III.

Csata Babocsánál. Korotna bevétele. A bánságról leköszön, Ali basával pártbajt akar vivni. Szigetvári várnagy lesz, a nádorságra vágyik. Harczai a törökökkel. Beszéde a háboru mellett. Miksával összevesz. A segesdi, siklósi ütközetek.

Aközben lejárt az öt évi fegyverszünet Ferdinánd és Szoliman közt, s a törökök a dunántuli résznek védbástyája ellen indultak. Ápril 1-én 1556 Ali budai basa ostrom alá fogta Szigetvárt, melyet 200 huszár és 800 gyalog a horvát Stancsics Márk alatt védelmezett. A vár felmentésére Nádasdy Tamás, most már nádor, Kanizsánál magyar és német seregeket gyüjtött. A király parancsára Zrinyi 1000 huszárral hozzá csatlakozott. Az egész sereg, 15000 ember, jun 19-én Babocsa alá indult, hogy Alit Szigetvár ostromától elvonja. Mig Amhát bég a városban a magyarok és németek ágyutüzét vitézül kiállotta, Ali jul. 20-án reggel a Rinnya partján megjelent, mely folyó mocsárokat képezve, Babocsától keletre a Drávába szakad. Váratlan megjelenése készületlenül találta a keresztyén sereget. Zrinyi Miklós csapatjával az első sietett a folyamhoz; mert a bánoknak dicsőséges kiváltsága volt, vezetni a magyar sereg előcsapatát. A távolság a két part között alig volt 15 lépés és két gázló oly széles, hogy 4–5 lovas egymás mellett elférhetett. Itt és a mocsáron a törökök már megkezdték az átmenetelt, midőn Zrinyi 11 órakor megjelenésével visszaszoritá őket. Uj meg uj csapatok nyomultak előre, megkisérteni az átmenetelt, de a magyaroknak jól irányzott puskatüze legyőzhetetlen akadályuk volt. – Zrinyi szóval, példával lelkesité vitézeit. Lovát kilőtték alóla, bő mentéjét golyók furták keresztül, s vitézsége magára vonta a törökök bámulatát. „Ki vagy?” kiáltá rá tulról horvátul a verőczei bég. „Zrinyi Miklós! vidd Alinak üdvözletemet!” volt a gróf büszke válasza.

Este felé Nádasdy egész hadával levonult a Rinnya partra; tul az egész török sereg mutatkozott, de az éj átalános összecsapást meggátolta. Egyes lövések zavarák csak meg a csöndet, midőn Zrinyinek egy lovas Ali viszonüdvözletét meghozá. A haditanácsban, melyet Nádasdy, Zrinyi, Tahy Ferencz, Pethő János és a német vezérekkel tartott, határozattá lőn, hogy reggel a szomszéd lejtős hegyoldalon, szekér-várral biztositván hátukat várják be az ellenség támadását. A törökök korán reggel átnyomultak. Zrinyi hevesen rájuk rohant, de soraikat segélycsapatok nem engedék megbomlani. Majd nagy erővel támadásra mentek át, és Zrinyit kis csapatjával elülről hátulra dühösen szorongatták. Veszélye nőttön nőtt, mire kibontá a királyi zászlót, és Telekessy Imre a törököket a győri lovassággal megrohanta. Magyarok, németek vetekedve harczolttak, verték a törököket. Zrinyi kivágta magát a tömegből, s az egész ozmán sereg, mely harmincz ágyu tüze mellett a folyamon átkelt és a mieinket hátban fogta, nem volt képes a győzelmet tőlük elragadni.

A válságos ütközetnek e kimenetele nagyrészt Zrinyi Miklós érdeme volt. Mint értelmes hadvezér azonban belátta, hogy ágyuk nélkül aligha fog sikerülni másodszor is kiállani az ellenség rohamát. Nádasdy, e nézetét pártolá és a haditanácsban visszavonulásra szavazott. – Kanizsán vette Ferdinándnak dicsérő levelét, az értékes ékességeket, melyeket a király a hősnek küldött „kinek katonai hüségével és vitézségével nemcsak korunk, de még a dicső hajdannak példányait sem lehet összehasonlitani.

A sereg egy hónapot töltött Kanizsánál, tevékenyen csak a viszálkodásban, mig Ferdinánd főherczeg, a király második fia a fővezérséget névleg átvevé és személyesen ismerni, tisztelni tanulá a férfiut, kiről atyja két év előtt az idéztem szavakban nyilatkozott.

Az ifju herczeg föllelkesité a magyarokat, mert ismerék nyilatkozatát: „hogy csak elfajult ember lehet az, ki e szép hazáért mindenkor halni nem kész.” A haditanácsban elhatározák, hogy a szomszéd Korotna várát veszik meg; s midőn Sforza Pallavicini, Utissenics egyik gyilkosa, vonakodott a veszélyes vállalattól, Zrinyi késznek nyilatkozott az előcsapat vezetésére, s részvételét mindnyájan mint a siker zálogát üdvözlék.

Korotnát kettős bástya környezé. Ferdinánd serege nehány golyót vetett a várra és rohamra ment. A külső fal egy percz alatt meg volt véve, lovasok, gyalogok, magyarok, németek, parancs nélkül vetekedve rohantak a bástyára. Zrinyi lobogója, Tompa István kezében, volt az első a falon; mellette Patacsics Péter vitéz hadnagy tört föl. A törökök kemény ellentállása fokozta a győzők dühét. A németek ádáz kegyetlenséggel öldököltek s a törökök csak a magyaroknál és Zrinyinél mertek menedéket keresni. Sokat a magyarok karjaiban furtak át a golyók, és volt eset, hogy a védenczet a védővel legyilkolák. Magyar föveg sem mentheté meg a szerencsétleneket, kik ötszázan, kettő kivételével, mind áldozatul estek, s akkor a németeknél a kincsvágy kerekedett fölül. A magyarok undorral és föllázadt kedélylyel látták, mint keresnek a német katonák a törökök beleiben elnyelt aranyokat. Ez ocsmány szokás, mely Korotnánál kezdődött, a török háboruknak százados folyama alatt a németeknek állandó hibája és szennyfoltja maradott. (September 1556).

Korotna megvétele annyira elrémité az ellenséget, hogy Szigetvár ostromával ütközet nélkül fölhagyott. September végén a keresztyén sereg föloszlott és Zrinyi visszatért Horvátországba. A következő év elején (1557.) lemondott a báni hivatalról és Magyarország tárnoka lett, mely hivatallal a király, érdemeit akarta megjutalmazni. Uj hivatala inkább ösztönözte mint kielégitette lelkének nagyravágyását s a szabad királyi városok ügyei mellett, melyekben biráskodott, a kardot le nem tevé!

Birtokai a határon folytonos érintkezésben tarták a törökökkel. Álnokságuk haragra lobbantá őt; összevissza gazemberezte a boszniai barát, mert foglyok kiváltása miatt összekoczczant vele. A vén Ali vérrel kivánta lemosni gyalázatát és Zrinyi a párbajt a királyi tilalom daczára elfogadta. A kitüzött napon számos fegyveressel Kaproncza mellett a küzdtéren megjelent, de Alira hiában várakozott.

A török megfontolá az erők aránytalanságát; a veszélyt és életét hivatalán megváltván, Konstantinápolyba menekült.

Zrinyi nem sokáig türhette a nyugodalmas életet. 1561. a király, kivánatára, dunántuli főkapitánynyá és szigetvári várnagygyá tette, Nádasdy halála után pedig (1562.) az országnak első méltósága, a nádorság, lett törekvéseinek tárgya. A nemzet bizalmát birta: a fejedelem kegyét megnyerni iparkodott. A pozsonyi gyülésen 1563. a Habsburgháznak örökösödésébe beleegyezett, és népszerüségét is koczkára tette. Azonban az alkotmányos királyság lényegéből folyó nádori intézmény kellemetlen akadály volt ott, hol korlátlan uraságra törekedtek. Zrinyi csak mint tárnok-mester vitte september 8-án a megválasztott uj király, I. Miksa előtt az arany almát s a nádori hivatal Bocskay idejéig betöltetlen maradott.

Mint szigetvári várkapitány, elődének Stansics Márknak vasingét és kardját magához váltotta és tetteiben az elhunytnak szelleme lelkesité. Zrinyi az egész környéktől távol tudta tartani a törököket, s mely napon velük összecsapott, diadalnak napja volt.

Kalandozásainak gátat emelni pozsegai Mohamed bég, (melléknevén az oroszlán, hires vitéz, gyöngéd költő) a Dráván tul Monoszlónál várat kezdett épiteni. E hirre Zrinyi 1000 lovassal, 2000 gyaloggal, Tahy Ferenczczel, a babocsai várnagy, Perneszivel a Dráván titokban átkelt és a munkát félbenszakitá. A törökök csatarendben fogadák Tahyt, ki az előcsapat élén czászár nevü lován ellenük robogott; de midőn a rettegett Zrinyi a jobb szárnyon, nyomban utána megjelent, az egész sereg megfeledkezvén régi dicsőségéről, hátat forditott, s a minden kényelemmel pazarul ellátott tábort kardcsapás nélkül a magyaroknak hagyta. (1562.) A törökök ezután csellel törekedtek Zrinyit megejteni, de tapasztaltsága és szerencséje terveiket meghiusitá. A Szigetvári őrség egyre folytatta kalandozásait, azonban nemcsak ellenséges, de hazai földön is. A harczosok, kik diadalról diadalra mentek, ritkán kaptak zsoldot, és akkor sem annyit, a mennyi őket megilleté. Bécsben nem törődtek, mivel tartják a végek őreit. Zrinyi sokszor saját erszényéből fedezte a hiányt, máskor megengedte, hogy rablásokban keressenek kárpótlást.

Az elvadult hajduk és huszárok ilyenkor keresztyént, törököt egyaránt sanyargattak. Zrinyi, tündöklő előkép a csatában, nem volt alkalmas, katonáit a törvény tiszteletére tanitani. Maga vezette őket Tahy Ferencz házára, és parancsára történt, hogy a főlovászmesternek háza lángok martalékává lett, és árnyékot, gyümölcsöt adó ültetvényei, fái kivágattak. Tahy egykor lakománál a Zrinyi által nyujtott serleget ellökte volt.

„Nem akarok mérget inni!” mondá keserüen sógorának, s e szavakkal indokolá Zrinyi rablójáratát.

Hasonlókat tettek a törökök az ország más részeiben, bár Ferdinánd a békeért évenkint 30,000 aranyat fizetett. Utódja Miksa (1564.) szerette a békét, melynek tarthatlanságáról a hazafiak és köztük Zrinyi rég meggyőződtek. Mindjárt trónra lépte után Zrinyi a királyi tanácsban hevesen kifakadott. „A török, mondá, a békét naponkint megszegi; pusztit, rabol és az ország határait csonkitja. A szerződésekről csak akkor emlékezik meg, ha igazságos önvédelmünket hitszegésnek akarja bélyegezni. – Mivel az eddigi kötések szerint Szolimánnak tartozunk, adjuk meg, de készüljünk harczra. – Szolimán mindenesetre kardot ránt, mert gyülöli a magyart. A török hatalom, folytatá, korántsem győzhetetlen. Ezt tapasztalásból mondhatom, nem is oly nagy, mint a köznép hiszi. 12,000 jancsáron, 30,000 lovason kiül a többi mind csak csöcselék. Mi hetvenezer embert gyüjthetünk össze, és Isten még nem fordult el annyira tőlünk, hogy ily erővel sem győzedelmeskedhetnénk. A hatalmas spanyol király és a pápa nem fogják segitségüket megtagadni, felségedben pedig oly vezért birunk, kiben ugy hiszem, minden kellék megvagyon. S igy sikerülni fog, Magyarországnak régi szabadságát, régi határait visszaküzdeni, mi nemcsak a mi, de a németek is érdekében áll.”

Zrinyi erélyes szavai nem oszlaták a király kétségét; inkább német tanácsosaira hallgatott, kik a töröknek erejét rettentő szinekkel rajzolák. Zrinyi elégületlenül távozott Bécsből. Elégületlensége nőtt a hazafiak hason érzelmivel. Haragját magán indokok nevelék. A király nem akarta Szigetváron épült lakát nemesi kuriává emelni, sem a katonák zsoldjára forditott pénzét megtériteni. 1566. év elején letelt szigetvári kapitányságának ötödik éve, és Zrinyi a királynak megüzente, hogy minden hivataláról lemond. A király nehezteléssel, haraggal fogadta e hirt, mert tán a veszélyes pontra német urat nem talált. Kijelenté, hogy mig a német országgyülésről vissza nem tér, Zrinyinek Szigetváron kell maradni; idő közben oly események fejlődtek ki, hogy Zrinyinek a hazaszeretet tiltá a távozást.

A törökök, mig Miksa Konstantinápolyban alkudozott, mindig merészebbekké lettek, s kalandozásaikat Győrig kiterjeszték. Zrinyi áprilisben egy nagyobb csapatot Segesdnél megtámadott. A csata, melyet mindkét fél irtóztató zajjal és elkeseredéssel kezdett, négy óráig tartott, és a törököknek vereségével végződött. Nagyobb részük a csatatéren maradt; a menekvők Pécsig vivék a rémületet. Azonban a törökök hamar visszanyerék bátorságukat, melyek a bécsi udvarnak tulságos, sükeretlen engedékenysége növelni segitett. Alig szálliták le a végekben a katonaság létszámát, midőn Szolimán hadat üzent, és hatodszor indult Magyarország ellen (april végén 1566.)

Junius közepe táján kémek tudósiták Zrinyit, hogy Szolimán Magyarországhoz közeledik kétszáz ezer főnyi seregével, mely egy kis mérföldet foglal el sátraival. A szultánnak szándéka, tevék hozzá, Eger vagy Szigetvárát megvenni; előcsapatjával asztalnoka, a tirhalai szandsák, már kompokon átkelt a Dráván, s most utjában Pécs felé az éjet Siklós mellett szabad ég alatt fogja tölteni. Zrinyi nem akarta a kedvező alkalmat elszalasztani. – Verebélyi Mihályt, a babocsai várnagyot a szigetvári őrséghez csatolta, és 1000 gyalogot, 500 lovast meginditott. Vezér unokaöcscse Alapi Gáspár volt, kinek idomtalan testében nagy hadvezéri lélek lakott; mellette a szigetvári vajdák* közől Kovács Miklós, Patacsics Péter és Paprutovics Farkas vettek részt a vállalatban. A kis seregnek előcsapatja azon hittel tért vissza, hogy a törökök a siklósi völgyben mély álomban fekszenek. Jun. 17. hajnalban Alapi a tábort megrohanta. A zavarban nem csata, hanem mészárlás fejlődött ki. Skander, a siklósi bég a sötét éjben nem mert kaput tárni honfitársainak, kik majdnem mindnyájan elhullottak. Mehmet a vezér, álmából fölriadva fegyvert ragadott; a viadalban jobb kezét levágták, a földre lenyomták és fejét vették. Sok ló és öszvér, aranyos, ezüstös szövetek, más drágaságok, 1700 darab arany készpénzben és két bibor zászló, nyelén a szandsák neveivel, a győzők kezébe esett. Szigetváron nagy volt az öröm; hasonlő győzelet, hasonló zsákmányt már rég nem nyertek a törökökön.

(Folytatása következik.)


Vándorlások Szepesmegyében: 2. Penini hegyláncz.


Vándorlások Szepesmegyében. 3. Penini hegyláncz: Koronabércz.


Miksa király.


Alapi támadása a siklósi völgyben.