| Fórum Kisebbségkut. Int. -> Publikációk -> Fórum Társadalomtudományi Szemle -> IV.évfolyam, 2002/3. szám |
 |
| Lanstyák István: A Magyar értelmező kéziszótár új kiadása és a magyar nyelv szlovákiai változatainak szókincse |
|
1. Az elmúlt évtizedekben bekövetkezett politikai, társadalmi, gazdasági stb. változások számottevő befolyással voltak a magyar nyelv szókészletének alakulására, különösen a rendszerváltás óta eltelt időszakban. /1/ Ez a tény halaszthatatlanná tette a Magyar értelmező kéziszótár /2/ (ÉKsz. 1972) szóanyagának felfrissítését. A szókészletben bekövetkezett változások nyomon követésén kívül szükségessé vált az egyes szavak meghatározásában található ideológiai ballaszt eltávolítása is (pl. a demokrácia, diktatúra szócikkekből). Ezért 1993-ben megkezdődött az értelmező kéziszótár átdolgozása (vö. Pusztai 1994, 1995). Az 1990-es években a magyar társasnyelvészet és azon belül a nyelvtervezés egyik fontos kérdése a magyar nyelv többközpontúságának kérdése volt, különös tekintettel annak esetleges szótártani kihatásaira. /3/ 1989 előtt a határon túli magyar közösségek által beszélt koiné jellegű magyar nyelvváltozatok sajátságaival egyáltalán nem foglalkoztak. Az ezekben található kontaktusjelenségeket kizárólag a nyelvművelők vizsgálták, mégpedig az ún. nyelvhelyesség szempontjából, vagyis előíró, preskriptív módon. /4/ A fehér hollónak számító kivételek egyike Pete István tanulmánya volt (1988), amely a magyar standard szétfejlődését, az ún. állami változatok kialakulását természetes nyelvi folyamatnak tekintette. A kontaktusjelenségeket nemhogy nem bélyegezte meg, hanem egyenesen azt javasolta, hogy a szótárkészítők a jövőben "nagyobb mértékben" legyenek tekintettel a magyarországi standardtól eltérő határon túli szókészlettani sajátosságokra (1988, 789; lásd még Beregszászi 1997, 24). Ez meglehetősen eufemisztikus megfogalmazás volt, hiszen a magyar szókészletnek ez a rétege a magyar szótárakból mindmáig teljesen hiányzik. Egyedüli kivételként a Helyesírási kéziszótárra utalhatunk, melyben két szlovákiai magyar tükörszót találtunk, az alapiskola 'általános iskola' és az egységes földművesszövetkezet 'mezőgazdasági termelőszövetkezet' szavakat. /5/ Ezenkívül a Duna menti szócikkben a Duna Menti Múzeum példa szerepel (az ilyen nevű múzeum a mai Szlovákiához tartozó Komáromban volt található; új neve 2002 májusától: A Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeuma). Az említett szavak Jakab Istvánnak köszönhetően kerültek be ebbe a kiadványba. (Lanstyák-Szabómihály 1994/1998, 212; Lanstyák-Simon-Szabómihály 1998, 67.) Pete István indítványa sokáig visszhangtalan maradt. /6/ Csak 1994-ben, az Egerben tartott 6. nemzetközi magyar nyelvészkongresszuson fogalmazódott meg újra annak igénye, hogy a mindeddig magyarországi Magyar értelmező kéziszótár - címének megfelelően - az egyetemes magyar nyelv értelmező kéziszótárává váljon (lásd Lanstyák-Szabómihály 1994/1998, 216). Lanstyák István és Szabómihály Gizella számos olyan szlovákiai magyar szókészleti elemet mutatott be előadásában, melynek ott a helye a Magyar értelmező kéziszótárban. Ezek egy része a standard minden kritériumának megfelel: formális beszédhelyzetekben használatosak, főként az írott nyelvben (például a szlovákiai magyar tömegtájékoztató eszközökben), Szlovákián belül regionálisan nem korlátozottak, a szlovákiai magyar beszélőközösségben normatívak, egy részüket még a nyelvművelők sem bélyegzik meg (pl. alapiskola 'általános iskola', községi hivatal 'polgármesteri hivatal [falun]'), sőt vannak köztük olyanok is, melyek használatát egyenesen szorgalmazzák (pl. művészeti népiskola 'különféle művészeti ágakat oktató tanintézmény' /7/; művelődési és pihenőpark 'Pozsony egyik parkja, melynek területén művelődési létesítmények is vannak'). Ezek kivétel nélkül közvetett kölcsönszavak, azaz kalkok (tükörszavak és tükörkifejezések) és jelentésbeli kölcsönszavak. (A kölcsönszavak típusaira lásd Haugen 1949, 1972; Kontra 1981; Lanstyák 1998, 1999-2000, 2002b.) A magyar standard szlovákiai változatához tartozó szavakon és szókapcsolatokon kívül a szerzők olyan lexémákra is hoztak példákat, melyek az iskolázott beszélők mindennapi beszélt nyelvére jellemzőek. Ezek egy részét szintén szükségesnek tartották bevenni a magyar nyelv értelmező szótáraiba. Ezek közé már nemcsak kalkok (pl. a felépítményi iskola 'post secondary képzést nyújtó oktatási intézmény' tükörkifejezés) és jelentésbeli kölcsönszavak tartoznak (pl. a fal 'szekrénysor' szűkebb értelemben vett jelentésbeli kölcsönszó; a benevolens 'elnéző, engedékeny' stilisztikai kölcsönszó), hanem közvetlen kölcsönszavak (pl. a nanuk 'jégkrém') és alaki kölcsönszavak is (pl. invalid 'rokkant'). Pusztai Ferenc, aki az értelmező szótár átdolgozási munkálatait vezette, ugyanezen a kongresszuson tartott előadásában elismerte, hogy szükség van a magyar nyelv határon túli változatainak formális regisztereiben használatos elemek egy részének szótárazására, ám határozottan ellenezte, hogy ezek közt "kevert" elemek - vagyis kontaktusjelenségek - is legyenek. Ugyanakkor kizárta azt a lehetőséget, hogy már a készülő új kiadásba is bekerülhessenek határon túli elemek (akkor is, ha nem volnának "kevertek"). Ennek - egyébként teljesen jogos - indokaként a kisebbségi magyar nyelvváltozatok sajátos szókincsének megismerését célzó kutatások hiányára hivatkozott (Pusztai 1994, 418). Fontos megjegyezni, hogy Pusztai nem Lanstyák és Szabómihály indítványára reagált, tőlük függetlenül fogalmazta meg az igényt, sőt követelményt, hogy "értelmező szótárainknak is a teljes magyar nyelvterület léptékében kell elkészülniük" (i. h.). Ez a párhuzamosság jól mutatja, hogy az idő csakugyan megérett arra, hogy a magyar szótárírás számot vessen a magyar nyelv többközpontúságának nyelvi következményeivel. Az egri nyelvészkongresszuson elhangzott javaslatok gondos mérlegelése után a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete átértékelte az értelmező kéziszótár új kiadásának koncepcióját, s úgy döntött, hogy a szócikkek közé mégiscsak fölveszik a magyar nyelv négy legfontosabb állami változatának, az erdélyinek, a szlovákiainak, a vajdaságinak és a kárpátaljinak legfontosabb szókészleti elemeit (vö. Pusztai 1999, 94). A konkrét szavak kiválasztásával a Nyelvtudományi Intézet - alig két hónappal a "sorsfordító" nyelvészkongresszus után - az érintett országokban működő magyar nyelvészeket bízta meg: Erdélyben Péntek Jánost és Szilágyi N. Sándort, Szlovákiában Lanstyák Istvánt, a Vajdaságban Ágoston Mihályt, a Kárpátalján Csernicskó Istvánt. (Sajnos a Vajdaságban Ágoston Mihály ezt a feladatot végül nem vállalta, s mivel a zaklatottá vált esztendőkben nem sikerült helyette más személyt találni, az értelmező kéziszótár mostani új kiadásában még nem lesznek vajdasági magyar szavak.) Néhány hónappal később, 1995 elején, Pusztai Ferenc nyolc irányelvet dolgozott ki, melyek alapján a határon túli nyelvészeknek a szótárba javasolt szókészleti elemeket ki kellett volna választaniuk (ezekre lásd Beregszászi 1997, 26). A nyolc irányelv közül végül csak hatnak sikerült érvényt szerezni, ugyanis a maradék kettő figyelembevételével például a magyar nyelv szlovákiai változataiból egyetlen szó vagy szókapcsolat sem kerülhetett volna be az értelmező kéziszótárba, elsősorban azért, mert a 2. irányelv értelmében a szótárba felvett lexéma nem lehetett volna "kevert elem" (közvetlen kölcsönszó, tükörszó, tükörkifejezés, jelentésbeli kölcsönszó), a 3. irányelv szerint pedig adatolható kellett volna legyen az igényes publicisztikából, szakirodalomból, sőt a szépirodalomból is, méghozzá egynél több szerzőtől. A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének az a döntése, hogy az értelmező kéziszótárba határon túli magyar szavakat is bevesznek, ösztönzőleg hatott a szlovákiai magyar kontaktusnyelvészeti kutatásokra. Ehhez az is hozzájárult, hogy az Akadémia a megbízott nyelvészek munkáját anyagilag is támogatta. Szlovákiában két nagyobb szabású vizsgálatot is indítottak a magyar nyelv szlovákiai változataiban található szlovák eredetű kölcsönszavak jobb megismerésére. (Az elsőre lásd Lanstyák-Simon-Szabómihály 1998; a másik kutatás még mindig tart, részleges eredményeire lásd Lanstyák 1999-2000, 2002b.) A kutatási eredmények alapján a megbízott munkatársak, betűrend szerint haladva kidolgozták szócikkjavaslataikat, és azokat megküldték Pusztai Ferencnek, aki ezeket jóváhagyta, módosította vagy elutasította, és beépítette az értelmező kéziszótár szóanyagába (vagy önálló szócikként, vagy meglévő szócikkek részeként). Így állt össze 2002-re az erdélyi, a szlovákiai és a kárpátalji magyar szavak csaknem végleges állománya. Pusztai Ferenc a javasolt szavak elbírálásában messzemenően figyelembe vette a határon túli szakemberek véleményét; a szótárazás elutasítása - legalábbis a szlovákiai magyar szavak viszonylatában - egyetlen esetben sem történt purista megfontolásból, hanem az a szótár egészének "logikájából" következett, legtöbbször a következetesség szempontjai indokolták. Ez egyébként nincs ellentétben az értelmező kéziszótárak szerkesztési elveivel, hiszen már a Magyar nyelv értelmező kéziszótára esetében sem mellőztek egy szót csak azért, mert idegen eredetű vagy ún. nyelvhelyességi szempontból nemkívánatos volt; más kérdés, hogy a szerkesztők nemtetszésüket a szó megbélyegzésével fejezték ki: csillag vagy ún. nyelvhelyességi megjegyzés, ill. "stílusminősítés" segítségével (vö. Országh [szerk.] 1962, 16). 2. A Magyar értelmező kéziszótárba a szerkesztők szándéka szerint minden olyan standard magyar szó bekerült, amely "területi, időbeli vagy társadalmi érvényességében nincs megkötve, amely stilisztikai szempontból közömbös, azaz közkeletű jelentésben bárhol és bárki által használható" (Országh [szerk.] 1962, 15). /8/ Ezek alkotják a szótár "gerincét". Az értelmező szótár ezenkívül viszonylag bőven merít a szaknyelvi regiszterek, valamint a különböző nemstandard változatok (a kevésbé iskolázott társadalmi rétegek által használt szociolektusok, a szleng, sőt a nyelvjárások) szókincséből is (vö. még ÉKsz. 1972, IX). Az értelmező kéziszótár jellege határozta meg a sajátos szlovákiai magyar szókincshez /9/ tartozó elemek felvételét is. A szótárba elsősorban a szlovákiai magyar tömegtájékoztató eszközökben, tankönyvekben, írói művekben stb. is előforduló szavak kerültek be, valamint a magyar többségű területeken élő iskolázott beszélők által oldottabb beszédhelyzetekben használt elemek. Az alábbi példák az elsőnek említett csoport szavait tartalmazó szócikkekből valók: /10/
Látjuk, hogy a bemutatott szócikkek kivétel nélkül közvetett kölcsönszavakat tartalmaznak; a szlovákból származó közvetlen kölcsönszavak közül legfeljebb néhány nemzetközi szó tartozik a szlovákiai magyar szókincsnek ebbe a rétegébe, ezek azonban a kéziszótárba alig kerültek be, mivelhogy az ilyen szókészleti elemek inkább az idegen szavak szótárába valók. /11/ (Ez pedig mellesleg arra figyelmeztet, hogy az Idegen szavak és kifejezések kéziszótára esetleges új kiadásának előkészítésekor is jó volna gondolni a magyar nyelv határon túli változataira.) A közvetett kölcsönszavak közt egyaránt találunk kalkokat és jelentésbeli kölcsönszavakat, ez utóbbiak sajátos alcsoportjaként pedig stilisztikai kölcsönszavakat is. A kalkok közé tartoznak pl. a kenő, a munkahivatal, az orosztojás stb. tükörszavak, valamint az egészségügyi központ, a községi hivatal, a pedagógiai szakközépiskola tükörkifejezések; szűkebben vett jelentésbeli kölcsönszó pl. az átnevez, az elvezet, az összpontosítás; a stilisztikai kölcsönszavak közé sorolhatjuk a föntiek közül a balkont, ill. szinonimáját, az erkélyt. Mivel a szótár új kiadása csupán 15 szerzői ívvel lesz nagyobb terjedelmű, mint a korábbi kiadás (Pusztai 1994, 416), a szlovákiai magyar szavak felvételében mértéktartónak kellett lennünk. Elsősorban a szlovákiai magyar beszélőközösségben közismert szókészleti elemeket vettük be a szótárba. Ez a szlovákiai magyar sajtó, tankönyvek, hivatali nyelvi iratok stb. által használt szavakra is áll, vagyis a különféle szakregiszterekhez (pl. az államigazgatáshoz) kötődő szókincs egy része annak ellenére sem került be a szótárba, hogy a magyarlakta területeken élő iskolázott beszélők is használják. Másfelől nagyon fontosnak tartottuk, hogy felvegyük a szótárba azokat a közismert szlovákiai magyar szavakat, melyeknek nincs is egyértelmű magyarországi megfelelőjük, vagy ha van, az nehézkesebb, mint a szlovákiai magyar (ilyen föntebb az összpontosítás és a kenő). Tudjuk, hogy a magyar nyelv szlovákiai és magyarországi változatai közt a különbség nemegyszer kollokációk, ill. állandósult szókapcsolatok szintjén jelentkezik; a közmagyarban is meglévő szavak szlovák nyelvi mintára Magyarországon ismeretlen vagy ritkán előforduló kombinációban, szokatlan jelentéssel fordulnak elő. Ezekből számarányukhoz képest viszonylag kevés került be az értelmező kéziszótárba, részben azért, mert vizsgálatukkal el vagyunk maradva, részben pedig azért, mert ezek sokszor inkább bizonyos specializált regiszterekhez kötődnek (pl. az államigazgatás nyelvéhez), s így nem közismertek a szlovákiai magyar beszélőközösségben. A fönti példák közül ilyen állandósult szókapcsolat a művészeti alapiskola, egészségügyi központ, egészségügyi nővér, községi hivatal, műszaki igazolvány, pedagógiai szakközépiskola, polgári társulás, távúton tanul és a távutas képzés. Az írásban általában nem használt elemek közül - amint föntebb jeleztük - elsősorban azok kerültek be a szótárba, amelyek a magyar többségű területeken élő szlovákiai magyar értelmiség beszélt nyelvi szókincsének szerves részei. Az inkább csak a kevésbé iskolázott rétegek, ill. az erősebb szlovák hatás alatt állók nyelvhasználatára jellemző kölcsönszavak a szótárnak ebbe a kiadásába még nem kerültek be. Ennek nemcsak a terjedelmi korlátok az oka, hanem az is, hogy még nem zárultak le azok a szókincsvizsgálatok, melyeknek épp az a céljuk, hogy pontosabb képet kapjunk a magyar nyelv szlovákiai változataiban található szlovák eredetű közvetlen és közvetett kölcsönszók használati gyakoriságáról és stílusértétéről. Ami a mai Szlovákia területére eső nyelvjárások tájszavait illeti, mivel ezek nem élnek az egész szlovákiai magyar nyelvterületen, a szótárban csak az általános táj[nyelvi] jelölést fogják kapni, "felségjelzést" nem. Nézzünk most meg néhány példát a szótárba bekerült beszélt nyelvi szavakra is, nagy számuk miatt csak az ábécé első néhány betűjével kezdődő szókészleti elemek köréből!
Szemben az írott nyelvi szavakkal, melyek - amint láttuk - szinte kivétel nélkül közvetett kölcsönszók, a beszélt nyelvi szavak jelentős része közvetlen kölcsönszó (szorosabb értelemben vett közvetlen kölcsönszó vagy alaki kölcsönszó), de vannak köztük jelentésbeli kölcsönszavak és szórványosan kalkok is. A bemutatott szókészleti egységek közül szorosabban vett közvetlen kölcsönszó pl. az alobal, a bandaszka, a chata; alaki kölcsönszó pl. a báger, a bufet, a buldozér; jelentésbeli kölcsönszó pl. az átmegy, a boróka, az elolvas. A közölt mintaadatok közt egy önálló szlovákiai magyar alkotást is találunk, a blokklakás szót, melynek tudtunkkal nincs szlovák nyelvi modellje. A közölt mutatványadatok közt nem találunk hibrid kölcsönszót; ezek száma eleve alacsony a magyar nyelv szlovákiai változataiban, különösképpen pedig a szótárba felvett két rétegben; a teljes anyag egyetlen ilyet tartalmaz, a 'rétesliszt' jelentésű víberliszt szót. A szlovákiai magyar szóanyagban - de történetesen nem a mutatványként közölt szócikkekben, szócikkrészletekben - szórványosan alakváltozatok is előfordulnak: olyan tőszavak, amelyek más tőszavakkal "minden jelentésükben és jelentésárnyalatukban megegyeznek, hangalakjuk egy vagy több elemében azonban különböznek" (Országh [szerk.] 1962, 30); ilyen a kulma ~ kulmi 'elektromos hajsütő vas', monterka ~ monterki '(kék színű) munkaruha', plasztelina ~ pasztelina 'gyurma', vlecska ~ lecska 'pótkocsi'. Néhány esetben az alakváltozatok közlésétől a szerkesztők eltekintettek; pl. csak bedminton van a szótárban, de nincs bedbinton, begbinton vagy begminton; hasonlóképpen csak chripka, de nem chrípka, hripka vagy ripka, csak szkripta, de nem szkriptum stb. Az alakváltozatok száma a közvetlen kölcsönszavak közt a közmagyar szavakéhoz képest (az idegen eredetű közmagyar szavakat is beleértve) feltűnően nagy; ezen nem csodálkozhatunk, hiszen ezek viszonylag újkeletű szókészleti egységek, melyek a beszélt nyelvben élnek, idő sem volt még a "legmegfelelőbb" alakváltozat kikristályosodására, stabilizálódására, továbbá kétnyelvű közösségről lévén szó, az átadó nyelvi minta hangalakja is akadályozhatja a szlovákiai magyar forma megállapodását. Ezenkívül a beszélt nyelvben eleve nagyobb a változatosság, amint azt a viszonylag fiatal idegen eredetű szavak nyelvjárási hangalakjainak változatossága is mutatja. A válogatásnak a szlovákiai magyar anyag esetében érvényesített kritériumai teljes összhangban vannak a magyarországi neologizmusok szótárazása során alkalmazott elvekkel. Az új kiadásba való bekerülés feltétele a "beszélt vagy írott nyelvi szélesebb körű használat, a tágasabb kommunikációs érvény" (lásd Pusztai 1995, 324). Ezért is láttuk szükségesnek, hogy empirikus vizsgálatokat indítsunk a szlovákiai magyar szavak elterjedtségének, ismertségének, ill. elfogadottságának feltérképezésére. A szlovákiai magyar szavak természetesen magyar helyesírással szerepelnek a szótárban, hasonlóképpen, ahogy a más eredetű, de nyelvünkben többé-kevésbé meghonosodott szavakat is a magyar helyesírás szabályai szerint írjuk. Azokban a szlovák eredetű közvetlen kölcsönszavakban, melyekben a magyarban csak hangváltozatként meglévő [c] található, a magyar változat is ch-t tartalmaz, egyrészt azért, mert a h-val való közlés megtévesztő lenne (még ha olykor előfordulnak is e szavaknak h-val ejtett változatai, ezek általában marginálisak), másrészt pedig a meghonosodottnak tekinthető idegen szavakban a közmagyar nyelv is többnyire megtartja a ch-t, holott más tekintetben magyarosan írjuk őket, lásd pl. mechanikus, pszichológia, archívum, archeológus, pedig ezek ejtésében (Magyarországon) meglehetősen általános a [h]. 3. A bővítési munkálatok által ösztönzött szókészlettani kutatások eredményei azon kívül, hogy lehetővé tették az értelmező kéziszótárba szánt szavak és szókapcsolatok viszonylag objektív kritériumok (elsősorban elterjedtség, közmagyar megfelelőjük ismerete, ill. használata, valamint a beszélők számára való elfogadhatóság) alapján történő kiválasztását, a magyar nyelv szlovákiai állami változatában található sajátos, az egyetemes magyar standardból hiányzó elemek kodifikálásához is kiindulópontul szolgálnak (vö. Lanstyák 1996/1998b, 1998, 22; Lanstyák-Szabómihály 2002). Azok a szókészleti elemek, melyek <A szl. m-ban:> (= a szlovákiai magyarban) "felségjelzésen" kívül nem kapnak más minősítést (esetleg a vál, azaz 'választékos', ill. a hiv, azaz 'hivatalos' stílusminősítéssel lesznek ellátva), többé-kevésbé úgy tekinthetők, hogy a magyar standard szlovákiai változatába tartoznak. Ennek ellenére előfordulhat, hogy a Gramma Nyelvi Irodában folyó nyelvtervezési munkálatok nyomán a későbbiekben egy másik forma elterjedését fogjuk szorgalmazni, anélkül persze, hogy a jelenleg használatos szókészleti egységeket megbélyegeznénk. Azok a szavak, amelyek a "felségjelzésen" kívül a biz (= bizalmas) stílusminősítéssel lettek ellátva, nemstandardnak, köznyelvinek minősülnek (a standard és a köznyelv különbségére, egymáshoz való viszonyára lásd Lanstyák-Szabómihály 1994/1998, 211-212; Lanstyák 1998, 21-24, 2000, 153-156). Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a szlovákiai magyar szókincsnek ezt a rétegét helytelenítenénk vagy az embereket le akarnánk beszélni az ide tartozó szavak és szókapcsolatok használatáról. A szótárba bevett nemstandard szavak és szókapcsolatok ugyanis - a belőle terjedelmi okokból egyelőre kimaradt társaikkal együtt - nyelvi szempontból éppoly jó szavak, mint a standardnak minősítettek, csak társadalmi megítélésükben és használati körükben különböznek tőlük (vö. Kiss 1995, 132 és passim). Ezenkívül pedig ezek a szókészleti elemek a magyar nyelv szlovákiai változatait nem szegényítik, hanem gazdagítják, hiszen mellettük a legtöbb esetben - szűkebb vagy szélesebb körben - egyetemes magyar megfelelőik is használatosak (lásd Lanstyák 2002a). Mégpedig nemegyszer úgy, hogy a két elem közt jelentésmegoszlás következik be, ezáltal pedig a magyar nyelv szlovákiai változatainak szókincse árnyalódik, differenciálódik, a közmagyarnál finomabb jelentéstani megkülönböztetésekre is alkalmassá válik. Az inkább kevésbé iskolázott, ill. a szlovák többségű területeken élő, s így a szlovák nyelv hatásának nagyobb mértékben kitett beszélők által használt szavak jelölése az értelmező kéziszótárban nincs megoldva, nem létezik ugyanis olyan minősítés, amely alkalmazható volna rájuk. Az ilyen jellegű közmagyar szókészleti elemek használati értékére a szótár különféle megjegyzésekkel utal, pl. "pongyola haszn[álatú]", "helyesebben.", "terpeszkedő kifejezésekben." Sajnos ezek megbélyegző jellegűek /12/, ezért szlovákiai magyar szavak használati értékének jelölésére elvi okokból nem alkalmaztuk őket. Erre egyébként nem is volt nagyon szükség, hiszen az inkább csak a kevésbé iskolázott rétegek által használt szavak többsége eleve nem került be a szótárnak ebbe a kiadásába (bár a közölt szavak közt akadnak olyanok, melyeknek a használati értéke közel áll az e rétegbe tartozókhoz). Azt a néhányat, amelyet fel szerettünk volna venni, utólag inkább mégis kiiktattuk, mivel nem akartuk, hogy a szótárba való felvételük egyben megbélyegzéssel is járjon. Kivételt csak akkor tettünk, amikor a megbélyegzett szókészleti elem nemcsak a szlovákiai magyar beszélőközösségben használatos, hanem az erdélyiben és kárpátaljiban is; ez a helyzet a bufet szóval. E szókészleti réteg jelölésének a sorsa - reményeink szerint - még nem teljesen lezárt ügy. Továbbra is bízunk benne, hogy a szótár szerkesztőjével, szerkesztőivel sikerül megegyezni egy olyan kompromisszumos megoldásban, amely nem jelent túl nagy beavatkozást a szótár minősítési rendszerébe (ne feledjük: nem új szótárról, hanem egy meglévő szótár új, némileg átdolgozott kiadásáról van szó!), mégis megszünteti a nemstandard elemek e rétegének megbélyegzését. Az ilyen megbélyegzés ugyanis nem más, mint a lingvicizmus egyik megnyilvánulási formája, vagyis ember és ember közötti nyelvi alapú különbségtétel, amely lényegileg azonos a rasszizmussal, a bőrszínen alapuló diszkriminációval és az etnicizmussal, az etnikai, ill. kulturális jegyek alapján történő hátrányos megkülönböztetéssel. /13/ Álljon itt egy idézet, amely az amerikai nyelvészek egyhangú véleményét fogalmazza meg, s amelyet Kiss Jenő is egyetértőleg közöl szociolingvisztikai tankönyvében (Kiss 1995, 132): "Egy standard dialektusnak (vagy presztízs értékű dialektusnak) lehetnek társadalmi funkciói - például az, hogy összekötő kapocsként működik az emberek között, vagy az, hogy közös írásbeli eszköze az eltérő dialektusú beszélőknek. A standard azonban sem kifejező erőben, sem logikusságban, komplexitásban vagy szabályszerűségben nem áll más dialektusok fölött. Minden olyan ítélet, amely szerint egy bizonyos dialektus alsóbb- vagy felsőbbrendű egy másikhoz képest, társadalmi ítélet, nem pedig nyelvészeti vagy tudományos szakvélemény." /14/ A lingvicista nyelvszemlélet elutasítása korántsem csupán a magyar nyelvi diplomával sem rendelkező anglista nyelvészek sajátja. Ennek bizonyságképpen álljon itt az eltérő magyar nyelvtudományi irányzatok képviselői által egyaránt nagyra becsült szakember, a föntebb említett Kiss Jenő saját megfogalmazású véleménye (1994, 82-83): "A nyelvi változatoknak nemcsak a megítélését, hanem a kategorizálását, illetőleg az ezzel kapcsolatos műszóhasználatot is mind a mai napig befolyásolja az irodalmi nyelv választékos, ig Jegyzetek
Hivatkozások
|