Mi ujság?

Ő cs. k. Apostoli Felsége a Pest-lipótvárosi templom épitésének folytatására a magyar vallási pénzalapból 40,000 ft. évi járulékot legkegyelmesebben engedélyezni méltóztatott ollyképen, hogy mindenekelőtt a templom sekrestyéjének épitése végeztessék be, és az az isteni tiszteletnek ideiglenes tartására használhatóvá tétessék. Ezen czél eléretése után, a legfelsőbb rendelkezéshez képest a fönnebbi járulék a vallási pénzalapból csak ugy és azon mértékben lesz folyóvá tétetendő, ha az előző évben önkénytes adakozások utján legalább hasonló öszlet gyült össze. (B. H.)

** Főherczeg Főkormányzó ur ő cs. kir. Fensége márt. 13. délelőtt gr. Haller ő exclja és a helytartósági osztály alelnöke b. Augusz ő mélt. kiséretében a pesti községi főrealiskolát magas látogatására méltatta.

+ (A pesti müegylet) a jövő nyáron Szegeden fiók-mükiállitást fog rendezni.

** Ujságh István, a jókői járás iskolafelügyelője s alsó-dombói lelkész, Felső-Nyitramegyében, az alsó-dombói kath. iskola alapjára 5000 pftnyi alapitványt tett. (B. P. H.)

** (A czegléd-debreczeni 20 mérföldnyi vasutvonal) eddigi jövedelme febr. 28-ig 166,000 ft. és igy minden mérföldre 85 ft. jövedelem esik naponkint, mig a bécs-brünni vasut is első üzletévében csak 48 ftot birt felmutatni. E szép eredménynek, ugy hiszszük, nagy befolyása lesz a tiszai vasutrészvények emelkedésére.

Erdélyből Sepsi-Baczonból irják: E helység egyike a legcsinosabbaknak Erdővidéken. Népessége körülbelől 900 lélek. Kevés kivétellel mindnyájan nemes székelyek, kik ma is büszkék e század elején, a franczia háboru alkalmával szerzett dicsőségökre, s első időtöltése ma is, az őszbe borult jámbor háziatyának, a Marengo, Austerlitz, Strassburg s Eckmühl melletti csatákról elbeszélni. Az emlitett község nehány év óta erősen halad a csinosodásban, minek egyik főrugója, a veres cserép és tégla nagy mértékbeni készitése. Ugyanis itt már minden nagyobb birtokos cserép-gyárral bir, mellyekben a szegényebb néposztály bő keresetre talál. Nagy Ézsaiás, helybeli biró a mult évben körülbelől négyszázezer cserepet s ugyanannyi téglát szállittatott egy vasgyárhoz; miáltal majd minden falusi gazdának utat nyitott, költő pénzét s adóját megszerezni.

(Az idei rendkivüli időjárásra) vonatkozólag irják Pécsről mart. 9-ről: Midőn e levelemet irom, ismét sürüen havaz gazdáink nagy szomoruságára, kik a takarmányból kifogyva, méregdrágán kénytelenek barmaiknak mindennapi élelmüket megszerezni, saját terményeiket pedig, bort, buzát: még nagy olcsón sem birják elvesztegetni, s a mi ez aggodalmat növeli, az hogy kilátás sincs egy hamar lanyha tavaszi napokra, mint hogy hegy, völgy és sikság még mindig hóval boritvák, s ha mi keveset nappal enged is, éjjel ismét csontkeményre fagy. – A viz szüke miatt mi is méltán panaszkodhatunk, cselédeink óraszámra elmaradnak, mig kutról kutra járva, csak ivóvizet is hozhatnak, a malmok nemcsak Pécsett, de az egész vidéken fagy és vizszüke miatt tétlenül állnak, s a lisztnek, minek azelőtt bőségében voltunk, majd-majd szükibe jutunk, olly annyira: hogy az itteni gőzmalomban (Melly kivéve az itt-ott csak alig kotyogó egy-két malmot, ugyszólván egyedül látja el a nagy közönséget liszttel) még a garatra fel sem öntött buzának lisztje is eleve már le van foglalva, s el van adva; – és itt kell, hogy méltó elismeréssel nevezzem meg a gőzmalom tlajdonosát, Madarász András urat, kinek azon alkalommal, midőn a nagy hidegek beállván, vizi malmaink őrletni megszüntek, több mint 4–5000 mázsa lisztkészlete volt, a legszükebb időben is, midőn az élelméből, s csekély készletéből hamar kifogyott köznép, s munkás osztály által malma ugyszolván ostromoltatott, s maguk a sütőmesterek is ő rá szorultak, az árt csak egyetlen egy krajczárral sem emelé föl, mi által kétségbe vonhatatlan tanuságát adá szilárd jellemének és becsületességének, – mert midőn mások fölhasználva hason alkalmat illy roppant készletnél csak csekély áremeléssel is tetemes nyereséget zsákmányolhatának a megszorult néptől, épen akkor bizonyitá be Madarász ur: hogy őt – megelégedve fáradozásainak megérdemlett jutalmával – a nyerészkedési vágy tévutra nem voná! – Őszintén ohajtunk sok illy vállalkozási szellemü és becsületes honfit kedves hazánknak! – De azért az itteni sütőmesterek a zsemlyéket, ha lehetséges volna, még apróbbra sütnék! Most is alig nagyobbak egy jókora inggombnál.

+ (Pesten folyó hó 12-én) délelőtt a két sas-utczában egy vegytani terménygyáros raktárában csak kicsinyben mult, hogy tűz nem ütött ki. Ugyanis egy gyufarakláda leszegezése alkalmával egy szeg a gyufa közé hatolt s az ezáltal okozott surlódás következtében a gyufa meggyuladt, mielőtt azonban innen nagyobb szerencsétlenség fejlődhetett volna ki, a házbelieknek sikerült a tüzet eloltani. Ez eset ismét eléggé tanusitja, hogy milly ovatosan kell bánni a gyufával. Azért kárhoztatnunk kell azon sokaknál divatozó rosz szokást is, hogy zsebökben folytonosan gyufát hordoznak magukkal, még pedig tok nélkül. Minek szomoru következményeiről már több példát emlitettünk e lapokban.

+ (Rácz-Sz.-Miklósról) a következő komikus esetet irják: A napokban itt olly eredeti eset adta elő magát, mellyhez hasonlóról ritka levelező irhat fellengző tollával. Egy elaggott egyéniség erőnek erejével elvezetteté magát a székesfehérvári megyeházba, hol egész alázatossággal azon kérelmét terjeszté elő, hogy ha már ifjuságát s erőteljes férfikorát az ottani tömlöczben kelle töltenie, engedtessék meg neki, hogy aggkorában is részesülhessen az ingyenszállás kedvezményében. Hogy vajjon nyert-e meghallgattatást az aggastyán szivreható kérelme? az a levelező tollában maradt.

+ (Operai lelkesedés.) Sopronban e hó 6-án adatott első izben Doppler Ferencz „Ilka és a huszártoborzó” czimü szép magyar operája, s mint egy odavaló levelező irja, a közönség által kitünő tetszéssel fogadtatott. A magyar huszárok, magyar öltönyök és magyar táncz menydörgésszerü tapsolást idéztek elő, melly több izben viharosan ismételtetett. A szinház ugy megtelt, hogy csaknem kicsordult.

+ Az idei tél Amerikában.) Mig Európa minden részéből, sőt Ázsiából is szokatlan zordon télről veszünk tudósitásokat, addig az amerikaiak épen az ellenkezőről panaszkodnak. Ugyanis New-Yorkban még a jégvermeket sem birták megtölteni a télnek szokatlan enyhe volta miatt. A szegény amerikai fakereskedők most az egyszer roszul imádkoztak.

+ (Napfogyatkozás). A többi lap példájára mi is ezennel jelentjük a t. publikumnak, hogy a napfogyatkozás e hó 15-én hétfőn szerencsésen megtörtént épen azon módon, a mint a csillagászok előre megjósolták. Sem a napnak, sem a holdnak, sem egyéb nemű állatnak nem esett baja; mindegyik folytonosan fris egészségnek örvend. Bámulója nem sok volt, mert hiszen a különféle fogyatkozás napjainkban nem nagy ujság. De mégis roszul cselekedtek, kik meg nem tekintették, mert nem látták meg azt, mit a napban a M. Sajtó derék ujdondásza sasszemével fölfedezett, t. i. egy – nanking-nadrágot. Egy ismerősünk ablakán át szabad szemmel nézett a napba a fogyatkozás alatt. „S szemed ki birta állani a fényt?” – „Oh igen! Gazdasszonyom jóvoltából ablakom olly piszkos volt, hogy a legjobb fajta korommal sem lehetett volna jobban elsötétiteni.” Inne kitünik, hogy a hanyagságnak is van néha haszna.

(Ápoljuk a fejlődő tehetségeket!) Váczról egy a festészetre nagy hajlammal biró fiatal tehetségről veszünk tudósitást. A melegséggel irt sorok figyelemgerjesztők, s ajánljuk a jótékonyság figyelmébe. A levél következő: „Török Eduárd, váczi születésü, szegény sorsu ifju, a napokban két éves kis fiam arczképét festvén le, azt olly élethün eltalálta, hogy semmi idegen vonást nem találhatni föl benne. Kis fiam életnagyságban kora szerint festve, ül egy mohfedte kődarabon; jobbról balról tájkép, távolban kéklő hegyekkel, s közelebb álló fákkal, s bokrocskákkal. – Fájdalom fogja el az ember kebelét, ha meggondolja, mennyi illy szép tehetség pusztul el nálunk, mert nincs, a ki észre vegye s figyelmére méltassa! Ő is e hon gyermeke, de sorsa miatt porban maradni kénytelen, hasonlitva a növényhez, melly ápoló kéz nélkül vagy elsenyved, vagy kifajzik önmagából; – még kedvezőbb viszonyok közt bizonyosan ő is dusan szolgálna másoknak gyönyörül s élvezetül! – – Én ez arczképet muzeumunk képcsarnokába is be merném állitani, mert nem hiszem, hogy csupán anyai elfogultságom láttatja velem annak szép tulajdonait! Oh ti, kiknek tehetségtek van, a semmiből valamit teremthetni, forditsatok ide egy kis figyelmet! – – Emlékezem, gyermekkoromban Kovács Mihály jeles arczfestőnk édes atyja szavaira, midőn fiát b. Orczy ő mlsga fölemelte, atyai gond alá vette. Az öreg Kovács felsohajtott: „egy kedves kis fiam van, de már csak a néven enyim, mert szép tulajdonai által többé nem lehetend ő maga az enyim! E tulajdonok kiragadák karjaim közül, – de bár vérzik atyai szivem egyrészről, – másrészt azt mondom: „áldja meg az Isten jóltévőjét; áldja meg fiammal hazáját!” – És Kovács Mihály jeles festővé lett, vajjon ha egy második jótevő akadna, nem lehetne-e a szegény Török Eduárdból is valami? – V. Karolina.

+ (Ritka talentum a – borivásra.) E hó 9-én egy nevezetes aggastyán költözött ki ez árnyékvilágból. E nevezetes egyéniség idegen származásu volt s Pesten 40 évig – ivott. Nevezetesnek mondjuk azért, mert ritka talentummal birt a borivásra. Egyik korcsmából ki, a másikba be – ez volt legrendesebb napi foglalatossága. Halála méltó volt életéhez: boros kancsó mellett élt, boros kancsó mellett halt meg, utolsó pillantásával is ezt szerencséltette, melly betegsége alatt folytonosan ágya mellett virasztott. Saját vallomása szerint 40 évi Pesten léte alatt (csak) 2400 akó bort fogyasztott el, s igy naponkint 12–14 itcze fürösztötte örökké szomjazó torkát. Talán e nagy férfiuról irta Petőfi, hogy

„De már nem tudom, mit csináljak?
Meginnám borát az országnak.
S mentül több az, a mit megiszom,
Annál iszonyubban szomjazom.”

Szomoru dolog, midőn illy sirverset kell irni valakinek a fejfájára!

+ (Hogy járt a wiedeni kereskedő a paprikavásárral?) Hát biz ugy járt a jámbor, a mint itt következik. Egy magyar parasztnak volt 7 mázsa eladnivaló paprikája, a mit egy wiedeni kereskedő meg akart tőle venni; de mivel amaz nem tudott németül, ez pedig nem látott magyarul, tehát egy obsitos katona vállalta magára a tolmács szerepét. Azonban a jó obsitosnak sem volt mit tartani attól, hogy megpukkad a veszett sok német szótól, s igy történt hogy a paprika mázsájának árát 90 ft. helyett 19 forintra mondta, (neunzig helyett neunzehn-t mondott.) A kereskedő gondolta magában, hogy ha igy van a dolog, hát nagyon jó vásárt csinált, mert mások 80 forintért adják a paprika mázsáját; azért örömében ugy megvendégelte e becsületes embereket, hogy a fülök is kétfelé állt tőle, azon felül éjjelre még szállást is adott mindkettőjöknek ingyen. De mennyire elhült a vér a boldog kereskedőben, midőn másnap reggel fizetni akárván, a tévedés kiderült! Már most mit tegyen? Egyéb boszut nem tudott rajtok állani, mint hogy azt követelte tőlök, hogy a vendégeskedésért meg a szállásért fizessenek neki 10 p. forintot. De előállt az obsitos, és megmagyarázta neki cicerói ékesszólással, „hogy Magyarországban ez nem szokás; ott ha valakit barátságból megvendégeltek, azt mondja, hogy: Isten fizesse meg. Ha nem hiszi, hát menjen Hiszemfára.” A többit csak ugy gondolta hozzá az obsitos.

+ (Léghajozás – postakocsin.) A mit most leirunk, nyomtatásban olvastuk, azért bátran el lehet hinni. Folyó hó 8-án történt Dülken mellett a porosz Rajnatartományban. E napon reggel hét óra tájban olly goromba szélvész garázdálkodott, hogy a legjobb fajta pokrócz is hozzá képest csak bliktri. A postakocsi semmi roszat sem gyanitva robogott az országuton, midőn egyszer csak azon vette észre magát, hogy kerekei hiába eszik a kenyeret, többé nincs szükség rájok, mert a szélvész iszonyu erővel belemarkolt a kocsiba, s lovastól mindenestől fölkapta a levegőbe. A szegény postakocsis ijedtében elkezdett rémségesen trombitálni, az utas pedig, ki egyedül ült a kocsiban, egyre rémült, ijedezett s azt hitte, hogy Illés próféta sorsára jutott. Végre a szélvész megkönyörült a trombitaszóra, s lebocsátotta a kocsit a földre, miután mintegy 12 lépésnyire ragadta volna a levegőben. A kocsisnak nem ártott meg a léghajozás, de az utas sérülést szenvedett; a kocsi az esés következtében meglehetősen összezuzódott; a lovakról pedig hallgat a krónika. Még egyszer mondjuk, hogy e történetet nyomtatásban olvastuk!

+ (Aranymenyegző.) Lavalettaban Malta szigetén mult hó 10-én ülte meg egy házaspár menyegzőjének századik évnapját. A férj jelenleg 120, a menyecske pedig 119 éves. Nagyon jó házastársaknak kellett lenniök!

+ (Halászlé-estély.) Kunszt János, a Zrinyicsarnok bérlője – irja a Napkelet – e hó közepétől kezdve minden pénteken halászlé – vagyis szegedi paprikás hal-estélyt adand magyar zene mellett. E tősgyökeres magyar eledelt Szeged egyik derék halászmestere, Mónos Pál fogja késziteni. Hajlandók vagyunk hinni, hogy a derék bérlőnek nem lesz oka megbánni ez eredeti ötletet.

+ (Ristori) bécsi vendégszereplésének bevégeztével Varsóba fog utazni, Stéger hazánkfia pedig e napokban utazott Temesvárra, hogy müvészi énekével gyönyörködtesse az ottani szinházi közönséget. Ugyancsak Temesvárra készül Ira Aldridge is, ha vendégszerepeit a pesti ujtéri szinházban bevégzendette, hol mult héten a bölcsőde javára is fellépett. – Mi pedig Liszt Ferenczet várjuk körünkbe, ha való azon állitás, hogy esztergomi nagy miséjének közelebb Bécsben leendő előadása után fővárosunkat is meglátogatja s egy hangversenyt adand a nemzeti szinház nyugdijintézete javára.

+ (Azon hirt), hogy Vieuxtemps hegedüvirtuóz egyik szemét egy, hegedüjéről lepattant hur által elvesztette volna, közelebb a P. O. Z. alaptalannak nyilvánitotta.

+ (Murphi óriás) közelebb Aachenben bámultatta magát, s mielőtt onnan távozott volna, a város nevezetességeit is megszemélte. Többek közt megnézte a hires székesegyház kincseit is, melly alkalommal karja, Nagy Károly frank királynak ott örzöt karjával összeméretvén, kitünt, hogy ez Murphiét hosszaságra 1 1/2 hüvelykkel megháladja. Nem csuda tehát, ha Nagy Károly a lópatkót majd olly könnyen ketté tudta törni ujjaival, mint más ember egy darab kenyeret.

+ (Részegitő ital-e a sör?) Brooklinban Észak-Amerikában e kérdés közelebb a törvényszék által döntetett el. A dolog ugy történt, a mint itt következik. Nehány sörárus bevádoltatott a törvényszék előtt, hogy ünnepnapokon sört, tehát részegitő italt mértek ki, mi a törvény által tilalmaztatik. A vádlottak a tényállást beismerték, de azt vitatták, hogy a sör nem részegitő ital, tehát a büntetésnek helye nincs. Állitásukat tanuk által igyekeztek bebizonyitani. Igy az egyik tanu esküvel erősitette, hogy két óra alatt 30 itcze sört ivott meg fogadásból a nélkül, hogy elázott volna tőle; a másik tanu, valomása szerint ugyanannyi idő alatt 16 itczét öntögetett föl egymásután a garatra, a mi neki jóformán meg sem kottyant; a harmadik tanu pedig olly ármányos volt, hogy még a nőnemet sem átalotta compromittálni. Ugyanis e becsületes tanu azt vallotta, hogy ő ugyan csak 20 itcze sört iszik naponkint, de látott egy német nőt, ki egy ülőhelyében 10 itczét vágott be. Megjegyzendő, hogy ezen mértékletes sörivók egy lábig mind németek voltak. A bölcs törvényszék az esküvel erősitett tanuvallomások alapján kimondatta, hogy a sör csakugyan nem részegitő ital.

Halálozás. Nagy-Varsányról (Szabolcs) veszszük egy gyászeset hirét, melly, a mint felkölti részünkről a legmélyebb sajnálat érzetét, ugy, hiszszük, olvasóink mindegyikében meleg részvétet fog előidézni. Folyó hó 4-én halt meg tüdővészben egy testileg és lelki szépségben gazdag, derék és lelkes ifju, szülőinek és hazájának szép reménye, Nagyszapi Andich Károly, 18 éves korában. – A gondos jó szülék, egyetlen egy figyermekök egészsége helyreállitásában csaknem életök feláldozásaig mentek, hogy kedves fiokat megmentsék a haláltól. Azonban elvégre is minden gondosság hasztalan leve, – az élet örömeit még alig megizlelt jeles ifju örök álomra szenderült. A boldogult a lelkesebb magyar ifjaknak, hazaszeretetben, szorgalmas munkásságban és nemes tettekben egyik élő példányképe volt. Mit, és kit vesztettek el benne a bánatban mélyen elmerült jó szülék, ki volna képes megmondani? A szép reményekben gazdag és nagyra törekvő deli ifju temetésére folyó hó 7-én helyből és vidékről a mostoha idő daczára is nagy számmal sereglettek össze a bánatos szülék fájdalmában résztvevő jó barátok és barátnék. Megható volt a helybeli r. kath. lelkész szónoklata, „az élet rövidségéről és mégis hasznos voltáról.” – S valóban az elhunyt hasznosan töltötte életének rövidre szabott napjait. A magyar irodalomnak egyik leghőbb ifju pártolóját, sőt korához képest feltünő komoly irányu, tudományszerető és szorgalmas munkatársat vesztett nehány lap. Egyik szép terve volt a boldogultnak többi között, hazánk összes várait és egyéb nevezetes régisegeit beutazni s illő rajzban és leirásban közzé tenni. Lapunk is több izben hozott tőle e tárgyu közleményeket, s némellyek még kiadásra várnak. Élete utolsó szakáig tanui voltunk a nemes hazafiui buzgalomnak, mellynek örökre elhamvadását most könyes szemekkel nézzük. Adja az ég, hogy a mélyen megszomorodott szülék s a bánatos szivü egyetlen nőtestvér, az átalános részvét melegénél mielőbb feltalálják vigasztalásukat! Ifju barátunk sirja felett pedig lengjen áldás és béke!