Nyomtatóbarát változat: Országos Közoktatási Intézet > Új Pedagógiai Szemle 2002 december > Ötvenegy tudós éjszaka

Ötvenegy tudós éjszaka

A matematikusok többsége nyilván nemcsak szépnek és mély értelműnek, hanem szórakoztatónak is tartja tudományát. Az (elemi) matematika tanulására kényszerített diákoknak azonban gyakran más a véleményük. Ők „nehéznek”: elvontnak, formálisnak, életidegennek s mérhetetlenül unalmasnak tartják a matematikai stúdiumokat.

A szórakoztató matematikai könyvek szerzői hisznek abban, hogy ez a szakadék áthidalható. Az Ezeregy tudós éjszaka szerzője, Philippe Boulanger is közéjük tartozik. Boulanger abból indul ki, hogy az ember alapvetően nem kedveli a rendszeres és kimerítő gondolkodást, annál inkább a mesét, a játékot és a kalandot. Azonban indulatait és kíváncsiságát követve gyakran sodródik olyan helyzetekbe, ahol a megoldás feltétele egy logikai probléma eldöntése. Ekkor már nem engedheti meg magának, hogy szégyenben maradjon a többiek előtt, becsvágya becsalogatja a matematika útvesztőjébe. És ha sikerül kijutnia belőle (némi segítséggel), akkor már büszke a tettére, és kész az újabb kalandokra. Ezen a módon persze nem lehet rendszeres matematikát tanulni, de lehet kedvet és önbizalmat kapni a tanuláshoz. Boulanger hisz benne, hogy az olvasó lustaságát legyőzheti a kíváncsisága. Különösen akkor, ha Seherezádé jóvoltából minden kaland végén némi elméleti összefoglalást és kitekintést is kap: ezen a nyomon ugyanis továbbléphet, és valóban elmélyedhet egy neki tetsző tudományterület irodalmában.

Az ígért „ezeregy” – valójában 51 – éjszaka főszereplői a szamarkandi udvar alakjai, mohó királyok, éles eszű királylányok, jólelkű és gonosz dzsinnek, ravaszkodó kereskedők, megmentendő rabnők és bőbeszédű matematikusok. Hamar ismerőseinkké válnak a kalandokkal együtt, melyeket átélnek, s melyek egy-egy matematikai-logikai (néha pedig fizikai vagy biológiai) probléma illusztrációi. Íme néhány példa: Könyvtár az aranytáblán (hogyan kódolható egy tetszőlegesen hosszú információ?), A dzsinn ajándéka (Buridan problémája a döntések alapjáról), Hosszú menetelés (Pareto eloszlási törvénye), A szerencsés ajtó (melyiket nyissuk ki? – ismerősnek tűnő logikai probléma, amelyről kiderül, hogy egészen friss, 1991-es fölismerés), Fraktálok (a fraktálokról), A szuperfeladatok (a végtelen sorokról), A cselszövény (a csomóelméletről), Az igazmondás (a logikai paradoxonokról), A biztos tipp (a szerencsejátékokról és a valószínűségről), Végzetes helyezkedés (a játékelméletről), Ki lesz a cica Szamarkandban? (a gráfokról), A sahvári hidak (a helygeometriáról, azaz topológiáról), Bizonytalan világ (a kvantummechanikáról) stb. A fölvillantott témakörök többsége – sajnos – nem középiskolai tananyag. Éppen ez döbbentheti rá a gyanútlan olvasót, hogy a modern matematika milyen hihetetlenül izgalmas és gazdag szellemi birodalom. Boulanger fizikai-kozmológiai példái is szemléletesek (a szabadesésről, a téridőről), a biológiai történetek azonban kevésbé sikerültek. Talán azért, mert ezekben nem tudta a biológiai probléma matematikai gyökerét megragadni és érzékletesen fölmutatni (a szaporodási ciklusok kivételével, ahol fény derül arra, miért prímszám – 13 és 17 éves – két kabócafaj lárváinak fejlődési ideje, s miért virágzanak nagyon ritkán és egyszerre a bambuszok). Pedig a cél nyilvánvalóan az volt, hogy megsejtsük: a matematika nem pusztán öncélú elmélet, hanem egyúttal minden ízében kötődik mindennapjaink tapasztalatához és a testvértudományok szellemi kalandjaihoz is.

Boulanger stílusa könnyed, szellemes. Nemcsak eszébe jutottak poénok, szójátékok, hanem gátlástalanul le is írta azokat. (Komoly okfejtésbe csempészve ilyen rettentő szóvicceket utoljára talán Gonick-Wheelis: KépreGÉN című képregényében láthattunk.) A könyv egyik legszórakoztatóbb formai fricskája: a lábjegyzetek a komoly irodalmi utalások helyett tréfákkal üdítenek. Aki egy szakkönyvben egy lábjegyzetet el nem olvasna soha, most azon kapja magát, hogy először az oldal aljára pillant. A könnyed felszín alatt átgondolt belső szerkezet rejlik. Az olvasó is hamar fölismeri a trükköt: indíts életképpel, sodord szereplőidet konfliktusba, hívj segítséget, aki megfogalmazza a problémát, küszködjetek együtt a megoldás reményében (ami vagy sikerül, vagy nem), végül fogalmazza meg a bölcs Seherezádé a tanulságot, de úgy, hogy az inkább sokat sejtető, mint kioktató legyen. A fejezetek végén gyakran még üres lapok is vannak, szinte arra csábítva, hogy lerajzoljuk, amit olvastunk, kicsit még próbálkozzunk önállóan is. S közben sehol egy feladat vagy irodalmi hivatkozás! Csak „elejtett” nevek: Pareto, Bourbaki, Mandelbrot, Russel, Cantor, Gamow, Einstein, Galilei, Euler… vagy írók, mint Stoppard, Swift, Cervantes. Ezek a „szellemi csalik” igazán kívánatosak, semmi akadálya, hogy legközelebb a könyvtárban vagy a világhálón megnézzük, mi is volt a helyzet pontosabban azokkal a königsbergi hidakkal… vagy megnézzük Stoppard Rosencrantz és Guildenstern halott filmjét, mely a fej vagy írás játékban kilencven fej sorozatával indít… Boulanger nem erőszakos, tanító célú ravaszkodása könnyen átlátható, ezért szeretetre méltó, s emellett igen didaktikus is. Talán egy-egy tanórát, tanítási egységet is így kellene fölépíteni?

A Typotex kiadó régóta szívén viseli a matematikai tárgyú ismeretterjesztő irodalom kiadását, amit olyan könyvek bizonyítanak, mint Filep: A tudományok királynője (matematikatörténet) vagy Smullyan fejtörői (Mi a címe ennek a könyvnek?; Seherezádé rejtélye). Boulanger írása ezt a hagyományt folytatja. Bátran ajánlható nemcsak az érdeklődő „tiniknek”, hanem szüleiknek és tanáraiknak is.

Philippe Boulanger: Ezeregy tudós éjszaka. Tini Tudomány, 2002, Typotex.

Csorba F. László