Diocletián császár palotájának romjai Spalatóban.

Az Adriai tenger keleti partja, Dalmátország, azon föld, melyért ősi királyaink alatt a magyar vér bőven omlott. Árpád törzséből származó királyaink már ismerék azon kereskedelmi és politikai szabályt: „hogy a tenger az, mely az uralmat biztositja” s ezért a messze kiterjedő partvidékekkel és számos alkalmas kikötővel biró Dalmátországért azon kor legelső tengeri hatalmával, a Velenczei köztársasággal minduntalan harczot kénytelenittetének állni. Örökre emlékezetes küzdelmek fejlődtek ki, mert egy részről a harczias jellemű s vitéz bátorsággal megáldott magyar védelmezé az elfoglalt parti városokat, másfelől a hajóhaddal rendelkezhető Velencze összegyüjtött seregeit a legalkalmasabb helyen és időben szállithatta partra.

Dalmátország legrégibb s egykor fővárosa Spalato vagy Spalatro, az északról délnyugot iráyában vonuló partvidéknek épen közepe táján fekszik. Az ősregék szerint a várost Hercules fia alapitá, Titus, a ki sz. Pál apostol tanitványa volt, s a kihez az aposotl az ujtestamentom könyvei közé számlált levelét is irá, Spalatóban telepedett le, itt állitá fel püspöki székét.

Itt, ezen ősi dicsőséggel koronázott városban láthatók azon nagyszerü palota romjai, melyet egykor a keresztyénség ama hires üldözője, Diocletián római császár épitett. A város egykor Saloma nevet viselt, de midőn a vidék tiszta levegője és egészséges forrásai miatt Diocletián császár ide épitteté palotáját, a latin palatium szóból a nép ajkán a Spalató elnevezés szokásba jött.

640. évben az avarok Pannoniából előtörve, a palotát elpusztiták, de a rombolók elvonultával a lakosok visszajövének s a palota falai között menedéket találván, a gyönyörü márvány-csarnokokat különféle melléképületekkel megtoldva eredeti formájából kivetkőzteték.

A város fekvése igen festői. A tenger felől tekintve, a háttérben kopár sziklatömegek tornyosulnak, mig a völgyben a legnyájasabb paradicsomi táj fejlődik ki, a hol Görögország és Nápoly növényei, s a déli tartományok gyümölcseinek több neme biztosan tenyészik. Azonban a város belseje nem felel meg a várakozásnak, az utczák felette szükek, rendetlenek s részben igen szennyesek. A forgalom jelentékeny, mert itt a török-olasz kereskedelem gyülpontján, távol tartományok tarka népei sereglenek össze, és terményeiket s gyártmányaikat kicserélik. A szomszéd török városokból pisztolyokkal és késekkel fegyverkezett kalmárok érkeznek a városba; a triesti kereskedők széles karimáju szalma kalapot viselnek, hogy az ember azt hinné róluk, most érkeztek Nyugat-Indiáról, az ültetvények öröknyárral dicsekvő országából. A montenegrói félvad lakosok a vidék szlávfaju népeivel vegyülnek össze, mig a város polgárai nyelvben és viseletben az olasz miveltség előnyeit tevék sajátukká.

Diocletián császár egykori márványpalotája tökéletes négyszög alakot képezett, melynek mindenik oldala 705 láb hosszu volt. Ezenkivül az egész tornyokkal ékesitett és erősségül szolgáló falakkal volt keritve, a mint ezt a földben megmaradt alapok bizonyitják. A palota belseje mindennel el volt látva, a mi csak egy hatalmas római császár kényelmeit és fényüzési igényeit kielégitheté. Hűs szobák, oszlopos csarnokok, fürdők és elfogadó-termek egymásután következtek; a könyvtár helyét ma is mutogatják.

A lakosztályok kivétel nélkül a roppant négyszög belsejében voltak. A földszinten kifelé nem volt szükség ablakokra. A külső fal roppant négyszögü durva kövekből, a belső részek s az udvarra eső csarnokok a legszebb fehér márványból épültek. Közepén két oszlopon szobrok állottak, ugyanitt oszlopos tornácz köté össze a templomot a fürdő termekkel, mik az egykori római császárok palotáinak legszebb s legékesebb mellőzhetlen részeit alkoták.

E dicső épitvény részben még ma is fenn áll, sőt ujabban intézkedések is történtek, nehogy a hajdankor e becses maradványa végkép az idők viszontagságainak áldozatul essék. A régiségekkel foglalkozó tudósok a jelenben létező romok alakjából, egybevetvén azt a leirásokkal, s összehasonlitva más azonkorbeli épitvényekkel, fáradságos vizsgálódások után, legalább a papiroson előteremték a régi palota külső formáját. Rajzunk e munkálódás eredményét tünteti elénk; mert a valóságban e romok minden egykori nagyszerűségüket elveszték; a négyszögfalakból a város bástyai emeelkedtek, az egykori pogány templom püspöki székes egyházzá alakittatott: az épület egyéb részeit mindenütt a falak mellé épitett apró házak disztelenitik; a földszinti részeket gaboan kereskedők tartják bérben, kik raktáraikat Odesszából érkező árukkal szokták megtölteni.

A hol a palota részei lakható állapotban vannak, a széles magas ablakokat befalazák, csak annyi nyilást hagytak szabadon, mint más polgári hazaknál szokás. A széles udvarok ma már szűk, és egyenetlen utczákra osztott s apró házikókból álló városnegyedet képeznek.

A palota kapuin a bejárást homoktorlat s omladványkövek nehezitik. A legépebben megmaradt részek: a fennebb emlitett, s Jupiter-Aesculap tiszteletére emelt templom; a fürdőül szolgáló rotunda; s egy igen szép fehér márványból faragott oszlopos homlokzat (vestibulum.) Az épitvény egyes faragványait külföldi muzeumokban is lehet találni.


Diocletian hajdani palotája Spalatóban.