Távolból.

Hervadó virágot, őszi sárga lombot
Ringat a mezőnek esti fuvalomja;
Fönn az égen tarka föllegek haladnak,
Messze-messze látszik Karpát kék oromja.

Játszva leng az égbe felnyuló tetőkön
A lenyugvó napnak rózsaszin sugára:
Mintha mult dicsőség vetne még utószor
Elhaló pillantást a magyar hazára.

Édesen ömölve zeng körül madárdal
Bucsuhangjaként a hervadó vidéknek,
Mig az esti hajnal óriás tüzében
Tornyosuló felhők vérpirosan égnek.

Szenderiti lelkem a dal, és mosolyogva
Lebben a csalódás tündér álma rája, ....
Fölmerülnek a rég-elhagyott vidékek.
A szülöfőld messze-nyuló rónatája.

Ujra jó szülőim csendes hajlokánál
Játszi gyermekévek szép korában élek,
Ujra átölelnes ismerős barátok
Visszatünedeznek a kihalt remények. —

Harmatos virágszál, zöldelő bokor, fű.
Lágy szerelmet, édes szenvedélyt beszélnek
Enyhe napsugárnak, és az elfelejtett
Vérmezökőn sirva lengő esti szélnek.

Látom, ott leng a sas szárnylegyintve, mint az
Ég felé törő nagy gondolat, merészen,
Mig alant zizegve kókadó kalászok
Ingva lengve ringnak zöld mező ölében.

Áldva nyujtom égre karjaim: hiába! ..
Elhagy a csalódás tüneményes álma,
Elhal ajkimon a fölkelő sohajtás,
Ujra könyben uszik két szemem világa.

Nem tudom mit érzek, nem tudom mi fáj: de
Reszketek, miként az őszi lomb az ágon, ...
Vissza-vissza vágyom! jobb ott a halál is
Mint a fényes élet bárhol e világon.

Vándoroljatok ki, hogyha jót reméltek! .....
Hasztalan mosolyg itt a szerencse rátok.
Vissza vágyik a sziv: mert bizony csak akkor
Üdvezit az élet, hogyha van hazátok.

Kovács Gyula.