Brassai Sámuel.

Brassai Sámuel most az erdélyi országos Muzeum igazgatója. Mig ide ért, mig visszakerült ismét szülőhazájának kedves földére, az élet változandóságának számos eseményén, jó és rosz napokon, a tudomány, müvészet szép nagy világán, az irodalom majd minden mezején keresztülment, – s a hosszu pályán becsülettel vivott ki magának nevet a két hazában.

Brassai egy szünetelni nem tudó, örökké munkás szellem, kit munkásságában lépésről lépésre követni, valódi fáradságba kerül s csaknem lehetlen. S ha nehéz volt eltalálni a rajzón müvészének a feltünő alak külső sajátságait: mennyivel nehezebb feladat vár a tollra, mely az ő szellemi egéynisége változatos és annyira szétágazó vonásait hű képbe akarná összefogni?

Szerencsénkre, ez utóbbi nem is tartozik e lapok szük körének feladatai közé. Brassai szellemi hatásának mérlegelésére több időt és tért igénylend, ha majd megjő azon ember, ki ez idők irodalomtörténetét megirandja s akkor, ugy hiszszük, e fáradhatlan törekvésnek is ki lesz jelölve az érdempolcz. Magasabb igények nélkül foglalkozunk azon jeleseinkkel, kiket becsülünk s szeretünk.

Brassai mögött, mint mondtuk, egy hosszu életpálya vonul el, meglepő változatokkal. Benne a tudós, tanár és iró egyaránt veszi igénybe figyelmünket. Alig van köztünk ember, ki többet és többfélét tanult, tanitott, olvasott, gondolkodott és irt volna; a tudománynak és müvészenek alig van ága, melylyel ne foglalkozott volna, szeretettel, értelemmel és eredménynyel.

Önálló munkái s elszórva megjelent kisebb dolgozatainak sokasága tanuskodik fentebbi állitásunk mellett. A mathematika, bölcsészet és nyelvészet; a természet- és történettudományok majd minden ágában, sőt a közpolitikai s fináncztudományokban is birunk tőle műveket, értekezéseket, czikkeket. Ha csillagászati kérdést kellett megfejteni, Brassai állott elő; ha philosophiai munkáról kelle ismertetést, birálatot irni, Brassait keresték meg; chemiáról, botanikáról volt szó, Brassai egész önálló, eredeti munkát mutatott be; s ha philologusiank a magyar nyelv sajátságai felett összeszördültek, ez a nélkül nem történhetett, hogy Brassai az ő nyomatékos szavazatával nyelvünk ősi tulajdonainak védelmére ne sietett volna. Mit mondjunk továbbá határozott müvészeti hajlamairól, aesthetikai érzékéről, miről számtalan dolgozatban adott bizonyságot. Nem tudjuk, irt-e valaha verseket, bár hajlandók vagyunk róla e képességet is feltenni; de irt annál több talpraesett kritikát egyes szépirodalmi müvekről, költeményekről, regényekről, drámákról s adott szinbirálatokat tele tanulsággal; a zene elméleti s gyakorlati ismeretére nézve pedig annyira egyetlen példány volt nálunk, hogy a boldogult „Szépirodalmi Lapok”-ban megjelent opera – és egyéb zenebirálatai, melyeket Canus név alatt irt, még most is utól nem ért példányokként ragyognak irodalmunkban; ha pedig az elméletbe belefáradt, otthonn zongorája mellé ült, vagy művészbarátaival összeült egy quartettbe s belehegedülte magát a hangok tündérvilágába… A képzőművészetek egyes ágaiban is gyakran hallatta nálunk szavát azon férfiu, ki tapasztalati ismereteit s izlését utazások s külföldi műintézeteiben s gyüjteményeiben tett gyakori látogatások által tágitá, nemesité. Szóval: Brassai, a szó nemesebb értelmében, oly ezermester köztünk, ki ismereteinek bőségszarujából saját tetszése és mások igénye szerint, szakadatlanul és tarka változatosságban szórá virágait, gyümölcseit. Ahhoz pedig, a mit Brassai hosszu irodalmi pályáján felmutatott, mindenekfelett megtörhetlen erély és ruganyos kedély kivántatik – s e két tulajdonát még ellenei sem vitázhatják el tőle. Nagyszámu irodalmi vitája s polemiája tanusitja, hogy olykor a harcz és háboru is életrendi szükségei közé tartozott.

Nem időzünk tovább, bármennyire szeretnők is, Brassai munkásságának részletei között; a helyett a mindenesetre sajátságos és érdekes álláspontot elfoglaló férfiu méltánylásához szükséges nehány életrajzi adatokat kell elmondanunk.

Brassai Sámuel Erdély fia, s a mult század végén Toroczkón, (Tordamegyében) született, hol atyja egy kitünő miveltségü férfiu, unitarius lelkész volt. A rendes iskolákat végezvén, magasbra törő lelke sugallatából öntanulmányozással töltötte idejét Kolozsvárott, hol kitünő ismereteinél s érdeket gerjesztő modoránál fogva csakhamar igen keresett ember lőn. A kolozsvári főrangu családok tagjai közől számosan vettek tőle kedvencz tanulmányaikból leczkét. Már ekkor egyike volt Erdély legjelesb botanikusainak s a szép testvérhon irányait, távol havasait senki sem ismeré oly tudományos szemmel, mint ő. A jelesb tehetségü ifjak körüle csoportosultak, kiknek ő apjok, tanitójok leve. Majd önálló művekkel lépett fel s az akkori erdélyi lapokban birálatokat irt, melyek gyakran voltak szigoruak s kemény modoruak, mint későbbi számos peolemiája is soha sem volt ment bizonyos kiméletlenségtől, de az eszmebőséget és szellemdusságot sem tagadhatá meg tőlök senki.

1837-ben tanárrá választatott a kolozsvári unitárius főiskolában, hol egész 1848-ig tanitotta a historiát, később mathesist és természettudományokat. Leczkéi hiresek valának s még idegenek is fölkeresék azokat. Időközben többször kirándult a külföldre, saját pénzén vett természettudományi eszközökkel gazdagitá a szegény iskola muzeumát; az erdélyi gazdasági egyesület alapitásában s müködésében nagy részt vett s az ottani „nevelői körnek” egyik legbuzgóbb tagja volt. 1848-ban a pesti országos katonai iskola egyik tanárává neveztetett ki, azonban tudjuk, hogy sem az iskolából, sem a tanárságból nem lett semmi. – 1850-ben Pestre költözött s itt élt a mult 1859-ik évig, mialatt tanitó volt Gönczy Pál magán nevelő-intézetében s egyik legtermékenyebb munkása a magyar irodalomnak, miről bő tanuságot tesznek az akkori pesti folyóiratok, s hirlapok hasábjai s a m. tud. Akademia jegyzőkönyve, mely utóbbi intézetnek Brassai régóta levelező tagja, s valóban feltünő, hogy nem látjuk már régen a „rendesek” sorában, hol akárhány oly tag foglalja el a helyét, ki vele sem tudományos, sem irodalmi érdem dolgában a versenyt ki nem állja. Önálló müveinek száma tetemes; az ujabbak közől csak „Logiká”-ját emlitők, az Erdélyi országos Muzeum intézője, rendezője, hova a mult évben megalakult nagyfontosságu intézet tagjainak bizalma hivá vissza szeretett hazájába az érdemdus férfiut. Pest irodalmi körei ezáltal egy szivesen látott, ismeret- és kedélydus tagtárstól lőnek megosztva, ki minden pillanatban fölszerelve, állandó éber figyelemmel kiséré irodalmi mozgalmainkat s ismereteinek bő tárházából szórá nyilait azokra, kik a tudomány és müvészet szentélyébe avatlan kezekkel nyulának.

Végül hagytuk Brassainak egy fő érdemét, mely minket közelebbről illet, s mely az érdemdus férfiuban uttörő elődünket tisztelni kényszerit. Brassai 1848. előtt egy „Vasárnapi Ujság”-nak volt szerkesztője Kolozsvárott, melyből 13 évi folyam látott napvilágot. Igaz ugyan, hogy ezen, a nép felfogásához alkalmazott, tapintattal szerkesztett olcsó népies olvasmány leginkább csak Erdély határai között volt elterjedve, de Brassaié az érdem, hogy ezen ujsága s egyéb népies kiadásai által ő volt nálunk azon első vállalkozó, ki komoly akarattal, készülettel s kitartással vette kezébe azon ügyet, mely, belső meggyőződésünk szerint, épen oly fontos, mint az irodalomnak bármely más ága, sőt, tekintve azon károkat, miket itt a könnyelmüség és tapintatlanság okozhatna, minden másnál több gondot és fáradságot igényel.

Szivünkből óhajtjuk, hogy Brassai sokoldalu müködésének még soká örvendhessen irodalmunk!


BRASSAI SÁMUEL.