Fórum Kisebbségkut. Int. -> Publikációk -> Fórum Társadalomtudományi Szemle -> IV.évfolyam, 2002/3. szám

Bauko János:
Köszönés- és megszólításformák a révkomáromi Eötvös Utcai Alapiskolában

A társadalmi életben a különféle köszönés- és megszólításformák a verbális kapcsolat létrejöttét és fennmaradását szolgálják. Ezen tiszteletadási és udvariassági formák vizsgálata a szociolingvisztikai kutatások tárgykörébe tartozik. A nyelvi udvariassági formák használatát nagyrészt a társadalmi szokásrend szabja meg. Ezek a kapcsolatra utaló nyelvi elemek az idők során változnak, mint maga a nyelv. Gondoljunk csak az elvtárs tiszteletadási forma vagy a mozgalmi köszönések viszszaszorulására a rendszerváltás után.

Az egyszerű formaságnak tűnő köszönés és megszólítás nagyon is tartalmas: embertársunkat tiszteljük meg vele, a viselkedéskultúránk részét képezi. "Ez a rövid (de mindennapos) jelenet csak egy a számos olyan helyzet közül, amelyben az egymással találkozó emberek zavarban vannak: hogyan köszönjenek, vagy hogyan szólítsák a másikat? Jóllehet egyszerűsödtek az üdvözlési formák az elmúlt évtizedekben, használatuk mégsem lett egyértelmű, és nem alakultak ki általános érvényű udvarias köszönés- és megszólításformák" (Bíró-Tolcsvai 1985, 13). A kommunikációs helyzetben a beszélő gyakran nem tudja eldönteni, hogyan köszönjön vagy szólítsa meg a dekódolót, s mire valamelyik formára rászánná magát, az udvariassági forma alkalmazásának lehetősége már elszállt, pedig a kapcsolatra utaló (fatikus) nyelvi elemek a hallgatás megelőzésére és a tartalmi kommunikáció előkészítésére szolgálnak. A Nyelvi illem - nagyszüleink kiskorában című tanulmánykötetben Erdély Judit idéz egy adatközlőt, aki szerint a 20. század negyvenes éveiben még "mindenki mindenkinek köszönt. Ha valaki netán elfelejtette, nemigen állták meg szó nélkül: No, fiam, apád, úgy látszik, ökröt nevelt gyermek helyett!" (Balázs-Grétsy 2001, 63).

Az ifjúság körében alkalmazott köszönés- és megszólításformák terjedőben vannak a felnőtteknél is. Gyakran átveszik a fiataloktól a "divatos" nyelvi kifejezéseket. "Az általános iskolások közvetítik az új köszönésformákat, a jövő nyelvhasználata szempontjából fontos a jelenlegi köszönési gyakorlatuk, és a spontán-familiáris, az előírásos-hivatalos köszönésformák az ő nyelvhasználatukban különülnek el legvilágosabban" (Kiss 1993, 209).

A nyelvi adatok gyűjtése kérdőíves módszerrel történt a révkomáromi Eötvös Utcai Alapiskolában 2001 decemberében. A kérdőívet a helyi alapiskola 100 diákja töltötte ki az iskolában egy-egy helyettesítő óra keretén belül. Az 5., 6., 7., 8. osztályban vizsgáltam a köszönés- és megszólításformák használatát. Osztályonként 25 diák válaszolt a kérdőívben feltett kérdésekre. Külön köszönet illeti az igazgató urat, Szitás Márkot, aki engedélyezte a felmérést, és az igazgatóhelyettest, Gajdács Editet, aki kitöltette a tanulókkal a kérdőíveket.

Mivel az adatközlők (egy kivételével magyar anyanyelvűek) bilingvális környezetben élnek, elsőként arra kerestem a választ, hogy milyen nyelven beszélnek édesanyjukkal, édesapjukkal, nagyszüleikkel és testvéreikkel. Az eredményeket a következő táblázat foglalja össze:

Ebből nyilvánvaló, hogy a legközelebbi családtagokkal a gyerekek elsősorban magyar nyelven kommunikálnak. Néha megtörténik a kódváltás: a magyaron kívül a tanulók bizonyos beszédszituációkban a szlovák, a cseh vagy az angol nyelvet választják. 1 tanuló csak lengyelül társalog az édesapjával, csak szlovákul pedig a vegyes házasságokból származó gyerekek kommunikálnak a család tagjaival.

Köszönésformák

A köszönés a társas érintkezés szükséges formai eleme és egyben a kommunikáció megnyitásának legtipikusabb verbális formája.

A köszönésformákkal kapcsolatban a következőkre kerestem a választ az alapiskolások körében:

  1. Hogyan köszönnek édesanyjuknak, édesapjuknak, testvérüknek, nagynénjeiknek, nagybácsijaiknak, tanáraiknak, iskolatársaiknak, barátaiknak, papnak, nem rokon felnőtteknek.
  2. Hogyan köszönnek a tanulóknak szüleik, nagyszüleik, testvéreik, nagynénjeik, nagybácsijaik, tanáraik, iskolatársaik, barátaik, a pap és nem rokon felnőttek.
  3. Hogyan köszönnek az alapiskolások szülei gyermekeik nagyszüleinek, tanárainak, iskolatársainak, papnak, idegen felnőtteknek és idegen gyerekeknek.
  4. Milyen köszönésformákat ismernek.
  5. Ezek közül melyeket használják.
  6. Mely köszönésformák tetszenek nekik a legjobban.

A kérdőívekre adott válaszok alapján kiderült, hogy a révkomáromi Eötvös Utcai Alapiskolában a szia a leggyakrabban használt köszönésforma 1353 abszolút adattal. A diákok így köszönnek leggyakrabban (426 adat) édesanyjuknak (94), édesapjuknak (87), nagynénjeiknek vagy nagybácsijaiknak (73), iskolatársaknak (65), barátoknak (53), testvéreknek (50). Ugyanazon személynek gyakran 2 különféle változattal köszönnek, és néha előfordul a halmozott, nyomatékosított, duplicit köszönésforma is: pl. Szia, heló!; Szia, szia!; Heló, heló! Néhányan a köszönésformát és a megszólítást együtt tüntették fel: pl. Szia, anyu! Érdekes, hogy 1 tanuló sziával köszön a papnak 4 pedig nem rokon felnőttnek.

Arra a kérdésre, hogy a diákoknak hogyan köszönnek mások is, hasonló eredményekre derült fény. A szia itt is az első helyet foglalja el 692 adattal. Csak az iskolatársak köszönnek az adatközlőknek gyakrabban a heló formával (64, szia 55). Nem sokkal marad el a heló a szia mögött a barátokkal való kommunikációban (szia 54, heló 52). 6 tanuló használja a sziából képzett szióka változatot is. A szülők szintén a szervuszból származó szia köszönésformát választják legfrekventáltabban másokkal való találkozásuk alkalmával (235), a jó napot csak a 2. helyre kerül (190). Így köszönnek a szülők általában a fiatalabb korosztály képviselőinek: a gyermekek iskolatársainak (89) és idegen gyerekeknek (86), de saját szüleiknek is (54).

A tetszési index alapján a szia a 2. helyre került 60 szavazattal, közvetlenül a heló (61 szavazat) mögé.

Azt hihetnénk, hogy a szia ősidők óta használatos nyelvünkben, azonban az ellenkezője igaz. Az ifjúsági nyelvből származó szia az utóbbi évtizedekben vált divatos köszönésformává, ezt bizonyítják Kiss Jenő és Sándor Anna kutatásai is: Mihályiban és Kolonban egyaránt a leggyakrabban használt köszönésformáról van szó (Kiss 1993, Sándor 2000).

A köszönésformák 2. helyén a heló helyezkedik el 364 abszolút adattal. Használatát tekintve jócskán elmarad a szia mögött, de a tetszési index alapján a legkedveltebb köszönésforma a tanulók körében (61 szavazat). Sok diák két l-lel írta a köszönésformát (helló), a helyesírási szótár szerint mindkét változat írásban való használata helyénvaló, elfogadható. A tanulóknál ez a köszönésforma a csókolom (255) mögé a 3. helyre került (167), de nekik a szia után leggyakrabban így köszönnek más személyek (183). Ez főképpen a hasonló korosztályú gyerekek által kedvelt köszönési forma. Az iskolatársak gyakrabban használják a helót (64), mint a sziát (55), a barátok (heló 52) és testvérek (heló 32) is szívesen választják. 1 tanulót köszönti iskolatársa a heló becézett változatával: helóka.

Természetesen a tanároknak, papnak, nem rokon felnőtteknek nem köszönnek helóval az adatközlők (ez a sziára is vonatkozik), hiszen a köszönésforma előfeltételezi a közvetlen, informális, baráti kapcsolatot, és a velük való találkozás inkább a formális beszédszituációkhoz kapcsolódik. A szülők ritkán alkalmazzák ezt a köszönésformát (14).

A 3. helyen a napszakok szerinti köszönések közül a jó napot szerepel 330 adattal. A tanulók elsősorban a tanárokkal (77) és nem rokon felnőttekkel (48) való találkozás során használják, az ifjúság körében a csókolom köszönésforma elterjedtebb (255), mint a jó napot (133). Érdekes, hogy 1 tanuló jó reggelt köszönésformát alkalmaz az iskolába érkezéskor, így köszönti iskolatársait. Ritkán köszönnek jó napottal mások a tanulóknak (7): nem rokon felnőttek (5); pap (1), tanár (1 - itt a jó reggelt 6-szor fordul elő). A szülők 2. legfrekventáltabb köszönésformája a jó napot (190, jó napot kívánok 8). A tetszési skálán az 5. helyen áll 25 szavazattal. A jó napot kívánok - az Illik tudni. A kulturált viselkedés szabályai című könyvben azt olvashatjuk, hogy a napszakok szerinti köszönéseket mindig kísérje a kívánok ige (Köves 1988, 39), e szerint udvariasabb forma, mint a rövid változata - csak 13-szor fordul elő az adatok között.

"Valamikor nagyon elterjedt volt az uraknak kijáró 'kezét csókolom' köszönési forma, amely az üdvözlő személy alárendelt helyzetére utalt. A letűnt korral és viszonyaival együtt elavult a 'kezét csókolom' funkciója is" (Chorvát-Orlík 1985, 38). "Egy német-francia beszélgetőkönyv 1749-ből való magyar fordításában találkozunk először ezzel a köszöntőformával: Je vous baise la main. Ich küsse euch die Hände. Tsókolom a 'Kegyelmed kezét" (Kertész 1996, 244). Ma már archaikus formának számít a diákok körében, helyette a csókolom használatos. Ezt bizonyítja az összegyűjtött korpusz is, amelyben csak a csókolom alakváltozat szerepel (egy-egy esetben rövidült formái: csók, illetve csó). A tanulók válaszai alapján a 4. helyre került 300 abszolút adattal. Így köszönnek a gyerekek többnyire a tanároknak (a tanár nemétől függetlenül, 70 + 79 = 149 adat) és a nem rokon felnőtteknek (73). A tanulóknál ez a köszönésforma megelőzi a napszakok szerinti köszönést (csókolom 255, jó napot 133), a csókolom náluk a formális beszédszituációhoz kötődik, és ilyen értelemben a legfrekventáltabban használt köszönésforma. A szülők ritkábban alkalmazzák a csókolomot (45), inkább a jó napot gyakoribb nyelvhasználatukban (190).

Természetesen senki sem köszön a tanulóknak így, hiszen a köszönésforma bizonyos életkorhoz kapcsolódik, a fiatalabbak az idősebbek iránti tiszteletüket fejezik ki ezáltal. Ez a köszönésforma 20 diáknak tetszik, így a tetszési skálán a 6. helyre került.

Az 5. helyen a cső található 129 adattal. A tanulóknak tetszik ez a köszönésforma, hiszen a heló és szia után a 3. helyre került 32 szavazattal. Tetszési indexe magas, várhatóan terjedni fog ez a változat, passzív megfigyelésem is ezt bizonyítja, egyre gyakrabban hallom ezt a köszönési módot a diákok körében. Főképpen a fiatalabb korosztályhoz tartozó köszönésformáról van szó: így köszöntik egymást kölcsönösen a barátok (49), az iskolatársak (41) és testvérek (23). A felnőttek közül csak 1 apa köszön így a gyermekének. A többes számú formák között megtalálhatók a csőtök és csősztök, 2 esetben előfordul a cső becézett változata is: csőke.

A 6. helyen található szevasz a szervusz köszönésformából származik, amelynek különböző változatai élnek a diákok körében: szevasz (72), szervusz (47), szerbusz (36), szasz (10), szermusz (1). "A sziáról talán valamennyien tudjuk, hogy a szervusz származéka, ez viszont a középkori iskolákban szokásos latin diákköszöntésből a 'servus humillimus'-ból (a 'legalázatosabb szolgájá'-ból) rövidült" (Grétsy 1973, 23). "A múlt század második felében még inkább csak az úrfélék köszöntötték így egymást, majd századunk elején minden rétegben meghonosodott olyannyira, hogy lassanként tájnyelvi változatai is kialakultak, például a székelyeknél a szerusz" (Köves 1988, 38).

A diákok a testvéreiknek gyakrabban köszönnek szevaszszal (10), mint csővel (8). A fiatalok körében a szevasz az elterjedtebb, a szülők azonban szívesebben választják a szerbusz köszönésformát (szerbusz 22, szevasz 3).

A 7. helyen álló dicsértessék (42) egyházi köszönésforma a pappal való találkozás során használatos. Többen kihagyták a választ, ez arra utal, hogy a gyermekek többsége (61%) nem érintkezik pappal. Ezenkívül a következő köszönésformákat említik az adatközlők: jó napot (15), áldás, békesség (7), csókolom (5). A pap se mindig alkalmazza az egyházi köszönésformát: szia (7), szia gyermekem (3), szerbusz (3), jó napot (1).

A 8. helyen álló csá köszönésforma a diákoknak tetszik, a tetszési skálán a 4. helyre került 30 szavazattal, de használata az adatok alapján eléggé korlátozott (32 adat). Így köszöntik egymást az iskolatársak (16), barátok (12) és testvérek (4).

A további (még nem említett) köszönésformák sporadikusan fordulnak elő az összegyűjtött korpuszban: csau vagy čau (7), pá (6), ahoj (5, a sziának megfelelő szlovák etimonú szó), csaó (5), mindörökké ámen (5), dicsértessék a Jézus Krisztus (3), háj (3), viszlát (3, az élőnyelvben gyakran használatos, de csak távozáskor), csasz (2), istennek dicsőség (2), üdvözlöm (2), adjon isten jó napot (1), báj (1), csa (1), csááó (1), csavesz (1), csávó (1, megszólítás - a fiú argóbeli megfelelője - szerepel a köszönés helyett), csüsz (1), az angolból származó hi [háj] (1), az ikerítéssel keletkezett heló-beló (1), üdvözlégy (1). A köszönésformák legváltozatosabb formáit a hasonló korosztályú egyénekkel (testvérek, barátok és iskolatársak) való verbális érintésük során használják a diákok.

A tanulók gyakran tüntették fel a köszönések toldalékolt alakváltozatait (sziasztok, helótok, helósztok, csősztök stb.), sokan helytelenül egybeírták a jó napot köszönésformát.

A diákok arra a kérdésre, hogy "hogyan köszönsz te?", 27-féle köszönésformát tüntettek fel. Mások 34-féle köszönésformával üdvözlik őket. A szülők pedig 14-féle köszönésformát használnak a kérdőívek adatai alapján.

Nemenként és az egyes osztályokban eltérő életkor alapján nem figyelhető meg szignifikáns különbség a köszönésformák használatát illetően.

A felsorolt köszönésformákon kívül a következőket ismerik a diákok: csá-csumi (12), kezét csókolom (7), csákány (6), szoj (5), csumi (5), csá-csumi-csá (4), csáo (3), csáó (2), örvendek a szerencsének (2), agyő (1, francia eredetű, jelentése: Isten veled!), adjisten (1), áldás békesség, Istennek dicsőség (1), a kettőzéssel keletkezett báj-báj (1), csasz (1), čauko (1), csevasz (1), csűsz (1), dicsértessék a kis Jézus szent neve (1), hahó (1), halihó (1), hej (1), hogy ityeg a fityeg? (1, a hogy vagy? változata), hő (1), kívánok (1), örvendek (1), örülök, hogy megismerhetem (1), szokereszo-vakeresz (1), uff (1, szövegszó az indián nyelvekben), Wiedersehen (1). 1 diák megemlítette a napszakok szerinti szlovák köszönésformákat (dobré ráno = jó reggelt, dobrý deň = jó napot, dobrú noc = jó éjszakát), természetesen ezeket a többiek is ismerik, de csak egynek jutott az eszébe felsorolni a szlovák változatokat. Frappáns választ adott 2 diák az 5. osztályból a hogyan köszönsz tanáraidnak kérdésre: felállással.

A legjobban tetsző köszönések listája a következő: 1. Heló vagy helló (61), 2. Szia (60), 3. Cső (32), 4. Csá (30), 5. Jó napot (25), 6. Csókolom (20), 7. Szevasz (16), 8. Szasz (11), 9. Jó estét (10), 10. Viszlát (9).

A tegezés és magázás

"A tegezés - a nyelvtani 2. személy használata - a társas érintkezésnek régi, természetes formája. Még a XVI. századi levelek is annak bizonyítékául szolgálnak, hogy a magázás (a 3. személyben való megszólítás) mint újabb magyar szokás még egyáltalán nem volt használatos. A tegeződés akkor olyan 'demokratikus' beszédmód volt, hogy a különböző rangú, társadalmi helyzetű emberek a nem- és a korkülönbség ellenére is tegezték egymást" (Guszkova 1981, 27). "A tegezés évezredes múltját tanúsítják az imádságok, amelyekben az emberek - mindmáig, a legkülönbözőbb nyelveken - Istent is második személyben szólítják meg" (NyKk. II. köt. 1985, 86). Később lassan elterjedt a magázás mint a tisztelet és távolságtartás kifejezésének egyik módja. Napjainkban azonban újra a tegeződés virágkorát éljük.

"A megszólítás megválasztásában két döntő tényező játszik közre: az alá-fölérendeltség (azaz, a hatalmi viszony) és a szolidaritás (az, hogy a partnerek valamilyen szempontból közösséget vállalnak-e egymással, együvé tartozónak érzik-e magukat)" (Kenesei 1995, 146). A kódválasztásban a partnerek személyén kívül a kommunikációs helyzetnek is nagy jelentősége van.

A tegezés divatját elsősorban a fiatalok vezették be. Ennek eredményeként a gyerekek nemcsak szüleiket, hanem már nagyszüleiket is egyre inkább tegezik.

A tanulóktól afelől tudakozódtam, hogy tegezik-e vagy magázzák szüleiket, nagyszüleiket, nagynénjeiket/nagybácsijaikat, keresztszüleiket, testvéreiket, tanáraikat, iskolatársaikat, papjukat, idegen iskolásokat, idegen felnőtteket. Az eredményeket a következő táblázat tartalmazza:

A táblázatból kitűnik, hogy a diákok kivétel nélkül tegezik a szüleiket, testvéreiket és iskolatársaikat, csak 6 tanuló magázza a nagyszülőket és 2 az idegen iskolásokat. A nagybácsik/nagynénik és keresztszülők tegezése is általánosabb. Többnyire magázzák az idegen felnőtteket, csak 6-an tüntették fel, hogy letegezik őket. Mindannyian csak a tanárokat és a papot magázzák. Összességében elmondható, hogy a tegezés jóval elterjedtebb, mint a magázás.

A következőkben arra kerestem a választ, hogy az előzőkben felsorolt személyek tegezik-e vagy magázzák-e a diákokat. A szülők, nagyszülők, nagybácsik/nagynénik és keresztszülők kivétel nélkül tegezik kedvenceiket. Csak 4-4 esetben magázza a diákokat a tanár és a pap. Az idegen felnőttek is inkább a tegezést választják, 11 tanuló tüntette fel, hogy magázzák őket.

A diákoktól az iránt is érdeklődtem, hogy a maga vagy az ön magázódó formát használják-e gyakrabban. "A maga személyes névmásként a XVII. században jelenik meg, Széchenyinek köszönhetően pedig a XIX. század harmadik évtizedében udvarias megszólításként az ön kezd el terjedni" (Kiss 1995, 271). "Nyomtatásban először a Stádiumban él vele 1833-ban e szavak kíséretében: Ezen szót (:) Ön, míg jobbra nem taníttatom, magyarban úgy használom, mint a német Sie-t" (Deme-Grétsy-Wacha 1987, 137).

40 diák az ön megszólítás használatát elterjedtebbnek tartja, mint a magáét (21), 39-en pedig mindkét változatra voksoltak. A diákok körében manapság már nem érvényes az a megállapítás, hogy "Az önözés kissé távolibb, mértéktartóbb. A magázás viszont sokszor gorombának hat" (Köves 1988, 35). Passzív megfigyeléseim szerint a diákok mindkét változatot ritkán használják, kerülik, mivel idegennek érzik őket, alkalmazásukat más megszólítási formákkal (pl. bácsi, néni) helyettesítik. ".az ön és maga megszólítás nem teljesen kielégítő a rövid, udvarias és demokratikus megszólításra.Olyan megszólítási formánk, mint az angol you, a francia vous, a német Sie, az olasz Lei, a spanyol Usted, amely rövid, mindenkivel szemben használható és egyben udvarias, mindmáig nincs nyelvünkben" (NyKk. II. köt. 1985, 89).

Megszólításformák

"A megszólítás beszédtársunk személyének szavakkal történő megjelölése. A megszólítás gyakran maga a név vagy annak valamilyen változatban való megnevezése, máskor névpótló megszólításokkal helyettesítjük őket. Ezek a névpótló megszólítások minősülnek leginkább fatikus nyelvi elemeknek, hiszen jelentésük, tartalmuk sajátos, a kapcsolat állását is mutató" (Balázs 1993, 40). A legterjedelmesebb megszólítás-lexikont a Nyelvi illemtan című könyvben találhatjuk (Deme-Grétsy-Wacha 1987, 371-441).

A kérdőív következő részében arra voltam kíváncsi, milyen megszólításformák léteznek a diákok körében. Az alábbi kérdésekre kaptam választ:

  1. Hogyan szólítják a diákokat a következő személyek: édesanyjuk, édesapjuk, nagyszüleik, nagybácsijaik (nagynénijeik), keresztszüleik, tanáraik, papjuk, idegen felnőttek.
  2. A diák hogyan szólítja meg édesanyját, édesapját, nagymamáit, nagyapáit, nagynénjeit, nagybácsijait, keresztanyját, keresztapját; bátyját, nővérét, öccsét, húgát (ha van); iskolatársait, tanárnőit, tanárait, az iskolaigazgatót, az orvost, a papot, az idegen felnőtt nőket és férfiakat.

A diákok szólítónevei közül a legelterjedtebbek a becenevek 288 abszolút adattal. Becenéven szólítják leggyakrabban a diákokat a nagynénik/nagybácsik (51), a keresztszülők (50), az édesanya (48), a nagyszülők (41) és az édesapa (40).

A legmegterheltebb becenévképző az -i 23 névváltozatban fordul elő: Ági (<Ágnes), Andi (<Andrea), Bali (<Balázs), Barbi (<Barbara), Bogi (<Boglárka), Évi (<Éva), Flóri (<Flóra), Gabi (<Gábor), Imi (<Imre), Isti (<István), Kati (<Katalin), Kori (<Kornél), Kriszti (<Krisztína), Niki (<Nikolett), Norbi (<Norbert), Pali (<Pál), Reni (<Renáta), Sanyi (<Sándor), Timi (<Tímea), Tomi (<Tamás), Viki (<Viktor), Zsolt, Zsigi (<Zsigmond).

A 2. helyre az -ika becézőképző került (9): Ágika (<Ágnes), Andika (<Andrea), Annika (<Anna), Barbika (<Barbara), Danika (<Dániel), Marika (<Mária), Sanyika (<Sándor), Zsoltika (<Zsolt), Gabika (<Gábor).

A következő helyen a -ka becézőképző található (8). Általában a keresztnév alapalakjához kapcsolódik (6): Balázska, Dávidka, Istvánka, Juditka, Kornélka, Viktorka, 2 esetben pedig a rövidült tőhöz: Adrika (<Adrianna), Nikolka (<Nikolett). Hasonló arányban (8) található a kérdőívekben névrövidülés: Brigi (<Brigitta), Adri (<Adrienn), Alex (<Alexandra), Dani (<Dániel), Eni (<Enikő), Ildi (<Ildikó), Meli (<Melinda), Nikol (<Nikolett).

Az -ike morféma 7 becenévben jelenik meg: Imike (<Imre), Lillike (<Lilla), Nikike (<Nikolett), Renike (<Renáta), Timike (<Tímea), Tündike (<Tünde), Vikike (<Viktor).

Az -m birtokos személyjellel ellátott becenevek (6) az interperszonális informális viszonyra, a bensőséges kapcsolatra utalnak a családban: Andikám, Áronkám, Brigikém, Katicám, Lillikém, Sanyikám. Négy becenévben fordul elő az -a szuffixum: Ada (<Adrienn), Ilda (<Ildikó), Kriszta (<Krisztína), Zsiga (<Zsigmond); háromban a -ci, -us és -uska: Éci (<Éva), Enci (<Enikő), Marci (<Márton), Andrus (<Andrea), Barnus (<Barnabás), Melindus (<Melinda), Aduska (<Adrienn), Csilluska (<Csilla), Flóruska (<Flóra). Három becenév keletkezett tőcsonkulással: Detti (<Bernadett), Szandi és Szandra (<Alexandra). 2-2 esetben a képző -ica és -csi: Ágica (<Ágnes), Katica (<Katalin), Palcsi (<Pál), Ricsi (<Richárd). A következő képzőkre pedig csak 1-1 példát említettek a diákok: -cike: Écike (<Éva), -csike: Ricsike (<Richárd), -ke: Melike (<Melinda), -kencs: Vikkencs (<Viktor), -ncsi: Noncsi (<Noémi), -ni: Noni (<Noémi), -ó: Vikó (<Viktor), -ő: Gergő, -őcske: Gergőcske (<Gergely), -tyi: Patyi és -tyus: Patyus (<Patrícia), -tyika: Patyika (2 keresztnév becéző változataként van feltüntetve: <Pál, <Patrícia), -u: Katu (<Katalin), -uka: Pityuka (<István), -üske: Endrüske (<Endre).

A diákok keresztnéven való megszólítása (összesen 248 adat) jellemző a tanárokra (59 keresztnéven, 36 becenéven), papra (12 keresztnév, 5 becenév) és idegen felnőttekre (32 keresztnév, 9 becenév). A 3. legszívesebben választott szólítónév a ragadványnév. Főképpen a szülők hívják így gyermekeiket (édesanya 34, édesapa 25), náluk a becenév után ez áll a 2. helyen. A következő ragadványnevek (73) szerepelnek az összegyűjtött korpuszban:
Andulka (papagájfajta), Aranyom, Babám, Bocikám, Bogaram, Bogárkám, Boszorkány, Bubuka, Bucus, Büngyülkém, Cica, Cicácska, Cicám, Cicuska, Cicuskám, Csillag, Csillagom, Csirke, Dínó, Drágám, Drágus, Édeském, Gizi (Noémit így hívják a nagyszülők), Gombócom, Gyöngyöm, Halam, Hercegnőm, Hétördög, Husika, Józsika (1 lányt hív így édesapja), Kacsa, Kicsi, Kicsim, Kincsem, Kis Királykisasszony, Kisbogaram, Kiscsillag, Kiscsillagom, Kisgolyó, Koponyányi Manyó, Krumpli, Maci, Macika, Macikám, Majomparádé, Manó, Mátyás (Zsigmond az eredeti keresztneve), Mókus, Mókuska, Mucim, Mucus, Mucuskám, Nyuszi, Nyuszikám, Nyuszkó, Picim, Picur, Pityke (Alexandra), Poszrancs, Pöttömke, Pucika, Pucukám, Püntyő, Sulci, Supák, Szívem, Töki, Tökmag, Törpe, Tündérke, Tutyi, Ubi, Úszóbajnok.

Az adatok alapján két diákot szólít családnevén a tanár. A továbbiakban különböző egyéb kifejezések is szerepelnek a válaszok között: kisfiam 10 (édesanya 6, édesapa 3, nagyszülők 1), kislányom 8 (idegen felnőttek 4, édesanya 3, édesapa 1), lányom 2 (édesanya 1, nagyszülő 1), fiam 9 (idegen felnőttek 3, tanárok 3, pap 2, édesapa 1), fiacskám 4 (nagyszülők 2, édesanya 1, édesapa 1), nagyfiam (édesanya 1). Egyéb megszólításokat is használnak még a nagyszülők: kisunokám (2), drága egyetlen leányunokám (1), unokám (1); az idegen felnőttek: kislány (13), kisgyerek (3), kisfiú (3), te, fiú! (3), hé, te (2), fiú (1), kiscsaj (1), hé, te gyerek (1), hé, te fiú (1), te, gyerek (1) és a pap: gyermekem (3), fiam (2), testvér (2), bárányom (1).

A speciális megszólítási formáknál a rokonsági fokozat kifejezésének széles skálájára voltam kíváncsi. Legszínesebb és leggazdagabb az édesanyák és édesapák megszólítása. A tanulók körében az anyu, apu forma (56 : 59) alkalmazása áll az első helyen. Ezt követi az anyuci, apuci (24 : 21) és anya, apa változat (17 : 17). Az édesanyák megszólítására összesen 18-féle formát használnak a diákok: anci (14), anyuka (6), anyci (4), anyucika (3), mami (3), anyucikám (2), ancika (1), anycika (1), anyi (1), anyuska (1), édesanya (1), édesanyám (1), a németből átvett mutter (1), és 2 diák ragadványnéven szólítja édesanyját: Durmó, Minyiszke. Az édesapákat 16-féleképpen szólítják a diákok: apci (9), apuka (6), apucika (4), api (2), apucikám (2), a németből származó fater (2), apka (1), apo (1), édesapa (1), édesapám (1), tato (1, szlovák kölcsönszó) és pupum (1), amely valószínűleg az apu és apum szavak végződéseinek kontaminációja (az első vokális elhagyása és a megmaradt szóelemek összekapcsolása).

A nagyszülőket kedvenceik leggyakrabban a mama, papa formával szólítják (60 : 58). A többi megszólításforma messze elmarad ezek mögött. A nagymamákat 17-féle variánssal szólítják: nagyi (18), mami (6), mamuska (5), nagymama (4), a szlovákból származó baby (3, a babka = nagymama becézett változatáról van szó), mamus (3), mamuci (3), nagyika (2), babka (1), hé, mama (1), mamika (1), mamikám (1), mamulicika (1), nagyanya (1), Pipi (1, ragadványnév) és egy tanuló szólítja nagymamáját a családnév becézett változata (ragadványnév) + nagyi összetétellel: Fazi nagyi (1).

A nagyapák megszólítására 13 változatot használnak a tanulók: papi (8), nagypapa (5), nagypapi (5), papus (4), papika (3), a szlovák etimonú dedo (2), nagyapa (1), nagyi (1), papesz (1), papulicika (1), papuska (1) és egy tanuló ragadványnév + papi szerkezetet: Fazi papi (1).

A nagynéniket és nagybácsikat leginkább keresztnevükön szólítják a diákok (46 : 44). Ezt követi a becenéven való megszólítás (19 : 19) és a becenév + néni (pl. Marika néni), illetve becenév + bácsi (pl. Julko bácsi) szerkezet (7 : 9). A nagynéniket 10-féleképpen szólítják: nagynéni (3), nénikém (2), hé (1, lekicsinylő), kema (1, inkább a keresztmama rövidítésének tűnik), keresztnév + néni (1, Emese néni), nagyi (1), néni (1), nénnye (1).

A nagybácsikat 11-féle nyelvi elemmel szólítják: bácsikám (3), nagybácsi (3), keresztnév + bácsi (2, pl. Olivér bácsi), családnév + becenév (1, Nagy Sanyi), bá (1), bátyus (1), báttya (1), kepa (1, a keresztpapa rövidítésének tűnik).

A keresztanyák és keresztapák megszólítására egységesen 16 különböző formát használnak a diákok. A legfrekventáltabb a keresztnéven (21 : 20) és becenéven (19 : 17) való megszólítás, ezt követi a köri (12 : 15) és keresztanyu, illetve keresztapu (9 : 14). A keresztanyák megszólítására még a következő változatokat tüntették fel: keresztmama (4), körike (4), keresztmami (3), keri (3), körösztanya (3), becenév + néni szerkezet (2, pl. Ági néni), keresztanya (1), keresztke (1), kema (1), köröszmama (1), köröszti (1) és a szlovákból átvett krstná (1, krstná mama = keresztanya).

A keresztapákat a további megszólításformákkal illették: keresztpapa (6), becenév + bácsi szerkezet (3, pl. Tibi bácsi); a többségük csak egyszer szerepel: kepa, keresztpapi, köriapa, köri bá, körici, körike, köringer, köröszapu, köröszpapa, köröszti.

A testvérek egymást leginkább bece- (49) és keresztnevükön (26) szólítják. A 7 ragadványnév közül a Tunyó Gézi a legexpresszívebb. A rokonsági elnevezések között a következők fordulnak még elő: tesó (6), hugi (3), bratyó (2), öcsi (2), tesi (2), bratyi (1), öcsike (1), öcskös (1), tesócskám (1).

A legtöbb iskolatársukat bece- (54), illetve keresztnéven (33) szólítják a diákok. Egy-egy esetben eltérő válaszokat is kaptam: haver, helló, hallod?, fiúk, csajok, srácok.

A nem rokoni kapcsolatokat kifejező nyelvi eszközök között a bácsi, illetve néni megszólítás kerül első helyre: a tanárnővel (75 tanító néni), tanárral (76 tanító bácsi), iskolaigazgatóval (64 igazgató bácsi), idegen felnőtt nővel (34 néni) vagy férfival (33 bácsi) való találkozás alkalmával, használata tehát a formális kommunikációs helyzetre jellemző. Az orvost leginkább a doktor úr (27) formával szólítják, ezek után következik az orvos bácsi (15), doktor bácsi (12), doktor néni (11), doktornő (6), doki néni (4), doki (2), doki bácsi (2), doktor (2), becenév + néni szerkezet (1, Kati néni) és a szlovákból átvett pani doktorka (1). Ebből is nyilvánvaló, hogy utótagként itt is gyakran előfordul a bácsi/néni a megszólítás részeként. Az angolszász országokban nem foglalkozásuk szerint különböztetik meg az embereket, hanem mindenkit nevén szólítanak. A kérdőívekben csak néhány esetben valósul meg az idevágó adatok közül a néven szólítás: idegen felnőtt nő és férfi (14 : 14), orvos (7), tanár (6), tanárnő (5), iskolaigazgató (1), pap (1).

Az alapiskolák 5-8. osztályában tanárok oktatnak, mégis a tanító, igazgató + bácsi/néni az elterjedtebb megszólítás (általános jelenség Szlovákiában). A tanárnőre, illetve tanár úrra 10-en, az igazgató úrra (8-an tanító bácsinak szólítják) pedig 14-en voksoltak. Az úr 7 esetben szerepel uram változatban az idegen férfiak megszólítására. Az idegen felnőtt nőt 5-en hölgyemnek, 4-en asszonyomnak szólítják. Az utóbbi megszólítások a felnőttek körében elterjedtebbek. Az uram eredetileg csupán a trón várományosának dukált, az asszony iráni jövevényszó pedig fejedelmi hölgyet jelölt. Az idegen férfit 1-1 tanuló bá (a bácsi rövidítése) és ember formával szólítja meg. 1 kérdőívben szerepel a lekicsinylő, pejoratív stílusértékű nőci, illetve a pasi megszólítás is. Érdekes adat az egyik kérdőívben, hogy a tanárnő megszólításánál az adatközlő Tö, a tanárénál pedig Ttö választ tüntetett fel.

A papot is különbözőképpen szólítják meg a diákok (gyakran hiányzott a válasz): atyám (4), pap bácsi (4), tisztelendő úr (4), tiszteletes úr (3), bácsi (2), atya (1), pap (1), plébános úr (1), szentatya (1).

A köszönés és megszólítás az egymás közti kapcsolatteremtésnek egyik fontos eszköze. Láthattuk, hogy rendszerük változatos és szerteágazó. A társadalom szerkezetének átalakulásával együtt napjainkban is folyton változnak. A révkomáromi Eötvös Utcai Alapiskolában a legkedveltebb a szia köszönésforma, a tegezés elterjedtebb, mint a magázás és a diákok megszólításai közül a becenevek dominálnak.

A szlovákiai magyar szakirodalomban a köszönés- és megszólításformákkal foglalkozó tanulmányok csak sporadikus jellegűek. A kisebbségi helyzetben élő magyarok első ilyen témájú tanulmányát - tudomásom szerint - Sándor Anna írta, aki a koloni köszönés- és megszólításformákat gyűjtötte össze és dolgozta fel (Sándor 2000, 104-116). A köszönés- és megszólításformák átfogóbb kutatása még várat magára a szlovákiai magyar nyelvterületeken.

Felhasznált irodalom

Bachát László (szerk.) 1987. Szépen magyarul - szépen emberül. Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 31-45. p.
Balázs Géza 1993.
Kapcsolatra utaló (fatikus) elemek a magyar nyelvben. Budapest, Akadémiai Kiadó. /Nyelvtudományi Értekezések, 137./
Balázs Géza-Grétsy László (szerk.) 2001.
Nyelvi illem - nagyszüleink kiskorában. Válogatás a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma anyanyelvi pályázataiból. Budapest, Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma.
Deme László-Grétsy László-Wacha Imre (szerk.) 1987.
Nyelvi illemtan. Budapest, Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó, 59-169, 371-441. p.
Bíró Ágnes-Tolcsvai Nagy Gábor (szerk.) 1985.
Nyelvi divatok. Bratislava, Madách Könyvkiadó, 11-41. p.
Éder Zoltán 1983.
Köszönésformák. In: Grétsy László-Kovalovszky Miklós (főszerk.): Nyelvművelő kézikönyv. I. köt. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1249-1256. p.
Chorvát, František-Orlík, Juraj 1985.
Napjaink illemtana. Bratislava, Madách Könyvkiadó, 35-55. p.
Fülei-Szántó Endre 1994.
A verbális érintkezés. Budapest, MTA Nyelvtudományi Intézete. /Linguistica Series C. Relationes, 7./
Grétsy László (szerk.) 1973.
Anyanyelvi kaleidoszkóp. Budapest, Gondolat, 23. p.
Grétsy László-Kovalovszky Miklós (főszerk.) 1985.
Nyelvművelő kézikönyv. II. köt. Budapest, Akadémiai Kiadó, 86-92. p.
Guszkova Antonyina 1981.
A társadalmi kapcsolatteremtés eszközei a mai magyar nyelvben. Budapest, Akadémiai Kiadó. /Nyelvtudományi Értekezések, 106./
Hajdú Mihály 1974.
Magyar becézőnevek (1770-1970). Budapest, Akadémiai Kiadó.
Kenesei István (szerk.) 1995.
A nyelv és a nyelvek. Budapest, Akadémiai Kiadó, 145-147. p.
Kertész Manó 1996.
Szállok az Úrnak. Budapest, K. u. K. Könyvkiadó, 243-249. p.
Kiss Jenő 1993.
Köszönés- és megszólításformák a rábaközi Mihályiban. Magyar Nyelvőr, 2. sz. 208-228. p.
Kiss Jenő 1995.
Társadalom és nyelvhasználat. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 268-278. p.
Kovács Judit-Ostvát Katalin 1978.
Nemcsak illemtan. Bratislava, Madách Könyvkiadó, 13-38. p.
Köves J. Julianna 1988. Illik tudni.
A kulturált viselkedés szabályai. Budapest, Editorg, 24-43. p.
Sándor Anna 2000.
Anyanyelvhasználat és kétnyelvűség egy kisebbségi magyar beszélőközösségben, Kolonban. Pozsony, Kalligram, 104-116. p.
Sinor Dénes 1974.
A magyar nyelv udvariassági formái a két világháború közti időben. Budapest, Akadémiai Kiadó, 545-552. p. /Nyelvtudományi Értekezések, 83./
Tóth Mihály 1983.
Köszönések és megszólítások Bag községben. Budapest, Akadémiai Kiadó. /Magyar Csoportnyelvi Dolgozatok, 20./