Farkas Ferencz, székesfehérvári nagyprépost.


FARKAS FERENCZ.

Az őshirü magyar város, a hajdan királyi ünnepélyekben bővelkedett Székesfehérvár f. é. mártius 19-én egyszer ismét szokatlan mozgalom tanuja volt. Minden kor és osztály tagjai a vidám gyermeksereg ugy, mint az élet adójával a leszámoláshoz közel álló aggok siettek e napon a templom felé, betöltvén annak minden terét egész a főoltár lépcsőjeig, mellyen a „hit, remény és szeretet (73 éves) vőlegénye” mondá el 50 éves papi eljegyeztetésének évnapján aranymiséjét. – Farkas Ferencz székesfehérvári nagyprépost, a palotákban tisztelt és a kunyhókban áldott főpap, volt az oltár vőlegénye, ki, mig ezrenként sietett a nép e ritka ünnepen részt venni, örömét mélyen megható könyhullatással fejezé ki. – A hála könyüi voltak ezek, mellyeket a tultelt emberi sziv éghez küldött fohászaival egesite.

Nem tartozik feladatunkhoz, a fényes egyházi szertartást leirni, csak azon megható körülményt emeljük ki, hogy a mellette szolgáló papisegédlet részben egykori tanitványaiból állott, kik ép olly hálásan tekintének föl hajdani tanitójokra, a milly meghatott érzettel áldá meg őket ő, kinek nyomain indulva, nem csak méltók lettek reá, hanem valódi büszkeségét képezik. Illyen egyik tanitványa volt mag a püspök ur ő méltósága és két segédlettevő kanonok is.

De az ünnepély nem csak a templomra szoritkozott. Már az előtti nap egyesek ugy, mint testületek siettek a nagyprépost ur lakása felé, megvinni szerencse kivánataikat annak, ki annyi jótékonyság eszközlője, annyi köny letörlője volt. Az aranymise-nap estéjén pedig a város polgársága, a tanuló ifjusággal egyetemben vivé meg tisztelet-adóját az ünnepelt főpapnak, fényes fáklyás zenével jelenvén meg lakása előtt. Üdvözlő beszéd, az ifjuság éneke és a roppant néptömeg éljenzései fejezék ki a lakosok érzelmét érdemekben megőszült polgártársuk iránt.

Királyhegyi Farkas Ferencz, ercsi-szent-miklósi apát, székesfehérvári nagyprépost s hittudor, született 1786. september 22-én Székesfehérvárott. Wurum, Kopácsy és Szucsics székesfehérvári püspökök mellett titkári hivatalt viselt, és mindhárom szeretetét nagy mértékben birta. A titkári hivatal mellett, egyszersmind a székesfehérvári papnöveldében mintegy 20 évig tanár volt. 1828-banlőn székesfehérvári kanonokká kinevezve, s reá 10 évre nagypréposttá; az egyházi kormányzásban, a székesfehérvári püspöki szék megürültével, mint káptalani főhelyettes, két izben hivataloskodott.

1820. év óta az irodalmi téren folytatott munkássága tiszteletre méltó érdemeket vivott ki.

1822-ben a pozsonyi országgyülés elé azon hazafias kérelmét terjesztette elő egy röpiratban, hogy jövőre a magyar királyok Székesfehérvárott koronáztassanak meg. – 1837-ben september 26-án gróf Cziráky Antal Fehérmegye „főispáni székébe igtatására” irt igen alkalomszerü és tartalomdús verseket. Ezenkivül több jeles egyházi beszédén kivül, felemlitjük az 1850-ben „A világ egyháza” czim alatt kiadott vallásos tartalmu, s későbbi „Szellemi és anyagi világ” czimü elmélkedő munkáit.

Azonban főpapi és irodalmi érdemein kivül még egy tér volt, mellynek életét kiválólag szentelé, s ez a közjótékonyság. Nemes tettekben lelte ő és leli fel folyvást legfőbb gyönyörét. Itt csak azokat emlithetjük fel, mellyek a közre kihatván, jótékonyságának örök tanuságai maradandnak. Igy 1850-ben a székesfehérvári tanodában két ötven pftos szorgalom-dijt alapita. 1851-ben tizennyolczezer forint alapitványt tőn: hatot a székesfehérvári főegyház, hatot az ottani papnövelde, hatot az összes birodalmi katonai kórodák javára.

Különösen kiemelendő pedig ama nagyhirü alapitvány, mellyel Székesfehérvárnak egyik legnagyobb hiányát pótolá. Ez azon, a lapokban olly gyakran méltó dicsérettel emlegetett nagyobbszerü leánynövelde, mellyre ő a megyeház terén álló diszes, mintegy 20 ezer pengő forintnyi házát, a mellékkertekkel együtt, ajándékozta, és hozzá még harminczezer pftot az intézet tökéletes berendezésére a városnak kézbesitett. Ujabban a székesfehérvári betegek házának ötszáz pftot ajándékozott.

Érdemei nem maradtak elismerés nélkül. Ő cs. kir. Apostoli Felsége 1850. nyarán a Lipót-rend keresztes vitézévé avatá. 1851-ben pedig ausztriai birodalom lovagjává nevezé ki „királyhegyi” előnév használhatásával. (Székesfehérvár közelében fekszik Királyhegy, hol az őskorban Árpád és vitézei ütöttek volt tanyát.)

E fejedelmi kegyes elismeréshez járult Fehérvár lakosságának őszinte tisztelete. Ehhez csatoljuk mi is azon ohajtásunkat: Adjon Isten késő véget e jótékony életnek, melly a költő szavai szerint: „mint a természet mindig müködik.”

V.