A montebellói csata (majus 20-án).

Ez ütközetről a „Pol. Ujd.” 22. számában közöltük már mind az osztrák, mind a franczia hivatalos tudósitást; a mit még e helyen részletesebben elmondunk, szolgáljon az képünk magyarázatául.


A montebellói csata majus 20-án.

Mint gr. Gyulai táborszernagy az 5-ik hadtest parancsnokának gr. Stadion altábornagynak parancsot adott, hogy május 20-án a Pó jobb partján erős kémszemlét tegyen, ez utóbbi azt a kitüzött időben Voghera felé megkezdette.

E czélra már május 19. és 20. közti éjjelen az 5-ik hadtest három dandár Pálvián keresztül utnak indult a vaccarizzai hidfő felé, mellyet a 8-ik hadtest Boér-dandára megszállvat tartott. Urban altábornagy, ki ezen hidfő és Broni közt állt, szintén parancsot kapott, hogy ezen expeditióban a 9-ik hadtest egy dandárával és saját tartalék-hadosztályával részt vegyen, s ezen okból az 5-ik hadtest parancsnoksága alá rendeltetett.

Egészben véve gr. Stadion a Paumgarten-hadosztály (Gaál-Bils- és Hesseni-nagyherczeg-dandárok) felett az 5-ik hadtestből, a 9-ik hadtest Braum-dandára felett, s a Boer-dandár két zászlóalja felett a 8-ik hadtestből, valamint a piacenzai helyőrség (Hesz-ezred) csapatai által kiegészitett Sahaaffgotsche-dandár fölött rendelkezett. Az ütközetbe bocsátkozott osztrák sereg kerek számmal mintegy 13–15 ezer emberből állt.

A hidfölötti előnyomulás május 20. reggel kezdődött. A főuton Urban altábornagy Casteggio ellen nyomult előre. A sikságon követte őt Paumgarten altábornagy a Bils-dandárral Casatina ellen, a Gaál-dandárral Robecco ellen. A tartaléksereg és a tüzérség Barbianellonál állt.

A hidfölötti előnyomulás május 20. reggel kezdődött. A főuton Urban altábornagy Casteggio ellen nyomult előre. A sikságon követte őt Paumgarten altábornagy a Bils-dandáral Casatina ellen, a Gaál-dandárral Robecco ellen. A tartaléksereg és a tüzérség Barbianellonál állt. A Hessen-nagyherczeg dandárából álló jobbszárny Branduzzónak vette utját. E csapatok felállitása d. e. 11 órakor lett befejezve, s a támadás déltájban volt megkezdendő.

A franczia előörsök a montebellói uton, a szárd lovasságéi pedig a helység mellett voltak felállitva. Baraguay d”Hilliers tábornagy hadteste, melly az osztrák támadásnak legelől volt kitéve, meglehetősen szétszórva volt, ugy hogy csak a legnagyobb erőfeszitésekkel sikerült később a Forey-hadtest első osztályának elegendő számu csapatokat öszpontositani. Mint minden illyes alkalommal, ugy most is eleinte a támadók voltak előnyben, miután tulsulylyal birtak. Lassankint azonban a szövetségesek annyi erősitést nyertek, hogy végre az osztrákok nevezetes kisebbségben voltak kénytelenek ellenök harczolni. Franczia részről ez alkalommal Forey tábornok vezényelt, kinek egész hadosztálya nemsokára résztvett a harczban.

A szövetségesek ereje kezdetben csak nehány ezerből állt; azonban a harcz vége felé annyi erősitést nyertek, hogy az osztrákokat jóval tulszárnyalák. Az osztrákok visszavonulásakor állitólag Baraguay d’Hilliers egész hadteste (30–40 ezer) részint tűzben, részint a csatatér közelében volt. A szárdok részéről leginkább csak a lovasság (egy ezred Sonnaz tábornok alatt) vett részt a cstábn. Ehhez később jelentékeny számu gyalogság is csatlakozott.

Az osztrák sereg törekvése oda ment ki, hogy Urban altábornagy Casteggiót és Montebellót elfoglalja, hogy igy tágasabb alapot nyerjenek Voghera fenyegetésére, s hogy az ellent összes ereje kifejtésére kényszeritsék. Gaál vezérőrnagy hadteste tartalékkép követte Urban altábornagyot.

Délben kezdték meg az osztrákok a támadást, melly az ellenséget egészen váratlanul lepte meg. Urban elüzte Montebelloból a szárd lovasság előörseit, aztán tovább nyomult Genestrello felé, s bár az első franczia csapatok ekkor már ide megérkeztek s vitézül ellentálltak, azt elfoglalta. A francziák e helyen jelentékeny veszteséget szenvedtek, s valóban nagy szükségök volt az érkezett segédcsapatokra.

Forey tábornok d. u. fél egykor első értesült az osztrákok előnyomulása s a szárd lovasság visszavonulásáról. Tüstént sietett tehát a harcz színhelyére a 74-ik ezred két zászlóaljával. Ezalatt hadosztályának többi csapatai harczkész állapotba helyeztettek, s két ágyuüteg előre indult. A Fossagazzo hidjánál, melly előörseinek legvégső állomása volt, Forey egy szakasz tüzérséget s a 34-ik ezred két zászlóalját állitotta fel. Csatarendét a nevezett pataknál fejté ki.

E közben az osztrákok Genestrellóig nyomultak s azt bevették. Forey a 74-ik ezred két zászlóaljának egyikét a cascina-nuovai ut fedezésére állítá fel, mialatt a másik jobbra a 84-ik ezred erősitésére sietett, melly a La Madura magaslaton állt. – Nemsokára ezután a harcz átalánossá vált. Az osztrák erős oszlopok által támogatva előnyomulnak; az ágyutüzelés erősbül.

A folyvást érkező erősitések végre olly állapotba helyezék Foreyt, hogy támadólag léphetett föl. Most serege jobbszárnyát előre parancsolja, melly az osztrákok gyengébb balszárnyát visszanyomá. Ezek a franczia balszárnyra törtek, melly ellen egyideig előnyösen működtek, mig végre a nagyobb számu ellenség e ponton is legyzőzé vitézségüket. Az azonban csak a szárd lovasság több siekeretlen támadása után történt.

A francziák jobbszárnya egész Genestrellóig folytonosan nyomult előre. Itt a tulszárnyaltatás által egyre fenyegetett osztrákok a legmakacsabban védelmezték magukat. A most már egyenetlenné vált harcz ez utóbbiak visszavonulásával végződött.

Forey csapatait most oszlopokban nyomultatá előre Montebello megtámadására. A 17. vadász-zászlóalj, a fokozatosan felállitott 74. és 84. ezred által támogatva, rohamot intézett a helység déli része ellen, hol az osztrákok el valának sánczolva.

Montebellót az osztrákok hosszabb ideig vitézül védelmezték. A francziáknak itt jelentékeny veszteségök lehetett. Kar kar ellen küzdött; minden házat külön-külön rohammal kellett elfoglalni.

A montebellói temető volt e véres harczban az osztrákok utolsó positiója. A franczia tábornokok kénytelenek voltak leszállni lovaikról, hogy csapataik élére álljanak; e körülmény eléggé tanusitja, milly nehéz feladat volt, az osztrákokat onnan kiüzni. Beuret dandártábornok is itt esett el Forey oldala mellett. Végre a harcz mérlege a francziák részére sülyedt alá. Az osztrákok Casteggio felé visszavonultak, s éjjel a hidfőn áthaladva 21-én reggel ismét a Po bal partján álltak.

A harcz este 7 órakor szünt meg.

Ugyanakkor, midőn a genestrellói és montebellói harcz folyt, Calcabbio és Casone de Lausi mellett is történtek apró csatározások.

Az osztrákok részéről a Genestrello melletti harczban résztvettek: a harmadik vadász-zászlóalj, a harmadik Dom Miguel-zászlóalj, két Roszbach zászlóalj és a Hesz granátos-zászlóalj, két hatfontos és négy tizenkétfontos ágyu, s egy osztály Haller-huszár, – összesen mintegy 6000 ember; Montebellónál: 2 1/2 század Roszbach, a granátos-ezred első zászlóalja, a Hesz-gyalogezred második zászlóalja, két zászlóalj a főherczeg Károly-gyalogezredből, a liccai határőr-zászlóalj, egy skadron a Haller-huszárokból, négy hatfontos és két tizenkétfontos ágyu, – mindössze egy 8000 ember. Legerősebb volt a harcz, s igy a veszteség is, Montebellónál.

Az osztrákok vesztesége hivatalos jelentés szerint: halottakban 298 ember és 10 ló, sebesültekben 718 ember és 20 ló, ezenkivül 283 ember hiányzik. A francziák veszteségét Forey hivatalos jelentésében megközelitve 600–700 emberre teszi.

Ezen ütközet mind a győztes, mind a maggyőzött félnek becsületére válik, mert mindkét rész egyaránt vitézül harczolt. A franczia gyalogság igen jól lőtt; e dicséret azonban nem illeti egészen a tüzérséget, melly hires vontcsövü ágyuival többnyire messzebb lőtt, mint kellett volna. de az osztrák gyalogság is jelesen viselte magát. Az ellenség lovassága ellen többször intézett rohamot szuronyszegezve. A vadászok jeles lövéseikkel az ellenség becsülését is kivitták maguknak. Különösen a tiszteket szerették czélba venni. Az osztrák lovasság is igen jól forgatta magát.

Végül legyen szabad kivonatilag közölnünk egy tekintélyes angol lap levelezőjének e tárgyróli tudósitását, a mennyiben olly részletek fordulnak benne elő, mik jelen leirásunkban nem foglaltatnak.

Már csütörtökön (tehát az ütközet előtti napon) tudva volt a franczia főhadiszálláson, irja e levelező, hogy az osztrákok támadásra készülnek; azonban a dolognak sem a közönség, sem a fenyegetett ellen, ugy látszik, nem tulajdonitot semmi fontosságot.

A támadást megelőző éjjel állitólag Baraguay d’Hilliers egy hadsegéde fölkelté a császárt azon jelentéssel, hogy az osztrákok reggelre támadást várnak. A császárt e hir, ugy látszik, nem igen lepte meg, legalább ez tünik ki állitólagos válaszából, melly ennyiből állt: „Más ujság nincs? E miatt kár volt az embert fölverni álmából.” A császár másnap korán elhagyta ágyát, s kiséretével kilovagolt, a marengói hires csatamezőt megtekintendő.

E közben Baraguay tábornagy hat piemonti lovas századot (franczia lovassággal nem rendelkezhetvén) kémszemlére kiküldőtt azon parancscsal, hogy az osztrákok előnyomulását, a mennyiben lehetséges, megakadályozni igyekezzenek. Forey tábornok pedig ezzel egy időben parancsot kapott hadosztályát fegyver alá szólitani, mellynek megtörténtével rögtön el i indult Montebello és Valeggio felé; azonban részind a rosz utak, részint az ezredek egymástóli nagy távolsága miatt, egyelőre csapán a Fertusart által vezényelt 57. vadászzászlóalj-jal és a 74. és 84. gyalogezreddel, Beuret tábornok alatt, nyomulhatott előre. A 90. és 98. ezred csak később követheté őt, valamint Vinoy tbk. hadosztálya is, melly Cantalupe és Mezzano Corte mellett állván, szintén parancsot kapott Forey támogatására.

A piemonti lovasság, melly Casteggiót megszállta, az osztrákoktól visszaüzetett. Montebellót is kénytelenek voltak a francziak két órai véres harcz után elhagyni, de épen e perczben erősitést nyervén, azt ujra visszafoglalák, mire az osztrákok, a francziáktól nyomban követve, visszavonultak egészen Casteggióig. A francziák e falu ellen kétségbeesett támadást intéztek, de visszaveretvén, kénytelenek voltak nagy sietséggel Montebellóba visszavonulni, hova az osztrákok is velök egy időben érkeztek meg. Most a két fél közt borzasztó mészárlás fejlődött ki, melly Foreyt valószinüleg tönkre teendette, ha még jókor uj erősitést nem nyer. A véres tusa végre, mint mondtuk, a francziák részére dőlt el, s az osztrákok a Po bal partjára vonultak vissza. A piemonti lovasság megkisérté üldözésüket, de ki levén fáradva, csakhamar kénytelen volt azzal felhagyni.