Mátray Gábor.

Épen ma egy hete valánk tanui egy próbatétnek, melyet egyik legvirágzóbb hazai intézetünk, a hangászegyleti zenede, a magyar konservatorium, a müvészet e nemzeti növényiskolájának növendékei, a nemzeti Muzeum csarnokaiban adának. Az eredményről alább szólunk, az illető rovatban. Itt csupán azon átalános megjegyzést nyilvánitjuk, hogy a nagyszámu közönség most is teljes méltánylattal és ujrafölélesztett reményekkel vált meg a derék szaktanárokkal ellátott intézettől, melynek müködését ép oly dicsérettel emlité, mint az intézet 20 év ótai igazgatóját, Mátray Gábort.

De Mátray Gábor nem csak a központi zenede sok érdemü igazgatója. Több mint 30 éve, hogy az ő nevét a fővárosi tudományos és müvészeti intézetekkel csaknem elválhatlan kapcsolatban látjuk. – Pályája nem tartozik a fényesek, zajosak, de a hasznosak közé, s a hol a gyakorlat tapasztalása és szervező, rendező kézre van szükség, ott oly emberek müködésére van szükség, ott oly emberek müködésére van szükség, minőnek Mátray Gábort ismerjük. És ne felejtsük egy nagy érdemét: ő mintegy apja a mostani hirlapszerkesztőknek. Egy magyar szépirodalmi és müvészeti lapot szerkesztett ő csaknem egy évtizedig azon időben, midőn az még hazánkban valódi feláldozással járt, midőn még közönség és iró egyaránt volt ritka madár, s a kettő nem lelkesülhetett egymás kölcsönös meleg részvétén. Ha valaki, bizonyosan ő szólhatna sokat egy szerkesztő küzdelmeiről – s mi talán ámulattal néznénk uttörőink, őseink pályájára. De tartsunk rendet ez előadásban.

Mátray Gábor, kinek a főhivatala most az, hogy a nemzeti Muzeumban a Széchenyi-féle országos könyvtár őre, 1797. nov. 23-kán született Nagy-Kátán, Pestmegye egyik mezővárosában, hol atyja tanitó volt s 1804-ben szintén tanitói hivatalt nyervén Pesten, családjával együtt itt telepedett meg. 1817-ben végezte Mátray Gábor a jogtani pályát. 1816–1830-ig nevelő volt részint báró Prónay Simon, részint gróf Széchenyi Lajos házánál, s ez idő alatt többnyire Bécsben lakott. 1830-ban Pestre jövén vissza, két év mulva ügyvéddé lőn. Ugyanez évben engedélyt nyert egy magyar szépmüvészeti lap kiadására, mely 1833. elején „Regélő és Honmüvész” ikerlap alakjában meg is indult. E lap uttörője mai divatlapjainknak, sokáig egyedül állott, minden versenytárs nékül s müvészeti érdekeink fejlesztése körül, az akkori mostoha viszonyok között, sok érdemmel birt. Mult viszonyaink ismeretére tanulságos olvasmány az most is és senkinek nem kellene napjainkban a szerkesztői feladat megoldásához fogni, a ki journalistikának ez előzményeit, a pontot, melyből kiindultunk, nem ismeri. Mátray a lap kiadását minden anyagi haszon nélkül, sőt korábban saját szerzeményének némi feláldoztával is, 1840. junius végeig folytatta – a midőn a nyelv és izlés tisztulván, s az olvasásvágy fölébredtével az igények is növekedvén, ujabb nemzedék állott a szépirodalom terére. Mátray, mint szerkesztő tetemes pénzösszegeket gyüjtött össze közhasznu s jótékony czélokra, különösen az akkor épülő nemzeti szinházra, s azonkivül a nemzeti szinészetnek a haza fővárosában létesitése körül főérdeme van.

A magyar tud. akademia részéről már 1833-ban választatott levelező taggá. Midőn 1837-ben a pesti magyar szinház megnyilt, Pestvármegye szinházi bizottmánya Mátray Gábort választá a szinház zeneigazgatójává, mely hivatalt azonban nem sokáig viselheté. – Miután a főherczeg József nádor megbizásából az alakuló nemzeti Muzeum egyes gyüjteményeinek összeirásával s rendezésével volt időnként megbizva, sőt a muzeumi igazgatóság titoknoka a könyvtári segéd is volt: végre 1846-ban a nádor főherczeg által Muzeum rendes könyvtárnokává lőn kinevezve s e diszes hivatalt viseli mai naig. Ugyanez évben adá ki a nádor megbizásából a Muzeumban létező Pyrker-féle képtár leirását. Ez volt az első rendszeres munka, mely a Muzeum gyüjteményei ügyében megjelent, – azóta már több is követte, bővitett kiadásokban. Az ő felügyelete alatt szállittatott a Ludoviceum épületében ideiglenesen felállitott országos Széchenyi-könyvtár a Muzeumnak e czélra rendelt termeibe; és segédforrások hiánya miatt egyedül, egy szolga segitségével, ő állitá fel itt és rendezé a gazdag kéziratgyüjteményt, a Széchenyi-könyvtár, Kéler, Vuchetich, Gallovich, Bacsányi, Bory s egyéb hazafiak könyvadományait, vagy szerzeményeket, mint szintén a Jankovich, Illésházy a Horvát-féle gazdag könyvtárakat, melyek azonban csak akkor állandanak teljesen a község használatára, ha a kellő butorok és segédkezek megszerzésére az illető költség engedélyezve lesz – mi hogy minél elébb megtörténjék, valóban közohajtás!

Mindamellett Mátray Gábor érdemeinek legfőbb része a magyar zene, zeneirodalom és zeneképzés körüli fáradozásaiban keresendő. A zene iránti előszeretetét és e részbeli tehetségét már kora ifjuságában tanusitá. Idő folytán számos világi és egyházi nótát szerze. Már 1827–30. években Bécsben „Pannonia, Hunnia és Flóra” czimü 10 füzetben adott ki magyar nóták gyüjteményét zongorára s egy füzet magyar dalt „Magyar dallos” cim alatt. Hasonnemü műveket bocsáta közre, mig a Regélő szerkesztője volt. 1852-ben kezdé kiadni a „Magyar népdalok egyetemes gyüjteményét” zongorakisérettel. Ily népdalok nagyszámu gyüjteményével bir Mátray, s ma dal-repertorium kiadásával, melyből eddigelé már több füzet jelent meg, a nemzeti legszebb dallamokat az enyészettől kivánt megmenteni, s e szándéka bel- és külföldön a zeneértők körében teljes méltánylással is találkozott. Midőn 1836-ban az akkori csekély alapokon meginduló „Pestbudai hangászegylet” titoknokává választatott, addig sürgeté az énekiskola felállitását, mig az 1840. elején meg is nyittatott s most már évenként 2–300 növendéket képző, rendszeres zenedévé (konservatoriummá) alakult, melynek minden szakban kitünő tanárai vannak, s melynek 1840. óta folytonos igazgatója Mátray Gábor. A mult években történt, hogy e zenede egy uj és szükséges osztálylyal, a szavalatival, szaporodott, s ez osztálynak tanára is Mátray. A növendékek ez idén adták először e téren is haladásuk bizonyságait egy szindarab előadásával, mely e czélra irva, mult vasárnap lőn bemutatva a pesti közönségnek. Remélhető, hogy ezen osztály is épen oly virágzásnak fog indulni, mint a zenede többi ágai, s nem sokára drámai művészetünk is épen annyi s oly jeles csemetét fog innen nyerni, mint nyert már a zenészet és énekesosztályokból azon hazánkfiai és leányai által, kik részint itthon, részint a külföldön hirdetik művészetökkel, hogy a pesti zenedének levén növendékei, a magyar nemzet fiai mindazon képességekkel birnak, melyeket a mai világ egy polgárisult nemzet tagjaitól megkiván. Adjon az ég bő sikert a nemes fáradozásoknak!


MÁTRAY GÁBOR.