A csodaorvosok és delejezők.

(Vége.)

Az 1889-ki forradalom az állati delejesség elméletének további művelését, legalább Francziaorszgában, nagyban akadályozta. A közfigyelmet sokkal komolyabb események vették igénybe s Mesmer követői, tevékenységök további szinhelyéül főleg Németországot választák. Itt a delejes álom csodái napról napra bámulatosbak lettek. A betegek látnoki tehetséget nyertek, jós tekintetök kiterjedt az egész földgömbre, láttak s hallottak láb- és kézujjaikkal, s ismeretlen nyelven olvastak, ha csak a könyv mellökre tétetett. Tudatlan parasztok, ha a nagy mesmeri folyam által vonaglásba estek, istenibb bölcsészeti előadásokat tartottak, mint minőket valaha Plato irt; az emberi lélek titkairól nagyobb ékes szólással s alaposabban beszéltek, mint a legtudósabb metafizikusok, a kik csak valaha éltek, s a legnehezebb theologiai feladatokat oly könnyen s gyorsan oldák meg, mint egy ébrenlevő a saru szijait.

A jelen század első tizenkét évében egyik európai országban sem lehetett sokat hallani az állati delejességről, még magában Németországban is az ágyu dörgése anyagi irányt adott a gondolatoknak. Ezen idő alatt sötét felhő borongott az ujon fölfedezett tudomány felett s el nem oszlott mindaddig, a mig Deleuze nevü franczia 1813-ban „Az állati delejesség kritikai történetét” ki nem adta. E munka uj lendületet adott a már félig feledésbe ment tárgynak. Hirlapok, röpiratok és könyvek harczoltak ismét egymás ellen, és sok kitünő orvos ujra megkezdé kutatásait, azon komoly szándékkal, hogy a valót fölfedezze. Az állitmányokat, a melyek Deleuze hires munkájában előfordulnak, körülbelől a következőkben lehet összevonni:

„Van – ugymond bizonyos folyadék, mely az emberi testből kiömlik, s a körül mintegy légkört képez, mely, minthogy semmi határozott folyása nincs, a közelében levő egyénekre legkisebb érezhető hatást sem gyakorol. Mindamellett akaratunk által határozott irányt nyerhet s akkor kiömlése oly erővel történik, a mely akaratunk erélyének megfelel. Mozgása hasonlit az égő testek lángjainak mozgásához, s a személyek különféleségéhez képest különböző sajátságokkal bir. A töményitésre nagy mértékben képes, és a fákban is találtatik. A delejező akarata, többizben ugyanazon irányban tett kézmozdulatai által kisérve, a fát ily folyadékkal megtöltheti. A legtöbb ember, ha e folyadék a testből ki, s a delejező akarata által beléjök ömlik, hideget vagy meleget érez, ha a delejező kezét testök körül mozgatja, habár meg nem érinti is. Némelyek, ha e folyadék eléggé áthatotta őket, a holdkórosság egy nemébe, vagy a delejes lelkesület állapotába esnek s ezen állapotban a delejezőt dicsfény gyanánt látják körülvéve a folyadék által, mely orrán, száján, fején s kezein világitó sugarakban lövel ki. Nagyon kellemes illattal bir s a vizet és ételeket sajátságos izzel látja el.

„Ha a delej holdkórosságot idéz elő, akkor annak, ki ez állapotba esett, mindennemü képességei hihetetlenűl öregbednek. A külszervek némelyike, különösen a lát- és hallszervek megszűnnek működni, de az ezektől függő érzések belsőleg jelenvannak. Ily módon az alvajáró vagy holdkóros nemcsak hogy zárt füllel és szemmel is hall és lát, de ez érzékei még sokkal élesebbek, mint ha ébren volna. Mindenben érzi a delejező akaratát, habár ezen akarat nincs kifejezve. Belát saját testébe, látja mindazok testének legtitkosabb szervezetét, kik vele összeköttetésbe vagy delejes közlekedésbe jőnek. Legtöbbnyire csak azon testrészeket látja, melyek betegek vagy rendetlenségben vannak, s azonnal gyógyszert is rendel számukra. Látnoki visiói s érzései vannak, melyek legnagyobb részt igazak, de néha tévesek is. Ha beszél, bámulatos könnyüséggel s ékesszólással fejezi ki magát. A hiuságtól sem ment. Egy bizonyos ideig önmagától tökéletesebb lénynyé változik, ha a delejező által jól vezettetik, de tévutra jut, ha a vezetés hamis.”

Deleuze szerint akárki is lehet delejező s ezen hatásokat előidézheti, ha a következő föltételeket s szabályokat megtartja.

„Felejtsd el egy időre minden fizikai és metafizikai is mereteidet.

„Verj ki eszedből minden netán fölmerülő kétséget és kifogást.

„Hidd, hogy hatalmadban áll, a betegséget meggyógyitani.

„Tanulmányod kezdetétől hat hétig ne tégy semmi következtetést.

„Tápláld azon hő ohajtást, hogy jót akarsz cselekedni, higyj a delejesség hatalmában s reméld föltétlen bizalommal, hogy sikerrel alkalmazhatod. Szóval, hagyj fel minden kétkedéssel, kivánj sikert, s járj el egyszerüen és figyelemmel.”

Azaz, más szavakkal: „Légy könnyenhivő s állhatatos, mellőzz minden korábbi tapasztalatot, s ne hallgass a józan észre, – ekkor olyan delejező vagy, mind annak rendje.” S ha egyszer ezen épületes állapotban vagy, hozzáfoghatsz a műtéthez, melyhez szerzőnk még a következő utasitással szolgál:

„Távolits el a betegtől mindenkit, a ki terhedre volna, s csak a szükséges tanukat, vagy ha lehet, csupán egy személyt hagyj magad mellett. Ezt aztán szólitsd fel, hogy az általad alkalmazandó eljárással s a mütét eredményeivel semmikép se foglalkozzék, hanem veled együtt ohajtsa a beteg meggyógyulását; legyen rá gondod, hogy szabadon mozoghass s intézkedjél, hogy mütétedet semmise zavarja s meg ne szakitson.

„Ezután betegedet lehető kényelemmel ültesd le, magad pedig ülj vele szemközt, de valamivel magasabban s olyformán, hogy térdei a tied közt, s lábai a te lábaid mellett álljanak. Azután mindenekelőtt figyelmeztesd, bizza rád magát teljesen, ne gondoljon semmire, a netalán czélzott hatást ne kutassa, ne féljen, meg ne zavarodjék s el ne csüggedjen, ha a delej ereje pillanatnyi fájdalmat okozna.

„Miután magadat teljesen rendbeszedted, vedd ujjaid közé a beteg hüvelykeit, olyformán, hogy hüvelyked belső fele az ő hüvelyke belső felével érintkezzék, s aztán szemedet mereszd rá erősen. E helyzetben 2–5 perczig, vagy annyi ideig maradj, mig azt nem érzed, hogy hüvelykyeitek egyenlő melegek. Ekkor kezedet visszahuzod, miközben azt jobbra és balra mozgatod, s egyuttal ugy forditod, hogy tenyered kifelé álljon, s e helyzetben a beteg feje tetejéig fölemeled. Ezután kezeidet a beteg vállára teszed s körülbelől egy percz eltelte után karjain gyengéden végighuzod egész az ujjai hegyéig. E huzogatást öt- vagy hatszor kell ismételned, de mindig megforditott kézzel, s a testtől kissé távol tartva azt, mielőtt ismét fölemelnéd. Azután kezeidet a fejére teszed, s onnan egy vagy két hüvelyknyi távolban, arczán lefelé huzod egész a szivgödörig. Itt két percznyi szünetet tartasz, mialatt hüvelykedet a szivgödörre, ujjaidat, pedig az oldalborda alá helyezed; egy percz elteltével aztán kezeiddel a testen lefelé mégy, egész a térdekig, vagy ha fölkelés nékül megteheted, egész a lábujjakig.

„Ezen műtétet az ülés alatt többször ismételd, s alkalmilag a beteghez vonulj közelebb, olyformán, hogy kezeidet a vállak hátsórészére tevén, onnan a hátgerinczen és czombokon végig huzhasd egész a térdekig, vagy ha lehet, a lábakig.”

Ez a Deleuze által előadott delejzési eljárás. Hogy a gyenge megerősitett, idegbeteges nők ily módon vonaglásba ejt hetők, azt az állati delejesség legmakacsabb ellenei sem vonják kétségbe. Épen oly bizonyos az is, hogy ezen eljárással erős testalkatu embereket el lehet altatni. Azonban azt sem fogja senki kétségbevonni, hogy a csend, az egyhangu nyugalom s a hosszabb ideig félfekvő helyzetben maradás, minden delejezés nélkül is képesek az embert elaltatni, s hogy az izgatottság, utánzási ösztön s élénk képzelőerő a gyengébb testalkatuakat még vonaglásba is ejtheti, habár delejerőt nem alkalmazunk is.

Egy más, a Deleuze munkája megjelenése után nemsokára feltünt hires delejező, Fária abbé, kisérletei által bebizonyitotta, hogy a mondott hatások előidézése végett teljesen fölösleges a delejezés, s csupán elegendő képzelőerőre van szükség. Ő betegét egy karszékbe szokta ültetni, s mi után szemei bezárására figyelmeztette, erős, parancsoló hangon csak ez egyetlen szót mondá ki: „alugyál!” Ő soha sem élt semmiféle manipulatióval, s a szokásos delejező-készletet sem használta, mindamellett sikerült száz meg száz beteget elaltatnia. Dicsekedett vele, hogy ezuton ötezer alvajárót csinált. Gyakran a parancsszót háromszor, négyszer is kellett ismételnie, s ha a beteg mindamellett sem aludt el, elküldte őt, azon nyilatkozattal, hogy a delejezésre nem fogékony.

Átalában megjegyzendő, hogy a delejezők épen nem tatottak igényt átalános sikerre. Erős és egészséges embereket, ugymondák, továbbá olyanokat, a kik nem könnyenhivők és gondolkoznak, nem lehet megdelejezni; de igenis a könnyenhivő és gyenge testü és lelkü embereket. Arra az esetre pedig, ha oly személyekkel is megbuknék a kisérlet, a kik a delejképesek osztályába tartoznak, a delejezők azzal állanak elő, hogy vannak idők, midőn ezeken sem lehet hatást előidézni, mert egyetlen gunyolodó vagy kötekedő jelenléte a delejfolyam erejté gyengiteni sőt hatását teljesen megsemmisiteni is képes. Deleuze utasitásában világosan mondja: „Sohase delejezz kiváncsiak jelenlétében!”

Czikkünket nem fejezhetjük be jobban, mint e következő szavakkal.

„A delejezés, mond egy szellemdús férfiú, a bölcsészetre nézve, mely azt elveté, nem volt egészen haszonnélküli, mert abban az emberi ész tévedéseinek egy uj példája, s e képzelőerő hatalmának bámulatos bizonyitványa tünik fel, ugyhogy azon, még folyvást megfejtetlen kérdésre – minő befolyással van a szellem az anyagra? – legalább némi gyenge s tökéletlen világot vetett.

+