Fátyol Károly bandája.

Fátyol Károly zenebandája.

Hazánk majd minden előbbkelő vidékén vannak nevezetes czigánybandáink, mellyek a magyar nótát velük született sajátágos ösztönnél és hivatásnál fogva jelesül huzzák.

De mégis van egy zenész Magyarországon, kihez, a magyar nóta előadását illetőleg, nem hasonlithatunk senkit, ki művészetében páratlan, kitől megvárjuk, hogy a magyar zeneművészet eszméjét óvja és megtartsa azon reátámadó tisztátalan irány ellen, mellynek az ujabb nemzedékből alig bir egy-két emberünk ellenállni.

E zenész nem más, mint Fátyol Károly, a bűbájos magyar gordonkás, ki ha sovány markába fogja hangszerét, nála a zenei gondolat jobban kezd kihangzani, mint másnál; mintha megérczesednék; s midőn már vége a dallamnak, annak hatása utánhangzik a kedélyben azon tul is, mint az elhuzott harang, s folytatja magát, mint illat a rózsa életét.

Fátyol született N.-Károlyban 1830-ik évben, s mint kis bőgős, 8 évig volt Bunkó Antal bandájában. Itt akadt, mint porszem közt gyémántra, egy szatmármegyei birtokos műbarát Fátyolra, itt ismerte fel az egyszerű kis bőgősben azon ritka tehetséget, melly később – mint a következés már eddig is mutatja – annyira meglepte a magyar zene barátait. Ő vette ki a bandából és pártfogolása által jóformán oldala mellett képződött a genialis magyar gordonkás azzá, a mi. E művészetpártoló férfiu, Ujfalussy György ur, egyik derék tagja azon Ujfalussy csaldnak, melly a magyar zene iránti szeretetben régibb idő óta annyira kitünt. Ő mutatta be Fátyolt egy-két év előtt nehány pesti műértő körben, minek következése az lőn, hogy a nemzeti szinpad is megnyilt előtte, hol igen nagy tetszéssel lépett föl nehányszor a mult télen. S méltán.

Mert Fátyol Károly, ki korunk legeredetibb magyar zenészei egyikének mondható, és technikai tekintetben is versenyezhetne bármellyik virtuózzal, nem abban keresi művészetének fényoldalát, hogy mesterkélt és előadási nehézségekkel egybekötött darabokkal hasson, de használja a legkerekebb formát, az igazi magyar jellemhez illő tiszta, átlátszó előadást, mellyben nyugodni látszik a belévetett zenei eszme, a magára hagyott költői szépség, mint kristályviz fenekén a fényes tárgy. Elvárja az alkalmat, más szóval a kedély hangulatát, midőn osztán fokozott tüzzel játszik, s minél többször hallja az ember, annál jobban tetszik játéka, annál inkább megkedveljük modorát. Van játékában valami ünnepélyesség, melly kizár minden dagályt, minden áradozást; játéka tiszta érzést tanusit és szivhez szól. Föllépése szerény és megnyerő.

Ezek Fátyolnak főismertető jegyei. Ez hatja meg a magyar embert is legjobban, ki, mint folyvást tapasztaljuk, olly igen szereti Fátyol játékát hallgatni, és mellette lelkesülni vagy elmerengeni.

Mióta Csermák, Lavotta, Bihari letüntek, nem volt olly gyakorlati zenészünk, mint Fátyol Károly, ki ugy meg tudja teremteni a legegyszerübb magyar nótát, olly életet leheljen a különben rideg népdalba is.

Igen nemes és hálás feladat volna, Fátyol jó tulajdonait fiatalabb zenészeinkbe oltani. E végett indult mult tavaszszal a lelkes Simonffy Kálmán egy nagyobb körutra vele, a jeles Pecsenyánszky Jánossal együtt; egyesültek, hogy terjeszszék a valódi magyar zenét. Eddig bejárták az ország nagy részét s a mint vidéki tudósitásokból tudjuk, mindenütt szives fogadtatásra, elismerésre találtak. Simonffy Kálmán meg van győződve, hogy ő ott, hol Fátyol megjelent s még meg fog jelenni, s midőn geniusza jó kedvében van, és teljes erejében nyilatkozik: irányadólag, fejlesztőleg fog hatni az ifju művészi jelöltekre. Az emberek érzékeit a magyar zene felfogására idomitani, nemesiteni fogja; sőt csinálni fog érzéket ott, a hol nincs. És igy műértelmiséget terjesztvén: fogékonyakká képezi a lelkeket olly gyönyörökre, mellyek, mert szellemiek: legméltóbbak az emberhez.

Társai Arany Pista (brácsos), Dula Jóska (kontrás), annyira értik Fátyolnak változatos játékát, és ugy tudják kisérni szabad röptü magyaros phantasiáját, hogy vele mintegy összeolvadva látszanak lenni, ugy hogy ha hármukat halljik, a legmagyarosabb zene mellet, egyszersmind a legtisztábbat is élvezzük.

Legközelebb, mint halljuk, Erdélybe szándékoznak.