A komáromi Etnológiai Központ egyre
sokoldalúbb és eredményesebb tevékenységének valóságos
mintapéldánya e kötet. Néprajzi leírástól szinte mindenki
monográfiát vár: a helybeliek csakúgy, mint az etnográfus
szaktudósok. A falumonográfiák célja az, hogy bemutassa
egy-egy község múltját, jelenét, felidézze a változásokat.
Kisebbségi néprajz esetében mindig fontos a nyelvhatár, az
interetnikus kapcsolatok kérdése. Természetesen az egyes
monográfiák versengenek egymással: egyre többet, egyre
pontosabbat akarnak adni. Vonatkozik ez az adatok számára, az
adatközlők technikájára, az illusztrációkra, a táblázatokra
is.
A mostani monográfia minden szempontból
kielégítő. Terjedelme tüzetes bemutatást tesz lehetővé.
Fényképek, szövegmutatványok, a szakirodalom jegyzéke, a kötet
végén temetőtérkép-rajz található. Terjedelmes szlovák és
német nyelvű rezümé van a kötet végén. A rendkívül részletes,
precíz tartalomjegyzék is háromnyelvű. Talán jobban is
felhívhatnánk a nem magyar olvasó figyelmét erre a
körülményre.
A kötet kívülről tetszetős, ám a papír rossz
minősége nem teszi lehetővé, hogy a fényképek csakugyan
látsszanak. Jó lenne, ha lenne elég pénz jobb papírra is.
Rudna Rozsnyótól nyugatra van, a
magyar-szlovák nyelvhatáron. Idevaló a szerző családja,
úgyhogy nem csoda, ha minden tényt és szereplőt jól ismer.
Bensőséges és pontos könyv, ám cseppet sem bőbeszédű. Nem is a
szerzőt, a tényeket ismerjük meg.
A magyar néprajztudomány az utóbbi két-három
évtizedben egyre nagyobb figyelemmel vizsgálta a temetőket. A
szlovák néprajztudomány is több, gazdagon illusztrált
temető-könyvet tett közzé. Juhász Ilona ezeket ismeri, fel is
használta a maga könyvében. Igen józan módon szinte mindenre
kiterjed a figyelme: a halál előjeleitől kezdve a haldoklás, a
temetés előkészítése, majd a temetés bemutatása következik. A
gyász és a tor részletes tárgyalást kap. A temető tüzetes
áttekintése után még a temetőn kívüli haláljelek is kapnak egy
rövid, igen tanulságos bemutatást. Az adatközlők jegyzéke, a
helynevek azonosítását adó lista után, a kötet végi
"függelékben" dokumentumok olvashatók: gyászjelentések,
újsághírek is.
Az előadás gazdaságossága jellemzi az egész
művet. Érdekessége miatt az olvasó figyelmét megragadja a
temetői fényképezés vagy éppen az aktuális közéleti
személyiség (jelképes) temetése. Sosem gondoltam volna, hogy
Rudnán is temetési szertartása volt Sztálinnak és Gottwaldnak.
Biztos vagyok abban, hogy a későbbi szlovákiai temetési
monográfiák ki is térnek majd erre. A Halloween és a
halottlátó is bemutatásra kerül.
A rövid előszót író debreceni professzor,
Ujváry Zoltán, azt emelte ki, hogy e könyvben sokrétű és
eleven néphagyományt ismerhetünk meg. A hagyomány
"ökölógiájának" vizsgálata szempontjából fontos, hogy a
hiedelmek és szokások között a bányászokra jellemző formák
kerültek elő. A hatás irányát jól jelzi, hogy német
terminusokra is itt gyakran rábukkanhatunk. |
Minthogy a kötetben csak egy témakör fért el,
a továbbiakban külön olvashatjuk majd a falu gazdálkodásának
leírását. Nyilván ezt is érthetővé teszi a falu egészéről
adott rövid, pontos áttekintés. Az egyes hiedelmekhez vagy
szokásokhoz nem hoz nemzetközi párhuzamokat a szerző, mivel
ezek felsorolása egyéb végeláthatatlan erőfeszítést igényelt
volna.
Mivel e kiváló szemle élvezetes olvasmány is,
nyilván sokan forgatják majd. Leginkább a rudnaiak. Magukat
fogják keresni, és magukat fogják megtalálni e könyvben. Még a
legjobb adatközlők fényképgalériáját is. Ez újítás a magyar
néprajztudományi közleményekben, és lehet, hogy valamilyen
túlzó adatvédő fel is kapja érte a fejét. (Nem minden néprajzi
témánál ajánlanám ugyanezt a fényképes-személyi adatos
azonosítást.) Ám Juhász Ilona méltósággal foglalkozik e
tárgykörrel, és azt meg igen jól tudjuk: a halál és a temetés
reprezentáció is: az elhunyt is "közli" adatait, ott a
fényképe a sajtóban, akár a sírkövön is. A család is
reprezentál: gyászjelentéseket ad ki, az egész közösség színe
előtt magánünnepélyben fejezi ki gyászát, összetartozását,
továbbélési szándékát. Még a furcsa előjelek, hiedelmek is
biztos jelzői a régi meg új mentális környezetnek. E
tényeknek, e népi felfogásnak jól megfelel a monográfia
tárgyalásmódja: az egyéni és közösségi vonások egymáshoz
kapcsolása.
Minthogy a könyv a "monográfia"-sorozatban
jelent meg, természetesen más szempontból is követendő
mintaképként szolgál majd. Ezt veszik majd elő, akik hasonló
munkát kívánnak készíteni. Szükség is van arra, hogy a
komáromi monográfia-sorozat kötetei hasonlítsanak egymásra.
Elsősorban a hangsúlyozottan bemutatott korszakot illetően. Jó
megoldásnak tartom, ha ez a legutóbbi bő fél évszázadi és az
igen nehezen előkereshető jóval korábbi adatokat csak
alkalomadtán mutatják be. Arra is vigyázni kell a
monográfiasorozat egészében, hogy egyazon társadalmi
jelenséget ugyanazzal a névvel jegyezzék. E jelenségek
bemutatásakor nem kell szépíteni, nem kell hazudni - ám a
néprajzi monográfia nem helye az aktuálpolitikai ihletettségű
vádaskodásnak sem. E téren is példamutató e könyv: nem
letagadja, hanem bemutatja a falu aktuális életét.
Ami a sorozat egészét illeti, két forrásból
táplálkozhat: "diplomás" néprajzkutatók dolgozataiból
(legyenek ezek akár magyarországi, akár szlovák szaktársak) és
természetesen a helyben élő, kiváló helyismerettel rendelkező
"önkéntes" gyűjtők munkáiból. Ez utóbbiak számára különösen
fontos, milyen előképet látnak maguk előtt. Ilyen szempontból
már az előző (Kisgérest bemutató) tanulmánygyűjtemény is igen
szerencsés példa volt. Még azt is igényelnénk (ha ezt a
körülmények - azaz az elkészült kéziratok lehetővé teszik),
hogy különféle, egymástól eltérő tájak kerüljenek sorra. Magam
azt sem tartanám kizártnak (ha ugyan ezt meg lehet
szervezni!), hogy szlovák kutató(k) számunkra igazán fontos
falut, tájat mutassanak be, vagy éppen az amúgy mára igencsak
elhanyagolt német néprajzi nyelvjáráskutatás valamely
hozzáférhető, eddig nem közölt anyagát tegyük közzé. Az
Etnológiai Központ neve, "lokális és regionális monográfiák"
sorozatának címe is ilyen tág, nyitott, komparatív szemléletet
sugall.
Voigt
Vilmos |