REGULY ANTAL
Nehány nap mulva épen egy éve lesz, hogy Reguly Antalt eltemettük. Bánatos szivvel állottuk körül a koporsót, melly hült tetemeit takará az alig 40 évet ért deli férfiunak, ki, míg élt, átalános tiszteletenek és szeretetnek tárgya volt. Benne a komoly tudományos törekvés s a világban jártas társalgó simasága ritka szerencsés öszhangban egyesült. Bár testi szenvedések gyakran zavarák kedélye hangulatát: egyike volt ő azon szeretreméltó egyéneknek, kik kitüzött nemes czéljok által lelkesitve, csupán ennek élni látszanak ugyan, de részint szerénységök nem engedi, hogy minden figyelmet önmaguk számára vegyenek igénybe, részint miveltségi jellemök hozza magával, hogy a köz és mások ügyei iránt mindig kellő érdekkel viseltessenek. – Mennyi sok munka és fáradság pusztult el eredmény nélkül, s mennyi szép reményt vesztett a haza és irodalom Reguly halála által, tanusitani fogja e rövid visszapillantás, mellyet a boldogult pályájának szentelünk.
Reguly Antal, midőn meghalt, a m. Akademia levelező tagja s egyetemi alkönyvtárnok volt. Mielőtt ez állomásokat elérte, már nagy hire volt Európában az „északi derék magyar utazónak.” Nemzetünk eredetét, ősi lakhelyét, mellynek nyomait korábban Kőrösi Csoma Sándor délkeleten kereste, Reguly a távol észak-kelet vidékein vélte feltalálhatni. E vágy, ez ohajtás csaknem olly régi, mint a nemzet európai élete, – csoda-e, ha olly tűzlelkü ifju, mint a minő Reguly volt, szintén felvillanyozva érzé lelkét ama gondolat által?
Bár az erő s idő se hiányzott volna a szép vágyakhoz a nagy czél elérésére!
Született Zirczen Veszprémmegyében, hol atyja az ottani apátság ügyésze volt. Ez fiának gondos neveltetésére mindent elkövetett; a hazai történetet különösen szerette a fiu s az akkor épen a távolt világrészbe vándorolt Körösi Csoma neve és merész vállalata rendkivüli hatással volt rá. Iskoláit Győrött s a pesti egyetemben végezte, hol mindig a kitünők között volt. Elvégezvén a törvénytudományi folyamot, a 22 éves ifju 1839-ben elindult világot látni. Czélja ekkor csak az volt, hogy Nemetországot járja meg, későbbi nagy vállalata, nemzetünk ősnyomai fölkeresésének vágya csak a külföldön fogamzott meg lelkében. Hamburgba érvén, itt, az északi tenger közelében, ellenállhatlan vágy kezdte vonzani a regényesen sötét ősregék hazája, Skandinávia felé. Kielben gőzhajóra ült s Koppenhágába, onnét pedig Stokholmba érkezett, hol a királyi könyvtár látogatása s Aruidson könyvtárnok ismeretsége elhatározó befolyással birt jövendőjére.
Kérjük az olvasót, hogy Reguly vándorlásainak kellő megértése végett északi Európa földabroszát vegye kezébe. A nevezett helyen és befolyás következtében történt, hogy a 22 éves ifju az előtte már régen pengetett finn-magyar kérdés, vagyis annak megfejtését, mennyire igaz a két nép nyelvének atyafisága? tüzte ki élete feladatául. Annak idejében magunk is azok közé tartoztunk, kik lelkesedve fogadták ez elhatározás első hirét, s most, az eredmény látásánál önkéntelenül emelkedik ki lelkünkből azon ohajtás, bár érettebb korban, nagyobb tudományos előkészület alapján szánta volna el magát Regusz e nagy lépésre!
REGULY ANTAL
Már 1839 ki nov. 8-án Aboban finn földre lépett. Megtanulván a svéd nyelvet, fiatalsága egész hevével fordult a finn néptörzsek régiségei, története, nyelve s irodalma körüli tanulmányokhoz. 1840. tavaszán mélyen behatolt a finn föld belsejébe, s hosszasabban időzött egy finn faluban, egy paraszt kunyhóban, hol finn hangnál egyebet nem hallott s a néppel együtt élve tanulta meg a finn nyelvet. Midőn a Helsingforsi tudós társaság tagjává választotta, e kitüntetést már finn nyelvü levélben köszönte meg. – Majus végén tovább ment észak felé Karéliába s átlépett a lapp földre. Kezdte tanulni a lapp nyelvet, helyismereti tanulmányokat tett; a nagyhirü tudós, Laestadius lelkész, kinél Reguly lakott, bevezette a lapp hitregetanba s közlé vele kéziratait. – Augusztus hónapot Kemiben, a tudós Castrénnél töltötte. Most már kimeritő utazási tervet készitett, de pénzerejének csekélysége miatt végre nem hajtahha. – Felsőbb társas körökben, a hol megjelent, mindenütt kitüntetéssel fogadták a magyar utazót, midőn 1841. elején visszatért Helsingforsba, hol majus végeig mulatott, s átalános csodálatot gerjesztett a fenn és lapp nyelvekben jártassága által. Ezután a finn tengeröblön keresztül Sz. Pétervárra utazott, hogy itt a keleti finn néptörzsek meglátogatására illően elkészülhessen.
Hát itthon gondoltak-e a távolban a hazáért fáradozó, nélkülöző ifjura? Lassankint itt is hire futott nemes vállalatának s megkezdődtek a mozgalmak az ő czéljainak siettetésére. A m. Akademia, csekély pénzerejéhez képest, némi pénzsegedelmet s megbizásokat küldött Regulynak, kit ezalatt a sz. pétervári tudományos nevezetességek egyenkint kitünő szivességgel láttak; a magyar születésü öreg Balugyánszky orosz államtanácsos házában pedig valódi vendégszerető magyar fogadtatásra talált. – Ismét komoly erőfeszitéssel állt neki tanulmányainak. Az orosz nyelven kívűl a keleti finn (szirjén, mordvin, cseremisz, csuvasz) nyelveket tanulta, s azokon kívűl a törököt is, összekötve történelmi s földirati tanulmányokkal.
Az akademiai bár csekély segedelem s különösen az Akademia elnökének ajánlólevele nagy erkölcsi hatással volt nemes törekvéseire. E tájban irta első jelentését az Akademiához, melly 1842. majusán érkezett Pestre, s annyira figyelmet gerjesztett, hogy az Akademia, utazása összes költségeinek elvállalását ajánlotta asz igazgatóságnak, mit azonban a pénztár állapota ismét nem engedett.
Nélkülözött, fáradozott s áldozott tehát továbbra is. Hozzájárult, hogy erőfeszitéssel üzött tanulmányai megtörték erejét s aggasztó betegségbe esett. Midőn felgyógyult, Pétervárott a legtekintélyesb helyekről legnagyobb pártolásban részesült, s ennek folytán a császári udvarnál is be lőn mutatva. Azon ponton volt már, hogy orosz segélylyel látogassa meg a keleti finneket. De jókor jött a segitség, melly helyzetének nehézségét eloszlatta. A m. Akademia 1842-i nagygyülésén hathatós pártfogásra talált s innen 1000 pft. rendeltetett úti költségei pótlására. A következő évben lőn az Akademia tagjává is választva.
Még 1843. oktober elején inult el Pétervárról második vagyis uralszibériai utazására. Moszkván és Novgorodon át, a Volgán lefelé 3 hét mulva érkezett Kazánba, honnan 2 hét mulva ismét tovább folytatta utját a votyák és baskir népfaj közé. December elején átkelt az Ural hegységen s az oroszok urali telepein tanulmányozta a keleti finnek szokásait, viszonyait s egy vogul szótárt is irt össze s halmozta rakásra később feldolgozandó anyagait. Mártius közepén ért Tobolszkba.
Azonban utazásának fénypontja innen folytatott északi fölfedezési utja volt. 1844. nyarától kezdve olly nélkülözéseket türt, olly veszélyekkel küzdött, mellyeket csak olly ember bir, a kit nagy eszme iránti lelkesedés vezérel. Járt az északi vogulok és irámszarvasok azon ismeretlen hazájában, mellyet müvelt utazó még soha meg nem látogatott. A voguloktól átment az osztyákokhoz s 1845. septemberben érkezett ezek főhelyére, az Obi tartományba; innen hosszas vándorlás után a vadász és halász törzsek közt, Berezovba ért, honnan pétervári levelek folytán kénytelen volt Kazánba visszaindulni. A merre járt, a vadfajok megkedvelték, s ivekkel, tegzekkel, nyilakkal ajándékozták meg. Ezután Kazánból a cseremisz és csuvasz nyelvek tanulmányozása végett a rajfai kolostorba költözött. Egészsége megromlott, haja elhullott, de szelleme, kitartása nem hanyatlott.
A m. Akademia ezalatt itthonn ismét aláirást nyitott a bátor utazó segélyezésére, a mi mintegy 1400 pftot jövedelmezett, s uj kötelességeket rótt reá. Fölhivatott, hogy a volgai finnek kibuvárlását még a mordvinok és csuvaszok meglátogatásával egészitse ki. A további költségeket a „Reguly-album” jövedelme pótolta, melylyet ezalatt itthonn Toldy Ferencz adott ki 1845-ben olly czélból, hogy utazónknak elég költsége jusson, a gyüjtött anyagokat feldolgozni s haza utazni. (E könyvet ajánljuk mindazoknak, kiket a finn-magyar kérdés és Reguly utazásainak feladata s részletei közelebbről érdekelnek.) Utazónk lelkiismeretesen járt el a reá bizottakban s hanyatló egészsége daczára halomra gyüjté az ismereteket, a finn ág csaknem valamennyi törzseivel közvetlen érintkezésbe jött. Ez utóbbi 3 évi terhes utazás után ismét visszatért kincseivel Sz. Pétervárra, hol nyilt karokkal fogadták érdemeit méltányló barátai. Utazása eredményeinek feldolgozását itt kezdte meg s a 180 geogr. mérföldre terjedő északi Uralvidék földabroszát nagy fáradsággal ki is dolgozta. E munkája 1847-ben készült el s olly roppant mű, melly, az orosz tudósok bevallása szerint, nem egyes embernek, hanem egy egész utazó tarsaságnak is becsületére válnék.
Reguly az orosz pártfogás iránti hálájának ezen lerovása után 1847. február elején elhagyta Pétervárt s hazafelé vezető utjában, egészsége helyreállitása végett Gräfenbergbe utazott; innen jött haza rövid látogatásra azon év septemberében. Novemberben, miután Bécsben a fels. udvar által is kegyesen fogadtatott, Berlinbe ment, hogy ott megujult erővel roppant munkái rendezéséhez fogjon. Azonban megfeszitett munkássága visszahozta testi bajait; nemsokára visszatért hazánkba. 1848. juniusban a m. kir. közoktatási miniszterium a pesti egyetemi könyvtár első őreül nevezte ki s ez állomáson 1850-ben ujra megerősittetett.
Az Akademia nagy részvéttel s méltánylattal fogadta egyik 1847-ik népes gyülésében Toldy Ferencz áttekintő értesitését Reguly utazásairól, melly alkalommal ennek magával hozott nagybecsü népismei gyüjteménye is be lőn mutatva, melly jelenelg a n. Muzeumban őriztetik.
Fájdalommal kell bevallanunk, hogy ez eddigelé Réguly hosszas, fáradságos utazásainak fő, – csaknem egyedüli eredménye. A vád e miatt nem az elhunytat illetheti, kinek ez ügy iránti szent lelkesedése utolsó perczig nem szünt meg, de lelki erejét megtöré a test gyarlósága. Reguly csaknem folytonos gyengélkedésben tölté a közelebb lefolyt éveket s testi bajai mindanyiszor elriaszták iróasztalától, hova számtalanszor ült le, rendezni gyüjtött anyaghalmazát. De azért a legszebb remények lebegtek mindig az ő és barátai szeme előtt; tőle vártuk mindnyájan ama sok balitélet elosztatását, melly a finn-magyar kérdést még tudósaink nagy részének szemében is boritja. Veszélyes betegnek az utóbbi időkben a feltünőleg vidor kinézésü, deli termetü, ruganyos járásu férfiut nem tartottuk, és sokáig nem akartunk hinni ama szomoru hirnek, hogy mult évi aug. 23-án egy rögtöni vérömlés véget vetett e reményekben gazdag, nemes törekvésü, fiatal életnek. S mégis ugy volt, – őt is elkisértük oda, hol annyi szép álomképünk hamvad…
Menjünk ki sirjához, s tanuljunk tőle, ha nem is eredményt kivivni, de lelkesedni, s nemes eszméknek élni utolsó leheletünkig! *)