Csengery Antal.

Most, mikor annyi küzdelem, kétség és csüggedés után a közélet zárva állott sorompói nyilni kezdenek, nem véltük időnkivülinek, az 1848-diki előtti politikai hirlapirodalom egyik legkiválóbb képviselőjéről megemlékezni e lap olvasói előtt, ki egyszersmind azon nehéz évtized alatt, midőn a magyarnak régi szabadságával együtt nemzetisége és egész erkölcsi létele koczkán állott: az ősi nyelv és honi művelődés oltáránál folyvást őrködött s tudományos irodalmunk legelső bajnokainak sorában vivott ki diszhelyet magának. Ott látjuk őt erős hittel, mikor mások csüggednek és ingadoznak, – virrasztva, mikor alusznak, evezve, mikor ellankadnak. A bátrak és hivek nevéből egyet sem fog elfeledni a történet! – s ezen szám, melyet a „Vasárnapi Ujság” közönségével nagyobbára igyekeztünk megismertetni: hiányos lenne, ha kihagynók belőle Csengery Antalt.

Született Nagy-Váradon 1822-ben. Atyja, a nemrég elhunyt kitünő ügyvéd és magasabb műveltségü férfi házánál – mely egyszersmind a bihari szabadelvü ifjuság központja volt – korán kifejlődött izlése a klasszikusok iránt és hajlama a kort mozgató eszmékhez.

Ez érdekeltségnek köszönheté, hogy a nagyváradi jogakademiából, melynek legkitünőbb hallgatói közé tartozott, a Beöthy Ödön követválasztása körüli mozgalmakban vett része miatt kitiltatott, tanulmányai folytatására és bevégzésére Debreczenbe kellett átmennie. – Ezután joggyakorlatra Beöthyhez kerülve, a derék államférfi oldalán gyakorlatilag megismerkedett a megyei közigazgatás minden ágával; ő irta az akkori Pesti Hirlap által remekekül fölmutatott körleveleket s Beöthynek, mint alispánnak bizalmát teljesen birván, nem csekély befolyást gyakorolhatott a megyei visszaélések ellensulyozására. Később országgyülési irnok lett a főispán, gr. Zichy Ferencz mellett, s mint ilyen (1843), a Pesti Hirlap országgyülési tudósitásainak egy részét, később, midőn a lap Kossuth kezéről Szalayéba ment, az egészet szerkesztette. Ekkor irta a Henszlmann által szerkesztett „Vierteljahrschirft aus und für Ungarn” czimű folyóiratba jeles értekezését, a magyarországi katonai élelmezésről. – 1844-től fogva a Pesti Hirlapnak rendes munkatársa lett s ismeretségbe jött az ujabb politikai iskola kiválóbb egyéniségeivel, többek közt Eötvössel, Szalayval, Szemerével stb. Ezek fölkérése folytán vállalta el 1845-ben a hanyatlásnak indult lap szerkesztését s lehelt bele uj életet, ugy hogy a lap előfizetői száma 1847-ben már, politikai lapnál itt addig hallatlan mennyiségre, ötezerre szaporodott. Az utolsó félévben szerkesztőtársa volt Kemény Zsigmond. Azelőtt a magyar lapok hetenkint legfölebb négyszer jelentek meg: a Pesti Hirlap változott legelőbb napilappá az 1848-ki mártiusi napokban. Nem itt a helye a Pesti Hirlap által képviselt eszméket és elveket birálat alá venni, melyek fölött lapirodalmunk terén csak e napokban is heves vitatkozások folytak. Elég legyen megemlitnünk, hogy a Pesti Hirlap Csengery tapintatos, rendszeres és bátor kezelése mellett a haladásnak egyik legelső bajnoka volt. – Csengery a lapnak nemcsak elveiben törekedett következetességet adni, hanem styl tekintetében is bizonyos egyöntetüséget, csint és szabatosságot. Addiglan a magyar politikai irodalmat a legkisebb dolgok előadásában a szónoki dagály és terjeszkedés jellemezte. Csengery volt, a ki ennek kiküszöbölésével a tulajdonképeni magyar politikai modort megalapitotta.

A szerkesztő, ha föladatának meg akar felelni, kénytelen fölolvadni lapjában a hirlap apró részletei – olykor egyes jegyzetei, szóval egészen épugy mint vezérczikkei által. Igy Csengery a legkisebb részletre is kiterjesztette figyelmét s irt név nélkül nagyobb és kisebb czikkeket lapjába. Czikkei főleg polemikus természetüek voltak. A városi ügy, községek és megyék rendezése, esküdtszéki ügy stb. mellett főleg nemzetgazdasági kérdéseket tárgyalt, többek közt a vámügyet és az ausztriai birodalom kereskedelmi viszonyait Magyarországgal szemben. A városok rendezése az ő javaslata szerint ment be az 1848-ki törvénykönyvbe – és átalán az 1848-ki év a Pesti Hirlap programmjának szolgáltatott igazságot.

A szerkesztése alatti lap 1848. folytán erélyesen védte a Batthyány-miniszteriumot s az év végével csak azért szünt meg, mivel elméletek helyett a rohanó események vették át az ügyek intézését. A második magyar miniszterium alatt mint belügyi tanácsos leginkább kodifikáló munkákkal foglalkozott, mire már a képviselőházi szabályzatok kidolgozásánál föltünő képességet tanusitott.

A nemzet életére nehezedett sötét végzet, ezelőtt 11 évvel őt is leszoritotta a publicistai pályáról. Az önkéntelen otiumot részint történeti, részint természettudományi tanulmányokra forditotta, melyek nyomai a „Mezei gazdaság könyvé”-nek hasábjain s a Johnston után dolgozott „Vegytani képek” két kötetében maradt fenn.

Közben tanitással is foglalkozott Szőnyi Pál akkor megnyitott finevelő intézetében és a pesti prot. theologiai intézetben – dij nélkül. Hanem mindezek mellett sem feledkezett meg kedvencz tanulmányáról, a történetről, melyet a politika segédtudományaul tekintett. Már nagy része készen van az anyagnak nála egy világtörténet megirásához, de körülményeinél fogva nem rendelkezik annyi idővel, mennyi sajtó alá rendezésökhöz szükséges. Folyóiratoknál napszámosi munkával kell foglalkoznia és a közönség e tanulmányokból csak a „Budapesti Szemle” hasábjain megjelent nehány czikket ismeri, melyek már önmagukban is irodalmi nyereményül és e nemben valódi példányokul tekinthetők.

De annál nagyobb munkásságot fejtett ki egyéb irodalmi vállalataiban. Alig volnultak el a közönség előtt a forradalom nagy eseményei, a szereplő férfiak neveit már is ajkára vette a történetirás. Kisebb-nagyobb müvek jelentek meg a közelmult megrenditő eseményekről, – jellemrajzok a mozgalmakban cselekvőleg részt vett személyiségekről. Többnyire fölületes, elhamarkodott itélet. Elvekről, történet-bölcselmi szempontokról szó sem volt. E körülmény azon szándékot érlelte meg Csengerynél, hogy ő is adjon ki egy életrajz-gyüjteményt, mely hűbb tükre legyen a befejezett korszaknak és azt minden irány képviselőiben jellemezze. Igy létesült a „Magyar statusférfiak és szónokok könyve”, mely kétségkivül legjelesebb életrajz-gyüjteményünk s magában is nagy értékü történeti adalék.

Épen ez idő tájt tette föl Guizot Francziaországban e kérdést: „Miért sikerült az angol forradalom?” Csengery azon hitben, hogy e kérdést Macaulay, „Anglia történetében legjobban megfejtette, napiérdekünek vélte ez örökbecsü müvet irodalmunkba átültetni. Hogy a páratlan gonddal készült forditás – mely a magyar történetirói styl képzésére hathatós befolyással volt – megakadt, kiadó hiányában történt.

1851-ben mint publicista is megkisértette, müködni a Bánffay által szerkesztett Pesti Napló hasábjain, Kemény Zsigmonddal együtt rendszeres támadást kezdve a Bach-féle abszolutisticus és bureaukraticus rendszer ellen, de e hadjárat Bánffaynak a szerkesztői székből lett elmozditását vonta maga után, ki helyett aztán báró Gehirnger, akkori polgár kormányzó Magyarországon, önhatalmulag más szerkesztőt kegyeskedett kinevezni. Később dolgozott több szépirodalmi lapba és ujra Török János alatt a Pesti Naplóba, miglen a szerkesztőtől s a laptól megválva, többekkel együtt visszavonult.

Irt a Pákh Albert által szerkesztett „Ujabbkori ismeretek-tárá”-ba számos jeles történeti és széptani czikket, melyek közt nem egy hosszasabb tanulmány és nyomozás eredménye.

Már előbb tárcza-czikkekben sürgette Csengery, hogy történetiróink az ó- és ujkor nagy iróit példányul választatott, müvészettel igyekezzenek párositni a tudományt. Ez irányhoz gyakorlati ujjmutatásul szolgálnak az e tájt megjelent nagybecsü „Történeti tanulmányai” (I. k.). Magyar tud. akademiai levelező tagságának, – melyre még 1847-ben megválasztották – elfoglalásakor, birálatot olvasott föl Ipolyi Arnold magyar mythologiája felől. – Ez értekezés folytatása volt: „Az altaji népek ősvallása” cz. munkája is.

Kemény Zsigmonddal együtt szerkesztette a „Magyar nép könyvét,” három kötetben.

A forradalom után a nép számára külön irodalom volt keletkezőben, hol sokan az egyszerüséget az együgyüségben, a népiest a póriasban keresték. Ez irány ellensulyozására indult meg annak idejében a „Vasárnapi Ujság” megmutatandó, hogy az ismeret a nép minden osztályának közös birtoka, s átadási csatornául értelmes előadásnál és világos eszmemenetnél egyebet nem igényel. Ily szempontból szerkeszté Csengery a „Magyar nép könyvét” is, melyben elsőrangu iróinktól számos jó dolgozat van lerakva.

De Csengery tudományos müködésének sulypontja a szerkesztése alatt megjelenő „Budapesti szemle” czimü nagy becsü folyóiratra helyezhető, melynek czélja: közvetitőül szolgálni egyfelől a tudomány és müvelt közönség, másfelől a hazai és külföldi irodalom között, a melynek eddig megjelent XI. nagy kötetében az ismereteknek, a jó izlésnek és a mai idő irányeszméinek egész bányája rejlik. E folyóirat, mely az angol és franczia irodalom hason vállalatainak mintájára alakult, legméltóbb gyülpontja a régibb tudományos irodalomnak és iskolája az ifjabb tehetségeknek, – mindenesetre pedig a magyar irodalom valóságos disze.

Végre megemlitjük még, miszerint 1858-ban a magyar tudományos Akademia, rendes tagjává és egyszersmind közakarattal jegyzőjévé választotta, mely állomásban sokat tett az akademiai ügyvitel szabályosabbá tételére. A statistikai és állandó természettudományi bizottság fölállitása az ő inditványa folytán történt. Mint a Magyar Gazdasági egylet tagja, Lónyai Menyhérttel együtt a magyar hitelintézet ügyében nagy tetszéssel fogadott emlékiratot dolgozott, mely a tervezett elkészitésnél alapul szolgált. Tagja a Természettudományi társulatnak. Egyébiránt pedig jelenleg a Pesti Napló egyik dolgozótársa, hol nevezetesen az akademiai ülésekről nyujtott közleményeiben, nem keveset tett a tudomány és az Akademia népszerüsitésére.

Csengery, irodalmi pályájának még csak közepén áll, folytonos haladásban, – s a magyar tudományosság és publicistika érdekében sok szép reményt táplálunk jövője iránt.

Zilahy K.


CSENGERY ANTAL.