„Teremtésvédelem”

Bolyki János könyvének meghökkentő címe telitalálat. Aligha adhatnánk meg pontosabban, szellemesebben e könyv tárgyát. Az idézőjelek ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy ez a különös szó – bármilyen találó is – nem definíció, inkább gondolatébresztő metafora. A szerző a Károli Gáspár Református Egyetem teológia professzora, könyvében – ahogy ezt az alcím is meghatározza – ökológiai krízisünk teológiai megközelítésére vállalkozott. Feladata ijesztően nehéz. Nem csoda, hogy ebben a témában ez az első komoly magyar nyelvű tanulmány.¹

Mi indokolja az ökológia és a teológia – két, látszólag össze nem függő tudomány - kapcsolatának fölvetését? Az ökológia tudománya ezt aligha igényelné, legföljebb annyira, mint például az immunológia vagy a geometria. Az ökológiára alapozott cselekvési programok – a környezet- és természetvédelem – fogalmi zűrzavara annál inkább igényli ezt a segítséget.² Konkrét gyakorlati kérdések megoldása során nem is figyelünk erre. Az alapfogalmak tisztázásakor viszont – ezt pl. az iskolai biológia- és földrajzórákon feltétlenül meg kellene tenni – rögtön ellentmondásokba ütközünk. Része-e az ember a természetnek? Ha igen, hogyan védheti meg a rész az egészet, főleg önmagától? Ha nem, mi köti mégis hozzá? S mi köti saját természetéhez, például a tudatához, érzelmeihez vagy természetátalakító terveihez? Ezek filozófiai, sőt teológiai kérdések, ugyanakkor biológiaiak is, hiszen az emberi szabadság céljáról és korlátjairól is szólnak. A szabadságról vallott felfogásunk szabja meg, hogy mit tekintünk feladatunknak (melyet betöltve szabadnak valljuk magunkat), s mit korlátnak (ami ennek betöltését gátolja). A fogyasztói társadalom embere saját fogyasztásának növekedését tartja feladatának: a természet forrása, de akadálya is ennek. Ezért közeledik hódító idegenként az élőlények és tárgyak világához. A környezet- és természetvédő „mélyzöld” mozgalmak célja az ember természeti alárendeltségének elfogadására épül, és a természet – isten panteisztikus felfogásán alapul.³ Nem csoda, hogy a „zöld” gondolkodók rokonszenvet éreznek a keleti vallások iránt, támadásuk pedig nemcsak a fogyasztói társadalom, hanem gyakran a keresztyénség ellen is irányul. Többnyire a Bibliára hivatkoznak, amikor a zsidóságot és keresztyénséget teszik felelőssé az ökológiai krízishelyzetért (I. Móz 1,28: „Hajtsátok uralmatok alá a földet...”)⁴

Bolyki János válasza világos, pontos és árnyalt. Nem mentegetőzik, de nem is támad. Elfogadva azt, hogy krízishelyzet alakult ki, a Biblia néhány pontjának elemzésével a teológiailag hiteles értelmezést keresi. Érdemes itt hosszabban idézni a könyv bevezetéséből.

„...A tudományos-technikai civilizáció, benne a természeti környezet krízisére a krízisben levő teológiától várunk választ. Reális ez az elvárás?

Reális, ha tisztázzuk a már túl sokszor használt ťkrízisŤ szó értelmét. Ennek a görög szónak első jelentése: megkülönböztetés, különbségtétel. Feladatunk lesz ... az érdekek és ellenérdekek, a lehetőségek és változatlan adottságok, a hagyomány és a változás megkülönböztetése. ... Feladatunk továbbá a vélemények ütköztetése és a bibliai-keresztyén tanítás kifejtése. A krízis szó másik jelentése a görög nyelvben: döntés, elhatározás. Fordulópontot jelöl, mely arra kényszerít, hogy valamilyen irányba elinduljunk, vállalva a hibás döntés kockázatát inkább, mint a döntésképtelenséget. Ez témánk szempontjából etikai elkötelezettséget jelent. A szó harmadik jelentése: ítélet. .... Krízis, azaz ítélet alatt van civilizációnk és teológiánk, ennek szenvedő tárgya a természeti világ. A bibliai gondolkodás szerint ítélet alatt akkor vagyunk, ha beállítottságunk és magatartásunk miatt ellentétbe kerültünk a valósággal, akit mi többnek tartunk jelenségek és törvényszerűségek összességénél, felismertük személyes jellegét, és a legszentebb szóval ťIstennekŤ nevezzük.” (11. p.)

Bolyki a globális ökológiai problémák rövid – inkább emlékeztetőnek szánt – fölsorolása után körképet rajzol azokról a mozgalmi és gondolati törekvésekről, melyek vagy kifejezetten az ökológiai krízis megoldására születtek, vagy legalábbis kapcsolódnak e kérdéshez. Így olvashatunk a „biocentristákról”⁵ a „Mély Zöldekről”, a Gaia-mozgalomról, az eretnek dominikánus Fox mozgalmáról, D.M. Shermann hindu-katolikus tanításairól, a zöld pártok néhány eredményéről⁶ a katolikus és protestáns egyházak néhány reflexiójáról, kiemelten A. Schweitzer nézeteiről, az „élet tiszteletének filozófiájáról”.⁷

A könyv gerincét azonban a Biblia üzenetének elemzése alkotja. A kiindulópont és egyben a könyv címadó gondolata az, hogy természet – a szó bibliai értelmében – nincs, a hívő teremtésről vagy teremtettségről gondolkodik.⁸ Ez az értelmezés „természetesen” kizárja a panteisztikus vagy ateista természetfelfogást. Hogy helyette mit kínál, azt olyan részek elemzéséből tudhatjuk meg, mint a Teremtés könyve és a Jelenések Könyve szent városának összehasonlítása („Az élet fájától az élet fájáig”), a kenyérszaporítás és a közösségteremtés kapcsolata, Pál athéni beszédének (ApCsel 17), valamint leveleinek elemzése. A teológiában járatlan olvasó előtt lassanként világossá válik, hogy a Biblia nyelvhasználata alaposan eltér a maitól, így az ellene irányuló támadások jó része egyszerűen félreértés. A problémák igazi megértéséhez csak az üzenet helyes értelmezésével juthatunk el. Ettől ugyan nem lesznek kisebbek a gondok, ám a vitázók, a megoldást keresők legalább nem beszélnek el egymás mellett. Bolyki a III. rész etikai összegzésében öt pontban fogalmazza meg téziseit.

1. A természet = teremtés (natura = creatio).

Ebből a természet értéke is, a természet és az ember értékkülönbsége is kiviláglik. Az újszövetségi elv ugyanakkor („az erősebb szolgáljon a gyengébbnek”) „a természet ember általi megőrzését jelenti, áldozatvállalások árán is”. „A Lélek által az Egyház megérti a természet sóhaját (Róm 8,18-27), és segít annak artikulálásában, megfogalmazásában, annak analógiájára, ahogy az emberi imádságok hiányait a Lélek kipótolja az Isten előtt.”

2. A természet = történeti folyamat

Az „üdvtörténet” teológiai kifejezésében az „üdv” nem valami absztrakt vagy túlvilági fogalom, hanem a „szo” görög szótőben kifejezett „egésszé, éppé tétel, meggyógyulás, megmentés” – írja Bolyki. Nagyon izgalmas, ahogy a szerző – G Theissen gondolatmenetét követve – a biológiai alkalmazkodást és a teológiai „Legfőbb Valósághoz való alkalmazkodást” összeveti. A Teremtőnek való engedelmesség („Ezt cselekedd és élsz!”) ilyen értelmű fölfogásában nem ütközhet a teremtés (vagyis a természet) törvényeivel és kiteljesedésével, sőt, e kettő azonos eredményre vezet.

3. A teremtés = amelynek részei vagyunk.

E pontban az ember és a természet közösségét emeli ki a szerző. „Interdependencia, kölcsönös függés van tehát a természet és az ember között.” Ebből a szolidaritás általános (emberi közösségekre és a természetre egyaránt vonatkozó) elve következik, messzemenő gyakorlati vonatkozásokkal. A bibliai sáfár-történeteket elemezve (1Móz 2,15; Mt 25,14-30) arra mutat rá, hogy „a sáfárnak úgy kell a szorgalmat, a kezdeményezőkészséget tekintve kezelnie ura gazdaságát, mintha az a sajátja volna, mégsem szabad egzisztenciálisan magát tekintenie tulajdonosnak”.

4. A teremtés = az emberi közösség formálódásának színtere.

Ez a pont az emberi szabadság és felelősség kérdésével foglalkozik. „A természet jogainak deklarálása helyett – utal (5)-re – jobb volna az emberi kötelességek deklarálása a természettel szemben és ezek rögzítése a jogalkotásban”. Eközben olyan kérdésekkel kell szembenézni, mint a népességrobbanás és a családtervezés, a javak elosztásának igazságos elvei, a munkanélküliség kérdése stb.

5. A természet krízise = kultúránk krízise.

Bolyki nem fogadja el a „technokrata” álláspontot, de a „mélyzöldek” radikális (európai) kultúraellenességét sem. „Nem igaz, hogy az ökológiai krízis csak technikai kérdés lenne! Éppen azért vagyunk olyan súlyos ökológiai krízisben, mert a természettel való érintkezést a technikai kezelésre korlátoztuk.” – írja.

Úgy gondolom, hogy a „Teremtésvédelem”-mel az 1999. év egyik kiemelkedő fontosságú könyve jelent meg. Fontos lenne, hogy a magyar szellemi élet reflektáljon a könyv szemléletmódjára, kérdésfölvetéseire. Annál is inkább, mert e téren ma inkább fásultságot látunk, másrészt – „humánökológia” néven – egy olyan képzési rendszer terjed, melynek céljai tiszteletre méltóak ugyan, ám alapelvei alighanem tisztázásra szorulnak. Ebben is segíthetne Bolyki János könyve.

BOLYKI JÁNOS: „Teremtésvédelem” – ökológiai krízisünk teológiai megközelítése. 1999, Kálvin János Kiadó.

Csorba F. László