A székelyek áldozó pohara.*

Láttam. láttam az ősi kelyhet,
Népem áldozó poharát,
Zendúrtól
, a vég rabonbántól,
Fentartá a Sándor-család.

Kókusdió arany szegélylyel;
Csudás jegyek talapzatán;
Az oldalon hét vértes jelmez,
A hét tribust jelenti tán.

Budvárnál a nemzeti ünnep,
Mit a rabonbán hirdetett:
A torna- had- és békegyülés
E szent kehelylyel kezdetett.

A tág teren, hová a vár néz,
A nemzet szine összejött;
A harczászok, nagy és kis gyulák
Jártak keltek a nép között.

Kalpagjokon kócsagtoll rezgett;
Vállukon párducz-kaczagány;
Repültek tűzes paripáik,
Szakadt a rét lábuk nyomán.

Elrendezték a hadi népet:
S jött az áldozat-rendezés:
Kört fontak a nagy boros hordók,
Közből folyt az ökörsütés.

Zugott, zajgott a daliás nép
S egyszerre lőn nagy hallgatás:
Kitünt a várból a rabonbán –
Kezdődni fog az áldomás.

Kisérik őt talpig aranyban
A hét törzsfő – a hét vezér;
A nap s hold fénylő czimerével
Talárja tiszta hófejér.

Megérkezik nagy ünnepélylyel;
A nemzet éljent riadott,
Minden kard az égre emelve
Üdvözlésül fenvillogott.

Egy emelt hordón nyil süvölt át,
És föllövel a borsugár,
Alatt a rabonbán, kezében
Csordultig telt a szent pohár.

E perczben a hét törzsvezértől,
Paizsra fölemelteték:
A nap felé tartá a kelyhet
S ajkára szállt fel illy beszéd:

„Üdv nektek, Hadur szent nevében
Atilla hős utódai!
Virágozzék az ősi nemzet,
Fényben teljenek napjai.

Reszkessen az ellen csapatja;
Ármány ne győzzön rajtatok;
A dicsőség zengő szelétől
Lobogjanak zászlóitok.

Éljen, éljen a székely nemzet
Fényben, jólétben, szabadon!
Éljen a testvér összetartás!
Éljen, éljen az ősi hon!!”

Kiitta a bort a rabonbán
S szétnézett diadalmasan:
Dörgő éljenre tört a nemzet
S kardját rázta hatalmasan. –

Hozzáfogtak az áldomáshoz;
A szentelt pohár rendre járt;
Éltették egymást; a lelkesedve
Éltették többször a hazát.

Medgyes Lajos.