IV. Szászrégeni szászok.

Mint a segesvárkörnyéki szászokról szóltunkban is volt alkalmunk megjegyezni, az erdélyi szászságnál szokás, erkölcs, életmód sőt viselet tekintetében a különböző tája közt ollyan kevés a különbség, hogy egygyel az egészet megismertük. Kivétel gyanánt talán egyedül a szászrégeni viseletet lehetne felállitni, – melly azonban átalán inkább csak a tehetősebb osztálynál fordul elő, s mint látni, a magyar nemzeti viseletből is sok van benne. Egyébaránt a szászrégeni szászság is, mint többi rokonai, főleg kézművel és kereskedéssel foglalkozik; azonkivül méhet tenyészt és pálinkát főz, mellyet meszsze vidékre hord; azonkivül temérdek tutajt készit, – részint eladásra, részint saját használatra, tudniillik: sószállitásra a Maroson. Ez egyik legfőbb s legjövedelmesebb üzleti czikke. – Ismert takarékosságukkal tisztaság nem igen párosul; nagy kezű szőke menyecskéik a gazdasszonykodás helyett inkább méhserfőzéssel s mézes-kalács, – (Erdélyben mézes-pogácsa) sütéssel foglalkoznak; a férfiak aztán hagymával, sajttal is elélnek. De majd mindnyájan tehetősek is, s szász koldust látni ritka dolog. – Egy-két népszokást a környékbeli oláhoktól átkölcsönöztek. Igy például aratás végeztével a munkások egy legényt kalászkoszoruval ékitve kisérnek a gazda udvarába, – kit aztán az utba eső házak ajtajából pajzán gyermekek vagy szolgálók jó csupor vizzel szoktak nyakon köszönteni, de ő is aztán, ha szerét teheti, a csuprot földhöz vágja. E szokás alkalmasint a rómaiaktól vette eredetét s Erdély más vidékein is divatozik.

Z.

Hazai népviseletek: IV. Szászrégeni szászok.