Medgyaszay István s az első magángőzös a Dunán.

A rajznál, melyet itt közlünk, még hivebb képet ad e férfiuról saját multja: a fáradhatatlan tevékenység, mely az élet és körülmények minden változásai közt, előbb öntudatlanul, később tudatosan, egy ugyanazon czélra volt irányozva. Kevesen mentek át közölünk az élet oly gyakorlati iskoláján mint ő, oly folytonos, nem lankadó kedvvel a munkára, s oly férfias határozottsággal. Az élet gyakorlati terén nem vagyunk nagy bővében az ily férfiaknak, szükség, hogy honfitársaink ily irányát s igyekezetét érdemök szerint méltányoljuk.

Medgyaszay István született Bécsben, 1819-ben, január 26-ikán, hol atyja nagykereskedő volt. Iskolai tanulmányainál már gyermekkorában örömestebb foglalkozott önmaga választotta tanulmányokkal; az önállóságra, s tevékenységre való ösztön már ekkor nyilatkozott benne. Atyja, nagy atyja könyvtárát összevissza forgatta a nyolcz éves gyermek, s ritkán kért tanácsot valakitől tanulmányaiban: a „Conversations-Lexicon”-hoz folyamodott, ha valamiben fennakadt. – A gyermek, kit atyja a kereskedelmi pályára szánt, eleinte a bécsi polytechnikumban végezvén a felsőbb számtant, mechanikát, természet- és vegytant, atyja kereskedelmi irodájában dolgozott. Beutazta az európai continens nagy részét; hosszasabb ideig tartózkodott Olaszország gyáraiban és nagykereskedők házainál, gyakorlati és elméleti ismeretei a kereskedésben, műtanban képessé tevék, hogy egy braziliai hajó supercargójává, azaz: a hajón levő áruczikkek főfelügyelőjévé legyen. Egész hévvel adta magát ekkor a tengerészet elméleti tanulmányaira, melynek gyakorlati oldalával most alkalma volt megismerkedni, s melyre olvasmányai még gyermekkorában fölébresztették benne a vágyat. De valamint azon fiatalban, ki mindig a hadvezérek életét olvassa, elkerülhetetlenül fölébrednek a katonai ambitiók, ugy abban, a ki sokat olvas idegen földekről, más égtájakról s ottani viszontagságokról, ellenállhatatlan vágy ébred utazóvá lenni, vagy minél távolabbi földre költözködni s ott tenni próbára vállalkozási szellemét. Gyermekkora óta nyilatkozott erős itélőtehetsége s vizsgáló szelleme sem mentették meg őt a fiatalkori képzelgés ezen veszélyétől. De épen ez időben érte egy nagy csapás őt és családját. A mit a vagyonos fiatal tervezett, megsemmisité apja kereskedői házának tönkrejutása, s most egyedül saját erejére kellett támaszkodnia. Élete gyakorlatiabb irányt vett. Az ausztriai gőzhajózási társaság tengeri szolgálatába állott, 1842-ben, a hol nagy szorgalommal folytatta a tengerészeti tudomány tanulmányozását. Mint jeles mathematikusnak hamar sikerült neki a tengerészet felsőbb és nehezebb kérdéseiben otthonossá lennie; mint ügyes rajzoló, mint kereskedelmi szakértő s mint sokat utazott ember hasznossá tette magát. Hamar megszerezte előljárói becsülését, a nehezebb föladatok megfejtésében mutatott képességével; a kötelesség teljesitésvel, melyben mindenre a legnagyobb készséget, kitartást mutatta, s minden nélkülözést vidor kedvvel tűrt; ugy hogy elsőbbséget adtak neki régibb tisztek fölött. Most uj kisértésnek lőn kitéve ismét. Egy amerikai hajóskapitány bocsátkozott vele alkuba, hogy mint tengerésztisztje Indiába tegyen utat. Ismeretei, vállalkozó szelleme szép jövőt igértek neki, s ő már-már hajlott a beleegyezésre, midőn egyszerre fölszólitást olvas hazájából, hogy a tengeren szolgáló minden magyar térjen haza az ottani folyamhajózásnak minél avatottabb emberekkel való ellátására. – Azonnal kész volt határozata, hogy a nagyobb munkássági tért s több hasznot, s talán nagyobb dicsőséget igérő külföldi szolgálatba ne álljon. – Azon kezdett egész erejéből munkálkodni, hogy Magyarországra jöhessen. – De mielőtt Magyarországra jöhetett volna, 1845-től kezdve két évig kellett az alsó Dunán, a Vaskaputól a tengerig járó hajókon szolgálnia. Ez időt nem tölté haszon nélkül. Ekkor dolgozta ki az alsó Duna térképét, a mint későbbi években a Száváét készitette el. Másik érdeme ezen időkből, hogy ő volt első, ki főkapitányának a Vaskapu alatti Dunán a vontató hajózást javaslá és végre is hajtotta. Ezután a felső Dunán lett kapitánynyá. Egy év mulva az akkori igazgató, cs. k. korvett-kapitány Kudriaffsky, az ügynökséghez nevezte ki, s hajózási fölügyelővé (inspector) tette 1847-ben. Uj hatáskörében azonnal egész terjedelmében kiismervén a helyzetet, a kereskedelmi viszonyokat, a hajózást, – uj vállalkozásokat, a haladás és tovább fejlesztés terveit dolgozta ki és terjeszté elé. Javaslatai némelyike elfogadtatott és sikerült, némelyike nem jött alkalmazásba, mert igen merésznek tartatott. Javaslatai közől emlitünk nehányat: a tiszai hajózás Szegedtől Szolnokig és Tokajig; a marosi hajózás Aradig; a bégacsatornai hajózás Temesvárig vas, áruszállitó kis hajókkal; a szávai vontató (remorque) hajózás; a vontatás kiterjesztése a Tiszán; a kőszén-szállitás vashajókkal; az oraviczai kitünő magán-kőszénbányák megvásárlása; a társaság uszály-hajóinak oly számra szaporitása, hogy az evezős hajókon való gabonaszállitás leszoruljon a versenytérről, melynek létezése elmult századokra emlékeztet.

Ő csak a hajózás érdekének élt, s e szenvedélye tette könnyüvé, egész kedvteléssé a hazai kereskedelmi forgalom előmozditásáért kifejtett munkálkodását és a társaság érdekében teljesitett kötelességét. Kötelessége végrehajtásában fáradhatatlan, mint elöljáró hű és igazságos, mint parancsnok emberséges, s előljáróival szemben őszinte volt.

1848-ban is fáradhatlanul dolgozott a társaság érdekében; – s midőn ekkor a társaság ügyei vagy el voltak hagyatva a személyzettől, vagy sok részben elhanyagolva, s már végromlás szélén állottak, ő folytonosan munkás volt a közlekedés és forgalom fentartásában s a társaság más érdekeiben, a mennyire a viszonyok engedték. Az akkori ideiglenes kormánytól fölszólittatván, vegye át az igazgatást, a társulat érdekében vélt cselekedni, ha a személyzettől elhagyott vállalatot nem engedi elesni. A háboru végével visszatérvén a társaság személyzete, ő eltávolittatott a szolgálatból, s egyideig azon tétlenségben kellett vesztegelnie, melynél nagyobb nyomort nem ismer egy tevékeny és vállalkozó szellem. – Azonban fölszabadulván e kényszeritett tétlenség alól, s valódi tere, a hajózás is el levén zárva előle, 1851-ben haszonbérlővé lett Leiningen özv. grófné birtokán. Fáradhatatlan munkásság, javitási törekvés s gyakorlati tapintat különböztették meg őt csakhamar ezen pályán is. Az angol és német legkitünőbb munkák tanulmányozásával a magyar gazdasági viszonyok ismeretét párositá; nem hanyagolván el kedvencz tanulmányát sem: a hajóépités, a kereskedelmi szak, s minden, mi a hajózást közelről, távolról érdekli, szorgalma tárgya volt. Ezen tanulmányok közepett érlelődött meg benne a szándék, hogy, mihelyt bérleti ideje lejár, ismét visszatér azon pályára, melyet multja és vágyai szabtak elje. – Ekkor ajánlá föl ujra is szolgálatát férfias nyiltsággal a dunai gőzhajótársaságnak, mely azt nem fogadta el.

De egyszersmind ekkor mondatván ki a Duna szabadsága, mely megszünteté az eddigi gőzhajótársaság kiváltságos szabadalmát, kész lett határozata. – Azonnal több hajótervet dolgozott ki; s terjesztett nehány legnagyobb és vagyonosabb gabonakereskedő elé, és nem sikertelenül. A zimonyi Spirta kereskedőház fiatal főnöke fölkarolta az eszmét, s azonnal fölajánlá erélyes segitségét az első magángőzös épitésére a Dunán.

Ezen hajóépitésnek jelentőségéhez legjobb magyarázat azon czikksorozat, melyet e hajó épitése alatt irt, s mely tavaly magyarul a „Pesti Napló”-ban, németül önálló füzetben, és francziául ugyanoly alakban Odesszában jelent meg. Ez iratban a viszonyok gyakorlati ismeretének, az elméleti készültségnek és világos józan észnek hatalmával bizonyitja be a gőzhajótársaság szervezetbeli hiányait, melyeknél fogva ez a gabonaszállitást nem tudta hatalmába keritni; megmutogatja a hajóépitésbeli tévesztett irányt, s mindezt azon jószándékkal, mely mindazon nemesebb szivekbe van oltva, melyek valamely nagyobb föladatra képesek lelkesülni és élni. E czikkeire irtak ugyan egy ellen-czikket, de az nem válasz, nem felelet. E férfiu személyét támadták meg, s nem a dologra szóltak; személyét is oly oldalról, hogy a védelmet a tárgyon kivül eső viszonyok csaknem lehetlenné tették.

Felelete azonban, a mi a dolog érdemét illeti, megjelent: egy uj csavargőzös alakjában, melynek neve „Archimedes”, s mely a mult év késő őszén, mint első magángőzös tette első utjait a szabad Dunán. Ezzel bizonyitja ő be, hogy igaza volt, midőn azt fejtegette, hogy a dunai hajózás legnagyobb feladata a magyar gabona szállitása, hogy a hajókat lehet czélszerübben épitni, hogy a hajózást lehet olcsóbban vezetni, mint eddig történt. – Bebizonyult már, hogy hajója nagyobb terhet visz, nem jár oly mélyen s gyorsabb, mint a társaság hasonló gőzösei. A bizonyiték ő mellette kézzelfogható: mi szüksége volna hát irásban folytatni a polemiát személyes ellenfeleivel? Az „Archimedes” minden ellenfeleit legyőzte.

Ez eddigi élete a férfiunak, kinek itt képét adjuk s kihez mi, hajózásunk, kereskedésünk érdekében szép reményeket csatolunk. A hajózáshoz tartozó legkisebb részleteket ismervén, ugy hogy saját felügyelete alatt készült csavargőzösének csaknek minden szege, jártas levén a hajózásban, melyet tengeren és folyamon kitünően értett, elméletileg és gyakorlatilag birván a kereskedelmi ismereteket, s a mi kiváló érdeme, alig van a ki a hazai folyamokat és kereskedelmi, sőt a gazdasági és iparviszonyokat mind részletesen mind átalában jobban ismerné. A magyar hajózás jövőjére nézve is méltó őt ismernünk. Jelenben az ő Uj-Pesten készült hajója, a szabad Dunának első fecskéje, melynek tervezőjét, épitőjét és vezetőjét, Medgyaszayt, valamint tulajdonosát a fiatal Spirta hazánkfiát méltó dicséret illeti. Jövőre nézve bizonyosan még ismeretesebb lesz előttünk. Senki sincs annyira hivatva mint ő, hogy egy uj gőzhajótársaság tervét kidolgozza s annak vezetését kezébe adja a közbizalom. S valóban e vállalkozó fáradhatatlan hazánkfia, jelenleg egy uj gőzhajótársaság programmján dolgozik, mely a részvényesekre nézve legkedvezőbb föltételek alatt, meg akarja oldani a föladatot: gyorsabbá, olcsóbbá tenni a gabonaszállitást, a mire az eddigi gőzhajótársaság nem vala kellően szervezve.

–n.


MEDGYASZAY ISTVÁN.