Levelezés.

Vidéki levél a bécsi levelezőtől. N.-Abony, sept. 5. (Boldogság otthon. Rosz zenekar, jó czimbalmos. Jó zongorász, rosz műhistorikus.)

Boldog, ki a város tájától, zajától
Házbérgondok nélkül éldegélhet távol! —
Az illy boldogságnak én is örvendezek,
Saját tehenünknek ehetem vajából
S békésen fogyasztom az én öregemnek
Jó magyar dohányát nagy tajtékpipából.

Horatius versének e korszerü s nem kevésbé szellemdus körülirását szükségesnek tartom ollyankor, midőn csekély érdemü pennámmal vidéki levelezőnek csapok fel azon jó reménységben, hogy — egyetlen és fontos argumentumul azt hozván fel, hogy csak rövid ideig akarok fungálni — a tiszteletreméltó czéh a „störert” nem fogja kilevelezni köréből, s igérem, hogy mikorra „falusi benyomásaim kifejezésének befejezése kinyomatását elérte” rég nem leszek már e vidéken, hanem ujból taposni fogom egész meggyőződéssel azon köveket, mellyeknek egy-egy darabja ezüsthuszasba került.

Milly levegő, milly emberek, milly koszt, milly ágy!

Wer nie das Gollasch mit Aerger asz,
Wer nie die flöherfüllten Nächte
An seinem Bette schläfrig sasz,
Csak ugy kavarognak bennem az érzelmek, mellyeknek chaosából az az egy gondolat bontakozik ki tisztán: itthon vagyok! ... s a fennidézett versre vonatkozólag nekem és Göthének igazat fog adni mindazon egész- és feleségtelen ember, ki évek során át lakik Bécsben. Hanem legyen neki megbocsátva, én jószivü ember vagyok. — Ne nehezteljen rám, hogy ez egyszer annyit beszélek magamról; nem hiuságból, hanem megelégedésből történt, s miután vágyaim belügyének eleget tettem, térjünk át a külügyekre.

Hogy Abonynak hány lakosa van, a földmüveléssel, vagy marhatenyésztéssel foglalkozik-e tűzetesebben, sokat olvas, vagy keveset beszél-e, kávét iszik-e többet, mint theát stb., nem tudom; csak annyit engedjen mint bizo-nyost állitanom, hogy itt kimondhatlanul jól érzi magát mindenki, hogy itt a régi magyar erkölcsök a legszerencsésebb öszhangban állanak e krinolinos század igényeivel, hogy szép és kedves hölgyekkel, művelt férfiakkal, kaszinóval, nyilvános kutakkal, titkos verselőkkel, ismert irókkal, irónőkkel, lantosokkal, dalosokkal, s mindenféle sokkal, zeneszerzőkkel, roppant porral s gyalázatos zenebandával birnak; az utóbbi dologra rácsapott epitheton, azt hiszem, annál igazoltabb, miután keringőviselt, polkabeteg füleimre édesen hat még a leggyengébbül előadott magyar zene is; hogy ez Abonyban igy van, annál csodálatosb, vagy épen azért természetes — mert az ismert zeneirók Simonffy, Lovassy földieink — vagyis: azon igazolt példaszóból indulva ki, melly szerint minden varga rongyos czipőben jár, feltünőnek nem fogja ön találni, hogy rosz zenekarral bővelkedünk. — Hanem aztán van .... de nem, ez uj sort érdemel, ha szedő barátom tiltakozik is ellene.

Van czimbalmosunk, kit, minden tétova nélkül, művésznek nyilatkoztatok a vidéki levelező (ha általam bitorolt is, de) örökölt jogainál fogva s azon édes lelkesültség folytán, mellyre nehányunkat ébresztett a minap. — Czimbalom azon hangszer, melly azt a sajátszerü, büvös szinezetet kölcsönzi a magyar zenének, melly arabeszkjeivel körül- és átfutva a dallamot s közéje vegyül azon hangoknak, mellyeknél nincsenek szebbek széles e világon; hanem jó czimbalmost ollyankor hallgatni, mikor csak ketten „segitik,” mint ők mondják, midőn a gordonka és brács lágy, zöngedelmes moraja szürődik át az illyenkor önállóan s tisztán kifejlődő árián — hasonlithatlan, s csak épen magyar ember által élvezhető gyönyör; hallgattuk kezünkben a quaterkás pohárral, szemünkben a könyüvel s szivünkben azon fájó, nyugott bánattal, melly sohasem szunyad bennünk, s illy perczekben csak határozottabb kifejezést nyer stb. stb. — Látja, hogy mennyire neki feküdtem az ábrándnak, melly nekem, mint tudja, sohasem volt legerősebb oldalam, s hogy ez igy történt, roppant és elvitázhatlan érdeme Ölvödi Laczinak, a legkitünőbb czimbalmosok legszerényebbikének. Csermák, Bihari, Lavota darabjai, s azok a szivetjáró ős magyar hangok szerencsésb és igazabb interpraetatiót Lacziénál aligha nyerhetnének; hálával és gyönyörrel emlékezem itt róla, nagyobbitsa ő is a magyar zene jeles hirdetőinek sorát, éltesse őt az Isten, s egyebet nem kérünk mint azt, hogy el ne vigyék tőlünk műutazni; majd gondját viseljük mi, csak maradjon meg szépen minálunk — bizony, bizony mondom, hogy ránk fér.

Valamint egyéb vidékein a magyar hazának, ugy itt is nagy indignatiót szült Liszt Ferencznek a magyar zenét illető merész állitása, s nem kevés meglepetéssel olvasám tegnapi tiltakozását (a M. Sajtóban), mellyben nehány homályos kpkodás után azt állitja, hogy az ő könyve még meg sem jelent; ejnye! ..... ejnye! már ez csakugyan furcsa vagy „különleges,” hogy dr. Tulipánnal ékesen fejezzem ki magamat. Kezemben volt a könyv, Simonffyd-magammal olvastam belőle olly dolgokat, mellyeknek századrésze is elég volna azon elkeseredettség előidézésére, melly minden magyart elfogott. — Vagy csak azt állitja Liszt, hogy „volume”-jének magyar forditása nem jelent meg? ... de uram! azért, hogy ön magyarlétére nem beszél magyarul, tudunk mi annyit francziául, hogy megérthessük, a mit zenénkről mondanak, sőt ha csuvasz nyelven irta volna könyvét — az illyen dolgokat mindig megérti az ember, s avval, hogy honfitársaira s szülőföldére különben minden szépet jót ráaggat, még nem ütheti el azon differentialis — negativ okoskodásokból, s ingadozó okadatolásokból kibetüzhető állitást: miszerint a magyarnak csakugyan nincs zenéje! — Kár, hogy az, kire olly büszkék valánk, ki olly szeretetreméltó, genialis s nemesérzelmü, illy könnyelmüen lisztezte be fényes nevét; ne is akarjon kimosakodni, mert abból csiriz lesz — a mi nem valami jól áll. Ugyan miért haragszunk mi azokra a nagyfejü sógorokra, kik a kutyafejü tatároktól származtatnak bennünket, csikóhussal jóltartanak s nyelvünket tót vagy turul eredetünek mondják?

Gróf Fáy, Ujfalussy, Szénffy stb. hallgatni fognak? ... csak mentől előbb czáfolják meg Lisztet a külföldi lapokban, intra muros még csak haragunni sem tudunk rá, legfőlebb nevetünk fonák, badar, fantasmagorikus, de daczára ennek szépen irt könyve felett.*

Én pedig ajánlom magamat a szerkesztő urnak s miután vadászni készülők, praetendálom, hogy nekem telhetőleg sok vadat kivánjon.

A viszontlátásig.

K. T.

Debreczeni hirek, september 5. E napokban Prielle Kornélia „Sorel Ágnes,” „Szegény ifju története” és „Chivry Diána” darabokban lépvén fel; élvezetes estéink voltak. Ohajtandó volna, ha azon darabok, mellyekben egyik, vagy másik vendég föllép, előre begyakoroltatnának, — különösen a Szegény ifju történetében látszott, hogy szinészeink a darabbal jó formán ismeretlenek valának, — de nem is lehet kivánni, hogy illy nagyobb műben rögtöni föllépésük kielégitő legyen. — Most László József van itt, sept. 3-án „Az élet szinfalai”- s tegnap a „Skót nemes”-ben mulattatott; nem látszik meg rajta az idő, sőt, kik rég nem láták őt, — jobbnak találják mint valaha; — kár még ez örök ifjunak istenhozzádot mondani a szinfalaknak! — Még „Eszter és Dávid,” ugy szintén a „Ház becsületé”-ben lépend fel; utána Egressyt s talán Tóth Józsefet várjuk. — Hát az uj szinház ügye hogy áll? kérdezik sokan; — nyugszik. Ott a lerombolt hely a piacz kellő közepén, ot várja, hogy épitsenek már reá valamit! — Azt a szinházi választmányt össze is lehetne már hivni ismét, — tegyünk egy lassu lépést a czél felé! — Már rajzunk van, egy kis tőkénk sem hiányzik, — a részvétet meg lehetne már kisérteni egyszer, mert még meg sem mérlegeltük magunkat s a vidéket, pedig nehány aláirási ivbe kerül az egész kisérlet.

A napokban Egyeken történt rablás miatt nehány bünös állt a rögtönbiróság törvényszéke előtt, — annyi ember, különösen némber érdekelte magát a kimenetelét, s a vétkesek ügye a rendes törvény utjára lőn utasitva; természetesen a publikum kiváncsisága nem volt kielégitve. Nem lőn alkalma a látványosság élvezésére. Ha rajtam állana, különösen a nők és gyermekek sokaságát eltiltanám az illy tárgyalástól, látnának dolgaik után; legalább megkiméltetnék a törvényszék a gyülevész-nép valódi ostromától. — (Ne bántsuk a nyilvánosságot, hanem hassunk a nőkre és gyermekekre, hogy ne járjanak illyn helyre. Szerk.) — A kereskedelmi vasárnapi iskola három osztálybeli növendékeinek augusztus 28-án délelőtt s délutáni óráiban tartatott meg nyilvános évi vizsgálata; a mennyire nyilvános vizsgálatból itélhetni, siker koronázta a tanitók fáradozásait. — Daczára annak, hogy igen sokan a koldus-perselynek házhozi hordásától ez évre magunkat megváltottuk, nem vagyunk mentek a koldusok naponkinti bezörgetéseitől, sőt mostanában apró gyermekek az utczán kisérgetnek sopánkodó kéregetéseikkel; nagyon jó volna, a kimondott koldulás megszüntetését tettleg is életbeléptetni, mert igy a megváltás jövő évre aligha sikerülend.

Nagy a mi bajunk az egyház főleányiskolájával; a kitüzött határidőre jelentkezettek közől egyetlenegy volt minősitve, hogy az iskola vezetője lehessen, s ez egy a kiszabott fizetést kevesellette. — Elhatároztatott ugyan már valahára, hogy ez iskola az azon czélra vásárolt Halmágyi-féle házba menjen, de a megszabott 840 forintból az iskola-vezető tartoznék segédtanitókat felvenni; szállás- és kosztra azonban növendéket magához nem vehet, mert félő, hogy ezekre kiválólag több gondot forditana, mint a bejárókra; tegnapi napon az egyhz 1000 ujftra emelte a fizetést, de a kosztadást s lakásrai felvételt most sem engedte meg, sem azt, hogy az iskolai s magán lakására kivántató helyiségeken felül levő szobák bérbe adathassanak. A bérbeadást a nagy többség elvetendőnek találta, de a kosztadásra igen sokan ugy vélekedtek, hogy ha a kivántató felügyelet meglesz, annak, hogy az iskolavezetőné koszt- és lakásra nehány leánykát fölvenne, nem lenne semmi hátrány azon növendékekre, kik a városból járnak az iskolába, s ugy legalább nem vétetnék el a mód és alkalom azon szüléktől, kik a vidéken laknak, hogy gyermekeiket biztos kezekre bizhassák. — Ezuttal azonban várnunk kell azon fennemlitett nőnek nyilatkozatáról, melly eldöntendi: vajjon ez évben képesek leendünk-e felállitani az annyira égető szükséggé vált ref. leány-főiskolát.

Imre Sándor a helybeli egyházhoz irt nyilatkozatánál fogva a tanárságot, mellyre a legközelebbi superint. gyülés alkalmával elválasztatott, elvállalta; — azonban körülményeinél fogva csak a jövő év tavaszán foglalhatja el tanári székét.

#