Az első táncz.

Egy kis falun mentem végig,
Az ut mellett fehér házak.
Vasárnap volt. A kapuban
Pirosarczu lánykák álltak.

A kis falu közepében
Vigan zengett a muzsika;
Hordta a bort a korcsmáros,
Hangzott a dal: „icza ricza!”

Estefelé lehetett már,
Hosszu árnyat vetett a fa;
Hanem a táncz nem lankadott,
Ezután jött még a java.

Egy kis leány állt a körben,
Piros kendő volt a nyakán;
Nyalka legény jött feléje:
„Három a táncz, ne állj babám!”

És bugott az öreg bőgő,
Lobogott az ümög ujja;
Csengett, pengett a sarkantyu,
Rakta, járta kiki ujra.

„Ez az élet a gyöngyélet…
Ne húzódozz… hadd ölellek!”
Izmos volt a legény karja,
Irult, pirult a szép gyermek.

Kedves, vonzó leányka volt,
Ki-kipattant a középre;
Ingó bimbó. Mikor fordult,
A földet is alig érte.

Majd sebesen aprózgatták,
Egyik hátrált, másik futott;
Tombolt a sziv. „Hej, huzd czigány,
Szakadjon el minden hurod!”

Fény reszketett minden arczon!
A szemekben láng csilloga:
Mintha mind itt maradt volna,
A leszállott nap sugara…

Egyszerre a kicsi harang
Megszólalt a falu felett:
„Bocsásson kend… harangoznak,
Nem is tudtam, hogy este lett.”

Nem is tudta, hogy este lett…
Olly szép volt igy szemlesütve!
Ránézett a deli legény,
S piros hajnal gyult fölötte.

Dalmady Gy.