Gróf Montalembert Károly.

Montalembert gróf egyéniségét megismertetni, már csak azért is igen korszerü most, mert ő egyike azon tudós férfiaknak, kiket a Magyar Akademia a mult héten bevégzett nagygyülése alkalmával, külföldi levelezői tagjainak diszes sorába megválasztott. E választás eléggé indokolva volna ugyan a grófnak rég elismert statusférfiui állása és átalános tudományos érdemei által is, de hozzájárul, hogy 1836-ban egy munkát is adott ki, melly hazánk multjára vonatkozik s „Magyarországi Szent Erzsébet történetét” adja elő. –


Gróf Montalembert Károly.

Montalembert neve régóta ismeretes a franczia politikai élet küzdterén, mindazáltal soha sem volt az olly tárgya az európai közfigyelemnek, mint épen napjainkban, midőn kiválólag azzal találkozunk hetek óta a hirlapok hasábjain. A hiressé vált „Montalembert-per” eredetéről s lefolyásáról bővebben értesitettük olvasóinkat a Politikai Ujdonságokban s nem lehet e helyen, szorosan a tényekhez ragaszkodva, egyebet tennünk, mint röviden összefogni e tárgy velejét. – Montalembert gróf nem régiben egy czikket közlött a „Correspondant” czimü franczia hirlapban. A czikk tárgyát, egy az indiai ügyek felett tartott angol parlamenti vitának előadása képezé, melly alkalommal a szerző jónak látta, némi összehasonlitásokat tenni a jelenlegi angol és franczia állami intézmények és viszonyok között. E párhuzamból nagy dicséret háramlott Angliára, s annál nagyobb szégyen Francziaországra. A franczia császári kormány ugy vélekedék, hogy ezen, az ő érdekeit mélyen sebző kifakadást megtorlatlanul hagyni nem lehet, s Montalembert gróf perbe idéztetését elrendelé. A felállitott vádpontok között olvastuk, hogy a kérdéses hirlapi czikk „megtámadja az átalános szavazatjogot s a császárnak az alkotmányban gyökerező jogait és tekintélyét; megfeledkezik a törvény iránti tiszteletről; a császári kormány gyülöletére s megvetésére hivja fel a kedélyeket; s a polgárok felizgatása által a köznyugalmat veszélyezteti.” – Mint tudva van, mult nov. 24-kén került e per tárgyalása a párisi fegy-rendőri törvényszék szine elé. A kormány érdekeit a császári államügyész, Cordoën ur, egy alig ismert nevü és tehetségü hivatalnok képviselé; a vádlott gróf védője Berryer, a vádlott szerkesztőé pedig Dufaure, (mindkettő európai hirü ügyvéd) volt. Montalembert, ki maga is a hajdani parlementi vitákban megedződött szónok, önként mondott le a személyes szónoklatról. Az ügyvédek szónoklata a legfényesebbek és talpraesettebbek közé tartozik, mik a tárgyalási termek falai közől valaha kikerültek – mindazáltal, mint a politikai lapok olvasói az esemény egyes részletei szerint tudják, a törvényszék, másfélórai vitatkozás után, Montalembert grófot a vádlevél három első pontjára nézve vétkesnek találta s őt 6 hónapi fogságra s 3000 franknyi birságra, a vádlott szerkesztőt pedig, a kinek – mint állitá – távollétében jelent meg a szóban forgó hirlapi czikk, egy havi fogságra s 1000 frank birságra itélte. Az itélet nem volt váratlan s mégis a legnagyobb csodálkozással fogadták azt mind azon körökben, hol részint e szigoruságot nem ohajtották, részint a vádlevél pontjait nem találták egészen a fenforgó esetre alkalmazhatóknak.

Azonban egy váratlan fordulat még inkább e tárgyra voná a figyelmet. Montalembert, az itélettel meg nem elégedvén, bejelenté fölebbezési szándokát; de Napoleon császár, a reá nézve nevezetes dec. 2-kának emlékeül, kegyelmet hirdetett az elitéltnek. Montalembert gróf azonban ugy hivé, hogy e kegyelmet el nem fogadhatja, s megmaradván elébb kimondott akaratánál, vétkességének vagy ártatlanságának kideritéseül a törvény rendes menetét megakasztatni nem kivánta s a fölebbvitel jótékonyságát követelé. E dolog sok vitára adott alkalmat a jogtudósok között, nevezetesen azon kérdés: vajjon van-e egy elitéltnek joga, az államfő megkegyelmezését visszautasitani? más részről lehet-e az alkotmányilag kiszabott törvényutat rendes menetében félbeszakasztani? A felebbviteli törvényszék dec. 21-én már szintén itélt ez ügyben. Itt Montalembert fel lőn mentve az alkotmány megsértésének vádja alól; a többi vádpont megerősitést nyert. A fogsági büntetés három hónapra lőn szeliditve, de a 3000 franknyi pénzbüntetés helybenhagyatott. Mire e sorok megjelennek, az ügy véglegesen el lesz döntve.

Adjunk a fentebbiekhez nehány életrajzi adatot. Montalembert Károly gróf született Párisban 1810. Atyja franczia követ volt Stuttgartban és Stokholmban, ennek halála után (1831) ő örökölte a franczia pairi (országnagyi) méltóságot. A gróf kiváló régi tulajdona az, hogy tulbuzgó katholikus s az u. n. ultramontán párt feje gyanánt tekintették, a mellett tökéletesen aristokratai nézeteknek hódol. 1845-ben a jezsuitaszerzet védelme által ébresztett figyelmet, s 1847-ben az irlandi katholikusok mellett emelt szót. Katholicismusát illetőleg mindenkor következetes maradt s többi között igen sok időt forditott a szentek és szent atyák tanulmányozására.

Politikai meggyőződését tekintve, ugy látszik, a szoros összefüggés nem található fel mindig müködésében, legalább némi ellenmondások tünnek elő föllépéseiben. A korábbi parlamentaris életben mindig conservativ nézeteknek hódolt; 1848-ban a politikai radikalismusról tartott szónoklatokat. Mindjárt a februári forradalom után egy republikánus szózatot bocsátott közre, mellyben a köztársaságnak ajánlá fel szolgálatát, s ennek országgyüléseiben a legszélsőbb jobb oldalon foglalt helyet. Az 1851 dec. 2-i államcsiny után: ő is az elfogott nemzetképviselők szabadon bocsáttatását követelte; azonban mégis ama kevesek közé tartozott, kik a dolgok uj rendéhez szitani látszottak s 1852-ben a császári kormány alatt a törvényhozótestület tagjául választatta magát, hol azóta nehány kevés társával némi gyenge ellenzéket képezett, mig a fentérintett esemény közbe nem lépett.

Montalembert középtermetü, szelid, ábrándos külsejü, barátságos, de némileg aristokratikus modoru ember. Bánásmódja megnyerő, hangja kellemes csengésü, szónoklata kenetteljes és mégis élénk, elragadó és heves. Azért is köz volt a csodálkozás, hogy perbeli védelmére ő maga nem emelt szót.