1. A katonai közigazgatás
1.1. A Csallóköz birtokbavétele
Az első bécsi döntés előírása szerint a határok
helyszíni kijelölését magyar-csehszlovák bizottság végezte el. Az
átengedett területek kiürítése és Magyarország részéről való
megszállása 1938. november 5-én kezdődött, és november 10-ig kellett
végrehajtani. A kiürítés és megszállás egyes szakaszait és módját
szintén magyar-csehszlovák bizottság állapította meg. Az átengedendő
területeknek normális állapotukban kellett maradniuk. /1/
A magyar katonai vezetés készült a Felvidék
elfoglalására. A terveket háborús viszonyokra dolgozták ki, és csak
a bécsi döntés után készítették el a megszállás békés tervét.
Hadgyakorlat ürügyén 1938. szeptember 26-ig háromszor volt
pótbehívás, a hadsereg létszáma csaknem 190 000 főre duzzadt. /2/ A
Magyar Legfelső Honvédelmi Tanács a komáromi tárgyalások előtt,
október 4-én elhatározta az átmeneti katonai közigazgatás
bevezetését a Felvidéken. /3/ A megszállásra négy vegyesdandárt
jelöltek ki, a hadrend négy legnagyobb seregtestét, amelyek önálló
hadműveleti jellegű feladatok végrehajtására is alkalmasak voltak.
Az összpontosítás az északi határtól délre, a 30-50 km mélységben
lévő nagyobb városok környékén történt. November elejére érték el a
csapatok az összpontosítási körleteiket. Az 1. vegyesdandár
Budapestet, a 2. vegyesdandár Székesfehérvárt, a 7. vegyesdandár
Miskolcot, a 6. vegyesdandár pedig Debrecent. A
vegyesdandár-parancsnokságok az eredeti állomáshelyeiken készültek
fel a megszállásra, kivéve a 2. vegyesdandárét, mert az parancsot
kapott, hogy Győrbe tegye át székhelyét.
A komáromi tárgyalások megszakadása után újabb
mozgósításra került sor. /4/ November 3-án a bécsi döntés
figyelembevételével, vezérkari utasításra, kidolgozták a megszállás
békés tervét. A szűkös műszaki ellátottság miatt az átkelő pontok
kiválasztásánál a hidakat részesítették előnyben, csak szükség
esetén választottak olyan helyet, ahol hídépítésre volt szükség a
Dunán való átkeléshez. A megszállási útvonalak követték az
úthálózatot és a vasútvonalakat.
A két állam katonai megbízottai Pozsonyban
találkoztak, és egyeztették a részleteket, de abban is megegyeztek,
hogy minden összeütközést kerülni fognak. /5/ November 3-án kellett
végrehajtani az "Ipoly" rendeletet, a határhoz való felzárkózást.
November 4-én adta ki Horthy Miklós az első hadparancsot, és 5-én
megkezdődött a Felvidék déli részének megszállása. /6/
Csallóköz megszállását a Temessy Milán altábornagy
vezetése alatt álló 2. vegyesdandár hajtotta végre. E seregtest
megszállási sávjában hídépítésre volt szükség, az utászalakulatok
Medvénél és Doborgaznál emeltek pontonhidat. Az utóbbi helységnél
lépték át a magyar királyi honvédség csapatai a Dunát november 5-én
délelőtt 10 órakor. /7/ A volt határt elsőnek egy vezérkari tiszt
lépte át 8 óra 30 perckor, és Doborgaz község iskolájánál átvette a
területet az illetékes csehszlovák tiszttől. /8/ Az előzetes
megegyezés szerint a két hadsereg közt mindenféle mozgás alkalmával
3 km-es biztonsági öv maradt fenn. Itt a magyar sereg bevonulásáig a
csehszlovák hatóságok feladata volt a rendfenntartás. A bevonulás
után a csehszlovák biztonsági szervek fegyvereiket és
felszereléseiket elvihették, és a két fél öszszekötő tisztjei
egyeztek meg a terület átvételének részleteiről. /9/
Az átkelő csapatok Doborgaz-szigeten, a kijelölt
helyen imához gyülekeztek, a zenekar a Himnuszt játszotta, minden
katona rohamsisakját virággal díszítették fel. A csapatok
parancsnoka kihirdette a kormányzó hadparancsát, beszédet intézett a
katonákhoz, majd elindultak a hídfő felé. A lakosságban mindenhol
kedvező benyomást kellett kelteni. A vezérkari utasítás felhívta a
vegyesdandár-parancsnokok figyelmét, hogy az elsőnek bevonuló
csapatok megfelelő ruhával rendelkezzenek, ne hajtsák túl a
katonákat, frissen, rendezetten érjék el a helységeket, és tartsák
fent a fegyelmet az ünneplés hevében is, a lakossággal udvariasan
bánjanak, de ha bárhol ellenállást tapasztalnak, azt keményen törjék
le. Az átkelő katonákat a falu templomának harangzúgása fogadta. A
Duna-partra kivonult a település és a környék lakossága, mindenütt
nemzetiszínű zászlókat lobogatott a szél. A falu főutcáján
diadalkapu várta honvédeket, az utca két oldalán gyerekek álltak, és
virágot szórtak a katonák lábai elé. Kivonult fogadtatásukra a
Dunaszerdahelyi járás magyarjainak egész vezetősége. Az emberek
könnyezve és örömujjongások közepette ölelgették a magyar
honvédeket, akik büszkén, dicsőségben fürödve, felszabadítókként
érkeztek. Az 5. önálló dandár átkelése és bevonulása mintaszerűen
folyt le. Ugyanilyen ünneplésben volt részük a katonáknak Medvénél
is. A szomszédos településekről az ünneplőbe öltözött emberek
kiözönlöttek a partra. Szüntelenül éljenezték a kormányzót. 8 óra 30
perckor Szőke Endre vezérkari százados átkelt a Dunán, hogy a
csehszlovák hatósággal megbeszélést tartsanak a hídfő építésével
kapcsolatban. A tárgyalás befejezése után hozzákezdtek a hídverés
munkájához. 11 óra tájban átkelt Temessy Milán altábornagy, Breyer
István győri megyéspüspök, Polniczky Lipót főispán és Teilbisz
Miklós alispán, majd 12 órakor megkezdődött a 4. önálló dandár
átvonulása a hídon. /10/
Az átkelés után elindultak a csapatok a Csallóköz
belsejében fekvő községek megszállására. Az 5. önálló dandár 4/I és
4/II zászlóaljakkal és két üteggel Doborgaz, Keszölcés és Vajka
területét vette birtokba, majd keletről nyugat felé haladva
Körtvélyes, Bacsfa, Szentantal, Tárnok és körzete, valamint Macháza,
Nagyszarva és Sárosfa következett. November 7-én elfoglalták Gútort,
Somorját, Bélvatát és Vajasvatát. E seregtest november 8-án érte el
a célpontját, Dunaújfalu-Sáp és Zonc területét. A Medvénél átkelt 4.
önálló dandár 24/I zászlóalja birtokba vette Balonyt,
Csilizradványt; a 24/II Nyáradot, és ott is maradt; a 24/III
zászlóalj pedig Kucsodnál kelt át, és innét indult tovább. A 4.
önálló dandár zászlóaljai Padány, Alistál, Tőnye, Felistál, Nagymad,
majd Ekecs, Dunaszerdahely, Nyék és Várkony körzetét szállta meg. A
6. önálló dandár szintén november 5-én Komáromnál való átkelés után
megszállta a várost, majd Keszegfalvát, Csallóközaranyost,
Örsújfalut, november 7-én Gútát, és haladtak egészen a határig. A
dandár egy csoportja 6-án 14 óra 15 perckor a kormányzóval az élen
ünnepélyes keretek és a város lakosságának üdvrivalgása közepette
vonult be Komáromba. /11/
A csapatok november 10-ig mindenütt elérték
céljukat. Az élen határbiztosító századok és előrevont
határbiztosító őrsök haladtak, melyek miután elérték a határt,
lezárták azt, és a fő közlekedési vonalakat is. A trianoni határokon
nehézfegyverekkel megerősítve visszamaradt a határbiztosító
zászlóaljparancsnokságok és őrsök egyharmada. Az 1/I őrnaszád a
doborgazi és a medvei hidat biztosította, a 2/II pedig az
ó-komáromit. Mindkettő a 2. vegyesdandár alárendeltségébe tartozott.
/12/
Az utánpótlás a vezérkari rendelet értelmében
vasúton történt. /13/ A vasutat járművekkel közelítették meg a
csapatok, és innen vételezték a szükséges élelmet. A helyi
lakosságtól csak készpénz ellenében lehetett vásárolni, és csak
akkor, ha önként kínálta eladásra az áruját. Az
üzemanyag-utánpótlást is maguknak kellett biztosítani, mert a döntés
lehetővé tette, hogy a csehszlovákok magukkal vigyék az összes
üzemanyagot. Az egészségügyi ellátást kijelölt kórházak
biztosították, a betegszállítást a vegyesdandár saját
szállítóeszközeivel végezték. A katonasággal együtt vonultak be az
ideiglenesen összevont csendőri és rendőri alakulatok, amelyek a
vegyesdandárok alá tartoztak. Feladatuk a rendfenntartó erők
megszervezése volt. November 5-én a csapatokkal együtt a járási
katonai parancsnokságok is átlépték a határt, hogy átvegyék a
terület járásainak közigazgatását.
1.2. A katonai közigazgatás szervezete
A katonai közigazgatás /14/ bevezetéséről a
müncheni egyezmény létrejötte után született meg a döntés, amikor a
magyar revízió Csehszlovákia rovására elég közelinek tűnt.
Kidolgozták a katonai közigazgatás megszervezésének fő irányelveit,
melynek előkészítője a honvédelmi miniszter, Rátz Jenő volt. A
katonai közigazgatás a csapatok bevonulásával egy időben lépett
életbe. Élén a honvéd vezérkar főnöke, Werth Henrik állt. Budapesten
még 1938. október 17-én megalakult a Vezérkari Főnökség polgári
csoportja, a katonai közigazgatás polgári ügyeinek legfelső szerve.
Vezetője Csatáry Béla belügyminisztériumi államtitkár lett. /15/
Ennek egyik részlege a Felvidéki Unifikációs Csoport volt, amelyet
Weiss István miniszteri osztályfőnök vezetett. Werth mellé
tanácsadói jogkörrel 1938. november 3-án Jaross Andort /16/ nevezte
ki a kormány. Jaross később a Csatáry vezette polgári csoporthoz
került, és annak vezetője lett, majd november 16-án a felvidéki
ügyek tárca nélküli miniszterévé nevezték ki az Imrédy-kormányba.
Konkrétan nem írták körül jogkörét. Feladatköre kiterjedt az egész
visszacsatolt területen az igazgatás valamennyi ágára és az ezzel
kapcsolatos politikai, közgazdasági, társadalmi és minden
kormányzati kérdésre. /17/ Felügyelte a Vezérkari Főnökség polgári
csoportját. Minden minisztérium egy-egy képviselőjét beosztották
ide, akik kidolgozták a visszakerült területtel kapcsolatos
teendőket, és felterjesztették a szakminiszterhez. A Felvidékkel
kapcsolatos, tervbe vett intézkedéseket a szakminiszterek közölték
Jaross Andorral, és az ő beleegyezésével léptethették életbe azokat.
Ha nem tudtak megegyezni, a Minisztertanács elé terjesztették a
vitás kérdést. /18/
A felvidéki tárca nélküli miniszteri tisztség
mellett létrehozták a politikai és közigazgatási ügyosztályt, a
gazdasági ügyosztályt és a jogi ügyosztályt. Feladatuk Jaross Andor
munkájának segítése volt, és tanácsokkal látták el az illetékes
minisztériumokat a Felvidékkel kapcsolatos döntéseik meghozatalánál.
Véleményüket sokszor figyelmen kívül hagyták. /19/
A honvédcsapatokkal együtt a Csallóköz területére
is bevonultak a katonai közigazgatás vezetői. A vezérkari főnök
rendeletében előírtaknak megfelelően igyekeztek biztosítani a
folytonosságot a közigazgatás, oktatás, gazdaság működésében, és a
visszatért területet minél hamarabb Magyarország arculatára
próbálták meg alakítani. A három csallóközi járás, a Somorjai,
Dunaszerdahelyi és a Komáromi járás területe kisebb mértékben
változott, de lényegében egybeesett az 1919-1938 közöttivel. A
Somorjai járás területe kiegészült a volt Pozsony vármegyéből a Duna
és a Kis-Duna közötti résszel, a Dunaszerdahelyi pedig az egykor
Győr vármegyéhez tartozott Csilizközzel. /20/
A Csallóköz a 2. vegyesdandár felügyelete alá
tarozott, melynek élén a Székesfehérváron székelő vitéz Zalay Károly
ezredes állt. Ő közvetlenül a vezérkari főnőktől kapta az
utasításokat. A járások székhelyére megérkeztek - a vegyes
dandárparancsnok alárendeltségében - a járási katonai parancsnokok.
A Somorjai járás katonai parancsnoka Bleszkányi Lajos alezredes
lett, a Dunaszerdahelyi járásé Kulay Oszkár alezredes /21/, a
Komáromi járásé pedig Roth alezredes /22/, aki egyben Komárom városi
parancsnoka is volt. A vegyesdandár-parancsnok mellett, annak
alárendeltségében és ellenőrzése alatt működött a polgári osztály,
amelynek központja szintén Székesfehérvár volt. Élére polgári
osztályfőnököt neveztek ki Barthal Iván /23/ személyében. A polgári
osztályhoz is beosztották az egyes minisztériumok képviselőit,
akiknek ismerniük kellett mind a visszacsatolt területen, mind a
Magyarországon érvényben lévő jogszabályokat. A járási katonai
parancsnokok mellé járási közigazgatási előadókat helyeztek. Ezt a
tisztséget a Somorjai járásban dr. Selliger Ernő, a Dunaszerdahelyi
járásban dr. Szeiff Géza /24/, a Komáromi járásban pedig Koczor
Gyula /25/ töltötte be. A belügyminiszter és a Miniszterelnökség
kisebbségi osztálya jelölte ki őket és a polgári osztály főnökét is.
A kiválasztásban a fő szempont az volt, hogy helyi lakosok legyenek,
és azok közül is olyanok, akik a Csehszlovák Köztársaság idejében a
magyarok vezetői voltak. Dr. Sellliger Ernő somorjai városbíró volt,
dr. Szeiff Géza a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, dunaszerdahelyi
lakos, Koczor Gyula pedig komáromi születésű nemzetgyűlési képviselő
volt. Barthal Ivánnal együtt tagjai voltak a felvidéki Egyesült
Magyar Pártnak. Jól ismerték a helyi viszonyokat, beszélték a
szlovák nyelvet, ami a szlovák lakossággal való érintkezés
szempontjából volt fontos. Ők tűntek a legmegfelelőbbnek, hogy a
kizárólag anyaországból érkező katonai parancsnokok /26/ munkáját
segítsék. A Minisztertanács napi 25 pengő fizetést állapított meg
számukra. /27/ A járási katonai parancsnokságokat és polgári
szerveiket állami épületekben, járási, városi közigazgatási
hatóságok épületeiben helyezték el, és csak végszükség esetén
béreltek helyiségeket. A Somorjai járási katonai parancsnokság
személyi állománya a kisegítő személyzettel együtt 10 fő volt, a
Dunaszerdahelyié 12, a Komáromié pedig 13. /28/ November 10-re, a
bevonulás befejezésének időpontjára a közigazgatás megkezdte
működését.
1.3. A katonai közigazgatás hatásköre és
működése
A vezérkari főnök rendelete értelmében a katonai
parancsnok tevékenysége kiterjedt a közigazgatás feladatainak
ellátására, a büntető törvénykezésre, a közrend fenntartására, az
útlevél- és iskolaügyre, az anyakönyvi nyilvántartás
megszervezésére, a postai forgalom, a vasúti szállítás és közlekedés
fenntartására, a sajtó és egyéb kiadványok problémáira. /29/ Az
ipolysági tapasztalatokból okulva, ahol a lakosság ügyes-bajos
dolgaival megrohanta a katonai parancsnokot, és annak nem maradt
ideje a katonai intézkedésekre, a városok és falvak lakosságát
falragaszok révén és a Felvidéki Magyar Hírlap segítségével
tájékoztatták az új intézkedésekről.
A Somorjai járás területén 42, a Dunaszerdahelyién
70, a Komáromién pedig 23 község volt. /30/ A községi vezetők nagy
többsége magyar volt, és volt olyan falu, ahol minden szolgálatot
teljesítő a helyén maradt. /31/ A községekre vonatkozóan részletes
kimutatás nem maradt fent, csupán néhány falu töredékes adatához
sikerült hozzáférni, valamint Komárom városra vonatkozóan vannak
részletesebb információk. Ezek alapján lehet következtetéseket
levonni a terület viszonyait illetően. (A telepes falvakról később
esik szó.)
Gútáról a szlovák nemzetiségű beosztott jegyző a
visszacsatoláskor rögtön távozott, Ekel községből pedig nyolc
alkalmazott ment el. /32/ Somorja és Dunaszerdahely községi bírái,
dr. Selliger Ernő és Srenker Lajos, valamint Komárom városi bírója,
Fülöp Zsigmond /33/ szintén a helyükön maradtak, mivel a köztársaság
idején a magyarok érdekeinek szolgálatában álltak. Esküt tettek
ugyanúgy, mint a többi köztisztviselő, akiknek a nagy része szintén
magyar volt.
A különböző hivatalok alkalmazottainak, hogy
hivatalban maradhassanak, szolgálatra kellett jelentkezniük a járási
katonai parancsnoknál. A járási közigazgatási előadó jelentést
készített, amely tartalmazta, hogy az átvételét kérő honnét
származik, milyen politikai párt tagja, és hogyan viselte a
kisebbségi sorsot. Ha megfelelt a követelményeknek, akkor
felesküdött Magyarországra, a kormányzóra, és alkalmazásban maradt.
A megüresedett állásokba elsősorban az őslakosokat kellett
alkalmazni, ha ez nem volt lehetséges, akkor a polgári osztály
vezetője elé kellett terjeszteni, hogy hol mennyi munkaerőre van
szükség. Előnyt élveztek azok, akik 1918-ig magyar szolgálatban
álltak, és emiatt a köztársaság idejében nem alkalmazták őket,
ezután jöhettek számításba anyaországbeliek. /34/ Csupán
ideiglenesen alkalmazták őket.
A komáromi pénzügyőrség, mely vámőrségi és
határőrségi feladatot is ellátott, 56 alkalmazottal működött. Az 56
alkalmazott közül 30 cseh, 21 szlovák, 2 német, 1 lengyel és 1
magyar nemzetiségű volt. A magyar tisztviselőn kívül mindenki
elment, és a hivatal megszűnt. /35/ Az itt maradt magyar nemzetiségű
kérte átvételét, ami meg is történt. Letette az esküt, és az Állami
Jövedéki Hivatalnál alkalmazták.
Ha kiderült valakiről, hogy valamelyik
magyarellenes párt, pl. az Agrárpárt tagja volt, nem a magyarok
érdekeit szolgálta, hanem csak a saját érdekeit tartotta szem előtt,
akkor el kellett volna utasítani. Többször előfordult azonban ennek
az ellenkezője: átvettek olyan embereket, akik nemzethűsége
kívánnivalót hagyott maga után. Az Állami Jövedéki Hivatal 7
alkalmazottja közül négyen távoztak, kettőt a mozgósításkor
besoroztak, és még nem tértek haza, két ember pedig jelentkezett,
hogy szeretné folytatni a munkát. /36/ A róluk szóló jelentés
elkészítése során kiderült, hogy egyikük a bécsi döntés előtt
magyarellenes és csehbarát volt. Mielőtt Komáromba jött, nyomozóként
Pozsonyban dogozott a pénzügyőrségnél. Besúgások alapján, főleg
magyarok ellen, folytatott eljárást, valamint az Agrárpárt tagja
volt. Mégis átvették, és letehette az esküt. /37/
A szlovák tisztviselők esetében, mert ilyenek is
voltak, nyomozás is folyt. Ha kiderült, hogy a magyarok ellen
uszítottak, a csehszlovák mozgósításkor felhívás nélkül bevonultak,
valamely magyarellenes párt tagjai voltak, most pedig
megváltoztatták nézeteiket, el kellett volna utasítani őket. Viszont
a komáromi kerületi bíróság két szlovák alkalmazottja kérte, hogy
továbbra is alkalmazásban maradhassanak. Mindketten a Szlovák Egység
a Csehszlovák Köztársaságért és Demokráciáért Párt tagjai voltak, az
egyikük nyilvános helyen kijelentette, hogy disznóságnak tartja,
hogy a magyarok a Himnuszt akarják énekelni, a másikuk pedig a
csehszlovák kiürítésnél működött közre. Mindezek ellenére
hivatalukban maradhattak. /38/ Szintén a bíróság kötelékében maradt
három szlovák, akik a köztársaság feltétlen hívei voltak, és csak
szlovákul beszéltek, most pedig magyarnak vallották magukat. /39/
Volt azonban olyan eset is, hogy hiába bizonyult valaki
megbízhatónak, támadták, mert szlovák volt, és valamelyik
hozzátartozója magyarellenes kijelentéseket tett. /40/
Mindezt a város lakossága rossz szemmel nézte, és
rossz hatással volt a közhangulatra, mivel sokaknak nem volt
munkájuk. Nehezményezték azt is, hogy sok volt az állítólagos magyar
tisztviselő, akiket közvetlenül a visszacsatolás előtt helyeztek
ide, hogy a szlovák területen minél kisebb legyen az arányuk. /41/
Ők is a helybeli lakosok munkalehetőségeit rontották.
A tanítás a magyar tannyelvű iskolákban a bevonulás
után a folyó tanév végéig az akkor érvényes szlovák tanrend szerint
folyt tovább, mert az iskolai munka folytonosságát és
zavartalanságát mindenképp biztosítani szándékoztak. Az oktatás
anyaga a reáltárgyak tekintetében változatlan maradt, viszont a
magyar történelem, irodalom, földrajz oktatását haladéktalanul
biztosítani kellett. Gondoskodni kellett a szlovák nyelvoktatásról
is, ha az adott iskolát szlovákok is látogatták. /42/ A színmagyar
falvak szlovák iskoláit megszüntették. Az állami iskolák magyar
állami iskolákká váltak, az addig magánkézben lévők fenntartóik
kezében maradtak. A Komárom-Csallóközi magyar tankerületben 3 óvoda,
80 elemi népiskola, 3 polgári iskola, 1 gimnázium, 1 földműves
iskola, 1 siketnéma iskola, 3 tanonciskola, 2 tanítóképző folytatta
működését összesen 423 tanítóval, tanárral. A komáromi iskolákban
tanítók nemzetiségi megoszlásának kimutatása fennmaradt. /43/
Eszerint a Szent Benedek-rend katolikus főgimnáziumban volt 1
szlovák nemzetiségű tanerő, aki elhagyta az iskolát, valamint a
Siketnémák Állami Intézetében volt 2 szlovák, akik megmaradtak
állásukban, egy tanító pedig elmenekült. /44/ A többi iskolák
alkalmazottai Komáromban - egy olasz és egy német tanító kivételével
- magyarok voltak, és átvették őket. Mindannyian letették az esküt,
kivéve egy izraelita tanítót.
Az útlevélügyeket is a járási katonai parancsnokok
intézték. Mivel mind a trianoni, mind pedig a Szlovákiával létrejött
új határt lezárták, útlevél nélkül nem lehetett sem az anyaországba,
sem külföldre utazni. A megszállt területre a trianoni
Magyarországról és vissza csak a katonai közigazgatás alkalmazottai
utazhattak passzus nélkül. A polgári személyek a lakhelyüknek
megfelelő járási katonai parancsnokhoz nyújtottak be kérvényt. Ezt
követően vizsgálat következett, hogy a kérelmező megbízható-e.
Pozitív elbírálás esetén illetmény ellenében kiállították a
fényképes utazási igazolványt. Ahhoz, hogy valaki a Csallóközbe
utazhasson, a Székesfehérváron székelő Zalay Károly
vegyesdandár-parancsnokhoz kellett kérelmet benyújtania, és onnan
kaphatott - kedvező döntés esetén - igazolványt, amellyel
utazhatott. Külföldre csak a vezérkari főnök által kiállított
útlevelekkel lehetett utazni. Mindegyik igazolvány csupán három
hónapig volt érvényes, utána vissza kellett szolgáltatni. A járási
katonai parancsnoktól ún. kettős birtokos igazolványt kaptak azok a
Somorjai járásbeli földtulajdonosok, akiknek a határ másik oldalán
is volt birtokuk, amelyet művelni kellett. /45/ A trianoni határ
lezárását december 5-én megszüntették, szabadon, útlevél nélkül
lehetett utazni.
A bíráskodás is a katonai parancsnokok hatáskörébe
tartozott. A polgári ügyekben az eljárás szünetelt, csak a
leghalaszthatatlanabb esetekben tettek kivételt. A
büntetőbíráskodást a katonai közigazgatás ideje alatt elkövetett
bűncselekmények ügyében katonai büntetőbíróságok végezték a magyar
törvényeknek megfelelően. Ezek a bíróságok a járási székhelyeken
működtek. /46/
Eme rövid - és a források töredékessége miatt
hiányos - áttekintés arra enged következtetni, hogy a bevonulást és
a terület átvételét a magyar hadsereg gyorsan megvalósította, de a
berendezkedés és közigazgatás működésének megindítása számos
nehézségbe ütközött. Nagyon kevés volt az idő a bevonulás és a
berendezkedés tervének kidolgozása, valamint megvalósítása között.
Bár pontos információkkal rendelkeztek a területről, a csapatok
felkészületlenül álltak számos gyakorlati probléma megoldása előtt.
Hatalmas gondot okozott, hogy a csehszlovákok a kivonuláskor sok
mindent elvittek. Már a müncheni egyezmény megkötése után, október
elején /47/ megkezdték a hurcolkodást. Lezárták a
határátkelőhelyeket, leszerelték a gyárakat, kiürítették a
hivatalokat, a katonai tiszti, altiszti lakásokat. Elvitték a
kórházak berendezéseit, a komáromi Öreg- és Újvárat teljesen
kifosztották, az ablakokat is leszerelték. /48/ Számos helyről még a
leltárkönyveket is elvitték, így a károk mértékét sem lehetett
megállapítani. Besorozták a lovakat, kocsikat, gépjárműveket, hogy
legyen szállítóeszközük. Ezeket aztán csupán egyenként adták vissza,
a lovakat lesoványodva, vagy pedig vissza sem kerültek. A
boltosoknál hitelre vásárlók nem egyenlítették ki utolsó havi
számláikat. A határ lezárása jelentős piacoktól szakította el a
termelőket, a gyárak leszerelése sokakat munkanélkülivé tett. Mindez
súlyos anyagi gondokat okozott. Ehhez még társult, hogy a termékek
és szolgáltatások ára jelentősen nőtt, és a korona, valamint a pengő
beváltási aránya is kedvezőtlenül érintette a lakosokat. /49/
Megszűnt az ingyenes betegellátás, gondok voltak a betegsegélyek,
nyugdíjak utalásával, mert nem volt mindenkinek rendezve az
állampolgársága. Az éppen hogy berendezkedő katonai közigazgatás
apparátusa súlyos anyagi, szociális és egyéb problémákkal találta
szemben magát, melyek kezelésére nem volt megfelelően felkészülve.
Ebből adódóan számos hiba fordult elő, miként abból
is, hogy olyan tisztviselők maradhattak hivatalukban, akik
megbízhatósága kétséges volt, vagy olyanokat távolítottak el, akik
hiába feleltek meg minden kritériumnak, nemzetiségük nem volt
"megfelelő". A Csallóköz mindezek ellenére szerencsés helyzetben
volt az olyan területekhez képest, ahol magasabb volt a szlovákok
aránya, és a visszacsatolás után a közigazgatás apparátusa teljesen
felbomlott. A felmerülő gondok megoldását a polgári közigazgatástól
várták.
2. Országgyűlési képviselet és a
választások
A Csallóköz, mint ahogy az egész Felvidék
országgyűlési képviseletéről az 1938: XXXIV. tc. rendelkezett, amely
kimondta a Magyar Szent Koronához visszacsatolt felvidéki
területeknek az országgal egyesítését is. Az Egyesült Magyar Pártnak
a csehszlovák nemzetgyűlésbe, szenátusba, tartománygyűlésbe
megválasztott tagjai közül azok kerültek be a magyar képviselőházba,
akiket a miniszterelnök javaslatára az országgyűlés mindkét háza
meghívott. /50/ 1938-ban 17 képviselőt hívtak meg /51/, akik
december 5-én ünnepélyes keretek és nagy éljenzés közepette
bevonultak a parlamentbe, és a kormánypártot erősítették.
A választásokra azért nem kerülhetett sor, mert nem
voltak választói névjegyzékek. Az 1935. április 27-ére összehívott
országgyűlés 1939. május 4-ig ülésezett, abban az évben választások
voltak, de a Felvidéken nem tartották meg. A képviseletről egy új
törvény rendelkezett. A képviselők újra meghívással kerültek be az
1939. június 10-re összehívott országgyűlés képviselőházába. Ezúttal
26 képviselőt hívtak meg. A meghívás kritériuma annyiban változott,
hogy most már a csehszlovák törvényhozásba megválasztott
pótképviselőket is behívhattak. A törvény szerint 1940. június 30-ig
meg kellett volna tartani a választásokat. A behívott képviselők
mandátuma a választások napjáig szólt. /52/
A képviselők közül a Csallóközből származott Füssy
Kálmán komáromi gazdálkodó és Király József csicsói esperesplébános.
Füssy Kálmánt 1938-ban és 1939-ben is meghívták, Király József pedig
az 1939-es meghívás után került a képviselőházba. /53/
A választások terve 1939-re kész volt. A terv
szerint a 26 képviselő megfelelt a felvidéki arányoknak. Egyéni
választási kerületeket hoztak létre. /54/ Komárom vármegyében három
egyéni kerület lett volna, és Komárom Duna bal parti része önálló
kerületet alkotott volna. 1939 októbere és 1940 decembere között
elkészültek a választólisták is, a választásokat azonban mégsem
tartották meg. Ezt azzal indokolta a kormány, hogy a háborús
események felgyorsulhatnak, és zavarhatják a választások menetét,
valamint a II. és VIII. hadtesteket /55/ mozgósították, és ebből
kifolyólag sok választásra jogosult nem tartózkodik otthon. /56/
Amint megszűnnek ezek az akadályozó körülmények, a kormány rögtön
kiírja a választások időpontját. A háború azonban elhúzódott, és
Magyarország is aktív résztvevőjévé vált, választásokra soha nem
került sor a visszakerült területeken.
A választások kilátásba helyezésével választójogi
problémák merültek fel. A magyar törvények szerint a
választhatósághoz hat év egy helyben lakás és állampolgárság
kellett, az egyéb kötöttségeken kívül. A felvidékiek viszont a
sokkal demokratikusabb választójoghoz szoktak, és úgy érezték, hogy
jogaik megcsorbítása lenne, ha a magyarországi választójog szerint
kellene szavazniuk. Nagyon sokan nem élhettek volna a lehetőséggel,
mert nem volt rendezve az állampolgárságuk, s arra vártak, hogy
visszahonosítsák őket. Ám akiket visszahonosítottak, azok is csak
hat év múlva választhattak volna. Az anyaországiak pedig ellenezték,
hogy más törvények szerint bonyolítsák le a szavazást, mert ez is
erősítené a terület különállását, és hátráltatná az egységesítést.
Rendezni kellett a visszatért terület lakosságának
állampolgárságát. Automatikusan azok váltak magyar állampolgárokká,
akik 1928. november 2-ától megszakítás nélkül a Magyarországhoz
visszacsatolt területen laktak. /57/ Annak, akinek akár pár hétig is
máshol volt az állandó lakhelye, kérnie kellett a visszahonosítást
(pl. a Felvidéki Magyar Hírlap munkatársainak, mert őket munkájuk
Prágához kötötte). A közszolgálati alkalmazottak magyar
állampolgárságát a belügyminiszter intézkedésének köszönhetően soron
kívül elintézték. A Komáromi járásban kettő, a Dunaszerdahelyi
járásban tizenegy, a Somorjai járásban pedig egy rendezetlen
állampolgárságú közszolgálati alkalmazott volt. /58/ A többi
Csallóközben élő rendezetlen állampolgárságúra vonatkozóan nem
találtam adatot. Az állampolgárság megszerzése nagyon sok
utánajárást igényelt, az ügyintézés hosszadalmas és bonyolult volt,
az egyéb ügyekkel is túlterhelt hivatalok lassan dolgoztak. Az
állampolgársági bizonyítvány kiállításához kérelmet kellett
benyújtani. A kérelemhez csatolni kellett a születési bizonyítványt,
amely azt is igazolta, hogy a kérelmező magyar, az apa házassági
vagy születési bizonyítványát, igazolást, hogy 1917. június 26. és
1921. június 26. között, ha ekkor már élt, ugyanabban a közégben
lakott. Ha 1921 után született, akkor igazolni kellett, hogy apja,
házasságon kívüliek esetében az anyja 1921 előtt négy évig
egyfolytában egy helyben lakott. Igazolni kellett továbbá, hogy
1928. november 2-tól 1939. március 1-jéig a visszacsatolt területen
lakott a kérelmező. A kérvényt illetékbélyeggel ellátva és az
igazolásokkal együtt a polgármesterhez, jegyzőhöz vagy a
körjegyzőhöz kellett benyújtani. Ők felülvizsgálták, hogy az adatok
megfelelnek-e a valóságnak, és ha mindent rendben találtak, akkor
felterjesztették a kérelmet a belügyminiszterhez, aki kiállította az
állampolgársági bizonyítványt. Ha valamely feltétel hiányzott, akkor
viszont elutasították, és visszahonosítást kellett kérni. A
kérvények elbírálása hosszú időt vett igénybe, és egészen 1942-ig
elhúzódott. /59/
A hontalanok ügyét igyekeztek előmozdítni az
1939-ben megkötött magyar-csehszlovák /60/ és az 1941-ben kötött
magyar-szlovák /61/ állampolgársági egyezménnyel, amely a
Magyarországon élő szlovákok és a Szlovákia területén élő magyarok
helyzetét rendezte. Mivel a Csallóközben szinte csak magyarok
laktak, ezért az egyezménynek itt nem volt túl nagy jelentősége. Az
1941-ben hozzácsatolt kiegészítésében viszont a magyarok magyar
állampolgárságának visszaszerzésével is foglalkoztak. Enyhítettek a
feltételeken. A magyarok akkor is visszaszerezhették az
állampolgárságukat, ha nem laktak 1928. november 2-tól a Felvidéken,
de 1939. január 1-jétől visszamenőleg itt volt állandó lakhelyük. Ez
kiterjedt az állampolgárságát ez alapján visszaszerzett férfi
feleségére és kiskorú gyerekeire is. /62/ Az egyezmény segítséget
jelentett, de későn érkezett, mivel a rendezetlen állampolgárok
nagyon sok juttatástól elestek, míg sikerült megszerezniük az
állampolgárságot; nem kerülhettek állami alkalmazásba, nem kaptak
nyugdíjat, segélyeket.
3. A polgári közigazgatás
3.1. A polgári közigazgatás szervezete
A polgári közigazgatás 1938. december 22-én lépett
életbe. A visszacsatolt területek közigazgatásáról miniszterelnöki
rendelet intézkedett. Megállapította a közigazgatási beosztást,
előírta az önkormányzati testületi szervek megalakításának módját,
megállapította a tisztviselői szervezetet és a tisztviselők
alkalmazásának feltételeit. A rendelet célja az volt, hogy a
területet minél hamarabb beillesszék az ország jogrendszerébe. A
polgári közigazgatás életbelépésétől minden polgári ügy a polgári
hatóságra tartozott. A katonai közigazgatás alkalmazottai még pár
napig jelen voltak és segítették a folyamatban lévő ügyek, leltárak
átadását, de a felelős intézkedés joga már a polgári hatóságé volt.
/63/
A rendelet újra bevezette a vármegyerendszert. A
vármegyék területén a járási beosztás megmaradt a csehszlovák
törvények szerint, önkormányzattal együtt. Tavaszra a járások
önkormányzatát feloszlatták. A három csallóközi járás Komárom
vármegye részét alkotta. Megállapították a jegyzői és körjegyzői
szervezetet is. A megyeszékhely Komárom lett, és megyei jogú városi
rangot kapott, de egyelőre nem egyesítették a Duna jobb partján
fekvő városrésszel. /64/
A tisztviselők névsorát a felvidéki tárca nélküli
miniszter és munkatársai állapították meg, majd felterjesztették
jóváhagyásra a belügyminiszterhez. A belügyminiszter jóváhagyása
után kinevezte a főispánt, az alispánt, a főszolgabírókat, a
szolgabírókat, a polgármestert, valamint a községi- és körjegyzőket.
A városi segéd és kezelőszemélyzetet, városi szerződéses
alkalmazottakat a polgármester, a nagy- és kisközségekben a többi
elöljárót és alkalmazottat pedig a szolgabíró nevezte ki. A
kinevezések ideiglenesen arra az időre szóltak, amíg meg nem
alakulnak a törvényhatósági bizottságok és a képviselő-testületek.
Minden kinevezett tisztviselő a kinevezését követő 15 napon belül
köteles volt esküt tenni. Az eskü szövege így szólt: "Én . esküszöm,
a mindenható és mindentudó Istenre, hogy Magyarországhoz, annak
alkotmányához és Magyarország Kormányzójához hű leszek, Magyarország
törvényeit és törvényes szokásait, valamint az alkotmányos kormány
rendeleteit megtartom, hivatali elöljáróimnak engedelmeskedem,
hivatali titkot megőrzöm, hivatali kötelességeimet pontosan,
lelkiismeretesen teljesítem, és . tisztemben híven eljárok. Isten
engem úgy segéljen!" /65/ A főispán, Bartal Iván, az alispán,
Reviczky István a belügyminiszter előtt tette le az esküt, a
főszolgabírók, a somorjai dr. Bacsák Kálmán, a dunaszerdahelyi Dóka
Sándor és a komáromi dr. Geöbel Károly Komárom város polgármestere,
Fülöp Zsigmond előtt, a községi jegyzők pedig a főispán előtt. A
megyei város tisztviselői a polgármesternek, a községi tisztviselők
pedig a főszolgabírónak tették le az esküt. /66/
A visszacsatolt területen az utolsó csehszlovák
választások maradtak érvényben. A vármegyei törvényhatósági
testületet a lakosság arányának megfelelően kiegészítették a járási
képviselő-testületek megválasztott tagjaiból. A tagokat a főispán
hívta meg. A törvényhatósági választásokat a választói névjegyzékek
összeállítása után kellett megtartani. A törvényhatósági kisgyűlést
az érvényben lévő szabályok szerint kellett minél rövidebb időn
belül megalakítani, ugyanígy a közigazgatási bizottságot, egyéb
bizottságokat és albizottságokat is. A megye, Komárom város és a
községek képviselő-testületei március elejére alakultak meg, és
beiktatták az illetékes elöljárókat. /67/ A képviselők a volt
képviselő-testületek választott tagjai közül kerültek ki, akiket a
város esetében a polgármester, a községeknél pedig a főszolgabíró
hívott meg. A katonai közigazgatás életbe lépése után azonnal
feloszlattak minden pártot, kivéve az Egyesült Magyar Pártot, Hlinka
Szlovák Néppártját, az Autonóm Földművesszövetséget és az Autonóm
Nemzeti Pártot. /68/ Az utóbbi háromnak nem volt bázisa a
Csallóközben, ezért a képviselő-testületeket az Egyesült Magyar Párt
tagjai alkották. A törvényhatósági választásokat a választólisták
elkészülte után kellett kiírni.
A tisztviselők kinevezésénél a fő szempont az volt,
hogy felvidéki magyarokat nevezzenek ki. Közülük is előnyt élveztek
azok, akik 1921. július 26-án magyar közszolgálati alkalmazottak
voltak, de magyarságuk miatt elveszítették állásukat, és azt
követően a Felvidéken laktak, valamint azok, akik 1938. november
2-án közalkalmazásban voltak, és a magyarok érdekeit képviselték az
elmúlt húsz évben. /69/ Ha olyan jegyzőt neveztek ki, akinek nem
volt jegyzői oklevele, akkor mellé ilyennel bíró segédjegyzőt
helyeztek, aki szinte mindig az anyaországból érkezett (ezzel a
szakszerűséget kívánták biztosítani). A vármegyében az alispán, a
főjegyző, a hat aljegyző közül kettő, a tiszti főügyész, az
árvaszéki elnök, a négy árvaszéki ülnök közül egy az anyaországból
jött, hasonlóképpen a Dunaszerdahelyi járás főszolgabírója is. /70/
A jegyzőségekben és körjegyzőségekben a következőképpen alakult a
helyzet: a Somorjai járásban egy nagyközség volt és hét
körjegyzőség. Minden körjegyzőségben volt anyaországból származó
jegyző vagy segédjegyző. A Dunaszerdahelyi járás két nagyközségének
és tizenhárom körjegyzőségének mindegyikében volt anyaországi
tisztviselő. A Komáromi járás négy nagyközségében és hét
körjegyzőségében pedig tizenegy nem helybéli származású dolgozott.
/71/
Az illetményezés a fennálló jogszabályok szerint
alakult. A főispán fizetésére vonatkozóan maradt fenn adat. Havonta
680 pengő fizetést kapott, 184 pengő lakáspénzt, 320 pengő
képviseleti átalányt, felesége után 12 pengő juttatást, két gyermeke
után pedig egyenként 18 pengő gyermeknevelési pótlékot. Emellett 195
pengő útiátalányt is utaltak számára havonta. /72/ A közigazgatási
alkalmazottak 50%-os vasúti menetkedvezményben részesültek, ha
kiváltották az erre feljogosító arcképes igazolványt. /73/
3.2. Az igazolási eljárások
Az ideiglenesen átvett, csehszlovák alkalmazásban
állt közhivatalnokokat, közalkalmazottakat igazolási eljárásnak
vetették alá, s csak ezután véglegesítették őket állásaikban. Az
igazolást igazgatási áganként megalakított igazolóbizottságok
végezték. Létrejött a közigazgatási alkalmazottak, orvosok,
vasutasok, tanítók, mérnökök, gyógyszerészek igazolóbizottsága.
Tevékenységüknek az volt a célja, hogy csak a megbízhatóak
kerülhessenek állami alkalmazásba. /74/ A bizottság minden esetben
egy elnökből, négy tagból és négy póttagból állt. /75/ Az elnököt
közigazgatási alkalmazottak esetében a tárca nélküli miniszter
jóváhagyásával a belügyminiszter, más ágazatok esetében az illetékes
miniszter nevezte ki, a tagokat pedig a főispán javaslatára a tárca
nélküli miniszter. /76/ A belügyi igazolóbizottság elnöke Ney Géza
magyar királyi főtanácsos volt. A rendes tagok: Kristóff Sándor,
Kollányi Miklós, Nagy Nándor, Király József; a póttagok: Rázga
Károly, Füssy Kálmán, dr. Szeiff Géza és dr. Uhrovics Vendel voltak.
/77/
Az eljárás során a közigazgatási alkalmazott
idézést kapott, amelyet az a községi elöljáróság kézbesített ki,
amelyiknél alkalmazásban volt. Ezt követően aláírásával jelezte,
hogy átvette az idézést, és ezt a községi elöljáró-testület
továbbította az igazolóbizottságnak. Az adott időpontban a beidézett
megjelent a bizottság előtt, ahol kikérdezték, hogy hol született,
milyen nemzetiségű, milyen iskolai végzettsége van, hol volt katona,
mikor lépett közszolgálatba, hol dolgozott még, tagja volt-e
valamelyik pártnak. Ezt követően a bizottság a zárt ülésen döntött
az igazolásról, majd döntését felterjesztette a főispánhoz. Ha ő is
jóváhagyta a bizottság kedvező döntését, az alkalmazott
megmaradhatott állásában, és személyi igazolványt kapott. Ha a
bizottság kedvezőtlenül döntött, akkor elbocsátották, és
munkanélküli lett vagy nyugdíjba ment. Az igazolást leggyakrabban
akkor tagadták meg, ha valaki magyar volt, de kényszerítés nélkül
szlováknak vallotta magát, belépett valamelyik cseh vagy szlovák
pártba, gyerekeit szlovák iskolába járatta. Az igazolás alá vont
személyek névsorát az adott községekben kifüggesztették. Ha
valakinek tudomása volt olyan adatról, amely az igazolás alá vont
alkalmazott, pl. írnok magatartását kifogásolta, eljuttathatta a
bizottság elnökéhez. A csendőrség tanúk vallomásai alapján
megvizsgálta, hogy igazak-e a vádak. A vallomások az
igazolóbizottság elé kerültek, és ezek figyelembevételével döntött.
/78/
Az igazolások számos problémát vetettek fel. Az
igazolásról szóló határozat kihirdetése után nagy lett a
bizonytalanság, az alkalmazottak rendszertelenül kapták fizetésüket,
és teljesesen változó összegeket utaltak számukra. A
minisztertanács, hogy véget vessen ennek, úgy döntött, hogy az
ideiglenesen alkalmazottaknak nem fizetést, hanem csehszlovák
jövedelmeik nettó összegének megfelelő előleget utalnak, amit 7:
1-es átszámítási alapon fizettek ki. /79/ Az amúgy sem kedvező
anyagi helyzetüket ez tovább rontotta. Az igazolandóra vonatkozó
lakossági bejelentések során sokszor csak a személyes bosszú
vezérelt valakit. A bejelentés valódiságának megvizsgálása többször
elhúzódott, mert a beidézett tanúk nem jelentek meg, és ilyenkor az
ügyet elnapolták. /80/
A bizottságok sok esetben téves határozatot hoztak.
Igazságtalanul bocsátottak el embereket pl. olyan indokkal, hogy
beigazolódott a vád, hogy otthon szlovákul beszéltek. Nagyon sokan
érdemtelenül átcsúsztak az igazolási eljáráson. Voltak olyanok is,
akikről megfeledkeztek, be sem hívták őket, pedig képesítésüket még
Magyarországon szerezték. /81/ A viszonyok rendezetlenségén kívül
magyarázatot adhat erre az is, hogy az Egyesült Magyar Pártnak döntő
befolyása volt az igazoltatásban. A bizottságok tagjai legtöbb
esetben párttagok voltak, és Jaross Andortól biztatást kaptak, hogy
hozhatnak nagyszámú elmarasztaló ítéletet, a nem igazoltak nyugdíját
olyan alacsonyan állapítják majd meg, hogy tömeges elbocsátás esetén
sem okoz nagy gondot a kifizetés az államnak. /82/ A párt célja az
volt, hogy saját híveit helyezze a megüresedett állásokba, azokra a
helyekre, amelyeket még nem a párt tagjai töltöttek be. Számítása
azonban nem jött be, mert anyaországbeliek kerültek a felszabadult
tisztségekbe, akiket anyásoknak csúfoltak. /83/ A lakosság kifogást
emelt az ellen, hogy a hivatalokban idegenek ülnek, akik lenézik az
ittenieket. /84/ Az igazolást azonban nem lehetett megismételni.
Az anyaországbeliek száma az Imrédyt 1939. február
16-án felváltó /85/ Teleki Pál miniszterelnöki székbe kerülése után
nőtt meg. Ő túlzottnak tartotta az igazolási eljárások során történt
visszaéléseket, de a felülvizsgálatra nem adott lehetőséget. Az
igazolások során szerzett rossz tapasztalatok és az anyaországgal
szembeforduló felvidéki közhangulat miatt Erdély visszatérése után a
tisztviselőket és alkalmazottakat nem vetették nemzethűségi igazoló
eljárás alá.
Az anyaországból jöttek anyagi helyzete nem volt
könnyű. Komáromban lakáshiány volt /86/, magasak voltak a lakbérek,
mert a kormány a háztulajdonosok védelme érdekében eltörölte a
lakbéremelést korlátozó csehszlovák rendelkezéseket. /87/
3.3. A Csallóköz beilleszkedése a
vármegyerendszerbe
A hivatalok 1938. december 22-én megkezdték
működésüket az életbe lépett jogszabályok szerint. Intézkedni
kellett a katonai közigazgatás bevezetése előtt felállított Magyar
Nemzeti Tanácsok feloszlatásáról, mert már megszűnt a
létjogosultságuk, mint ahogy a polgári fegyveres alakulatoknak is,
mert kiépült a rendőrség és a csendőrség szervezete. /88/ Azokat a
jegyzőket, segédjegyzőket, akik nem az anyaországból érkeztek,
továbbképzésre küldték Szombathelyre, ahol két hétig tartó jegyzői
tanfolyamon vettek részt. Itt megismerkedtek a magyar
jogszabályokkal, ügyviteli renddel. A részvétel kötelező volt. Az
útiköltséget, az ellátási díjat, a szállást és a kosztot a
belügyminisztérium fizette. /89/
Komárom azzal, hogy megyei városi rangot kapott,
nem készült fel a feladatai ellátására. Az elmúlt húsz évben nem
fejlődött. Komárom Magyarországon fekvő területe viszont az
elvesztett városrész jogutódjaként fejlődésnek indult. A jobb parti
rész tehát jobban el tudta volna látni a megyeközpont feladatait. A
hagyományok miatt azonban Ókomáromra esett a választás, ez lett a
vármegyei, járási és városi igazgatás központja, de a hiányosságok
gyorsan a felszínre kerültek. Probléma adódott a hivatalok
elhelyezése körül. Nem volt elegendő épület, a város különböző
pontjain voltak az egy épületbe kívánkozó irodák, a polgármesteri
hivatal például 12 különböző helyen nyert elhelyezést. Nem volt
elegendő lakás sem az újonnan érkezett tisztviselőknek. Tervbe a
vették megyeháza kibővítését, és a pénzt a következő évi
költségvetésből előlegezték meg, kibővítetve főispáni, alispáni
lakással, irodahelyiségekkel, levéltárral és garázzsal. /90/ A
problémák azonban ezzel sem oldódtak meg. A javulást a két városrész
egyesítésétől várták. Az egyesítés előkészítésére a bal parti rész
képviselő-testületi közgyűlése 6 tagú bizottságot jelölt ki, melynek
élén a polgármester állt. 1939. július 15-én megszűnt a különállás,
és a város törvényhatósági jogot kapott, újraválasztották a most már
közös képviselő-testületet. Fülöp Zsigmond lemondott, és Alapy
Gáspár /91/ lett a polgármester, beiktatására augusztus 1-jén került
sor. Az egyesítés nem hozta meg a várt eredményt. Az ókomáromi
városrész anyagi viszonyai siralmasak voltak. 1939. augusztus 31-én
a csehszlovákiai időkben felvett, vissza nem fizetett adósságok
összege 2 200 000 pengő volt, illetve rengeteg kifizetetlen számla
halmozódott fel. A belügyminiszter 1940 februárjában pénzügyi
ellenőrzés alá helyezte a várost, melynek eredményeként a tartozás
egy részét sikerült rendezni, de még 1944-ben is volt a külföld felé
tartozásuk. /92/ A város 116 közigazgatási alkalmazottja a 30 842
lakoshoz viszonyítva sok volt. /93/ A lakásproblémák továbbra is
fennmaradtak, nem oszlott meg a teher az egységesítés után sem,
hanem inkább az anyaországi rész is visszaesett a fejlődésben. A
járási központokban a szolgabírói hivatal szűknek bizonyult.
Nehezítette a helyzetet, hogy a berendezést pótolni kellett, mert
sok helyen hiányoztak az alapvető bútorok, az irattárak üresek
voltak, mert a csehek a kivonuláskor mindent elvittek.
A vármegyei közgyűlés, kisgyűlés, közigazgatási és
egyéb bizottság havonta ülésezett. A jegyzők és körjegyzők hetente
jegyzői értekezleten találkoztak. Már a kezdet kezdetén voltak
nehézségek. Akadozott a közlekedés és az ellátás, szokatlan volt a
hivatalok lassúsága. A lapok hasábjain megjelentek az elégedetlenség
hangjai: "Más impérium, más szokások; rendet szeretnénk." /94/
Mindezt a kezdeti nehézségek számlájára lehetett írni. Mindenki
bízott abban, hogy hamarosan jobbra fordulnak a dolgok, és az élet a
normális mederben folyik tovább. A kismértékű javulást követően
azonban nem az elvárásoknak megfelelően alakultak a dolgok.
A hivatalok nagyon túlterheltek voltak. Az emberek
megrohanták ügyes-bajos dolgaikkal, megindult a fellebbezések
lavinája, megsokasodtak az állampolgársági és álláskérelmek, az
útlevélügyek intézése, megnőtt a munkanélküliség, a közellátás
problémája, s a közbiztonság és a közegészségügy felügyelete is a
hatáskörébe tartozott. A háború kitörése után - bár még Magyarország
nem állt hadban - pedig még több feladat hárult rá. Népmozgalmi
nyilvántartásokat kellett készíteni, melyek a 18-60 év közötti
férfiak adatait tartalmazták abból a célból, hogy mozgósítás esetén
elérhetőek legyenek. A vármegye 102 tagú tisztikara nem győzte az
ügyek intézését, a községi jegyzők nehezen boldogultak a munkával.
Az ügyvitel pedig az eddig megszokotthoz képest nagyon bonyolulttá
vált. Sok formai dolognak kellett eleget tenni. Helyi szinten alig
lehetett dönteni. Ez nagyon lelassította az ügyintézést. Ehhez
hozzájárult a sok hiányosság. A tisztviselők közül sokan nem
ismerték a feladatkörükbe tartozó jogszabályokat, a rájuk bízott
elintézésre váró ügyeket ilyen esetben átutalták máshová, ahol jobb
esetben elintézték vagy visszaküldték, hogy nem az ő hatáskörükbe
tartozik. A határozatok végső megfogalmazása kezdetleges volt, a
jegyzőkönyveket nem vezették rendesen, két-három hétig tartott, míg
letisztáztak valamit. Az irattárba rendezetlenül kerültek be az
anyagok, szinte áttekinthetetlen volt az egész. A postán jött
pénzeknek nem készítettek külön nyilvántartást, hiányosan vezették a
pénztári főnaplót, eltérések voltak az alnaplóval, nem készültek
napi zárlatok. Az ajánlott leveleknek nem volt feladókönyvük. A
járásokban és községekben hasonló rendszertelenség volt. Az alispán
nem ellenőrizte, hogy a főszolgabírók eleget tesznek-e annak a
kötelezettségüknek, hogy havonta tíz napot eltöltenek járásuk
falvait járva. A főszolgabírók pedig nem ellenőrizték a
szolgabírókat, beosztott szolgákat, hogy helyesen végzik-e
feladataikat, és csupán felületesen történt meg a községek
ügyvitelének vizsgálata is. /95/ Csak a Somorjai járásból érkezett
olyan jelentés, hogy a főszolgabírói hivatal elhelyezése jó, a
létszáma teljes, az ügyintézés megfelelő, csupán kisebb hiányok
voltak, de ezeket nem részletezte. /96/ Az alispánnak rendelettel
kellett intézkednie a községi hivatalok rendben tartásáról, mert a
járásokban tett körútja során a községi hivatalokat nagyon
piszkosnak, udvaraikat elhanyagoltnak tartotta, és hatalmas
rendetlenséget tapasztalt az ügyiratok között. /97/
A kezdeti türelmet és várakozást felváltotta a
lakosság részéről a nyugtalanság. Egy-egy ügy elintézése nagyon sok
időt és energiát vett igénybe az előző időszakkal összehasonlítva.
Értetlenül álltak a hatóságok merevsége előtt, mert azok nem voltak
hajlandóak az önálló cselekvésre, hiába az lett volna a célszerűbb.
Míg a csehszlovák hatóságok pár nap alatt elintézték az ügyek nagy
részét, addig most a legtöbb esetben a minisztériumhoz kellett
felterjeszteni. /98/ Többször előfordult, hogy annak reményében,
hogy gyorsabban sikerül valamit elintézni, egyenesen a tárca nélküli
miniszterhez vagy az illetékes miniszterhez küldték el a kérelmeket,
leveleket. Ebben az esetben éppen az ellenkező eredményt érték el,
még hosszabbra nyúlt a várakozási idő, mert a papírokat
visszaküldték, és a megfelelő szintű hivatalhoz kellett újra
benyújtani. /99/ Túlságosan magas volt a kezelési költség, minden
kérelemhez illetékbélyeget kellett mellékelni, ami jelentős anyagi
teher volt. /100/ Meghökkentő volt, amikor szembesültek a
hivatalokban a tisztviselők modorával. Főleg az anyaországi jegyzők,
aljegyzők, írnokok ellen volt az a panasz, hogy mindenhatóskodnak,
lenézik az ittenieket, lekezelően bánnak velük, mintha alacsonyabb
rendűek lennének. Szokatlan volt a címek és rangok használata. /101/
Az alázatos tiszteletadás követelése ellenkezést és felháborodást
szült. /102/ Bizalmatlanul tekintettek a számukra bonyolult
megyerendszerre, a számos bizottsággal és gyűléssel együtt. Sokszor
nem értették, hogy miért kell titkosan szavazni az ilyen szempontból
jelentéktelen ügyekben. /103/ Önállóan dönteni képes, gyorsan
intézkedő hivatalnokokat szerettek volna, akik megértően és
segítőkészen viselkednek az emberekkel.
A helyzet javításához pénzre és a közigazgatás
reformjára a lett volna szükség. Támogatást sem az államkasszából,
sem pedig saját erejéből nem tudott a megye szerezni. A községi
pótadók már így is magasak voltak, és a csehszlovák időkből is
jelentős adósságot örökölt, amit törleszteni kellett. Ezért csupán
egy-egy létszámfeletti írnoki állást szerveztek a járási
székhelyeken /104/, és meghosszabbították a hivatalok nyitva
tartását egy órával. Körözvények érkeztek a megyébe, amelyet a
főszolgabíróknak továbbítottak, ők pedig a jegyzőknek. Ezekben
utasították a hivatalokat, hogy takarékoskodjanak a
nyomtatványokkal, írólapokkal. Véget kellett vetni a pazarlásnak,
spórolni kellett a villanyárammal, és csupán hivatalos ügyekben
lehetett telefonálni. /105/ Felülvizsgálták a községi beosztást. A
vármegye kisgyűlése rendkívüli ülésén takarékosságra és a
közigazgatás ésszerűsítésére hivatkozva elfogadta a törpe- és az
összeépült településeknek az összevonását. /106/ A javaslatot
felterjesztették a belügyminiszterhez. Végül csak néhány község
helyzetében történt változás: Nagykeszi az ekeli körjegyzőséghez
került, Tany nagyközség lett, a vajkai körjegyzőség székhelye
Nagyszarva lett. Csallóköznádasdi körjegyzőséget két külön
körjegyzőségre osztották, tehát az összevonás helyett növekedett a
jegyzőségek száma.
A kormány is látta, hogy nem az elképzeléseknek
megfelelően alakulnak a dolgok, rendeletekkel egyik napról a másikra
nem lehet jogi, gazdasági és lelki egyesítést végrehajtani. Teleki
Pál 1939 szilveszterét Csicsón töltötte gr. Kálnoky Sándor
vendégeként. Találkozott Király Józseffel, és fogadta a község
képviselőit, de csak arra tudta biztatni őket, hogy tartsanak ki.
/107/ A belügyminiszter reformot ígért a közigazgatás minden
szintjén; kevesebb papírmunkát, egyszerűbb ügyintézést, a
tisztviselők továbbképzését. /108/ Konkrét lépésekre azonban nem
került sor.
Bár nem kapcsolódik szorosan a témához, de
mindenképp meg szeretném említeni, hogy nem csak a közigazgatás
működése okozott csalódást és keserűséget. Nehezítette a mindennapi
életet, hogy mindennek nagyon felment az ára, a gabona- és
paprikatermesztést pedig visszaszorították, hogy védjék az alföldi
termelőket. Nagyon kevés volt a munkalehetőség, Pozsony
elvesztésével a piacától fosztották meg a Csallóközt. Nemcsak az
iparban és mezőgazdaságban dolgozók kerültek utcára, hanem az
értelmiségiek is. /109/ Munkanélküli segélyt pedig nem kaptak, mert
ilyen nem létezett Magyarországon. A kormány ínségmunkával
igyekezett enyhíteni a munkanélküliek sorsán. Ez azonban csak
ideig-óráig jelentett segítséget, mert rövid időre szólt.
3.4. A felvidéki magyar szellem
A közhangulatot tovább rontotta, hogy a
képviselőházban durva támadásokat intéztek a felvidéki képviselők
ellen, melyekről a sajtón keresztül lehetett értesülni. A Felvidéki
Magyar Hírlap rendszeresen címlapon közölte a sértéseket. A Felvidék
viszszatérésekor a magyar közvélemény egy részének hatalmas
elvárásai voltak az ottani magyarok körében kialakult szellemmel
szemben. A felvidéki magyar szellemet a húsz év során megszerzett
jogokhoz, a szociális ellátáshoz, a választójoghoz való ragaszkodás
és az ennek kapcsán kialakult gondolkodásmód, a nemzet egységének és
érdekeinek mindenek elé helyezése jelentette. Azt várták, hogy a
felvidékiek visszatérésével az általuk hozott új gondolkodás majd
gyökeret ver a magyar életben is. Meglepetésként érte a közvéleményt
az első támadás, amelyre akkor került sor, amikor Jaross Andor
bekerült a kormányba. Az ellenzék a felvidékiek által képviselt
magyar szellemet a beneąi szellemiséggel azonosította, és ezt vágta
Jaross fejéhez. /110/ 1939 tavaszán, amikor a választójog és a
szociális kérdések kerültek napirendre, egymást érték az ellenséges
felszólalások a kormánypárt elleni támadások részeként is. A
felvidékiek amellett voltak, hogy az általános és titkos
választójogot terjesszék ki az anyaországra is, és ne fordítva, mert
ez lenne ésszerű, ha Magyarország valóban a reformok útjára akar
lépni. Ragaszkodtak a szociális téren sokkal kedvezőbb törvényekhez
is. Az ellenzéki és a kormánypártból kilépő képviselők ezért
szeparatizmussal vádolták őket mondván, hogy nem akarnak
alkalmazkodni az anyaország rendjéhez. A másik oldalon ez sértődést
eredményezett. Nem értették, hogy a teljesen ésszerű reformokat,
amelyek a magyarság érdekeit szolgálják, miért ellenzik, miért
fontosabbak a pártérdekek. Felszólalásaikban amellett érveltek,
Király Józsefhez hasonlóan, hogy egységre van szükség a haladáshoz,
fejlődéshez. /111/ A kormánynak azonban az anyagi feltételek híján
nem állt módjában szociális téren az anyaországot a visszakerült
terület szintjére emelni. Azt viszont, hogy az anyaországi szintre
szállítsák le a Felvidék viszonyait, nem merte vállalni a kormány.
Az ellenségeskedés szinte rendszeressé vált, és az Imrédyt 1939.
február 16-án felváltó Teleki Pál, hogy leszerelje a támadókat,
igyekezett megoldást találni.
Csökkentette az Egyesült Magyar Párt befolyását,
mert azt is a különállás egyik jelképének tartották, hogy a
Felvidéknek külön pártja volt, amely minden felvidéki kérdésbe
beleszólhatott, mert a magyarság érdekeit húsz éven keresztül
képviselő, egyetlen pártnak tartották. Imrédy és Jaross kapcsolata
nagyon jó volt, Jaross teljesen azonosult a volt kormányfő
nézeteivel. /112/ Teleki 1939 márciusában megszüntette a felvidéki
tárca nélküli miniszteri posztot, és Jarosst a kormányzó titkos
tanácsosi ranggal tüntette ki. Megszűnt a miniszter tisztikara is,
az alkalmazottak más minisztériumoknál és közintézményeknél
helyezkedtek el. /113/ A Felvidék ügyeit ezután az egyes miniszteri
tárcák szakszerű irányítása alá rendelte. A miniszterelnök azzal
indokolta ezeket a lépéseket, hogy segítik a visszatért területek
tökéletes bekapcsolását az állami adminisztrációba, és ezzel
mindenféle különállás hamarosan megszűnik. /114/ Az Egyesült Magyar
Párt befolyását igyekezett csökkenteni azzal is, hogy leváltott
néhány főispánt. 1939. május 27-én a kormányzó Bartal Ivánt
felmentette a belügyminiszter előterjesztésére. A lapok önkéntes
lemondásáról tájékoztatattak. /115/ A főispáni teendőket az alispán,
Reviczky István látta el az új főispán, Nagy Nándor kinevezéséig.
Nagy Nándort a vármegye törvényhatósági bizottsága július 25-én
iktatta be, az Országgyűlés előtt pedig augusztus 1-jén volt az
ünnepélyes beiktatás. /116/
A szociális törvények esetében kompromisszumos
megoldás született. A nyugdíjak esetében a 150 pengős összeget
közelítették a magyarországi 60 pengőshöz, és 120 pengőben
állapították meg. /117/ Az Egyesült Magyar Párt 1940 februárjában
beolvadt a Magyar Élet Pártjába /118/, melyet szintén Teleki
eszközölt ki, eltüntetve ezzel a különállást jelképező pártot. 1940.
március 15-én megtartotta alakuló közgyűlését a Magyar Élet Pártja
Dunaszerdahelyen, és ahol tagok jelentkeztek, mindenütt megalakultak
az alapszervezetek. Az Egyesült Magyar Párt kimondta, hogy feloszlik
és beolvad a Magyar Élet Pártjába. /119/ Így formálisan megtörtént
az egységesítés, de a valóságban továbbra is számos probléma
megmaradt.
3.5. A telepesek és falvaik sorsa
A csehszlovák földreform során ideköltözött
telepesek problémát okoztak az alig berendezkedett polgári
szerveknek. A gondok a katonai közigazgatás ideje alatt kezdődtek. A
vezérkari főnök utasította a katonai parancsnokokat, hogy az
elfoglalt területekről haladéktalanul utasítsák ki a telepeseket,
leszármazottaikat és minden rokonukat. Mivel nem a megfelelő ütemben
haladt a távozásuk, arra hivatkozva, hogy barátságtalanul fogadták a
bevonuló katonákat, november 11-én megismételte az utasítást. /120/
Ennek köszönhetően a csehek és a morvák nagy része elment, de
voltak, akik még a bevonulás előtt távoztak. December elején a
Vezérkari Főnökség beszüntette a kiutasítást, mert Szlovákiából
egyre nagyobb számban érkeztek magyarok, akiket különböző indokkal
kitoloncoltak. Valószínűnek tartották, hogy a telepesekkel való
bánásmódra ez volt a válasz. /121/ Ezután csak a járási katonai
parancsnok engedélyével mehettek el, az engedélyt pedig abban az
esetben kapták meg, ha nem volt semmiféle adósságuk. /122/ Továbbra
is előfordult, hogy arra kényszerítették a telepeseket, hogy
távozzanak, és írják alá a nyilatkozatot, hogy önként mennek el.
/123/ Az itt maradt ingatlanaik, állataik és felszerelésük őrzését a
magyar hatóságoknak kellett volna biztosítani, míg vissza nem jönnek
érte. A járásokban legtöbb helyen nem tudták megoldani a
felügyeletet. A falvak lakossága kihasználta ezt, és
ellenszolgáltatás nélkül széthordta a telepesek vagyontárgyait.
/124/ Az elhagyott földek művelés nélkül maradtak. Bár november
volt, az őszi munkálatok befejeződtek, gondoskodni kellett arról,
hogy a földeket tavasszal is megműveljék.
Az őrizetlenül maradt birtokokról a járási
gazdasági felügyelő gondoskodott. Az elhagyott birtokot zár alá
helyezték, majd kiadták egy évre haszonbérbe. Ha a járási katonai
parancsnok utasította a bérlőt, akkor el kellet hagynia a birtokot
még a bérleti szerződés lejárta előtt, és nem kapott kártérítést
sem. /125/ Amelyik birtokot nem adták ki, azt gondnokság alá
helyezték. A gondnokok a környező falvakból származó szakképzett
gazdák voltak, és nekik kellett biztosítani a termelés zavartalanul
folyamatát. Mindezek ellenére számos ház maradt őrizetlenül. /126/
A polgári közigazgatás életbe lépése után megindult
a csehszlovák földreform felülvizsgálata. A miniszterelnök
rendelettel hatálytalanította az 1919-es földreformot, hogy
kárpótolhassák az őslakosokat. A hatálytalanítás nem volt érvényes
abban az esetben, ha földet az egyház vagy a visszacsatolt területen
fekvő, nem telepesek által alapított község szerezte. A telepesektől
elvett földek az államra szálltak viszsza, a tulajdonosokat
kárpótolták, visszakapták a föld árának letörlesztett részét. A
földreform revíziójának előkészítésére és végrehajtására
kormánybiztost nevezett ki a kormány. /127/ A haszonbérbe kiadott és
gondnoki kezelés alá helyezett földek a magyar királyi vármegyei
gazdasági felügyelő ellenőrzése alá kerültek. A vármegyei gazdasági
felügyelő járásonként - a vármegyei közigazgatási bizottság
gazdasági albizottságával együtt - kinevezett egy-egy gazdasági
ellenőrt, akinek az volt a feladata, hogy gondoskodjon a tulajdonos
nélkül maradt gazdaságok működtetéséről, és ellenőrizze, hogy
rendesen fizetik-e a haszonbért a kiadott földek után. /128/ A
haszonbérek és a gondnokság alá helyezett ingatlanok jövedelmének
beszedéséről a föld, ill. a birtok fekvése szerint illetékes községi
elöljáróság gondoskodott.
Megkezdődött a volt telepes birtokok szétosztásának
előkészítése. A földművelésügyi minisztérium nem rendelkezett
megfelelő kataszteri térképekkel és adatokkal az 1919 után kiosztott
földekről. Bejelentések alapján készítették el a felméréseket. Aki a
földreform során ingatlant kapott, a föld elhelyezkedése szerint
illetékes községi elöljáróságnál kellett bejelentenie. A gondnoki
kezelés alatt álló ingatlanok esetében a bejelentést a járási
gazdasági felügyelő tette meg. A községi elöljárók ellenőrizték,
hogy a bejelentőíveket helyesen töltötték-e ki és pótolták-e a
telekkönyvi kivonatot, ha hiányzott. A bejelentőíveket két
példányban felterjesztették a főszolgabírói hivatalba. A járási
gazdasági felügyelő és az Egyesült Magyar Párt járási vagy városi
tagozatából kijelölt személy felülvizsgálta a bejelentéseket, és
javaslatot tettek a kormánybiztosnak az ingatlanszerzés
megerősítésére, ill. hatálytalanítására. A következő szempontok
alapján döntöttek: milyen volt a viszonya a magyarokkal 1918-1938
között, 1918 előtt milyen volt az állampolgársága és a nemzetisége,
kívánatos-e nemzeti szempontból, hogy ingatlanszerzését
hatálytalanítsák. Ezután járásonként összesítés készült, melyet a
kormánybiztos elé terjesztettek. /129/ A cseh és morva telepesek
ingatlanszerzéseit hatálytalanították, a szlovákokét
felfüggesztették, mert 1939. szeptember 15-én megalakult az a
magyar-szlovák bizottság, amely azt pontosította, hogy miként
kárpótolják a szlovák telepeseket. A felfüggesztés ellenére mind a
Dunaszerdahelyi, mind a Somorjai és Komáromi járásban voltak további
ingatlanhatálytalanítások. /130/
Akiknek érvénytelenítették a földszerzését, azoknak
1939. október 31-ig el kellett hagyniuk az országot, majd ezt az
időpontot 1940. március 15-éig meghosszabbították. /131/ A
feltüntetett időpontig a telepeseket és családjukat ingóságaikkal
együtt vámmentesen kiszállították Szlovákiába, és ott megkapták a
szlovák állampolgárságot, ha nem volt adósságuk. Ezt a Magyar
Nemzeti Bank által kiállított tanúsítvánnyal igazolták. Aranyat,
ezüstöt, platinát nem lehetett kivinni. A rakodóhely a telephelyhez
legközelebb eső vasútállomáson volt /132/, az ingóságok vámkezelése
a lakhelyhez legközelebb eső vámhivatalnál, jelen esetben Úszornál
történt. /133/ Akik már távoztak, de még maradt itt holmijuk, azok
annyi időre visszajöhettek, hogy elvigyék ingóságaikat, és megkapják
a vagyonuk kezeléséből, dolgaik eladásából származó haszon
elszámolását. A vármegyei gazdasági albizottság végezte az
elszámolást, s kiderült, hogy sokszor olyan ingóságokat is eladtak,
amit nem lehetett volna. /134/ Az ingóságok elszállítását egy
szlovák bizottság szervezte meg. A telepeseket telephely szerint
névjegyzékbe vették, csoportokra osztották, és fényképes igazolványt
állítottak ki számukra. A csoportokat a bizottság egy-egy tagja
kísérte a volt lakóhelyükre. Megérkezéskor a községi elöljáróságnál
kellett jelentkezniük, legfeljebb öt napig maradhattak, és végig
megfigyelés alatt tartották őket a hatóságok. Bejelentették
járműigényüket, mert a rakodóállomásra mindenki maga biztosította a
fuvarozást, amiért a helyi szállítási díjat kellett kifizetni. /135/
Visszafelé ugyanazon az útvonalon távoztak, amelyen jöttek, azokkal
együtt, akik most szándékoztak először elhagyni az országot. Ha nem
vették igénybe a csoportos kiszállítást, akkor már csak saját
költségen tehették ezt meg.
Azokat a falvakat, amelyeknek kevés lakosa maradt,
és nem voltak meg a községi lét feltételei, összevonták a közelben
lévő településsel. Amelyeknek nem volt magyar nevük, azokat
átkeresztelték. Így Hviezdoslavov a Vörösmajor, Hodľovo a Zsemlékes,
Okánikovo a Szántóér, ©túrova pedig a Margitpuszta nevet kapta.
/136/ A jegyzői és körjegyzői jelentések, melyek szerint
jegyzőségük, ill. körjegyzőségük területén nincsenek szlovák
nemzetiségűek, azt mutatják, hogy a telepesek közül szinte mindenki
elment.
4. Összegzés
A Csallóköz és az egész Felvidék visszacsatolását
hatalmas örömmel üdvözölték mind az anyaországi, mind a visszatért
magyarok. A bevonulás a húszéves megszállás alóli felszabadulást
jelentette, a magyar katonákat felszabadítókként üdvözölték, és ők
is igyekeztek megfelelni ennek az elvárásnak. A katonai bevonulást
követően bevezették a katonai közigazgatást, amely a polgári
jogrendszer számára kellett, hogy előkészítse a talajt. Mindkét
oldalról hatalmas volt a várakozás. A csallóköziek abban bíztak,
hogy nem érheti őket több sérelem nemzeti hovatartozásuk miatt. Ez a
reményük valósággá is vált. A revízióval elhárultak az akadályok a
nemzeti jogok és kulturális igények elől. Ezenfelül pedig nem
kételkedtek a már meglevő politikai jogaik továbbélésében, valamint
abban sem, hogy az eddig szlovákokkal és csehekkel betöltött
állásokat megszerezhetik. Azt remélték, hogy az általuk hozott,
felvidékinek nevezett szellem segítségével Magyarország politikai és
szociális viszonyai megreformálásra kerülnek. Az anyaországiak arra
számítottak, hogy az egységesítés gyorsabban és simábban megy majd
végbe.
Mindkét félnek csalódnia kellett. A visszakerültek
politikai és szociális helyzete romlott. A választásra jogosultak
száma csökkent, sokaknak újra kellett kérni az állampolgárságot, a
hivatalok elnyeréséhez igazolási eljáráson kellett átesni, amely sok
esetben téves eredménnyel zárult. Sok állást, főleg a jegyzői,
aljegyzői hivatalokat az anyaországból érkezett tisztviselőkkel
töltötték be. A hivatalokban az ügyintézés nehézkes és hosszadalmas
volt, rossz volt a munkamorál, ráadásul a hivatalnokok viselkedése
is ellenérzéseket szült. A közigazgatást embertelennek találták.
Mindehhez még hozzájárult, hogy különállónak bélyegezték őket, mert
ragaszkodtak a megszerzett jogaikhoz. A "felvidéki szellemtől" várt
reformok nem váltak valóra. Az anyaországiak számára sem az
elképzelések szerint alakult a helyzet. A kormányzat rájött, hogy a
törvények és rendeletek életbeléptetése nem elegendő ahhoz, hogy a
visszatért területet bekapcsolják az ország vérkeringésébe. Csupán
ezzel nem lehetett áthidalni a gondolkodásbeli és fejlődésbeli
különbségeket. A visszacsatolt részt nem lehetett teljesen a
trianoni Magyarország szintjére süllyeszteni. Ahhoz pedig, hogy az
anyaországot emeljék a visszatért terület szintjére, sem pénz, sem
idő nem volt. A figyelem hamarosan a további visszaszerzett
területek felé fordult, majd az ország 1941-től belesodródott a
második világháborúba. Békés körülmények között valószínűleg lassan
és fokozatosan megvalósult volna a minden téren való egybeolvadás.
A közigazgatás és az ezzel néhány, szorosan
összefüggő esemény vizsgálata arra enged következtetni, hogy a
visszacsatolást fogadó nagy öröm csalódásba fordult át. A telepesek
elköltözésével etnikailag újra egységessé vált a régió, nemzeti
jogaikat leszámítva azonban a Csallóköz népe rosszabb körülmények
közé került. Teljes képet és végső értékelést viszont csak egy
minden területre kiterjedő kutatás során lehet majd nyerni.
Jegyzetek
- Függetlenség, 1938. november 3. 3. p.
- Hadtörténeti Intézet Levéltára (HIL) 37/1971. A
Horthy-hadsereg megszálló tevékenysége és közigazgatása
Dél-Szlovákia átcsatolt területein 1938. november 5-től 1938
december 21-ig (dr. Őry Károly), 3. p.
- Adalékok a Horthy-hadsereg szervezetének és háborús
tevékenységének tanulmányozásához 1938-1945. Összeállította dr.
Csima János őrnagy. Honvédelmi Minisztérium Központi Irattár
Kiadása, 1961, 13. p. (a továbbiakkban: Adalékok.)
- HIL 37/1971 Őry, 9. p.
- Uo. 23. p.
- Adalékok. 15. p.
- Felvidéki Magyar Hírlap, 1938. november 6. 3. p.
- Uo.
- HIL 37/1971 Őry, 23. p.
- Felvidéki Magyar Hírlap, 1938. november 6. 3. p.
- Adalékok. 22. p.
- Uo. 23. p.
- HIL 37/1971 Őry, 13. p.
- A katonai közigazgatást olyan területeken vezették be,
amelyeket a hadsereg békés vagy háborús körülmények között vett
birtokba. Átmenetet kellett teremtenie a két állam politikai
berendezése, jogrendszere között, és arra kellett törekednie, hogy
a rendes viszonyok mielőbb helyreálljanak, a polgári közigazgatás
bevezetésre kerülhessen, a visszakerült területeket mielőbb az
anyaország testéhez lehessen forrasztani.
- HIL VKF 1938 vkfhl. 757. eln.
- Jaross Andor a felvidéki Komáromcsehiből származó
földbirtokos, az Egyesült Magyar Párt elnöke volt.
- MOL K27 MT. ME. 1938. nov. 3-9.
- MOL K27 MT. ME. 1938. nov. 16-17.
- Vietor, Martin: Dejiny okupácie Juľného Slovenska. Bratislava,
1968. 22. p.
- Okresný Archív Komárno-Komárom (a továbbiakban: OA Komárom),
Komáromi járási katonai parancsnokság iratai - gazdasági iratok
(Komáromi jkp. gazd. ir.) 6/39b - 1938.
- Az Est, 1938. november 20. 11. p.
- OA Komárom, Komáromi jkp. közigazgatási iratok (közig. ir.)
2/392 - 1938.
- Barthal Iván etrekarcsai földbirtokos. A község a
Dunaszerdahelyi járásban fekszik.
- Felvidéki Magyar Hírlap, 1938. november 20. 10. p.
- Felvidéki Magyar Hírlap, 1938. november 15. 9. p.
- A katonai parancsnokok kinevezésénél előnyben részesítették
azokat, akik felvidéki származásúak voltak, de elhagyni
kényszerültek szülőföldjüket.
- Vietor: i. m. 21. p.
- HIL VKF 1938. 1. oszt. 3802. eln.
- Felvidéki Magyar Hírlap, 1938. november 6. 2. p.
- OA Komárom, Komáromi jkp. gazd. ir. 39b/1938.
- OA Komárom, Komáromi jkp. közig. ir. 237/1938.
- OA Komárom, Komáromi jkp. közig. ir. 237/1938.
- Felvidéki Magyar Hírlap, 1938. november 20. 10. p.
- OA Vágsellye-©aµa (OA Vágsellye), Somorjai járási katonai
parancsnokság (Somorjai jkp.) közig. ir. 516/1938.
- OA Komárom, Komáromi jkp. közig. ir. 39/1938.
- OA Komárom, Komáromi jkp. közig. ir. 52/1938.
- OA Komárom, Komáromi jkp. közig. ir. 39/1938.
- OA Komárom, Komáromi jkp. közig. ir. 22/1938.
- Uo.
- A kerületi betegsegélyzőnél alkalmazásban maradt tisztviselő
ellen intéztek támadást, mert apja egy revízióellenes gyűlésen
kijelentette, hogy "nem adunk vissza Magyarországnak egy arasznyi
földet sem". OA Komárom, Komáromi jkp. közig. ir. 22/1938.
Valószínű, hogy a kapcsolataik révén maradhattak meg olyanok is
állásaikban, akiknek a magyarokkal szemben tanúsított magatartásuk
miatt távozniuk kellett volna. Nem lehet figyelmen kívül hagyni
azt sem, hogy a figyelmetlenségből és a sietségből is adódhattak
hibák.
- OA Komárom, Komáromi jkp. közig. ir. 22/1938.
- Függetlenség, 1938. november 11. 9. p.
- OA Komárom, Komáromi jkp. közig. ir. 119/1938.
- OA Komárom, Komáromi jkp. közig. ir. 22/1938.
- A Somorjai járás 42,1 km-es határszakaszon szomszédos volt
Szlovákiával.
- Felvidéki Magyar Hírlap, 1938. november 6. 2. p.
- Magyarország, 1938. október 4. 5. p.
- OA Komárom, Komáromi jkp. közig. ir. 499/1938.
- A korona 1938. november 16-án szűnt meg, a Magyar Nemzeti Bank
a beváltás arányát 7:1-hez határozta meg. (700 Kč = 100 P)
- Magyar törvénytár 1938. Budapest, 1939, 1938: XXXIV. tc.
- A felvidéki képviselők behívására azon kívül, hogy legyen
képviselete az ottani magyaroknak, azért volt szükség, mert Imrédy
helyzete meggyengült. November 16. és 23. között 54 képviselő
lépett ki a NEP-ből, és kisebbségbe került a képviselőházban. A
miniszterelnök november 27-én benyújtotta a lemondását, de azt
Horthy nem fogadta el. Imrédy tudta, hogy fontos a képviselőházi
többség visszaszerzése, ezért a felvidéki képviselők meghívását az
egyik legsürgősebben megoldandó feladatul tűzte ki.
- Magyar törvénytár 1939. Budapest, 1940, 1939: V. tc.
- Haeffler István (szerk.): Országgyűlési Almanach az 1939-44.
évi országgyűlésről. Budapest, 1940.
- Voltak olyan vármegyék, amelyek területét csak részben alkotta
visszacsatolt törvényhatóság, és ezek anyaországi részén már volt
választás. Egy vármegye pedig csak egy lajstromot állíthatott,
mert a visszacsatolt területre kiterjedő ilyen választás
aránytalanságokhoz vezetett volna.
- Az említett hadtestek állománya felvidékiekből állt; a II.
hadtestté részben csallóköziekből.
- Komáromi Lapok, 1940. június 22. 1. p.
- OA. Komárom, Komáromi járás főszolgabírói bizalmas iratok
(Komáromi j. főszolg. biz.) 45/1939.
- ©tátny Oblastný Archív v Nitre (a továbbiakban: ©OBA), Komárom
vármegye alispáni közigazgatási iratok (Komárom vm. alisp. közig.)
13028/1940.
- MOL K762 Mikó Tibor miniszteri titkár iratai, 228. csomó, j
dosszié 254.500/1939.
- 1939. évi 2200. számú M. E. rendelet. In: Magyarországi
rendeletek tára. Budapest, 1940.
- 1941. évi 3800. számú M. E rendelet. In: Magyarországi
rendeletek tára. Budapest, 1941.
- MOL K150 Általános iratok. I. kútfő, 2839. csomó, 31a tétel.
- Felvidéki Magyar Hírlap, 1938. dec. 22. 1. p.
- 1938. évi 9330. számú M. E. rendelet. In: Magyarországi
Rendeletek Tára 1938. Budapest, 1939.
- ©OBA, Komárom vármegyei főispáni közigazgatási iratok (Komárom
vm. főisp közig.), 1/1938.
- 1938. évi 9330. számú M. E. rendelet.
- Csallóközi Hírlap, 1939. március 12. 1. p.
- ©OBA, Komárom vm. főisp. közig. 22/1939.
- 1939. évi 2300. számú M. E. rendelet. In: Magyarországi
Rendeltek Tára 1939. Budapest, 1940.
- ©OBA, Komárom vm. főisp. közig. 2/1939.
- ©OBA, Komárom vm. főisp.közig. 437/1939, ill. A visszacsatolt
Felvidék és Ruténföld címára. Budapest, 1939.
- ©OBA, Komárom vm. főisp. közig. 7/1939.
- OA Komárom, Komáromi járás főszolgabírói közigazgatási iratok
(Komáromi j. főszolg. közig.) 7/1939.
- Felvidéki Magyar Hírlap, 1939. április 23. 1. p.
- 1939. évi 2300. számú M. E. rendelet. In: Magyarországi
Rendeletek Tára 1939. Budapest,1940.
- ©OBA, Komárom vm. főisp. közig. 433/1939.
- Új Komárom Megyei Hírlap, 1939. június 10. 5. p.
- MOL K568 Felvidéki igazoló bizottságok, A közigazgatási
alkalmazottak igazolása 1939. 1. csomó.
- Tilkovszky Lóránt: Revízió és nemzetiségpolitika
Magyarországon 1938-1941. Budapest, 1967, 57. p.
- MOL K568 Felvidéki igazoló bizottságok, A közigazgatási
alkalmazottak igazolása 1939. 1. csomó.
- Csallóközi Hírlap, 1940. június 9. 2. p.
- ©OBA, Komárom vármegyei főispáni bizalmas iratok (Komárom vm.
főisp. biz.) 103/1939.
- Tilkovszky: i. m. 59. p.
- ©OBA, Komárom vm. főisp. biz. 67/1939.
- A politikai életben egymást követték a botrányok, és Imrédy
fokozatosan elvesztette a kormányzó bizalmát. Az eltávolítására
már csak ürügyet kellett találni. Rassay Károly liberális újságíró
szolgáltatta az ötletet, hogy bizonyítsák be Imrédy zsidó
származását. Az elegendő bizonyíték összegyűjtése után
szembesítették a kormányfőt a váddal, aki ezek után benyújtotta
lemondását.
- Új Komárom Megyei Hírlap, 1939. július 8. 2. p.
- Tilkovszky: i. m. 61. p.
- OA Komárom, Komáromi j. főszolg. biz. 43/1939.
- ©OBA, Komárom vm. főisp. közig. 759/1939.
- Felvidéki Magyar Hírlap, 1939. január 1. 3. p.
- Alapy Gáspár a jobb parti rész polgármestere volt.
- Komárom-Esztergom Megyei Levéltár Komáromi Fióklevéltára
14.949/1944. Polgármesteri jelentés Komárom törvényhatósági jogú
szabad királyi város állapotáról 1939. VII. 15-1944. VI. 30. Írta:
Alapy Gáspár.
- Új Komárom Megyei Hírlap, 1939. október 21. 3. p.
- Csallóközi Hírlap, 1939. január 1. 1. p.
- ©OBA, Komárom vm. főisp. közig. Komárom vármegye ügyvitelének
vizsgálata. 8854/1939.
- OA Vágsellye, Somorjai járás főszolgabírói közigazgatási
iratai (Somorjai j. főszolg. közig.) 1823/1941.
- Komárom Lapok, 1940. március 9. 1. p.
- Tilkovszky: i. m. 62. p.
- OA Komárom, Komáromi j. főszolg. biz. 1/1939.
- Csallóközi Hírlap, 1939. március 29. 3. p.
- 1939. június 4-én megalakult a Csallóközi Nemesek Szövetsége.
Új Komárom Megyei Hírlap, 1939. június 10. 3. p.
- Komáromi Lapok, 1939. február 25. 7. p.
- Csallóközi Hírlap, 1939. március 2. 3. p.
- Új Komárom Megyei Hírlap, 1941. január 13. 1. p.
- MOL K200. Felvidéki földbirtokrendezési ügyek
kormánybiztosának iratai 4. cs. 23495/1940.
- Új Komárom Megyei Hírlap, 1940. december 2. 3. p.
- Az Est, 1940. január 6. 1. p.
- Csallóközi Hírlap, 1940. november 10. 1. p.
- Csallóközi Hírlap, 1939. június 18. 1. p.
- Függetlenség, 1938. november 24. 1. p.
- Csallóközi Hírlap, 1939. november 5. 1. p.
- Miután Imrédy 1939. január 6-án létrehozta a Magyar Élet
Mozgalmát, Rátz Jenő és Hóman Bálint mellett Jaross Andor is
aktívan részt vett az irányításában. A Magyar Élet Mozgalma 1939
márciusában beolvadt a Nemzeti Egység Pártjába, amely felvette a
Magyar Élet Pártja nevet, és az ezen belül létrejött 20-25 fős
Imrédy-frakció egyik meghatározó személyisége lett. 1940. október
3-án Imrédy kilépett a Magyar Élet Pártjából, és megalakította a
Magyar Megújulás Pártját. Jaross Andor a pártvezető helyettese
lett.
- Komáromi Lapok, 1939. április 6. 1. p.
- Az Est, 1939. március 11. 3. p.
- Csallóközi Hírlap, 1939. június 4. 4. p.
- Új Komárom Megyei Hírlap, 1939. július 22. 1. p.
- Tilkovszky: i. m. 55. p.
- Komáromi Lapok, 1940. február 3. 1. p.
- Csallóközi Hírlap, 1940. március 25. 4. p.
- Vietor: i. m. 38. p.
- MOL K149 201. csomó. 2. tétel 1939/10.
- OA Vágsellye, Somorjai jkp. gazd. ir. 37/1938.
- OA Komárom, főszolg. biz. 18/1939.
- OA Vágsellye, Somorjai jkp. gazd. ir. 167/1938.
- OA Vágsellye, Somorjai jkp. gazd. ir. 365/1938.
- OA Vágsellye, Somorjai jkp. gazd. ir. 922/1938.
- MOL K27 1939. márc. 10. - 55.
- 1939. évi 1730. számú M. E. rendelet. In: Magyarországi
rendeletek tára 1939. Budapest, 1940.
- OA Vágsellye, Somorjai j. főszolg. biz. 281/1939.
- MOL K200. Felvidéki földbirtokrendezési ügyek
kormánybiztosának iratai 4. cs. 30303/1941.
- ©t. O. A. v Nitre, Komárom vm. alisp. biz. 36/1940.
- MOL K200. Felvidéki földbirtokrendezési ügyek
kormánybiztosának iratai 4. cs. 30303/1941.
- OA Komárom, Komáromi j. főszolg. biz. 44/1939.
- ©OBA, Komárom vm. főisp. biz. 74/1940.
- MOL K200 Felvidéki földbirtokrendezési ügyek kormánybiztosának
iratai 4. cs. 30303/1941.
- ©OBA, Komárom vm. főisp. közig. 818/1939.
|