A márczius 15-i nagy napfogyatkozásról.

Ha az ember tovább nem gondolkozik, mint a hogy szeme s következőleg esze is, az első futólagos pillantásra fogja fel, azt véli, hogy a napnak és holdnak az égen más utja nincs, hanem felkelnek, delelnek és legnyugodnak.

De már csak az a könnyen tehető észrevétel is, hogy a hold felkeltében, delelésében és legnyugtában hol elébb, hol hátrább jár a napnál, elhitetheti velünk, hogy legalább valamellyiköknek a kettő közől valami más utjának is kell lenni, mert különben nem közeledhetnének egymáshoz, valamint nem is távolodhatnának egymástól.

Erről s még többről is azonban egyenesen és szemünk tanubizonyságánál fogva nyomon meggyőződhetünk figyelmes vizsgálatunk által.

Minden ember látja, hogy a csillagok, bármily rendetlenül tessenek elszórva az ég kék boltozatán (megint csak amugy futó pillantás után mondva, mert illyes boltozat nem létezik) csakugyan sürübb vagy ritkább csoportozatokat alkotnak.

Ezen csoportozatokat, ha szinte nevöket, millyenek p. o. nagy és kis gönczölszekere, fiastyuk, kaszás, Sz. Péter pálczája stb. nem is tudná valaki, kevés fáradsággal felfoghatja a szem és megtarthatja az ész, legalább a mindjárt megmondom czél elérése végett.

Igen könnyen észrevehető t. i., hogy a hold az ő különböző fertályaiban szintugy, mint ezek közti időszakaiban mindennap más más csoportozatok, más más csillagok szomszédjában van. Más szóval, ugy látszik, mintha egyik csillagtól a másikhoz menne. Ezt pedig szintolly rendes uttal teszi meg, mint felkelését és lefekvését azon nevezetes különbséggel, hogy keleten kelvén nyugotra halad lefekvéséig a csillagokkal együtt; de azonban és egyszersmind nyugot felől kelet felé is halad egyik csillagtól a másikig.

A kinek könnyebben esik, ugy is képzelheti, mintha a hold és csillagok felkelő és lemenő utjokban versenyt futnának keletről nyugotra. A csillagok mindnyájan egyenlő gyorsasággal haladnak: egyik is a másiknak eléje nem tolakodik, de hátrább sem marad, mint a millyen távolságra volt a Paradicsomkert idejében.

A hold ellenben, mint lasabban czammogó pályázó, untalan maradoz és igy mindig és folytonosan egy-egy keletfelé hátrább helyzett csillagnál látja magát, és ime! ez is elhalad mellette s ő megint hátrább marad.

Mivel pedig a csillagok örökös karikában haladnak, addig maradoz a hold, mig csupa maradásból ujra az első csillag mellett találja magát. Mintha valaki annyira elmaradna a divattal, hogy egyszer csak az lenne az uj, a mi nála a régi. Ezen visszamaradás, vagy, ha tetszik, visszatérés az elsiető csillaghoz 27 nap, 7 óra, 43 percz, 11 1/2 másodpercz multával esik meg. Ezt az utat a hold csillagai utjának vagy keringésének nevezik.

Ugyde, mint emlitém, ennél még többre is tanit minket az ég figyelmes vizsgálása. És ez az, hogy a nap is azt teszi, a mit a hold. Az is szintugy versenyt fut a csillagokkal, az is szintugy maradoz el tőlük, s az is szintugy visszakerül maradozásában az első csillaghoz, de már sokkal hosszabb idő, u. m. 365 nap, 6 óra, 9 percz, 10 1/3 másodpercz mulva.

A nap tehát gyorsabban pályáz és jobban siet a csillagok után, mint a hold, ugy, hogy az imént számitott idő alatt 13-szor éri el és hagyja is el a holdat. És igy már természetes, hogy hol egyikök, hol másikuk jár elől a mindennapi utjokban.

Kérdezhetné valaki, mikép történhetik, hogy a tizenhárom találkozás alatt, soha sem ütközik össze a két égi test? Ezt két okból magyarázhatni: –

Elsőben is a nap és hold utjai különböznek, az az, mindeniké más más csillagok során megy át. Csupán két ponton, mellyek utköreik mintegy fele táján helyezvék, keresztezi egymást a két utkör. Ezen két pontot a csillagászok bog-oknak (nodus) nevezik. E még nem egészen gátolná meg az összeütközést; mert hiszen a keresztuton csakugyan találkozhatnak.

Hanem lehetlenné teszi az ütközést másodszor az, hogy a nap és hold, következőleg utaik is, felette különböző távolságra vannak a földtől. A nap t. i. 20 millió, a hold csak 50 ezer mérföldnyire. Tegyünk le egy asztalra egy diót, fektessünk körülte egy kis dézsa-abroncsot, s e körül egy hordó-abroncsot; világos, hogy a két abroncson akár egy irányban, akár szemközt, különböző gyorsasággal keringhet két test, és soha sem ütközhetik össze.

De teheti ám a kereszt utbeli találkozás azt, hogy a hold a nap elé áll s előlünk a nap sugárait elfogván, ugynevezett napfogyatkozást okoz.

Hogy hát napfogyatkozás lehessen, arra két körülmény összejötte szükséges.

Egyik az, hogy a nap utolérje a holdat; másik az, hogy a keresztuton, az az, azon helyen, hol utjaik egymást keresztezik, érje utól. Midőn e két körülmény egyszerre teljesül, akkor mindig napfogyatkozás támad.

A napfogyatkozás hát röviden mondva abban áll, hogy a hold nap elé állván, árnyékot vet a földre, vagy máskép mondva, a nap a hold háta megé buvik és sugárai nem juthatnak a földre, felszinének egy darab részére.

Minthogy pedig a napnak és a holdnak találkozásakor, mellyet a csillagász „conjuncito”-nak nevez*, mindig holdfogyta van; önként következik, hogy napfogyatkozás csupáncsak hold fogytakor lehet. De egyszersmind csak akkor, midőn a hold fogytakor épen a kereszuton van.

Mind ezek után világos, hogy valahányszor valamelly homályos test eltakarja előttünk a napot, p. o. egy vastag felleg, egy tömött madár- vagy sáskasereg, sőt egy feltartott esernyő vagy tányér is, annak vagy azoknak, kik a nevezett testek árnyékába esnek, széles értelemben véve, napfogyatkozást csinál. De biz ezt azért senki sem nevezi ugy, mivel, minden ember látja és tudja, hogy épen akkor mi áll a nap előtt, tehát nem is hiszi, hogy a nap fogyott vagy csorbult volna meg.

De midőn a hold okozta napfogyatkozásnak e nevet adták, azoknak a kik adták, eszökbe sem jutott, hogy valami közbe eső test, vagy épen a hold fogná el a nap sugárait. Hanem azt hitték, hogy valósággal megcsorbult, megfogyatkozott vagy épen kialudt a nap világa* s azért kapá a fogyatkozás nevet, mellyet ma már csak azért tartanak meg még a csillagászok is, mivel a név-változtatások a tudományban mindig több-kevesebb bajt és zürzavart okoznak.

Azonban a hold okozta és akármelly más test közbeállása által okozott napfogyatkozás közt van egy igen nevezetes különbség. Az t. i. hogy ezek egészen történetesek, ama pedig bizonyos és meghatározott időben következik el.

Nem tudhatni, mikor áll egy felleg a nap elé, vagy mikor repül el egy szárnyas sereg előtte; de a legnagyobb bizonyossággal és száz évre előre tudhatni, mikor találkoznak nap és hold a kereszt uton.

Ugyanis sok száz év tapasztalásai annyira megtanitották a csillagászokat a nap és hold utaira, haladásuk idejére, gyorsaságára, hogy évekkel előre meg lehet mondani, minő pontján fog látszani az égnek, egy vagy más égi test, ez s ez év, ez s ez napjának ez s ez órájában, perczében, másodperczében. P. o. a greenwichi* csillagász naptár, azt mondja, hogy 1860. jan. 5-dikén reggel 4 órakor 16 perczkor a „Bika” csillag csoport (fiastyuk) 17. számu csillaga napi utjában a lassabban haladó hold háta mögé fog kelet felől buvni, s 4 órakor 40 perczkor elől, az az nyugot felől ismét kibuvni és erre nemcsak hogy a legnagyobb bizonyossággal számithatni, de a föld más valamelly pontján annak idejében teendő észrevételéből amaz elrejtezésnek, a Greenwichhez való távolságot fel is vethetni.

Miután hát a nap és hold utjait illy pontosan ismerik, valamint keresztezésök pontjait, vagy is, mint feljebb neveztük bog-jaikat az égen, könnyen érthető hogy találkozásaik, s ezek közt jelesen a bog-okbeli találkozásaik, egyszerü számvetés tárgyai. S ezen számvetés eredményeit minden évi naptárban előre olvashatni is a „holdfogyta” és „napfogyatkozások” czimü rovatok alatt.

A nap és hold utai karikákat alkotván az égen, valahányszor azokat megjárják amaz égitestek, ugyanannyiszor találkoznak is együtt. De ugyanannyiszor megtörténik egy más eset is, t. i. hogy midőn egyik a maga karikájának bizonyos pontján van, a másik a magáénak éppen azzal átellenben levő pontjánál legyen. Mint pl. midőn a nap kél s a hold nyugszik, vagy mint mikor a hold éjfélkor delel stb. Ezt az esetet a csillagászok „opositio”-nak – a régi kalendáriomokban „ellenbeállás”-nak – nevezik.

Midőn a nap és hold „ellenbeállás”-ban vannak, mindig holdtölte van; vagy is megforditva, a teli hold az ellenbeállás következése. Mert a hold csak a nap sugárait tükrözi vissza, s megvilágositott egész oldalát csak ugy láthatjuk, ha közte s a nap közt vagyunk földünkkel. Meg kell jegyezni azonban, hogy ámbár köztük, de nem mindig velük egyenes vonalban van földünk, hanem egy kissé fére állva. Mert ha egyenes vonalban volna, akkor a föld takarná el a hold elől a napot, s a hold addig, mig árnyékában volna, merőben elvesztené világosságát; azt t. i. mellyet ugy is csak a naptól kap.

Ez pedig meg is történik mindannyiszor, midőn a nap az egyik bogban, a hold átellenében van; mert a föld a két bog közti egyenes vonalba esvén, illyenkor mindig elfogja a nap világát a holdtól. Ekkor hát „holdfogyatkozás” van s még igazabban mint nap fogyatkozás, az az, a hold kölcsönzött világa elfogy, mivel a föld közbevetett tömérdek teste nem bocsátja hozzá a nap sugarait.

Az eddigieket mind egybefoglalva hát azt mondjuk, hogy valahányszor a nap és hold ugyan azon bogban vagy kereszutban találkoznak, napfogyatkozás áll be; midőn pedig a nap az egyik, a hold a másik bogban, akkor holdfogyatkozásnak kell lenni.

A napfogyatkozás, valamint a holdfogyatkozás lehet teljes vagy nem teljes. Teljes akkor, midőn mind két égitest épen a bogban, vagy bogokban vannak az összejövéskor és ellenbeálláskor; nem teljes, midőn közel vannak ugyan hozzá, de vagy valamellyikök nincs vagy egyikök sincs épen benne.

De nagy különbség bennők az, hogy a hold fogyatkozását az egész földön mindenütt egyformán teljesnek vagy nem teljesnek látják; holott a napfogyatkozás azon egy pillanatban némely vidéken teljes, másutt és attól nem messze, már nem teljes lehet, és ismét másutt épen nem is látnak napfogyatkozást.

Ennek oka az, hogy a hold mind a napnál, mind a földnél kisebb levén, a föld felszinének csak picziny darabjára vethet teljes árnyékot s csak azoknak teljes a napfogyatkozás, kik ezen teljes árnyékban vannak. A kik ezen árnyékfolt szélén kivül vannak bizonyos távolságra, azok már nem teljes napfogyatkozást látnak, annál kisebb csorbitással, minél messzebb vannak az árnyékfolt szélétől, s egy bizonyos távolságon tul, épen és egészben látják a napot.

A nem teljes fogyatkozásokat ugy szokták jellemezni, hogy a nap vagy hold látszó tányérát 12, egyenlő szélességü hasábra osztják képzeletben, ezen hasábokat hüvelykeknek nevezik s a mint ezek közől egy vagy több hasáb sötétedik meg, ahhozképest nevezik egy vagy több hüvelyknyi fogyatkozásnak. A 12 hüvelykes fogyatkozás tehát már teljes. Az egy-két hüvelykes alig észlelhető.

A hold teljes árnyéka a föld felszinéhez képest meglehetős parányi; a legkedvezőbb esetben sem több 6 mérföldnél a szélessége. De mivel a hold és nap a fogyatkozás alatt is folyvást haladnak, az árnyékfolt is halad a földön, mint egy darab felleget látjuk sokszor, mikor a szél hajtja. A kikhez hát hamarább érkezik, azoknál hamarább, a kikhez későbben, azoknál későbbre is kezdődik és végződik a napfogyatkozás. Minthogy pedig a találkozásra a nap mindig kelet felől, a hold mindig nyugot felől érkezik, világos, hogy elébb tart a hold árnyékot a nyugotiaknak, s aztán a keletieknek, vagy más szóval a napfogyatkozást a nyugotfelé lakók elébb látják, mint azok a kik tőlők keletre vannak. Északi vagy déli irányára nézve semmi átalánost nem mondhatni az árnyék utjának.

A Vas. Ujság olvasói a különböző vidékeken, azt hiszem, kedvesen veendik, ha egy lajstromot közlünk, mellyben a martius 15-beli napfogyatkozás kezdetét és végét több pontra nézve kiszámitva megláthatják. Az elésorolt helységek közől a hozzá legközelebb esőnél a mi időszám van, azt a magáéra is alkalmazhatja, egy percz hiba nélkül.

Ugyanazon listában a kezdet és végzet idejét mutató két rovaton kivül egy 3-dikat is lel az olvasó, u. m. a fogyatkozás nagyságát hüvelykekben, ugy a mint azt feljebb megmagyaráztuk. Most még egynehány emlékezetességet a fogyatkozásokról.

Közép számban minden 18 év lefolyta alatt történhetik 70 fogyatkozás; 29 hold- és 41 napfogyatkozás. – Egy év lefolyta alatt pedig soha sem lehet több fogyatkozás 7-nél; de kell lenni legalább 2-nek. Mikor csak kettő van, mind a kettő napfogyatkozás.

Az egész földre nézve, mint látók, több a nap-, mint a holdfogyatkozás. De egy bizonyos pontra, már mint egy helységre pl. Budapestre nézve, több a hold-, mint a napfogyatkozás. Oka az, hogy minden holdfogyatkozást, mint feljebb kifejtettük, az egész földnek azon része, mellynél akkor a hold fel van jőve, az az rendesen fele, lát; holott a napfogyatkozást itt látjuk, s nehány mérföldnyire tőlünk már nem látják; sőt nem is megy feléjök az árnyékfolt utja. Azokra nézve hát nincs napfogyatkozás, ámbár az egész földre nézve, az az ennek valamellyik részében, van. Ezen utóbbi értelemben véve az egész földre nézve körülbelől másfél annyi nap-, mint holdfogyatkozás van.

Egy bizonyos helységre nézve, ha ritkábbak a nap, mint a holdfogyatkozások, még sokkal ritkábbak a teljes napfogyatkozások. Még akkor is, ha a gyürüsöket, t. i. midőn a nap széle mint egy gloria a hold szélén körös körül kilátszik, oda számitjuk. Az egész földre nézve 18 év alatt középszámban, u. m. egyik időszakot a másikba vetve, 28 teljes napfogyatkozás lehet.

Londonban 1140-től 1715-ig, tehát 575 év alatt egyetlen egy teljes napfogyatkozás sem volt. 1715-ben láttak egyet, de azóta megint nem volt. Az idei sem lesz Londonra nézve teljes, ámbár a nem messze fekvő Oxfordra nézve az.

Párisban az egész XVIII. században csak egy teljes fogyatkozást láttak 1724-ben. A XIX. században egy gyűrüst 1847-ben s többet nem fognak látni. – Montpellierben, melly inkább délre s igy kedvezőbben fekszik, 8 évszáz folytában csak 4 teljes napfogyatkozást láttak, u. m. 1386. 1415. 1706 és 1842.

A jelen XIX. évszázban összesen még csak 6 teljes napfogyatkozás lesz az idein kivül, 1860. 1861. 1870. 1896 és 1900. De nálunk egy sem lesz közűlök teljes. Az ideit illető lajstrom pedig imigy következik:

Magyarország és Erdély különböző helységeiben a mart. 15-ikei napfogyatkozás.

Közli Brassai Sámuel.