Korona és kard.

Magyarország negyedik királya I. Endre volt, ki Péter Aba szerencsétlen uralkodása után, mint az Árpád-nemzetségéből való Kopasz Lászlónak (Taksony vezér unokának) fia, 1045-ben választatott királylyá és 1060-ig uralkodott – miután a kegyetlen Abát a csatamezőn ölték meg, a kevély Péternek pedig szemét tolták ki. Igy menekültek meg az országra annyi vészt hozott két versenytárstól.

Magyarországnak ennyi bevillongás után békére volt szüksége, békére belül, békére kivül.

A napimádók felekezete ujólag föltámadt a kereszt uralma ellen Vatha vezérlete alatt, fölégeté a templomokat, a papokat legyilkolá, Gellért püspököt a budai hegyről taszitotta alá, melyet maig is a martyr nevéről neveznek; alig hogy ez legyőzetett, jött Henrik császárnagy haddal kivülről védenczét (Pétert) megboszulandó.

Egy nemzetnek, melyen a polgárháboru által vett sebek még alig hegedtek be, külháboruba keveredni, életveszély.

Árpádot kardja biztositá a német nemzet támadásai ellen, Szent Istvánt apostoli kegyessége, Pétert hódolatra, Abát szégyenteljes adófizetés. Endre látta: hogy ő ezen eszközöknek egyikét sem használhatja. A harczot az okosság, a hódolatot a büszkeség ellenzé.

Ekkor maga mellé ülteté a trónra Bélát, a nálánál mind karra, mind főre mind szivre erősebb testvért, éltében koronája osztályosául, holta után örököséül nevezve őt ki.

Béla azon kisded hadsereggel, mit az ország belnyugalma mellett összeszedhetett, Pozsonynál tábora száll a császár ellen, ki őt roppant haddal jött ostromolni.

A belzavarok nehány év alatt odahozták Magyarországot: hogy kerülnie kellett a harczot azon ellenségével, kit saját országában annyiszor meglátogatott. – Mig Béla ellenségét hadi mozdulatokkal fárasztá, azalatt Zotmund, egy általa fogadott buvár, a viz alatt Henrik hajói alá uszott, mik élelmi szerekkel voltak terhelve s azokat alul kifurva, elsülyeszté. – E vesztés több volt Henrikre nézve egy vesztett csatánál, kénytelen volt rögtön visszavonulni Pozsony alól.

A következett évben még nagyobb sereggel ütött be a császár Sopron felől, ezuttal öcscsére Gebhart püspökre bizva: hogy élelmi szerekkel terhelt hajóival vonuljon le utána a Dunán.

Béla herczeg a császár jöttét azáltal előzé meg: hogy messze földön, a merre az ellenséges hadseregnek kelle jőni, fölégettetett minden falut, a lakosokat nyájaikkal együtt az ország belsejébe küldé, a kazlakat, asztagokat szerte fölgyujtatá.

A császár serege mohón üldözé az előtte visszavonuló magyar hadsereget, de midőn az igért tejjel mézzel folyó vidék helyett, az elpusztult, letarolt megyék közepébe jutott, hol a falvak le voltak előtte égetve, a mezők letarolva, a kutak behányva, megdöbbenté a láthatlan ellenséget az éhszomj hatalma s megállt gátolatlan előrehaladtában, utána érkezendő élelmiszereire várva.

Gebhart püspök ezalatt levelet irt bátyjának: hogy hol várja az élelmiszerekkel? Követét Béla portyázói elfogták s a magyar táborba vitték, a vitt levélből megértvén Miklós püspök kollegája kérdésit, a furfangos Béla tanácsára azt válaszolta neki a császár nevében: hogy csak menjen vissza nagy sietve, a honnan jött, mert itt rosz világ van, Németországba beütött az ellenség, neki sietnie kell haza seregestül.

A püspök ily dolgokban nem értette a tréfát, a martyrokat szerette tisztelni, de követni nem volt kedve, még az nap minden hajóival visszafordult, haza ment, ott hagyva éhezni a semmit nem sejtő császárt.

A császár eközben untig várta élelmiszereit, s várakozásában elsánczolá magát táborával.

A mint a magyarok látták: hogy az ellen a földet ássa, azt mondák: hogy előre sirt ás magának.

Mert, a hogy a kronikairó mondja, a mely árkot nappal az élő a holtak számára ásott, abba éjjel maga feküdt le alunni s a ki éjjel ágyat vájt magának a földbe, nappal ugyanazt mint halottat temették oda.

Ezalatt a tábort körülrajongó magyar portyázók éjjel nappal nyugtalaniták az éhségtől fogyó, erőtlenülő hadat, a sánczokon túl lépni merészkedőt nyakába vetett pályvával ragadták el. Nem hősök, hanem pánczélozott csontvázak voltak Henrik népei, seb nélkül hullva el a vértelen harczmezőn.

A császár, ki hóditva jött be az országba, könyörögve ment ki belőle.

Hadserege nem kért többé dicsőséget, csak kenyeret, s a magyar hadvezér ügyessége ezuttal a legdicsőségesebb békekötést nem drága magyar véren, hanem ártatlan marhák és ürük vérével vásárolta meg, mit a kiéheztetett ellenségnek a békekötés után magyar bőkezüséggel oszta.

A császár örök békét esküdve a magyarnak, leányát, ki már a franczia király fiával volt eljegyezve, Endre fiának adta nőül, serege pedig oly sietve hagyta el a legirtózatosabb hadjárat terét: hogy még vértjeit is ott hagyta sánczain; a mely hegy és erdő maig is „Vértes”nek neveztetik.

Mint mondtuk, Endre király testvérét Bélát tette trónja örökösévé.

Ez igérete után fia született, Salamon.

Az apa elfeledé az igéretet, mire a király megesküdött s fiát, mikor még az alig volt hét éves, megkoronáztatá; a koronázási ünnepélyen jelenvolt Béla herczeg is, s arczán nem látszott semmi keserüség, midőn a koronázási hymnuszban éneklék a karok: „esto dominus fratrum tuorum!” (Légy ura testvéreidnek.) De Endre jobban megijedt a hideg arcztól, mintha azt haragosnak látta volna, s hogy testvérét kisértetbe hozza, magához hivatá őt Várkonyi várába, egy szőnyeget terittetve le a trón elé, melyre korona és kard voltak letéve.

A kisértés Bélának életébe kerülhetendetett, a trón háta mögött gyilkosok voltak elrejtve, kiknek Bélát, azon esetben, ha a koronához nyulna, meg kelle ölniök.

– Válaszsz, monda testvérének a király. A korona a királyság, a kard a herczegség jelképe, a melyiket választod, legyen a tied, a másik maradjon fiamnak.

Egy hang, alig halhatóan susogá a herczegnek: „válaszd a kardot.”

Miklós volt az, a testőrök vezére.

És Béla a kardot választá.

De Endre, midőn kardot adott testvére kezébe, gonosz eszközt adott maga ellen.

Azon kard őt koronájától s életétől fosztotta meg.

Az élte elleni nemtelen merényt megtudva a herczeg, elfutott ipához, a lengyel királyhoz s onnan harczias sereggel tért vissza bátyja ellen.

Ez is idegen segélyhez folyamodott, a császár két vezért, egy harmadikat a cseh király külde segélyére, Béla mind a hármat megveré és elfogta; a király magyar seregei a csata után hozzá csatlakoztak.

Endre maga a csatában futó lovaktól gázoltatott agyon.

(Jókai M. után.)


BÉLA VÁLASZT A KARD ÉS A KORONA KÖZÖTT.