Nyomtatóbarát változat: Országos Közoktatási Intézet > Új Pedagógiai Szemle 1999 július--augusztus > A számítógép az oktatásban a harmadik évezred küszöbén

Fehér Péter

A számítógép az oktatásban a harmadik évezred küszöbén1

– Mítoszok, kételyek és remények –

A 90-es években az iskolák világméretű számítógépesítésének lehetünk tanúi, konferenciák és publikációk sora követi egymást, ahol a szerzők és előadók a sikerekről számolnak be. Kialakulóban van az új módszertan, a „digitális pedagógia”, amely arra tesz kísérletet, hogy kifejlessze a leghatékonyabb módszereket és tartalmakat a számítógéppel segített oktatás számára. A tanulmány a legnevesebb külföldi szakemberek véleményét veti össze a hazai helyzettel annak érdekében, hogy világossá váljon, merre tart a világ a harmadik évezred küszöbén.

A mítoszok kora

„A számítógépek miniatürizálásának hatására technológiai forradalom van kibontakozóban ... Egy évtized alatt akkora lesz a változás, hogy még arról sem tudunk biztosat mondani, hogy közeljövőnk a Paradicsomot vagy a Poklot hozza-e számunkra” – írta Bruno Lussato2 1981-ben. Az azóta eltelt csaknem két évtized optimizmusunkat nem csökkentette, de várakozásaink sem feltétlenül teljesültek. Ennyi idő elteltével érdemes röviden visszatekintenünk a 80-as évekre, amikor jobbára még csak az álmodozás szintjén eshetett szó az iskolai számítógépesítésről. Elsőként Theodor Roszak amerikai szociológus véleményét próbálom összefoglalni, akit bízvást nevezhetünk a „kételkedés apostolának”. Magyarul is hozzáférhető művében3 erős kritikával illeti a számítógépek „mindenhatóságát”, és számos ma is érvényes, elgondolkodtató kérdést, problémát vet fel.

Mit takar a számítógép-ismeret fogalma? BASIC? Programozás? Alkalmazások? Egérkezelés?

Ez a kérdés azért is fontos, mert ha abból indulunk ki, hogy a diák az iskolában tanulja meg a szükséges ismereteket, akkor el kellene dönteni, melyek is azok. Tovább nehezíti a kérdést, hogy milyen tudásszint szükséges és elégséges a számítógépek hatékony használatához. Ebben jelenleg megoszlik a szakemberek véleménye, így az, hogy ki mit tanul meg, a gyakorlatban attól függ, hogy melyik iskolába járt... Nem tisztázott az a kérdés sem, mit kell(ene) tudniuk a iskolai munkában számítógépet használni szándékozó tanároknak.

A számítógépek számának növekedése egyidejűleg újabb és újabb problémákat vet fel és követel.

„A gép megoldás, amely problémát keres” – mondja Weizenbaum professzor, a MIT tanára. Valóban naponta láthatunk olyan példákat, amelyek azt bizonyítják, hogy sokszor használunk számítógépet olyan esetben is, amikor azt semmi sem indokolja.

Megjelent a „felhasználóbarát számítógép” mítosza, azzal hitegetve a felhasználókat, hogy egyre kevesebb ismeret szükséges a számítógép eredményes használatához. Ennek hamisságával mindennap szembesülhet bárki, aki akárcsak egy szövegszerkesztővel készített dokumentumot szeretne más formátumra konvertálni, netán máshol kinyomtatni. Véleményem szerint az eszközök használata az egyre újabb és újabb (döntő többségében felesleges) funkciók belezsúfolásával folyamatosan bonyolultabbá válik. Így az a mítosz is gyanús, hogy informatikatanárokra, -tanításra nincs is szükség, a gépet csak alkalmazni kell a különböző tantárgyak oktatásában. Ez ugyanis feltételezi a „számítógépbarát felhasználót” vagy a „felhasználóbarát” számítógépet, amellyel az oktatás kérdéseihez érkezünk el.

Tudunk-e olyan gépet alkotni, amely azt tudja, amit a tanár? És ha igen, vajon miért szeretnénk ilyen gépet?

Tudhat-e a számítógép olyasmit, amit a tanár nem tud? (IGEN, válaszolja meg Seymour Papert konstruktivista elmélete.)

Alkalmazhatók-e a gazdaság fogalmai, szemlélete, nyelvezete az oktatásban?

Ez utóbbi kérdés rendkívül időszerű napjainkban is, amikor olyan kifejezésekbe ütközünk lépten-nyomon az iskolák kapcsán, hogy gazdaságosság vagy minőségbiztosítás. Kétséges, hogy ezek mindenféle változtatás nélkül megállnák-e helyüket az oktatás területén. A felvetésekre Roszak kétkedő válaszokat ad, amelyek továbbra is nyitva hagyják a kérdések többségét. Óva int bennünket attól, hogy elhiggyük: „a gondolkodás információfeldolgozás, tehát számítógép nélkül lehetetlen”.

Arra a felvetésre, hogy minek is kell az oktatásban a számítógép, Roszak válaszait túlhaladta az idő. A számítógép már nem státusszimbólum nálunk sem, és valós tény az is, hogy a jobb állások elnyerésének alapfeltétele a számítógépes ismeretek megléte. Hiszen a 90-es évekre új kihívások jelentek meg.

Felnövekszik a net-generáció...

Az Internet világméretűvé válásával egyidejű jelenség az új nemzedék, a „net-generáció” megjelenése. Azokról a fiatalokról van szó, akik már gyerekkoruktól kezdve hozzáférnek a számítógéphez, és ugyanúgy használják az Internet lehetőségeit, mint a televíziót vagy a videót. Óriási kérdés, vajon milyen hatással lesz a jövőnkre az új generáció új világlátása?

A digitális jövőt elemző könyvében4 Negroponte, a MIT Média Laboratóriumának igazgatója azzal érvel, hogy a digitális forradalom egyik legfőbb hajtóereje a generációs különbség. Seymour Papert kutatásaira támaszkodva bizonyítottnak tekinti azt a tényt, hogy a konstruktív megközelítésű alkalmazások (a „learning by doing” – a cselekedve tanulás, valamint a hatékony, konstruktív tanulási környezet megteremtése) a számítógépek felhasználásának legjobb módjai. Erre nagyon alkalmas a Papert által kidolgozott LOGO programozási nyelv (amelynek már magyar nyelvű változata is létezik Comenius LOGO néven), illetve az egyre népszerűbb LOGO-Lego-szerű, számítógépekhez kapcsolható és azzal vezérelhető konstrukciós játékok. Az információs játékok megkönnyítik a gyermekek számára a valóság és az absztrakció kapcsolatát, de a szerző is elismeri azt, hogy mindez „hard fun”, vagyis nehéz szórakozás. Sok olyan diák van, akinek nem feltétlenül felel meg a számítógéppel segített oktatás. Ez komoly problémákat okozhat a távoktatással szervezett kurzusokon.5 Sőt, ha továbbvisszük a gondolatmenetet, a társadalom megosztottsága nemcsak (és elsősorban) gazdagok és szegények között történik a „tudásalapú” társadalomban, hanem a jól fizetett tudásmunkás (knowledge worker) és az alulfizetett kiszolgáló személyzet között. Aki nem lesz képes az „új írásbeliséget” elsajátítani, az komoly (valószínűleg behozhatatlan) hátrányba kerül.

Térjünk vissza a felnövekvő nemzedékhez. Don Tapscott már a net-generációt elemző empirikus kutatásokról számol be művében.6 A szerző felsorol néhány olyan állítást, amelyek ugyan igazak, mégis hamis következtetések levonására csábítanak.

1. Az oktatás problémáit nem tudja a technológia megoldani. <181> Tehát le kell állítani vagy lassítani a modern digitális eszközök iskolai elterjedését.

2. Ostoba dolog számítógép-használatra tanítani a gyerekeket, ahelyett, hogy írni, olvasni és számolni tanítanánk őket. <181> Tehát ne tanítsunk számítógépes ismereteket.

3. Az oktatás közösségi jellegű folyamat. <181> Tehát a számítógép mint individuális eszköz, gátolja az oktatást.

4. A tanárok jól képzett szakemberek, akiknek legfőbb célja a diákok fejlesztése. <181> Tehát nem akadályozói az újdonságok elterjedésének.

A felsoroltakból is kitűnik, milyen ingoványos talajra tévedtünk. Ezért is lenne fontos a konkrét empirikus kísérletek megkezdése, hogy biztos támpontot adjanak az újdonságok bevezetéséhez. Vitathatatlan, hogy az új, interaktív média által segített oktatás új paradigmákat kíván. Ennek lépcsőfokait a következőkben foglalja össze Tapscott.7

– Átmenet a lineáris oktatás és a hipermédia alapú oktatás között.

– Az instrukciók és utasítások helyett konstrukció és felfedezés (felfedeztetés).

– Tanárközpontú oktatás helyett tanulóközpontú oktatás.

– A tananyag „bebiflázása” helyett azt kell elsajátítani, hogyan tanuljunk, hogyan navigáljunk és hogyan szelektáljunk.

– Az iskolai tanulás helyett egész életen át tartó tanulás (life-long learning).

– A mindenki számára tervezett „egyenoktatás” helyett egyéni, testre szabott képzés.

– Az oktatás kínszenvedés helyett szórakozás legyen.

– A tanár adó (információforrás) helyett segítő (facilitátor) legyen.

E tézisek valóra váltásának kulcsszereplője a TANÁR! Mégpedig nem a porosz szellemű, mindent tudó, mindenhez a legjobban értő tanár, hanem egy olyan új szellemű vezető8, aki képes hozzásegíteni a tanulókat az aktív, önálló, de mégis közös ismeretszerzéshez, és folyamatos önképzéssel lépést tart az újdonságokkal, netán a saját tanulóival. Hazai mérések9 szerint elmondható, hogy a tanárok körében (még) megvan az érdeklődés és a hajlandóság az új ismeretek és módszerek elsajátítására, a legkomolyabb korlátot pillanatnyilag a szükséges technika és a támogatás hiánya jelenti. A hálózatot használók száma napról napra nő világszerte, és a legfrissebb adatok10 szerint hazánkban is eléri a félmilliót. Ennek egyre nagyobb hányadát alkotja az új generáció, így bizonyos, hogy arányában egyre kisebb a pedagógusok száma...

Multimédia és/vagy Internet?

Vajon melyik a fontosabb vagy nagyobb hatású az információs technológia két új vívmánya közül? A kutatók nézőpontjai ebben a kérdésben is eltérőek. Komenczi Bertalan a multimédia fontosságát mint az új tanulási környezet alapjául szolgáló Neumann-univerzum meghatározó elemét hangsúlyozza.11 Vámos Tibor szerint „az információcseréhez, az információs hálózaton történő kiterjedt kommunikációhoz ... szükség van a klasszikus, humán kultúrára... Ha nem rendelkezik ezzel az egyén, akkor valójában nem tudja kihasználni azt a hihetetlenül kitáguló kommunikációs lehetőséget, melyet az informatika ... biztosít... a multimédia-anyagok felhasználása a tananyag-közvetítésben növeli az ismeretszerzés, a tanulás hatékonyságát ... élményszerűbbé, színesebbé, érdekesebbé teheti a programokat.”12

Álláspontom ettől némileg különbözik. Bár nem vitatom a multimédiás anyagok érdekességét, mégis úgy vélem, az igazi forradalmi változást az Internet hozza magával. Csupán két ellenérvet említenék. Miért kellene például kis méretű és gyengébb minőségű videót néznem a számítógép képernyőjén, ha megtehetem ugyanezt a videón, netán a televízió képernyőjén keresztül? A másik érv pedig az, hogy a multimédia sohasem lesz olyan interaktív és élő, mint egy igazi, online internetes kapcsolat, amelynek másik végén esetleg egy valódi emberi lénnyel kommunikálhatok egy számítógép helyett.

Az előző gondolatmenetet Esther Dyson szavai is alátámasztják. „A multimédia iránti rajongás árnyoldala éppen az, hogy elveszítjük a puszta szó erejét, pedig a szavakat olcsón lehet előállítani és olcsó terjeszteni is. Éppen az bennük az izgalmas, hogy több szellemi erőfeszítést és figyelmet követelnek a befogadótól, csakúgy, mint az előadótól. Összefüggő gondolatmenettel nem könnyű előállni... és azt követni sem egyszerű... ebben a folyamatban születik egy bizonyos érték, amit a multimédia többnyire nem képes megteremteni. Ez a tudás, vagyis a megértés.”13

Természetesen nem kívánom kétségbe vonni a multimédia szerepének fontosságát, inkább egy másik nézőpontra hívnám fel a figyelmet. A kész multimédiás eszközök passzív vagy „lejátszásszerű” használata helyett sokkal több aktivitást kínál és kreativitást kíván a multimédiás vagy még inkább hypertext/hypermédia alapú anyagok létrehozása14 vagy azok kidolgozásában való részvétel. Ez többirányú fejlesztési eszközt kínál a pedagógus számára is. A tanulók egyénileg is dolgozhatnak, de lehetőség van projektmunka megszervezésére is. Az adatgyűjtés, a tervezés, a szervezés, az adatok számítógépre vitele stb. olyan összehangolt tevékenységsort igényel, amelyben a tanár tanácsadói, segítői szerepe elengedhetetlenül fontos, mégis tág teret enged a tanulói önállóságnak. Ugyanakkor a tanulók elsajátíthatják a közös munka szervezésének és eredményes kivitelezésének technikáját, módszereit, amelyek szerepe egyre jelentősebb lesz napjainkban. Vámos Tibor szavait idézve „óriásira nőtt az információs óceán”, kis csónakokkal már nem nagyon lehet eredményesen hajózgatni rajta. Eltűnnek a szoftvervilágból a „magányos farkasok”, a programokat, adatbázisokat, website-okat jól szervezett, specializált teamek készítik. Ezért különösen fontos a csoportmódszerek használatának megtanulása, ahol minden résztvevő a számára legtesthezállóbb feladatokat oldja meg. A kutatási eredmények bizonyítják, hogy ez az út járható, és a tanulók motiválásának eredményes módja, sőt segíti az új ismeretek elsajátítását.15

Nem elhanyagolható az a kérdés sem, hogy az eredményes alkalmazáshoz az egyéni eltéréseket is figyelembe kell venni.16 Ezek a következő három területre terjednek ki: különbözőségek a számítógépes tevékenységformákban, különbségek az egyes diákok tanulási képességeiben és számítógépekhez való viszonyulásában, valamint különbözőségek a tanárok megközelítéseiben.

A Web, a világot átszövő háló még csak „kisgyermek korú”, fejlődése elején tart. Szülőatyja, Tim Berners-Lee szerint „Nagyon fontos felismernünk, hogy a WEB azzá lesz, amivé tesszük... Írd le és olvasd el és írd le, amiben hiszel. És ha így teszel, akkor Te csinálod a Web-et, ami egy értékes dolog. Ha más emberek is elovassák [amit írsz], akkor gondolataid terjedni fognak, de ez nem előfeltétel. A Web semmit nem kényszerít Rád. Ha aggódsz amiatt, hogy gyermekeid gyenge minőségű információkhoz jutnak, tanítsd őket. Tanítsd őket arra, mit olvassanak, és tanítsd őket arra, hogyan ítéljék meg az információk értékét.”17

Kételyek és remények – milyen lehet a jövő?

Az előbbiekben idézett szerzők valamennyien a digitális jövő pozitív képeit festették elénk. Michael Dertouzos, a már többször emlegetett massachusettsi műegyetem számítástudományi tanszékének vezetője kissé más víziót vázol fel.18 Az idézett szerzők műveire egy szójátékkal reagál: „Digitális létünk az előttünk lévő úton miért NEM az, ami lesz?” („Why Being Digital on The Road Ahead19 is NOT What Will Be?”)20

Dertouzos azt vizsgálja, hogyan változtatja meg egész életünket a létrejövő, egész világra kiterjedő információs piactér. Az oktatás területén több komoly kérdést vet fel. Például:

  • Ténylegesen növelik-e az oktatás hatékonyságát az információs piac szolgáltatásai?

  • Hatékonyabb lesz-e az oktatás csak azért, mert érdekesek a számítógépek?

    Az eddigi kutatások szerint a második kérdésre sajnos valószínűnek látszik az a válasz, hogy a diákok motiváltsága addig tart, ameddig az új eszköz „varázsa”. Ez természetesen nem csak a számítógépes eszköztárra igaz, de sovány vigasz, ha csak a költségeket nézzük.

    A konkrét kísérletek eredményeit szemügyre véve Dertouzos azt állítja, hogy a sokat ígérő, drága kísérletek, amelyeket a számítógéppel segített oktatás területén végeztek, szerény eredményeket hoztak. Azt javasolja, hogy az új módszerek, eszközök kikísérletezését a jövőben kevésbé költséges módon, kevés tanuló bevonásával végezzék. Bár a nagy áttörés még várat magára, ez semmiképpen sem ok arra, hogy ne tegyünk semmit! Az információs piac megváltoztatja az oktatás eddigi hagyományos formáit: létrejön a tanulók és iskolák piaca, mindennapossá válnak a virtuális egyetemek. Ennek csírái már hazánkban is léteznek (lásd Uniworld Virtuális Egyetem).

    Érdemes szemügyre venni egy újabb kísérlet eredményeit, amely a már említett Bill Gates cége, a Microsoft és a japán Toshiba támogatásával valósult meg. A Microsoft által kezdeményezett Tanulás bárhol/bármikor (Anytime/Anywhere Learning) program keretében 1996 őszén 55 önkéntes iskola 300 diákjának biztosítottak notebook számítógépeket otthoni használatra Kaliforniában. A project első két évének eredményeit a finanszírozóktól független cég összegezte, az elkészült kutatási jelentés az Interneten is olvasható.21

    A kísérlet közelmúltban publikált legérdekesebb megállapításai a következők.

    – Mire használták a leginkább a gépeket a diákok?

    szövegszerkesztés/jegyzetelés 70%, illetve 64% 
    házi feladatok elkészítése 64% 
    prezentációk készítése 58% 
    Internet használata 52% 
    oktatóprogramok futtatása 43% 

    – Változások következtek be a tanárok tanítási stílusában (saját bevallásaik szerint). Csökkentek a hagyományosnak tartott módszerek, jelentősen növekedtek viszont a projektalapú és a tanulóközpontú módszerek.

    – Szintén a tanárok számoltak be a diákok érdekes fejlődéséről. Kezdetben munkáikat az indokolatlan, mondhatni öncélú „csillogás-villogás” jellemezte (például a legkülönbözőbb betűtípusok és stílusok használata a Word szövegszerkesztőben vagy a túlzásba vitt animációs és hangeffektusok a PowerPoint prezentációs programban). Ahogy azonban „aklimatizálódtak” a gépek és szoftverek mindennapos használatához, a hangsúly a lényegesebb tartalomra helyeződött át.

    – A diákok tevékenységét vizsgálva kiderült, hogy a notebookkal rendelkező diákok mindkét korosztályban (7. és 10. osztályosok) több időt töltöttek a számítógép előtt, mint géppel nem rendelkező társaik. Örvendetes volt a diákok azon törekvése, hogy minden esetben a feladathoz legjobban illő eszközt találják meg. Ha minőségi munkát kellett elkészíteniük, akkor notebookot használtak, de a papírt és a ceruzát választották, ha az is elégséges volt a feladat megoldásához.

    – A tanárokat kérdezve kiderült, hogy a számítógépek iránti lelkesedésük a kísérlet folyamán egyáltalán nem csökkent. A megszokott előadói szerep helyett sikeresen alkalmazkodtak az új, segítő/mentor szerepkörhöz. A tanárok 87%-a biztosan állította, hogy a diákok munkájának minősége növekedett. 71%-uk szerint a diákok érdeklődése az iskola és a tanulás iránt erősödött.22

    Elmondhatjuk tehát, hogy már pozitív kutatási eredmények is rendelkezésre állnak, de tartok tőle, hogy az ismertetett notebook-projekt hazánkban még jó ideig csak az álmodozás szintjén marad. Ugyanakkor az Egyesült Államokban óriási a lelkesedés a hordozható gépek iránt. A „Tanulás bárhol/bármikor” programba azóta 500 iskola 60 ezernél több tanulója és tanára kapcsolódott be, és az idei tanévtől hasonló pilot-projekt kezdődik Kanadában és Nagy-Britanniában is.

    Mielőtt „hazatérnénk”, álmodozzunk még egy kicsit a jövőről23, és nézzük meg, mit jósolnak a kutatók a következő 25 évre!

    2002 – kézírást felismerő számítógépek

    Ilyen eszközök már léteznek, de jelenlegi fejlettségi szintjük még komoly kívánnivalót hagy maga után. A valódi kézírás elolvasásában már jó eredményeket érnek el a szkennerek, tehát várhatóan a méretbeli kicsinyítés megoldhatónak látszik.

    2005 – számítógép lesz a sakkvilágbajnok

    Kaszparov, a jelenlegi világbajnok már elvesztett egy mérkőzést az IBM által fejlesztett Deep Blue ellen... Fontos azonban megjegyezni, hogy a mesterséges intelligencia szempontjából ez még nem jelent döntő áttörést. Ha a sakknál bonyolultabb játékokat tekintjük (például a go-t), a számítógép továbbra is komoly hátrányban van az emberrel szemben.

    2005 – szoftver szuperdisztribúció

    A szoftver szuperdisztribúció fogalma korántsem új, hiszen korábban a nagy számítógépekhez tartozó terminálok idején is hasonló módon működött a rendszer. Ami az újdonságot jelentené, az az, hogy a szoftverek terjesztése a mostanitól eltérően ingyenesen történne (például az Interneten vagy más hálózaton keresztül), és a gépekbe épített speciális chipek informálnák a gyártókat arról, hogy a terméküket éppen használja valaki. A számlázás az így kapott információkon alapulna.

    2013 – digitális könyvek, virtuális könyvtárak

    A digitális könyvek területén már léteznek próbálkozások, de mindez jelenleg csak az előzetesen megvásárolt könyvek használatára korlátozódik. A virtuális könyvtár szintén alakulóban van (lásd például a Gutenberg Projectet, illetve a Magyar Elektronikus Könyvtárat). Kételkedő hangok is hallatszanak, Ken Downling24 szerint „a könyvek (elektronikus) gyűjteménye még nem alkot könyvtárat, mert a könyvtárnak olyan védett, nyilvános hely szerepét kell betöltenie, amelynek szocializációs és kommunkációs funkciókkal is rendelkeznie kell.

    2016 – holophone (3D holografikus telefon)

    A holophone megalkotásához szükséges hologram technológiáját már ismerjük, a legnagyobb korlát ebben az esetben a rendelkezésre álló sávszélesség.

    2019 – önállóan közlekedő járművek

    Önállóan közlekedő járművekkel kapcsolatos kísérletek már évek óta folynak az Egyesült Államokban, de a jelenlegi eszközök még nem elég intelligensek ahhoz, hogy a nagyvárosi forgalomban eredményesen közlekedni tudjanak.

    2020 – emberek a Marson

    Az informatika észrevétlenül behálózza a mindennapjainkat, szinte alig található olyan terület, ahol „hatástalan”. Igazán nagyszerű akkor lesz, amikor „láthatatlanná válik” – mondja Mark Weiser, a Xerox vezető kutatója. Gondoljunk csak a szemüvegre! Viselője rajta keresztül látja a világot, mégpedig anélkül, hogy folyamatosan tudomást venne a létezéséről.25 Ahhoz, hogy ez a jóslat valóra váljon, nem csupán a gépeknek kell jelentős változáson keresztül menniük, de nagy valószínűséggel a felhasználóknál is új nemzedékre van szükség.

    Mi a helyzet itthon?

    A Sulinet program első szakaszának 1998 augusztusában történt lezárása kapcsán örömmel mondhatnánk el, hogy a hazai középiskolák hozzájutottak az Internethez. Mint azóta kiderült, az általános iskolák bekötése nem folytatódik, a tartalomszolgáltatás területén pedig kevés előrelépés tapasztalható. Clinton amerikai elnök 1997-es éves jelentésében a következő négy évre a legfontosabb célok között jelölte meg azt, hogy „minden 12 éves kapcsolódhasson az Internetre”.26 Mi már ennek közelébe értünk, kár lenne ezt elvesztegetnünk. Félő, hogy koncepció hiányában elherdáljuk a már meglévő értékeket, és ismét lemaradunk abban a globális versenyben, amelynek fő terepe az Internet, az informatika mindent átfogó világa. Máris érzékelhető az iskolák és a pedagógusok részéről egyfajta elkedvetlenedés, ami oda vezethet, hogy a számítógépekre áldozott komoly összegek kidobott pénzek lesznek. Ugyanakkor Európa számos országában felismerték már, hogy az ICT (Information and Communication Technology, azaz az információs és kommunikációs technika) fejlesztésnek fő komponense a gépek mellett a tanár. Ehhez nem elégséges megtanítani a tanárokat a számítógépes alapismeretekre (elégségesek-e egyáltalán az alapismeretek?), hanem a pedagógiai, módszertani tudnivalókat is el kell sajátítaniuk. Ennek érdekében kétlépcsős tréningeket terveznek Európa különböző országaiban27, valamint segítik a tanárokat a számítógéphez jutásban is. Világosan látszik tehát, hogy a fentiek hiányában a rendszer nem képes az új technológiából származó hasznot maximálisan kiaknázni.

    Milyen problémák akadályozzák leginkább a Sulinet működését:

    – Nincs központi felhasználói támogatás. Külföldi mintára nálunk is célszerű lenne megszervezni egy olyan szakértőkből álló, kis létszámú teamet, amely a felhasználók technikai jellegű kérdéseire, problémáira nyújt megoldást. Ehhez hasonló elképzelés a Soros Alapítvány iskolai rendszergazda programja, de a javasolt támogatásnak központinak kellene lenni, legalábbis finanszírozás terén.

    – Nincsenek olyan támogatott kutatóhelyek, ahol a számítógéppel segített tanulással kapcsolatos módszertani kísérletek lefolytathatók lennének! Ezek hiányában új eredményeket hozó kutatás nem képzelhető el.

    – Nincsenek olyan tananyagok és segédanyagok (például tanári kézikönyvek), amelyek a számítógéppel segített tanulást támogatnák. Egyre több magyar nyelvű CD-ROM jelenik meg, ezek döntő többsége azonban lexikonszerű ismereteket tartalmaz, önálló tanulásra, kreatív feladatmegoldásra szinte egyik sem alkalmas. (Üdítő kivételként említem meg a bajai készítésű Manó-sorozatot, amely kisiskolások részére nyújt(ana) nagyon igényes anyagot, de alsó tagozaton igen ritkán fordul elő, hogy multimédiás számítógéphez jutnának a tanulók és tanítóik...)

    – Gyakorlatilag nincsenek szoftverek az 5–8. osztályba járó korosztály részére sem, holott az informatika oktatásának megkezdése éppen erre a szakaszra tehető, és ekkorra a diákok már általában rendelkeznek a szükséges gépkezelési ismeretekkel is.

    – Hiányzik egy igazán színvonalas szakmai folyóirat (vagy weblap), amely a számítógéppel segített oktatáshoz adna módszertani segítséget, emiatt az érdeklődő kollégák nagy része nem jut megfelelő információhoz.

    Reménykedjünk, hogy a hamarosan elkészülő új Nemzeti Informatikai Stratégia olyan szerepet szán (és biztosít!) az oktatásnak, amely hozzásegíthet bennünket ahhoz, hogy ne szakadjunk le végleg azoktól az országoktól, amelyek a digitális forradalom élvonalában járnak!

    Összegzés

    Számos nézőpontból vizsgálva a számítógépes oktatás jövőjét, láthatjuk, hogy nincs egyetlen üdvözítő megoldás, sőt mi több, az is megeshet, hogy „Egy igazság ellentéte egy másik igazság!”. Abban azonban bizonyosak lehetünk, hogy a kutatók és az iskolában dolgozó pedagógusok szoros együttműködése lehet csak a sikeres változások kulcsa. Még csak az első lépéseket tettük meg, és Gates szavaival: előttünk az út! A net-generáció már itthon is a kapukat döngeti, nincs idő a további késlekedésre.