfogalmazásokat is jól tükröző válaszcsoport alakult ki. Volt, hogy csak egy válasz került ezekbe a csoportokba, de voltak olyan kijelentéseket tartalmazó csoportok, ahová közel húsz azonos tartalmú válasz került. A vizsgálati anyag rendezésének ebben a stádiumában is látható, hogy a legárnyaltabb, legmagasabb számú kijelentés a közoktatás helyzetére vonatkozik. A kérdéskör fontossága a válaszadók belső hierarchiájában megelőzi a munkahelyi és az egyéni helyzetet. Ez egyébként érthető is, hiszen a közoktatás általános helyzete meghatározó az egyes iskolák számára és az igazgatók saját helyzetére vonatkozóan is.

Az árnyalt megfogalmazásokat is figyelembe vevő csoportosítási rendszer további megállapításokra, a csoportokban lévő kis esetszám miatt nem alkalmas, ezért az azonos tartalmú válaszcsoportokat összevontuk. Az összevonás után tizenhárom témakör – kategória – alakult ki a nyitott kérdésekre született válaszokból az alábbi megoszlásban (2. táblázat).

2. táblázat • A nyitott kérdésekre adott válaszok tartalmának százalékos megoszlása
Az iskolák tárgyi feltételei 15,0
A pedagógusok életkörülményei 12,0
A pedagógusok 10,6
Az iskolaigazgatók és helyzetük 10,6
A szakmai munka általában 10,0
A tanulók és helyzetük 9,8
Egyéb konkrét tényezők 8,9
Globális, általánosító vélemények 8,4
A szülők 4,5
A fenntartók 3,6
A társadalmi hatások 3,4
A felsőbb vezetők, döntéshozók 1,5
Adminisztrációs munkák 1,4
Az összes kijelentés 100,0

A témakörök sorrendje egyben hierarchiát is jelent a témakörbe tartozó kijelentések számától függően.

Mindhárom kérdéscsoportban csaknem ugyanazokról a témakörökről születtek kijelentések, csak a kijelentések számaránya tér el.

A közoktatási rendszer egészére, a saját iskolára és az iskolaigazgató egyéni helyzetére vonatkozó kijelentések tizenegy témakörbe sorolhatóak. A kijelentések megoszlása: pozitív válasz 30,4%; negatív válasz 69,6%.

Az elmúlt tíz évben három különböző pártösszetételű kormány működése kormányonként különböző módon határozta meg a közoktatást. Az általunk feltett kérdés azonban nem a különböző kormányok oktatásra kifejtett hatásait, hanem a rendszerváltás óta eltelt időszak globális hatásait kívánta vizsgálni. Feltételezve, hogy van ilyen. Mivel az oktatási rendszer nagy tehetetlenséggel működő „gépezet”, a politikai eseményekre és azok áttételes hatásaira gyakran késve reagál, talán tíz év a legrövidebb időintervallum, amelyre vonatkozóan általánosítható megállapítások tehetők. Megállapításaink valószínűleg találóbbak lennének, ha ötven évvel később tennénk azokat, de úgy gondoltuk, hogy nem várjuk ki ezt az időt.

Válaszadóink egy része jelezte, hogy az említett három kormány hatásai között vannak azonosságok és vannak különbségek. Ezek részletezésére nem vállalkozunk, mivel vizsgálatunknak nem ez a célja. Néhányan azt is jelezték, hogy rövid ideje igazgatók, de tíz évre vonatkozó tendenciákat tükröznek véleményeik.

Az első nyitott kérdésre megfogalmazott megállapítások közül, tehát a közoktatás helyzetének jellemzésénél, első helyen szerepelnek a pedagógusok életkörülményeire vonatkozó megállapítások. Megjegyezzük, hogy egyetlen pozitív megállapítás sem született ebben a kérdésben.

A hitelesség kedvéért kiemelünk néhány, a pedagógusok életkörülményeire, anyagi helyzetére, presztízsére vonatkozó jellegzetes megfogalmazást: „elfogadhatatlan, romlott, tragikus, döbbenetesen alacsony, stagnál”.

A kérdéskörrel kapcsolatban két általánosítás vonható le: az első, hogy a mintában szereplő iskolaigazgatóknak több mint a fele (a további vizsgálódás során kiderült, hogy a teljes köre) mint munkáltató elégedetlen a pedagógusok bérezésével. A túlzónak ható kifejezések egyben felháborodásukat is tükrözik. A második, hogy a mintában szereplő iskolaigazgatóknak több mint ötven százaléka úgy tartja, hogy ma a közoktatás helyzetét döntően a pedagógusok alacsony bére határozza meg.

Nem befolyásolta senki az egymástól gyakran több száz kilométerre élő megkérdezetteket, hogy a közoktatásra vonatkozó kérdésre a pedagógusok alacsony megbecsüléséről írjanak. Hogy mégis erről írtak, azt jelzi, mint munkáltatók rendkívül fontos tényezőnek tartják a pedagógusok alacsony bérét a közoktatás állapotára nézve.

A közoktatásra vonatkozó negatív vélemények közül néhány: „katasztrofális”, „leszálló ágazat”, „általános romlás”, „rossz”, „nem értékelhető”, „látványos romlás”, „instabil”, „kaotikus állapotok”. A közoktatásra vonatkozó jellegzetes pozitív vélemények: „stabilizálódik”, „a kaotikus állapotok javulnak”, „új szakmai elképzelések megvalósulása”.

A válaszadók jelentős része nincs megelégedve a közoktatás helyzetével. Még a pozitív vélemények is megerősíteni látszanak a negatív véleményeket. A pozitív véleményben a stabilizálódás ténye igazolja az instabil állapotot, amennyiben azt állítja, hogy az megszűnőben van. A kaotikus állapotok javulása is arra utal, hogy itt azért jellemző (volt) a kaotikus állapot. A pozitív és a negatív vélemények nem jelentenek feloldhatatlan ellentmondást. A pozitív és a negatív tendenciák akár egy időben egyszerre is igazak lehetnek.

A pedagógusok iskolai munkájára vonatkozó kijelentések között is a negatív tartalmú kijelentések dominálnak. Az igazgatók harminc százaléka fogalmazott meg ilyeneket: a „személyi feltételek romlanak”, „pályakezdő fiatalok nem pályáznak a megüresedő állásokra”, az „elhivatottság érzése csökken”, az aktív pedagógusok „mentális állapota romlik”, a „jó pedagógusokat nem lehet megtartani”, a „munkafegyelem romlik”, a pedagógusok „rezignáltak”, „nehezen mozgósíthatóak”.

A társadalmi hatások erősíthetik vagy gyöngíthetik az iskolai hatásokat, erősíthetik vagy gyöngíthetik az iskola hatékonyságát.

A negatív társadalmi hatásokra az iskolaigazgatók 25%-a hívja fel a figyelmet. Pozitív társadalmi hatásokra nincs utalás. Többen panaszkodnak a morál általános romlásáról, a televíziózás káros hatásáról, az agresszió erősödéséről, a tudás elértéktelenedéséről, arról, hogy a politika közvetlenül behatol az iskola életébe. Megemlítik, hogy a társadalmi zavarok leképeződnek az oktatási rendszerben is. Az iskola strukturális változásai elősegítik a társadalom polarizálódását, a társadalomban tapasztalható polarizálódás viszont az iskolák közötti különbségeket gerjeszti.

A közoktatás általános jellemzése során a válaszadóknak ugyancsak 25%-a kitér az iskolaigazgatók helyzetére. Pozitív tapasztalatokról ebben az esetben sem számolhatunk be. A válaszadók véleménye alapján az iskolaigazgatók magukra maradtak az iskola gondjaival, gyakran bűnbakszerepbe kerülnek. Sokszor teljesíthetetlen feladatok előtt állnak, a felelősségük óriási, a velük szembeni elvárások pedig irreális méretűvé nőttek.

A tanulókkal kapcsolatban az igazgatóknak több mint 20%-a az alábbi negatív jelenségeket fogalmazta meg: romlik a tanulók szociális helyzete; a gyermeklétszám csökken; növekszik a problémás tanulók száma; gyengül a tanulók motiváltsága; arányaiban nő a korábbi tapasztalatokhoz mérten a gyengébb képességű tanulók száma.

Az igazgatók válaszainak közel 15%-a foglalkozik a családokkal, szülőkkel. A kijelentések negatív tartalmat hordoznak. Eszerint: a családok egy része nem felel meg feladatának; a szülői elvárások irreálisak; növekszik a családok negatív attitűdje az iskolával szemben; a szülők-pedagógusok kapcsolata megromlott.

A felsőbb vezetésre vonatkozó negatív kijelentések: „katasztrofális, dilettáns”, „az állam kivonult az oktatásból”. Néhányan a felsőbb vezetést pazarlással vádolják. A felsőbb vezetésre vonatkozóan pozitív megállapítás nem született.

A vélemények 3%-a vonatkozik a fenntartókra. Ezek szerint az önkormányzatok számára csak nyűg az iskola; az önkormányzat tehetetlen, ellenséges, érdektelen. Több vélemény szerint az önkormányzatok között óriási különbségek vannak. Ebben az állításban, fele-fele arányban jó és rossz állítás is meghúzódik. Az a tény, hogy óriási különbségek vannak az önkormányzatok között, összességében negatív jelenség. A felnövekvő állampolgárok számára csak akkor biztosított az esélyegyenlőség, ha az önkormányzatok mind oktatáspártiak, s az oktatás feltételei közel azonosak minden iskolában. Az oktatás feltételeinek területenkénti különbözősége a további vizsgálódás alapján nagyobb hangsúlyt kap majd, mint az a közoktatási rendszer kérdéskörében kiderült. A régiónkénti különbségek felvetése összecseng a negatív társadalmi hatások érvényesülését kifogásoló véleményekkel.

A pedagógiai munka hatékonyságára, az előző kérdéscsoporthoz hasonlóan, 3% értékelő kijelentés vonatkozik. Itt is a negatív tartalmú kijelentések túlsúlya tapasztalható.

A kijelentéseket az alábbiak reprezentálják: egyre kevesebb idő jut a tanításra; az eredményesség romlik; az oktatás-nevelés színvonala romlik.

Az adminisztrációra vonatkozóan kevés megállapítás található. Ezeknek a megállapításoknak nem a közoktatás általános helyzeténél lenne a helye, talán azért is szerepel itt ilyen kisszámú kijelentés. A negatív tartalmú kijelentések felerősítik az igazgatók túlterhelésére vonatkozó korábbi megállapításokat, az adminisztráció mérhetetlen megnövekedését jelzik.

A második nyitott kérdés az iskola helyzetének alakulására vonatkozott az utóbbi 10 évben.

Ahogy már korábban megállapítottuk, kis eltéréssel ugyanazok a véleménycsoportok alakultak ki, mint amelyeket az első nyitott kérdésnél megismertünk. A válaszok alapján létrejött rangsorban azonban lényeges eltérések mutatkoznak az előzőleg megismert rangsorhoz viszonyítva.

Önmagában a rangsor kialakulása is fontos információt hordoz. Míg az oktatási rendszer működése szempontjából korábban a pedagógusok életkörülményei kerültek első helyre, a saját iskola működése szempontjából a tárgyi feltételekre vonatkozó kijelentések száma a legmagasabb. Ez érthető is, helyi szinten a pedagógusok bérkérdése nem orvosolható, így ez sorban a negyedik helyre került.

Szembetűnő a pozitív és a negatív kijelentések számarányának változása. Itt is a negatív kijelentések száma magasabb, de a kérdések aránya lényegesen kiegyensúlyozottabb, mint az első kérdéskörben.

A válaszok megoszlása tehát: pozitív válasz 44%; negatív válasz 56%.

A tárgyi feltételek alakulásával a többség nincs megelégedve. A kijelentések 60%-a alapján a „fenntartási összeg csökken”, „a tárgyi feltételek romlanak”, „nincs tornaterem”, a „karbantartás hiányzik”, a „felújítás elmarad”, a „fejlesztés stagnál.” A tárgyi feltételekre vonatkozó negatív vélemények száma magasabb, mint a közoktatás helyzeténél megfogalmazott állítások esetében. A pozitív állítások viszont nagy területi eltérésekre utalnak. A kijelentések 40%-a tanúskodik elégedettségről: „a tárgyi feltételek javulnak,” „a finanszírozás javul”, „új iskolát kaptunk”, „tornatermet építettek”, „bővítették az iskolát”, „a felszereltség bővül”, „a karbantartási munkákat elvégzik”, „a gazdasági helyzet javul”.

A pozitív és a negatív állításokat együtt kell értékelni. Többségében romlik az iskolák állapota, felszereltsége, kisebb mértékben feltűnő javulás tapasztalható. A fentiek alapján úgy tűnik, hogy nő a szakadék az iskolák működésének feltételrendszere között.

A tárgyi feltételek után mindjárt a második helyre került a tanulókról és a tanulók helyzetéről alkotott kijelentések csoportja. A negatív tartalmú kijelentések száma nagyobb: romlik a tanulók családi helyzete, nő a hátrányos helyzetű tanulók aránya – beletartozik ezekbe a válaszokba a roma tanulók számának növekedése is egyik-másik iskolában –, csökken a tanulók létszáma.

Mások, jóval kisebb számban (mintegy 10%) ennek az ellenkezőjét tapasztalják iskolájukban: növekszik a tanulók létszáma, javul a tanulók neveltségi szintje, nő a tanulók iskolai teljesítménye.

A globális vélemények alkotják a válaszok harmadik csoportját. Itt megtörik a negatív tartalmú válaszok magas számának trendje.

A pozitív válaszok többsége „az iskola stabil sziget” megfogalmazásba sorolható. Ebben a kijelentésben is benne rejlik egy csöppnyi negatív utalás a szigetet körülvevő hánykolódó tengerre.

Az utolsó kérdés az igazgató saját helyzetének megítélésére vonatkozott az utóbbi 10 évben. A kérdésre adott válaszok most is a korábbi véleménycsoportokba sorolhatók.

Ez meglepő, hiszen a kérdés félreérthetetlenül az iskola igazgatójának személyére vonatkozik és nem egyéb tényezőkre. A megfogalmazott válaszoknak csak 26%-a foglalkozik az igazgatók helyzetével. A válaszok többsége a kollégákról, a szakmai kérdésekről, a tanulókról szól.

Az utolsó kérdésre adott válaszok megoszlása: pozitív válasz 35,5%; negatív válasz 64,5%.

A negatív tartalmú válaszok az „időhiányt, a nagy felelősséget, a növekvő feladatokat, a korlátozott lehetőségeket és a feladatokhoz mérten aránytalanul kevés jövedelmet” említik. Vannak, akik a kiszolgáltatottság érzéséről írnak, s vannak, akik a nyugdíjazásukat várják, mások az anyagi biztonság hiányát kifogásolják.

A pozitív tartalmú kijelentések első helyen a kollégákkal kialakult jó kapcsolatról szólnak. Nagy értéknek számít a kollégák tisztelete. Néhányan az önkormányzatok részéről megnyilvánuló megbecsülésről számolnak be. Vannak, akik jó közérzetről írnak, van, aki az elhivatottságáról.

A jó szakmai munkáról a válaszadók 30%-a számol be. Többen a tanulók sikereiről írnak, mások a szakszerű pedagógiai munkáról, az iskola jó hírnevéről, a pedagógiai sikerekről. A szakmai munkáról itt kevés jelzés érkezett: „a szakmai munka csorbát szenved, kevés idő jut a tartalmi munkára”.

A pedagógusokról szóló vélemények fele-fele arányban megoszlanak. „Az alkalmatlan pedagógusok megkeserítik az iskola életét, nem lehet tőlük megválni, míg a kiváló pedagógusokat nem lehet megtartani. Kevés lehetőség adódik a kiváló pedagógusok munkájának elismerésére. A »nehéz« kollégák nem vállalnak feladatokat. A pályakezdők évek óta elkerülik az iskolát” – állítják többen, az önmagukról, illetve problémáikról nyilatkozó iskolaigazgatók.

Mások viszont elégedettek: „a tantestület stabil, a tantestület kiváló munkát végez, több kolléga kitüntetést kapott”.

Saját helyzetük jellemzése helyén azok írnak a tanulók helyzetéről, akik korábban ezt nem tették. A vélemények megerősítik a máshol, mások által megfogalmazottakat. A különbség az, hogy korábban csak elvétve írtak pozitívumot a tanulókról, illetve a tanulók helyzetéről, itt pedig csaknem fele arányban pozitív megállapítások születtek. Néhányan csökkenő tanulólétszámról, gyermeknyomorról, romló továbbtanulási arányról írnak. Van, aki arról panaszkodik, hogy az igazgatói munkája miatt keveset van a tanulókkal. A pozitív vélemények a gyermeklétszám növekedéséről, a továbbtanulási arány javulásáról tanúskodnak. Többen írják, hogy a tanulók szeretnek iskolába járni.

Máshol is utaltunk már arra, hogy az ellentmondó kijelentések egyszerre igazak, hiszen mások írják le a pozitívumokat, és mások a negatívumokat. Ez az ellentmondás is a korábban megfogalmazott, iskolák közötti különbségekre hívja fel a figyelmet. A pozitív állapotok pozitív következményeket vonnak maguk után, míg a negatív jelenségek következményei negatívumok. Az önmagát gerjesztő „spiráljelenség” negatív és pozitív irányba is működik.

Összefoglalás

Az iskolaigazgatók a felmérésben szereplő három nyitott kérdés megválaszolásával nyilatkoztak az oktatás, a saját iskolájuk és önmaguk helyzetéről. Az egymástól távol lakó, különböző korú, különböző gyakorlattal rendelkező, különböző településeken élő iskolaigazgatóknak számos kérdésben azonos a véleményük. Ez a tény azt igazolja, hogy a szubjektív módon megfogalmazott véleményeknek objektív alapja van.

A közvélemény nem azonos a vélemények összegével, a közvélemény több, mint az egyes vélemények összege.

A kívülálló bizonyára arra számít, hogy három különböző kérdésre három különböző kérdéscsoportba sorolható válaszok születnek. Meglepő, hogy esetünkben ez nem így történt. Mint ahogy ez a részletes elemzés során beigazolódott – a különböző kérdések, nevezetesen a közoktatás, a saját iskola és a saját helyzet jellemzése során –, minden megkérdezett kisebb-nagyobb eltérésekkel és időnként eltérő tartalommal, de ugyanarról a 11-13 tényezőről ír. A véletlennek semmi valószínűsége, az összebeszélésnek semmi reális lehetősége nem volt.

A jelenség magyarázatra szorul. A közoktatás általános helyzete és az iskolák konkrét helyzete között nagymértékű összefüggés áll fenn. Az iskolaigazgatók összefüggésükben látják a problémákat, ezért válaszadásuk során összefüggésükben kezelik azokat.

Az iskolaigazgatók egyéb szerepeiket még véletlenségből sem keverik össze a hivatali szerepükkel, de helyzetükről nyilatkozva intézményvezetői létüket már nem tudják elkülöníteni a tárgyi és a személyi feltételektől, a szakmai munkától, a tanulóktól és a tanulók helyzetétől, a tanulók, valamint a pedagógusok teljesítményeitől. Ez feltehetően a feladatukkal történő nagyfokú azonosulásra utal.

Az iskola nem légüres térben működik. A vélemények egy része alapján állítható, hogy iskolarendszerünk olyan, mint maga a társadalom. Ha a társadalomban nőnek az egyenlőtlenségek, az iskolák közötti egyenlőtlenségek is nőnek, ezáltal már az iskola is generálja az egyenlőtlenségeket.

A vizsgálat szerint az iskolák között nagy eltérések mutatkoznak. A gyermek állampolgároknak viszont joguk van az esélyegyenlőségre. A társadalom nem tűrheti, hogy iskolák között áthidalhatatlan különbségek alakuljanak ki.

Az iskolarendszer akkor működik jól, ha az iskolák nem képezik le és nem erősítik föl a társadalmi egyenlőtlenségeket. Az iskolákat az adott társadalomban legjobb személyi és tárgyi feltételek között működő iskolákhoz kell felzárkóztatni, hogy ne termeljék újjá a társadalmi hátrányokat.

A vélemények alapján a közoktatás általános helyzetének megítélése rendkívül sötét. A legtöbb negatív megállapítás munkáltatói, szakértői attitűdöket tükröz. Rendkívül sok a tárgyi és a személyi feltételek bírálata. Többen utalnak a vezetők helyzetének tarthatatlanságára, a teljesíthetetlen feladatokra, az iskolai vezetés bürokratizálódására, az iskola túlszabályozottságára.

A „felsőbb vezetés” megítélésében a különböző politikai és szakmai áramlatok gyakori váltakozásának bírálata, illetve a helyi, önkormányzati vezetésben felerősödő laikus irányítás kritikája rejlik.

A negatív kijelentések túlsúlya ellenére sem állítható a negatív elfogultság vádja. A konkrétan tapasztalható pozitív változásokat az iskolaigazgatók tárgyilagosan leírják, de következetesen egyedi jelenségként kezelik azokat, s nem egy általános koncepció részeként, bár ezt így nem fogalmazzák meg.

A saját iskola megítélésében sokkal derűsebb kép alakult ki, mint az oktatás általános helyzetéről. Ebben a részben említik meg az iskolaépítést, iskolafejlesztést és egyéb tárgyi, személyi feltételeket érintő pozitív tapasztalatokat. Említést érdemel, hogy az egyedi helyzet javulását az iskolaigazgatók nem hozzák összefüggésbe az általános, közoktatást érintő, korábban már tárgyalt helyzettel.

A pozitívumok másik csoportja az iskola belső tényezőit, erőtartalékait említi. A kiváló munkatársakat, a jó légkört, a tehetséges tanulókat, az együttműködő, támogató szülőket, a hatékony pedagógiai munkát, az iskola jó hírét.

Itt kell megemlítenünk az „iskola nyugodt sziget” típusú pozitív véleményeket. Egy iskolaigazgató és egy tantestület – jó esetben – legfeljebb egy sziget létrehozására képes kellő külső támogatottság hiányában, ami nem kis teljesítmény és nem is lebecsülendő. A közoktatás szempontjából azonban az egész országot kellene szigetnek tekintenünk.

A saját iskola helyzetének megítélése sem egységes. Biztos, hogy a valóságban is nagyok az eltérések. A negatív válaszok itt is túlsúlyban vannak: megemlítik a pedagógusok kontraszelekcióját, valamint az egyes önkormányzatok ellenséges, jó esetben közömbös viselkedését.

A pedagógusok életkörülményei a közoktatás szempontjából a legfontosabb tényezőként szerepeltek, a vélemények összesített változatában csak a második helyre kerültek, az oktatás tárgyi feltételei után. A harmadik helyen állnak a pedagógusok iskolai munkájára vonatkozó kijelentések. A pedagógusok szakmai munkája és az életkörülményeik hosszú távon feltehetően szoros kapcsolatban állnak egymással. Jelenleg az oktatás kulcskérdése a tárgyi feltételek biztosítása és a pedagógusok társadalmi megbecsülése.

Végül érdemes két olyan tényezőről beszélnünk, amelyeket épp csak megemlítettünk. Az utóbbi években nem hangozhatott el még rövidebb pedagógiai jellegű eszmecsere sem anélkül, hogy ezekről ne esett volna szó. Az egyik a pedagógusi hivatás. A felmérés szerint egyetlen igazgató kollégánk említi meg, nem kis éllel, hogy szerencsére jó anyagi helyzetben él, így tulajdonképpen igazgatói fizetésére nincs is nagyon szüksége, ezért ő csak (!) hivatástudatból dolgozik.

Nem valószínű, hogy a pedagógusok többségének hivatástudata csökkent volna, bár elképzelhető, hogy van ilyen tendencia is, de az biztosnak tűnik a válaszok alapján, hogy a hivatástudatra való hivatkozás divatjának ideje lejárt. Lehet, hogy a pedagógusok nagyobb része hivatástudatból dolgozik ugyan, de a fizetéséből él.

A másik feltűnően elhallgatott kérdéskör a minőségbiztosítás. Egy negatív válasz fogalmazódott meg ezzel kapcsolatban. Az utóbbi évek kiemelt oktatáspolitikai feladata a minőségbiztosítás. Mivel magyarázható, hogy ezt a témát elkerülték az iskolaigazgatók? Csak találgatni tudunk. Talán úgy vélik, hogy a tárgyi és a személyi feltételek javítása nélkül az iskolák belső tartalékai már nem elegendőek az iskolák minőségi állapotának javításához.