(Adatott a nemzeti szinpadon először november 3-án).
JELEN VANNAK: Ulászló király, Szapolyay, Ránky, Korda, Perényi, Viday, stb. főnemesek. Egy költő. Csáky Lóra s számos udvarhölgy.
Király (költőhez).
Fiu, te is viselsz-e koronát?
Lóra.
Saját országában ő is király.
Király.
Király? No ugy sajnálom hát szegényt.
Remélem, hogy hivek vazalljaid
S nem alkalmatlanok, nem duzzogók?
Lóra.
Az ő vazalljai a szellemek.
Király.
A szellemek? No ez nincsen minálunk.
Hát jó fiu, miről tudsz énekelni?
Szelid pásztordalokról vagy csatákról,
Virgil, Ovid, vagy Flaccus mestered?
Látod, nekem mind jobban tetszik a
„Beatus ille”, mint az Aeneis.
A Tristium libert nem állhatom ki;
Bolond Ovid, ugyan mit sírt azon,
Hogy elhagyá az udvar nagy zaját?
Helyében én örültem volna még.
Lóra.
Engedd király, a költőt önszivének;
Hadd zengje ő, mit ihletése mond.
Király.
Jól van, jól van.
Szapolyay.
Urak, hallgassatok.
Uraknak szóltam, hölgyek is megértsék.
Költő (kezében koboz, fején repkénykoszoru, fiatal arcz).
Négy vége van a világnak,
Négy ellene a hazának;
Egyik kivül, másik belül,
Ha egy pihen, másik kerül.
Hajh! rontanak minden felül.
Az egyik a török harczos,
A másik az olasz parton,
Harmadik a lengyel szomszéd,
Negyedik itt benn szanaszét.
Hajh! Ez a legroszabb veszély.
Az egyiket majd levernők,
A másikat elterelnők,
A harmadik futva menne
Ha a negyedik nem lenne.
Hajh! Ha ez kibékülhetne.
Rosz ellenség, török, tatár,
Lengyel, olasz, erős csatár,
Mind nem győznek le tégedet
Magyar nemzet, önfegyvered
Hajh, csak ez, mi elveszteget!
Perényi.
Nem jó dal ez barátom, mást regélj,
Magyar nemzet dicső napjairól.
Költő.
„Régi dal, régi dal, régi dicsőségről!
Fényes napnak ragyogása rózsafelhős égből,
Világverő Mátyás sírján még a virág zöldül,
A dicsőség hova tünt el a szép magyar földrül?
Fényben úszott az uri nép, bőségben a szolga,
Az utolsó parasztnak is öröm volt a dolga;
Igazságot a szegénynek, diadalt a hősnek,
A gyöngének oltalmazást, harczot az erősnek!
Örömmel jött a jó barát örömek házába,
Reszketve jött az ellenség siralom harczába,
Fejedelmek kezeiket nyujták szövetségre
Ki meg dugta mind a kettőt háta mögé félve.
Tudós urak tudományát aranynyal fizették
Magyar nemzet virulását világnak hirdették,
Merre nap jár, merre hir jár, három tengerpartnál
Boldogabb nép, délczegebb nép nem volt a magyarnál.
Világverő Mátyás sírján még a virág zöldül,
A dicsőség hova tünt el a szép magyar földrül?
Leáldozó nap sütése alkonyodó égről,
Régi dal, – régi dal – régi dicsőségről…
Urak.
(Zúgolódnak.)
Ránky.
Bolond ez.
Viday.
Ez gubó.
Korda.
Badar beszédek.
Szapolyay.
Kedves barátom, ifju hegedős,
Egy jó tanácsot mondok én neked,
Ne üss dobot, hol tánczolni akarnak;
Hol két szerelmest látsz enyelegni,
Kiséretül ne fujd a kürtöt ott.
Táborhelyen zengj harczokat, de nem
Vig dáridóban, és viszont
A harczmezőn ne emlegesd
A holdsugárt és tele poharat;
Mindenhez válogass időt, s helyet.
Korda.
Kis szép öcsém, én lássam most, mit érsz?
Ha énekelni méltó tárgyra vágysz,
Dalolj nekem szép kedvesem szeméről,
Annyit mondok, hogy kék az és szelid.
Ránky.
S nekem ha kedvemet keresni készülsz,
Ráró lovamról mondj egy éneket,
Fehér az és sörénye rózsaszin;
Nincs ollyan mén több, lába mint a szél.
Viday.
Bort énekelj nekem, bordalt fiu,
Piros a bor és benne tűz lobog.
Perényi.
Én meg azt mondom, hogy ne légy paraszt
Vedd észre, hogy ma László napja van,
Én az vagyok, meg a király is az.
Köszöntőt régen kelle mondanod.
Költő.
Szolgálok néktek izléstek szerint.
(Kordához.)
Neked dalt kedvesedről,
(Ránkyhoz.) Itten lovadról,
(Vidayhoz.)
Borról neked. Köszöntőt a királynak.
Legyetek én irámtan elnézéssel.
Kék szemü leányka, szép fehér kezeddel
Micsoda himet varrsz?
„Kiütött a szent harcz.
Ottan küzdenek a jó magyar vitézek.
Kedvesemnek himzek
Kötőt oldalára
Karcsu derekára,
Mikor megérkezik győzelmes sereggel.”
Kék szemü leányka kedvesed nem ott jár,
Nincsen a csatában:
Hősök táborában,
Vad török vezérnek nincs ki ellenálljon.
Ez a himzett bársony
Jut az ő fejére,
Czifra háremébe,
Oda foszt te jutni hozzá rableánynak,
Ott fognak tartani, elkárhozott rabot –
Adjon Isten néktek sok boldog névnapot!
Délczeg hófehér mén, mit tombolsz magadban,
Sörényed mért habzik?
„Trombita-szó hangzik,
Oda indulunk a győzelmes csatába.”
Későn és hiába!
Golyók száguldanak
Lefordul a lovag,
A mén gazdátlanul száguld az avarban,
S lábával levágott holttesteket tapod –
Adjon Isten néktek sok boldog névnapot!
Mi csillog, mi villog abban a kehelyben
Vitéz lovag, bátor?
„Tiszta piros ó bor.”
Ne emeld ajkadhoz azt a piros kelyhet,
Nedvét ne izleljed;
Magyar nemzet vére
Van annak öblébe,
Foly az minden utczán, minden lakóhelyben,
Minden folyam hordja a vérrel tölt habot; –
Adjon Isten néktek sok boldog névnapot! stb. stb.