„Tanuljunk nyelveket – másképpen!”

Az alábbi interjúban, amely Fazekas Mártával, az OM Idegen Nyelvi Főosztályának koordinátorával készült, az iskolai nyelvtanítás fejlesztése szempontjából meghatározó kérdésekre kaphatunk választ. Az interjúban a szakértő elsősorban azt körvonalazza, hogy milyen konkrét fejlesztési program szükséges ahhoz, hogy eleget tegyünk azoknak az igényeknek, amelyek az Európai Unióhoz történő csatlakozás érdekében a nyelvoktatással szemben megfogalmazódnak, és minél hamarabb felszámolhassuk az idegennyelvtudás terén jelentkező jelentős hazai hiányosságokat.

Az Európai Unióhoz való csatlakozás egyik feltétele az oktatási rendszer hozzáigazítása az európai normákhoz, amely a nyelvoktatást is érinti. Az Európa Tanács úgynevezett Oktatási Fehér Könyve (1995) a háromnyelvű (anyanyelv + két idegen nyelv) európai polgár modelljét állította fel. A nyelvi sokféleség fenntartása és erősítése egyéb uniós dokumentumokban is kiemelt feladatként fogalmazódik meg. Amennyire magától értetődik, hogy Magyarországnak ezen a téren is meg kell majd felelnie az uniós elvárásoknak, annyira nem egyértelmű a feladat maga. Magyarország ugyanis – ami az ún. elit- vagy értelmiségi képzést illeti – már tulajdonképpen meg is felelt azoknak, hiszen a gimnáziumokban és a felsőoktatási intézményekben már régóta két idegen nyelvet tanulnak a diákok, és – a környező fejlett ipari országokkal összehasonlítva – meglehetősen magas szinten. Az európai polgár fogalma azonban mindenkire vonatkozik, nemcsak az értelmiségiekre. Ezért nagyon fontos lenne, hogy az általános iskolai és a szakközépiskolai nyelvoktatást fejlesszék, illetve jobban támogassák. További nagyon sürgős feladat, hogy legalább megakadályozzák a felsőoktatási intézményekben a nyelvoktatásnak akár nyílt, akár burkolt formában történő további leépítését. Köztudomású, hogy az intézmények takarékossági okokból vagy megszüntették a lektorátusokat, vagy drasztikusan csökkentették a tanári állományt – ez a nyílt forma –, vagy csökkentették a nyelvórák számát, valamint növelték a csoportlétszámot és a tanárok kötelező óraszámát – ez a nyelvoktatás ellehetetlenítésének kevésbé nyílt formája. Akármelyik oldalát nézzük azonban a dolognak, egy biztos, hogy a legminimálisabb változtatáshoz is rendkívül sok pénzre volna szükség. Úgy tűnik, jó szándékban nincs hiány. Az Oktatási Minisztérium tervei szerint 2000-ben öt-, 2001-ben tízmilliárd forinttal kívánja támogatni a hazai idegennyelv-oktatást. Természetesen az OM ennyi pénz fölött nem rendelkezik, kormányszintű döntés szükséges ahhoz, hogy megkapja a Pénzügyminisztériumtól. A nyelvoktatás fejlesztéséről szóló döntést azonban nem sietik el, sőt az is kétséges, hogy megszületik-e egyáltalán. Felmerül a kérdés, nem lehetne-e az idegennyelv-oktatás fejlesztését – alprogramként  – a Széchenyi-tervbe¹ bevenni.

Fazekas Mártával arról beszélgettünk, milyen konkrét feladatokat jelent az Európai Unióhoz való csatlakozás az idegennyelv-oktatás terén, milyen változtatásokat tartalmaz a készülő OM-koncepció. A beszélgetés 2000 februárjában zajlott. Akkor Fazekas Márta azt mondta, hogy a koncepció már a kormány előtt van. Az azóta eltelt hónapokban még nem született döntés a kérdésben. A késlekedésnek talán az az oka, hogy készül egy monitoring-vizsgálat, amelynek célja, hogy felmérjék az idegennyelv-oktatás helyzetét (országos viszonylatban a 6., 8., 10. osztályokra vonatkoztatva). A felmérés eredményeiről őszre várható egy gyorsjelentés. Elképzelhető, hogy ennek függvényében a tervezeten is alakítani fognak majd.

– Milyen stratégiai feladatokat jelent az idegennyelv-oktatás számára az EU-hoz való csatlakozás?

– Első számú feladat, hogy minél többen tudjanak idegen nyelveket Magyarországon. A nyelvoktatás módszertana azonban nem mindenütt és nem teljes mértékben felel meg az uniós elvárásoknak. Az eddigi módszerekkel nem alakítható ki megfelelő kommunikatív kompetencia. A nyelvet tanulónak nem bonyolult nyelvtani teszteket kell megoldania (hiszen ez nem valós nyelvi feladat), hanem azt kell elérni, hogy minél jobban ki tudja magát fejezni mind szóban, mind írásban. Ez kiépülőben van, hiszen a nyelvtanárképzés is elmozdult már ebbe az irányba. A jelenleg tanító nyelvtanárok derékhada azonban tíz, húsz, esetleg harminc évvel ezelőtt szerzett diplomát, ezért a kérdést pusztán a tanárképzés modernizálásával nem fogjuk tudni megoldani. A gyakorló nyelvtanároknak is át kell állniuk az új módszerekre, tehát ezen a területen frissítésre, módszertani újításokra van szükség.

– Milyen konkrét igazgatási feladatokat jelent mindez?

– Igazgatási oldalról az a feladat, hogy meghatározzuk azt a területet, amelyen a nyelvoktatás fejlesztését végre kell hajtani. Az új OM idegennyelv-oktatási koncepció – feltehetőleg kormányhatározati formában kihirdetésre kerül majd – felsorolja mindazokat a feladatokat, amelyeket az idegennyelv-oktatás terén a következő néhány évben el kell végezni. Itt elsősorban a közoktatásról és a felsőoktatásról van szó, hiszen ez tartozik az Oktatási Minisztérium kompetenciájába. Arányait tekintve ebből háromnegyed rész a közoktatás és egynegyed a felsőoktatás. A koncepcióban az a cél fogalmazódik meg, hogy a közoktatás végére az érettségizettek nyelvtudásában jelentős javulást kell elérni. Sok olyan feladatot tartalmaz a közoktatási rész, amelyek előrevinnék a nyelvoktatást minőségi és mennyiségi szempontból egyaránt. Például, hogy magasabb óraszámok legyenek az iskolákban, s erre elkülönített finanszírozási kereteket biztosítanának. (Ez a Pénzügyminisztériummal egyetértésben történhet.) Az OM-koncepcióban benne van, hogy ha egy iskolában nem a kötelező három, hanem annál magasabb óraszámban tanítják az idegen nyelvet, akkor erre pluszfinanszírozást kaphasson az iskola. Gyakorlatilag bátorítják, motiválják ezeket a törekvéseket, ahogy az osztott csoportban folyó nyelvoktatást is, hiszen gyakorló nyelvtanárként tudjuk jól, hogy harminc embert nem lehet nyelvre tanítani, tizenötöt sokkal inkább lehet egy nyelvórán mozgatni páros munkával, csoportmunkával.

– Megpróbálják-e valamilyen formában befolyásolni az intézményeket, hogy milyen nyelve(ke)t oktassanak?

– A kis nyelvek is kaphatnak valamilyen kiegészítő normatívát, hogy csökkenjen az angol és a német nyelv preferenciája. (Ma az állampolgár ugyanis vagy angolt, vagy németet tanul, és ez látszik abból is, hogy a Rigó utcában a nyelvvizsgára jelentkezők 91%-a ebből a két nyelvből kíván valamilyen minősítést szerezni.) E tekintetben például már a francia is kis nyelvnek számít. Ha a franciát, spanyolt, olaszt, oroszt választó tanulók számát vesszük figyelembe, akkor ezek oktatáspolitikai szempontból kis nyelvnek minősülnek.

Van tehát bizonyos mennyiségi és minőségi igény, amelynek az OM-PM közös koncepció a következőképpen próbál megfelelni: anyagi fedezetet nyújt a bontott csoportok működtetéséhez, és támogatja – mind a tanárképzés, mind a -továbbképzés terén – a kommunikatív nyelvoktatási módszerek elsajátítását. A cél az, hogy tíz év múlva minden érettségizett magyar állampolgár egy idegen nyelvből középszintű és egy másikból alapszintű nyelvtudással rendelkezzen. Ez megfelel az EU-előírásoknak is, amelyek szerint első idegen nyelvből B1 szintet (állami nyelvvizsgában fogalmazva a középfok alsó határa), második idegen nyelvből, amelyet gimnáziumban vagy szakközépiskolában kezdenek el tanulni, A2 szintet (alapszintű nyelvtudást) kell elérni. A kerettantervek szerint a 4. osztályban már el kell kezdeni a nyelvtanítást.

– Ezt többen és többször is javasolták az elmúlt néhány évtizedben.

– Most ez követelményként jelenik meg. Az első idegen nyelvet a 12. osztály végéig kell tanulni, a második idegen nyelvet a gimnáziumokban és a szakközépiskolákban szintén heti három órában lehet elsajátítani. Ez azt jelenti, hogy egy gimnazista, illetve szakközépiskolás heti hat órában nyelvet kell hogy tanuljon, még ha olyan iskolába jár is, ahol nem kap preferenciát a nyelvoktatás. Az iskola – élve a magasabb óraszám és csoportbontás lehetőségével – feltehetően magasabb óraszámot fog biztosítani, de jogszabály írja elő, hogy ennél kevesebbet nem adhat (akkor sem, ha testnevelésre vagy matematikára specializálódik). Sok olyan kis településen, ahol eddig alig volt nyelvoktatás, meg kell teremteni a lehetőséget arra, hogy a minimális három órát mind az első, mind a második nyelvre biztosítsák az iskolák. Nehéz természetesen megjósolni, hogy mikorra valósul meg.

– Ezek a nagyon fontos újítások nyilván EU-nyomásra születtek.

– Igen, végeztek egy EU-felmérést, megtudni, milyen a magyar állampolgárok nyelvtudása. Néhány évvel ezelőtt született egyébként egy magyarországi tanulmány is, amelyben kinek-kinek saját megítélése szerint kellett nyilatkoznia arról, hogy milyen fokon beszél idegen nyelvet. A megkérdezettek alig 10%-a állította magáról, hogy beszél idegen nyelvet. Ebből sajnálatos módon azt a következtetést vonták le, hogy a magyar lakosságnak valóban alig 10%-a tud idegen nyelvet, pedig erre az ad magyarázatot, hogy mi pesszimista és önbizalom-hiányos nemzet vagyunk. A Rigó utcában évente 100 000 ember jelentkezik nyelvvizsgára, és abból 50–60 000 megkapja a nyelvvizsga-bizonyítványt. Ebből is látható, hogy ezek az adatok nem tükrözik a valóságot. Tehát feltehetőleg sok olyan ember van, aki beszél idegen nyelvet, csak talán éppen azért, mert a nyelvoktatás nem volt kellőképpen „kommunikatív”, úgy érzi, hogy ez nem hasznos nyelvtudás, nem tudna egy beszélgetésben, konferencián vagy tanulmányúton megfelelően kommunikálni, ezért inkább alulértékeli magát.

– Eddig a közoktatásról beszéltünk, amely az OM-koncepcióban nyilvánvaló prioritást élvez. A középiskolai nyelvoktatásra hogyan épül rá a felsőoktatás?

– Ha feltételezzük, hogy az érettségizett diák megszerzi azt a bizonyos B1-et (tekintsük ezt középfoknak), akkor a felsőoktatásnak az lesz a feladata, hogy ezt szakmai tartalommal töltse meg, tehát szaknyelvoktatást kell biztosítania (az is lehet, hogy a szakmai nyelvi tudás ezt a B1 szintet B2-re emeli föl automatikusan), az A2-t pedig föl kell emelni egy általános B1 szintre. Ebből látni kell, hogy a felsőoktatás sem mondhat le arról a kötelezettségéről, hogy nyelvet kell oktatnia. A Bokros-csomagot követő néhány évben a felsőoktatási intézmények egyharmada bezárta az idegen nyelvi lektorátusát, és megszűnt az ingyenes nyelvoktatás egyik percről a másikra. Az elbocsátott nyelvtanárok valószínűleg találtak máshol munkát, de a hallgatók számára ez nagyon szomorú tény volt. A minisztérium utána kíván járni, hogyan lehetne helyreállítani az egyetemi, főiskolai nyelvoktatást. Ennek nagyon rövid időn belül meg kell történnie, nem szeretnénk öt-tíz évet várni. A felsőoktatási törvény előírja, hogy nyelvet kell oktatni, erre a helyettes államtitkár úr is felhívta az intézmények figyelmét.

– Mi a helyzet a latin nyelv oktatásával?

– Az EU-ajánlás azt mondja ugyan, hogy élő idegen nyelvet kell oktatni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a latint ki lehet szorítani a magyar középiskolákból. A jelenlegi elképzelések szerint a latin második idegen nyelvként választható lesz a szakközépiskolákban és a gimnáziumokban. Az Idegen Nyelvi Kerettantervi Bizottság javasolta is a NAT korrekcióját, amely javaslat szerint a latinnak igenis van létjogosultsága, és nem szabad lemondani róla.

– Szakmai berkekben vannak néhányan, akik azt javasolják, hogy vegyék fel a kínálatba az ázsiai nyelveket, például a valóban világnyelvnek számító kínait is.

– A tervezet nem állapított meg ilyen preferenciákat, nagy nyelvekről és kis nyelvekről beszél, amelyek a tanultság, illetve a vizsgázói létszám alapján alakulnak ki. A középiskola, a felsőoktatás aszerint oktat nyelvet, hogy milyen szakosok a nyelvtanárai. És mindez annak a függvénye, hogy egy felsőoktatási intézménybe hány kínai szakos hallgatót vesznek föl, és hogy hány tud elhelyezkedni az oktatásban. Ettől függ tehát, hogy hány iskolában lehet megindítani a kínai nyelv oktatását, vagy hány felsőoktatási intézményben lehet felvenni azt kurzusként. Az megint más kérdés, hogy hányan részesítenék előnyben a kínait az angollal vagy a némettel szemben. Kínálatbővítés gyanánt természetesen fel lehet ezeket ajánlani. Vannak jó példák, ha nem is a kínaival, hanem a japánnal kapcsolatban. Japán nyelvet több középiskolában is oktatnak, tudomásom szerint sikerrel. Tehát második vagy harmadik nyelvként meg lehet tanulni kínaiul is, és ez biztos, hogy előnyt jelent az illetőnek az elhelyezkedésben, de nem az angol helyett, hanem azon felül.

– Vannak, akik azt állítják, hogy ezeket a nyelveket propagálni kellene az oktatáspolitika részéről. Nem várható el ugyanis, hogy a szülő magától változtatni fog az eddig bevett szokásokon, nevezetesen azon, hogy az Európában „világnyelvnek” számító angol, német, francia, olasz, spanyol nyelvet „tanultassa” a gyerekével.

– Ez úgy valósulhat meg, ha az OM az idegen nyelvi koncepciónak megfelelően plusznormatívákkal támogatja a kis nyelvek oktatását. Egyébként hat nyelvet emelt ki az akkreditációs testület, ezek számítanak „nagynak”, az összes többi „kicsinek”. Így aztán az a furcsa helyzet áll elő, hogy ebben a besorolásban a kínai és az észt egymás mellé kerül.

– Létezik-e valamilyen koncepció a nyelvtanárok óriási fluktuációjának megakadályozására? Rendkívül fontos lenne, hogy a tanár a megfelelő tanulási stratégia és kiegészítő tananyag kiválasztásához jól ismerje a csoport/osztály képességeit, szellemi színvonalát és igényeit. Ha a tanárok gyakran váltják egymást (nem ritkán egyetlen féléven belül is), akkor a legjobb tanárképzés, a legjobb tanítási módszer is csődöt mondhat.

– Ez nagyon nehéz kérdés. Az angoltanár ugyanis azért tud „ugrálni” iskoláról iskolára, pontosabban iskoláról egy jobb munkahelyre (és itt most a „jobb munkahely” anyagi szempontból értendő), mert az angollal – pusztán mint tudással – megél más munkakörökben is. Amíg a tanári fizetések ott tartanak, ahol tartanak, addig ez megállíthatatlan. Az idegennyelv-tanárt nem lehet külön kezelni, és azt mondani, hogy kapjon magasabb bérezést, mint mondjuk, a földrajztanár, aki nem tud „ugrálni”. A tanárok bérezését komplex módon kell megoldani, és ez össztársadalmi probléma.

– De lehetne valamilyen egyéb motivációs tényezőt beiktatni, például lehetőséget biztosítani a nyelvtanárnak pluszjövedelem szerzésére az iskolán belül.

– Az iskolák hamarosan rákényszerülnek, hogy megtartsák a tanáraikat, hiszen a piac ebbe az irányba mozdítja el őket. Ha ugyanis egy iskola elhíresül arról, hogy a tanárok egymásnak adják a kilincset, akkor ki kell találniuk (esetleg az önkormányzattal együtt) olyan módszert, amellyel megpróbálják őket ott tartani. Ez lehet akár külföldi ösztöndíj finanszírozása, vagy az iskolában nyelvtanfolyam szervezése. Előfordulhat, hogy aki régóta ott dolgozik, az más lehetőséget (pluszlehetőséget) kap továbbképzésre. Ezt magának az iskolának kell megoldania, mert a szülő aszerint is választ iskolát, hogy melyiknek van a nyelvoktatás szempontjából jó híre. A megoldást tehát a piac törvényei is elősegítik.

– Beszéljünk egy kicsit a tananyagokról. Mi az oktatási kormányzat véleménye arról a javaslatról, hogy adjanak ki alapnyelvkönyveket, amelyekhez az intézmény vagy az illető tanár kiegészítő anyagokat készít. Ezáltal a közoktatásban is elkerülhető lenne, hogy az egymást váltó nyelvtanárok tucatnyi nyelvkönyvet vásároltassanak a szülőkkel, amelyek közül aztán egyet sem tanítanak végig.

– A kerettanterv ebbe az irányba befolyásolja az iskolát. Legalább két évfolyamra nézve meghatározza a kimenetet. Tehát ha negyedikben elkezdődik a nyelvoktatás, akkor meghatározza, hogy a negyedik év végére milyen készségeket kell a tanulókban kifejleszteni. Megmondja ugyanezt az ötödik év végére is. Ez a kimeneti szabályozás nem a gyerek tudását akarja a minimumban meghatározni, hanem a helyi tanterv készítőjének jelöli ki, hogy mlyen készségek fejlesztését kell az adott időszakban célként kitűznie. Azt reméli ettől a kerettantervi főosztály, hogy ez valamiféle iránymutatás lesz a tankönyvírónak, aki az adott két évre (meg a következő két évre stb.) előrukkol majd olyan könyvekkel, amelyeket a tanár magától értetődően választ, és nem a legújabb színes kiadványt veteti meg a diákokkal (szülőkkel). Ezekből szinte évente megjelenik egy-egy új, és előfordul, hogy a tanulónak már egész gyűjteményre való halmozódott fel belőlük. Tehát, ha a tanárnak van egy kötelezően előírt tanterve – kétévenkénti kimenetekkel –, akkor feltételezhetjük, hogy azt a könyvet veteti majd meg a tanulókkal, amelyik pontosan ezt célozza meg.

– Köztudott, hogy az orosz nyelv oktatása rendkívül eredménytelennek bizonyult. Ezt főleg a motiváció hiányára vezették vissza. Azt gondolom, hogy azóta sem történt jelentős előrelépés az eredményesség tekintetében, amióta szabadon választhatók a nyelvek. Történt-e valamilyen felmérés az utóbbi években ezen a téren?

– Tudomásom szerint nem történt ilyen felmérés. A kerettanterv viszont – a minőséget biztosítandó – rendszeres ellenőrzést, úgynevezett monitoring vizsgálatokat irányoz elő.

– Hogyan tudják majd szinten tartani a nyelvvizsgát szerzett diákok a nyelvtudásukat? Különösen kérdéses ez az úgynevezett kommunikatív képességek esetében, ahol a szinten tartás csak valós kommunikációs helyzetekben lehetséges. A hagyományos módszerekkel megszerzett tudást fel lehet frissíteni a nyelvkönyvek, nyelvtanok, tesztek újraolvasásával.

– A szinten tartás első módja a médiával való intenzív kapcsolat. A fiatal nézi a Music TV-t, egy idő után megérti a zeneszámok szövegét. Ha kedve van, és tud németül, átkapcsol egy német adóra, ahol megnéz egy filmet, és így tovább. A másik lehetőség a turizmus. Ma már nagyobb a lehetőség arra, hogy külföldre utazzanak és ott gyakorolják a nyelvet.

– Az Európa Tanács projektekkel segíti a modul rendszerű nyelvoktatást. Ennek az a lényege, hogy biztosítsa az Unión belüli szabad munkaerő-áramláshoz a feltételeket, ami azt jelenti, hogy szakmunkások számára is kidolgoznak oktatási programot, amely csak bizonyos célirányos elemeket tartalmaz (pl. minimális nyelvtan és csak az adott szakmában szükséges szókincs). A modulrendszer azt is jelenti, hogy erre ráépíthető több, egyre szélesebb körű nyelvi kompetenciát (pl. írásbeli képességeket) biztosító program.

– A szakmunkásképzővel, mostani nevén szakiskolával a legnagyobb probléma az, hogy nehéz nyelvtanárt találni, aki hajlandó ott tanítani. Köztudott, hogy ebbe az iskolatípusba az általános iskolát végzetteknek az a körülbelül tíz százaléka megy, akik máshová nem nyertek felvételt, és más tantárgyak elsajátításával is problémájuk van. Eddig a motiváció is hiányzott. A jövőben, amikor uniós tagok leszünk, a helyzet némileg változni fog. A vendéglátóiparban és még néhány más szakmában motiválni fogja a tanulókat a külföldi munkavállalás lehetősége. Erre vonatkozóan két kerettanterv is készül: az egyik előírja, hogy a 8. év végére megszerzett A1 szintet fenn kell tartani (vagy ha az általános iskolában nem történt meg, pótolni kell), a második kerettanterv pedig azoknak kíván segíteni, akik motiváltak az idegennyelv-tanulásban; őket fel kell készíteni a 10. év végére A2 szintre, hogy alapvizsgát tehessenek az adott idegen nyelvből.

A beszélgetésből kiderül, hogy a koncepció készítői bekalkulálták a rendszerbe a piaci hatásokat (ez valóban új!), amelyek arra kényszeríthetik az oktatási intézményeket, hogy igyekezzenek megtartani nyelvtanáraikat, vagy hogy nyelvi kínálatukat az igények szerint alakítsák, továbbá a nagyobb hatékonyság elérése céljából az adott kereteken belül emeljék a nyelvórák számát. Mindez a közoktatásra vonatkozik, hiszen a felsőoktatásban – az interjúban elhangzottak ellenére – jelenleg a nyelvórák számának drasztikus csökkentését tervezik, az intézmények éppen ismét elbocsátani készülnek nyelvtanáraik egy részét.

Újnak számít továbbá az a motivációs rendszer is, amely az iskolák számára csak bizonyos minimumot ír elő (pl. minimális óraszám), és ha az intézmény ennél többet nyújt, azt támogatásokkal honorálja. Támogatás járna továbbá az kisnyelvek esetében is, amit örvendetes változásnak könyvelhetünk el. Az is látszik azonban, hogy a koncepció számos újnak tekintett eleme nem új, egyesek már az 1979-es reformcsomagban is szerepeltek. (Az más kérdés, hogy a gyakorlatban nem valósultak meg.)

Nyoma sem látszik viszont annak, hogy az iskolán kívüli nyelvtanulás tényét akár az oktatás folyamatában, akár a mérés, ellenőrzés tekintetében figyelembe vették volna.

A megszerzett nyelvtudás megtartására sem születtek elképzelések, pedig ez a kommunikatív nyelvtudás esetében még fontosabb lehet, mint korábban volt. A kommunikációs készséget, beszégdkészséget ugyanis gyakorlás hiányában még gyorsabban „el lehet felejteni”, mint a nyelvtani tudást.

Sajnálatos tény, hogy a tanulandó nyelvek sorrendjét a piac határozza meg; azaz az iskolák nagy részében az angolt fogják első idegen nyelvként oktatni. Ez az erőfeszítések megtakarítása szempontjából (és csakis ebből a szempontból!) ugyanúgy nem szerencsés, mint amikor az orosz volt az első idegen nyelv. Legalább ajánlás szintjén bele kellene venni a koncepcióba, hogy ha valaki később más nyelvet is akar tanulni, akkor kezdje inkább azzal, és csak azután tanuljon angolt.

Ha módszertani szempontból nem is, de a tanárok szemléletmódjának megváltoztatásában feltehetően nagy szerepe lesz majd az utóbbi időben beindított alkalmazott nyelvészeti doktori programoknak, ahol speciális elágazás keretében az idegennyelv-oktatás terén is továbbképezhetik magukat a résztvevők.

A legfontosabb gátló tényező a szükséges anyagi eszközök hiánya. A pénzszűke nehezíti a nyelvtanítás mindenkori keretének kialakítását.

Az interjút, a bevezetőt és az elmondottakhoz fűzött utószót
Menus Borbála készítette