Fazekasné Fenyvesi Margit

A beszédhanghallás kritériumorientált fejlesztése

Közismert, hogy az olvasási képesség elsajátításával, az olvasásszeretet kialakulásával súlyos bajok vannak. Nyolc év iskolázás ellenére az iskolából kilépő tanulók jelentős része (különböző becslések szerint ötöde-harmada) funkcionális analfabéta lesz. Az optimálisan működő olvasási képesség nem pusztán az írásban rögzített információk felvételének eszköze, hanem az olvasottságnak köszönhetően a magasabb szintű értelem kialakulásának, a személyiség fejlődésének alapvető feltétele is. Ezért az olvasás kritikus képesség. Ez azt jelenti, hogy mindaddig fejleszteni kell, amíg az optimális szintű elsajátítás be nem következik, függetlenül attól, hogy a tanuló hány éves és hányadik osztályba jár. Az olvasási képesség (a szövegértő olvasás) optimális elsajátításának az optimálisan fejlett olvasási készség (a dekódolás) a kritikus előfeltétele. Az olvasási készség optimális elsajátításának pedig az optimális szinten elsajátított beszédhangképzés, a beszédhanghallás és a fonématudat a kritikus előfeltétele. A fejletlen beszédhangképzéssel együtt jár a fejletlen beszédhanghallás. Az optimálisan működő beszédhangképzés az iskolába lépő gyermekek többségében kialakul, különösen amióta a beszédhibás gyermekek túlnyomó többsége egy évvel később kezdi meg iskolai tanulmányait. Az optimálisan működő beszédhangképzés viszont nem jelenti azt, hogy a beszédhanghallás is kialakult. A részlegesen fejlett beszédhanghallás rejtve marad. A gond az olvasás tanításakor jelentkezik, amikor a betűknek megfelelő fonémákat a kialakulatlan beszédhanghallási készséggel olvasni tanuló gyerekek nem képesek felismerni.

A cél tehát e „rejtett” készség fejlődésének alapos megismerése, a gyerekek beszédhanghallás-fejlettségének diagnosztikus feltérképezése és ennek birtokában az optimális elsajátítás kritériumának, valamint a kritériumorientált fejlesztés eszközeinek, módszereinek, szervezeti megoldásainak kidolgozása, a fejlesztés megvalósítása. A kísérlet, amelynek a beszédhanghallás optimális elsajátítása egyik részét képezi, ezt a célt szolgálja.

Diagnosztikus értékelés (előzetes helyzetkép)

A beszédhanghallás a beszédhangok felismerésének, megkülönböztetésének készsége. Szerepe meghatározó a tiszta beszéd, az olvasás, a helyesírás folyamatában, az olvasási készség elsajátításában. Régi megfigyelés, hogy vannak olyan iskoláskorú gyerekek, akik nem tudják megkülönböztetni az „f-v”, az „s-sz” hangokat és más hangpárokat, nem tudják eldönteni, hogy egy kimondott szóban előfordul-e a megnevezett hang, nem képesek megkülönböztetni a hosszú és rövid hangokat és így tovább. Ezek és sok más jelenség a beszédhangok felismerésének, differenciálásának fejletlenségét és a fonématudat (annak ismerete, tudatosulása, hogy különböző beszédhangok léteznek), egyszóval a beszédhanghallás kialakulatlanságát jelzik. A beszédhanghallási készség kétszáz körüli komponenssel működik.

A beszédhanghallás mérésére számos teszt készült.¹ Ezek valamilyen szempont(ok) szerint válogatnak a teljes készletből, mivel szűrésre, átfogó értékelésre készültek. Segítségükkel nem tárható fel, hogy a gyerekek általában a beszédhanghallás mely komponenseit tudják működtetni és melyeket nem (kivéve azt a néhány komponenst, amely bekerült a tesztbe). Vagyis az eddigi teszteknek nem célja a komponensenkénti analitikus diagnózis. A kritériumorientált fejlesztésnek viszont ez a feltétele.

Ezért a kísérlet első lépéseként megpróbáltam a beszédhanghallást befolyásoló összes tényezőnek, a hangok egymásra ható formáinak feltárását (ennek előkészítését lásd FAZEKAS 2000). Az általam FON-nak nevezett próbasorozat első változata szándékom szerint a hangok egymásra hatásának összes változatát mérte. A kipróbálást Nagykőrös négy óvodájában végeztük el. A kapott eredmények elemzése során kiszűrhetővé váltak az egymást feltételező hangpárok. Léteznek olyan hangpárok, amelyek működése vagy hiánya nagy valószínűséggel jelzi egy vagy több más hangpár működését, hiányát is. Ezek közül az egymást feltételező hangpárok közül elegendő egyet mérni, általa a többit is megismerjük. Ennek köszönhetően a teljes készlet 36 hangzópár-fajtára rövidült. A FON-teszt feladattípusai: oppozíciós szópárteszt képekkel, szógyűjtemény a hangzók időtartamának megállapítására, szó- és képgyűjtemény az ejtés helyességének megállapítására, szópárok az ejtés azonosságának vagy különbségének megállapítására. A második felmérés eredményeként a kísérletben részt vevő minden középső és nagycsoport, minden első és második osztály valamennyi óvodásáról, illetve tanulójáról rendelkezünk a 36 hangzópárra vonatkozóan adatokkal.

Óvo. egy = egy óvoda adatai. Óvo. mind = 6 óvoda adatai.

A táblázat első öt oszlopában szereplő hangzópároknak különböző változatai vannak, amelyek felismerése, megkülönböztetése sajátos követelményeket támaszt, ezért működésük színvonalát egynél több feladattal kívánatos értékelni. Aki az adott hangzópár valamennyi feladatát jól megoldja, egy pontot kap. Valamennyi hibás válasz esetén nullát, jó és hibás válaszok esetén nulla és egy közötti számot. Ez magyarázza a tizedes törteket. A táblázat további öt oszlopában olyan hangzópárok szerepelnek, amelyeket elegendő egy-egy feladattal mérni. Ezért található ezekben az oszlopokban nulla vagy egy.

Az utolsó oszlop az eddig szokásos adatokat, a gyerekek beszédhanghallásának általános színvonalát mutatja. Ezek az átfogó diagnózis adatai. Ezekből azt tudjuk meg, hogy a példaként szereplők között egy gyermek van (ebben a csoportban összesen hárman vannak), akinek a beszédhanghallási készsége már a középső csoport elején (októberben) optimálisan fejlett, optimálisan működik. (Az optimális elsajátítás, működés kritériuma 90%pont. A kritérium értékére visszatérek. A szóban forgó gyermek eredménye 92%pont.) Az ilyen gyerekek fejlesztésére már nincsen szükség, de a tapasztalat szerint örömmel vesznek részt a közös fejlesztő játékokban. Továbbá megtudhatjuk, hogy eddig ki milyen szintig jutott el. A példák között szerepel egy 35%pontos gyerek. Ő és a 20–40%pontot elérő gyermekek az elsajátítás kezdő szintjén vannak. Ebben a csoportban kezdő szinten csak ez az egy gyermek fordul elő. Vele külön is kell foglalkozni (a 0–20%pontot előkészítő szintnek nevezzük, ilyen gyermek ebben a csoportban nincsen). A többiek az úgynevezett haladó és befejező szinten vannak. Ezekből két-három elemi csoport képezhető. Az egész (19 fős) csoportban folyó fejlesztő játékokon kívül a fejlettség szerint képzett elemi csoportokkal is végzünk gyakorlójátékokat.

Az utolsó előtti sor a szóban forgó középső csoport átfogó fejlettségét mutatja hangzópáronként. Az utolsó sor pedig az országos szint adatait szemlélteti (mint említettem: esetünkben csak a kísérletben részt vevő hat óvoda kezdő szintjét mutatja, ugyanis ennek az értékelő eszköznek a reprezentatív bemérése 2001-re tervezett). Ezekből az adatokból azt tudhatjuk meg, hogy hol tart a csoport általában és az egyes komponenseket tekintve az országos szinthez képest. Az utolsó oszlop két adata szerint csoportátlagot tekintve nincsen számottevő eltérés. Ezzel szemben a példák között is szerepel három hangzópár (L-LL, R-RR, ZS-Z), amelyek lényegesen alacsonyabb szinten működnek a valamennyi óvoda átlagához képest. Az 1. táblázat többi adata az analitikus diagnózist szolgálja, amelyből egyértelmű ismerteket szerezhetünk arra vonatkozóan, hogy ki melyik komponens elsajátításában hol tart, milyen feladatokat kell gyakorolni.

Az 1. ábra a viszonyítási alapokat szemlélteti, a spontán fejlődés eredményét: a kísérleti óvodák és iskolák induló szintjét jelző szokásos adatokat (az átlagot és a szórást), továbbá az ennek alapján becsült optimális elsajátítási kritériumot (90%pont), valamint azoknak az óvodásoknak, tanulóknak az arányát, akik eljutottak az optimális elsajátításig. Ezeknek az adatoknak országos reprezentatív bemérésből kell származniuk, erre azonban csak a második és a harmadik mérés alapján átdolgozott teszttel kerülhet sor 2001-ben.

Az 1. ábra szerint az átlagos fejlettség a középső csoport elején már 75%pont, a második osztály elején pedig 85%pont körüli érték. Vagyis a beszédhanghallás elsajátításának háromnegyede négyéves kor előtt lezajlik. Ezt követően három év alatt, a második osztály elejéig a fejlődés mindössze 10%pont. Ugyancsak sajátos a helyzetkép az optimális elsajátítást, az optimális működés szintjét elérők arányát tekintve. A középső és a nagycsoport elején ez az arány 30% körüli, az első osztály elején 40%, a második osztály elején pedig 60%. Ez azt jelenti, hogy a középső csoportban nincsen fejlődés, a nagycsoportban 10%, az első osztályban pedig 20% körüli az optimumot elérők arányának növekedése. Az iskolába lépők 60%-a nem rendelkezik optimálisan működő beszédhanghallással. Az olvasástanítás és az írástanítás egy tanév alatt 40%-ra csökkenti ezek arányát, ennyien kezdik meg a második osztályt kialakulatlan beszédhanghallással. Ismételten jelzem, hogy ezek az adatok nem országos reprezentatív felmérésből származnak, de gyökeresen eltérő adatok abból sem várhatók. Feltehetően a 90%pontos becsült optimális elsajátítási kritérium sem fog számottevően módosulni. Ezeket a hipotéziseket természetesen csak az országos reprezentatív felvétel adataival lehet majd bizonyítani.

Kritériumorientált fejlesztés (az első év tapasztalatai)

A négyéves kísérlet felmenő rendszerű (longitudinális), de minden évfolyamon egyszerre indult. Ez azt jelenti, hogy a nagycsoportosok az óvodában csak egy évig vettek részt fejlesztő játékokban, a középsősök két év fejlesztés eredményével léphetnek majd iskolába, és a második év végéig vesznek részt a kísérletben. Ennek a sajátos kísérleti modellnek a szem előtt tartásával értékelendő az első év eredménye, ami tulajdonképpen bő fél tanévet tett ki az előkészítő munkálatok miatt.

A felmérések adatainak elemzése megadta a fejlesztés feladatait, így a következő lépés a komplex vizsgálat eredményeire épülő fejlesztési program elkészítése, a fejlesztés szervezeti kereteinek és módszereinek kidolgozása, működtetése volt.

A felmérés alapján a gyerekek elemi csoportba szerveződtek aszerint, hogy a kezdő, haladó vagy befejező szintet érték el. Egy elemi csoport létszáma 4-8 fő. Napi 10-15 perces játék (óvoda) és játékos gyakorlás (iskola) segítette a beszédhanghallás fejlődését felváltva teljes óvodai csoportban és a fejlettséghez igazodó elemi csoportokban. A beszédhanghallási játékokat, játékos módszereket a viszonylag gazdag logopédiai gyakorlatokból és az óvodai tapasztalatokból állítottuk össze a kísérletben részt vevő óvónők segítségével. Az összeállított gyűjteményt az óvónők sokszorosítva megkapták. A kísérletben részt vevő óvónők valamennyi kísérleti óvoda munkáját a helyszínen tanulmányozták, a tapasztalatokat megvitatták, felhasználták. Ezekről a hospitálásokról videofelvételek készültek.

A fél tanéves fejlesztő kísérlet eredményeit a 2. ábra szemlélteti. Az átlagot tekintve a tanév eleji méréshez viszonyítva (lásd az 1. ábrát) a középső csoportokban 10%pontnyi fejlődés következett be. Az iskolába lépő nagycsoportosok átlagos fejlettsége 90%pont a fejlesztésben nem részesülők 82%pontos átlagos fejlettségéhez képest. Az első osztály végén (a második osztály elején) pedig az átlag 96%pont szemben a kísérlet előtti 85%ponttal.

Az átlag folyamatos növekedésének következtében a szórás jelentéktelenné csökkent. Ez azt jelzi, hogy lényegesen megnőtt a beszédhanghallás készségét optimális szinten elsajátító, használó gyerekek, tanulók aránya. A nagycsoport elején, a kísérlet előtt az optimumot elérők aránya 28% volt. A nagycsoport végén az optimumot elérők aránya a spontán fejlődés eredményeként 40%, a kísérletnek köszönhetően 56%. Az első osztály végén 97%, a második végén pedig 98%.

A valamivel több mint fél tanév alatt elért fejlődés alapján megfogalmazható hipotézis szerint a középső és a nagycsoportosok körében végzendő kétéves folyamatos fejlesztés lehetővé teszi, hogy az iskolába lépők túlnyomó többsége (mintegy 90%-a) optimálisan működő beszédhanghallási készséggel kezdje meg iskolai életét, az olvasás, írás elsajátítását. A hipotézis szerint az iskoláskorúak körében már csak 10%-nyi tanuló beszédhanghallási készségét kell fejleszteni.

Irodalom

CS. CZACHESZ ERZSÉBET: Olvasás és pedagógia. Szeged, 1998, Mozaik Oktatási Stúdió.

ERWIN RICHTER – WALBURGA BRÜGGE – KATHARINA MOSS: Így tanulnak beszélni a gyerekek. Budapest, 1997, Akkord Kiadó.

FAZEKAS SÁNDORNÉ: A fonematikus hallás preventív korrekciója. Egyetemi szakdolgozat, 1985, JATE.

FAZEKASNÉ FENYVESI MARGIT: A beszédhanghallás mint az eredményes iskolakezdés fontos feltétele. Fejlesztő Pedagógia, 2000, 6. sz. 45–57. p.

FRANCZ SEDLAK – BRIGITTE SINDELAR: „De jó, már én is tudom!” Budapest, 1998, BGGYTF.

GAÁL ÉVA: A fonematikus hallás fejlettségének vizsgálata óvodás, általános iskolás és kisegítő iskolás gyermekeknél. Egyetemi szakdolgozat, Szeged, 1983, JATE.

GÓSY MÁRIA: Magyar beszédhangok felismerése, a kísérleti eredmények gyakorlati alkalmazása. Magyar Fonetikai Füzetek, Budapest, 1986, 15. sz. 3–100. p. Szalay Könyvkiadó és Kereskedőház Kft.

GÓSY MÁRIA: A beszédészlelési és beszédmegértési folyamat zavarai és terápiája. 1989, BGGyPF.

GÖNCZ LAJOS: Syllabic and Phonemic Segmentation in Preschool Children: The effect of training. Nemzetközi Gyermeknyelvi Konferencia, 1990.

LŐRIK JÓZSEF: A beszédhangok hallási megkülönböztetéséről. Beszédgyógyítás, 1992, 1. sz. 22–32. p.

KASSAI ILONA: A beszédhallás szerepe a kommunikációban. Beszédgyógyítás, 1988, 2. 6–14. p.

KASSAI ILONA: A fonéma realitása a korai gyermeknyelvben. Magyar Nyelvőr, 1983.

NAGY JÓZSEF: 5-6 éves gyermekeink iskolakészültsége. Budapest, 1980, Akadémiai Kiadó.

NAGY JÓZSEF: PREFER: Preventív fejlettségvizsgáló rendszer 4–7 éves gyermekek számára. Budapest, 1986, Akadémiai Kiadó.

NAGY JÓZSEF: A kognitív rutinok pedagógiai jelentősége. Iskolakultúra, 1998, 5. sz. 3–16. p.

VEKERDI IRÉNE: Nyelvi játékok az óvodában. Beszédgyógyítás, 1998, 2. sz. 15–77. p.