Rácz Sámuel.
(1744–1807.)


RÁCZ SÁMUEL.

A halhatatlanság és dicsőség borostyánára nem csak a hadvezérek teszik magukat érdemesekké, kik neveiket a világtörténet lapjaira véres betükkel irják fel: nem kevésbé megilleti az azon férfiakat is, kik a szelidebb muzsák szolgálatába állva a tudományok s szépmüvészetek előmozditására, terjesztésére szentelik életüket.

Ez utóbbiakat azonban sokkal hamarabb elfeledi a világ, mint amazokat, mert hisz az ember természetében fekszik, hogy a rohanó árvizre, romboló tüzvészre vagy a duló égiháborura, melly házát elpusztitotta, sokkal hübben emlékezzék, mint a csendes tiszta áldásos nyári napra, vagy a permetezve hulló, de azért nem kevésbé jóltevő lanyha esőre.

Azt azonban még sem fogja senki kétségbe vonni, hogy azok, kik a tudományosság előmozditásában buzgón, s az embernek olly annyira kedves kényelem feláldozásával, az élő nemzedék s az utókor javára fáradoztak, habár az általok okozott haszon csak időszaki volt s ujabb meg ujabb fölfedezések s változó nézetek által idők folytán tulszárnyaltaték is: de mert becsületes fáradozásban s hasznos munkálkodásban tölték életüket – nem éltek hiában.

E feltünő kifejezésü arczkép is olly férfiut tüntet fel előttünk, ki szakadatlan munkássága, széles orvosi ismeretei s fáradhatlan hazafias jó igyekezete által mint tanár, mint iró a magyar orvosi irodalom terén nevének soha el nem enyésző emléket emelt.

Rácz Sámuel nevének a magyar orvosok előtt örökké emlékezetesnek kell maradnia. – Igen kevés az, mit e jeles férfiu ifjusága s élete körülményeiről elmondhatunk, mert évkönyveink a csak nem igen rég élt jeleseink bővebb ismertetését illetőleg is igen hiányosak.

E jeles férfiu életirója azonban nem eshetik tárgya iránt kétségbe, mert ott van a tettek dus sorozata, mellyből elvitázhatlanul biztositva van számára a borostyán.

Rácz Sámuel 1744-ik évi mártius 30-kán reformált székely szüléktől származott, később a jézsuiták téritették át s nevelték.

Ennyi mindaz, a mit róla évkönyveink emlékezetben hagytak, a következőket munkáiból s egyetemünk történeteire vonatkozó müvekből kelle kibetüznünk.

1772-ben, mint azt Budán 1802-ben másod izben kiadott, az emberi élet átalános ismeretét tanitó könyvének előbeszédében irja, már végzett orvosnak kelle lennie, midőn „Bécsben számos betegek észlelésével és gyógyitásával foglalkozék.” Majd Nagybányán kir. kamarai és városi főorvosi hivatalt viselt 1777-ig, a hol is irta 1776-ban először, két évvel később, midőn már a czimlapon „királyi tanitónak” nevezi magát, Pozsonyban és Kassán ujra kiadott Orvosi oktatását, Ürményi Józsefnek a „felséges magyar kanczellária referendariusának” azért ajánlva, mert az „teljes szivességgell javasolta felséges asszonyunknak, hogy ez a neme is behozattatnék az orvosi tudománynak országunkba, melly a falusi borbélyokat oktatná a közönségesebb nyavalyáknak orvoslására.”

Midőn Mária Terézia királyné 1769. végén a nagyszombati egyetem 3 karához t. i. a hittani, bölcsészeti és jogtanihoz, ezen utóbbit ujabb adományozásokban részeltetvén, az addig ott nem létező orvosi kart is kapcsolta, azt tanárokkal ellátta, s az egész egyetemet a Van Svieten, ausztriai főorvos és birodalmi közoktatási miniszter által a bécsi és prágai egyetemekre nézve behozott módszer szerint kormányozni elrendelé: a magyar orvos egyetemi tanári testület 5 tanárból állott, kikhez miután az egyetem a jézsuiták 1773-ban történt eltöröltetése után azok kezéből nem csak kiesett, de ujabb, 1770-ben történt átalakittatásától számitva már királyi egyetem czime alatt még 7 évig Nagyszombatban tartózkodása után 1777-ben Budára a királyi-palotába az összes magyar nemzet átalános terjesztésére áthelyeztetett: az addig foglalkozó öt tanárhoz Rácz Sámuel választatott, mit ő 1794-ben kiadott. „Borbélyi tanitásainak” első darabjában következőleg emlit meg: „Legelőbb a borbélyokat a belső nyavalyáknak orvoslására közönségesen a budai Universitásban tanitani kezdette a könyv szerző 1777. esztendőben novembernek első napján. Illyen tanitások ennek előtte Magyarországban soha sem voltak.”

Ezen időtől kezdve szakadatlan munkásságban találjuk Rácz Sámuelt az orvosi tudomány minden ágának magyar nyelveni meghonositásában, mellynek egyes szakmáiban bárha a nagy érdemü Páriz-Pápai Ferenz, Weszprémi István buzgón fáradoztak is: valóságos alapitója s atyja csakugyan Rácz Sámuel volt.

Mert azonkivül hogy a „Borbélyi tanitások” első és második darabjában 1794-ben a boncztant, élettant, gyógyszertant, kórtant, sebészetet, szülészetet, törvényszéki s rendőrségi orvostant s az ide tartozó királyi törvényes rendeleteket magyar nyelven már mind kiadta: önállólag kiadott egyéb munkálatainak s könyveinek száma, egy 1805-ben nyomatott könyvébe bevezetett jegyzék zerint 25 darabra megy, mellyek közől csak kettőt, a füredi savanyu vizet illetőleg, irt német nyelven, azonban azt sem saját, de Arátschy Sándor neve alatt. A többieket látin, görög, de legfőkép magyar nyelven irta, mert mig görög nyelven egy, latin nyelven hét, addig magyar nyelven 12 külön könyve jelent meg.

Magyar müvei közől meg kell itt emlitenünk a következőket: 1) Orvosi oktatás. Budán, 1776. Ugyanaz bővitve Pozsonyban és Kassán, 1778. Ezen müvét adta ki görögül Pesten, 1787-ben. 2) Störck Orvosi tanitásainak első része. Budán, 1778. 3) Haeckel Salétrom főzése. Budán, 1780. Másodszor 1782. u. o. szintén harmadszor. 4) Störck Orvosi tanitásának második része. Budán, 1780. 5) A borbélyságnak elei. Budán, 1782. 6) A skárlát hidegnek leirása és orvoslása. Pesten, 1784. 7) Physiologia. Pesten, 1789. 8) A bába mesterségnek elei. 1785. 9–10) A borbélyi tanitásoknak első és második darabja. Pesten, 1794. 11–12) Orvosi praxis, vagyis: A betegségeknek leirása és orvoslása. Budán, 1801. – Ezen nagyszámu magar munkák lángoló honszerelmének s roppant munkásságának fényes és elenyészhetlen tanubizonyságai. A Budára, majd később 1784-ben Pestre áttett egyetemben 1777–1786-ig gyakorlati gyógytant tanitott a sebészeknek; ezenkivül a katonai kórházban nyilvános leczkéket tartott a betegágyaknál, s egszersmind igen széles és szerencsés orvosi gyakorlatot üzött a fővárosban; 1786–1792-ig boncztont, 1792–1807-ben 63 éves korában bekövetkezett haláláig élettant tanitott; 1786-ban és 1798-ban dekáni hivatalt viselt, 1794-ben pedig az egyetem rectorává választatott. Mária Terézia királyné által koronás arany-érdempénzzel, s nem tudni mikor s ki által királyi tanácsosczimmel tiszteltetett meg; ezenkivül Hontmegye karai és rendei táblabiráik sorába vevék fel.

Érdemei, miket a gyógytan körében szerzett, el nem enyésznek soha, müveivel a magyar gyógytannak letevé alapját, miáltal bárha azok, a gyógytan az idő ótai óriás haladását tekintve, nagy részben elavultak is már, azon igen figyelemre méltó tanuságot adá át nekünk, hogy édes anyai nyelvünk a gyógytan tanitására teljesen alkalmas. Műszavait nagy részben olly szerencsével alkotá, hogy közőlök sokan mainap is használtatnak. Illő ezért, hogy e nagy ember emlékezete közöttünk mindenkor áldásos maradjon!

Az orvosi tudományok magyar nyelveni előadása akkor még valóságos tünemény levén, magyar müvei az akkori egész tudományos világot annyira felvillanyozták, hogy igen sokan egész elragadtatással irták hozzá magasztaló örvendezéseiket, s többen ezek közől kötött beszédben tolmácsolák eltitkolhatlan hazafias örömüket, mint Ányos Pál, pálos barát, Kármán, a tudomány sajnos veszteségére korán elhunyt Földi János, akkor Szatmár-Némethi város, majd később a Hajdu-kerület főorvosa; továbbá Váradi Balassi Pál növendékorvos és 1794-ben „összes hálás tanitványi”, s végül Csokonai, kinek üdvözletét az akkori idők gondolkozásának tolmácsaul legyen szabad ide iktatnom, melly is igy szól:

Uram! örvendez a magyar
Haza, hogy a mostani
Eskuláp fiait hallja
Magyar hangon szólani;
Hogy görögmódi ruháit
Hippokrates letette,
S magyar köntösre váltotta,
S már azt is megszerette.
Galenus már Pestet lakja,
Szólván magyar nyelven a,
Hangzik a Dunának mindkét
Partjain Aviccenna.
S mikor a magyarok ekkép
Örömüket kiöntik,
Akkor az Ur érdemeit
Szólják, s nevét köszöntik.
Zengjed vizek nagy királya
Dicséreteit Annak,
Ki szájába tiszta magyar
Hangot adott Hoffmannak:
Hogy a Beszkédnek felhőket
Megtetéző havasa,
Azokat a magyar térre
Visszahangoztathassa.
Különben nem árt azoknak
Semmi időhaladék,
Kivált, ha, a millyen az Ur,
Ollyan lesz a maradék.
Hullatni fog a magyarsg
Örömkönyek záporát
Azzal öntözvén egy igaz
Magyar hazafi porát.
Mig magyar lesz, és a magyar,
Mig Burhávot szereti,
Megmarad az Urnak neve,
Megmarad dicséreti.
Én pedig kérem az Urat,
Kedves hazám képében, –
Kinek igaz hive leszek
Éltem egész rendében,
Legyen kedves az Ur előtt
Nemzetem dicsősége. – –
Minden igaz hazafinál
A legnemesebb vég e.
S tiszteletemnek e csekély
Felét vegye kedvesen;
Nyujtja ezt egy igaz magyar,
Egy hazafi szivesen,
Mig magyar vérrel buzognak
Élet ere ágai:
Hazájának és az Urnak
Hive lesz – Csokonai.

Kátai Gábor.