Nyomtatóbarát változat: Országos Közoktatási Intézet > Új Pedagógiai Szemle 2000 május > "Jelen van-e a gazdaság kultúrája a magyar iskolában?" -- Kerekasztal-beszélgetés a KOMA XXII. pályázatának felelos kurátoraival

Jelen van-e a gazdaság kultúrája a magyar iskolában?

– Kerekasztal-beszélgetés a KOMA XXII. pályázatának
felelős kurátoraival –

Résztvevők: Puskás Aurél, a Közgazgazdasági Politechnikum igazgatója, a KOMA kurátora, Szabó Balázsné, a Szent István Közgazdasági Szakközépiskola nyugalmazott igazgatója, a pályázatot bíráló szakértői csoport tagja és Szebedy Tas, a Városmajori Gimnázium igazgatója, szintén a KOMA kuratóriumának tagja. Az Új Pedagógiai Szemle szerkesztőségét Schüttler Tamás képviselte.

– A Közoktatási Modernizációs Közalapítvány 1999 őszén pályázatot hirdetett az általános iskolák és a középiskolák számára olyan programok támogatására, amelyek segítik a gazdasági kultúra különböző elemeinek közvetítését. A pályázatról való beszélgetés lehetőséget kínál arra, hogy tágabban értelmezzük a gazdasági kultúra iskolai jelenlétét, az ezzel kapcsolatos problémákat. Azt hiszem, célszerű lenne megvizsgálni mindenekelőtt azt, hogy a gazdasági kultúra mennyire része a mai magyar iskola által közvetített tartalmaknak.

Szebedy Tas: Középiskolai igazgatóként úgy látom, hogy a gazdasági kultúra, a gazdasági gondolkodás, a vállalkozáshoz szükséges ismeretek nagyon kis mértékben és meglehetősen elméleti módon jelentek meg az elmúlt évtizedben a középiskolákban, s amennyire tudom, hasonló a helyzet az általános iskolában is. A középiskolai, különösen a gimnáziumi oktatás erőteljesen tantárgy-centrikus, teljesítményorientált, az egyetemi felvételire koncentráló. Ebbe nehezen fér bele egy olyan meglehetősen gyakorlatias terület, mint a gazdasági kultúra. Holott tudjuk, hogy már a jelenben, még inkább a közeljövőben ez a terület rendkívül fontossá válik, hogy nagyon mélyen be kellene épülnie az általános iskolai és a középiskolai képzésbe egyaránt. Ugyanakkor látható, hogy e kultúraterület fogadására nincs készség ezeken az iskolafokozatokon. A klasszikus gimnázium nem igazán motivált arra, hogy a gazdasági gondolkodást bármilyen formában fejlessze.

Puskás Aurél: A gazdasági kultúra iskolai jelenlétéről való vélekedés problémáit jelzi, hogy amikor a pályázat vitája zajlott a kuratóriumban, egyes kurátortársaink részéről bizonyos fenntartások fogalmazódtak meg. Voltak, akik úgy gondolták, hogy egy ilyen téma kiírása azért nem kívánatos, mert azt sugallhatja, hogy az iskolának is be kell szállnia egy olyan körbe – a gazdaság világába – , amelyben számos morálisan irritáló elem van, amely nemegyszer a becstelen meggazdagodásról, a tisztességtelenségről szól. Természetesen tisztáztuk ezeket a félreértéseket, de ennek ellenére hosszan vitatkoztunk a kérdésről. Voltak, akik többször nyomatékosan hangsúlyozták, hogy nagyon pontosan kell megfogalmazni a kiírást, nehogy valaki is azt érezze, hogy a kuratórium olyan morálisan ingoványosnak tekinthető terepre akarja sodorni az iskolákat, mint a vállalkozás világa. A vitának volt egy olyan olvasata, mely szerint az iskolában csak az etikus tartalmaknak van helyük, s a gazdaság világa bizony számos etikátlan, becstelen elemet is magában hordoz, tehát nagyon meggondolandó, hogy ebből mit közvetíthet az iskola. Említett kurátortársaink meg akarták óvni a KOMA-t, nehogy valaki azt érezze, hogy a közalapítvány behódol a gazdaságban uralkodó erkölcsiségnek, s ezt mintegy rákényszeríti az egyébként ettől mentes iskolai világra.

– Ebben az értelmezésben az iskola a „szent”, a tőle idegen gazdaság világa pedig a „profán”?

Puskás Aurél: Valóban volt ilyen értelmezés, de aztán meg tudtunk egyezni abban, hogy a pályázati kiírás éppen a tisztességes gazdasági magatartás értékeinek, kultúrájának a közvetítésére kíván ösztönözni, az ezt közvetítő programokat kívánja támogatni. Ez a kuratóriumi vita nem is ezért említésre méltó, hanem azért, mert jól kifejezi a pedagógusok gazdasági kultúrához fűződő viszonyát. A pedagógus törekszik alkalmazkodni mindazokhoz a változásokhoz, amelyek a világban végbemennek, megpróbál új ismereteket szerezni, megpróbálja fejleszteni a képességeit, de a vállalkozások meglehetősen bizonytalan világába nagyon nehezen tud beilleszkedni. Idegen ez a világ akkor is, ha tisztában van vele, hogy a tanítványai zöme a vállalkozások világában fog élni. Ez jelentős ellentmondás. A pedagógus közalkalmazott, aki azt várja az igazgatójától, hogy legyen gazdasági értelemben véve is menedzser, védje meg az iskolát, a pedagógust az önkormányzat és az állam elvonó technikáitól, teremtsen feltételeket a szakmai munkához. Tudja, hogy egészen más típusú gondolkodásmódot igényel, mint az, amit ő képvisel, és tőle ez a világ, ez a kultúra idegen.

Szabó Balázsné: Évek óta gimnáziumban érettségizett diákokat tanítok a gazdasági szaktárgyakra, s e munka során jöttem rá arra, hogy ezek az érettségizett fiatalok szinte semmit sem tudnak erről, s a gazdaság világában szükséges elemi tájékozódáshoz szükséges képességeknek, készségeknek sincsenek birtokában. Ez azért jelent óriási problémát, mert jelentős hányadukat nem veszik fel a felsőoktatásba, s mivel nincs semmilyen szakképzettségük, nem tudnak alkalmazottként sem munkába állni. Sokuk számára nem kínálkozik más lehetőség, mint az, hogy belekényszerülnek valamilyen vállalkozásba, úgy, hogy ehhez nincsenek ismereteik, nincs semmiféle gyakorlatuk. Ezt a helyzetet szemlélve nem kérdés, hogy az őket képző iskolának fel kell-e készítenie erre a világra vagy sem. Az általánosan képző iskola azonban nem tekinti fontosnak ezt az egyébként nélkülözhetetlen funkciót. Ennek valóban az az oka, hogy az ott tanító pedagógusok idegennek érzik ezt a világot, ez azonban valójában nem az ok, hanem következmény. A valódi ok általánosabb, társadalmi jellegű: a magyar kultúrának ugyanis nem része a gazdasági kultúra.

– Az elit kultúrának semmiképpen nem.

Szabó Balázsné: Az átlagember gazdaságról kialakult képében az ügyeskedés, a gazemberség, a zűrzavar dominál. Olyan kép, amilyenről Puskás Aurél beszélt az imént a kuratóriumi tagok, illetve általában a pedagógusok idegenkedése kapcsán. S hogy tovább bonyolítsuk a képet, hivatkoznék egy általam végzett nagyon szűk körű, mindössze néhány általános iskolai és gimnáziumi osztályra kiterjedő, a diákok gazdasági ismereteit feltáró kérdőíves felmérésre, amelynek eredményeit épp az Új Pedagógiai Szemle egyik – a gazdasági kultúra közvetítéssel foglalkozó – tematikus számában1 tettük közzé. A vizsgálatok azt mutatták, hogy miközben az általánosan képző iskolatípusokban szinte semmit sem tanítanak a gazdaság világáról, addig a gyerekek számos gazdasági fogalmat ismernek, de nem tudják a fogalmak mögöttes tartalmát, s ezért a gazdaság világáról kialakult képükbe beépül az az általános negatív tartalom, amely a magyar közvélemény gazdasághoz fűződő viszonyát jellemzi. Ennek elsődlegesen az az oka, hogy a gazdaság világáról szerzett ismereteiket senki sem segíti rendszerbe foglalni, értelmezni. Miután senki nem magyarázzák meg a gyerekeknek, hogy a vállalkozás világához hozzátartozik a verseny, de a verseny szabályozottsága is, nehezen fog kialakulni bennük az a tudat, hogy a vállalkozás, a kockázat, a verseny a gazdaság fennmaradásának fontos feltétele, s hogy a vállalkozás nem feltétlenül gazemberség. Nem alakul át a gazdaság, az üzlet világáról kialakult társadalmi kép, s ezzel csökken az esélye annak, hogy a gazdaság világában teret kapjon az etikus magatartás.

Szebedy Tas: Az alapprobléma az, hogy a magyar társadalom elmúlt ötven évében az állampolgárok döntő hányadának nem volt módja elsajátítani a vállalkozói kultúrához nélkülözhetetlenül szükséges gondolkodásmódot. A lakosság legalább 80 százaléka alkalmazottként élt, s ennek megfelelően gondolkodott. Az elmúlt évtized változásai ezért is érintették olyan váratlanul és olyan érzékenyen az állampolgárok döntő többségét. A privatizációt gyorsan végre lehetett hajtani, a piacgazdaság rendszerét, törvényi hátterét viszonylag könnyen meg lehetett teremteni, de az emberek tudatát nem lehet ilyen hirtelen átalakítani. Egy társadalmi berendezkedés tudati hatásai általában nehezen számolhatók fel, de különösen lassan megy ez végbe az oktatási szférában. A piacgazdaság világának, értékrendszerének beépítése az oktatásba azért nagyon nehéz, mert a tanárok igen nagy hányada még a megelőző társadalomban nőtt fel, sem megélt tapasztalataik, sem képzésük nem erre a világra készítették fel őket.

– Nemrégiben az Európai Unió egyik oktatási ügyekben illetékes brüsszeli tisztviselőjével volt alkalmam találkozni, aki arról beszélt, hogy milyen sokféle EU-program segíti a piacgazdaságra, a polgári demokrácia viszonyaira történő felkészülést, s hogy ezek a programok mégis milyen nehezen terjednek a volt keleti tömb országaiban. Magyarázatként nagyjából ugyanazt próbáltuk mondani, amit az imént Szebedy Tas mondott. A Közép-Kelet-Európát jól ismerő brüsszeli szakértő azt mondta, nincs idő további ötven évet várni, meg kell találni azokat a lehetőségeket, módszereket, amelyekkel valamilyen módon felgyorsítható ez a tanulási, alkalmazkodási folyamat. Ez a nem túlzottan kedves, de a realitásokat tükröző mondat vezet át a második kérdéshez: miként lehetne felgyorsítani azt, hogy a piacgazdaság működéséhez szükséges gazdasági kultúrát viszonylag széles körben, hatékonyan közvetíthesse a magyar iskola?

Puskás Aurél: Hadd utaljak egy uniós prioritásra. A Socrates-program egyik fontos célja, hogy a program által fejlődjön a vállalkozások világa és az iskola világa közötti kapcsolatrendszer. Nyugat-Európában – hasonlóan, mint nálunk – fontosnak tartják, hogy az iskolák felismerjék, csak attól a közösségtől remélhetnek pótlólagos szellemi és anyagi forrásokat, amelyben élnek. Nyilván az is fontos ebben a prioritásban, hogy az adott térség, régió iskoláiban tanuló gyerekek eljussanak azokra a lehetséges munkahelyekre, azokhoz a vállalkozásokhoz, amelyek majd potenciálisan fogadják őket, ha befejezték tanulmányaikat. Az iskolának nyitnia kell a vállalkozói szféra felé, együtt kell élnie ezzel a világgal, engedni kell, hogy ez a világ szakmai értelemben beépüljön az iskolába. Jó esélyt ad számunkra, hogy a gyerekek nagyon fogékonyak e világ iránt. Érdekli őket a vállalkozás, vonzza őket ez a téma. Erre kell tehát építeni. Fiatalabb életkorban a vállalkozásokhoz kapcsolódó játékokkal lehet bevinni ezt a kultúrát az általános iskolába. Ebben az életkorban kulcsfontosságú a játékosság, továbbá hogy több tárgy ismeretanyagában integráltan jelenjen meg a vállalkozás világa. Kétségeim vannak a tekintetben, hogy a kerettanterv mennyire teszi lehetővé majd ennek az iskolai megvalósítását. Ez a fajta játékos, integrált szemlélet nemcsak a gazdálkodási kultúra meghonosítása, hanem a civil gondolkodás, az állampolgári magatartás, a demokrácia gyakorlásához szükséges készségek fejlesztése szempontjából is jelentős. E téren éppen olyan hiányok tapasztalhatók a magyar társadalomban, mint a gazdasági kultúra terén. Nagyon fontos, hogy a kerettanterv életbelépésével ne tűnjenek el azok a lehetőségek, amelyeket a NAT biztosított e feladatok megoldására.

Szebedy Tas: Nem tudok az előző gondolatmenetemtől elszakadni. Mint ahogy igaz az, hogy nem lehet ötven évet várni arra, hogy a vállalkozással szembeni társadalmi előítéletek megváltozzanak, ugyanúgy az is igaz, hogy egy országot nem lehet egyik napról a másikra átprogramozni. A gazdasági kultúrát valamilyen központi akarattal kell megjeleníteni az oktatási rendszerben, s itt jutunk el a kerettantervhez. A gazdasági kultúra közvetítése szempontjából például jelentősége van annak, hogy e tartalom közvetítése kötelező legyen. Ettől persze nem fog megváltozni a gazdaság világához, a vállalkozásokhoz fűződő negatív társadalmi vélekedés. Öröklött félelem, ellenérzés van bennünk ezzel a világgal szemben, ami a kuratóriumi vitákban is tükröződött. Azzal lehetne a vállalkozás világához kapcsolódó negatív erkölcsi megítélést megtörni, a vállalkozást pozitív értékké tenni, ha olyan vállalkozókat tudnánk a nyilvánosság, mindenekelőtt a fiatalok elé példaként állítani, akiknek az élete példaértékű, akik a sikereiket erkölcsös keretek között érték el. Az elmúlt tíz év nem ezekben a példákban bővelkedett. Nem a szabályok, az etikai normák tiszteletben tartásáról, hanem sokkal inkább a kiskapukról, a morális korlátok felrúgásáról szólnak a vállalkozási sikertörténetek. Égető szükség lenne arra, hogy az iskola, a tantervek azt sugallják, hogy a gazdaságnak, a vállalkozásnak vannak játékszabályai, ezeket betartva is lehet érvényesülni, a vállalkozáshoz szükséges képességeket kifejteni, sikereket elérni. S ami a legfontosabb: a pedagógusnak is azt kellene tapasztalnia, hogy a vállalkozások világában van lehetőség másfajta erkölcsiségre. Persze kellenének olyan jó tantervek, tankönyvek, továbbképzési programok is, amelyek megnyerik az érdeklődő tanárokat, amelyek révén kialakul egy olyan pedagógusréteg, amely képes azonosulni ezzel a világgal, és ezáltal át is tudja adni a diákoknak mindazt, amit erről tudni kell, tudni érdemes.

Szabó Balázsné: Jó lenne hangsúlyozni, hogy a gazdasági kultúra nemcsak a vállalkozások kultúráját, a vállalkozói magatartás szabályait jelenti, hanem sokkal szélesebben értelmezett kultúraterület, amely magában foglalja a családi gazdálkodást, a professzionális fogyasztói magatartást, a fogyasztóvédelmet.

Puskás Aurél: Miközben rendkívül fontosak a vállalkozási ismeretek, gazdasági kultúrát közvetíteni nem gazdasági jellegű iskolában csak egy rendkívül széles tantárgyközi programmal lehet. A természettudományi tárgyakban meg lehet mutatni, hogy van körülöttünk egy elfogyasztható, tönkretehető világ, amelynek az erőforrásai, energiahordozói végesek. Önmagában ennek a ténynek a megértetése, beláttatása egyfajta gazdasági szemléletet adhat. A kémiai, fizikai, biológiai ismeretek ilyen megközelítésű közvetítése azonban nemcsak gazdálkodási szemléletet alapoz, hanem gazdaságetikai gondolkodást is, annak belátását, hogy nem minden a hatékonyság, a növekedés, ennél fontosabb szempont a javakkal való ésszerű bánásmód, az önkorlátozás. Történelmet igazán jól csak úgy lehet tanítani, ha a tanár érzékelteti, hogy a folyamatokban milyen erősen van jelen a gazdasági érdek. Nagyon fontos elemezni azt, hogy a történelem során a különböző hatalmak, nagy államok miképpen használták fel a gazdasági eszközöket, forrásokat. A mindennapi történések megértését szolgáló tananyagok szintén nem nélkülözhetik a gazdasági folyamatok bemutatását, az adózástól a személyes jövedelem felhasználáson át a fogyasztás kultúrájáig. Az iskola helyi tantervében végig kell gondolni azt, hogy a különböző tantárgyak pedagógusai miként tudják megjeleníteni a gazdálkodással kapcsolatos ismereteket, miként tudják fejleszteni a gazdasági kultúra szempontjából fontos készségeket.

– Számomra azért meglepő, hogy a tanárok többsége számára idegen a gazdaság világával kapcsolatos ismeretek közvetítése, az ehhez szükséges készségek fejlesztése, mert a gyerekek beviszik ezeket az ismereteket, ezt az egész szemléletet az iskolába. Ha másként nem is, de a gyerekek révén mindenképp ott van valamilyen módon a gazdasági gondolkodás az iskolában, akár akarja a pedagógus, akár nem.

Puskás Aurél: Ez bizonyosan így van, ha valahol, hát ezen a téren biztosan igaz, hogy a pedagógus és a gyerekek közös tanulása zajlik.

– Mi késztette a KOMA kuratóriumát ennek a pályázatnak a kiírására? Milyen fejlesztési folyamatokat akart segíteni a pályázattal a közalapítvány?

Puskás Aurél: Egy hátrányos helyzetű régióban, Ózdon élő kurátortársunk, Nyerges Tibor vetette fel a gazdasági kultúrával foglalkozó pályázat igényét. Ózd térsége gazdasági értelemben véve rendkívül depresszív régió, s Tibor meglehetősen jól érzékelte, hogy ennek s az ehhez hasonló településeknek a gazdasági, foglalkoztatási helyzetén igazán az iskolapadokban ülő gyerekek, fiatalok szemléletének gyökeres átformálásával lehet segíteni. Az előzetes tapasztalatok alapján tudtuk, hogy iskolák és civil szervezetek, felismerve ezt a szükségletet, megpróbálkoztak saját tananyagok kidolgozásával, illetve külföldi programok, tananyagok adaptálásával. Tudtuk, hogy vannak kitűnő munkaközösségek, akik már terjesztésre érdemes módszereket adaptáltak, dolgoztak ki. Úgy éreztük, hogy számukra fontos lenne a támogatás, a buzdítás, fontos lenne, hogy felszínre kerüljenek az ebben a témában elért modernizációs eredmények, mint ahogy azt is szükségesnek tartottuk, hogy kapcsolat jöjjön létre az ezzel foglalkozó intézmények, szervezetek között.

– A pályázati eredmények megerősítették-e ezeket az előzetes feltételezéseket?

Puskás Aurél: Optimistább voltam, mint amit a pályázatokból kirajzolódó kép mutat. Azt feltételeztem – s ez szerintem az eredmények ellenére is így van –, hogy az iskolák jelentős részében tanítanak, játszanak gazdaságot. Vannak olyan innovatív pedagógusok, pedagóguscsoportok, akik, azért mert hozzájutnak különböző vállalati támogatásokhoz, mert ráéreznek ennek a fontosságára, elkezdték tanítani ezeket az ismereteket autodidakta módon vagy egy erre specializálódott civil szervezettel együttműködve. Őket szerettük volna megszólítani a KOMA-pályázattal, hogy mutassanak fel olyan mintákat, amelyek a többiek számára is követésre érdemesek lehetnek. A pályázati kiírásban szerettük volna nyomatékosan felhívni a figyelmet arra, hogy a pályázat nem a közgazdasági jellegű szakközépiskoláknak szól, tehát nem könyvviteli tárgyak új módszereiről szóló beszámolókat várunk. Azt akartuk, hogy olyan pályamunkák szülessenek, amelyek valóban a gazdálkodás kultúráját dolgozzák fel, s a közoktatás széles területén alkalmazhatók. Valójában nem zártuk ki a gazdasági jellegű szakközépiskolákat, de azt kértük, hogy ha pályáznak, olyan tananyagokat küldjenek, amelyek adaptálhatók.

– Mennyire feleltek meg a beküldött pályázatok a kiírásban foglaltaknak?

Puskás Aurél: Elkövettünk egy hibát: miután csak közoktatási intézmények számára tettük lehetővé a pályázaton való részvételt, kizártuk azokat a civil szervezeteket, amelyek nagyon hasznos tevékenységet fejtenek ki ezen a téren. Így például a Junior Achievement és a Young Enterprise alapítványokat. Mindkét civil szervezet fontos szerepet tölt be a gazdasági kultúra iskolai terjesztésében.

– Az általunk bemutatott pályázatok közül több a Junior Achievement programjára épült, a sikeres pályázók annak módszereit, tapasztalatait használták fel.

Puskás Aurél: Nem furcsa dolog az, hogy vannak pályázók, akik valahol hallottak egy tananyagról, esetleg részt vettek egy képzésen, adaptáltak egy tankönyvet, s őket támogatja a közalapítvány? S azt, aki nagyon jól, professzionálisan csinálja, terjeszti a programjait, felkészíti a pályázók jelentős részét, pusztán azért, mert nem közoktatási intézmény, hanem civil szervezet, kirekesztettük a támogatási lehetőségből. Ezt sajnos mi a kuratóriumban elrontottuk.

– Kanyarodjunk vissza oda, hogy milyen kép bontakozik ki az általánosan képző iskolák gazdasági kultúrát fejlesztő tevékenységéről a pályázatok alapján!

Puskás Aurél: Mivel az én iskolám is pályázott, ezért én nem vettem részt a bírálatban, csak a végeredményt láttam.

Szebedy Tas: Miután nem vagyok szakember, nem én bíráltam, inkább csak a szakértőkkel tárgyaltam. Ezekből a beszélgetésekből az derült ki számomra, hogy azok a nagyon áhított, széles körű terjesztésre érdemes innovációk, ötletek csak nagyon kis számban jelentek meg a pályázaton. Bár azt is meg kell jegyeznem, hogy a szakértők nagyon szigorúan bírálták el a pályázatokat, olyan szakmai mércével, amely esetleg jó kezdeményezéseket a szakmai profizmus hiánya miatt azonnal kizárt a további tárgyalásból. A pályázati kiírás már említett leszűkítettsége következtében csak olyan iskolák vehettek részt, amelyek nem profik ezen a területen. Emiatt valóban halványabbak voltak a kezdeményezéseik. A pályázatok áttekintése után szomorúan kellett megállapítanunk, hogy a pályázó iskolák egy részének gondot okozott magának a pályázati témának, a gazdasági kultúra fogalmának a megértése. Az iskolák jelentős része ezen a fogalmon a mindennapi megélhetést kiegészítő tevékenységeknek a megtanítását értette. Így adtak be például iskolakertre, gombatermesztésre és más ehhez hasonló kezdeményezésekre támogatást kérő pályázatokat. Szerencsére azért akadt néhány profi pályázat is, amelyek tananyagait majd érdemes lesz széles körben terjeszteni. Egészen biztos, hogyha módunk lesz újabb hasonló témájú pályázatot kiírni, akkor a pályázatot bíráló szakértőktől kicsit bátorítóbb, az iskolák törekvéseit toleránsabban szemlélő magatartást kell elvárnunk.

– Jól értem: a szakértők egyfajta közgazdasági szakmaiságot kértek számon a pályázó iskoláktól?

Szebedy Tas: Nagyon magas mércével mértek a szakértők.

– Mit mutattak a pályázatok a szakértő szemszögéből?

Szabó Balázsné: Egy-egy szakértő nehezen mondhat véleményt az egész pályázatról, hiszen a beérkezett pályamunkáknak csak egy szeletét látja. Számomra úgy tűnt, hogy az általános iskolák innovatívabbak, mint a középiskolák. Az általános iskolai pályázatokban valóságos gazdasági, gazdálkodási ötletek jelentek meg, míg a középiskolai pályázatokban többször előfordult, hogy a pályázat mögött valójában nem az iskola, hanem egy-egy játékszoftver-gyártó állt, aki már az egész országot végigházalta. A pályázatban több esetben az iskola tananyagaként mutatta be ezt a játékot. Számomra azok az ötletgazdag pedagógusok voltak igazán fontosak, akik érdekes, játékos, a tanulók életkorának megfelelő módszereket mutattak be pályázati anyagaikban. Volt néhány gyöngyszem: például az az iskola, amelynek a tanulói hosszú időszakon át termékeket állítanak elő, majd a városban maguk rendezik meg azt a vásárt, ahol mindezt eladják. A termelés és az értékesítés megszervezése rengeteg ismerethez juttatja a gyerekeket, úgy, hogy közben fejlődnek készségeik, személyiségük. Volt még néhány ehhez hasonló pályázat. Ezek jelentik az előrelépést. A pályázatokat olvasva azt tapasztaltam, hogy a pályázók nem tudták professzionálisan kifejteni a pályázatra beküldött témát, ezért jó lenne, ha a KOMA tréningeket tartana a pályázók számára. Gyakori hiányosság, különösen a nem hagyományos pedagógiai témák esetében, hogy a pályázók nem tudják jól megírni, hogy valójában mit is akarnak megcsinálni az igényelt pénzből. Gyakran jó ötleteik vannak, de nem fejtik ki világosan, programszerűen ezeket. Bíráltam egy gimnázium pályázatát, amelyben a pályázók olyan programra kértek pénzt, amelyben a gazdasági kultúra fejlődését a maga történetiségében kívánták bemutatni a diákoknak. Háromszor is nekiültem a pályázati anyagnak, hogy megpróbáljam kihámozni, mit is akarnak valójában csinálni a program keretében. Az ötlet azonban olyan kezdetleges szinten fogalmazódott meg, hogy végül el kellett utasítani. Pedig valamelyik tanárképző főiskola is a program mögé kívánt állni. A pályázati témák jó bemutatásához, leírásához szükséges készségek hiánya általában véve a hazai pedagógiai pályázati kultúra nagy hiányossága. Ennek a készségnek a fejlesztését többek között a KOMA-nak is hatékonyan segítenie kellene.

– Szabó Balázsné az elmúlt években már két alkalommal is bírált gazdasági kultúra terjesztésével kapcsolatos közoktatási pályázatokat a Soros Alapítványnál. Összehasonlítva a KOMA-pályázatra beérkezett anyagokat a korábbi két pályázat pályamunkáival, érzékel-e valamilyen eltérést?

Szabó Balázsné: Nagyjából ugyanaz a kép bontakozik ki. Hasonló típusú pályázatok érkeztek mindkét kuratóriumhoz. Ott is volt néhány kimagasló pályázat, miközben számos pályázati anyagból az derült ki, hogy nem egészen értik a gazdasági kultúra fogalmát. Annyit azonban hozzá kell tenni, hogy a Soros Alapítvány első gazdaságikultúra-pályázata szinte teljesen eredménytelen volt, ezért is került sor a második pályázatra, amelyre már közel hatvan értékelhető pályázat érkezett be. A Soros Alapítvány pályázatának igazán nagy értéke az volt, hogy ott felfedeztünk egy kitűnő, általános iskolában tanítható gazdasági kultúrát feldolgozó, közvetítő tankönyvet, amelyet az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola munkaközössége készített. Ennek a könyvnek a létrehozása azért volt jelentős állomás, mert kiderült, hogy már kéziratos formájában számos környező általános iskolában, sőt az ország különböző pontjain egész iskolai mozgalom szerveződött a kipróbálására.

Puskás Aurél: Átnézve a KOMA gazdaságikultúra-pályázatának statisztikai összesítését, látható, hogy a nyertes pályázatok településtípus szerint meglehetősen eltérőek: a kuratórium díjazott kistelepülési iskolákat, vidéki kisvárosi és fővárosi iskolákat egyaránt. Tartalmukat tekintve is sokszínűek a pályázatok. Pozitívumnak tartom azt, hogy sok olyan pályázat született, amely a gazdasági problémákat az iskola közvetlen környezetében kívánja bemutatni, szerencsére gyakorta játékos formában. Voltak igen korszerű megközelítések is. Ezek közül megemlíteném azt a pályázatot, amely a bakonysárkányi tanulókat érintő gazdasági folyamatok és azok hátterének megismertetése címet viselte. Ez a pályázat a település, illetve az azt közvetlenül körülvevő kistérség gazdaságának bemutatásán keresztül kívánja megismertetni a tanulókat a gazdaság, a gazdálkodás problémáival. Az általános művelődési központ és az iskola együtt vállalkozott erre a fontos feladatra. Pozitívumnak tartom azt is, hogy több olyan pályázat érkezett, amely a családi gazdálkodásból kiindulva szembesíti a gyerekeket a gazdasági problémákkal. Ezzel a témával általában a hátrányos helyzetű települések általános iskoláiban és szakiskoláiban kezdenek mostanában foglalkozni, ahol sok gyermeknek a szülei munkanélküliek, illetve sok az olyan családból érkező tanuló, ahol óriási szükség van a racionális családi gazdálkodás elsajátítására. Van még egy pályázattípus, amelyre szívesen hívom fel a figyelmet: a mezőgazdasággal foglalkozó iskoláknak azokra a pályázataira, amelyek a megtermelt termékek eladásához szükséges képességek és ismeretek fejlesztését tűzték ki célul. Közismert, hogy a mezőgazdaságban is mennyire megnövekedett a kényszervállalkozások száma. Az ilyen jellegű vállalkozások későbbi sikeressége szempontjából óriási jelentősége van annak, ha az iskolában megtanítjuk a jövőbeli mezőgazdasági kisvállalkozóknak azt, hogy a gazdasági folyamat nem ér véget a termés betakarításával. A pályázatok rendszerint arra kívánják megtanítani a gyerekeket, hogy mit kell tenni azért, hogy a termékek valóban optimális feltételekkel jussanak piacra. Ezek a programok megismertetnek a termelők szövetkezésének lehetőségeivel, a felvásárlási csatornák keresésével, a PR-tevékenységgel. A pályázatok zöme nyilvánvalóan nem ilyen szisztematikusan megy végig a mezőgazdasági vállalkozás problémáinak tárgyalásán, a felsorolt elemek inkább töredékesen vannak jelen a tervezett programokban, mivel készítőik nem professzionális módon írták meg azokat.

– A beszélgetés elején úgy értékelték, hogy a magyar általánosan képző iskola világában kevéssé vagy egyáltalán nincs jelen a gazdaság kultúrája. Mit gondolnak, mivel segíthetné a Közoktatási Modernizációs Közalapítvány a gazdasági kultúra iskolai közvetítését? Ha mód nyílna új pályázat kiírására – amit mindannyian remélünk –, miben változtatnák meg a pályázati feltételeket?

Puskás Aurél: Azzal segíthetnénk, ha többféle pályázatot írnánk ki. Szükség lenne egy olyan pályázatra, amelyet a tanárképzéssel, illetve a tanártovábbképzéssel foglalkozó intézmények, szakmai szervezetek számára írna ki a kuratórium. Nagyon fontos lenne felhívni erre a témára a leendő és a már tanító tanárok figyelmét, bevezetni őket a számukra sok szempontból idegennek tűnő világba. Az iskolák számára kiírandó pályázatot életkor-specifikusan fogalmaznám meg, mivel mást jelent a gazdasági kultúra fogalma a kisiskolás korosztály, mást a kamaszok és mást a végzés előtt álló középiskolások számára. Előnyben részesíteném azokat a pályázó közoktatási intézményeket, amelyek gazdasági környezetük képviselőivel pályáznak, akik olyan szakmai szervezeteket, alapítványokat tudnak maguk mögött, amelyek a programok szakmai tartalmának kialakításában segítséget tudnak adni. A pályázatokon túl, a KOMA azzal segíthetné a gazdasági kultúra iskolai meghonosítását, ha támogatna olyan konferenciákat, szakmai fórumokat, kiadványokat, amelyek ezzel a témával foglalkoznak. Ezek közül a szakértők eszmecseréjének támogatását érzem a legfontosabbnak, mivel hozzájárulhat ahhoz, hogy az iskolák széles köre ismerje fel a gazdaság világára történő felkészítés fontosságát.

Szebedy Tas: A pályázatoknak nemcsak a gazdasági kultúra iskolai terjesztésében született eredeti innovációk feltárása a célja, hanem a terjesztésre érdemes modellek, módszerek, ötletek implementációját is fontos lenne elősegíteni. Az előzőekben már szóltunk arról, hogy az általános iskolák mennyivel kreatívabbak ezen a téren, s ez nem véletlen. Valószínűleg azzal magyarázható, hogy az általános iskola tananyaga nem annyira telített, a gyakorlatias szemléletnek nagyobb mozgástere van ebben az iskolatípusban, mint a középiskolában. A középiskola mérhetetlen tananyagmennyisége erősen korlátozza ezt a fajta kreativitást. Épp ezért egy új pályázat kiírásában érzékeltetni kell, hogy elsőbbsége van a gyakorlatias, a cselekvést, a tevékenységet előtérbe állító pályázati programoknak a teoretikus, papírízű, tananyagszerű pályázatokkal szemben. Nagyon egyetértek Auréllal abban, hogy azokat a pályázatokat kell előnyben részesíteni, amelyek az iskola közvetlen környezetének gazdasági valóságából indulnak ki.

Szabó Balázsné: Puskás Aurél és Szebedy Tas is fontosnak tartotta azt, hogy olyan pályázatokat támogasson a KOMA, amelyekben iskola és gazdasági környezetének szereplői együttműködnek annak érdekében, hogy a tanulók megismerjék az őket körülvevő gazdasági környezet működését, eligazodjanak világában. Fontosnak tartanám olyan pályázatok támogatását, amelyek nyitottabbá teszik az iskolát. Ezt segíti a gazdasági szféra bekapcsolása, de nagyon sokat segíthet ebben, ha a szülők gazdasági tapasztalatait is felhasználják. Ezért lehet fontos a családi gazdálkodás beépítése a gazdaság világát ismertető programokba. A beszélgetés során többször felvetődött, hogy a gazdasági kultúra iskolai meghonosodásának egyik legnagyobb gátja a pedagógus gazdasággal szembeni elzárkózása. Ezért nagyon fontosnak tartom, hogy a pedagógusképzés és -továbbképzés segítse ezen a téren a leendő és a már pályán lévő pedagógusokat. Előrelépést jelentene, ha pályázati eszközökkel is támogatnánk olyan korszerű, a hazai viszonyokhoz illeszkedő, gazdaságról szóló tankönyvek írását, megjelentetését, amelyek közelebb vinnék a pedagógust és a diákot is a gazdaság világához.

*

A fenti beszélgetésben többször megfogalmazódott az, hogy a gazdasági kultúra nem igazán része a magyar társadalom kultúrájának, s ebből következően ma még meglehetősen távol áll a pedagógusok döntő többségétől. A beszélgetés résztvevői ezt elsősorban az elmúlt évtizedek vállalkozásellenes politikájával, a mindenkiről gondoskodó paternalizmussal, az állampolgári aktivitás tudatos fékezésével magyarázták. Hasonló vélekedésekkel, magyarázatokkal jócskán találkozhattunk a rendszerváltás óta eltelt évtized során, amikor szembesültünk a piacgazdaságra történő áttérés kínjaival. Azért nehéz az áttérés a piaci viszonyokra – úgymond –, mert a magyar társadalom döntő többsége nem rendelkezik az ehhez szükséges tapasztalatokkal, tradíciókkal.

*

A gazdasági kultúra tehát nem teljesen hagyományok nélküli, épp ezért terjesztésének fontos eleme a meglévő tradíciók életre keltése. Olyan örökség ez, amelynek erkölcsi tartalmai jótékonyan hathatnak a gazdaság világával szembeni jogos-jogtalan előítéletek oldására.

Épp ezért jó lenne, ha egyszer a KOMA olyan pályázatot írna ki oktatási intézmények számára, amely arra ösztönözné a gazdasági élet majdani szereplőit, hogy tárják fel és tegyék magukévá a családtörténetek lapjain már egyre inkább elmosódó körvonalakban élő egykori életvilágot, amelyből a déd- és nagyszülők tisztessége, hite és tekintélye táplálkozott.

Szerkesztette: Schüttler Tamás