szemle_2003_2_marai-1.jpg

KÖNYVEK

"Este nyolckor születtem..." Hommage á Má-rai Sándor. Szombathely, Bár, 2000, 342 p.

Márai művei vizsgálatának eddigi köteteit (Rónay 1990, Szegedy-Maszák 1991, Lorinczy 1993, 1997, 1998, Czetter 1999, Fried 1993, 2000) követően vehetjük kézbe a centenárium alkalmából Szombathelyen megtartott konferencia anyagát. A szerkesztői előszó számba véve az indokokat is leszögezi, hogy a résztvevők "...az életmű egy-egy részletéről, kisebb-nagyobb összefüggéseiről beszéltek, mintsem az egészéről... mintsem a teljes oeuvre-ről nyilatkoztak volna (bár akadt, aki ez utóbbit is megkísértette)... A szintézisteremtés ideje nem jött még el" (7-8. p.). Számunkra a "megkfsértést" jelenti a legátfogóbban Nagy Sz. Péter A Kalandtól a Rendig. A polgár feletti polgár mítosza című "tartalmi és formai tipológia" (111-119. p.), amelyben az író regényeit jellemzi és osztályozza az elsőtől [A mészáros, 1924) a Sirályig (1943). Tétele a Kaland (szabadság, kiszakadás, mítosz) és a Rend szembeállítása, amelynek képlete A zendü-lőkben - ezt Márai egyik legjobb regényének minősíti - a korábbiakhoz viszonyítva már tisztább, "társadalmilag hitelesebben motivált" (112. p.). A szigetben abszurd végleteiben van jelen, s e póluson nem folytatható, míg legtökéletesebb regényével, az Egy polgár vallomásaivá] (1934) elérkezik a tulajdonképpeni fordulóponthoz úgy, hogy az saját kiválásának a története a polgárságból, de egyúttal e világ áthagyományozott értékeiből a polgár feletti polgár fikciójának megteremtése, A féltékenyekben (1937) kiteljesedő mítosszá fejlesztve.

Ha szemléltetni kívánnánk a fordulatot, az Egy polgárbó\ egyebek közt a "szökésre" utalnánk (Révai, Negyedik fejezet, 239. skk.), s az átértékelődésre akár a "- Megölték a trónörököst - " közlés idézésével (I, 303. p.) vagy a vallomás leírásával és szállóigévé vált szavaival - "emlékezni és hallgatni akarok" (II, 333. p.).

A Válás Budánban a szerző szerint a Rend már megtartó szimbólum, s fölénybe kerül szemben az irracionálissal. A folytatásban A féltékenyeket és a Vendégjátékot, továbbá a Szindbád rájátszásait az esztétikainak az intenzív átszövődései tartják szinten (itt nem bocsátkozunk abba, hogy a "rájátszásban" észlelhetjük a teóriából ismert szándékolt-szándékolatlan kettősnek nem mértanilag vett egyenlőtlenségét is...). Az igazi, A gyertyák csonkig égnek és a Sirály, "az életmű leggyengébb darabja", már lecsengés (116., 118. p.).

A gyertyák és a Válás "írói stratégiáját" veti össze helytálló érvelésében, kiemelve ez utóbbi többrétű megalapozottságát és kihatását Grendel Lajos (83-87. p.), s említést tesz A gyertyák fordítássikeréről olasz és német tolmácsolásban. Cseh fordításának (2002) elemzése talán a nyelvi-stilisztikai többlet vagy másság hatására hívná fel figyelmünket. S megjegyezhetjük, hogy a felsoroltaknak az életmű perspektívájában módosulhat az értékelése.

S e helyütt kapcsolhatunk vissza Nagy Sz. Péter taglalására, Atmoszféra és stílus fejezetére, ahol mint a Márai-mű lényegi sajátságáról szól a "stiláris eszközökkel megteremtett" hangulatról és atmoszféráról (117. p.); "E korántsem külsődleges elemek nemcsak színezői, értelmezői, végső soron meghatározói is Márai gondolatainak, tanításainak" (119. p.). Műfaji szinten pedig kitér a regény lirizálódására a két világháború között, a lírára, a "hangra", amely operaszerűvé alakítja a Vendégjátékot. Stílusfelfogása ezáltal közel kerül a mikói koncepcióhoz, a stílus nem választódhat külön a tartalmat összefogó témától. Egységük sejlik fel Lorinczy Huba nem kevésbé jelentős dolgozatában (121-137. p.), amikor Schöpflint i-dézi és saját összegezésében (vö. 123-124., 137. p.), bár fogalmazásában a "nyelvészeti stilisztika" szerepel (124., 137. p.). De nem vall másra V. Raisz Rózsa Márai-kitételek gyűjteménye sem a stílusról (211-217. p.).

Példafeltáró célzattal Láng Gusztáv egyik Márai-tanulmányába fogództunk legutóbb (Fórum Társadalomtudományi Szemle, 2001. 1. sz. 178. p.), ha az idézetből egy zárójel közben el is maradt... A kötetben közzétett a Vendégjáték hármasának (Giacomo, Franciska, Párma grófja) szerepelosztását

186 Könyvek

és átváltásait fedi fel. Az eredetileg más szférából származó terminust szükségszerűen módosítja mint a szerep és a személyiség azonosító vagy ellentett voltát; kutatva a választ arra, vajon a "valóságost" és az "irodalmit" tekintve a főalak választása szerepkonfliktusos-e (77. p.). Válaszadását többré-tűségében, az átfedődést és átváltást mint a jelentés-értelem történését, a kaland és a szabadság egybeesésének, értékegyezésének követelményét értjük meg Casanovánál; mint az önazonosság elérését és teljesítését. A Szerep és személyiség (75-81. p.) közelítései alig igényelve újraolvasást, a regény kifejletében az alkotói szándéknak, szerkezeti motiváltságnak, a definícióknak és a felidézett szemelvényeknek, az olvasói élménynek adott összeillesztése nem vonatkoznak csupán a regénybelire, hanem az életmű az életmű integráló tényezői egyben.

Kulcsszavai - szerep, személyiség, szabadság, boldogság - vibrálása tér vissza vagy elővételeződik Mészáros Andrásnak "szerelemontológiai olvasatában" másnemű beállítás és konklúzióként (Márai Casanovaképe a Vendégjáték Bolzanóban c. művében; 65-73. p.). A szerző a téma, tárgykör lételméletének és filozófiatörténetének külön monográfiát is szentelt (1993). Mindketten ugyanazokra az epizódokra támaszkodnak a regényben, s elmés, ahogy Mészáros vezeti be az irónia jelenlétét, amelynek meghatározása nem hiányzik Lángnál sem (i. h. 76. p.).

Az, hogy a kötetnek a fentiekben csak egyféle övezetére figyeltünk, nem rangsorolás. A konferencia anyaga teljességében tartalmas és tanulságos, tudatosítjuk általa és a kifejezettebben ismétlődő hivatkozások által a ráfigyelés módját, valamint körülhatá-roltságát. Szigeti Jenő A harminc ezüstpénz (A Biblia és egy Márai-regény) írásában (97-110. p.) összefoglaltak például a Márai-jelenség további összetevőire vethetnek fényt, ahogy tudósításának végén utal erre. Az alkotás sorsára vonatkozókból, az írói kommentárból és saját híradásából összeálló szövegben többek közt az Ami a naplóból kimaradt. 1949 (Toronto, Vörösváry, 1999, 118. p.) lapjának egy részletéhez, bekezdéséhez kötődünk (lásd i. h. 109. p.) -"Másik tanulság: a császár nézi - április közepén -a >>virágzó narancsfákat". Igy írtam, két év előtt. Most kijavítom: az >>el<<-virágzott na-

rancsfákat nézi... Mert most már tapasztalatból tudom, hogy április közepén e tájon mindenfelé, még Sorrentoban is elvirágzot-tak a narancsfák. Ez az >>el<

Márai életművét irányvételként a 20. század eszmetörténetének, Spenglernek, Ortegának, Freudnak hatáskörzetébe helyezik, regényeinek sorát esszéinek, tanulmányainak, tárcáinak és karcolatainak szövevényével együtt főképpen a Naplókban is kijelölt írók alkotásaival hozzák összefüggésbe. Az Egy polgár vallomásában olvasmányairól ír, s Kafkát nevezi meghatározónak, bár munkáiban e hatás kimutathatatlan. Lírafordításai Emberi hang. Versek (Kosice, Glóbus, 1921) kötetnek a végére csatoltak. Első négy regényének háttéri ihletését Nagy Sz. Móric, Duhamel, Cocteau, Montherlant hozzárendelésével tünteti fel. (A kafkaihoz lásd mégTur-czel Lajos: Triptichon Márai Sándorról. Uő: Irodalmi hódolások és szeretetnyilvánítások. Pozsony/Bratislava, Madách-Posonium, 2000, 53-64. p.). A vele egyidős Julién Green Leviathan\ánaW (1929) atmoszféráját közelről érzi. Thomas Mann család- és nemzedéktörténeti regényét a kutatók a vizsgálódásból sehol sem hagyják ki.

Az ismertetett kötet nyomán is nyilván felmerülhet a szelekció és a rendszerré alakítás igénye oly módon, ahogy azt Rákos Péter feltételezi Márai Sándor - Az alkat és a folyamat összegzésében (uő: Prágai őrjárat. Pozsony, Kalligram, 1995, 131-135. p. és Lírai őrjárat. Irodalmi Szemle, 1991. 4. sz. 376-380. p.). Eszerint, bár a két pálya közt csak a két szakaszra osztódásuk az összekötő, ha Adynál költészetének statikáját az egyes motívumkörök, Ady-titkok képezik, Maráinál a statika mindvégig gyarapodva nem "a témából, az ábrázolt világ anyagából" való, "hanem magatartása és világszemlélete differenciált és változékony attitűdjeiből" (i. m. 132. p.). Elemei az urbánus-

Könyvek 187

ság szociográfiája, "nyugatias irodalmi alapállása" és a kortárs magyar irodalomban az összemérésből tipológiailag kiszabható topográfiája (uo.). "Emfgyen körülhatárolva és elhatárolva Márait mindattól, ami nem ő, eljutunk az egyedi fenoménhoz, őhozzá" (133. p.), ami a rárétegződő második szakasz kínálatával mint "parancsoló szükség" (131. p.) egészül ki, hasonlatosan Ady fejlődéséhez az alkotás dinamikájának és az elfűző-dés meglétének benne. Miután mindketten "akkor emelkednek jelképi magaslatra, amikor életművük zömét már maguk mögött tudhatják" (i. h. 132. p.). A kétszakaszosság analógiája tehát metodológiai rávezetés; ki-vonatolásunkkal nyomatékosftjuk, hogy Rákos Péter tömör szövegezésében miképpen van benne "minden". Igazolásul folytatva Maráira - "A pálya második szakaszában mélyül el... az első szakasz értelme. Kimondom: ha alapvető is, természetszerűen mindent megalapozó az első szakasz, a második mint az első... betetőzése jelentősebb, fontosabb" (i. h. 135. p.). Mi egyelőre az életműnek inkább csak a pilléreire összpontosulhatunk, vagy arra figyelünk fel, amikor a Naplók emigrációs vonulata kerüli a pátoszt, és szikárságával válik egyre elmélyültebbé (a szerkezeti szint stilometriai és szövegi mutatóinak számbavétele igénylődik). A statika "térképébe" berajzolandók az egybefűzések körei, a helyzetek-jellemek szembesülésekor a viszonyulás-eleve elrendeltetés találkozása a regénynek és a kísérő próza, a beépülő elbeszélések motívumtáraként. Ilyen a "kölcsönzés" mondjuk Tamással kapcsolatban A féltékenyekben, a Vendégjátékban a történéshez szervesen tartozik, a kilátástalan "kis gyűrűt" zálogigénnyel gerjesztve, s végletes formájú Eszter hagyatékában.

Márai olvasottságának stiláris erényétől el nem tagolandó a gyakran felhozott s akár visszájukra fordított "valóság"-elemek ráismertető előfordulása. A megcsömörlést csak a jelölőanyagban foganatosított stílus, a beszédmódra, ismétlésre, kimódoltságra redukálás idézheti elő, a tartalminak rendszerjellegű közömbösítése, az, ami Nagy Lajosnál abszolút tagadásba torkollt (de Rákos Péter a térképvázlatból nem zárta ki, hogy a Kiskunhalom\g érhet; i. h. 134. p.).

Az író életműve második szakaszát "kiteljesülésnek" tekintő tételt differenciáló

részletezéssel és kritikai igényességgel dolgozta fel monográfiájában Lőrinczy Huba -Búcsú egy kultúrától. Márai Sándor A Gar-renek műve. Szombathely, Bár, 1998, 156. p. A regényciklussá fejlesztett alkotásba (l-ll. köt. Toronto, Vorosvary S., 1988; Budapest, 1995, 1996) Márai felvette korábbi munkáit, alakulástörténetével Lőrinczy kibontja vitathatatlan értékeit, közvetlenségében érzékelteti a stílusváltást, műfaji átlé-nyegülést, az elbeszélt szemszögtérítéseit. A második regényt, a Féltékenyeket mondja tulajdonképpeni felvezetésnek, a harmadikhoz, Az idegenekhez, amelynek nyelvi több-szólamúságában észreveszi még a Krúdy-fé-lének a betagolódását is (i. m. 89. p.). S nem kevésbé avatottan lapoz rá a hiátusok-ra, visszavezetve részben őket a regényfolyam szaggatott keletkezésére. A ciklust a Zendülők vezeti be, másokkal egyetértésben Márai egyik legjobb regényének könyveli el, s hangsúlyozza modernségét, megállapítja azonban, hogy A Garrenek egymásutánjába nem illik bele. Fenntartás nélkül érthetünk egyet állításával, miszerint a szövegbeli változtatások, akárcsak az író visszavetülő koncepciója felemás hozadék, s "a Zendülők többet ér önmagában, mint a ciklus részeként" (52. p.).

A Féltékenyek központi pozíciója erősödik fel Rákos Péternek Márai 70. születésnapjára megjelentetett köszöntőjében (Lírai őrjárat. Irodalmi Szemle, 1970. 6. sz. 541-547. p.; uő: Prágai őrjárat. I. m. 122-13. p.), Az idegenek vonatkozásában is - "Az idegenek már csak végrehajtottak valamit" (i. h. 127. p.); "Talán az, amit a város nem adott oda - talán az volt a kórkép" (uo.). A regényciklus kiterjeszti időben és térben a tünetegyüttes leírását, a következményeket, a fel- és leszámoláson túl ránk testálva a történetinek bizonyos érvényességét. Hogy a "bizonyost" nem történetileg értelmezzük esetleg, mára "túr-bői kifolyólagos.

Vagyis hogy a monográfia gyújtópontjába sűrített Márai-örökség vagy váltás a kutatás teoretikus bázisában miképpen bizonyulhat a továbbiakban egyengetővé, feladattá, amely helyzetünkben némileg kötelez, alig mellőzhető.

Zeman László