Vidats István.

VIDATS ISTVÁN.

A háboru zajának rögtöni elnémulása után, az aratás és gabonatakaritás békés napjaiban alig választhattunk volna hazánk polgárai közől alkalomszerübb, érdekesebb képet azon férfiuénál, kinek nevét egész Magyarországban minden földmives, mondhatni minden béresgyerek ismeri; a ki szintén tüzzel vassal szerezte ugyan jól megérdemlett hirnevét, mint a sokat emlegetett hadvezérek; de nem ott, hol a hlál ara: hanem azon mezőn, mellyet minél szorgalmasabban, és ügyesebben mivel egy-egy nép, annál biztosabban remélheti az ország összes lakossága: hogy megadja neki Isten „az ő mindennapi kenyerét,” s a mi ezzel együtt jár, a szellemi erőt is.

Vidats István, hazánk okszerü mezei gazdaságának történetében elvitázhatlan érdemeket szerzett, mint ollyan derék iparos polgár, a kit méltán megillet e czim: „a magyar gazdasági gépészet apja;” mert ő előtte egész Magyarországban sehol sem volt ollyan gazdasági gépgyár, melly gyártmányai által országos hirre tudott volna szert tenni, s a gazdasági gépek és tökéletesitett eszközök használását olly átalánossá birta volna tenni, mint ez Vidats Istvánnak sikerült, főkép országos hirre kapott s közelismerésben részesült ekéje által, mellyet a magyar iparegyesület annak idejében, a biráló szakválasztmány előterjesztése következtében, nemcsak arany éremmel tüntetett ki, de ünnepélyesen meg is keresztelé Vidats-ekének, igy biztositván a derék polgárnak olly emléket, mellyből minél több kopik el évenkint, annál bizonyosabb annak tartós maradandósága. – De nem levén itt feladatunk a virágzó Vidats-gyár termékeit ismertetni, mellyekből ugy is már többet ismer a közönség e lap utján* – ezuttal foglalkozzunk kissé magával a mesterrel. – Vidats István sem nagy vagyont, sem hirnevet nem örökölt; de természettől nyert éles felfogásu, találékony, fürge eszét vas szorgalommal, fáradhatlan iparkodással és folytonos tanulással tudta sikeresen párositani. – Örökké fürkésző, nyugtalan tudvágyának jeleit Vidats már gyermek korában adta; ezen sajátsága nélkül aligha válhatott volna ollyan hirneves emberré a maga nemében, aminőnek, kivált hazánk gazda-közönsége ismeri. Példája ösztönzésül szolgálhat sok derék, a természet által szép lelki testi tehetségekkel, munkakedvvel megáldott magyar ifjunak; kinek tetterejét, buzgalmát sokszor meglankasztja a jövőjük feletti elcsüggedés, mert nem látják azt tetemes tőke, jelentékeny vagyon által biztositva.

Vidats István 1802-ben született Kalocsán. Atyja ottani szabómester volt; tűz, viz, devalvatio, s a franczia háboru által sokszorosan kárositott meglehetős szegény állapotban. Itt történt Istvánunkkal még ugyancsak kis Pista korában, hogy nagyobb testvéreivel együtt baltával kelle a lenföldön rögöket zuznia, melly nehéz munkája közben, midőn azt hallá egy arra menőtől, hogy: jaj be rosz ekéje volt annak a parasztnak, a ki ezt a csunya szántást tette, ő azzal felelt, hogy majd jobbat csinál ő, ha nagy lesz.

Ki hitte volna akkor, hogy a mit agyermek mintegy öntudatlanul mondott, később csakugyan be fog teljesedni!

Utóbb Szegedre adta őt atyja lakatosmesterséget tanulni, a hol szorgalmasan látogatta az iparos tenulók vasárnapi iskoláját is. – Volt ezen iskolának egy igen derék rajztanára, a kegyesrend tagja, Illés, a ki gondosan kiszemelte a tehetségesebb és szorgalmasabb fiukat, s ügyességökhöz képest mindenféle gép- és tetőmintákat, és sokféle más eszközt kézittetett velök azon kézi muzeum számára, mellyet tanitás közben használt. Ezen kitüntetésben Vidats is részesült.

Öt évre terjedő vandorlási idejének nagyobb részét Bécsben töltötte, hol akkor még csak egy gazdasági és két más gépész volt. Itt is szorgalmasan látogatta az iparosok számára vasárnapokonkint tartott reáltani előadásokat. – Visszakerülvén hazájába, B.-Komlóson telepedett le, s csakhamar hirre kapott leginkább azáltal, hogy a legkülönnemübb munkákat, a mikkel megbizták, a várakozáson tul pontosan készitette el; igy például a vidéken több községnek, mint Lovrinnak jó toronyórát is csinált.

Mint ollyan ember, a ki gyermekkorától fogva szeretett okulni, 1830-ban megszerezte magának gróf széchenyi István hires munkáját, a „Hitelt,” melly akkor időben olly igen felvillanyozta az egész országot, s mondhatni, ez adta neki az első ösztönzést arra, hogy földeink jobb mivelését a jobb ekék terjesztése, szaporitása áltl iparkodjék ő is a maga részéről előmozditani.

Most már közkedvességre s országos hirre kapott földmives eszközét, az ekét, eleinte megbizás után egyszerüen utánozva csinálta a Zugmayer-félék szerint az ottani Nákó uradalom számár, mellyek annyira kielégitők voltak, hogy a „komlósi lakatos” csakhamar számos megbizást kapott mindenfelől a környékről, mert a szomszéd falukból rövid idő alatt a szomszéd vármegyékbe vitték a jó munka hirét.

A szaporodó megbizásoknak és Vidats természetes hajlamának a gépészethez az lett eredménye, hogy évről évre nagyobb kiterjedésben látott nemcsak az ekék, de más mindenféle gazdasági eszköz gyártásához, s már egészen gépészszé átalakulva, feljött Pestre 1842-ben, s itt állandóan meg is telepedett.

A mint határozottan a gazdasági gépészet terére lépett, a mellett, hogy mindenféle gazdasági ezköz készitésére vállalkozott, – legszenvedélyesebb gondot forditott az eke kitanulására, melylyel annyira is haladt czélszerü módositásai következtében, hogy már 1844-ben több tekintélyes magyar gazda az ő ekéjét mondta a legjobbnak, 1846-ban pedig, mint fentebb emlitettük, a nagy iparműkiállitáskor gépgyártmányaira s különösen ekéjére megkapta az arany érmet. – Ugyanakkor nevezte el az iparegyesület ünnepélyesen az ő általa szerkesztett és gyártott, s azóta hazánkban mindenfelé utánzott ekét Vidats-ekének; melly kitüntetés fölért az arany éremmel; de sőt még annál is nagyobb belbecscsel s nyomatékkal birt. – Vidats azon sjátságos viszonyba jutott a hazai gazdasági iparral, hogy amint az okszerü gazdálkodási kedv terjedt Magyarországon, a szerint növekedett az ő üzlete is, s megforditva: minél bővebb aratással fizetett Vidats-ekéi után a barázda, annál jobban lábra kapott országszerte a jeles földmivelő eszközök utáni vágy is; melly nem állapodott meg csupán a szántóvető eszközöknél, hanem a kukoricza-morzsoló-, szecska-, répavágó-, zuzó-, daráló- stb. gépeken s mindenféle rostákon kivül elhaladt egész a cséplőgépekig és műmalmokig.

Vidats üzlete már 1852-ben olly kiterjedésü lett, hogy előbb bérbe, azután örökül vett egy vasöntőgyárat; azzal átellenben nagy telket szerzett, hol most raktárai vannak, s az öntöde telkén akkora emeletes gyárat épitett, melly rendesen mintegy 100 munkást foglalkoztat, és két annyinál is többnek volna képes munkát adni.

Mult évben ezen szép gyárintézetet átadta Jankó Vinczének és legidősebb fiának Jánosnak, kik még két ifjabb fiával, Istvánnal és Józseffel folytaták az üzletet, mig atyjok rongált egészsége helyreállitása végett egy időre viszavonult a fárasztó foglalkozástól. ez után pedig nehány hónapot hazánk határain kivül utazott, különösen a vasgyártás körül tett legujabb előmenetelek tanulmányozása végett, s most ujult erővel, jó egészségben, s eddigi szép ismereteit uj tapasztalatokkal gazdagitva, ismét helyt áll gyárában, mellynek minden kalapácsa gyorsabban mozog, ha közel érzi maga körül azt a mestert, a ki az udvaron beszélgetve megmegcsóválja fejét, mert a félig földalatti műhelyek valamellyikéből egy kalapácsütései elárulák a legényt, hogy nem jól dolgozik.

Ezen rövid ismertetés után még hosszu vidám életet kivánunk a hazafias lelkületü, erélyes, vállalkozó, ügyes mesternek.

=