Adatok Petőfi halálához.

Ugy-látszik, kutatásaink, több lelkes hazánkfia szives közremunkálásával mégis czélhoz vezetnek. Minél többen szólnak a hivatottak közől a tárgyhoz, annál közelebb jutunk az eredményhez. Minden arra mutat eddig, hogy Petőfi halálát illetőleg Lengyel József urnak mindjárt első felszólalásunk alkalmával közlött előadása (III. szám) járt legközelebb az igazsághoz s ha van még némi homály, ez leginkább a költő „külön sirját” illeti, melyet mult alkalommal Gobóczy Károly ur emlitett. Ezuttal három tudósitással szolgálhatunk, melyek mindegyike a IV. helyen közlött névtelen kolozsvári levél azon állitásának czáfolatával foglalkozik, hogy a levél irója Petőfivel „a segesvári csata után” találkozott; s ezáltal szintén a Lengyel ur adatait támogatják. E levelek irói teljes avatottsággal szólnak a tárgyhoz.