Selyembogarak tenyésztése.

Ezen hasznos állatkák növelése ujabban hazánkra nézve igen fontos kérdéssé vált, minek okát fürkészni hosszadalmas de felesleges is volna; minden komolyan gondolkodó ember kitalálja, mikép ez utóbb lefolyt év Olaszhonban hadjáratok és zavarok közt telt el, e körülmény a selyembogár tenyésztésére igen visszásan hatott, amiből a selyemtermelés hanyatlása önként bekövetkezett; ezen iparágnak létesitése, mely töméntelen emberkezet elfoglaltat, s nem megvetendő keresetmódot nyujt, századunkban majd minden népesebb európai tartományok felkarolták; – mintegy három évtized előtt a selymérek meghonositásáról, illetőleg tenyésztéséről számos honfi, kitünően Gr. Széchenyi István nagy erélylyel buzgólkodott. Ugylátszik inditványa megelőzte korát, üdvös törekvését egyfelől nem értették meg azok, kik a selyemtermelést előmozdithatják, még kevésbé hatották át nyomatékos szavai népünket, mely ez iparág után tetemes hasznot, sőt kenyérkeresetet nyert volna; – változván az idők, most már a m. kormány ösztöndijak s magas jutalmak által ohajtja nagy tekintélyü hazánkfiának selyem- és eperfa-termelési terveit létesiteni.

A selyembogár, szeder-selymér (Bombyx mori, Seidenspinner), természetrajzilag a lepék, vagy pikkelyröpük rendének éji lepék családjából való, jellemzése röviden ez: a lepke teste rövid, vastag; szárnyai 4 pikkelyből állván, nyugvás közt teste fölött ormot képeznek; hernyói 16 lábuak; a nősténylepke nem, a him pedig csak alkonyat után libeg, szárnya piszkos-fehér, 2–3 sötétebb háránt sávval, melyek közt egy barnás félhold létezik mindkét szárnyakon; hossza 3/4", széle 1 3/4"; – többi lepék módjára tekernyelvvel birnak és átalakulásuk tökéletes. – A selymér 2–3 hónapig tartó életét Fahrenheit 18°-nál kezdi, midőn 4–8 nap mulva mint parányi feketés hernyócska buvik elő, szine bőrzésenkint (vedlés) fehérebbé változik. E hernyó vedlésével aránylag étvágya is nő, hideg, szél és nedvesség iránt nagyon érzékeny, 4–5-ör vedlik. Utolsó bőrzés után fehérbarna, sötétebb fővel; 6–7 nappal ezután nyaka alatt bizonyos vörösség látszik, mi az átalakulás idejének közelségét jelenti, amidőn a hernyó enni megszünik, nyugtalanul fel s alá jár, mig végre alkalmas helyet találván, átalakulását szövedékével megkezdi; mütétéhez belszervezetében sajátszerü edénykék léteznek, azokban átalakulásának közeledtével tápnedveiből egy tapadó, csaknem gyantás, finom átlátszó, a légkörben selyemszálakká alakuló nedv választatik el. A bél mellett nyugvó s összegönyölült edénykék a hernyó evőmüszereinél két parányi nyilásba végződnek, melyeken át ezen nedv kiszivárog. E két fonalat a szomszéd tárgyhoz megerősitvén, a hernyó alsó lábaival müvészileg összesodorja egy fonállá, melyből kezdetben csak megerősitő rendetlen gomolyagot fon, másnap kezd azon gubó készitéséhez melybe magát elrejti, s mely szakadatlan, mintegy 1000 láb hosszu selyemból áll. E roppant munkát 7–8 nap alatt bevégezvén, gubója belsejét vastag bőrnemü hártyával bevonja, mely ragadós nedvének, ugylátszik salakjából készül, de a nedvesség és lég behatását szerfelett gátolja. Itt nyugszik a bábbá változott álcza 2–3 hétig, amidőn maró-geny által gubójának előrészét kilikgatván, belőle a fent leirt pille röpül elő. A him termékenyités után azonnal eldöglik, a nőstény pedig 2–500 pete elhelyezése után enyészik el. – Ez röviden a selymérek természetrajzi vázlata, mely felüleges, mondhatni egyoldalusága miatt szükségessé teszi, hogy a vállalkozó szellemüek buzgó törekvése végett kimeritőbben értekezvén, legalább is kicsinyben a selymérek tenyésztését lehetővé tegyük; mi kételyem sincs, hogy az olvasó közönség e közérdekü tárgyat figyelemmel kisérendi.

A selymér eredetéről s terjedéséről előnyös leend némi fogalmat szerezni. – Ázsiának meleg tartományaiban, különösebben Indiában a selyempillék vadon tenyésznek, sőt Heeger észletei szerint az európai kökény pávaszem (Bombyx [Saturnia] spini) hernyójának szövedékét is selyem gyanánt lehet felmunkálni, csakhogy az durvább kelmét ad. Ázsiában a selymérek ismerete és becses szövetük felmunkálása Krisztus születése előtt 2600-ik évben Hoang-Ti császár alatt kezdett érvényre jutni, állitólag annak neje Selingeh császárnét tartják feltalálójának, ki a selyemtermelést a chinaiak és indusok közt terjesztette. Később onnan 555-ik évben Krisztus születése után Justinianus császár hozatta be a selyméreket két barát által, a hernyóknak szolgáló eperlevéllel; mások szerint a barátok kivájt fatörzs közé rejtett selymér petéket csempésztek be, s Görögország fővárosába Konstantinápolyba szállitván, hol néhány évszázadig egészen titokban tenyésztettek selyembogarak; később a görögök cosi Pomphylo tanitványainak vallották magukat – 1130-ik évben már Siciliába és Calabriába vitettek selyembogarak, onnan Spanyolhonba. 1470-ben pedig Franczia- Német- és Olasz hon minden tartományaiban nagy mérvben elterjedt a selyemtermelés, főleg ez utobbi évszakban Olsz-hon legjelentékenyebb iparágát képezte. Magyarországban II. József császár alatt ismertetvén meg a selyembogár, ki azok tenyésztését minden kitelhető módon igyekezett terjeszteni; daczára magas törekvéseinek, a selymészet honunk igen gyér vidékein kapott lábra, mely koronkint ott is ugy elenyészett, hogy ezen hasznos foglalkozást utóbb csak a serdülő ifjuság játékszerü mulatságához tartozott.

Merész gondolat volna selyemtermelést honunk minden részén képzelni, vagy terjesztését ohajtani; néptelenebb vidékeken azon egyszerü és természetes ok harczol ellene; mikép a selymérek tenyésztése roppant pepecselést és igy kézi erőt igényel, kivált, ha ezen iparág nagyban terjesztetnék el, az kétségkivül gazdászatunk gyengitésével történhetvén, tőle szerfelett nagy számu kézi erő ragadtatnék el; ellenben népesebb, de terméketlen vidékeken, milyen Magyarország felső része is, hol a nép tétlen teng vagy alább kénytelen vándorolni, hogy családi létének fentartására keresete nyiljék; ott, mondanom is felesleges, hogy a selyemtermelés nagy előnynyel üzethetnék, annak létesitésével többféle iparvállalatnak és keresetmódnak igen tág tér nyittatnék meg, jelesen: selyemtermelés és azzal szoros kapcsolatban levő szederfanövelés, továbbá filandák, gépek, gyárak, raktárak, kereskedelmi élénkség stb. támadnának. Tagadni nem lehet, hogy a szederfa-ültetés által az elmohosodott sikságot kies ligetté varázsolhatnók át, sőt a szederfa lombja is az, mely tisztitja a légkört, disziti a tájt, kiessé teszi és haszonhajtóvá a legkopárabb vidéket; e tekintetben élethű panorámát nyujt elénk Olaszhon, hol a selyemtermelés végett a szederfa ültetés e nembeli iparának lehető magas polczára jutott. Honunknak igen parányi része olyan, hol a zord légkör selymérnövelésre, a talaj mostohasága pedig szederfa-ültetésre alkalmatlan volna.

Most már az a fontos kérdés merül fel, vajjon hogyan, mi módon és mily kiterjedésben kezdjük meg szorgalmi vállalatunkat? Kétségkivül először is kicsinyben, mivel a nagybani kezelés roppant eperfa-készletet, nagy tőkét és jelentékeny számu munkáskezet feltételez, a mihez mulhatlanul tetemes pénzösszeg szükségeltetnék; – fájdalom! – pedig a magyar termelő épen annak van legnyomasztóbb hiányában.

Kicsinyben s a selymérek lehető egyszerü növelésénél első teendőnk, hogy ezen állatkák legnemesebb s kitartó fajából szerezzünk tojást. – Lám, Frankhonban a selymérek elfajzása miatt, ez állatkák betegsége következett be; – Lamare-Picquot a franczia akademiát felszólitotta, hogy közvetitése által eszközlené ki az ujabb s eredetibb selymérek behozatalát, miután a régi faj oly átalánosan elcsenevészült, mikép a régi Bombyx mori fajából már egészséges és kitartó nemzedéket többé előállitani nem lehet; – mindamellett Lamare-Picqout amerikai faj behozatala iránt is tiltakozik, mert azok selyemszálai gyengék, a kinőtt rovarok pedig ingatag jelleműek; ellenben Észak-Ázsiában a selymérek fajai igen finom s ruganyos selyemszálakat adnak; e tekintetben a Saturniacynthia faj első helyen áll, gyártásra finom, kitünőleg erős és jól szőhető szálakat nyujt; e nemü selymérek nagy előnye az is, hogy szabad ég alatt bizton tenyésznek, táplálásuk könnyü, eperfalevél hiányában himboj (Ricinus) leveleket rosz következés nélkül felemésztenek; pedig tudva levő dolog, hogy a himboj (hánytatómag-fa) honunkban mindenütt buján diszlik. Végül, ha a fajok megválasztásában tulszigoruak akarnának lenni, mindenesetre Chinából a selymérek eredeti honából kellene azokat behozni, a mi óriási nehézséggel, még több költséggel járna; ugyancsak Lamare-Picquot franczia tudós Bengaliában is egy igen hasznos selymér-alfajt fedezett fel.

Megválasztván a selymérek legjobb faját, könnyü fog lenni a tenyésztés, de kezdőnek ez nem igen áll módjában; kénytelen először idegentől szerezni selymértojást; ekkor szerfelett ügyelni kell, mikép a leghitelesebb tenyésztőtől, ki maga szokott tojást termelni, szereztessék be az első mag, mert selyemtenyészetésének biztos jövője és sikeres előmenetele ettől függ. – Külföldi tojást csak is Milanó vidékéről való kereskedőtől tanácsos venni, különösebben, mely brianzai tojás név alatt jő kereskedésbe. Külföldről akárki által szerzett tojások rendszerint a legroszabbak szoktak lenni; mivel főleg az olasz tenyésztő talán részint irigységből, hogy más országban a selyemtermelés ne terjedhessen, részint haszonvágyból, olyan tojásokat ad el, melyeket elkényszeredve fojtott lepék tojtak, vagy épen nem is párosult pilléktől származtak. Innen itélve, a jó tojás megválasztása, talpköve a selymészetnek. Meggyőződést igyekezvén szerezni az egészséges selymérpetékről, a franczia tanár Despeyroux ujabb s legbiztosabb rendszere után tegyük kisérletünket: a vigyázva megszabaditott petéket hig sóoldatba kell mártani, először is, a mely Baumé mértéke szerint 5°* erős; a felül uszkáló tojások mind könnyüek, üresek, haszontalanok; ezek eltávolitása után az oldat fenekére ülepedett petéket másik Baumé szerint 10 foku sóoldatba öntjük, most már a mi itt fent lebeg, azt mint középszerü tojást elkülönitjük a leülepedettektől; végül ezeket egy harmadik Baumé szerint 11 foku oldatba teszszük; most a melyek itt fent lebegnek, s melyek a 10°-ban leültek, legjobb, legegészségesebb tojások. – Ha e kisérlet nehézséggel járna, hasonló eljárás mellett vörös borban is lehet próbát tenni; természetesen ilyen munkának hideg szobában kell történni, hol kiteritvén, megszáritjuk a petéket, azután megmérjük, hogy hány lat; bádog-szelenczébe zárva, hüvös helyre teszszük mindaddig, mig a keletés ideje beáll.

Nem lesz felesleges tudni, hogy e tojások a legdermesztőbb télben sem fagynak meg, mit a tapasztalati kisérletek többször igazoltak.

(Folytatása követk.)