Lendvay szobra.

Harmadfél éve mult, hogy Lendvayt a hideg sirba tettük le s még sokkal régebben történt, hogy müvészi erejének teljes fényében láttuk ragyogni a daliás férfiut, Thalia avatott kedvenczét, kiről meg van irva, hogy „a dicsőség és szerelem élő álma volt” – de még most is, midőn az idő már-már eloltogatá a visszaemlékezés szövétnekét, s nagyra törő fiatal nemzedék állott a kihunyt helyére, a veszteség fájó érzete fojtja el keblünket, valahányszor a dicsően megfutott pályára visszafordul pillanatunk. Egy biztató vigasztalás mégis van ez emlékezésekben: azon tudat, hogy ily jeleseink voltak, mi önkénytelenül ébreszti bennünk a reményt: hogy lesznek is.

Nem is szándékunk itt ujra ismételni, mit felejthetlen müvészünk méltánylásaul már máskor volt alkalmunk elmondani. Lendvay érdemeit több izben magasztalók rokonszenvünk legnagyobb melegével. Bemutattuk őt legfényesebb szerepei egyikében, mint „Bánk bán”-t (V. U. 1856. 13-ik szám); közöltük hiven talált arczképét élete utóbbi szakából, midőn testének ereje már nem követheté lelke szárnyalását (V. U. 1856. 38-ik szám); midőn a halál kiragadta közölünk, elsirtuk mi is mélyen érzett fájdalmunk könyeit felette (V. U. 1858. 6-ik szám); végre közöltük rajzát azon siremléknek is, melyet hamvai fölé a pesti temetőbe tisztelői állitottak. (Lásd V. U. 1859. 45-ik szám.)

Most, midőn a nemzeti szinház csarnoka előtt álló érczszobrát van alkalmunk olvasóinknak bemutatni, csupán nehány életirati adatot emlitünk meg röviden, mintegy kiegészitéseül azoknak, miket időszakonkint elhunyt müvészünk életpályájáról s jellemzéseül előadánk.

Lendvay Márton 1807. nov. 11-én született Nagybányán Szatmármegyében; tanult a nagybányai gymnásiumban s egy ideig a szatmári lyceumban. Már gyenge gyermekkorában a szinpadi világ volt tárgya vágyainak, álmainak, s nehány műkedvelői előadásban föl is lépvén, a felé irányzott buzditások csak megerősiték hajlamát. 1828-ban lépett be Fehér szinigazgató társulatába s ette a vándorszinészet keserü falatját, miket azonban a lelkesedés boldogsága füszerezett. 1833-ban gróf Csáky a kassai társasághoz szerződteté; 1834-ben az ország fővárosába, Budára, az ott müködött magyar társulathoz jött s itt is maradt, mig 1837-ben a mostani nemzeti szinház megnyittatott, mely időtől fogva ennek állandó tagja lőn. Lendvay utolsó szerepléseig folytonosan haladt és tanult, folyvást uj meg uj hóditásokat tett a müvészet világában – ez tette őt a közönség átalános kedvenczévé, kit, bár mindennap látta is, soha meg nem unt. A természet szép, szerencsés külsővel áldá meg; a deli férfiu igazán a hősi és szerelmes szerepszakra volt teremtve.

Művészi fejlődésére nagy befolyással volt 1840-ben tett műutazása is. Bécsben hosszabb ideig mulatott s Németország nagy szinpadain figyelemmel tanulmányozta különösen Seidelmannt, az akkori legnagyobb német szinészt. S midőn épen tetőpontját érte volna el müvészi hivatottságának, midőn a hosszas gyakorlat és tanulmány legnagyobb erőkifejtésre képesitette volna: akkor testi bajok zsibbaszták lelkének feltörő vágyait. Még negyvenöt éves alig vala, midőn le kellett lépnie imádott deszkavilágáról, melyet azóta csak ritkán, kivételesen látogathatott meg. Élő-halottként járt fel s alá, majd egy, másik fürdőben keresve enyhülést, menhelyet, mig végre 1858. január 29-én a halál véget vetett megtört lelke fájdalmainak. Temetésén 15–20,000 ember jelent meg, s megkönyezé elhunytát az egész ország.

Átalános kedvencze volt ő az összes közönségnek, de szerepszakmája hozta magával, hogy fokozott részvéttel csüggött emlékezetén a hölgyvilág. Illő volt tehát, hogy midőn Lendvay szobráról lett szó, különösen a magyar nők gyöngéd figyelme és áldozatkészsége találjon nemes működési tért. S ezuttal örömmel is jelenthetjük, hogy azon szobor, mely most nemzeti szinházunk előcsarnokát disziti, s melynek rajzát itt közöljük, kizárólag a magyar nők kegyeletének s honleányi érzelmének eredménye, mely minden előleges zaj és kürtölés nélkül, érlelődött meg.

Hadd álljon itt maradandó emlékül e szobor keletkezésének s elkészülésének rövid története.

Nehány lelkes magyar hölgy megbizása folytán Tomori Anasztáz fölszólitást intézett több ismert honleányhoz, hogy a Lendvay-szobor fölállitásához segédkezet nyujtani sziveskedjenek. E fölszólitásnak csakhamar örvendetes sikere lőn, mert a beküldött adományok összege, melyet részletesen adandunk elő, teljesen fedezheté a leendő költségeket.

Beállott a második stadium. Tomori fölhivá az ismertebb magyar szobrászokat tervrajz készitésére; a birálók Dunaiszky László szobrászunk mintáját találták legjobbnak, mely azután a mütárlatban két hóig vala közszemlére kitéve. Valamint a sajtó, ugy átalában a közvélemény sikerültnek nyilvánitá a szobor föszmintáját, (gipsz) minek következtében Dunaiszky a szobrot elkészité s Bécsben Mornperger öntődéjében horgonyból megönteté.

Végre a kész Lendvay-szobor junius 4-én felállittatott a nemzeti szinház csarnoka előtt. A szobor történetéhez tartozik ama két levél, melyet e tárgyban annak tervezője és a nemzeti szinház akkori igazgatója váltottak. A felállitást megelőzőleg Tomori Anasztáz következő sorokat irá a nemzeti szinház igazgatójához, Ráday Gedeon grófhoz:

„Méltóságos gróf ur! A Lendvay-szobrot, melyet több lelkes honleány áldozatkészségéből ugyan az ő becses megbizások folytán Dunaiszky szobrászunk által készittettem, óhajtanám junius 4-én a nemzeti szinház elé fölállittatni. Véleményem szerint – ha erre a mélyen tisztelt igazgatóság jóváhagyását megnyerhetném – e szobor egyelőre azon helyet foglalhatná el, melyen jelenleg a kevésbbé sikerült Katona szobor áll; mig az általam megrendelt uj Katona-szobor elkészül. A két mellékoldalt azután a Lendvay-szobor s Kisfaludy Károly szobra (melynek legközelebbi kieszközölhetését remélem) foglalhatnák el. Fogadja méltóságod mély tiszteletem őszinte kijelentését. Gombán, majus 30-án 1860.

Tomori Anasztáz.

Mire az igazgató gróf a következőleg válaszolt:

„Tekintetes ur! A nemzeti szinház igazgatósága tiszteletteljes köszönete mellett buzgó fáradozásaiért, örömmel adja jóváhagyását arra, hogy Lendvay szobra ideiglenesen a mostani Katona-szobor helyébe állittassék, egyszersmind azon óhajtását fejezi ki, miszerint Katona József emléke iránti kegyeletből, annak mostani szobra addig se távolittassék el a szinház teréről, mig helyébe sikerültebb emléke készittethetnék, hanem a szinház területén kijelölendő, arra alkalmas helyen állittassék föl. Őszinte tisztelettel maradván Pesten junius 1-én 1860.

Gróf Ráday Gedeon.

A lelkes adakozók teljes névsorát Tomori Anasztáz a nemzeti szinház levéltárába adta át. Itt hely szüke miatt csak azon nemes hölgyek névsorát közölhetjük, kik az adományokat gyüjték s beküldték. Ezek sora következő:

Balog Melanie Pestről 2 arany, Békásy Emilia Hőgyészről 13 ft és 1 arany, Beniczky Anna Zsámbokról 17 ft, Bokros Ágnes Hortról 2 ft, Botka-Nedeczky Franciska Gesztiről 12 ft, Bozó-Teleki grófnő Szirákról 10 ft, Budai-Szirmay Mária Császról 50 ft, Czékus-Aranyhalmi Malvin Makranczról 20 ft, Damaskin-Földváry Etelka Temesvárról 14 ft 25 kr, Darázs-Kovács Ida Pestről 17 ft, Dőny Emma Zombáról 10 ft, Dőny Irén Jobbaházáról 52 ft, Ensel Linka Pestről 11 ft, egy ismeretlen Győrből 10 ft, Erdődy Lászlóné Esztárról 30 ft, Gaál Luiza Galsáról 62 ft, Gothard Rózsa Hetyéről 100 ft, Gabodi Rozina Nagy-Kőrösről 8 ft, Halász Ida Nagyváradról 24 ft, 48 kr, Heckenast-Bajza Lenke Pestről 20 ft, Hosszufalusi Malvin Ábrányról 7 ft 36 kr, Huszár Hermin Tagyosról 27 ft 32 kr, Jankovics Kornélia Szécsénkéről 28 ft, Jankovics-Huszár Ilka Pestről 72 ft, Juricskai Mórné Örvéndről 20 ft, Kalmár Jozefa Rozsnyóról 22 ft, Kóczán Józsefné Pestről 48 ft 30 kr, Kolozsváry Sándorné Veszprémből 27 ft 2 kr, Komlósy Karolin Debreczenből 17 ft, Konkoly-Földváry Klára Ó-Gyalláról 50 ft, Konkoly-Thege Irén Tagyosról 50 ft, Kovács Pálné Győrből 55 ft, Kun Józsefné Miskolczról 63 ft, Lajos Györgyné Nagybányáról 12 ft, Lovasy Betti Veszprémből 14 ft, Lyka Pálné Pestről 20 ft 12 kr, Madarász Ernesztin Pécsről 24 ft, Matkovich-Rhédei Anna Pestről 63 ft, Mercse Döméné Jászberényből 25 ft, Mészöly Imréné Sárbogárdról 10 ft, Nagy Ignáczné Pápáról 61 ft, Niczky-Fejér Antonia Váczról 14 ft 45 kr, Pálfy-Stelczer Eliz Sopronból 30 ft, Pankovics Nelli Tibáról 45 ft, Pilta Erzsébet Miskolczról 45 ft, Pyrker Matild Pestről 10 ft, Popovics Jánosné Aradról 22 ft, Rába Istvánné Nagy-Károlyból 18 ft 6 kr, Rumy Gizela Pestről 34 ft és 2 arany, Szalay Georgina Kétyről 5 ft, Sebestyén Vilma Bagottáról 15 ft, Szerdahelyi-Kubinyi Laura Pestről 11 ft és 1 arany, Szinyey-Jekelfalusi Valeria Ternyéről 80 ft, Thúri Etelka Temesvárról 7 ft, Tiborz Apollónia Székes-Fehérvárról 11 ft 40 kr, Tóth-Kis Etelka Aradról 52 ft, Tóth Pálné Kalocsáról 24 ft, Udvarnoky Pálné Kassáról 10 ft, Veres Szilárka Vanyarcról 20 ft, Vojnics Tivadarné Szabadkáról 101 ft és 9 arany, Zaáry Józsefné Kun-Szent-Miklósról 5 ft, Zsenyi Józsefné Halasról 5 ft, Zsoldos Ida Bécsből 25 ft. Az összes küldemény pengőpénzben: 1790 ft 36 kr. és 15 arany, vagyis osztrák értékben 1880 ft 10 kr., a 15 darab arany 5 ft. 80 krjával 87 ft., a részletenként bejött összegek összes kamatja 50 ft., összesen 2017 ft. 10 kr. osztr. ért.

Ezen összegből Dunaiszky László szobrász kapott az öntvényért 1200 ft., a gránittalapzatért 625 ft., szállitási költségek Bécsből 81 ft. 7 kr., a szobor-fölállitási költség 47 ft., az apróbb kiadások nap számokra 10 ft. 14 kr., marad készpénz 53 ft. 89 kr., összesen 2017 ft. 10 kr. oszt. ért.

A fenmaradt 53 ft. 89 kr. osztr. ért. a tervben levő Kisfaludy Károly szobrára fog fordittatni.

Épen Lendvay temetésén mondá az egyik lelkes egyházi szónok e vigasztaló szavakat: „a mely nép becsülni és tisztelni tudja dicsőit és dicsőültjeit: abban időről időre, mindig fognak támadni dicsők és jelesek.


LENDVAY MÁRTON SZOBRA a nemzeti szinház csarnoka előtt Pesten.