Id. Irínyi János.

Hazánk kiválólag termelő ország s a mezeigazdasággal foglalkozók száma talán sehol sem olly nagy és tekintélyes, mint nálunk. Köztudomásu tény, hogy a magyar gazdaközönség mintegy magvát képezi a magyar értelmiségnek, s midőn hazafiui és emberi erényekről van szó, itt a legtöbb tiszteletreméltó jelenségekre akadunk. – Illy értelmes mivelt férfiut, a magyar gazdák egy mintaképét mutatjuk be olvasóinknak a Gazdasági Lapok nyomán a jelen arczképben.

Id. Irínyi János, a nagy-létai uradalom volt igazgatója, született Zsákán, 1787-ben január 6-án, meghalt N.-Létán Biharmegyében, 1856. april 15-kén.

Tanulmányait Nagyváradon és Egerben bevégezvén, kora ifjuságában gazdászatra adta magát, s a korábban székelyhidi, utóbb nagy-létai uradalomban 40 évet töltött.


Id. Irínyi János.

Kitünően volt benne képviselve a gazdászat mind gyakorlati mind elméleti szeretete és ismerete. Egyaránt éles gunynyal és megvetéssel emlékezett mind a kirekesztőleg csak elméleti, mind a csupán gyakorlati gazdákról.

Egyátalában nem rohant neki semmi hiréből vagy könyvekből ismert ujitásnak, de minden gyakorlatilag, valahol hasznosnak tapasztalt, vagy éles belátása szerint hasznosnak vélt javitást, mennyire a körülmények engedék, megkisérlett.

A hazai legjelesebb gazdászatokat többnyire mind meglátogatta, hogy azokat személyes tapasztalásából ismerhesse, s nehány izben Németországba is elrándult, tapasztalatai s ismeretei bővitése végett.

Az uradalomban és saját birtokán Vértesen már nagyon régen több, igen czélszerüen rendezett váltógazdaságot állitott. – Felülmulhatlan szorgalom, csüggedetlen kitartás, megtörhetlen erély, higgadtság a kezdésben, tűz a folytatásban jellemezte őt, mint átalában embert, s ugy különösen mint gazdát.

Erélye, fáradhatlansága bármelly pályán a legkitünőbb emberek sorába emelte vlna őt. S erős lelkével kemény testi egészség is párosulván, a kényelemvágy, avagy épen puhaság utolsó pillanatáig nem gátolta őt semmiben. Mikor a legroszabb idő volt, esett, fagyott, akkor már épen tudták alárendeltjei, hogy bizonyosan jönni fog szétnézni, ha vajjon minden rendében van-e? – Állása nem akadályozta, hogy a legkisebb részletekkel is ne foglalkozzék. Igen sokszor mondták neki jó emberei bizalmasan, hogy megfizethetlen buzgóságával, melylyel olly különben hihetlen sokfélét meggyőz, sokkal inkább ispán mint igazgató: de elve volt, hogy a legfontosabb dolgoknak minden gazdaságokban egy ugyanazon ember szemei előtt kell megtörténni, s meg kell tenni az embernek minden emberileg valóban lehetségest; mindenekfelett pedig számtalanszor ismételte e szavakat: „Ha kell, tedd magad, ha nem kell, küldj mást!” – Egy juh meg nem fürösztetett jelenléte nélkül; egy juh ki nem esett a létszámból, saját szemeivel való meggyőződése nélkül az eset okáról.

Nemcsak hogy átalában nem tartozott a szobából kormányzó gazdák közé, de sürgősebb dologidőkben, állása igényein kivül, gyakran órákig elmulasztotta ebédje rendes idejét a mezőn maradásával, s igen idős korában is sokszor vitt magával szalonnát, hogy a messze gazdaságokból ne legyen kénytelen ebédre hazatérésével időt mulasztani, és szüntelen szemeivel láthassa a dolog folyamát.

És soha, de soha sem látta senki, ha a dolgosoknál jelen volt, s ez kedvencz foglalkozása vala, hogy árnyékba vonult volna.

A rendet mindenben a legnagyobb szigorusággal igyekezett fenntartani, s ritka tekintélyes erélyü egyéniségénél fogva fenn is tudta tartani. Alárendeltjének lenni valóban nem volt sine cura. Semmi legkisebb kihágást sem nézett el, bárminő szeretett vagy bizalmas alárendeltjének. Mindenkitől olly szigoru pontossággal megkövetelte kötelessége teljesitését, mint maga is teljesitette a magáét is. Egyetlen félrelépés megtört benne bárminő sok évi bizalmat. Ment is aztán szigoru pontosságánál fogva minden dolga, a mint épen mennie kellett.

A takarékosság mindenben, szintugy a pénz, mint a takarmány dolgában, egyik fő erénye volt.

A milly valóban tűzről pattant ember volt, mint a példabeszéd mondja, dolgaiban, szintollyan volt a magán életben is.

Tűzvész idején a legbátrabb és legfáradhatlanabb volt a segélynyujtásban, s nemcsak rendezte a segélyt, hanem saját kezeivel is eszközölte azt, s maga felment az égő háztetőkre. – Nem egy szegény ember köszönheti, közvetlen erélyes munkásságának, háza megmentését.

Ismeretes vendégszerető házigazda volt ugyan, de soha sem henyélte el idejét mulatsággal, dolgát soha sem hanyagolta el, s feltevé vendégeiről, hogy őket is érdekli a gazdászat: elvitte magával, s igy a dolog nem szenvedt hátramaradást. Későbben aztán – bár maga a legmértékletesebb életű volt – gyakran reggelig fennmaradt, vendégei társaságában: hanem azért hajnalhasadtával, ismét egész szorgalommal megnézte, ha vajjon pontosan mind kiállottak-e az általa kirendelt ekék stb., s nemcsak megnézni ment ki, hanem ebéd idejéig is folyvást a gazdaság körül volt, s ebéd után is – és pedig azonnal – naplementig. Az utolsó farsang már gyöngélkedve találta, a mult éviben még, a helybeli mulatságok előtánczosa volt.

Egész nyáron át csak este, vagy uton folytatta fő mulatságát, az olvasást, melly annyira kedvencz mulatsága volt, hogy a korábbi „Jelenkor” Társalkodójában, s a későbbi „Gazdasági Lapok”-ban, a „Mezei Gazdá”-ban, „Ismertető”-ben stb., maga is több czikket irt, s a Gazdasági Egyesület által feltett kérdések megoldása körül is dolgozott.

Ifjabb korában erős, sőt vakmerő lovas volt, mióta azonban, egykor gyakori kisérlete – hátulról ugrani a nyeregbe – roszul sikerült, az utóbbi években többé nem lovagolt. De mind végig kemény és bátor vadász volt, nemcsak a kisebb, több napi vadászatokban, a legcsikorgóbb időkben, hanem nagyobb vadakra is.

A korábbi, évenkint rendesen tartatni szokott urbéri vadászatoknál, s későbben, a megyei főnök által rendezett farkasvadászaton mindenkinek folyvást megnyerte nagyrabecsülését, kitünő rendezői ügyességével. Ezen vadászatok alatt, mellyek három napig tartottak, mint szives házi gazda a nagyszámu vendégek irányában, s mint a legügyesebb s legfáradhatlanabb rendező, ki olly hatályosan tudta, parancsolásra annyira alkalmas egyéniségével az egészet vezetni, kinek ennélfogva reggeltől késő estig legtöbb teher feküdt vállán, s ki egész nap legtöbbet fáradott, és e közben egyszersmind, három éjen át mindig a le nem fekvőkkel maradt, mindannyiszor bámulatra ragadott mindenkit, hogy a minő reális, szintolly vas ember és szives házigazda is volt.

Erélyes természete folytán, kissé haragra hajlandó s felettébb szigoru bár, de egyszersmind emelkedett nemes lelkü, minden rút önzéstől ment, lelkiismeretes és különös igazság-szerető ember levén, a keze alatt volt korábbi jobbágyság, mindamellett is olly kitünő becsüléssel viseltetett iránta a változott viszonyban is, hogy mindvégig igen sok esetben békebirájok volt azoknak, egymás közötti ügyeikben.

Jó és gondos férj, szintolly apa és nagyapa, élete legszebb feladatának, gyermekei gondos neveltetését tekintette. (S itt meg kell emlitenünk a boldogult két derék fiát, Jánost és Józsefet, kiknek elseje az ipar-gazdaság és vegytan, másika a publicistai pályán régóta elismert névre tett szert.)

Áldás, e valóban jeles, sőt kitünő ember emlékére!