Nyomtatóbarát változat: Országos Közoktatási Intézet > Új Pedagógiai Szemle 2002 május > A tanítás és a tanulás minőségének fejlesztése: beszámoló az elvégzett munkáról és javaslatok a további munkára

A tanítás és tanulás minőségének A
fejlesztése

Beszámoló az elvégzett munkáról és javaslatok
a további munkára*

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) oktatási miniszterei 2001. áprilisi ülésükön fontos feladatként jelölték meg a tanítás és a tanulás minőségének fejlesztésére szolgáló stratégiák kialakítását. Ennek érdekében feltérképezik, hogy az oktatás szereplői, a kormányok, az oktatási intézmények, a helyi közösségek hogyan működhetnének együtt hatékonyabban a tudás megteremtésében. Az Oktatási Bizottság 2002. évi munkaprogramjában javaslatot tett egy tanítással és tanulással foglalkozó programra, amely a vitát követően "A tanítás és a tanulás minőségének fejlesztése" címet kapta. Az erről szóló dokumentumban bemutatják a témára vonatkozó javaslatokat. Ismertetik az elmúlt időszakban végzett munka eredményeit, az új tevékenység kereteit és területeit, meghatározzák a fő problémákat és munkamódszereket, valamint a szervezeti kérdéseket.

 

Az elmúlt években az OECD több kiadványban vizsgálta a tanulást és a tanítást érintő kérdéseket. A "Tanárok kereslete és a kínálat: a tanítás minőségének fejlesztése és a tanárhiány kezelése" című jelentés több célt kívánt teljesíteni. Fogalmi keretet próbált adni mindazon tényezők meghatározásához, amelyek a tanítás és a tanulás minőségére hatnak. Áttekintette, hogy a tanárok iránti kereslet és a kínálat szabályozására irányuló politikák a gyakorlatban milyen hatást fejtettek ki, és felmérte, milyen adatokra van szükség ahhoz, hogy a tanítás és a tanulás minőségének fejlesztésével kapcsolatos kérdéseket empirikusan elemezhessék.

A jelentés legfontosabb következtetései: a tanárok öregednek, vagyis a pályán lévők életkorának átlaga egyre magasabb lesz, a szakmában a nők túlsúlya érvényesül, a tanárok képzettsége nem megfelelő, és csökken a szakma vonzereje. A jelentés elemezte a tanárhiány okait és a tanárok iránti kereslet jellemzőit is.

A tanárok korösszetételéről sok országban megállapították, hogy az idősebb korosztályok felé hajlik, és ez a helyzet fokozatosan rosszabbodik. Nincs olyan ország, ahol az elmúlt tíz évben a nők aránya csökkent volna a szakmában. Egyes országokban (legfőképp az Egyesült Államokban) a tanárok jelentős hányada nem rendelkezik szabályszerű diplomával. A szakma vonzereje a más szakmákban elérhető magasabb fizetések miatt csökkent az elmúlt években. A jelentés foglalkozik a tanárhiány okaival, jelzi, hogy az elemzéshez nincsen egyértelmű, általánosan elfogadott mérőeszköz annak megállapítására, mi számít tanárhiánynak.

A tanárok iránti keresletet meghatározó fő tényezők között az iskoláskorú népesség nagyságát, az átlagos osztálylétszámot, a tanárok terhelését, a képzésben és a pályán való megtartás arányát, az iskolaköteles kor felső határát, a tanulók számára előírt tanulmányi időt, a tantervpolitikát, a tanulók preferenciáit a választható kurzusok és képzési programok iránt, valamint a szülők iskolaválasztását (állami vagy magán) vizsgálja.

A jelentés szerint az osztálylétszám csökkentése bizonyos körülmények között hasznos, például az alsóbb osztályokban és a hátrányos helyzetű tanulók esetében. Az osztályok létszámának általános csökkentése viszont drága, és csekély hatást gyakorol a tanulók teljesítményére. Az osztálylétszámok csökkentését célirányosan csak ott kellene alkalmazni, ahol a legnagyobb haszonnal jár.

A tanárok munkája függ az anyagi és más ösztönző eszközöktől. Pályán maradásukat leginkább a fizetések mértéke és az oktatáson kívüli lehetőségek határozzák meg. Fontosak más tényezők is, például a tanári pálya által nyújtott előrelépési lehetőségek, a munkakörülmények, a tanári oklevél megszerzése és a szakma presztízse is.

A munkakörülményeknél fontos megemlíteni, hogy a pályaelhagyás aránya egyértelműen növekedni fog, ha a pedagógusnak a végzettségétől eltérő területen kell oktatnia. A tanárok személyes tulajdonságai nagymértékben befolyásolják, hogy az ösztönző eszközökre mennyire fogékonyak. Bizonyított tény, hogy a nők és a férfiak eltérő okok miatt hagyják el a pályát. Az iskolák szervezeti feltételei, például az iskola igazgatásától kapott támogatás, a tanulók fegyelmi problémái, a tanárok beleszólási lehetőségei az iskolai döntéshozatalba befolyásolják a tanárok fluktuációját.

A tanulók elérhető eredményeit alapvetően befolyásolja a tanárok munkájának a minősége. Ezt fontos lenne figyelembe venni a fizetések mérlegelésénél. A kérdés: hogyan lehetne a tanári munka minőségének a mérésére alkalmas eszközt kifejleszteni. A közvetlenül megismerhető jellemző, mint a tanár képzettsége, szaktárgyi tudása, a tanári diploma szintje, a szakvizsga, a tanításban szerzett gyakorlat ideje, az elvégzett továbbképző tanfolyamok nem jelenítik meg az osztálytermi teljesítményt. A dokumentumokkal igazolt minőség nem képes megfelelően leírni, mitől jó, kiváló egy tanár. Az osztálytermekben, a diákokkal megvalósított közös munka jellemzői, nevezetesen a jó kommunikációs képesség, a pedagógiai készség, a gondolatok és a tapasztalatok világos és meggyőző módon történő átadásának a képessége, a csapatmunkára való ösztönzés képessége, a széles körű tanítási stratégiák használatának a képessége, a lelkesedés és a motiváció mind rendkívül fontosak és jelenleg nem mérhető tényezők. Ezeket nem tudjuk változókba és adatokba foglalni. Számos kutató arra a következtetésre jutott, hogy a tanulók teljesítményének a minősítéséhez a tanárok munkájának a minőségét kellene értékelnünk, mert az oktatásnak ez a döntő és alapvető tényezője.

A szakmai továbbképzések tartalma, módszerei, eszközei nagyon szerteágazóak. A szakmai továbbképzés különféle formái, például a magasabb rendű gondolkodási készség fejlesztésére irányuló, a problémamegoldó képességet fejlesztő vagy a különleges bánásmódot igénylő tanulókkal való foglalkozásra felkészítő tréning egyaránt hasznos lehet. A tapasztalatok alapján a kutatók mára a "számít-e a szakmai továbbképzés" kérdésének vizsgálata helyett a "milyen típusú szakmai továbbképzést kell támogatni" kérdés vizsgálatát javasolják és végzik.

A legkielégítőbb adatok jelenleg a tanárok demográfiai összetételéről, a keresleti oldal elemeiről (például a tanulók beiskolázásáról, az iskolaköteles népesség korösszetételéről, a tanulók számára előírt tanítási időről, a tanárok leterheltségéről, a beiskolázási rátákról) és a tanárok javadalmazásáról állnak a rendelkezésre. Kevés információnk van, illetve semmilyen nincs a pályára belépők és a pályát elhagyók fluktuációjáról. Idetartoznak az olyan változókkal kapcsolatos adatok, mint a természetes létszámcsökkenés (nyugdíjazás) aránya, a pályaelhagyók tulajdonságai, a pálya elhagyásának (a pályára lépésnek, a pályára visszatérésnek) az okai, az elégedetlenség okai, a friss diplomások jellemzői, akik az utánpótlást jelenthetik, az újonnan végzettek, akik a pályára léphetnek. Fontos lenne ismernünk, hogy hányan vannak azok, akik jogosultak lennének a tanári szakma gyakorlására, illetve hányan vannak olyanok, akik szaktárgyukat szaktanítói képesítés nélkül tanítják. Hiányosak az adatok a tanárok szakmai továbbképzésével kapcsolatban is. A példák közé tartoznak a tanárképzéssel, a tanári képesítéssel, az iskolák felépítésével, a szakmai továbbképzéssel, valamint a tanítási és tanulási módszerekkel kapcsolatos információk. A hiányzó adatokról a jelentés függeléke ad részletes beszámolót.

 

 

"A tanárképzés és a tanári pálya az élethosszig tartó tanulás korában" című jelentés a gyorsan változó társadalom és az iskolák szervezetében bekövetkező változások követelményeihez igazodó tanárképzésre és a tanári pályára vonatkozó elképzeléseket és oktatáspolitikai kilátásokat vizsgálja. A jelentés azt javasolja, hogy az oktatáspolitika kialakításához a tanári pálya hármas felépítés: az alapképzés, a bevezetés a szakmába és a szolgálati idő adjon útmutatást, amely lehetővé tenné az élethosszig való tanulás szükségleteinek a teljesítéséhez nélkülözhetetlen integrációt.

A szakma vonzerejének csökkenése (a nem megfelelő bérezés és a pálya alacsony presztízse) miatt néhány országban súlyos, egyes szaktárgyakban pedig különösen szembetűnő utánpótlási gondokkal küzdenek. A tanári pálya elnőiesedett, az egyes kisebbségi csoportokat és etnikai kultúrák tagjait aránytalanul kevesen képviselik. Új és erős ösztönzőkre van szükség ahhoz, hogy a legjobbak és a legokosabbak a tanári pályát válasszák, és ott is maradjanak.

A tanári szakmában az elméleti tudás elmélyítése és a kutatásban való részvétel szándéka erősödött, mert a műszaki és a tudományegyetemek jelentősebb szerepet kapnak a tanárok oktatásában és képzésében. A tanári szakokon folyó alapképzést kiegészíti a pályakezdők belépésének a segítése, a tanárok továbbképzése, az oktatáspolitika kidolgozóival és a szakértőkkel a partnerkapcsolatok kiépítése.

Az évek során a szaktárgyi tudás és a pedagógiai, illetve a szakmai tanulmányok közötti egyensúly és sorrend vita tárgya volt az alapképzésben. Az általános iskolai tanárok képzésében a kettő párhuzamosan fut, a középiskolai tanároknál pedig egymás után következnek. Jelenleg mind a párhuzamos, mind az egymást követő modellt olyan értékes módszerként ismerjük el, amely képes a rendszer és az egyén különböző szükségleteinek a kielégítésére. A tanulmányi idő hossza függ az egyes országok gyakorlatától, valamint attól, hogy általános iskolai vagy középiskolai tanárképzésről van szó. Összességében azt tapasztalhatjuk, hogy a tanárok megnövekedett felelőssége miatt nőtt a képzési idő.

A tanárképzésben az alapképzés hagyományosan négy területet tartalmaz: elméleti tárgyakat, pedagógiai tanulmányokat, módszertant és tanítási gyakorlatot. A társadalomban és az iskolákban végbemenő változások természetesen hatnak a képzés tartalmára. A változó körülményekhez rugalmasan kell alkalmazkodni, és az ehhez elengedhetetlen reflektív hivatásgyakorlás (a felvetett kérdésekre a tanárok legyenek képesek érdemi válaszokat adni) modellje is egyre nagyobb helyet kap. Az információs és a kommunikációs technológiák (IKT) fontossága miatt lehetővé kell tenni, hogy a tanítás során minden gyakorló tanár a leghatékonyabban alkalmazhassa az IKT kínálta lehetőségeket, ennek feltételeként pedig a továbbképzések során ki kell fejleszteni az ehhez szükséges készségeket. Az iskolai tanítási gyakorlat az alapképzés hagyományos része, értéke az utóbbi években megerősödött. A reflektív hivatásgyakorlás modelljének térhódításával a tanárképző intézmények és az iskolák közötti kapcsolatok újrafogalmazódtak.

A tanárképzés intézményei ma már olyan munkatársakat keresnek, akik tudományos és kutatási eredményeik mellett kiemelkedő tanítási gyakorlattal és tapasztalatokkal rendelkeznek. A tanárképző intézmények munkatársai részt vesznek külső kutatási projektekben, közszolgálati tevékenységekben és konferenciákra járnak. Egyre jobban terjedő módszer, hogy gyakorló tanárokat helyeznek a tanárképző főiskolákra, erősítendő a képzés és a szakma kölcsönös megértését és hatását. A tanárképzés fontos eleme a szakma gyakorlására történő felkészítés, amelyet rendszeres minőségbiztosítási eljárással támogatnak.

A tanárok élethosszig tartó tanulásának a gyakorlata feltételezi, hogy képesek leszünk pontosan meghatározni, mit várunk tőlük a pályán. Hasonlóan fontos, hogy a frissen végzett tanárok a szakmába való bevezetésük eredményeként gyorsabban tudjanak bekapcsolódni a tanulók tanulási problémáinak a megoldásába. Széles körben elismert előnyei ellenére a szakmába való bevezetés gyakorlatának még nincs következetes irányvonala. Az erőforrásokat inkább a továbbképzés köti le, miközben az új tanárok nem tudnak fejlődni, mert nem kapnak különösebb figyelmet.

Az élethosszig tartó tanulás egyik alapvető eleme a tanárok magasabb színvonalú és célirányos továbbképzése. A továbbképzések tartalmukban és terjedelmükben sokfélék lehetnek. A jelenlegi állapotokat jellemzi, hogy a legtöbb európai országban átlagosan az oktatási költségvetés 2%-nál kevesebb részét fordítják továbbképzésre. Ez tehát továbbra is alulfinanszírozott.

A foglalkoztatási feltételek fontos eleme a bérezés. A bérek szintje országonként különböző, a tanárok fizetése más diplomások bérszintjéhez viszonyítva általában alacsony, ami gátolja, hogy a szakma a legjobbakat és a legokosabbakat vonzza a pályára. A tanári pálya egyre differenciáltabb, miközben újabb és újabb lehetőségeket kínál, az előmenetel még mindig nem az érdemekhez, hanem a szolgálati időhöz kötődik. A tudás, a minőség és az érdemek szerinti elbírálás érvényesítése a magas minőségű tanári állomány létszámát erősíthetné, akiknek fontos szerepük lesz a reformfolyamatok elindításában.

 

 

A CERI (Az OECD Oktatáskutatási és Innovációs Központja) Nevelés a jövőnek című projektjének általános célja, hogy kialakítsa és támogassa az oktatásban, különösen a beiskolázás szintjein az előre történő gondolkodást. A projekt az információs és kommunikációs technológia oktatásra és a nevelésre gyakorolt lehetséges hatásaival foglalkozik. Feltérképezi az IKT és a tanulás minősége közötti kapcsolatot: vizsgálja az IKT iskolai alkalmazásával kapcsolatos minőségi kérdéseket, a lehetséges partneri kapcsolatokat, továbbá az iskolára és a tanulók teljesítményére gyakorolt hatását.

A Tanuljuk meg, hogyan lehet áthidalni a digitális vízválasztót (OECD 2000) című kiadvány bemutatta, hogy a helyesen alkalmazott IKT megoldást jelenthet az egyenlőtlenségek leküzdésére. A kiadvány az információs és kommunikációs technológia gyakorlati hasznosításával kapcsolatos jelenséget digitális vízválasztónak nevezi. Az oktatásban és a nevelésben minőségi különbséget jelent, hogy a tanárok a munkájuk során használják-e vagy sem az IKT kínálta lehetőségeket, s ha igen, mi módon és milyen eredményességgel teszik.

A minőség kérdései és az IKT témakörében végzett munka eredménye a nemrégiben kiadott Változni tanulni: IKT az iskolában (OECD 2001c) című jelentés, amely bemutatja, hogy az IKT alkalmazása a tanulási környezet egészére, szervezetére és szellemiségére is hat. Rámutat például arra, hogy a tantervek tartalmán és a tanulók értékelésén radikálisan változtatni kell; hangsúlyozza, hogy a tanárok szakmai szerepe gyarapodik, ehhez azonban szükséges az iskola vezetésének és az irányítóknak az elkötelezettsége. Hatékonyabb, a tanulót középpontba állító tanulási forma alakítható ki az iskola, az otthon és a közösség részvételével az IKT kínálta lehetőségek felhasználásával.

Az OECD kidolgozta a nevelés jövőjének lehetséges forgatókönyveit (OECD 2001a; 2001b), amelynek célja megadni a lehetséges válaszokat arra a kérdésre, hogy "Milyen irányba fog haladni az iskolai nevelés közép- és hosszú távon, és hogyan formálhatja az oktatáspolitika ezt a jövőt?".

 

 

A minőségi tanítást és tanulást támogató jelentés - amely az előzőekben bemutatott munkák eredményeire épül - célja az oktatáspolitika, valamint az általános és középiskolákban a tanítás és tanulás minőségét biztosító programok kidolgozásának a segítése. Az elmúlt időszak a változások időszaka volt. A tudás alapú társadalom követelményei, a sokszínű és kultúrájú tanulói népesség, a digitális vízválasztó megjelenése, a tanárok demográfiai összetétele, a globális, tanulásra épülő gazdaság igénye, az elérhető információk mennyiségének hihetetlen megnövekedése, a tőke, a munkaerő és a tudás szabad áramlása új lehetőségeket kínál az iskolarendszereknek, egyúttal új kérdéseket is felvet.

A legfontosabb, hogy mit várunk ma a tanulóktól, milyen tudást birtokoljanak a tanulásuk eredményeként. A válasz egyértelmű: amit ma elvárunk a tanulóktól, az teljes mértékben különbözik a néhány évtizeddel korábbi követelményektől. Ha mást várunk, akkor felül kell vizsgálnunk azt is, hogy a tanároknak milyen tudással és készségekkel kell rendelkezniük. Az új követelmények főbb elemei: legyenek képesek hatékonyan dolgozni a különböző nyelvű és vallású tanulókkal, kezeljék a kulturális és nemi problémákat. Tanári munkájuk során segítsék megértetni diákjaikkal a tolerancia fontosságát, amellyel segíthetik őket a társadalomba való beilleszkedésükben. Kiemelten fontos, hogy a tanárok megszerezzék azokat az ismereteket és készségeket, amelyek birtokában minden tanuló számára lehetővé tehetik a tanulást, függetlenül azok társadalmi és családi körülményeitől; továbbá váljanak az alulteljesítő diákok sikeres mentoraivá.

Gondosan felül kell vizsgálni, mi az, amit bele kell foglalni a tanárok alap- és továbbképzésébe, és mi szükséges ahhoz, hogy a pályán lévő, a mai követelmények teljesítésére képes, minőségi munkát végző tanárok a pályán maradjanak. Az új követelmények teljesítése érdekében a jelenlegi rendszer hatékony átszervezésére van szükség.

A tanítás és a tanulás minőségét három fő területen vizsgálják. A tanár minősége a tanárok pályára lépésével, megmaradásával és a diákok minőségi tanulását biztosító képességével foglalkozik. A tanítás gyakorlata az osztálytermek valóságáról szól; idetartoznak a különféle tanulási környezeteknek, a tanulók különböző csoportjainak és az elérendő eredményeknek megfelelő tanítási technikák. Fontos a tananyag és az interaktív technológiák szerepe is a tanítási és tanulási folyamatban. A rendszer irányítása és a felelősségi rendszer az intézményi háttérre utal (a szabályokra és az ösztönzési rendszerekre), amely meghatározza azt az összefüggésrendszert, amelyben a tanárok tanítanak. Magában foglalja, hogy a különböző intézményi struktúrák egymáshoz viszonyítva milyen hatékonysággal támogatják a minőségi tanulás elérhetőségét mindenki számára; részletezi, hogy a felelősségnek és a forrásoknak az elosztása a rendszer különböző szintjei és szereplői között hogyan hat a kívánt eredményre. Tárgyalja még a számonkérhetőséghez és a mindenki számára elérhető minőségi tanuláshoz szükséges támogatásokat is.

 

 

A jelentés foglalkozik a tanári munka minőségének a fejlesztésével. A kérdéseket két irányvonal mentén rendszerezi. Az egyik a tanári életpályával, a másik a tanárok alap- és továbbképzésével foglalkozik.

A jelentés a tanári életpályára ható tényezők részletes vizsgálatát is javasolja, és számos újabb kérdésre is szeretne választ kapni. A tanári életpálya elemzése tartalmazza mindazon jellemzők vizsgálatát, amelyek befolyásolják a tanári szakmát. Az oktatáspolitika hatékonysága érdekében pontosan tudni kell, hogy mi határozza meg a jelenlegi, a volt és a potenciális tanárok pályával kapcsolatos döntéseit, hogy például csökkenhessen a lemorzsolódás különösen azokon a területeken, ahol tanárhiány van. A tanárhiány tematikus vizsgálatában kiemelt témakörként határozták meg a tanári életpálya elemzését: idetartozik többek között a bértábla, a karrierstruktúra, az alap- és továbbképzés, a rendes és a szükségképesítés, a munkakörülmények, a szakma presztízse és a pedagógus-szakszervezet szerepe is.

A tanári életpályával kapcsolatban számos sajátos kérdést kell megválaszolni. Milyen politikai eszközökkel növelhetik az oktatási hatóságok a szakma vonzerejét? Hogyan lehet az ösztönző eszközöket úgy kialakítani, hogy azok figyelemmel legyenek a személyes tulajdonságokra is? Milyen típusú politika emelhetné a tanári pálya presztízsét? A képesítés foka hogyan befolyásolja a tanári munka hatékonyságát, és ezzel kapcsolatban milyen legyen a tanári képesítések rendszere és tartalma? Milyen hatásuk van a tanári szakma gyakorlására a képesítést adó jelenlegi alternatív képzési programoknak? Milyen a szükségképesítésre vonatkozó helyes politika?

A tanárok alap- és továbbképzésének vizsgálata a már említett társadalmi, gazdasági, szociális és technológiai változások miatt szükséges. Tudni kell egyrészt, hogy mit és hogyan oktassanak a pedagógusképző intézmények, hogy a leendő tanárok képesek legyenek a minőségi tanítás követelményeinek megfelelően tanítani. A tanároknak is élethosszig kell tanulniuk, folyamatosan meg kell újulniuk. Választ keresnek többek között arra is, hogy milyen típusú képzés és továbbképzés a leghatékonyabb, és a karrier lehetőségét hozzá kell-e kötni a szakmai fejlődéshez.

A tantermi gyakorlatok és tananyagok kérdéscsoport a hatékony tantermi tanítási és tanulási módszerekkel, a tanulók előmenetelének értékelésével és a gyengén teljesítő tanulók segítésével foglalkozik. Az osztálylétszám, a tanítás és a tanulók terhelése témakörnél is számos szakmai kérdést kell megválaszolni. Fontos lenne megtudni például, hogy milyen helyzetekben jelent hatékony megoldást az osztálylétszám csökkentése, illetve hogy a tanárok túlterheltsége és az előírt tanulmányi idő hogyan befolyásolja a tanulók teljesítményét.

A jelentés az oktatási rendszer irányításának és felelősségi rendszerének vizsgálatából azt kívánja megtudni, hogy milyen legyen az oktatási rendszer felépítése, döntéshozatali mechanizmusa, amellyel mindenkinek biztosítható, hogy minőségi oktatásban részesüljön. Az erőforrások növelése nem garantálja, hogy a tanulók teljesítménye javul, mert különböző iskolák és tanárok azonos erőforrások birtokában egymástól eltérő munkát végeznek, és tanulóik eredményei is eltérőek. Az oktatáspolitika kidolgozóinak javaslatai között ezért szerepel, hogy az iskolák hatásköre növekedjen a tanárok felvételénél, a fizetések és jutalmak meghatározásánál, az értékelésnél, a továbbtanulás finanszírozásánál. Számos fontos kérdést kell megválaszolni, többek között, hogy milyen szerepe legyen az iskolák életében a kormánynak, a tanároknak, a családoknak és a közösségeknek, milyen döntések meghozatalára jogosítsák az egyes szereplőket. Hogyan kell megszervezni a tanárok felvételét, kinevezését és előléptetését, hogy az a tanítás és a tanulás minőségét fokozza? Milyen hatásköröket kapjanak az iskolában az egyes tanárok?

Az oktatás színvonala és az iskola követelményei az oktatási piacon értéket jelentenek. Az érték tartalma többek között abban jelenik meg, hogy az iskolák mit várnak a tanulóiktól, és nekik milyen megváltozott követelményeket kell teljesíteniük a bizonyítvány megszerzéséhez. Az oktatás követelményeinek újbóli meghatározásával egyidejűleg az iskolák új ösztönző és jutalmazási rendszereket állíthatnak fel, amelyek elősegíthetik a számonkérés eszköztárának a bővítését és a tanulók teljesítményének javulását is. A megválaszolandó kérdések között szerepel például, hogy a magasabb oktatási színvonal vajon jobb eredményeket jelent-e mindenkinek, illetve milyen mértékben versenyezzenek az iskolák a tanárokért. Milyen célokra szerveződjenek az iskolák és az üzleti szféra közötti partnerkapcsolatok, és milyen szerepet töltsön be a magánszféra az állami iskolák irányításában.

A jelentésben a Titkárság két párhuzamos megközelítést javasol a tanítás és a tanulás minőségét érintő tényezők tanulmányozására. A tanárhiány aktuális problémáinak feltárására az egyes országokat összehasonlító, helyszíni, tematikus vizsgálat elvégzését tanácsolja. A vizsgálat fel kívánja tárni, hogy az egyes országok sajátos problémái hogyan formálják az oktatáspolitika reakcióit, és ösztönözni kívánja a résztvevőket az ismeretek és az adatok egymás közötti megosztására. Az oktatáspolitika számára kihívást jelent, hogy egy olyan ösztönző rendszert kell kidolgozni, amely a tanítani akarók táborába vonzza a hatékony tanárjelölteket, a volt tanárokat, és a jelenleg a szakmában dolgozó, jó minőségű munkát végző tanárokat is a pályán tartja.

A Titkárság a tematikus vizsgálattal párhuzamosan egy kiterjedtebb elemző munka elvégzését javasolja a tanári életpályával és a tanárok alap- és továbbképzésével kapcsolatban (a témákkal az előbbiekben részletesen foglalkoztunk). A megközelítés előnye, hogy a tanítás és a tanulás minőségét meghatározó tényezők szélesebb körét fogja vizsgálni, és a munkát minden tagállamra ki lehet terjeszteni.

A jelentés végén a Titkárság részletesen ismerteti a javasolt munka szervezését, ütemezését, költségeit és várható eredményeit. Mellékletként megadja a hivatkozott irodalom jegyzékét is.

Összeállította: Ránki Lantos Júlia