"A kisebbségi életnek tárgyai és alanyai voltunk
egyszerre." (Jócsik Lajos: Iskola a magyarságra)
1. Bevezetés
Dolgozatomban a Csehszlovákiához került magyar
pénzintézetek történetét az 1918-1923 közötti időszakaszban
vizsgálom. Azért választottam ezt a gazdaságtörténeti korszakot,
mert ebben az időben formálódott és alakult ki az a csehszlovák
hitelintézeti/pénzügyi struktúra, amelynek az impériumváltás után
szerves, integrálódott részévé váltak a felső-magyarországi
területeken található magyar intézetek. A felvidéki és kárpátaljai
régió gazdasági ágazatainak betagolódásán belül ez különösen
jellemző volt a régi magyar bankszektorra.
Megkülönböztetett figyelemmel tárgyalom ezt a
korszakot, hiszen ekkor ment végbe ezen területek magyar
takarékpénztárainak átalakulási folyamata - mind formai, mind
tartalmi tekintetben - kereskedelmi részvénybankokká.
Ezeknek kezdetei a 19. század első feléig nyúlnak
vissza. A hatalomváltás utáni majdnem három évtizedes históriájuk
1918-1938 közé, valamint az első bécsi döntés után a Tiso-féle
szlovák állam (1939-1945) időszakára esett. A Magyarországhoz
visszakerült területeken találhatók 1938 őszétől reintegrálódtak a
magyar pénzintézeti szervezetbe. 1945 után a csehszlovák pénzügyi
kormányzat államosította őket, és felszámolás alá kerültek.
Utótörténetük az 1950-es évek elején ért véget.
A (cseh)szlovákiai magyar nemzeti kisebbség
"gazdasági életének" a vizsgálatával a kutatók marginálisan
foglalkoztak. A gazdaságtörténet területén belül pedig ab ovo a
magyar pénzintézetek (a részvénytársasági bankok és a szövetkezeti
mozgalom változatos formációinak) feltáratlanságát figyelhetjük meg.
Kisebbségtörténetünk terra incognitájának is tekinthetjük az
"etnikai alapon szerveződött" magyar bankok felvidéki és kárpátaljai
jelenlétét.
A magyar nemzetiségi bankok állapotát a csehszlovák
bankügyön belül értelmezem (a szövetkezeti mozgalom kérdésköre
túlmutat e dolgozat keretein). Ezt azonban az igencsak bonyolult
monarchiabeli gazdasági viszonyok, ill. az 1918-at követő politikai
és közgazdasági jellegű változások (valamint szerkezetváltások)
vizsgálatával lehet jobban megvilágítani.
Először a megszülető Csehszlovák Köztársaság
gazdasági megalapozásának feltételrendszereivel (ipar, mezőgazdaság)
foglalkozom, amelyek reflektorfényében jobban szemügyre vehetők a
különböző fejlődési utakat és mintákat maguk mögött hagyó
csehországi és magyarországi bankrendszerek (hitelszervezeti
struktúrák), ill. az ezeket egységesíteni hivatott folyamatok
sikerei és kudarcai. (A dolgozatnak már csak terjedelmi okoknál
fogva sem lehet célja a csehszlovák gazdaság 1918-1923 közötti
általános fejlődési ívének a bemutatása). A tanulmány lehetőségei
között vázlatosan teret szentelek a korabeli szlovákiai magyar
közgazdasági szakirodalom eredményeinek is, amellyel
feltérképezetlenségükre, feldolgozatlanságukra kívánom felhívni a
figyelmet.
A gazdasági dezintegráció következményeivel, a
csehországi és a magyarországi hitelszervezeti rendszer 1918 előtti
alapvető fejlődésbeli különbségeivel, a bankokra vonatkozó törvények
és rendeletek hatásaival, illetőleg szlovenszkói magyar
recepciójukkal foglalkozom. Végül elemzem a bankrendszer
nosztrifikálásának és nacionalizálásának kérdéskörét. Befejezésül
következtetéseket próbálok levonni a magyar nemzetiségi bankok
pénzügyi helyzetének összetevőiről és ezek változásairól.
2. A gazdasági felbomlás
Az Osztrák-Magyar Monarchián belül a történelmi
Magyarország 1918. évi politikai felbomlása és alkotóelemeire
hullása alapjaiban határozta meg az általa alkotott gazdasági egység
és munkaerőpiac megszűnését. A dualizmus korának gazdasági öröksége,
a belső kiegyensúlyozatlanságok és feszültségek elraktározott kódjai
is befolyásos tényezői voltak azoknak a felbomlási és
újrarendeződési folyamatoknak, amelyek átalakították a térség
gazdasági erőviszonyait. /1/
A győztesek oldalán álló utódállamok
politikai-hatalmi érdekeit követő földrajzi változások, terület- és
népességgyarapodások szoros összefüggésben az öröklött -
országonként nagy színvonalbeli eltéréseket mutató és a szétfejlődés
útjára lépő - gazdasági potenciállal nem a közép-kelet-európai
kisállami gazdasági összefogást próbálták megteremteni. Az általuk
kiváltott folyamatok eredményei ezek lehetőségeit inkább
minimalizálták, sőt tagadták. /2/
1918-1919 fordulójára a nemzetgazdászok számára
egyértelművé és nyilvánvalóvá vált: a birodalmi keretből kihulló és
felbomló Magyarország politikai és gazdasági dezintegrációja - a
térség általános közgazdasági problémáival egyetemben - egyrészt
visszafordíthatatlan folyamat, másrészt a közeljövőben befolyásolja
és meghatározza az éppen szerveződő államalakulatok kiinduló
helyzetét.
A versailles-i békerendszer által megteremtett
Duna-medencei kisállami konstellációban több gyenge elem szerepelt:
a közép-kelet-európai országok gazdasági életrevalóságának
illúziója, a belső kohézió akadályai, a konszenzushiány a térség
államai között, amelyeket a hagyományos kelet- és nyugat-európai
munkamegosztás (valamint a nemzetközi piacok) átrendeződése is
nagymértékben befolyásolt. /3/
3. Előzmények és kiutak
A Monarchia romjain megalakuló utódállamok előtt
többek között a hadigazdálkodásról a békegazdálkodásra való áttérés
nehézségeinek, a kelet-közép-európai régió államai közötti
munkamegosztás problémájának és a kereskedelmi kapcsolatok
kialakításának kérdése állt. Az új nemzetállamok gazdasági
nacionalizmusa, elzárkózó, védővámos jellegű gazdaságpolitikája és a
közgazdasági gondolkodás aktuálpolitikai infiltrációja együttesen a
kibontakozás lehetőségeire negatívan hatott.
A megalakuló Csehszlovákia területére a Monarchia
ipari és mezőgazdasági kapacitásának jelentősebb része jutott, amely
kedvező elrugaszkodási alapot biztosított önálló gazdaságának
megteremtésében. Azonban nem lehet elhanyagolni a szűkebb
cseh-morva-sziléziai területeken a 19. század 90-es éveitől a
második iparosodási korszak folyamán végbement látványos gazdasági
fejlődés pozitív hozadékait sem, amelyek egyik fontos alapját
képezték a majdan önállósult állam nemzetgazdaságának (így ezen
áttekintésben nyilvánvalóbbá válnak az 1918 utáni gazdasági
eltérések előzményei a nyugati és a keleti országrészek között).
A Habsburg Birodalom nyugati területei a 20. század
elejére különböző mértékben iparosodott tartományokból (Alsó- és
Felső-Ausztria, Vorarlberg, Salzburg és a cseh területek) álltak. Az
iparban foglalkoztatottak aránya Alsó- és Felső-Ausztriában volt a
legnagyobb (40%), emellett a kereskedelemben, közlekedésben és
pénzügyben (17%) is az élen jártak. Mégsem ezek a területek alkották
a Monarchia gazdasági központját, hanem a cseh országrészek, ahol az
összbirodalmi nemzeti jövedelem 42,8%-a keletkezett annak ellenére,
hogy a nyugati területek összlakosságnak csak 35,5%-a élt itt.
A cseh tartományok a 20. század kezdetén már a
nyugat-európai, nevezetesen az ipari-agrár fejlődési mintát tudták
felmutatni (még ha nem is a fejlettebb nyugati államok szintjén).
1910-ben Csehországban és Sziléziában az iparban, a bányászatban és
a kisiparban foglalkoztatottak aránya meghaladta a mezőgazdaságban
és az erdőgazdálkodásban dolgozókét, csak Morvaországban maradt az
agrártevékenység az első helyen.
Az első világháború előtt ugyan 38,9% volt a
foglalkoztatottak aránya a mezőgazdaságban a 35,2%-os ipari
munkaerővel szemben, de az erőteljes produktivitású ipari növekedés
ezt a különbséget gyorsan kiegyenlítette. /4/
Csehszlovákia - területének nagyságát vizsgálva -
az utódállamok között a negyedik helyet foglalta el (1921-ben 140
394 km2). Népesség tekintetében (ugyanabban az évben) a harmadik
helyen szerepelt 13,6 millió lakossal. A ciszlajtániai területek
gazdasági kapacitásának kb. 70%-a maradt a cseh-morva-sziléziai
történelmi tartományokban. Ez a tény már a kezdetektől feltételezte
és a két világháború között meg is határozta Szlovákia és Kárpátalja
appendix helyzetét. A fontosabb iparágazatok közül a kőszénbányászat
75%-kal, a barnaszénbányászat 63%-kal, a vasipar 60%-kal, a vegyipar
75%-kal szerepelt. Az utódállamok között Csehszlovákia a
legfejlettebb ország volt. /5/
Szlovákia ipara nem lehetett egyenrangú partnere a
cseh-morva iparnak. A Monarchia ipari kapacitásának ugyan 8,5%-a
maradt ezeken a területeken, de a történelmi Magyarországtól örökölt
ipari kapacitás "a korabeli csehországi ipar kapacitásának csupán
töredéke volt". Ennek egyik oka a felső-magyarországi területek és
iparágak aránytalan gazdasági fejlettségére is visszavezethető
(túlsúlyban lévő textilipar, a bányászat prioritása, emellett a
mezőgazdasági növekedés akadályai). Az államfordulat után több
iparág fontos szerepe továbbra is megmaradt (cellulóz- és
papírgyártás, élelmiszeripar, faipar, vegyipar, bányászat,
textilipar).
Az ipar beszerzési és értékesítési területeinek
átrendeződése (vámhatárok, a nyersanyagot és a félkész árut
szolgáltató piacok elvágása) a mesterséges/adminisztratív
beavatkozás eredményeként elkülönült szlovákiai gazdaságot súlyosan
érintette, és ez nehezítette, késleltette integrálódását
Csehszlovákia nemzetgazdaságába. Gazdasági betagolódását tehát a
fentiek következtében elhúzódó, ellentmondásos, több változáson
keresztülmenő folyamatnak tekinthetjük. A cseh iparral szembeni
versenyképességének csökkenését a régebbi állami megrendelések és
dotációk elmaradása is előidézte. /6/
Szlovákia háború utáni ipari visszaesésével a
szlovákiai magyar gazdasági szakirodalom is foglalkozott. Különböző
megközelítési módjuk közös nevezője az új állam közgazdasági
problémáinak a kiemelése, valamint a nemzetiségi gazdasági sérelmek
hangsúlyozása.
Hantos László kéziratban maradt munkáiban az általa
"gazdasági szörnyszülöttnek" aposztrofált államalakulat öröklött
ipari kapacitását 75%-ban jelölte meg. Az államfordulat által
előidézett gazdasági válságra adott csehszlovák válaszreakciókat a
védővámpolitikában, a gazdasági átszervezésben, a "nemzetiségek
iparának" leépítésében (értsd ez alatt az iparrombolást) és az
agrárius Szlovákia elméletében jelölte meg. A "felvidéki ipar"
hanyatlásának általa szerepeltetett üzemstatisztikai adatai 1926-ig
jelentős visszaesésről tanúskodnak (a bányászat és kohászat
25,7%-kal, a fémipar 29,2%-kal, az építőipar 3%-kal, a bőr- és
kefeipar 18,8%-kal, a papír- és cellulózgyártás 4,8%-kal). A
szlovákiai ipar fejlettségi színvonalát túldimenzionálta, az
iparrombolás vádját fenntartotta. /7/
A két háború közötti korszakban a szlovákiai
magyarság gazdasági viszonyain belül (több-kevesebb sikerrel) az
ipari fejlődés összetevőinek is figyelmet próbáltak szentelni. A
teljességre való törekvés igénye nélkül illusztrációként csupán
néhány olyan írást említek, amelyek részletesebben foglalkoztak
ezzel a kérdéssel.
Jócsik Lajos - az első kisebbségi korszak talán
egyik legsokrétűbb szociológiai munkásságát kifejtő kutatója - több
tanulmányában vizsgálta a csehszlovák ipar nemzetiségi vetületeit.
Az 1930-as évek első felében a marxista társadalmi
és gazdaságfejlődési modellt alkalmazta a csehszlovák államszervezés
okainak kutatásánál, miközben "a polgári államot az osztály-,
illetőleg nemzetiségi erőszak szervezett kereteinek" tekintette.
Három kutatási témakört járt körül: 1. az 1918 előtti cseh és
szlovák társadalmi helyzetet; 2. a nemzetiségi törekvések
artikulációinak metamorfózisait; 3. az államszervezés jogtörténeti
indoklását a Masaryk vezette elit részéről (a cseh történelmi
országrészek esetében a történelmi jogra, Szlovákiát és Kárpátalját
illetően a természeti jogra való hivatkozást alkalmazták). A
kisebbségek "fejlődésvonalát" az új államkereten belül három tézisbe
igyekezett rendezni: 1. a nemzetiségi területek fontos árupiaccá
váltak a korábbi monarchiabeli piacok elvesztése miatt; 2. a
nemzetiségi területekre irányuló tőkeexport és ennek következtében
fellépő tőkekoncentráció; 3. a nemzetiségi területek
nyersanyagtartalékokként szerepeltek. /8/
Következtetései a "többségi ipar - kisebbségi ipar"
és a "cseh gazdasági imperializmus tudatos kisebbségellenességének"
nehezen körülhatárolható fogalmaira vonatkoznak, amelyekből igencsak
problematikus kivonni egy (elméletileg független) nemzetiségi magyar
iparhálózat létét. Ami a megállapításait illeti, az igaz, hogy
Csehszlovákia számára is jelentős piacveszteségek léptek fel.
Szlovákia és Kárpátalja új piacokat jelentett, de a cseh ipari
termékek számára beszűkült földrajzi teret nyújtottak, így
korlátozott lehetősségekkel szolgáltak. Ugyanakkor túlzás a
nemzetiségi területekre irányuló tőkeexport érve, ugyanis a belföldi
tőkefelhalmozás mértéke nem az etnikai elveket vette figyelembe.
Egy másik tanulmányában korabeli statisztikai
adatok elemzésével világította meg az ipar helyzetét. Kutatási
koncepcióját a következőképpen fogalmazta meg: "a magyar kisebbség
szociológiájának alapkérdését annak megvizsgálása képezi, hogy
miképpen fejlődött a kisebbségi társadalom technikai gazdasági
bázisa az új keretekben. (...) Először a kisebbségi társadalom
technikai alapjának változásait kvantitatív vizsgálatnak vetjük alá,
ahol a változások puszta megmutatásáról van szó, másodszor e
változások minőségi értékelésével meg akarjuk határozni -
történelmileg beállítva - az uralkodó nemzet és a kisebbségi
területek egymáshoz való viszonyát." /9/
A korszak ilyen jellegű gazdaságtörténeti kutatási
kísérleteit egyrészt megkönnyítette a közölt hivatalos statisztikai
adatok összevetése, másrészt megnehezítette ezeknek lebontása az
egyes etnikai közösségekre, legfőképpen a tisztázatlan módszertani
szempontok differenciálatlansága miatt. Így Jócsik sem írt/írhatott
másról a fenti munkájában, mint Szlovákia - és példának okáért nem a
szlovákiai magyarság - ipari helyzetéről. Az államalakulás után
Csehszlovákia öröklött gazdasági potenciálját 80%-ra becsülte /10/,
amely az új helyzetben a régi piacoknak csak a 26%-a fölött
"rendelkezett".
Megfogalmazásában az objektív (tehát a
közgazdasági) folyamatok mellett kiemelendőnek és mérhetőnek
tekintette - a kisebbség szempontjából - a szubjektív (ez alatt a
"nacionalista gazdasági elnyomást" értette a többségi nemzet
részéről, amelyeknek változatos állami megvalósulási formái voltak)
okokat is: "Mivel tehát az ipari visszafejlődés objektiv körülményei
egyformák úgy az uralkodó, mint kisebbségi népek esetében, a
kisebbségi népek iparának mégis nagyobb visszaesését szubjektiv
okokban kell keresnünk. (...) a cseh uralkodóosztály úgy fejlesztett
minden, a köztársaságot kívülről érintő gazdasági nyomást, hogy
annak következményeit a köztársaság kisebbségeinek iparára hárította
át." /11/
Ilyen gazdaságpolitikai eszközöket vélt felfedezni
a már Tarján Ödön által is nemzetiségellenesnek (és ezzel együtt
magyarellenesnek) tartott hátrányos költségvetési- és adóelosztásban
Szlovákia és Kárpátalja számára, amely a nemzetiségi területekről
történő tőkeelvonásban is megmutatkozott. Véleménye szerint a vasúti
tarifa rendezetlensége, az állami megrendelések egyoldalú cseh
érdekekbe állítása, a pénzügyek terén a cseh banktőke vezető szerepe
a szlovákiai konkurencia megfékezésére valójában a szlovákiai
gazdaság visszafejlesztésére és a cseh gazdasági érdekek
érvényesítésére szolgált. A szlovenszkói ipar fejlődésének "objektív
akadályait" is hangsúlyozta (fejletlenség, szervezetlenség,
koncentráció hiánya). A gazdasági viszonyok társadalmi
vonatkozásainak bemutatásakor a kisebbségen belüli antagonizmusokat
(polgárság - alsóbb néprétegek) emelte ki. /12/
A kelet-közép-európai térség gazdasági
súlypontjainak a változásait végül összegző igénnyel egy nagyobb ívű
mérlegvonást megkísérlő monografikus munkában rögzítette. /13/ Benne
- a magyarországi gazdaság megcsonkításának adatain kívül - már az
utódállamokon, így a csehszlovák államkereten belüli
gazdasági/technikai modernizáció kérdését is felvetette:
"Végeredményében az még nem értékítélet a trianoni békemű felett,
hogyha bemutatjuk, mennyit és mit kaptak a medenceország területéből
az egyes államok. Ezek a részek esetleg fejlődhettek, tökéletesebb
rendszerekhez kerülhettek, s így a Közép-Duna medencéje éppen a
szétszakítottság folytán kerülhetett volna magasabb fejlődési
korszakba. Ennek folytán a szétszakítás éppen szükségszerűségnek is
vehető az egész medence továbbfejlődése szempontjából." /14/
Ezt az elméleti definíciónak is felfogható
gondolatot cáfolta az általános cseh gazdaságpolitika negatív
eredményeivel: a felvidéki iparrombolás, az adópolitika, a
banktörvények, a földreform káros következményeivel, amelyek a
korabeli vélekedés szerint szinte gyarmati helyzetbe juttatták a
magyarság tömegeit. /15/
Az első világháború utáni évek ipari termelési
színvonala Csehszlovákia számára sem volt sikertörténet. A
külhatalmi segédlettel konstituált és nemzetiségi szempontból
ingatag belső kohéziójú államalakulat nem tudta kivonni magát a
térségben megnyilvánuló gazdasági válságjelenségek hatásai alól.
A mezőgazdasági szektorban a lakosság jelentős
része dolgozott, ami Szlovákia és Kárpátalja agrárjellegének volt
köszönhető. Az 1921-es népszámlálás szerint a mezőgazdaság és az
erdőgazdálkodás a lakosság 39,6%-át foglalkoztatta. Csehországban az
agrárszektorban dolgozók aránya alacsonyabb volt (34,4%), mint az
iparban dolgozóké (39,9%). A földművelők aránya Szlovákiában 60,6%,
Kárpátalján 67,7% volt.
A fő termelési szerepet a kis- és középbirtokok
játszották (20 hektár fölött - lásd a 16. sz. jegyzet táblázatát),
amelyek az állattenyésztésre, míg a náluk nagyobb üzemek és
nagybirtokok inkább a növénytermesztésre szakosodtak. Kedvezőtlenül
hatott a mezőgazdasági üzemek helyzetére, hogy a termőföld nagyszámú
kis parcellákra osztódott, amely nehezítette a gépesítést, és
növelte a termelési költségeket. Az ágazat növekedését nehezítette a
földbérletek nagy száma is, az üzemeknek csak 49%-a gazdálkodott
saját területén. A magas bérleti díj a mezőgazdasági termelés
jövedelmezőségét gyengítette. /16/
1918 után a magyarlakta területek tradicionális
mezőgazdasági termelése is új értékesítési piacok felé
orientálódott, nevezetesen a cseh és morva vidékek felé. 1924-ig ez
az irányváltás meg is történt. Az államilag támogatott agrárkivitel
ugyanakkor kedvezően hatott a belföldi termelésre.
A két világháború közötti szlovákiai magyar - főleg
a mezőgazdasággal, földreformmal kapcsolatos - írásokra a
gravaminális dikció volt jellemző. A Hantos-féle megközelítés
komparatív módszerrrel - a magyar nemzetiségre lebontva - igyekezett
választ adni a változásokra. /17/
Az 1921-es adatokból a mezőgazdaságban dolgozók
arányszámát - nemzetiségük szerint - a következőképpen szűrte ki:
csehek - 34%, szlovákok - 62%, németek - 28%, zsidók - 13%, magyarok
- 61%. Számításai szerint Szlovákia termőterületének 35,7%-a esett a
magyar etnikai szállásterületre. A földreform magyarellenességét
adatokkal támasztotta alá. Eszerint az ország magyarlakta
területéből (939 007 hektár) 34,72%-ot (325 852 hektárt) foglaltak
le, amelyből a magyaroknak 20,63% jutott. A veszteség 269 781
hektárt tett ki, amelyet a magyar etnikai terület egységének
megbontására létrehozott cseh, morva és szlovák telepek kaptak.
Ennek súlyos anyagi és társadalmi következményei voltak.
A többi utódállammal szemben Csehszlovákiának a
nyugat-európai típusú gazdasági fejlődési szint megközelítésére több
lehetősége adódott, az ipari növekedés tekintetében pedig egy
exportképes ágazat kialakítására nyílt esély. Előnyös pozícióból
vághatott neki a polgári demokratikus elveket megvalósítani hivatott
államrendszer gazdasági megalapozásának, amely erős
etatista/kormányzati centralizmussal bővült, illetve cseh hatalmi
vezetéssel és nemzetállami tartalommal telítődött.
A gazdasági növekedés elérése azonban komolyan
megalapozott és megfontolt gazdaságpolitikai irányvonalak
megfogalmazásán, illetve megvalósításán múlott. /18/
Mind a cseh, mind az elkülönülő szlovenszkói és
ruszinszkói területek szoros gazdasági összeköttetésben álltak a
dualista államszerkezet erőcentrumaival. Csehszlovákia - mint önálló
gazdasági entitás - működésének az alapfeltétele az ún. történelmi
országrészek (Csehország, Morvaország, Szilézia), valamint Szlovákia
és Kárpátalja területeinek az integrálása volt. A keleti
országrészeket agrárjelleg jellemezte, szórványos, alacsony
fejlődési fokot mutató iparosodási gócpontokkal.
Az önálló csehszlovák nemzetállam létrehozása,
gazdasági függetlenségének biztosítása (és ezáltal a politikai
önállóság fundamentumámak lerakása) a régebbi gazdasági kapcsolatok
radikális és erőszakos átértékelését, megszakítását és
megszüntetését vonta maga után. A politikum és a nemzetállami
aspirációk a gazdasági mozgásteret távlatilag meghatározták.
A múltbeli fejlődési interferenciákhoz több
járulékos tényező is társult: a terület földrajzi nagysága,
gazdasági és munkaerő-kapacitása, az infrastrukturális különbségek,
a közlekedési vonalak irányultságai, az eltérő történelmi és közjogi
hagyományok, az önkormányzati és központi gazdasági intézmények,
testületek működési gyakorlata és nem utolsósorban az etnikai
összetétel hatásai. /19/
4. A hitelszervezeti rendszerek egységesítési
nehézségei
Ebben a fejezetben megkísérlem megvilágítani -
komparatív módszer segítségével - az 1918 előtti magyarországi és
csehországi bankrendszerek fejlődési irányát. Ennek tükrében a
hatalomváltás utáni cseh bankpolitika integrációs kísérleteinek
hatásai a szlovákiai és kárpátaljai területek pénzintézeti
felépítésének koordinálására jobban elemezhetővé válnak.
A megmutatkozó modellváltások (a specializáltabb
formákat felvonultató cseh bankrendszerhez való alkalmazkodás) és
típusváltozások (új pénzintézeti formák) árnyalhatják a két
világháború közötti korszak kisebbségi magyar pénz- és bankügyi
aktivitásainak terén bekövetkezett pozitív és negatív
elmozdulásokról alkotott elképzeléseinket, ill. pontosíthatják
mozgásterük beszűkülésének és/vagy potenciális újabb tevékenységi
körüknek azonosítását, behatárolását.
Részletesen foglalkozom a cseh bankrendszer 1918
előttről hagyományozódott (és azután csak módosított) szakosodott
szintjeivel, mert csak ennek jegyében tudjuk megérteni az
impériumváltás utáni magyar bankvezetői dilemmákat, az alkalmazkodás
útjait. A szlovákiai magyar nemzetiségi bankok intézményi/szervezeti
integrálódásának folyamatát új szempontok keresésével próbálom
megragadni.
A pénzintézetek közötti munkamegosztás milyensége
alapján univerzális (vegyes) és specializált bankrendszerek
különböztethetők meg. Az első csoport bankintézetei a rövid lejáratú
hitelnyújtást a hosszú lejáratúval ötvözik (befektető-beruházó
jelleggel bírnak). A specializált típusúak az üzlettípusok szerint
szakosodnak (elkülönül a kétféle hitelezési mód). /20/
4.1. A magyarországi bankrendszer
A felső-magyarországi területek szoros szálakkal,
szervesen fejlődött financiális csatornákkal és hagyományos
közlekedési/gazdasági "véredényekkel" kötődtek a központi fekvésű
Budapesthez. Ezen terület hátránya is ebből fakadt: a főváros
domináns szerepe periféria jellegét még jobban kidomborította. A
helyi pénzügyi központokra korlátozott mértékű fejlődés volt
jellemző.
A magyar bankrendszerben az üzlettípusok szerint
szakosodott intézetek hiányoztak (egyébként a Felvidéken és
Kárpátalján az új államhatalom alatt sem épültek ki). /21/
Részvénytársasági alapon szerveződött - sajátos jegyeket is magukon
viselő - bankok, takarékpénztárak és ipari/mezőgazdasági
szövetkezeti típusok léteztek.
A bankok és a takarékpénztárak közötti törvényi és
gyakorlati választóvonalak, amelyek már a 19. század közepén
halványultak, a 19-20. század fordulójára gyakorlatilag eltűntek,
csak üzletpolitikájukban és -szerkezetükben voltak felfedezhetők
alapvető eltérések. /22/ Tomka Béla szerint "Magyarországon (...) az
első világháborúig - más univerzális bankrendszerekkel összevetve is
- intézményileg kevéssé differenciált pénzügyi rendszer működött, az
egyes pénzintézeti típusok közötti munkamegosztás kisfokú volt."
/23/
A kiegyezés időpontjáig lényegében - a szó
legszorosabb értelmében - csak az ország pénzügyi központjává váló
Budapesten működtek bankok, nem utolsósorban a külföldi
tőkerészvétel következtében. Az első nagy alapítói (gründolási)
korszak idején (1867-1873) a modernizálódó magyar gazdaságban az
ipar, a vasút és a mezőgazdaság egyes ágazatainak a fejlesztésében
fontos szerepet vállaltak fel a forgalmi bankok (cre`dit-mobilier
típusúak).
A gazdasági válságot követő "lassú regenerálódás"
után az 1880-as években "előrehaladt a pénzügyi élet integrációja
is", egyrészt az Osztrák-Magyar Bank üzletpolitikájának (fiókhálózat
kiépítése), másrészt a szorosabbá váló és fokozatosan bővülő
fővárosi-vidéki pénzintézeti hálózatok kiépülésének köszönhetően.
Ennek részét képezte az 1870-es, 1880-as évek fordulóján a "kétfajta
hitelrendszer" (alsó - takarékpénztárak, felső - budapesti bankok)
egységesülési folyamata, valamint a lokális/regionális intézeti
típusok üzemvezetési normaátvétele is. /24/ Ugyanakkor a legnagyobb
magyar nagybankok (Magyar Általános Hitelbank, Pesti Magyar
Kereskedelmi Bank) a nemzetközi tőkekapcsolatok "láncszemei" lettek,
és a magyar pénzügyi rendszer meghatározó tényezőivé váltak.
Az 1895-1913 közötti korszakot a legújabb magyar
banktörténeti munkák a nagybankok aranykorának nevezik. Ekkor
alakultak ki fiókszféráik, amelyek kiterjedését a takarékpénztárak
nagy száma, a hitelintézeti sűrűség, ill. a nemzetiségi területek
etnikailag zárt ügyfélköre is akadályozta. Erőteljesen építették ki
érdekeltségi befolyásukat az egyes gazdasági ágazatokban, amelyeken
belül a legerősebbek az ipar felé fordultak. /25/
A (regulatív) takarékpénztárak a Lajtán túli
területeken az 1844. évi császári pátens rendelkezésére alakultak.
Az egyesületi/községi takarékpénztári formát 1852-ben engedélyezték.
A cseh területeken községek hozhatták őket létre, kimondottan
karitatív célzattal. Az osztrák pénzügyi kormányzat 1847-től
Magyarországon is megkísérelte bevezetni, de sikertelenül. Gyökeret
ereszteni nem tudott, a magyar pénzintézeti fejlődés másfajta utakon
járt. /26/
A magyarországiak már a 19. század közepétől
nyereségorientált módon működtek, bankszerű üzletpolitikát
folytattak, gyakorlatilag letéti bankoknak tekinthetjük őket.
Fejlődésüket a közkereseti társaságokról szóló (1840:XVIII.tc.) és a
magyar liberális gazdaságpolitika egyik jelképének számító
kereskedelmi törvény (1875:XXXVII.tc.) rendelkezései szabályozták.
/27/
Kevésbé számon tartott pozitívumuk - ha korlátozott
mértékben is -, hogy az egyes kisrégiók/helyi társadalmak
közművelődési, kulturális és szociális-karitatív "szükségleteit"
kielégítették, legalább részben pótolva az ezen a téren hiányzó
segélyegyleti-szövetkezeti intézményeket, emellett fontos
tőkefelszívó szerepet is elláttak.
A magyar banktörténeti feldolgozásokban az 1918
előtti nemzetiségi pénzintézeti fejlődésnek kisebb figyelmet
szentelnek (a magyarországi munkákban erőteljesebben talán csak a
román bankok/szövetkezetek jelennek meg, a román nemzeti mozgalom
nagyobb szervezettsége miatt). A szlovák bank- és szövetkezeti
fejlődéssel nem foglalkoznak. A szlovák intézetek is részei voltak a
magyarországi bankszervezetnek, valamint részesei annak
fejlődésének, formálódásának.
A szlovák nemzetiségi bankok közül a
legjelentősebbek (Ruľomberský účastinársky úverný ústav - 1879,
Hornouhorská banka Tatra - 1885) kialakulása a kiegyezés korára
tehető. A 80-as és 90-es évek konjunktúrája - igencsak szűk keretek
között - a szlovák érdekeltségű (kisebb) ipari részvénytársaságok
megszületését eredményezte, amelyeknek megvoltak a pénzintézeti
összeköttetéseik is. A szlovák tőke ipari részvétele azonban
elenyésző mértékűnek minősíthető annak ellenére, hogy az etnikailag
szlovák többségű felső-magyarországi vármegyékben a 19-20. század
fordulójára már figyelemre méltó lokális/regionális gazdasági
bázisaik voltak (az agrárszektorban és a könnyűiparban).
Megvoltak a kapcsolódási pontjaik a szlovák nemzeti
mozgalom felé is, amely mind céltudatosabban szervezte és
valósította meg gazdasági programját. A 19. század 80-as éveitől
datálható a szoros cseh-szlovák tőkekapcsolatok kialakulása, amelyet
a ®ivnostenská banka által (elsősorban a rózsahegyi és a
turócszentmártoni intézetnek) nyújtott visszleszámítolási
hitelcsomagok képviseltek. A Tatrabanka valójában már az
affiliációjának volt tekinthető, amelyet az 1911-es szanálással a
pénzügyi összeomlástól is megmentett. Ezek a folyamatok egyik
fejezetét jelentették a térségben megnyilvánuló cseh expanzivitásnak
és tőkekivitelnek. A cseh tőke ezen kívül az észak-magyarországi
cellulóz- és papíriparban szerzett részesedést. /28/
Az 1906-1912 közötti időszakban fejlődésük
felgyorsult (bankalapítások, tőkeemelések, a fiókhálózat bővítése),
emellett már korábbtól a felvidéki szlovák-magyar
nemzetiségi/nemzetiségpolitikai szembenállás és antagonizmus a
pénzügy terére is áthelyeződött. /29/
4.2. A cseh tartományok bankrendszere
A hitelszervezeti rendszer ezeken a területeken más
fejlődési utakat járt be. Csehországban többszintű, horizontálisan
és vertikálisan differenciált pénzintézeti struktúra alakult ki. Két
fő alkotóeleme volt: a kereskedelmi bankok és az ún. "népi pénzügy"
(lidové peněľnictví) szférái.
A pénz- és bankügyi szektor viszonylagosan
fejlettnek volt tekinthető, mert a fordulat előtti
cseh-morva-sziléziai tartományok gazdasági élete és banktevékenysége
Alsó-Ausztria és Bécs felé orientálódott. Prága regionális jellege
ellenére a 20. század elejére a ciszlajtániai területek jelentős
pénzügyi központjává nőtte ki magát. /30/
A cseh kereskedelmi bankok virágkora az 1890-1918
közötti időszakra tehető. Az előző időszakban fokozatosan erősödő
cseh nemzetiségi pénzintézetek számottevő pozíciókat vívtak ki a
cseh területek pénzügyi életében (mellettük német és ügyviteli
nyelvükben kevert cseh-német intézetek is működtek). Szervezeti
fejlettségük előrehaladt, tőkeellátottságuk növekedett. Új
hitelformák terjedtek el (hosszú lejáratú ipari hitel), amelyek a
bank-ipar kapcsolatban kezdtek fontos szerepet játszani.
Annak ellenére, hogy koncentrációs és
centralizációs tendenciák kerültek előtérbe, cseh tőkeközpontok
képződtek, kiterjedt - a cseh nemzeti mozgalmat támogató -
fiókhálózat épült ki és bővült, az osztrák-német tőke továbbra is
megőrizte vezető pozícióit. A cseh nagybankok figyelemre méltó
tőkekivitelt bonyolítottak le egyrészt a Monarchián belüli piacok,
másrészt a külföldi (Oroszország, Balkán) területek felé. Ez nem
nélkülözte a nemzetpolitikai mozzanatokat sem (a cseh tőke tudatos
behatolása a szláv lakosságú területek gazdasági ágazataiba). A
függetlenedő és erősödő cseh tőke alapját és utánpótlását a
szövetkezetek és takarékpénztárak által felszívott kistőkék
alapozták meg. /31/
A 19. század 60-as, 70-es éveitől külföldi (porosz)
mintát követve az ún. szakosodott pénzintézeti típusok között
jelzálogintézetek alakultak ki, amelyek adaptálódtak a csehországi
viszonyokhoz. Tartományi támogatás és ellenőrzés mellett működtek,
az általuk kibocsátott kötvények a jelzáloghitel alakulására
kedvezően hatottak. 1918 után, amikor a megváltozott viszonyok
között a hagyományos banküzleti tevékenységre is ráálltak - és a
többi részvénybankkal versenyre kényszerültek -, fokozatosan
veszítettek jelentőségükből, és megszűntek.
A tartományi bankok története a Zemská banka
království českého 1889. évi létrehozásával indult, amelyet a
csehországi tartományi gyűlés hívott életre a községi, meliorációs
és vasúti kölcsönök biztosítására. Spekulatív üzletekkel nem
foglalkozott, de kiterjedt üzleti tevékenységet fejtett ki
(kötvénykibocsátások). /32/ 1918 és 1938 között Közép-Európa egyik
legnagyobb értékpapír-kibocsátó intézete volt, és a cseh bankok
részére egyfajta "jegybanki" feladatot is ellátott.
A sokrétűen szakosodott pénzintézetek mellett a
szövetkezeti mozgalom ugyancsak változatos szerkezetű fajtáit
figyelhetjük meg. /33/ Jellemzőjük a közigazgatási egységekkel való
szoros összefonódás. Bármely adminisztratív szerv létrehozhatta
hitelintézetét: a tartomány, a járás és a község is. Az osztrák
engedélyezési jogon alapuló szervezet gyökerében különbözött a
magyarországitól.
Kis és közepes nagyságúak voltak, kiterjedt
hálózatot alkottak, decentralizált (regionális/lokális) jellegük
volt. Különböző típusaik a 19. század folyamán keletkeztek, a 20.
század kezdetén már körülhatárolt szereppel bírtak. 1918-1938 között
új formáik már nem jöttek létre, az üzletkörük lett a törvények
által pontosítva. A tárgyalt korszakban a kereskedelmi bankok
számára egyszerre jelentettek konkurenciát és kisegítő/kiegészítő
szolgáltatást (a kisbetétek összegyűjtése és továbbítása a bankok
felé, kedvező hitelnyújtás). Egyik fő ismérvük az volt, hogy
nemzetiségi alapon (is) szerveződtek.
Az államfordulat után jelentős forgalomnövekedést
tudtak elkönyvelni. 1919-1923 között betét- és hitelmennyiségük
két-, sőt háromszorosra nőtt. A legerősebbek közülük húsz év alatt
befolyásos tőkeközpontokká váltak, és hasonló szerepet játszottak,
mint a kisbankok, sőt néhány középbank.
Üzletvezetési/üzletfilozófiai paradigmaváltásuk erre az időszakra
esett: az önsegély (altruizmus) elhagyásával nyereségorientált
kereskedelmi stratégiára tértek át (a régi utat csupán az
agrárklientúrára támaszkodó vidéki hitelszövetkezetek követték).
Kisvállalkozóknak, iparosoknak, földműveseknek üzemeltetési és
befektetési kölcsönt nyújtottak, ill. községi/építkezési és személyi
hitelt is folyósítottak. Az 1920-as évek első felének törvényei
egységesítő célzattal rendezték helyzetüket. /34/
A cseh szakirodalom értelmezésében ezek egyrészt
különböző jogi/szervezeti/ közigazgatási elv (takarékpénztárak,
járási gazdasági szövetkezetek) szerint, másrészt a
felelősségkiterjesztés módja (hitelszövetkezetek) alapján sorolhatók
csoportokba.
A cseh takarékpénztárak fejlődési időszaka az
1880-as évektől kezdődött (az előző időszak a német intézetek
virágzását hozta), de megerősödésük a 20. század elejére esett.
Szövetségük (Svaz českých spořitelen v Čehách, na Moravě a ve
Slezsku) megalakulása 1901-ben fontos szerepüket jelezte a cseh
hitelszervezeten belül, de a német-osztrák intézetekkel szemben
másodrangú helyzetbe kényszerültek. A Monarchia nyugati területein
ellentmondásos folyamatok jellemezték fejlődésüket (pozíció- és
térvesztés a bankokkal és a hitelszövetkezetekkel szemben a növekvő
konkurencia miatt). Valójában ezek a változások váltották ki az
egyesületi szerveződésüket, amely a kezdetektől etnikai
antagonizmusként is jelentkezett. /35/
Az első világháborút követően fejlődésük átalakult,
egyesülési tendencia érvényesült közöttük. Szlovákiában minimális
számú új alapításaik nem tudtak elterjedni. A nemzetiségi megoszlás
szintén jellemző volt rájuk: a cseh tartományokban mind a cseh, mind
a német takarékpénztáraknak megvolt a pénzügyi központjuk
(lényegében bankokról volt szó: a cseheknek az Ústředná banka
českých spořitelen, a németeknek a Zentrallbank der deutschen
Sparkassen), de mindkét csoport egy revíziós központhoz tartozott
(Svaz československých spořitelen).
A pénzügyi műveletek mennyiségének tekintetében a
kereskedelmi bankok után következtek. /36/ Nagyarányú fejlődésük a
gazdasági konjunktúra idejére (1924-1929) esett.
A szövetkezeti mozgalomban fontos szerepet
játszottak a polgári-iparos (városi) hitelszövetkezetek. 1901-1913
között gyors fejlődés jellemezte a ciszlajtániai területek
szövetkezeteit, ez a tendencia az új (és kedvezőbb) nemzetállami
viszonyok között is folytatódott. Szövetségük 1920-ban alakult,
pénzfölöslegüket a ®ivnostenská banka szívta fel, amely 1868-tól az
első cseh kereskedelmi bankként ezen szövetkezetek pénzintézeti
központjaként is működött. A vidéki hitelszövetkezetek (elterjedt
cseh megnevezésük: kampeličky /37/) kis intézetek voltak, amelyek
főleg betétgyűjtéssel és - a földműveseket, falusi iparosokat ellátó
- hitelnyújtással foglalkoztak (a városi és a vidéki szövetkezetek
adatait lásd a jegyzetben). /38/
A járási gazdasági szövetkezetek 1882-ben alakultak
át az ún. kontribúciós alapokból. Igazi fejlődésük a köztársaság
idejére esett, amikor kötelező központjuk (Svaz okresných
hospodářských záloľen) is létrejött. Az intézet működéséért a járás
vállalt felelősséget, főleg a földműves rétegnek nyújtottak olcsó
hitelt. Pénzfölöslegük áramlási központja az Agrárna banka volt.
Kisebb jelentőségűek voltak, Morvaországban és Sziléziában nem
terjedtek el. /39/
A vizsgált időszakban tehát igencsak strukturált és
specializált intézeti formák figyelhetők meg. A cseh területeken a
19. század 90-es éveitől datálható pénzintézeti koncentráció, az
univerzális bankok megerősödése, részvény- és tartaléktőkéjük
állandó növelése, illetőleg fiókhálózatuk céltudatos bővítése
szilárddá tette a cseh nemzetiségi bankrendszert, még a domináns
osztrák és német konkurencia ellenére is. Az ún. népi pénzügy
hálózata pozitív szerepével (tőkefelhalmozás, a takarékosság
támogatása) és szolgáltatásaival (olcsó hitel) jelentősen
hozzájárult a cseh tartományok gazdasági fejlődéséhez. /40/
5. A törvények és rendeletek hatásai
A köztársaság megalakulásától a saint-germani és a
trianoni békeszerződés Csehszlovákia általi ratifikálásáig terjedő
több mint másfél év a gazdasági provizórium időszakaként
jellemezhető. A hatalomváltás után a cseh politikai és gazdasági
vezetés legfőbb célja a bécsi és budapesti pénzügyi központoktól
való függetlenség elérése volt. Az államhatalmi eszköztárból elővett
szigorú korlátozó intézkedések érzékenyen beleavatkoztak a gazdasági
összeköttetésekbe.
Ebben az alfejezetben a gazdasági-pénzügyi
vonatkozású törvényeket két nagyobb témakörben tárgyalom. Az első
csoportot az általános gazdaságpolitikai rendelkezések alkotják. A
másodikban - a teljességre való törekvés nélkül - a bankügyet
befolyásolók kapnak helyet, melyek nemcsak a pénzintézetek működését
és üzleti tevékenységét, hanem a bankrendszerben elfoglalt helyüket
is megszabták.
A legelső intézkedések között 1918. november 2-án a
Csehszlovák Nemzeti Tanács megtiltotta a hadikölcsönkötvények
adójának kifizetését. A november 14-i rendelet az Osztrák-Magyar
Bank fiókjai számára megakadályozta a zsírószámlákról való fizetést,
ill. pontosította az ezzel kapcsolatos kivételes eseteket. A
pénzügyminisztérium 1919. január 8-i rendelkezése a Monarchia
jegybankfiókjainak megtiltotta a hadikölcsön-lombardüzletet. /41/
1919 februárját áttörésként könyvelhetjük el,
hiszen alapvető pénzügypolitikai döntéseket hozott. Megnyílt a
prágai tőzsde. Csehszlovákia vámterületének önállóságát külön
törvény mondta ki. A radikális változások folyamatában kiemelt
fontosságot kapott a pénzelkülönítés keresztülvitele.
A szervezési előkészületek januárban kezdődtek,
amikor a megvalósítás technikai formáiról döntöttek. A korabeli
magyar bankszakemberek ennek szerzőjének a pénzügyminisztert, Alois
Raąínt tartották. Ő ugyan a nacionalista ideológia üzenetével "látta
el" a reformot, azonban a tényleges gazdasági kérdésekről és a
kezelési, megoldási módokról tanácsadói véleményét vette figyelembe.
A pénzelkülönítésről az 1919. február 25-i 84. sz.
törvény rendelkezett. Szelleme a területi elvből indult ki. Ez már
önmagában bizonytalanságokat (és következetlenségeket) rejtett
magában, mert a határok - főképpen Szlovákia és Kárpátalja esetében
- nemzetközi jogilag nem voltak megállapítva. A cseh területeken
pedig a határ menti német nemzetiségi régiók illojalitása komoly
erőpróbája lett sikeres lebonyolításának.
A csehszlovák állam területén használatos összes
osztrák-magyar pénzjegy lebélyegzésre került. A bankjegyek
mennyiségének 50%-át kivonták a forgalomból azzal a céllal, hogy az
inflálódó pénztömeget csökkentsék. A pénzelkülönítés egyfajta
visszahatás volt az Osztrák-Magyar Bank által továbbra is gyakorolt
jegykibocsátó tevékenységre.
A beadott bankjegyek 50%-nak értékéért új
pénzjegyeket, a másik részért 1%-os kamatozású államkötvényeket
adtak.
Az 1919. április 10-i 187. sz. törvény a
csehszlovák koronát törvényes fizetőeszköznek nyilvánította, és a
pénzforgalomról rendelkezett (a lebélyegzett bankjegyek kivonása és
az új pénzzel való helyettesítése stb.). A pénzügyminisztérium
mellett megalakult az 1926-ig jegybanki feladatokat ellátó
Bankhivatal (Bankoví úrad ministerstva financií). /42/
Az értékpapírok és bankértékek - magyarországi
bankoknál történő - elhelyezését tiltotta meg az 1919. augusztus 5-i
464. sz. rendelet, amely ottani zárolásukat akarta megakadályozni
(ezt 1922-ben szüntették meg). A magyarországi lakóhellyel
rendelkező fizikai és jogi személyek értékeit zár alá lehetett így
helyezni. Szabályozni és korlátozni lehetett behozatalukat, nem is
képezték forgalom tárgyát. /43/
Az 1919. december 22-i 660. sz. kormányrendelet
érzékenyen érintette a magyar bankok státusát. A pénzügyi kormányzat
stabilizálni akarta a bankszektort, azon belül pedig azokat a
hitelintézeteket, amelyeknek a behajthatatlan külföldi követelések
és a hadikölcsönök által megrendült a helyzetük. Ez komoly
beavatkozást jelentett az intézményi autonómiába, emellett ennek
gazdasági-pénzügyi célzata és nem nacionalista jellege volt.
A bank élére felügyelőbiztost nevezhettek ki, aki
az új betétek elfogadását megtilthatta, ill. elkülönített
kezelésükre adhatott utasítást. Meg lehetett tiltani a pénzintézetek
kötelezettségeinek (pl. a fizetések) a teljesítését is. Mindezek a
megkötések nem jelentették azt, hogy a bank nem rendelkezhetett
szabadon a vagyonával, de az esetleges értékesítésekhez a biztos
hozzájárulása kellett. Az az intézet, amelyiknél elrendelték ezeket
az utasításokat, a nyereséget a tartalékalap bővítésére volt köteles
fordítani. Az 1920-as évek elején hatályát mindig
meghosszabbították.
A rendelet kötelezte a pénzintézeteket, hogy
vagyoni helyzetükről kimutatást készítsenek, de nem vette figyelembe
a szlovenszkói és ruszinszkói intézetek különleges helyzetét. A
megadott rövid időn belül (1920. január 6-ig) nem tudták felmérni
valós pénzügyi helyzetüket, veszteségeik nem lettek pontosan
feltérképezve. Nemcsak a magyar és a német, hanem a szlovák bankok
is haladékot próbáltak kérni (eredmény nélkül).
A magyar bankvezetők véleménye szerint a rendelet
negatívan hatott az intézetek helyzetére, mert elvonta a hitelt
tőlük, amelyre nagy hadikölcsön-állományuk miatt szükségük lett
volna. Önkritikus vélemény szerint azonban a felelőtlen pénzügyi
politikájuk következményeként állt elő ez a válságos helyzet. 1918.
évi mérlegeiket későn zárták le. Annak ellenére, hogy jelentős
veszteségeik származtak a hadikölcsönökből, és Budapesten kötött
tőkéik maradtak, nagy nyereségeket mutattak ki. Ehhez magas arányú
osztalékfizetés, sőt betételutasítások is társultak. /44/
A kortársak által radikális struktúraváltásként -
és a szlovákiai pénzintézeti rendszer folytonossága és hagyománya
elleni támadásként - volt elkönyvelve az 1920. április 14-i 302. sz.
törvény bevezetése, amely a takarékpénztárak jogviszonyait
szabályozta.
Üzleteiket ennek alapján állami felügyelet alatt
végezték, feleslegeiket közhasznú célokra kellett fordítaniuk. Csak
közigazgatási szervek (községek, járások, megyék) hozhatták őket
létre. A törvény részletesen megszabta testületeinek, végrehajtó
szerveinek működési körét és felelősségét. Kötelezően elő lett írva
a veszteségek törlesztésére szolgáló általános tartalékalap képzése,
egyébként vagyonkezelésük, könyvvezetésük és számvitelük a
kereskedelmi joghoz alkalmazkodott. Az értékpapírok
árfolyamveszteségeinek fedezésére különleges tartalékalapot, az
üzletágakból származó veszteségek ellensúlyozására újabb különleges
tartalékapot voltak kötelesek létrehozni.
A takarékbetéteket folyószámlákra, fedezett
zsírószámlákra is elfogadhatták. Nemcsak a kistőkék nyerhettek náluk
elhelyezést, hanem a nagyobbak is. Jelzálogkölcsön folyósításával,
értékpapírkereskedéssel, valamint váltóüzlettel egyaránt
foglalkozhattak. Állami engedély mellett letétbe vehettek
értékpapírokat és más értékeket. Kölcsönt nyújthattak az államnak, a
megyéknek, a járásoknak, a községeknek és más nyilvános
testületeknek. A törvény szövege a domináns állami felügyeletet
(kormánybiztos útján) szintén tartalmazta. /45/
Lehetővé tették fiókhálózatuk kiépítését vagy egyéb
gyűjtő- és fizetési helyek felállítását (engedélyezték az egyes
üzletágakra szakosodott fiókjaik működését is). A takarékpénztári
hálózat központosított rendszerű volt, szövetségben tömörültek,
amely érdekvédelmi, revíziós és szakmai feladatokat látott el.
A változások érintették azokat a cseh, morva és
sziléziai takarékpénztárakat, amelyeket nem közigazgatási egység
hozott létre (5 éven belül kellett átalakulniuk). Csak két központi
helyzetű takarékpénztár (Böhmische Sparkasse - Prága, I. Mährische
Sparkasse - Brünn) képezett kivételt, alapszabályzataik érvényben
maradtak, de ügyleteiket a törvényhez kellett alkalmazniuk. /46/
A törvény Szlovákiában és Kárpátalján egy év múlva
lépett hatályba. Az itteni részvénytársasági szerveződésű
pénzintézeteket (amelyek nevükben viselték a "takarékpénztár"
kifejezést) annyiban érintette, hogy cégnevüket meg kellett
változtatniuk (a "bank" jelölés vált kötetelezővé), és a
nyereségorientált kereskedelmi politikát kellett követniük, amit már
évtizedek óta folytattak, tehát ez nem volt nóvum.
A szlovákiai magyar "bankvezérek" aggodalma és
nyugtalansága más természetű volt. Egyrészt cseh gazdasági
diktátumként fogták fel, amelyek mélyén alapvető (negatív előjelű)
működési változásokat véltek felfedezni, másrészt "a rólunk, de
nélkülünk döntöttek" gondolat jegyében sérelmezték a centralista
pénzügyi kormányzat lépését, amely nem vette figyelembe a specifikus
viszonyokat. /47/
Ezt fejezte ki a Pénzintézetek Egyesületének
alelnöki tisztét betöltő Hoepfner Gusztáv véleménye is. /48/ A cseh
és a magyar hitelszervezeti fejlődés összehasonlításakor arra a
következtetésre jutott, hogy az utóbbi részvénytársasági jellegű
megalapozása fejlettebb intézeti formákat eredményezett, azonban
Csehországban a takarékosság eszméjét a zászlajukra tűző
pénzintézetek "meddő szerepet vittek és visznek ma is".
Okfejtése a megváltozott közgazdasági viszonyok
teljes félreértelmezésén alapult. Sarkított nézőpontjában a
szlovákiai bankok válságos pénzügyi helyzetét emelte ki, ugyanakkor
a magyar bankok feladatait túlbecsülte. Érzelmi színezetű
érvelésének támpilléreiként az országrész hitelkapcsolatainak
ismerete és a "közérdekű" banktevékenység indoka szerepelt. Az új
minőségű cselekvési stratégiák megfogalmazásáig és vázolásáig nem
jutott el. /49/
Néhány bank a gyakorlatban kényszerült rá a
szervezeti és üzletvezetési változtatás felismerésének
szükségességére. Erről a Pozsonyi Iparbank igazgatósága a
következőképpen vélekedett: "A lefolyt küzdelmes év tapasztalatai
azt mutatták, hogy az úgynevezett takarékpénztári rendszer nem volt
képes a viharokban helyt állni. Elkerülhetetlenül szükségesnek
mutatkozik, hogy rátérjünk a modern bank-systémára s megvalósítsuk
az ehhez szükséges reformokat, amelyek főleg három irányban
mozognak. Elsősorban oly erős és megbízható összeköttetésre kell
szert tennünk, amelyre jó és rossz időben nyugodtan támaszkodhatunk.
Továbbá szükséges az üzletkörnek minden a bankszakmába vágó
üzletágra való kiterjesztése, kapcsolatban a részvénytőke megfelelő
felemelésével és végül az igazgatóság reorganizálása oly módon, hogy
egy kisebb tagszámú igazgatóság mellett egy nagyobb tagszámú
igazgató-tanács létesíttetnék." /50/
A takarékpénztári törvény szellemében kezdék
szervezni a cseh típusú kommunális takarékpénztárakat Szlovákiában,
de nem nagyon tudtak adaptálódni. /51/
A csehszlovák gazdaságpolitika a részvénytársaságok
alapítását állami engedélytől tette függővé (1920. július 27-i 465.
sz. törvény). Ez az ún. koncessziós rendszer a kötött
gazdaságszervezés és -irányítás modelljébe illeszkedett. /52/
A legelső tervek egy szlovákiai illetékességű
jelzálogbank alakítására - amely a beruházási jellegű hosszú
lejáratú kölcsönök nyújtására szakosodott volna - egymástól
függetlenül mind a szlovák, mind a magyar és német bankok
egyesületében már 1920-ban felvetődött (magyar vélemény szerint a
bécsi és budapesti jelzálogos követelések átváltását vállalhatta
volna fel, reményük szerint mobillá tételüket segítette volna elő).
A másik variáció "egy már működő csehországi jelzálogbank
letelepedésének" adott volna előnyt. /53/ A későbbiekben
bebizonyosodott: csak az utóbbinak van realitása.
1922-ben a kormányzati körök elképzelései nem
önálló intézet felállításával számoltak, hanem két Csehországban
sikeresen működő pénzintézet működésének kiterjesztéséről Szlovákia
és Kárpátalja területére. Ezek fiókintézeteiken keresztül
biztosították volna a jelzálog-, ill. a községi hitelnyújtást. Ez a
kiterjesztés ideiglenes jelleggel bírt volna, a fiókok önálló
intézetté való fejlődésére is esélyt láttak. /54/
A jelzálogkölcsön nyújtására szakosodott Hypotečná
banka az 1922. július 11-i 238. sz. törvény értelmében állította fel
pozsonyi fiókját. /55/ A községi, a meliorációs és a vasútkölcsön
nyújtását a Zemská banka vállalta fel. Tevékenységüket pozsonyi
székhellyel 1924. június 29-én kezdték meg. /56/
Jegyzetek
- A Monarchia háború alatti gazdasági visszaesésére lásd
Brusatti, Alois (Hrsg.): Der Habsburgermonarchie 1848-1918. I.
Band. Die wirtschaftliche Entwicklung. Wien, 1973. 59-64, 101-104.
p. Magyarországéra uo. 516-527. p.
- Berend T. Iván-Ránki György: Magyarország gazdasága az első
világháború után 1919-1929. Budapest, 1966, 28-31. p. -
Romportlová, Marta-Sládek, Zdeněk: Hospodářský a sociálny vývoj ve
střední a juhovýchodní Evropě 1918-1938. Brno, 1994, 3-4. p.
- Ránki György: Mozgástér és kényszerpálya. A Duna-völgyi kis
országok a nemzetközi gazdaság és politika rendszerében
(1919-1945). In: Vélemények/viták a két világháború közötti
Magyarországról. Budapest, 1984, 13-26. p.
- Lacina, Vlastislav: Zlatá léta československého hospodářství
(1918-1929). Praha, 2000, 12-15. p. (a továbbiakban: Lacina - I.).
A szerző részletesen elemzi és statisztikai adatokkal igazolja
egyrészt Ausztria-Magyarország gazdasági lemaradását európai
viszonylatban, másrészt a birodalom nyugati területei közötti
fejlettségi szinteket. Érdekes összevetni a fenti adatokkal
Szlovákia és Kárpátalja területeinek gazdasági
teljesítőképességét. Ezek 16,3%-kal részesedtek Magyarország
nemzeti jövedelméből, a lakosság aránya 16,9% volt. A későbbi
Csehszlovákia területére a Habsburgok államának nemzeti
jövedelméből 32,1% jutott, és a lakosság 27,6%-a élt az új
köztársaságban. Szerinte ennek ellenére: "A háború előtti cseh
területek gazdasági helyzete nemzetközi összehasonlításban nem
volt annyira kedvező, ahogyan leegyszerűsítve a Monarchia
'öröklött' termelési kapacitásainak aránya alapján
következtetnénk" (15. p.). Vadkerty Katalin az öröklött gazdasági
potenciált helyezi első helyre. Az első évek gazdasági
visszaesését a nyugati és a keleti területek különböző történelmi
fejlődésével, ill. az eltérő irányultságú gazdaságpolitika
hagyományaival, a bel- és külföldi piaceltolódásokkal magyarázza.
Részletesen elemzi az egyes mezőgazdasági ágazatok és az ipar
helyzetét is. Lásd Vadkerty Katalin: A Csehszlovák Köztársaság
gazdaságtörténete (1918-1938). In: Fejezetek a csehszlovákiai
magyarság történetéből. Pozsony, 1993, 175-215. p.
- Berend T. Iván-Ránki György: Die wirtschaftlichen Probleme des
Donaubeckens nach dem Zerfall der Österreichisch-Ungarischen
Monarchie. In: Plaschka, Richard-Mach, Karlheinz (Hrsg.): Die
Auflösung des Habsburgerreiches. Zusammenbruch und Neuorientierung
im Donauraum. München, 1970, 351-352. p. Külkereskedelmének
irányultságát - politikai okok miatt - átrendezte. Kivitele a Duna
menti államokba a hatalomváltás után még jelentős volt, de az
1920-as évek közepére az előző összes kivitel egyharmadára esett
vissza. Mezőgazdasági behozatala (lisztszükségletének
kielégítésére) a Duna-medencéről a tengerentúlra orientálódott át
(358. p.).
- Az ágazatok szerinti megoszlás a következőképpen festett:
papírgyártás 53,7%, textilipar 33,6%, bőrfeldolgozás 27,4%,
vasgyártás 26,9%, faipar 20,2%, kerámia-, üveg-, cement- és
mésztermelés 19,5%, vegyipar 17,8%, élelmiszeripar 15,1%,
konfekciógyártás 5,9%, gépipar 4,1%, nyomdaipar 1,9% (lásd
Vadkerty: i. m. 206. p., az idézet uo.) - Hallon, Ąudovít:
Industrializácia Slovenska. Rozvoj alebo úpadok? Bratislava, 1995,
16., 43-45. p. "Tényközpontú szintézisében" az 1920-as évek
iparosítási folyamatát befolyásoló tényezőket három csoportba
sorolta: 1. alkalmazkodás az új gazdasági környezethez; 2. a
nyugat-európai gazdasági kapcsolatok kialakítása; 3. az
utódállamok közötti kereskedelmi kapcsolatok kérdésköre (54.
p.).
- Hantos László: A csehszlovákiai magyarság gazdasági helyzete
az első Csehszlovák Köztársaság idején (1918-1938) (a továbbiakban
Hantos - I. [Magyar Országos Levéltár, XIX-L-1-K-30d] című
tanulmánya valószínűleg a felvidéki területek visszacsatolása után
a magyar belügyminisztérium számára íródott (lásd 13-14. p.).
Másik munkájában (A csehszlovákiai magyarság gazdasági helyzete a
két világháború között összehasonlítva a jelenlegi állapotokkal (a
továbbiakban: Hantos - II.) [260/1986, Teleki László Intézet],
amely az előző átdolgozott és kibővített változata, az 1960-as
évekig tárgyalja a szlovákiai magyarság sorsát (a fentiekkel
megegyező magyarázatot az iparra lásd 7-8. p.). A szlovák
szakirodalomban Ąubomír Lipták - szubjektivitásoktól sem mentes -
értelmezésében is felbukkan (Slovensko v 20. storočí. Bratislava,
1998, 114., 117. p.), melyben a szlovák ipar 1918 előtti
szerkezetét deformáltnak (!) tartja, amely az új viszonyok között
még nyomorékabbá vált. Az egyik legújabb gazdaságtörténeti
értelmezés (Hallon: i. m. 92. p.) árnyaltabban fogalmaz:
"Szlovákia 1920-as évekbeli feltételei között (...) nem lehet
beszélni ipartalanításról, hanem csak az ipar belső strukturális
változásairól." A gazdasági kérdések államhatalmi
túlpolitizáltságára vö. Pénzügyi Szemle (a továbbiakban: PSZ). V.
évf. 1923. június 6. 23. sz. 3-4. p.
Az egyik legjobb összegzés
az ipar átállásának problémáiról, a potenciális megoldási
lehetőségekről (belső piac, bekapcsolódás a nemzetközi
munkamegosztásba) és az ipari termelés szerkezetváltásáról:
Lacina, Vlastislav: Úloha hospodářské politiky při vytváření nové
československé ekonomiky (1918-1923) (a továbbiakban: Lacina -
II.) In: Politický systém a státní politika v prvních letech
existence Československé republiky (1918-1923). Praha, 1990,
72-74. p. A belső gazdaságpolitika eszköztárára lásd uo. 82-85.
p.
- Lásd Jócsik Lajos: A csehszlovák államalakulás. Korunk, IX.
évf. 1934. 9. sz. 613-620. p.
- Jócsik Lajos: Az ipari termelés változásai Szlovenszkón.
Korunk, IX. évf. 1934. 12. sz. 890. p.
- Egy másik munkájában (A Közép-Dunamedence közgazdasága.
Budapest, 1944, 289. p.) 75 %-ot tüntet fel.
- Jócsik Lajos: Az ipari termelés változásai Szlovenszkón. 891.
p.
- Uo. 890-898. p.
- Jócsik Lajos: A Közép-Dunamedence közgazdasága. Budapest,
1944.
- Uo. 287. p.
- Uo. 289-303. p. Jócsik fenti okfejtéseiben főleg a Tarján Ödön
által korábban alaposan feltárt és kidolgozott premisszákra
támaszkodott (vö. A magyar kisebbség osztályrésze a csehszlovák
demokráciából. Különlenyomat a Prágai Magyar Hírlap 1930. évi 33.,
35., 37., 39., 41., 43., 45. és 47. számaiból. Prága, 1930, 13.
p.), amely a húsz évnyi kisebbségi sorsközösség mérlegét elkészítő
könyvében is visszacseng (vö. Idegen igában. Húsz év cseh uralom
alatt. Budapest, 1940, 33., 36-40., 47. p.).
Továbbá
Ismeretlen szerző tanulmánya a Csehszlovákiában élő magyar
kisebbség helyzetéről (Részlet). In: Romsics Ignác (szerk.):
Magyarok kisebbségben és szórványban. A Magyar Miniszterelnökség
Nemzetiségi és Kisebbségi Osztályának válogatott iratai 1919-1944.
Budapest, Teleki László Intézet, 1995, 32-39. p. Csehszlovákia
közgazdasági helyzetével a világgazdasági válság alatt Székely Pál
foglalkozott, aki az ipar és a mezőgazdaság termelési erejének
visszaesését országrészek szerint hasonlította össze (lásd
Csehszlovákia nyugati és keleti része - számokban. Korunk, 11.
évf. 1936. 5. sz. 397-402. p.). A korszak szlovákiai magyar
gazdasági tanulmányai sorában kivételnek számít Magócsy-Dietz
Sándor Csehszlovákia és Magyarország kereskedelmi forgalmával
foglalkozó munkája: Csehszlovákia agrárbevitele 1933. évben,
különös tekintettel Magyarország bevitelére. Nemzeti kultúra, II.
évf. 1934. 226-240. p. Az iparrombolás gondolatát
megtalálhatjuk az első bécsi döntés után szintetizáló igénnyel
megszülető, de a korszak nemzeti interpretációinak szintjén mozgó
feldolgozásaiban is. Vö. pl. Polyánszky Zoltán: A felvidéki
magyarság gazdasági helyzete. In: Csatár István-Ölvedi János
(szerk.): A visszatért Felvidék adattára. Budapest, 1939, 151-166.
p., Taubinger István: A visszatért Felvidék mai gazdasági
helyzete. Uo. 261-272. p.
-
A táblázat Lacina - I. 132-133. p. alapján
készült (a 132. p. adatait tartalmazza). A fentiekre és a
szlovákiai mezőgazdasági ágazatok helyzetére lásd Vadkerty: i. m.
190-206. p.
-
Lásd a 7. jegyzetben Hantos - I. 2-7. p.
-
A gazdaságpolitikai célkitűzések nemzetgazdaságot
formáló hatásaira lásd Lacina - II. Továbbá Teichová, Alice:
Wirtschaftsgeschichte der Tschechoslowakei 1918-1980.
Wien-Köln-Graz, 1988, 62-68. p. - Hallon: i. m. 46-47. p. A
szlovák gazdasági elit gazdaságpolitikai elképzeléseinek
megvalósítását akadályozó prágai centralizmusra és a korlátozott
jogosítványokkal rendelkező szlovák gazdasági hivatalok
tevékenységére lásd Fabricius, Miroslav: Hospodárske problémy
Slovenska v povojnovom období 1918-1920. Ekonomický časopis, 34.
évf. 1986. 11. sz. 1007-1018. p. Szlovákia gazdasági
megszervezésének agrár-, ill. ipari koncepciójára és ezek
politikai támogatottságára vö. uő: Vývoj názorov na postavenie
Slovenska v predmníchovskej republike. Bratislava, 1990. Ąubomír
Lipták a két háború közötti korszak neves szlovák
nemzetgazdászának, Imrich Karvaąnak 1935-ből származó gondolatára
hivatkozik, amely pregnánsan össze is foglalja egyrészt
Csehszlovákia gazdasági megalapozatlanságát, másrészt a cseh
irányítású gazdaságpolitika Szlovákia viszonylatában megmutatkozó
hiányosságait, harmonizálatlanságát. Vö. Lipták: i. m. 113. p.
A gazdaságtörténeti jellegű megközelítések témakörét a
szlovákiai magyarságra vonatkozóan gazdagíthatják még az ún.
gazdasági demokrácia korabeli elméleti rendszerének és gyakorlati
alkalmazásának kutatásai is. Lásd Broklová, Eva: Československá
demokracie. Politický systém ČSR 1918-1938. Praha, 1992, 135-142.
p.
- "A csehszlovák demokrácia különleges nehézségeit három
probléma alkotja, amelyek kölcsönösen hatnak egymásra és
átrétegződnek. Az állam bonyolult nemzetiségi összetételéről,
gazdasági-szociális problémáiról és külpolitikai helyzetéről van
szó. A Csehszlovák Köztársaságnak rövid fennállása alatt belülről
kellett konszolidálódnia a szociális egyenlőtlenségek
csökkentésével, amely a társadalom vertikális struktúrájából és
Szlovákia, ill. Kárpátalja horizontális elmaradottságából adódtak,
és [ezáltal - a szerző megj.] külpolitikai helyzetét
bebiztosítania." Broklová: i. m. 114. p.
- A magyarországi bankrendszer sajátosságaival Tomka Béla
foglalkozott. Tomka Béla: A magyar bankrendszer fejlődésének
sajátosságai nemzetközi összehasonlításban 1880-1931 (a
továbbiakban: Tomka - I.). Századok (különlenyomat), 1999. 4. sz.
655-683. p. Az európai országok bankrendszereit jellemző
típuscsoportokba sorolja (Németország, Ausztria, Svájc,
Olaszország, skandináv államok - univerzális bankok kontinentális
mintája; Anglia - specializált bankok rendszere; Belgium,
Franciaország - átmeneti típus), ugyanúgy a banktípusokat (letéti,
beruházási és vegyes/univerzális bankok). Lásd Tomka Béla: Érdek
és érdektelenség. A bank-ipar viszony a századforduló
Magyarországán 1892-1913 (a továbbiakban: Tomka - II.). Debrecen,
1999, 14-16. p. 7. sz. jegyzet (a cameroni tézisek és a nemzetközi
szakirodalom aktuális eredményeinek figyelembevételével a
bankszektor hozzájárulását vizsgálja a magyarországi gazdasági
fejlődéshez).
- A szövetkezeti formában működő, de banküzleti tevékenységet
folytató Magyar Földhitelintézet (1863) és a Kisbirtokosok
Országos Földhitelintézete (1879), amely "altruista alapon" és a
középbirtokosságot támogatta, nem tekinthető szakosodott
pénzintézetnek.
- Tomka - I. 659-660. p., Tomka - II. 59., 77. p.
- Tomka - I. 661. p.
- "Az 1870-es évek vége és az 1890-es évek eleje közötti
időszakban tehát létrejöttek azok a keretek, amelyek között a
következő évtizedek nagy expanziója végbement. Kialakult azoknak a
pénzintézeteknek a köre, amelyek a világháborúig - sőt, azon túl
is - meghatározták a magyar bankügy fejlődését, s fő vonalaiban
kiformálódott az az üzleti struktúra, amely szintén jó ideig
jellemző maradt." Tomka - II. 74. p.; Bácskai Tamás: A Magyar
Nemzeti Bank története I. Az Osztrák Nemzeti Banktól a Magyar
Nemzeti Bankig 1816-1924. Budapest, 1993, 265-267. p.
- Tomka - II. 64., 70., 75., 82-84. p. (a bank-ipar viszony
részletes elemzésére lásd a fenti munkákat Tomka Bélától).
- Tomka Béla: A magyarországi pénzintézetek rövid története
(1836-1947). Budapest, 1996. 14. p. (a magyarországi bank- és
pénzügyi fejlődés legújabb feldolgozása). Tomka - II. 60. p.,
Bácskai: i. m. 115-119. p., Pénzügyi Szemle, III. évf. 1921.
április 6. 12-13. sz. 1-2. p.
- Lásd Márkus Dezső (szerk.): Magyar Törvénytár. 1836-1868. évi
törvényczikkek. Budapest, 1896, 150-155. p. és Márkus Dezső
(szerk.): Magyar Tövénytár 1875-1876. évi törvényczikkek.
Budapest, 1896, 120-207. p.
- Horváth, ©tefan-Valach, Ján: Peňaľníctvo na Slovensku do roku
1918. Bratislava, 1975, 64-86. p. Uo. a szövetkezetekre 86-89. p.,
az ipari vállalkozásokra és a nemzetiségi pénzügyi piacra 104-137.
p.
A 20. század elejének szlovák banktörténeti
feldolgozásaiból vö. pl. Písch, Mikuláą: Vzrast a vývinové
tendencie slovenského účastinárskeho peňaľníctva v rokoch 1900-
1918. In: Zborník Filozofickej fakulty Univerzity Komenského -
Historica. 12-13. évf. 1961-1962, 293-329. p.; Úloha slovenských
bánk vo vývine slovenského priemyslu v období imperializmu v
rokoch 1900 aľ 1918. In: Zborník Filozofickej fakulty Univerzity
Komenského - Historica, 14. évf. 1963, 41-73. p. A cseh tőke
szerepvállalására lásd Nečas, Ctibor: Na prahu české kapitálové
expanze. Brno, 1987, 38-39., 42., 53-54., 60-62., 83-85. p. A
szlovák nemzetfejlődésre lásd Polányi Imre: A szlovák társadalom
és polgári nemzeti mozgalom a századfordulón (1895-1905).
Budapest, 1987. - Szarka László: Szlovák nemzeti fejlődés - magyar
nemzetiségi politika 1867-1918. Pozsony, 1995. A szövetkezeti
mozgalom történeti fejlődésére az újabb munkák közül vö.
Fabricius, Miroslav-Holec, Roman-Peąek, Ján-Virsik, Otto: 150
rokov slovenského druľstevníctva. Ví»azstvá a prehry. Bratislava,
1995. - Martuliak, Pavol: Stopä»desiat rokov slovenského
druľstevníctva 1845-1995. Nitra, 1995.
- A felvidéki (alapjaiban még kutatásra váró) dualizmus kori
szlovák-magyar bankkonkurencia nemzetiségi lecsapódásáira vö. pl.
Pánszláv bankok. Felvidéki Őr (a továbbiakban: FŐ), III. évf.
1909. július 15. 1. sz.; Közgazdasági feladataink a Felvidéken.
uo. A Felvidék megmagyarosodásának közgazdasági tényezői. FŐ, IV.
évf. 1910. november 16. 11. sz. 7-9. p.; A tót bankok
terjeszkedése. FŐ, V. évf. 1911. január 1. 1. sz. 12. p. vagy a
Magyar Általános Hitelbank által létrehozott Felvidéki
Hitelbanknak szánt szerepet "a pánszláv tőke" visszaszorítására,
valamint a magyarosítás "gazdasági megalapozására." Lásd A
hitelbank és a felvidéki pénzintézetek. FŐ, V. évf. 1911. március
1. 3. sz. 25-26. p. Gazdasági akció a pánszláv intézetek ellen.
FŐ, V. 1911. május 1. 5. sz. 33. p. A Felvidéki Hitelbank újabb
akciója. Uo. A magyarországi szövetkezeti mozgalom fejlődési
állomásaival nem foglalkozom.
- Lacina - I. 12-25. p. A pénzintézetek fejlődésre lásd
Brusatti, Alois (Hrsg.): i. m. 358-365. p.
- A ®ivnostenská banka bécsi és brünni fiókján keresztül
tartotta a kapcsolatokat a magyarországi szlovák intézetekkel.
Részt vett az 1879-ben alapított Rózsahegyi Hitelbank (Ruľomberská
úverová banka) tőkeemelésében, amely 1900-ig a második legerősebb
szlovák nemzetiségi bank volt. Lásd Dokumenty z Archívu Národnej
banky Slovenska. Bratislava, 2001, 42. p. Külföldi tőkeexpenzáció
jellemezte a Sporobankát, a Pragobankát és a Česká průmyslová
bankát is.
A cseh nemzetiségi bankok előretörése az 1900-1913
közötti időszakra tehető, amikor a csehországi német bankok
236%-os és a bécsi fiókok 208%-os banknövekedésével szemben
480%-ot értek el. Tőkemegoszlás tekintetében a csehek részesedése
175 millióról (1900) több mint 1 milliárdra (1913) növekedett, de
ez - az osztrák területek banktőkéjéből - csak 13% volt (a
csehországi német: 10%, a bécsi tőke: 71%), így általában véve az
osztrák-német tőkejelenlét meghatározó volt. Jindra, Zdeněk: K
rozvoji českého bankovního kapitálu před první světovou válkou.
Československý časopis historický, 1957. 3. sz. 514-515., 517. p.
(vö. a 2. táblázat adatait, ill. az 518. p. 3. tábázatát). A
cseh tartományokban a német és a cseh nemzetiségi programokra
pregnáns (tartalmi kifejeződésükben nagyon hasonló) jelszavak is
utaltak: "Svůj k svému" ("Mienket a mienkhez"), "Deutsches Geld
nur für deutsche Zwecke" ("Német pénz csak német célokra").
- Három jelzálogintézet jött létre: a cseh tartomány részére a
Hypoteční banka království českého (1865, Prága), Morvaországban a
Hypoteční banka Markrabství moravského (1875, Brünn) és
Sziléziában a Slezský zemský pozemkový ústav úvěrní (1896, Opava).
További tartományi bankok még Brünnben (Zemědělská banka
Markrabství moravského, 1896) és Opavában (Slezský komunální
úvěrní ústav, 1896) nyíltak. Lásd Ubiria, Michal-Kadlec,
Vladimír-Matas, Jiří: Peněľní a úvěrová soustava ČSR za
kapitalizmu. Praha, 1958, 50-59. p.
- A cseh gazdaságtörténeti szakirodalom a magyartól eltérő
szövetkezeti intézményi formákra, a városi/vidéki
hitelszövetkezetekre és a járási gazdasági szövetkezetekre a
"záloľne" (zálogház) kifejezést használja.
- Lacina - I. 177-178. p.
- Részesedésük 1900-1913 között a 77%-os növekedés ellenére az
összes takarékbetét állományából csökkent (1900: 71%, 1913: 64%).
1901-ben alakult meg a Zentrallbank der deutschen Sparkassen,
1905-ben a Reichsverband deutscher Sparkassen in Österreich.
Céljuk nemcsak anyagi érdekeik védelme volt, hanem az előretörő
cseh tőke visszaszorítása is. A cseh takarékpénztárak
tőkeközpontjának 1903-es alapítása (Ústřední banka českých
spořitelen) ellenére a német befolyás megmaradt. 1913 végén a
birodalom nyugati részén az összes betét 75%-át kezelték a csehek
15%-ával szemben. Brusatti, Alois (Hrsg.): i. m. 363-364. p.
- A takarékpénztárak fejlődése (Forrás: Lacina - I. 180-181. p.
Megjegyzés: * millió Kč-ban)
- A "kampeličky" kifejezés Kampelík, Frantiąek Cyril
(1805-1872) vezetéknevéből származik. Cseh orvos volt, a kölcsönös
segélyegyletek és a szövetkezetei mozgalom propagátora. Lásd Malá
československá encyklopedie. III. köt. Praha, 1986, 280. p. A
monarchiabeli fejlődésükre lásd Brusatti, Alois (Hrsg.): i. m.
364. p.
- A városi hitelszövetkezetek fejlődése (Forrás: Lacina - I.
182. p. Megjegyzés: * millió Kč-ban)
A vidéki
hitelszövetkezetek fejlődése (Forrás: Lacina - I.
183-184. p. Megjegyzés: * millió
Kč-ban)
- Lacina - I. 182. p.
- Ubiria, Michal-Kadlec, Vladimír-Matas, Jiří: Peněľní a úvěrová
soustava ČSR za kapitalizmu. I. m. 33-35. p.
- A hadikölcsönkérdés történeti vizsgálata - szlovákiai magyar
szempontból - még várat magára. Nem elhanyagolható nemzetiségi
megnyilvánulása volt mind a cseh országrészekben, mind
Szlovákiában. Általánosságban elmondható, hogy a világháború alatt
a cseh bankok kisebb arányban vásároltak osztrák
hadikölcsönkötvényeket (ez nem jelenti azt, hogy nem voltak
részesei a háborús konjunktúrának). 1918 folyamán már nagy
mennyiségben adták őket el (pl. a vezető nagybankok közül sem a
®ivnostenská bankának, sem a Praľská úvěrní bankának nem volt a
tulajdonában).
Szlovákiában és Kárpátalján szintén megvolt az
etnikai vetülete. A szlovák bankok kisebb számban vásárolták, és a
fordulat után mindjárt igyekeztek rajtuk túladni. A magyar és
német pénzintézetek inkább a kivárásra rendezkedtek be, ugyanakkor
a pénzbőség idején nem akarták fölösleges tőkéiket szaporítani. A
magyar nemzetiségi bankkörök fő célja a magyar hadikölcsönök
legitimitásának elismertetése, az állam által történő beváltása,
valamint a méltányos rendezés elérése volt. Ez az érvrendszer
1919-1924 között széles skálán mozgott, de a korszak magyar
pénzügyi konszolidációs irányelveibe (érdekérvényesítés a pénzügyi
kormányzat felé, a lekötött budapesti tőkék visszahozatala)
illeszkedett. A probléma törvényi rendezésére 1923-1924 folyamán
történtek kísérletek. 1924-ben becserélésükről született döntés.
Vö. pl. PSZ, I. évf. 1919. november 5. 1. sz. 8-9.p.; PSZ, I. évf.
1919. november 12. 2. sz. 7-8. p.; PSZ, I. évf. 1919. december 17.
7. sz. 4-7. p.; PSZ, IV. évf. 1922. november 15. 46. sz. 1-2. p.;
PSZ, V. évf. 1923. március 8. 10. sz. 3-4. p.; PSZ, V. évf. 1923.
október 10. 41. sz. 2-3. p.; PSZ, VI. évf. 1924. július 2. 27. sz.
6. p; PSZ; VI. évf. 1924. január 30. 5. sz. 3. p.; Kárpátaljai
Magyar Almanach az 1925. évre. Uľhorod-Ungvár, 95-96.
p. Korabeli adatok szerint a magyar és a német bankok összes
(magyar és osztrák) hadikölcsöneinek nagysága 1,1 milliárd Kč
volt. A szlovák bankok 22,6 millió Kč nagysággal rendelkeztek (a
névérték inflatorikus irányba változott). Vö. Gaucsík István: A
magyar és a német pénzintézetek bankegyesületének megalakulása
Csehszlovákiában (1918-1920). Fórum Társadalomtudományi Szemle,
IV. évf. 2002. 1. sz. 83-105. p.
- A rendelkezésekre lásd Lacina - I. 150., 153. p.; uő:
Hospodářska politika české burľoázie a vznik Československé
republiky. Československý časopis historický, 32. évf. 1984. 5.
sz. 684. p., a pénzelkülönítésre 685-687. p.; Horváth,
©tefan-Valach, Ján: i. m. 23-24. p.; Teichová: i. m. 60-61. p.;
Průcha, Václav: Hospodárske dejiny Československa v 19. a 20.
storočí. Bratislava, 1974. 144-147. p. Bácskai: i. m. 414. p.
A
pénzelkülönítés és a lebélyegzés a bankok számára sok gondot
okozott. Jelentős mennyiségben kerültek forgalomba hamis bélyeggel
ellátott bankjegyek, amelyekért a pénzügyminisztérium később
kártérítést fizetett. Az új pénznem bevezetése sem volt
zökkenőmentes. A jegybankszerepek megváltozása néhány esetben
tőkeveszteséggel is járt. Vö. PSZ, I. évf. 1919. december 3. 5.
sz. 5-6. p.; PSZ, V. évf. 1923. február 22. 8. sz. 5. p.; PSZ, I.
évf. 1919. november 5. 1. sz. 7. p. (Egy forráshivatkozás nélküli
szlovák munka a pénzhamisítást a magyar irredenta törekvésekkel
kapcsolja össze, amelynek eredményeként 1922-ben a csehszlovák 500
koronást ki kellett vonni a forgalomból. Lásd Dokumenty z Archívu
Národnej banky Slovenska. I. m. 10. p. 11. jegyzet. Kárpátalja
periferikus helyzetéből is adódó súlyos közgazdasági válságát a
pénzreform még jobban kiélezte. A korabeli vélemény katasztrofális
állapotokat mutatott be: "Területünk érdekes politikai alakulat,
autonóm terület - de gazdasági helyzete teljesen elüt
Szlovenszkóétól, sőt magának Kárpátrussiának gazdasági élete
annyira elüt egymástól keleten és nyugaton, mintha politikailag
nem is volna egységes. Ungvár és környéke más képet mutat, mintha
Szlovenszkóban járnánk, ipar és kereskedelem Szlovenszkóéba
kapcsolódik, ezzel szemben Munkács és környéke speciális
helyzetben van. Magyarország és a románok áltak megszállt
területtől elzárva sajátságos életet él, forgalma Csehszlovákia
felé gravitál. Gyáripara nincs, nyersanyaggal alig rendelkezik, e
téren tehát importra szorul, csupán élelmiszerrel volna képes
magát ellátni. Az importált cikkeket cseh pénzben, vagyis sokollal
[a cseh korona egy ideig használt megnevezése - a szerző megj.]
kell fizetni, ezzel szemben területünkön az Osztrák-Magyar Bank
kék bankjegyei vannak forgalomban, miután a pénzre vonatkozólag
eddig semmiféle intézkedés sem történt. Kárpátrussia területe
tehát, ha politikailag egységes is - pénzügyileg nem az. Munkács
és környékének kettős valutája van, egy félhivatalos: a sokol és
egy forgalmi: a kék bankjegy. Félhivatalosnak mondjuk a sokolt,
mert annyi intézkedés történt már erre vonatkozólag, hogy a
rendeletek tömkelege káoszt teremtett. Hol hivatalosnak
deklarálták a sokolt, hol pedig megfosztották hivatalos
jellegétől. Jelenleg annyiban lehetne talán félhivatalosnak
mondani, mert a köztisztviselők sokolban, illetőleg a megfelelő
átszámítási árfolyam alapján - kékben - kapják fizetésüket, ezzel
szemben a magánalkalmazottak és munkások munkabérét kék
bankjeggyel fizetik." Közérdek (a továbbiakban K), II. évf. 1920.
március 21. 12. sz. 2. p. A kormányzat a kárpátaljai bankok
részére a pénzkicserélésből származó károk kompenzálását is
megígérte, de az összegeket két év alatt (!) sem folyósította. Az
intézetek érdekvédelmét ellátó Pénzintézetek Egyesülete az
adminisztratív teendők felkarolásával segített rajtuk. Időben
bejelentették kártérítési igényüket és igazolták közhasznú jellegű
működésüket is. Ennek ellenére az állam részéről a hosszadalmas
eljárási procedúra és a helyi viszonyokat jól ismerő szakemberek
hiánya miatt nem kapták meg az összegeket. PSZ, IV. évf. 1922.
december 21. 51. sz. 1-2. p. A Zemská banka a 49. sz. törvény
szerint 1918. november 19-től ideiglenesen ellátta a jegybank
feladatát. Ez a gyakorlatban nem valósult meg. Lásd Horváth,
©tefan-Valach, Ján: I. m. 23. p. Bácskai (i. m. 413-414. p.) 1918.
november 10-re teszi banjegykibocsátási szabadalmát.
- PSZ, IV. 1922. október 12. 41. sz. 8. p.
- A rendelet intézkedéseire lásd PSZ, I. évf. 1919. december 31.
9. sz. 7. p.; PSZ, II. évf. 1920. január 14. 2. sz. 7. p.; PSZ,
II. évf. 1920. január 21. 3. sz. 5. p.; PSZ, II. évf. 1920.
február 11. 6. sz. 3. p. Ezen kívül a hivatalos szövegben
fordítási pontatlanságok is felmerültek, amelyek félreértésekre
adhattak okot. A kritikára lásd PSZ, I. évf. 1919. december 31. 9.
sz. 4-5. p. A rendelet érvényességére lásd PSZ, V. évf. 1923.
január 11. 2. sz. 6. p. Egy 1924-ből származó adatsor alapján
nyilvánvaló, hogy a rendkívüli megszorító intézkedéseket nagyszámú
magyar bankra terjesztették ki. Lásd PSZ, VI. évf. 1924. április
2. 14. sz. 4-5. p.
- Az államfordulat után politikai-karhatalmi ellenőrzésre is
volt példa. A Pozsonyi I. Takarékbank bizottsági és igazgatósági
ülésén rendőr vett részt. A vezetőség nevében dr. Weidenhoffer
Károly igazgatósági tag a következőképpen érvelt: "intézetünk nem
politikai társaság, hanem kereskedelmi részvénytársaság, melynek a
hivatalos titkot minden körülmények között meg kell őriznie." Lásd
Igazgatósági ülés 1919. november 12-én. 66-67.p. A biztosok néha a
politikai nyomásgyakorlástól sem riadtak vissza. A fenti bank a
takarékpénztári törvény szerint megváltoztatta nevét. Az 1923-ban
kinevezett új kormánybiztos, dr. Lauko Dezső az igazgatóság
véleményét kérte azon kérdésére, mely szerint a pénzintézet
hajlandó lett volna-e a "Takarékbank" szót elhagyni, a "Pozsonyi"
és a "Pressburger" szavakat pedig a "Bratislavai", ill. a
"Bratislavaer" kifejezésekkel helyettesíteni. Ez a pénzintézet
hivatalos megnevezésének gyökeres átalakítását jelentette volna,
azaz a teljes szlovákosítását. Az igazgatóság - úgy tűnik, finom
taktikázással - 15 napi haladékot kért, majd a javaslatot kereken
elutasította. Lásd Igazgatósági ülés 1923. február 23-án, 197. p.
és Igazgatósági ülés 1923. március 7-én 198. p. (1931-ben azonban
hatósági utasításra nevét Bratislavai I. Takarékbankra kellett
változtatnia. Lásd A 100 éves Bratislavai I. Takarékbank R.T.
azelőtt Pozsonyi I. Takarékpénztár, 1842-1942. Pozsony, 1942,
27-28. p.).
Az első biztossal, dr. Igor Beniačcsal kapcsolatban
nem voltak ilyen gondjaik, sőt ő 1921-ben az alaptőkeemelés
ügyében is közbenjárt (5 hónap múlva a pénzügyminisztérium ezért
mentette fel?). Lehet, hogy valamilyen halózati összeköttetések
kialakulhattak, mert a volt biztos neve 1922-ben bukkan fel a
Kassai Takarékbank igazgatóságában. A pozsonyiak az előző
megegyezés szerint részt vettek a kelet-szlovákiai intézet
alaptőke-emelésében és az igazgatóságba két tagot (egyikük
Beniač), a felügyelő-bizottságba egy személyt kooptáltak. Lásd
Igazgatósági ülés 1920. december 27-én, 122. p. Igazgatósági ülés
1921. február 8-án, 126. p. Igazgatósági ülés 1921. május 31-én,
138. p. Igazgatósági ülés 1922. január 31-én, 160-161. p.
Igazgatósági ülés 1922. május 19-én, 172. p. A bank nem volt
teljesen kiszolgáltatva a biztosnak. Erre a saját
érdekérvényesítésre lásd Igazgatósági ülés 1921. január 20-án,
123-124. p. A jegyzetbeli levéltári hivatkozásokat lásd Pozsonyi
I. Takarékbank - Igazgatósági ülések jegyzőkönyve 1918. január
28-tól 1926. I. 27-éig. Archív Národnej banky Slovenska (a
továbbiakban: ANBS). Fond: Bratislavská I. sporivá banka, úč.
spol. 1842-1946 (1950).
- PSZ, II. 1920. június 23. 25. sz. 2-5. p. (a törvényjavaslat
szövege, az ezen történt változtatásokra lásd PSZ, II. évf. 1920.
április 14. 15. sz. 5-6. p.). Később a kormányt felhatalmazták
"állami fizetési eszközökből készpénzbetétek" nyújtására ezeknek
az intézeteknek, 1923-1925 között max. 15 millió Kč értékben. Lásd
PSZ, V. 1923. január 11. 2. sz. 6-7. p.
- PSZ, II. 1920. március 10. 10. sz. 6. p. A kompetenciavesztés
vádja is megjelenik (pl. nem vették figyelembe a régi "kipróbált
szakemberek" tanácsait, akik "Szlovenszkó mai hiteléletét
megteremtették [sic!]"). Paradox módon a törvény pozitívan hatott
a kibontakozó magyar nemzetiségi bankegyesületi szervezkedésre.
Lásd még PSZ, II. 1920. augusztus 4. 31. sz. 5. p. A cseh
takarékpénztárak szövetsége felismerte helyzetének megszilárdítási
lehetőségét Szlovákiában, ezért a gazdasági és politikai köröket
próbálta befolyásolni. Ezt az érdekérvényesítést, a
takarékpénztárak egyoldalú preferálását a magyar bankok
elutasították. Vö. PSZ, II. évf. 1920. június 23. 25. sz. 1-2.
p.
A gyakorlatban a régi, hagyományos cégnevek megváltoztatása
különösebb ellenvetések nélkül ment végbe. Vö. pl. a Pozsonyi I.
Takarékbankra: A 100 éves Bratislavai I. Takarékbank R.T. azelőtt
Pozsonyi I. Takarékpénztár. I. m. 27. p. az Ipolysági
Takarékbankra: Jegyzőkönyv felvéve az "Ipolysági
Takarékpénztárnak" Ipolyságon (...) 1921. évi május hó 24. napján
(...) megtartott rendes közgyűléséről. 12. p. és Jegyzőkönyv
felvéve az "Ipolysági Takarékpénztár"-nak Ipolyságon (...) 1921.
július hó 11. napján (...) megtartott újabb rendkívüli
közgyűléséről. 3-4. p. ANBS. Fond: ©ahská sporiteµňa - ©ahy,
Vedenie ústavu 3, 1872-1944. 2. doboz. A hetvenötéves Ipolysági
Takarékpénztár. Közzéteszi az Ipolysági Takarékpénztár
igazgatósága. Budapest, é. n. [1943] 24. p. Ellenben a pozsonyi
intézményi feliratok magyartalanítása, valamint a magyar nyelv
visszaszorítására tett hatalmi intézkedések már 1919 februárjától
elkezdődtek. Lásd Szarka László: A (cseh) szlovákiai magyar
közösség nyolc évtizede 1918-1998. In: Tóth László-Filep Tmás
Gusztáv (szerk.): A (cseh) szlovákiai magyar művelődés története
1918-1998. I. köt. Budapest, 1998, 15-16. p., a pozsonyi
uralomváltás kordokumentumára lásd Jankovics Marcell: Húsz
esztendő Pozsonyban. Pozsony, 2000, 43-70., 88-99. p., a Pozsonyi
I. Takarékbank ezt szinte "sztoikus nyugalommal" könyvelte el:
"Dr. Srobár [sic!] miniszter úr rendeletére a cégtáblák olyként
megváltoztatandók, hogy ezeken elsősorban a tót czég elnevezés
kitüntetessék. Tudomásul szolgál avval, hogy ez által a
czégbejegyzés változást nem szenved." Igazgatósági ülés 1919.
július 14. 56. p. In: Pozsonyi I. Takarékbank - Igazgatósági
ülések jegyzőkönyve 1918. január 28-tól 1926. I. 27-éig. ANBS.
Fond: Bratislavská I. sporivá banka, úč. spol. 1842-1946
(1950).
- A bankegyesületre lásd Gaucsík István: A magyar és a német
pénzintézetek bankegyesületének megalakulása Csehszlovákiában
(1918-1920). Fórum Társadalomtudományi Szemle, IV. évf. 2002. 1.
sz. 94-98. p. Hoepfner Gusztáv a Szepesi Hitelbank főigazgatója
volt. Lásd Leitung der Geldinstitute in Slovensko und Podkarpatska
Rus. In: III. Jahresbericht des Verbandes der Geldinstitute in
Slovensko und Podkarpatska-Rus vom Jahre 1922. I. Teil.
Bratislava, (é. n.), III. p.
A bankok attól is tartottak, hogy
a felügyelet visszaéléseknek is teret adhat, ill. a konkurens
szlovák és cseh pénzintézetek ezt saját céljaikra használják fel.
Lásd K, II. évf. 1920. január 25. 4. sz. 3. p. A szepesi német
bankok 1920. július 6-án, poprádi gyűlésükön a takarékpénztári
törvény megváltoztatását kérték, mert rendelkezései rájuk nézve
"egyenesen sérelmesek és károsak." K, II. évf. 1920. július 18.
29. sz. 6. p.
- PSZ, II. évf. 1920. július 29. 30. sz. 1-3. p.
- A Pozsonyi Iparbank 1919. évi üzleti jelentése az 1920. június
20-án megtartandó LII. rendes közgyűléshez. Geschäftsbericht der
Pressburger Gewerbebank pro 1919 zur Vorlage an die LII.
ordentliche Generalversammlung am 20. juni 1920. Pozsony, 1920. 4.
p.
- A törvény hatályba lépésétől számított három év elteltével a
pozsonyi Városi Takarékpénztár (Mestská sporiteµňa v Bratislave)
igazgatója - a takarékpénztári mozgalom szegényes szlovákiai
mérlegét elkészítve - a korábbi állapotok tulajdonképpeni
változatlanságáról számolt be. 1923-ban szakosodott intézetként
csak két takarékpénztár működött. Míg kezdetben a szlovák
szakemberek hiánya is akadályozta tevékenységüket, addig
bevezetésüktől kezdve a kereskedelmi bankok részéről (a
szlovákokra gondolt, de a magyar pénzintézetekre is érvényes volt)
egyre növekedett a velük szemben megnyilvánuló bizalmatlanság. A
konkurencia vádját cáfolta: a szakosodás küszöbén álló szlovákiai
hitelintézeteknek a törvény adta előírásoknak megfelelő üzleti
területekre kellett ráállniuk. A bankok félelmét a nagy
betétveszteségektől alaptalannak tartotta. Érvelését a következő
gondolattal támasztotta alá: a takarékpénztáraknak Szlovákiában is
az a feladatuk, hogy olyan szerepet töltsenek be, mint
Csehországban, azaz a bankszférát támogató, alapozó funkcióval
bírjanak. Nem tartotta megalapozottnak azt a vádat sem, hogy az
intézeti formájuk elavult, hiszen az alsóbb néprétegek csakis
feléjük fordulhattak, így pótolhatatlan szociális feladatokat is
elláttak. Lásd Lloyd - Az Üzlet, III. évf. 1923. szeptember 15.
18. sz. 1. p. és uo. 1923. október 1. 19. sz. 1. p.
- Horváth, ©tefan-Valach, Ján: i. m. 11-12. p.
- PSZ, II. évf. 1920. január 14. 2. sz. 5. p. Kétféle tervük is
volt, már megcélzott csehországi bankokkal, ill. egy pozsonyi
intézet átalakításával.
- PSZ, IV. évf. 1922. november 3. 44. sz. 5.p.
- PSZ, V. évf. 1923. augusztus 29. 35. sz. 3-4. p. A magyar és a
német pénzintézetek bankegyesülete üdvözölte a fiók létrejöttét,
hiszen az felvállalhatta jelzálogadósságaik konvertálását (a
hivatkozott írás visszatükrözi a cseh bank képviseletében
kiküldött szlovák szakember és a magyar szaklap szerkesztője közti
véleménykülönbségek lényeges elemeit is).
- Jirásek, Josef: Desa» rokov vývoja slovenského peňaľníctva.
In: Zlatá kniha Slovenska. Bratislava, 1929, 360. p. - Horváth,
©tefan-Valach, Ján: i. m. 60-61. p.
|