Nyomtatóbarát változat: Országos Közoktatási Intézet > Új Pedagógiai Szemle 2000 július-augusztus > "Tudatosabbá vált mindaz, amit eddig is csináltunk" -- Kerekasztal-beszélgetés a kritikus kognitív készségek fejlesztését szolgáló programban dolgozó pedagógusokkal

„Tudatosabbá vált mindaz, amit eddig is csináltunk”

– Kerekasztal-beszélgetés a kritikus kognitív készségek fejlesztését szolgáló programban dolgozó pedagógusokkal –

Az 1999–2000. évi tanévben indult a kritikus készségek fejlesztését szolgáló kísérleti program, amely az OTKA és a KOMA támogatásával működik. A Közoktatási Modernizációs Közalapítvány a program kipróbálásában részt vevő iskoláknak nyújt támogatást. Az első tanév iskolai tapasztalatairól beszélgettünk a Szegedi Egyetem Pedagógiai Tanszékén Molnár Péternével, Szegfű Lászlónéval (szegedi Béke Úti Általános Iskola), Deme Józsefnével és Szabó Istvánnéval (Zákányszéki Általános Iskola és a hozzá kapcsolódó óvoda) és Balogh Máriával (szegedi Gyertyános Utcai Óvoda).

Miben jelent újat, mást egy gyakorló pedagógus számára ez a kísérleti program?

Molnár Péterné: Ez a kísérlet a pedagógus számára nem jelent igazán újat. Ezt nem negetívumként mondom, hiszen minden olyan pedagógusnak, aki nem csak leadja az óráit, aki igényes munkát végez, foglalkozik a tehetséggondozással, a gyengébb tanulók fejlesztésével, természetes a megmérettetés. A program azoknak az alapképességeknek a fejlesztését célozza meg, amelyekkel kapcsolatban régóta érzékeljük a problémákat, s amelyek fejlesztése terén, minden erőfeszítésünk ellenére, a tanulók jelentős hányadánál nem érjük el a kívánt eredményt. A programról az első áttekintés után kiderült, hogy ehhez a régóta végzett és mindeddig nem kielégítő eredményt hozó fejlesztő munkához kaphatunk jelentős szakmai segítséget. Ezt a reményünket az eltelt egy év igazolta. Az elméleti háttér – Nagy József professzor és munkatársai felkészítő előadásai – hasznos volt számunkra, mivel másként tanultuk újra azokat a pedagógiai, pszichológiai ismereteket, amelyeket már főiskolai tanulmányaink alatt elsajátítottunk. Az igazi hasznot az alapkészségek mérési módszereinek megismerése, alkalmazásuk megtanulása jelentette, mivel ez lehetővé teszi számunkra, hogy lássuk, milyen szintre jutnak el a különböző készségek fejlődésében az egyes tanulók. Az első mérések számomra meglepő tapasztalatokat hoztak, például arról, hogy milyen problémái vannak a gyerekeknek a mértékváltással. Korábban is tudtam tanítványaimról, hogy mit tudnak matematikából, olvasásból, de nem tudtam konkrétan, készségekre lebontva. Érdekes pedagógiai tapasztalatot jelentett, hogy olyan tanulóknak, akik alig nyilatkoznak meg az órákon, jobbak voltak a felmérési eredményei, mint ahogy hittem. Ugyanakkor néhány szerepelni szerető gyerek esetében jobb eredményeket vártam, mint amit a felmérés mutatott. A felmérések alapján készített táblázatokból pontosan meg lehet állapítani, hogy a különböző készségek milyen fejlettségi szinten vannak, s ennek alapján meg tudjuk határozni, hogy melyik gyereket milyen téren kell fejleszteni, sőt azt is, hogy milyen szintre lehet eljuttatni. A program azzal is segíti ezt a munkát, hogy fejlesztő feladatsorokat ad a pedagógusok kezébe az egyes készségekre vonatkozóan.

Deme Józsefné: Ez a program talán megoldást nyújt az olvasási készség fejlesztésének évtizedes problémáira, hiányosságaira. Közismert, hogy romlik a gyerekek olvasási készsége, s ebben az az érdekes, hogy alsó tagozaton még szépen fejlődik ez a készség, de ötödik-hatodik osztálytól kezdve romlik. Hasonló problémákat érzékeltem a számolási készségek területén is. A mi iskolánkban régóta keressük azokat a fejlesztési lehetőségeket, amelyek segítenének ezeknek a problémáknak a megoldásában. Nagy professzor programját olyannak láttuk, amely erre lehetőséget kínál, különösen az egyéni fejlesztés terén. Az eltelt egy év máris hozott eredményeket, a megadott gyakorlatokkal dinamikus fejlesztést tudunk végezni mind az óvodában, mind az alsó tagozaton. S különösen fontos, hogy a kollégák viszonylag gyorsan érzékelik a fejlesztés eredményét, ami a gyerekeken túl őket is motiválja.

Aki egy kicsit is ismeri a közelmúlt pedagógiai fejlesztési törekvéseit, tudja, hogy ilyen jellegű készségfejlesztő programok szép számmal találhatók, vannak olyanok is, amelyek hosszabb ideje beépültek a pedagógiai gyakorlatba. Miben más, új ez a program az ilyen céllal indult programokhoz képest?

Deme Józsefné: A mérés és a mérési eredmények hasznosítása az új elem. Százalékosan kimutatható, hogy egy tanuló egy-egy meghatározott feladatot hogyan teljesített. Ezt feldolgozzuk, grafikonon ábrázoljuk. Egy-egy gyerekről töbszöri mérés alapján alakul ki a képünk. Eddig a mi iskolánkban nem fordítottunk ilyen nagy hangsúlyt a mérésre, az egyes feladatok megoldásában megnyilvánuló készségek fejlődésének az elemzésére.

Balogh Mária: Egy vallomással kell kezdenem. Amikor megismertük a kísérlet lényegét, a ránk háruló feladatokat, először égnek állt a hajunk. Ennek elsősorban az volt az oka, hogy azt gondoltuk, ez a program is divatossá lett a különböző felmérések, tesztek sorában. Elegünk volt már a felmérésekből, mert minden eddigi mérés adatait elvitték tőlünk, s nem jeleztek vissza, nem tudtuk meg, hogy mit mutatnak az adatok, s azok alapján mit kellene másként csinálnunk a jövőben. Ebben a programban azonban ez nem így történt. A felmérések eredményeinek a visszacsatolása mellett rendkívül sok segítséget kaptunk ahhoz, hogyan kell fejlesztenünk a gyerekeket, hogy javuljanak az eredmények. A felmérések és a fejlesztéshez adott feladatok alkalmazása után nem sokkal mi magunk is rájöttünk arra, hogy sokkal több van a gyerekekben, mint ahogyan azt korábban gondoltuk. Például érzékeltük, hogy a matematikaanyagban sokkal bátrabban lehet fejleszteni a gyerekeket, mint ahogyan azt az Óvodai alapprogram ajánlja, s ahogyan az erre épülő helyi programunkban eredetileg terveztük. Az Óvodai alapprogram szerint a 20-as számkörben kell biztosan mozogniuk a gyerekeknek. Ma már tudjuk, hogy ennél sokkal többre képesek. Nemrég a nagycsoportban tartottunk egy bemutatót, s a kollégák meglepetésére szinte a százas számkörben tudtunk dolgozni a gyerekekkel. Korábban ezt magunk sem hittük volna el.

Ez a fejlesztés eredménye, vagy egyébként is lehetne tágítani a számkört az óvodában, de a tervezés túl óvatos e téren?

Balogh Mária: Ez a fejlesztés eredménye, illetve a nagyobb odafigyelés eredménye. Korábban nem adtunk ennyi játékos fejlesztő feladatot a gyerekeknek. Erre kiválóak az egyperces matematikafeladatok. Számos olyan szituáció van az óvodában, amikor a gyerekek egyik fele várakozik, például az ebéd utáni kézmosásra, fogmosásra, s ezeket a pillanatokat kitűnően fel lehet használni a matematika-egypercesek segítségével a fejlesztésre. Eddig ez az idő üresjáratban telt el, most észrevétlenül feladatok sorát oldjuk meg: számold meg, folytasd a számsort, számlálj visszafelé stb. E tudatos fejlesztés hatására érzékelhetően javultak a gyerekek matematikai készségei, különösen azokhoz képest, akik nem vesznek részt a fejlesztő programban. A tudatosság mellett nekem nagyon tetszik ebben a programban, hogy az egyén nem vész el, mivel minden gyerekről egyéni kép alakul ki, s mindenkit egyénileg fejleszthet az óvónő. Van olyan gyerek, akinek a középső csoportban iszonyatosan nehéz a tízes számkörön átlépni. Ha ennél a gyereknél megfelelő fejlesztéssel elérjük, hogy nagycsoportban eljut a tizenötig történő elszámlálásig, az egyenértékű azzal, ha egy szerencsésebb adottságú, jobb családi hátterű gyerek könnyedén elszámol százig. A program mindenkit a maga szintjén próbál nagyon intenzíven fejleszteni, s nem egy átlaghoz akar mindenkit eljuttatni.

Molnár Péterné: A program alapvetően új vonása számomra, hogy a készségek fejlesztésének öt szintjét adja meg, s rögzíti azt, hogy az előkészítő szinttől hogyan juttatható el a gyerek az optimális szintig. Engem az egyes szintekre való eljutás izgat a legjobban. Egyik felméréstől a másikig kíváncsian várom, hogy a fejlesztésnek volt-e hatása egy-egy gyerekre, mennyit fejlődött a felmérési eredmények tükrében. Az eredmények visszacsatolása révén közvetlenebbül láthatom, volt-e hatása a fejlesztő munkának. A másik fontos elem a tudatosság. Korábban is fejlesztettünk, úgy általában. Ez a program arra tanított meg, hogy megtudjuk, miben kell fejlesztenünk, s azon a készségterületen azt tudatosan tegyük. Ki tudtuk emelni a kritikus területeket, ahol a készségfejlődési problémák sűrűsödnek. A harmadik fontos elem, hogy miután különböző területeken fejlesztjük a gyerekeket, jobban belemélyedünk egy-egy készségterületbe, s ennek eredményeként magunk is elkezdünk fejlesztési anyagokat, feladatsorokat összeállítani s közreadni. Különböző csoportok alakultak a kísérleti iskolák pedagógusaiból a következtetés, a mértékváltás, a számolási készség, az összefüggés-kezelés, a motiváció és az olvasás fejlesztésének területeire. A kísérleti program ösztönzése nélkül nem biztos, hogy vállalkoznánk ilyen feladatra, holott tapasztalatai alapján erre sok kolléga képes.

Ez azt jelenti, hogy a fejlesztéshez nemcsak az egyetemi kutatócsoport ad feladatokat, hanem a kísérlet egy-egy részterületébe belemélyedő pedagógus is készít speciális fejlesztő feladatokat?

Molnár Péterné: Mi például a mértékváltás fejlesztésével foglalkozunk elmélyültebben, s összegyűjtöttünk egy sereg olyan feladatot, amelyekről korábban nem gondoltuk volna, hogy segítik ennek a nagyon kritikus készségnek a fejlesztését. Egyszerre mérünk, fejlesztünk, és a fejlesztést segítő anyagokon is dolgozunk.

Szegfű Lászlóné: Én is a mértékváltás területén dolgozom, hatodik osztályos gyerekeket fejlesztek. A munka keretében a hatodikos matematikakönyvet néztem át abból a szempontból, hogy melyek azok a feladatok, amelyekben a mértékváltás gyakorolható. Találtam egy sor olyan feladatot, amely eredetileg nem ennek a készségnek a fejlesztését szolgálta, de át lehetett alakítani a mértékváltás gyakorlására alkalmas feladattá. Más kollégák más területekhez keresik a gyakoroltatásra, fejlesztésre alkalmas feladatokat. Az iskolában fejlesztő közösséggé kezd válni az a kör, amelynek a tagjai részt vesznek a kísérletben. Különösen érezhető ez az együttműködés, amióta megérkeztek a gyerekek értékelését tartalmazó füzetek. A különböző tárgyakat tanító kollégák a gyerekek értékelése kapcsán közösen kezdenek gondolkodni a problémák okairól, az egyéni fejlesztésről. Ha például egy gyereknek a felső tagozaton is komoly problémát okoz az olvasás, akkor nem lehet csodálkozni azon, hogy fizikából és matematikából is tanulási nehézségei vannak, hiszen nyilvánvalóan a fizikakönyv megértésénél vagy a matematikafeladat megértésénél kezdődnek a problémák. Nagyon jó az, hogy az említett értékelő füzet alapján a gyerekek és a szülők is látják az elért teljesítményt. A gyerek érzi, hogy milyen jellegű feladatokat nem tud megfelelően megoldani, miket kell külön gyakorolnia, s a szülő is tájékozódik. Fogadóórán a szülők gyakran kérik el a füzetet, hogy megnézzék, hol tart a gyerekük. Ilyenkor nemcsak egy eredményt lát a szülő, hanem az országos átlagot is. Van tehát összehasonlítási alapja, látja, hogy ahhoz képest mennyire van lemaradva a gyereke, s a fejlesztés érdekében mit kell tennie.

Molnár Péterné: A program talán egyik legfontosabb eleme a készségek folyamatos fejlesztése. Nem elégszünk meg azzal, hogy megtanulnak hangosan olvasni a gyerekek, az értő olvasást is folyamatosan gyakoroltatjuk velük. Ha eljutunk egy szintre a mértékváltásban, akkor is folyamatosan gyakorolunk, fejlesztjük ezt a készséget, mert ha kihagyunk egy gyakorlási-fejlesztési periódust, a gyerekek egy részének hihetetlenül visszaesik a készség fejlettségi szintje.

Alaposan megismerve a kísérleti programot, az emberben felvetődik a kérdés, vajon miért volt szükség külön programra ahhoz, hogy világossá váljék annak a fejlesztési módszernek a fontossága, amely ennek a programnak a lényege: nevezetesen, hogy addig fejlesztjük ezeket a kritikus kognitív készségeket, amíg el nem jutunk arra az optimális szintre, amelyet Nagy professzor az antropológiai optimumnak nevez. Az átlagos iskolai gyakorlat, a pedagógusok döntő többsége számára ez nem volt eddig természetes?

Molnár Péterné: A munkaközösségen belül sokat beszéltünk korábban arról, hogy mi lehet az oka az olvasásmegértés, a számolás terén jelentkező hiányosságoknak. Úgy találjuk, hogy a gyermekek adottságai, hozott képességei ma sem rosszabbak, mint régen. Sőt, sok mindent hoznak otthonról, sokféle pozitív hatás is éri őket. A pedagógusok sem rosszabbak, nagyon sok lelkes pedagógus dolgozik. A problémák egyik forrása az, hogy sokat akarunk megtanítani. Bár a NAT alapján készült saját helyi programunk – amelyet tényleg mi csináltunk az iskolában egy éven át sok ezer munkaóra alatt – megpróbált súlyozni, a legfontosabb fejlesztési feladatokra koncentrálni. Mégis, amikor a kísérleti program kezdetén elvégeztük az első mérési sorozatot, ugyanazok a hiányosságok kerültek felszínre. Arra a következtetésre jutottunk, hogy a megtanított új ismereteket a gyerekek nagy hányada tudja, de amikor egy újabb anyagot megtanítunk, akkor az új mintha kioltaná a régit. S ez így megy tananyagegységről tananyagegységre. Ezért kell újra és újra visszatérni a legfontosabb tananyagelemekre, ezért kell folyamatosan gyakorolni őket, mert különben elfelejtődnek, és nem alakulnak ki szilárdan a nélkülözhetetlen készségek. Különösen igaz ez a matematikára. Az óra elején, közepén, végén mindig gyakorolunk régebben tanult anyagot, s folyamatosan fejlesztjük az alapkészségeket. A korábbi időszakhoz képest ezt nagyon tudatosan tesszük, mivel most már tudjuk, hogy egy-egy szintről csak így tudjuk feljebb emelni a tanítványainkat.

Deme Józsefné: Szerintem is a tananyag mennyisége és a verseny okozza a készségfejlesztés problémáit. Ma az általános iskolában az egyik legfontosabbnak tűnő feladat a középiskolára történő felkészítés. Mindenki szeretne bejutni a középiskolába. Ehhez újabb és újabb tananyagokat akarunk megtanítani, s a gyakorlás, a folyamatos ismétlés eltűnik lassan az iskolából. Ez a program arra akarja ráébreszteni a pedagógust, hogy vannak kikerülhetetlen alapok, amelyeknek a fejlesztése nélkül nincs értelme az új tananyag megtanításának.

Szabó Istvánné: Óvodai szinten a számlálás, a mennyiségértékelés, a tapasztalati következtetés és a beszédhanghallás fejlesztését kezdtük meg. A kezdetekben nem sejtettük igazán, mi a tényleges értelme ennek a munkának. Úttörő munkának gondoltuk, de aztán rájöttünk, hogy azt a folyamatos gyakorlást, amelyet például a matematika-egypercesek lehetővé tesznek, mi régóta rendszeresen csináljuk. Nem értettük, hogy miért kell ezt kutatási program keretébe foglalni. Az is furcsa volt, hogy a tanszékről tőlünk kérték az eddig gyakorolt feladatokat, amelyek aztán bekerültek az egypercesgyűjteménybe. Aztán kiderült, hogy ha a feladatokat újfajta csoportosításban gyakoroljuk, ha tudatosan figyelünk arra, hogy mit milyen sorrendben gyakorlunk, akkor erőteljesebben rögzülnek a műveletek a gyerekekben, s lényegesen jobb lesz az eredmény. Ez minket is motivált, és a gyerekeket is motiváltabbá tette. A kísérletben akkor kezdtünk még jobban hinni, amikor a beszédhanghallás fejlesztéséhez megkaptuk a feladatokat, a motiváló ábrákat. A gyerekek annyira megszerették ezt a játékos fejlesztést, hogy már a foglalkozásokon kívül is igényelték a gyakorlást, ami meggyorsította a fejlődésüket. A kapcsolódó szerepjátékokat annyira élvezték, hogy amikor csak lehetett, azokat játszották, s nekem már nem is kellett beterveznem a foglalkozásokba, mert szinte ez lett játékaik lényege. A foglalkozások keretében gyakorolt feladatokat maguktól kezdték tovább játszani. Ez a motiváció a fejlődést hihetetlen módon katalizálja. A felmérések rendkívül jó eredményeket mutatnak. A középső csoportban a négy-öt gyengébb gyerek is eljutott a húszas számkörben való számolásig, s az összes többi a százas számolásig. Nem is olyan régen a nagycsoportban a kilences számkörben való számolás volt a követelmény.

Csak az óvodában, vagy az iskolában is nő a gyerekek motivációja?

Molnár Péterné: Miután ezek a feladatok más jellegűek, mint amilyeneket a gyerekek az iskolai munkában megszoktak, lényegesen erősebbé vált a tanulási motivációjuk mind az alsó, mind a felső tagozaton.

A pedagógiai kísérletekkel kapcsolatban a gyakorló pedagógusok sokszor fenntartásokat fogalmaznak meg. Ahogy hallgatom Önöket, olyan felhőtlennek tűnik minden. Valóban ilyen könnyedén végrehajtható ez a kísérlet? Minden részt vevő óvoda és iskola ennyire problémamentesen hajtja végre a programban meghatározott feladatokat?

Szegfű Lászlóné: Egyetlen problematikus elemet érzek, nevezetesen azt, hogy a felmérések nem mindig férnek bele egy 40-45 perces órába. A gyerekek sokszor úgy érzik, hogy a felmérőlapok kitöltésekor az óra végén annyira elfáradnak, hogy nem a tényleges tudásukat tükrözik a mérési eredmények. Jobb lenne, ha elnyújtottabban, több alkalommal, kevésbé koncentráltan kerülne sor a mérésre. Ez a valósághoz közelebb álló eredményeket hozna.

Deme Józsefné: Későn kerül sor az év végi felmérésekre, ugyanis május végén már nagyon fáradtak a gyerekek, ezért ezek a mérések nem mindig a reális tudást tükrözik. Pihentebben sokkal jobbak lettek volna a záró mérés eredményei.

Balogh Mária: Különösen nehéz az év végén az óvodás gyerekeket mérni. Amire ősszel örömmel hajlandóak voltak, azt májusban, a jó időben nem lehet már elérni velük. Bizony volt úgy, hogy a homokozóból kellett kicsalogatni őket. „Már megint mérnek” – mondták kicsit felháborodottan. Egy óvodás gyereknek különösen nehéz részt venni a felmérésben, képeket nézni akkor, amikor itt a jó idő. Nekünk problémáink voltak a felmérésben alkalmazott tesztekkel is: a feladatok között voltak olyanok, amelyek bizony meghaladják egy óvodás gyerek ismereteit. Nehéz volt például a hangzódifferenciálás néhány feladata. A gyerek nem tudja megkülönböztetni a kasza szót a kasszától, mivel egyik sem jelent semmit a számára. Jeleztük a kutatócsoport munkatársainak, hogy a képek egy részét ki kellene cserélni, s ezt azonnal meg is tették. Nincs tehát kőbe vésve semmi. A következtetések fejlesztését mérő tesztnél is voltak ilyen problémáink. Volt például egy ilyen következtetési feladat: A macska állat. Aki macskát simogat ... s itt ki kellett egészíteni a mondatot úgy, hogy „az állatot simogat”. A mi gyerekünk azt válaszolta: annak szőrös lesz a keze. Az ő logikája hibátlan, mert a tapasztalata erre vonatkozott. Ezt jeleztük az egyetemnek. Ők azt mondták, hogy ez a Prefer-teszt része, amelyen nem lehet változtatni. De azt is hozzátették, hogy a gyerekek nem „rossz” választ adtak, hanem a válaszuk jellege arra utal, hogy bennük még nem működik az a fajta következtetési szabály, amely a feladat megoldásához szükséges. Ez azonban korántsem baj. Ezt fejlesztéssel kell javítani majd.

Amennyiben kikristályosodik ez a módszer, mennyire látnak esélyt arra, hogy szélesebb körben elterjesszék? Szükség van valamilyen különleges feltételre, képzésre?

Balogh Mária: Semmilyen különös feltétel nem szükséges, csak lelkes pedagógusok kellenek.

Szegfű Lászlóné: A gyerekek szeretik, a szülők örülnek neki, érdeklődnek a kísérlet eredményei iránt.

Molnár Péterné: Különösebb tárgyi feltétel nem kell. Pontosabban van némi eszközigény, hiszen kellenek a mértékváltáshoz szemléltetőeszközök, de ezek olyan alapeszközök, amelyeket egyébként is meg kell vennie az iskolának. A tanárok motivációját a siker, az eredményesség fenn tudja tartani. Az eredményesség segítheti a módszer terjedését.

Szegfű Lászlóné: Tudatosabb taneszköz-válogatást igényel az iskolától, de ez a tudatosság a munka során hamar kialakul a pedagógusokban.

Mindez biztosan igaz, de van-e például esély arra, hogy az iskolák többi osztályában is alkalmazzák ezt a fejlesztőprogramot, nem kísérleti jelleggel, nem a KOMA anyagi támogatásával, hanem a normális iskolai munka részeként, a szükséges többletmunka külön honorálása nélkül?

Deme Józsefné: Valószínűnek tartom, hogy a kísérleti program lezárása után terjedni fog iskoláinkban a módszer, még akkor is, ha már nem kapunk érte ösztöndíjat. Ugyanis hatékonyabbá teszi a pedagógus munkáját.

Balogh Mária: Egy ideje sok szó esik a diszlexiáról, a kisgyerekek olvasászavarairól. Arról azonban kevesebb, hogyan lehet ezt megelőzni azoknál a gyerekeknél, akiknél ennek nem organikus okai vannak. Ez a program kiváló eszköznek látszik az olvasási, számolási zavarok megelőzésére, illetve terápiájára. Különösen a beszédhallás fejlesztése jelentős a diszlexia és a beszédhibák megelőzése, gyógyítása szempontjából. Ezért is van esély arra, hogy széles körben terjedjen.

Kívánjuk, hogy így legyen.

A kerekasztal-beszélgetést vezette és szerkesztette: Schüttler Tamás